Már szinte bosszant, hogy egy bicikli árán vett autón hónapok óta nem hajlandó elromlani semmi. Annyi ennél drágább, megkíméltebb, általában véve tartósabbnak tartott kocsim volt már, és azok azért legalább három-négyhavonta produkáltak valamit. Ez meg csak zörög, mint a veszedelem, de más semmi…

Néha azért felcsillan a remény. Például a múltkor először kettőbe, majd háromba tört a bal külső tükröm üvege. Aztán eszembe jutott, hogy üvegessel csináltattam, megnéztem, aláfolyt a víz, megült a szilóágyban, fagynál meg szétnyomta a jég. Nem a Mazda hibája, egyértelmű, egyébként meg úgyis rövidesen megjavítom. Aztán a múltkor elment a fordulatszámmérő világításának a fele. Hurrá! – paskoltam meg a műszerfal tetejét barátságosan, mire kigyulladt, és azóta is hibbbbátlanul világít. Rá egy napra viszont elaludt a Szent Kvarcóra háttérvilágítása, ezért sötétben nem lehetett leolvasni, mennyi az idő. Végre egy jelentős, komoly gond, és ez még akkor sem volt hajlandó megjavulni, amikor mikrorezgéseket közöltem a burkolatával – értsd: ütögettem. Másnap jött a lehangoló élmény – magától meggyógyult, teljes erőből világít azóta is. Olyan ez a 626-os, mint valami nagyon öreg, amúgy meg egészséges ember, előfordul, hogy kicsit gyengélkedik, de a jól működő immunrendszer gyorsan orvosolja a betegségeket.

De hahaha! És még: HAHA! Két héttel ezelőtt széttört a kétrészes, felnyitható kalaptartó egyik műanyag zsanérja, és mivel előtte már egy másik is megadta magát, ezért az egész lap nagy puffanással a csomagtartóban landolt. Végre egy makroszkopikus, szabad szemmel jól látható, kézzelfogható, öngyógyulásra képtelen jelenség! Egyébként érthető, hogy tönkrement, hiszen a műanyagok nem bírják jól a napsütést, márpedig ezek a zsanérok huszonegy éve a hatalmas, ferde szélvédő alatt sültek, főttek.

Sajnos a műszerizzó-problámáknál ez sokkal jobban zavart, mert – amint azt az olvasók nálam biztosan jobban tudják – ha egy hangszóróból az elöl hasznosan, valamint hátul melléktermékként kiáramló hangokat nem választjuk el egymástól valamilyen körbezárt dobozzal (autóknál ez általában a csomagtartó), akkor teljesen elmegy a mélyhangjuk, ványadtan szólnak. Emiatt jobban feltekerjük a hangerőt, ettől meg torzítanak és tönkre is mennek egy idő után. A kalaptartó megszűnésével eltűnt a dobozalkotásért felelős egyik fő elem. Hallgathatatlanná vált a kiváló Gelhard típusú kazettás magnó szolgáltatta zene, mert az első hangszórók eleve pocsékok, mindig a hátsók mentek eddig. Így nem lehetett élni.

Ezért kelletlenül, de vettem zsanért a Baumaxban, kis kézi köszörűvel belevágtam egy rést a kalaptartóba, legalább középre becsúsztattam egy fém zsanért, kifurkáltam néhány csavarnak a helyet – az egész nem volt több, mint egy óra. A két szélső zsanér maradéka most arra elég, hogy a középen erősen megfogott lemezt a két végpontjánál kellően megvezesse. A koncerttermi hangulat a körülményekhez képest visszaállt, evr’body’s darned happy.