Üdvözlök minden kedves olvasót innen az Adria Raceway-ről!
Túl vagyok életem első csuromvizes edzésnapján, mondhatni vegyes érzelmekkel. Az előző poszthoz helyesbítésként hozzáfűzném, hogy az MX-5-ös fékrendszere is full versenycucc, hála a magasságos égnek!
A lényeg, hogy csapatunk egész ütőképesre sikeredett, ebben kétségkívül legnagyobb érdeme választott csapatfőnökünknek, a kőprofi Vida Janinak van, aki kis híján kifújta az egész mezőny orrát.

Két, kilencven perces szabadedzés, majd a Superpole-nak nevezett egy gyors kör volt a mai program. Utóbbit értelemszerűen leggyorsabb pilótánk, Jani abszolválta.

Az első szabadedzés előtt eleredt az eső, így az egyszerűen borzalmas Marangoni esőgumikkal vágott neki a mezőny. A gyorsan vizesedő aszfalton a belga srác futott egy 1:46-ot, ami – mint később kiderült – az egész nap messze legjobb köre volt. Nem emlékszem pontosan az első session körideire, de legjobbunkkal ekkor még a tizedik helyen álltunk. Jani súlyos másodperceket vert mindenkire, rám konkrétan tizet. Öt mért kört kellett futnia minden versenyzőnek az egyre rosszabb körülmények között. Futott egy 1:51 végét az autó stoppere szerint, de az eredményjelzőn valahogy nem jelent meg, pedig utólag kinyomtatva is láttuk, de sebaj, mert Roland 1:53 elejével ott tartott minket az első tízben.

Bessenyey Zoli és én voltunk az utolsók, ekkorra a pálya már lényegében vízben állt, az ideális íveket és a rázóköveket ajánlott volt kerülni, rettenetesen csúsztak. Bekapcsolt ESP-vel ekkor azért vesztett időt az ember, mert hamar beavatkozott, kikapcsolt állapotban viszont a folytonos keresztben menésben és korrigálásban folytak el a másodpercek.
Zoli még befért két perc alá, én a 2:03-2:04-es időmmel az erős középmezőnyben voltam, a 14-16. hely környékén.

Egyelőre azonban az volt a cél, hogy egyáltalán túléljük és körbetaláljunk a pályán.

A nagyobb országok több csapattal is nevezhettek, a britek két autóval, a németek hárommal vannak jelen. Utóbbiak nagyon erősek, mindkét edzést megnyerték, ami nem csoda, Jani elmondása szerint a srácok Walter Röhrl csapatában voltak a legutóbbi hosszútávú futamon a Nordschleifén.

A németek mellett a belgák nyomják durván, hja, kérem, aki az esős Spa-Francorchampson edz! Ők is mindvégig előttünk voltak.

A britek jók, bár egyik autójuk orra picit összetört, ezzel a kicsit repedt lökhárítóval aztán annyit molyoltak a szerelők (nem csapattagok, a Mazda külsős emberei), hogy a második szabadedzésre jóformán ki sem jöttek.

A lengyeleket is mindenképpen meg kell említeni, lényegében ralipilótákból áll az egész csapatuk.

Na de, vissza a lényeghez.

Janiék szóltak, miközben beszíjaztak, hogy vigyázzak, ROHADTUL csúszik. Igazuk volt. Már a harmadik féktávon durván elúszott a kocsi hátulja, nagyon bele kellett nyúlnom, szerencsére mire másodszorra átcsapott, még volt időm koppra kitekerni a kormányt balra, így egy óriási, sáros ívet húztam a füvön, és visszataláltam a pályára, anélkül, hogy megpördültem volna.

Na, ez megalapozta további kapcsolatunkat, de a végére egészen összeállt, és a második edzésen, a jóval több vízen sikerült egy 2:01-et futnom (ez valahová a 10-14. hely környékére volt jó). Jani ekkor a harmadik helyen állt, az idejére pontosan nem emlékszem, nem akarok találgatni, este utánanézek a hivatalos eredmények között

Ekkorra már nem volt száraz hely a pályán, még az előttünk haladó nyomvonala is azonnal vizes lett, a célegyenesben és az azzal párhuzamos egyenesben pedig olyan szinten állt a víz, hogy harmadik nyélen, negyedik elején is minden további nélkül felúszott az autó. Ez az egyik helyen 120-130 körül lehet, a célegyenes végi féktávra a többiek 165 körülit mondanak, én nem tudom, nem néztem a sebmérőt. Mindenesetre roppant szar érzés, mikor ilyen sebesség mellett elkezdünk lebegni. Csak úgy kapkodtuk a kormányt. A gumik nem bírták kinyomni a vizet, gyorskorcsolya. Már egyenesben is. Mindenkinek meggyűlt ezzel a baja, de kimozogtuk, és helyenként kettőt-hármat előzve képesek voltunk konstans köröket futni. Ismét Jani brillírozott, az összefüggő víztükrön borzalmasat büntetett, mikor egy körön belül NYOLC autót előzött meg, kegyetlenül beszúrva minden féktávon.

Nem egyszerű dolog, a sűrű vízfüggönyben soha nem tudni, ki megy előttünk, lát-e minket, és hogyan reagál, ezért jó, ha már messziről megmutatja magát az ember, és ha mázlija van és észreveszik, akkor nem csukják be előtte a kaput kanyarban.

Mondjuk érdekes, hogy jómagam, ha gyorsabb versenyző jött mögöttem, illetve le- vagy felvezető körön voltam, indexeltem, hogy jöhet. Egyetlen másik csapattól sem láttuk ezt, de mondjuk, látszott, hogy az eső mindenkit meglepett. Rengetegen csak botladoztak, csúszkáltak körbe-körbe.

Külön öröm, hogy a pilótacseréket nagyon profin csináljuk, a kilencvenperces edzés alatt egyedül a németeknek és nekünk volt 41 körünk, ez remek. Ilyenkor már a boxutcában illik szétkapcsolni a négypontos övet, nyitott ajtóval jönni és imádkozni, hogy kiszálláskor a térdünkkel ne törjük le a slusszkulcsot, mint tették azt két-három csapatnál, mert a javítás rengeteg időt vesz igénybe.

A Superpole-nak Jani vágott neki, de a második szabadedzés és e között eltelt időben a pályáról kicsapott minden víz újra visszafolyt és még nehezebbé tette a dolgát. Végül 1:56:8-cal a negyedik helyet sikerült megcsípnie, ami remek, mert ha holnap is ennyire esik az eső, akkor a célegyenes végi féktávon történhetnek kellemetlen dolgok valahol a leves közepén.

Négy óra, öt sofőr, négy tankolás. Előttünk a németek, a belgák, (talán) az oroszok vagy az angolok első csapata, a többiek mögöttünk. Ha holnap mindannyian tudjuk tartani a fix időket, ha az autónak nem lesz semmi baja (hiába üvöltöztünk a szerelővel, hogy a szétcsúszott kipufogórendszer nem ok arra, hogy hat perccel a vége előtt elvigyék az autót) és ha nem trafál minket telibe senki és nem rontunk, akkor erősen ott leszünk az első hatban.

Az a csapat nyer, amely a legtöbb kört futja, benzinünk van bőven, de a tankolás nem egyszerű, majd elmesélem a beszámolóban.

Túl sok a ha, szerencse is kell, mi mindent megteszünk, rajtunk ne múljon.