Mindig 200-as Volvót szerettem volna. Néha persze meginogtam, sőt hűtlenkedtem is, de semmi komoly. Csak az nem volt egyértelmű, pontosan melyik kellene. A 262C Bertone az amerikai beütés és a ritkaság miatt vonzott, a 240-es kombiban pedig a gigantikus (több mint 5 méter) méretei tetszettek.
Mert nagy autó kell.
Nagyobbacska vagyok, a kicsi autók egyszerűen nem állnak jól, ráadásul akárhány csillag ide vagy oda, nem érzem magam biztonságban, nem megnyugtató ringatózás bennük a haladás, hanem pörgés és ugrálás, azt meg autóban nem bírom. Ülök eleget a bringán, autóban nem kell az adrenalin. Nekem súlyos műszerek, öblösen csapódó ajtók, indexelésre rögtön megnyíló sorok, nyugalom és biztonság kell.
A motorja jól van, a kormány pontos, semmi sem zörög sehol, a működő klímával fogadást nyertem, a működő ülésfűtéssel pedig kellemes meglepetést lehet bárkinek okozni 40 fokban. És még nagyon sokáig fogok mosolyogni a visszapillantóban az antennának, ahogy visszahúzódik a kasztniba szépen, ügyesen.
Csikós Zsolt dízel Mercije pedig sehol sincs. 2,3-as, benzines Tankocskám 480 000 kilométer bölcsességével rendelkezik.
Sokat fog fogyasztani, hogyne. A belvárosban nem is fogom sűrűn mutogatni. Oda a bringa való, nem az autó.
