Szóval van nekem egy 500-as Steyr-Puchom, életemben már az ötödik hasonló. Emez csak azért különleges, mert 807-es az alvázszáma, tehát 1957 októberében készült, másfél hónappal a Steyr-Puch gyártásának beindítása után. Ő a 807. autó, a négy vagy öt prototípussal együtt. Egy úgynevezett ur-Puch. Még nem lehet leengedni az oldalblakát meg benzincsapja van a tankja alatt, ilyenek.

Akkor vettem (2002 októberében), amikor az első fiam megszületett, és megesküdtem, hogy évekig nem veszek újabb veterán autót. Aztán valahogy Szolnokon landoltunk Simon Laci barátommal, mintha ő akarta volna megvenni, vagy csak úgy, mert mégiscsak egy eladó Puch, tulajdonképpen már mindegy is. Megláttuk a benzincsapot, elkértük a forgalmit (amiben ma is az országba hozás időpontja áll gyártási évként, azaz 1964, de akkor már, mint minden puchológus tudja, teljesen máshogy néztek ki a Steyrek), aztán a letekerhetetlen ablakok - hülyeség, de egy ilyen kuriózumot meg kellett venni. Potom 120 ezerért? Nem kosztra kellett (dehogyisnem. Meg pelenkára). trélerezés, szopáshegyek, közel pótolhatatlan tetőszerkezet elvesztése az M5-ön, baj akadt bőven.

Évek óta hajtom hozzá az alkatrészeket. Valami aranykezű kőbányai lakatos rövid tetőt ácsolt rá az még ősidőkben, ezért nem tűnt fel elsőre, amikor megláttuk a Lacival, hogy milyen régi is az autó. A régieknek ugyanis végig legördíthető, rolldach-juk volt, nem kontyos tetejük (a félinformált típusismerők azt hiszik, hogy minden Puch ilyen, pedig csak 1960 és 1966 között volt panorámaablakos keménytető), és pláne nem rövid vászon (bár az meg a Puchnál összevész a hátrafelé nyíló ajtóval, ez kicsit zavart is).

Hosszú tetőszerkezetem most sincs hozzá, a leereszthetetlen ablakos első ajtó pedig ritkább, mint Ezüstnyíl Mercedeshez a gyári befecskendező. Ez a Puch ugyanis a legelső, ős-500-as Fiat kasznijával készült, amiből alig néhány ezret gyártottak. És az annyira egy pocsék, elementárisan tré autó volt, hogy lényegében mind el is tűnt a hatvanas években. Ami meg véletlenül, vattába csomagolva megmenekült, az gyűjtemények restaurált, féltve őrzött darabja ma. Puchból meg nem egészen 1100-at gyártottak ilyet. Az osztrákoknál van összesen négy ebből a fajtából. Pedig nekik nemzeti eledelük. Képzelhetik az ajtómizériát.

Szóval energiát és pénzt nem kímélve nekiláttam, hogy a szalmából, üveggyapotból álló karosszériát szuperül kilakatoltatassam - máshogy nem érdemes, mert kidobott minden forint, ami egy elrontott veteránautó-karosszériába belemegy. Kecskeméten vállalta el egy ismerős, aki azóta barátom lett. Aranykezű a társaság, csodával határos módon megmentették a karosszériát, pedig kifli alakú volt, hátsó sárvédőinek rétegstruktúrája ragasztott, csavarozott, hegesztett és gittelt elemekből állt össze (talán négyszer, vagy ötször borítottak rá?), többször összetörték a hátulját, az elejét átalakították. Szóval roncstelepen nem találni annyira elkezelt fémdarabokat, mint az én autóm.

500, de maximum 600 ezer forintban, valamint egy C-vágányos lakatolásban állapodtunk meg, ami azt jelentette, hogy 2003 tavaszától kábé 2004 karácsonyára, 2005 tavaszára kellett volna elkészülnie az autónak. Eleinte száguldott a már említett, aranyból készült mesterkezek sokasága a lemezeken, pár hónap alatt vonalba állt a lebontott karosszéria, nulláról, kézzel domborított lemezekből újjáépült az ajtókat tartó B oszlop, zsanérokkal, a belső küszöb (ezen még a merevítést végző benyomások mérete, sarkainak rádiusza, mélysége is megegyezik az eredetivel!), az összes doblemez. Egy évvel később, 2004 nyarán már egészen autónak nézett ki. Vagy legalábbis autókarosszériának.

Aztán jöttek az anyagi gondok a lakatosműhelyben, drága lett a bérlet, a csapat kerítéshegesztéssel, műanyag elemek ragasztgatásával próbálta kihúzni a hónapokat. A közel kész Puch, amibe addigra belement 550 ezer forint munkadíjban, pedig ott állt, méltatlanul elfeledve a műhely közepén.

Eleinte. Aztán idén tavasszal lettek újabb melók, egy Fulvia innen, egy másik onnan, nagy műanyagos projektek, egy Austin-Healey, sok egyéb. Pukika kikerült a műhely mögé, igaz, legalább ponyvával letakarták. Ez a biztos autóhalál. Őrjöngtem.

2003 óta persze szereztem még két garnitúra ajtót (az első nem volt elég jó, a második jó lett volna, de kiderült, hogy baromi nehéz a leereszthető ablakosból fix üvegeset csinálni, mert más a vázszerkezet), eredeti Fiat 500 D küszöböket, első sárvédőket, 1958 előtti Puch motorházfedelet (más, mint a későbbiek, mert emezen még van merevítés a rendszám alatt).

Idén nyáron aztán - látva, menyire nem megy a munka - vettem még 70 ezerért egy 1957-es Fiatot a romos ajtók és a kétkallantyús tetőserkezet miatt (mivel azt az 500-ast is átalakították valamikor 1967-ben, ezért ez is rövid. De legalább nagy melóval kialakítható belőle a hosszú fajta). Trélerezés, egynapi bontás, potom 100 ezerben volt a kis intermezzo, mindez házépítés közben. De a Puch, annak késznek kell lennie, gondoltam. Jövőre ugyanis "50 éves a Steyr-Puch" ünnepség lesz Ausztriában - nyáron még balgán abban reménykedtem, hogy valami csoda folytán elkészül addigra. Októberre kaptam ígéretet, hogy a lakatolás készen lesz (már csak az ajtók, a tetőszerkezet és a homlokfalon a kis szellőzőrácsok kialakítása várat magára).

Diadal! Vagy mégsem? November végén még mindig kint algásodott a Puki a ponyva alatt, interkontinentális könyörgés, rimánkodás, zokogás, rábeszélés árán legalább azt sikerült elérnem, hogy most már legalább nem a szabadban lakik, hanem újra bent van a műhelyben, amit viszont júniusban fel akar számolni a lakatos barátom. Az egyenleg: eddig egymillió forint ment el egy félkész kasznira, ami ér talán százezret, mindez a megbeszélt idő bő kétszerese alatt. És most semmi remény a folytatásra, mindenki túlterhelt a műhelyben, pénz továbbra sincs, az én ügyem díjazásából fennmaradt ötvenezer forintért pedig - megértem - nem lehet csodákat várni.

Lúzer vagyok, belátom, pokolba az ilyen hülyékkel. Aki érez magában hasonló lúzerségre való hajlamot, annak tanácsom - el a kezekkel a restaurálandó veteránoktól! Beledöglik, aki otthon, maga nem tudja megcsinálni, vagy eleve nem verőlegénnyel mutatkozik be egy Audi A8 W8 TDI PD R metálfekete borzalomból. Én meg rövidesen az elmegyógyintézetben végzem. Mert van még három másik projektem, az is mind kísérteties hasonlósággal elakadt. Azokról majd máskor...