A III. kerületi Mozaik utcában járunk. A térdet gumisító, szívarritmiát keltő, lézerszemmel vizslató, kékköpenyes hatalom kénköves poklában. Ott, ahol eldől, autónk roncstelepre távozik-e tréler hátán, avagy még két évig büszke, és valódi pénzt érő tagja lesz-e a forgalomnak. A rettegett vizsgáztatóbázison. Ott, ahol én konkrétan tüsszögni sem merek, amikor a Béla bácsi felpillant a papírokból.
Itt, a diszpécseri szobában tulajdonosok, szerelők, alkalmi segítségek, profi vizsgasíkosító emberek izzadnak hosszú sorokban, nekidőlnek a falnak. Talán nem véletlen, hogy zsíros. Talán nem véletlen, hogy rá is firkálnak. Talán az sem véletlen, hogy olykor egy-egy káromkodás is elhagyja a golyóstollukat.
Mielőtt lebontják a Mozaikot, egyszer még kifesthetnének.
