Mostanában a hétfő reggeli Totalcar értekezleteknek van egy rituálisan visszatérő eleme. A tárgyaló hosszú asztalánál Bende mindig baloldalt ül, mellettem. Komoly arccal, igazgatói fontosságának teljes tudatában adja elő a napirend előtti pontokat, mindenki őt figyeli. Aztán én következem, és közösen elkezdjük tervezni a hetet. Ilyenkor ügyvezetőnk megváltozik, és csendes, alamuszi mosoly ül ki kerek képére.

Mint a zsákmányára koncentráló királykobra (Ophiophagus hannah), várja a megfelelő pillanatot. És az általában tíz perc-negyed óra elteltével el is jön. Ekkorra már fuldoklik a visszatartott röhögéstől és szemeit forgatva, tettetett szánalommal a hangjában megkérdezi:
– És mondd csak Viktor bácsi, a Pannóniádban, tudod, amire már kétmilliót költöttél, van már kettes?

Aztán gyöngyözve kirobban belőle a kacagás, a többieket is bíztatva, hörögve csapkodja a térdét. Én megsemmisülve ülök ott, a fegyelemnek vége, mindenki nyerít, dolgozni nem lehet.

Elmesélem, miért van ez így.

Másfél éve vettem egy T1-es Pannóniát, eredeti, jó állapotút, tisztességben megőszültet. A vásárláskor csak egyetlen komolyabb hiba tűnt fel, a váltó néha kidobta az egyest, és reccsenve kapcsolt kettesbe.

Tipikus Pannónia betegség – mondták az okosok, ne csinálj vele semmit, úgysem lesz jobb. Tudomásul vettem, s habár együtt lehetett élni a jelenséggel, azért mégiscsak zavart. Éppen ezért tavasszal egy kisebb motorgenerál mellett döntöttem. Szerencsére egy Pannónia berheléstől megcsömörlött barátom fészerének padlásáról vadonatúj fogaskerekek kerültek elő, így az alkatrészbeszerzéssel nem volt gondom. A kincset érő cuccok beépítését Mátéra bíztam, aki veterán motorok szerelésével foglalkozik, nagyjából amióta lekerült róla a pelenka.

Próbaúton. Máté arckifejezése mindent elárul

Szóval újak lettek a fogaskerekek, új lett a csapszeg is, és a törött karburátorház helyett is került másik. Minden szépnek tűnt – az első húsz kilométer végéig. Mert akkor tuff – kiugrott a kettes. A durva életbe, gondoltam, és megpróbáltam felkapcsolni.

Reccs, krrrr, tung: a váltó hatalmas dörrenéssel ugrott át hármasba.

Ettől kezdve a kettes olyanná vált, mint a magyar népmese eleje: hol volt, hol nem volt.

Így hát a fogait csikorgató Pannónia visszakerült Mátéhoz, aki elkezdett szisztematikusan a dolog végére járni.

Először a repedt kapcsolóvillát cserélte ki.

Reccs, krrrr, tung.

Aztán új kukactárcsát tett be.

Reccs, krrrr, tung.

Váltótengelyt hézagolt.

Reccs, krrrr, tung.

Arretálódobot cserélt.

Reccs, krrrr, tung.

Végül felhívott, és azt mondta: Viktor, a sírás határán vagyok.

A mester és a Pannónia. Nincsenek jóban

Ha ő a sírás határán volt, akkor én a teljes összeomlásén. Az egész szezonban egyetlen métert nem tudtam menni a motorral, régóta tervezett túrát kellett elhalasztanom, a pilisi veterános körversenyre szégyenszemre egy kétéves motorral mentem, szóval a Pannónia elvonási tüneteim súlyosak voltak.

A dolog pedig teljesen elakadt, különböző nagy tudású guruk tanácsaival sem jutottunk előbbre, fogalmam sem volt merre tovább.

És akkor elérkezett október tizenhetedike, a kevésbé bennfentesek kedvéért a sukorói Belsőség találkozó napja. Ennyien még soha nem voltak, életemben először kipróbálhattam egy Honda Monkeyt, de nekem mégis valami más miatt maradt emlékezetes.

Lent, a kis piros mutatós fedél alatt lakik a baj

Ugyanis szombat délután, illatos kék füstöt húzva maga után megjelent yeti. Egy fehér holló ritkaságú, de mégiscsak fekete T2-es Pancsival. Azonnal odasündörögtem hozzá, sajnos Bende is jött velem, így hallhatta a beszélgetésünket.
– T2-es, hú, hol találtad?
– Hát, igazából kaptam, a tulaj meghalt, a felesége pedig anyukám barátnője, így nekem adta. (Ájulásos tünetek a részemről, Bende persze röhög)
– És izé, kipróbálhatom, megnézném hogy kapcsolja a kettest? 

Na, ezt a kérdést nem kellett volna a Bende előtt föltennem. Amint visszatértem a próbaútról ott várt már lesben, és diabolikus vigyorral az arcán kérdezte: Höhö, jó volt kettest kapcsolni, mi? Aztán gyorsan odament mindenkihez és lelkendezve újságolni kezdte: Képzeljétek, a Viktor bácsi kétmillióért vett egy Pannóniát, amiben nem találják a kettest, a yeti meg ingyen kapta ezt, amiben tökéletes, hahaha!

Attól kezdve nem tudtam úgy elmenni mellette, hogy ne piszkáljon: kukactárcsa, mi? Haha! Kapcsolóvilla? Lol!

A délutánomnak persze vége volt, hiába is magyarázkodtam volna, hogy a motor nemhogy kétmillióba, de még kétszázezerben sem volt, ha egyszer a kettessel igaza volt a dögnek. És akkor még nem tudtam, hogy a téma minden áldott értekezleten is elő fog kerülni, sátáni hiénakacaj kíséretében.

Szerencsére yetinek volt egy tippje, hogy mi lehet a baj oka, úgyhogy Máté nemsokára megint kapja szét a blokkot. Most megint látok valami kis fényt az alagút végén, szerelünk, cserélünk, aztán majd beszámolok róla, hogy mi lett.

Addig meg próbálom kibírni az átkozott Bende szurkálódását. Nem lesz könnyű, profi egy vérszívó.