Nem szerettem soha igazán a japán autókat, de mindig tudtam, hogy a 90-es években olyan autókat csináltak, amelyekhez nem kellett 3-400 ezer kilométerig komolyabban hozzányúlni. Vezérműláncosok, D.I D. kétsoros lánccal, egyszerű, de megbízható elemekből épített befecskendező rendszer és anyagminőség minden szerkezeti elemnél. Korrózióval voltak problémák a kasztninál, ez jelentette legtöbbjük vesztét, hibátlan motorral kerültek ki a bontókba.

Barátomnak van egy Xedos6-osa, nagy rajongója az autónak és úgy határozott, hogy vesz mellé egy másikat, alkatrész donornak. Vett is egyet, motorhibásnak hirdetett, Ausztriából behozott gépet, olajnyomás lámpa nem alszik ki, csattog, kopog a motor. Ennek megfelelően az ára is alacsony volt. Hozzám került, mert kértem, hogy hadd nézzem meg, mert szerintem nem komoly a baj, ez nem csapágyhang, hanem a hidrotőkék szólnak, hátha tudok valamit csinálni vele.

Bedobtam a régi trükköt, beleöntöttem bő fél liter fékfolyadékot a motorba, tudván, hogy a feketeiszap, amit az öreg, nem időben cserélt olaj alkot nagyrészt gyantás lerakódás, amit a fékfolyadék nagyon jól old. Még a kilencvenes években egy öreg szakitól tanultam ezt, aki a kopogó hidrotőkéket így tisztította. Azóta sokszor alkalmaztam én is, a siker garantált. Nosza, bele a fékfolyadék, beindít, alapjáraton járt a motor, körülbelül 20 másodperc múlva kialudt az olajnyomás lámpa, ekkor már meg mertem emelni a fordulatot.

Nem kellett 5 perc sem, a vízhőfok mérő kimozdult, a tőkék kopogása elmúlt, csendesen, szinte újszerűen járt a motor. Üzemmelegre melegítettem, beálltam a műhelybe és lecseréltem az olajat. Láttam már pár elhasznált olajat, de ez nekem is erős volt, hogy az olaj darabokban hullott ki belőle egy kis fekete pakura kíséretében. Szerintem az elmúlt 40-50 ezer kilométerben nem cseréltek benne olajat.

Kapott 4 liter résszintetikus olajat, egy új olajszűrőt, beindít és a motor olyan hangon járt, mint egy új szalonautónak. Semmi kopogás, semmi szelephang, csodálatos igazi precíz japán motorhang. Persze bújkált a kisördög bennem és azért becsavartam egy olajnyomás mérőt a gomba helyére, ez majd megmondja, ha a csapágyaknak már annyi, biztos alig lesz olajnyomás. Alapjáraton, meleg olajnál 1.3 bar, gyakorlatilag gyári érték, a fordulat legkisebb emelésére azonnal emelkedik és 5 bar környékén leszabályoz. Tökéletes.

Megjárattam a váltót, leszakadt a megtapadt kuplungtárcsa a nyeles tengelyről, innen már a fokozatokat is vette reccsenés nélkül, pár előre-hátra után pedig már vajpuhán kapcsolt a váltó. Kicsit megmozgattam a fékeket, letisztultak a vakrozsdától a tárcsák, a fék is jól fog, egyáltalán nem húz félre, a hangja is megszűnt. Műszerek működnek, összes visszajelző világít, a tipikus Mazda kulcslyuk megvilágítás üzemel. Központizár csendes és tökéletes, összes elektromos ablak működik és egyenletesen, hangtalanul siklik.

Az egész autó nem egy bontószökevény benyomását kelti, noha az alján azért van rozsda bőven, ráadásul a teherviselő elemeken, a futómű alkatrészein. Az olajteknő például levelekben mállik, ennek az osztrák utak jégmentesítésére használt agresszív anyag az oka.

Visszaálltam a meleg műhelybe, kipróbáltam a klímát. Klímakompresszor behúz, van nyomás a rendszerben és hűt. Hinnék? Nem csoda ez egy 1992-es autónál, de ez az autó már bontásra volt ítélve, azt is el tudom képzelni, hogy a kereskedő ingyen kapta valahol Ausztriában és mi sem sokkal többet fizettünk érte.

A minőség megmutatkozik még a poklot megjárt autókban is. Ezek a 90-es évek Hondái, Mazdái, Mitsubishijei pedig még ma is bizonyítanak. Soha nem gondoltam volna hogy egyszer ezt fogom mondani a japán műanyag autókra, de bizony ezekben még volt anyag. Ha nem is az utastérben, de a motorjukban, váltójukban mindenképpen.