Rég bosszankodtam annyit, mint mostanában a gyerekjátékok miatt. Nagyobbik fiamnak, Bálintnak (5) két távirányítós autója van.

Egy ideje nem működik, pontosabban ha a távot fél méterre odaviszi hozzá az ember, kicsit azért működik, de távolabb már átkapcsol a szlovák kettőre, és megáll. Többször szétszedtem, újraforrasztottam az antennáját, megpróbáltam eltekergetni a tekercset a vevőrészében, hátha elmászott egymástól frekvenciában az adó és a vevő. Egyszer már azt hittem, megjavítottam, de másnap újrakezdte a süketséget. Félretettük, a Bálint persze bőgött.

Sebaj, még a múlt nyáron kapott egy Jeepet, hogy a kertben tudjon vele autózni. Hamar kiderült azonban, hogy hiába a háborún edződött technika, a magas építés, az erős motor, a kiváló terepjáró a legkisebb fűcsomóval sem képes megbirkózni. Szobában viszont a Nissannál butább, hiszen bekapcsolás után azonnal elindul (iszonyatos sebességgel) balra hátra, s csak egy karja van a távján. Azt ha előretolod, megy toronyiránt, mint barom. Vezetni tehát elég nehéz, mert a közlekedés véget nem érő, villámgyors Y-fordulók sorozatából áll.

De azt követően, hogy a Nissan tönkrement, a szobai autóvá előlépett Jeep is elkezdett hülyéskedni. Persze rögtön a kisebbik fiamra, Norbira (2,5) gyanakodtam, akit többször rajtakaptam, hogy az antennájánál fogva rángatja a szegény autót. Gyerek dorgál, autó szétszed, antennacsavar meghúz, tesztel. Megint ment, de csak pár napig, aztán az se vette többé a távadást.

Karácsonykor telt be pohár. A Bálintnak hozott a Jézuska egy távirányítós helikoptert (ilyen kis tízcentis, hungarocell-testűt), annak a rotorját a gondos apuka (azaz én) még a trimmelőreptetés alatt tönkretette. Soha nem játszott vele a gyerek, de legalább zokogással telt a karácsony. Hál’istennek a Winklernek volt egy hasonló helije, odaadta nekem, majd arról megpróbálom átépíteni a rotort, az szerintem rendben lesz.

Figyelem: a videófelvétel a történet végére elért harmóniát ábrázolja.

De mivel a Bálint kapott egy ilyen vagány távirányítós cuccot, a Norbinak is kellett valami hasonló a Jézuskától, ő egy bulldózerrel lett gazdagabb. RC, hát persze. Volt is nagy öröm, toltuk bele az elemeket, jött a próba – hát az sem ment egy méternél messzebb. Nézzük a dobozát, Made in China, de legalább Tyco, az elméletileg valami közepes márka, nem filléres gagyi. Rajta is volt az ábra, hogy legalább 7 métert bírnia kellene. Ez meg legfeljebb olyan messze jutott, mint gyerekkorom drótos Wartburgja, tudják, a zöld-fehér Polizei-feliratú PIKO-modell.

Betelt a pohár, elhatároztam, hogy a fiaim ezentúl kizárólag Legót és Burago-modelleket kapnak. Azok bírják, szeretik is mindet. Ám a feleségemet csak-csak piszkálta a bulldózer, múlt vasárnap visszavitte a Tescóba. Be is cserélték volna, de azért kipróbálták a tescósok, és lám – a munkagép szépen robogott fel-alá az áruházi műkövön.

A csere elmaradt. A baj a házunkkal van, naná.

Szörnyű sejtelmem támadt. Tudják, van egy bébifigyelőnk. Az adó fent, a gyerekágy alatt, vevő lent, a dolgozószobában, vagy a nappaliban, attól függően, hol vagyunk éppen. Így mindig tudjuk, ha valamelyik gyerek nyavalyog, nem alszik, de még azt is, ha túl hideg van a szobájukban, mert a készülék távhőmérni is tud. Régebben mindig kikapcsoltuk az adót, de mivel kényelmetlen hozzáférni, mostanában leszoktunk róla, úgyis csak milliwattokat fogyaszt. Hát most felmentem és kilőttem.

Csoda történt. A bulldózer, mint valami dervis, táncot járt a szoba legtávolabbi zugaiban. A Jeep boldogan rohangászott fel-alá a lakás extremitásai között, lerombolva mindent, ami útjába került. Csak a Nissan bénázott, hogyne, hiszen annak korábban eltekertem a vevőjén a tekercset.

Öt perc vesződés a műszercsavarhúzóval (nekem csak hagyományos van, pedig tekercset hangolni műanyag eszközzel szokás, hiszen a fém önmagában is elilleszti a tekercset), és a 350Z is a régi önmaga lett. Amióta minden rádiós táveszköz 40 MHz környékén sugároz, előfordul az ilyen.

Látják, nem kell mindig a kínaiakat okolni.