Sarc. Ez a szó jut eszembe elsőként.

Minden egyes autó megvételekor újra és újra megdöbbent, hogy micsoda elcseszett aratógép kapja el az ember lengedező kabátujját abban a pillanatban, amikor a nevét az adásvételi aljára karcolja.

Egy teljesen mezei kétütemű Trabant, amelynek a piaci értéke ideális esetben akár egy-két tízezres is lehet, ennek többszörösét generálja le azonnali adminisztrációs költségként. Vagyonszerzési illetékkel, forgalmival, törzskönyvvel, egy év biztosítással, eredetiség-vizsgálattal alsó hangon 55 000 Ft. Ennél olcsóbban nincs autóvásárlás.

Ugyanez néhány kategóriával feljebb persze másképp alakul. Nálam, a BMW esetében ez kb. 130 000 Ft, csak papírra. Ez egy kezdő okmányirodai ügyintézőnek majdnem egyhavi fizetése, a húszéves autó árának pedig körülbelül a fele.

Persze ez van, mit tehetnék… Ilyesmivel az edzett magyar autóbuzi eleve számol, a szlovák állampolgárságú autóbuzi meg vesz egy lengyel cápát, és két marék ziziért egy fél óra alatt nevére veszi a gépet. Azzal viszont sokadszorra sem tudok kibékülni, hogy az ötször, tízszer, hússzor átszámolt várható végösszeg végül sosem annyi lesz. Nyilván nem is kevesebb.

Amikor kiderült, hogy az autót, amit épp megvenni szándékozom, a hatóság kivonta a forgalomból KGFB fizetésének elmulasztása miatt, kicsit megcsappant a kedvem. Aztán utánajártunk, és kiderült, az én nevemre szóló, új díjigazolással visszahelyezhető. Nekifutottunk.

Meglepetés, csapó 1

Igen hamar, az átírási procedúra legelején kiderült, az autóra gépjárműadót sem fizettek. Még jó, hogy rákérdeztem. Ennek pótlása nélkül az autó nem helyezhető vissza forgalomba. Ez pedig nem kis tétel, nagyjából 20 000 Ft évente, és még nem tudtuk, mióta van hátralékban az előző tulajdonos. Szerencsére a külföldön dolgozó eredeti gazda, afeletti örömében, hogy végre megszabadul a német pénznyelőtől, hazajött, és kicsengette, amit a Magasságos Hivatal behajtani kívánt rajta.

Meglepetés, csapó 2

Mielőtt nepperék nekifutottak az okmányirodának, kötnöm kellett egy KGFB-t a nevemre. Szerencsére ez ma már gyorsan megy, on-line alkusz segítségével 10 perc alatt megvan a megfelelő ajánlat. Gyors kalkuláció, borzalmasan sok. Aztán eszembe jutott szegény, szépemlékű kétütemű Trabantom, akit tavaly november végén kísértünk utolsó útjára. Néhány ritka, értékes alkatrészén kívül rám hagyott egy valamilyen bónuszfokozatot is. Mivel jó néhány évet töltöttünk együtt, és káreseményt a legkomolyabb igyekezet ellenére sem sikerült előidéznünk közös pályafutásunk során, egész barátságos lépcsőfokig kellett eljutnunk a Nagy Szent Bónuszmálusz Lajtorján.

A pontos besorolást kideríteni azonban nem volt könnyű. Szegény Hene (H-ENE-482, szörnyű, nem?) ugyanis szinte végig veterán-KGFB-vel futott, ott pedig nincs B/M besorolás. Persze pörög a számláló, csak senki sem foglalkozik vele. Én meg csak arra emlékeztem, hogy emberemlékezet óta együtt vagyunk - nem egy egzakt definíció a biztosító számára. Mindenesetre megkerestem a legkorábbi, még fellelhető papírt, támpontnak jó. Mellesleg egy közteres figyelmeztetés volt, miszerint vigyem a lejárt vizsgás roncsomat, ahová akarom, vagy ők viszik el. Kell-e mondjam, cseppet sem volt roncs, és volt rajta vizsga - csakhát barátságos nyugdíjasok laknak a környéken…

Tehát a dátum alapján betippeltem egy B7-et 2010-re, és így kötöttem meg a kötelezőt. Vidéki, higgadt, vén és kármentes sofőrként kaptam is egy meghökkentő, 25 000/év nagyságrendű ajánlatot a háromliteres autóra. Azonnal elfogadtam, nehogy véletlen valami szülinapi akció legyen, és lekéssem. Megadtam a régi rendszámot, kötvényszámot, alvázszámot, telefonszámot, adószámot, házszámot, de még az öttel ezelőtti tulajdonos bicepszkörméretét is, a többit pedig rájuk bíztam. Két biztosító, egy alkusz, meg kell tudni oldani a feladatot.

Ezután jó ideig nyugodtan aludtam, meg persze béemvéztem. Aztán egyszer jött egy levél, csekkel. Természetesen olyan összeggel, amitől a saját sorhatom produkált némi aszisztolét.

A Trabant régi biztosítója, nevezzük ezentúl mondjuk „A” biztosítónak, és a BMW új biztosítója, nevezzük mondjuk „B”… nem, nem, nevezzük mégis inkább „G” biztosítónak, nem tudott közös nevezőre jutni abban, példás magaviseletem eredményeképpen pontosan miféle fokozatban is helyezkedem el a már említett bónuszrangsorban. Más megoldás híján két és fél perc vállvonogatás után bedobtak egy A0-t, mint egy előzmény nélküli szerződőnek jár. Az meg, tekintve, hogy milyen autóról beszélgetünk, nem jelent barátságos díjszabást.

Nyilvánvalóan nem volt felhőtlen a boldogságom, így elkezdtem telefonálgatni, e-mailezgetni. Először is alkuszékat kerestem meg, akik teljes együttérzésüket hangsúlyozva a „G” biztosítóhoz irányítottak. „G” biztosítótól megtudtam, sajnos véres izzadtsággal kísért makacs próbálkozások árán sem sikerült beszerezniük a B/M igazolásomat. Gondolom, megnézték az íróasztal sarkán, és hát nem volt ott, na. Pedig aznap még kétszer megnézték. Hiába próbáltam diszkréten figyelmeztetni a T. Ügyintézőt, hogy megadtam minden szükséges adatot, és ettől kezdve ez az ő dolga, nem hatotta meg.

Felhívtam „G” biztosítót, ahol egy hasonlóan lelkes ügyintéző hasonlóan lelkesen hárította a hitvány kísérletemet, amely a bónuszigazolás megszerzésére irányult. Elküldték nekem, de különben sem adhatják ki nekem, de majd elküldik ismét. Köszönöm. Inkább menjünk hátulról, Magyarországon csak ez működik. Egypercnyi telefonköltségért megtudtam a veterán- és hobbijármű flottát kezelő hölgyek saját e-mailcímét, és támadtam.

Gyorsan kiderült, hogy persze, persze, ott a nyoma a biztosításomnak, csak nem tudják, milyen besorolásban vagyok, mert elfelejtették jegyezni. Mindenesetre tavaly nem volt káreseményem, így idén lehetek B1. Mondom, segítenék, tessék megnézni, mikor kötöttem meg önöknél az első KGFB-t, és abból számolni, annál nem lehet rosszabb. Ráadásul előtte is volt biztosításom, máshol, de azt majd valahogy igazolom.

Így is történt, számos levélváltás és szkennelgetés után megegyeztünk abban, hogy 2009-ben legrosszabb esetben is B6-ban kellett lennem. Kicsit még küzdöttem, hátha találok még valami sajtcetlit, miszerint 1945-ben ezzel az autóval menekültem haza Isonzóból, de sikertelenül. Maradtunk a B6-ban, az ugye idén, a BMW-re nekem már B7-et jelent, jó lesz. Kaptam is egy ígéretet, hogy majd jön postán, de kértem, ennyi szkennelésért cserébe ő is nyomja meg a gombot, és küldje már el nekem mélben. Nem bíznám a Postára…

Meg is jött, két perc múlva. Addigra én levelezésben voltam a „G” biztosítóval, akiket már két napja próbáltam rávenni, hogy ugyan, küldjenek már egy mélt az „A” biztosítónak, hogy X rendszám, Y szerződésszám milyen fokozatban van, de hiába. Nem, nem, és nem, kizárólag papír alapon kommunikálnak vagy kőtáblával, esetleg saját vérükkel a lapulevélre írva. Én azonban elküldtem az „A”-tól kapott B/M igazolást, e-mailben, szkennelve a „G” társaságnak. Egyszer csak azt éreztem, mint Indiana Jones, amikor végre a megfelelő sorrendben gyömöszkölte a kőtáblákat. Minden a helyére kattant, kirajzolódott a minta, kitárult a kapu, mögötte felragyogott az aranykészlet - megkaptam a B7-et.

Azért nem hagyott nyugodni, és megkérdeztem, nem lehetett volna ugyanezt megoldani, engem kihagyva? Ha már úgyis ez volna az előírás? Hogy ők ketten? Én meg ülök otthon, és fizetek? Mintha szolgáltatnának? Lelkiismeretesen, udvariasan, problémákat megoldva? Nem kaptam választ.

Meglepetés, csapó 3

Azt hittem, minden sínen van. Megküzdöttem a hétfejű sárkánnyal, letörtem minden, a pénztárcám felé nyújtózó zöld, savat lövellő csápot, és végre azért aggódhatok, hogy a rejtett műszaki problémák garmadája ne döntsön anyagi romlásba. Hiú remények, hah!

Kaptam egy levelet, már megint, az önkormányzói hivataltól. Gépjárműadó, az bizony. 2010 évre, nevezetesen 4830 Ft az első negyedévre. Hopphopphopp, mivan? Teljesítményadót kell fizetnem? Netán luxusadót is? Az kétszer húszezer, egy év közben vásárolt autóra. Egy teli tank benzin és egy teli tank gáz ára…

Gyors telefonálgatás után kiderült a turpisság. A nagybecsű kecskeméti okmányiroda a következő protokollok közül választhatott volna:

A. Elmaradt adó beszedése, forgalomba helyezés, átírás

B. Elmaradt adó beszedése, átírás, forgalomba helyezés.

A kettő között óriási különbség van. Mivel az autó 2009-ben már nem volt forgalomban, az idei évre nem keletkezett adóhátraléka. Így ezt be sem szedték az eredeti gazdától. A forgalomba visszahelyezéskor azonban megjelenik az adott pillanatban tulajdonosként bejegyzett név terhére az az évi adó. Kell-e külön mondjam, hogy ők a B opciót választották, így az adóteher teljes súlyával az én vállamra pottyant? Így aztán az eredeti tulajtól nem is kérték, ő meg nem erőszakoskodott. Érthető.

Öröm az ürömben, hogy a luxusadóról szóló törvény, bár elég nagy baromság, legalább korrektül van megfogalmazva. Ott ugyanis kizárólag a január elsejei tulajdonlás a mérvadó, így ezt idénre megúsztam. Jövőre pedig, ha minden jól megy, mindenki más is…

Ez történt. A Magasságos Hivatal győzött, az utolsó találatot ők vitték be.
Én pedig csak állok pizsamában, karbatett kézzel a nappaliban, és gondolkodom, mi kerül ezen a fotelon 7200 Ft-ba?