A Szobor... valójában egy roncs?

  2014. augusztus 30. - Csikós Zsolt Címkék: veterán mercedes szobor állólámpás TC-flotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12

Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok

Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt

Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23

A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok

Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17

Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve

csik matrica s


Az úgy volt, kezdeném a Tanár úr kérem diákjának stílusában – és igazából így is érzem magam –, hogy most lebőgtem. De nemcsak én, hanem, ha lenne türelmem, illetve kedvem, hogy atomokra csesszem szét az idegeimet, akkor név szerint rá tudnék mutatni, hogy mások is, szép számmal.

Szobor IMG 8547

Egy évvel ezelőtt, az első Parkoló Parádé után, még sok-sok műszaki birtokában. A 43-06 az

Merthogy itt van például a csodásan restaurált családi zöld állólámpásunk, a három évtizednyi eltűnés után visszavásárolt, majd további sok-sok év kemény melója alatt lábra állított Szent Szobor, amit Csabi barátom egy éven át úgy lakatolgatott, mintha csak milliókat érő orchideát nevelgetne cserépben, a saját vénájába dugott kanülből csordogáló vérrel. Az az autó, amivel sikerült az idős szüleimet visszavinni Bécsbe, s ugyanúgy eltévedni a különféle Ringek szövevényében, mint tettük azt anno, navi nélkül, 1972 augusztusában, pontosan ugyanezzel az állólámpással. De hiszen megírtam a sztorit.

Ám a Szent Szobor veteránosításának környékén, 2012-ben azért gomolygott néhány felhő, amelyek bő két éve csak nem akartak eloszlani, majd egyszer csak lezúdult belőlük a zápor. Oké, nem beszélek tovább rébuszokban, inkább kibököm:

A Szent Szobor ugyanis VIZSGAKÉPTELEN.

R1284234
Itt már majdnem forgalomkész

Most sem hiszem el. Igazából nem több most, mint egy vasdarab, amit gurigathatok a garázsban, alkalmanként befizethetem rá a biztosítást, beleülhetek, berreghetek a kormánya mögött dedós módjára, de az utcára már nem mehetek vele, legfeljebb útvonalengedéllyel. Hogy megpróbáltam-e vizsgáztatni? Hát persze, onnan tudom az egészet.

Akkor beszélek egy kicsit azokról a gomolyfelhőkről. OT-s rendszámot ugye, úgy kap általában az autó, hogy a tulajdonos borzalmas alapossággal rendbe teszi a kocsit (vagy előveszi a valóban brutálpatika állapotú verdáját a garázsból), elhajt vele a veteránminősítést végző műszaki állomásra (persze előre bejelentkezés után), ott megnézik, és ha tényleg enni lehet róla (főleg alulról), és nagyítóval sem találnak rajta rozsdát, eredetietlenséget, akkor kap néhány gépelt papírt és egy igencsak 1973, iskolai KISZ-kitüntetés szintű, félbehajtott A5-ös kartondarabot, illetve egy felragasztandó réz plakettet a sikeres vizsga igazolásának céljából.

R1284219
A veteránvizsga maga kifejezetten jó élmény, csak hát, kétévente...

Az autót ezek után bejelenti műszaki vizsgára, ahol a veteránminősítés miatt nem két, hanem boldogságos ötévnyi bizalmat kap, már amennyiben, ha a fékjeiről, lámpáiról, futóművéről is bebizonyosodik, éppoly jó mind, mint az általános kinézet.

Majd ezzel a dossziévá dagadt paksamétával, vizes cipőjében cuppogva elcammog a delikvens az okmányirodába, ahol megigényelheti, és ha van, azonnal meg is kaphatja az áhított OT-s rendszámot. A folyamat állomásain, akárcsak a Monopolyban, persze hullanak pénztárcájából a tíz- és húszezresek, akár egérrágta zsákból a szalma, s a végén olyan százezer forinttal könnyebb bukszát kell már csak cipelnie. Milyen jó, tovább is tart a zakó zsebe így.

DSC07218
Itt még úgy érezte magát, mint a többi autó, vizsgásan, használhatóan

Nos, ebbe a fenti rendszerbe csúszott egy kis mellényúlás anno, 2012-ben. A sikeres veteránvizsga birtokában, ám igencsak megfogyatkozott magánidőm ismeretében ugyanis nem magam vittem műszaki vizsgára az autót, hanem rábíztam valakire, tudják, olyanra, aki az ilyen ügyeket intézi, ebben nincs semmi illegális. Ő pedig elvitte az autót oda, ahová mindig viszi a rábízott kocsikat, nem szokott probléma lenni, de egy olyan állapotú autóval, mint a Szent Szobor, nem is lehetett volna. Egyvalamit felejtettem csak el megkérdezni akkor, és valahogy az egész folyamat során fel sem merült: hogy a közvetítő, illetve az általa preferált, Budapest melletti vizsgaállomás dolgozói szemléztek-e már OT-s autót.

Csak jóval később, az okmányirodában kaptam meg a választ, amikor a rendszámért mentem: NEM.

Az okmányirodai pultnál ülő csaj hívta fel rá a figyelmemet, hogy az autóm csak 2014-ig kapott vizsgát, amire mondtam neki, hogy az lehetetlen, mire ő azt mondta, hogy márpedig ez áll itt, ami felettébb furcsa, jegyeztem meg, majd telefonálgattam, amire kiderült, hogy igen, így ment be a rendszerbe, már nincs mit tenni. Hihetetlen, hogy meg se néztem azokat a papírokat addig, de annyira nyilvánvalónak tűnt az ügymenet. Tudom, az én hibám.

img336
Kép 1972-ből, a kocsi kétnapos, a hátsó ülésen én, öt és fél évesen

Nos, káromkodtam egy sort, de akkor már megterveztem a túrát, sőt, szülinapi ajándékként el is mondtam a szüleimnek, hogy kirándulni viszem őket Bécsbe az autóval, azzal, amiben 40 éve nem ültek. Nem bonyolíthattam tovább a dolgokat, az ilyenre amúgy is ott vannak a hivatalokban a bonyolítók. Elfogadtam a rendszámot, rajta a kétéves matricával.

R1284220
Simán vette az akadályt az OT-ztatáson

Gondoltam, öt helyett majd két év múlva megint mehetek vele műszaki vizsgára, nem öröm, mert olyankor mindig apad a pénz, de huszonnégy hónap nagy idő, ki tudja, mi történik addig. A Mercivel megcsináltuk a túrát meg azóta még párat, sok örömhöz juttatott bennünket.

Közben összerázódott műszakilag is, bizonyítva a tézist, hogy a frissen elkészült, gyönyörű veteránautó műszaki szempontból mindig pocsék, és csak akkorra lesz belőle jó kocsi, amikorra már leverések és olajos ujjlenyomatok tarkítják a testét. Kellett benne rögtön diffit cserélni, majd kuplung főhengert, később váltót is – utóbbit feleslegesen, mert azóta tudom, a halk sivítás nem abból jött, hanem szinte biztosan a 2006-ban még vadonatújan beépített kardánközép-csapágyból.

Még kapott egy másik adagolót is – azóta sima az alapjárata és nem füstöl –, egy parányi helyen levertem a festéket az ajtajáról, egy másik helyen épp pár milliméternyit megrepedt a motorházfedelén a lakk, mert az ablaktörlőt kihajtva hagytam, amikor felnyitottam a géptetőt – micsoda amatőrség, kopott autóval reflexből sem csinálok ilyet, soha, de egy ennyire szép autónál a félelem ügyetlenné és butává teszi az aggódó tulajdonost. Ám a Szent Szobor igazából sokkal jobb, mint 2012-ben volt, állapotát tekintve pedig 99,999999 százalékban ugyanolyan.

R1284233
Nem volt nagyon hibapontja

Aztán jól kivágták vele 2014 áprilisában a műszaki vizsgáról. Igazából nem vágtak ki; be sem hajthattam a sorra. Hű de gyönyörű, de sajnos nem kaphat műszakit, jegyezték meg, és hirtelen ugyanúgy nem fogtam fel e szavak súlyát, mint amikor prof. Hável György harmadszor rúgott ki ábrázoló geometria gyak-iv-ről a gépészkaron, 1987-ben. Akkor azt hittem, még előttem a dékáni és a rektori vizsga lehetősége (aztán elmondták, hogy gyak-iv-re ilyen nincs, tehát kiestem abból az évfolyamból), most, az autó vizsgájánál azt hittem, majd máshol, ahol van OT-s vizsgáztatás, esetleg jobban hozzáférnek a rendszerhez, simán megkapja az új plakettet. Hát nem.

A Szobor jelen pillanatban, Magyarországon, jog szerint így nem kaphat műszaki vizsgát.

A probléma ott van, hogy két év engedélyre nem jogosult, hiszen OT-s rendszámmal ellátott kocsi csak ötéves vizsgát kaphat, ez szabály. Ötévest viszont azért nem kaphat, mert ahhoz 60 napnál fiatalabb veteránminősítés kellene, az enyém meg inkább már olyan 800 napos. Róka fogta csuka eset, magyarán bekaphatom. Napóleon megvert seregeként húztam haza, bevágtam az autót a garázsba, savanyú pofával ráhúztam a lepedőt, azóta se csomagoltam ki. Ez áprilisban történt.

DSC 0007
Itt világosodtam meg, hogy a Szobor most jó darabig nyugovóra tér

Hogy történhetett mindez? A vizsgáztatást 2012-ben végző állomáson nem láttak még OT-s autót. Gondolom, forgatták az enyémmel kapott nagy rakás papírt, talán bele is lapoztak a furcsa pakkba, esetleg még meg is ütötte a szemüket az „5 év műszaki vizsgára jogosult” kitétel a papíron, s a központi rendszerben ki is keresték a menüpontot. Ami aztán, érthetetlen módon, ki volt szürkítve, nem lehetett elindítani a processzt, van ilyen, gázos autót is csak kevés állomás vizsgáztathat. Ezt persze most csak kitalálom, mert nem láttam soha azt a számítógépet közelről, csak homályos elmondásból sejtem, mi jelenik meg rajta. De valahogy nagyon így történt.

Megint valami idióta ügyfél a szar öreg Mergájával, mi a fenét csináljunk, Józsi, nem enged be a rendszer! – ordította oda a futóműves a műhelyvezetőnek. Megint egy nemnormális eset? – így a másik. Valami olyan, ez itt ótés – emígy az elébbi. Akkor próbáld meg normálban, hátha úgy megy! – szólt az ukáz. És ment, hiszen az autónak volt akkor volt még egy kivont, de létező ALU–851-es rendszáma. Na, arra csinázták rá a kétévnyi plecsnit.

DSC07236
Pedig a kívülállók szeretik

Hogy az a hülye kuncsaft ötöt akart, mert annyi járt volna neki és a szaros autójának, talán nem is tudták. Ha tudták, leszarták. Ha leszarni készültek, de volt bennük némi becsület vagy empátia, az elpárolgott, amikor nem tudták elérni azonnal az összekötő embert mobilon. Hiszen az is vagy húszforintnyi költség, amúgy is.

Az ALU-ra kiadott matricát elvileg nem lett volna szabad az én OT-s rendszámomra feltenni, de a matrica már csak olyan - az alja ragad, ahová felnyalják, oda tapad, nincs szeme. És a vicc, hogy – ha jól tudom – 2013 végéig az autóm még így is simán megkapta volna a maradék három, esetleg öt évet a műszakin, mert csak az után hozta ki a veteránbizottság a határozatot, hogy minden OT-s autó vizsgáztatásánál 60 napnál fiatalabb veteránminősítési papírt kell felmutatni (18/2013. (V. 9.) NFM rendelet 11. § (2)). Ez persze már csak védekezés volt, mert az elmés magyar kitalálta, hogy az öt évre szóló veteránvizsga lejárata előtt elviszi műszakira az autót. Így az adott kocsi közel tíz évet le tud húzni az utcán egyetlen szem OT-vizsgával, zseniális. Pár héttel azelőtt, hogy kiadták a rendeletet, hegyekben álltak a veteránautók a műszaki vizsgaállomásokon. Hogy azok az autók most érvénytelen veteránvizsgával futnak az utakon? Sebaj, a rendőr csak a műszaki engedélyt nézi...

R1284213
Út az első veteránvizsgára. Azt hittem, öt évig nem kell majd megint utaznom

Én erről lecsúsztam, pedig nem csalni szerettem volna, hanem valahogy rendbe tenni azt, amit más összekuszált nekem. Most itt állok egy használhatatlan vasdarabbal, s ez sem lelkileg, sem anyagilag nem érint valami vidáman. Valaki link volt. Valakik linkek voltak. Rendszerszinten és végrehajtási szinten egyaránt. És ez az én húsomba vág.

Egy megoldás létezik. Ismét jelenthetem be veteránvizsgára az autót. Önkormányzat, útvonalengedély, szabadság, újra fizethetem a költségeket, utaztathatom az autót, megint végignézik, megint papírok, megint bejelentés, újabb rohangászás, kölcsönrendszám, műszaki vizsga, ha jól számolom, hivatalosan ez kétszer minimum fél nap és egy ötvenes, de a magyar rögvalóban inkább közel egy hatvanas ugrik.

És ahogyan azt mindenféle fórumokról megtudtam, nem vagyok egyedül a problémával, hasonló cipőben járnak azok, akiknek volt még műszaki az autójukon, amikor le-OT-ztatták azt, és csak később mentek el vizsgára. Azok is, akik valamikor az OT-vizsga lejárta előtt vették meg az autót - ilyenkor kötelező egy új veteránminősítés, s az nagyon okosan pótolja az eredetiségvizsgát, ami jó - majd mondjuk, két év múlva lejárt a műszakijuk, s műszaki vizsgázni vitték volna a kocsit. Mindenki ebben a helyzetben találta magát, akinél valamilyen más okból keletkezett némi fáziscsúszás a műszaki és veteránvizsgák között. De a Mavamsz és az Autóklub (a két veteránminősítésben kulcsszerepet játszó szerv) fényképbázisa nincs kapcsolatban egymással, a vizsgarendszer felé meg végképp szerény az adatáramlás, száloptika és négymag helyett ott a jó, öreg Sirály papír . 1914-ben is itt tartottunk, 1814-ben csak azért nem, mert nem volt még írógép az irodákban.

R1284229
Alul most is így néz ki

Gratulálok. Ismét remekül sikerült összehangolni a különféle hatalmi és ügykezelési rendszereket, ügyes empátiával sikerült az alternatívák híján egyetlen szűk csőbe bekényszerített hobbista idióták zsebébe beleturkálni reszkető ujjakkal – merthogy ebből az áldatlanul összehangolatlan rendszerből bizony csöpög némi zsozsó annak a markába, aki ügyesen odaáll valamelyik rosszul illesztett csőcsatlakozás alá. Fogadják jókívánságaimat, ismét valami, amire ki lehetne ragasztani a Kiváló Áruk Fóruma legendás háromszögletű védjegyét.

Azzal a kitétellel, hogy én is barom és figyelmetlen voltam, azért egy megromlott pálpusztaiszagú jó reggelen csókoltatnám a 2012-ben az autómat vizsgáztató műszaki állomás dolgozóit is azért a precizitásért, szakmaszeretetért, empátiáért, amit akkor mutattak ebben az ügyben. És higgyék el, a saját fejem már kicsit dudorosra vertem dühömben az ajtófélfán, kérem, egy kicsit koccintsák oda a sajátjukat is, hogy osztozzunk ebben az afférban, még ha én át is vállalom a bűnhödés javát.

Itt tényleg mindenki hülye, de megint úgy, hogy következmény nincs senkire nézve, csak én tejelek és cseszem el a drága időmet megint. Effélék miatt (is) oly alacsony az átlagéletkor Magyarországon – üzenem a társadalomkutatóknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr956642177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tibidanny 2014.08.30. 07:22:26

En siman ravernem a koltsegeket arra az emberre/cegre, aki vizsgaztata anno az autot.
Kitartas!

qmatch 2014.08.30. 07:32:12

ezt a cikket az érintettek szinte biztosan nem olvassák
esetleg "ajánlani" kellene nekik.
mivel bizonyítható az eljárási rend megsértése, és az azzal okozott kár, szerintem nem lenne reménytelen - főleg ismeretségek birtokában - megkapargatni az ügyet....

BTW én is csókoltatom a magyartarka dilettáns barom szerelőket, vizsgáztatókat, ügyintézőket.
ostoba, lelketlen, csak nyerészkedésre és csalásra alkalmas bagázs - ezekben nem szoktak tévedni....

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 07:35:40

Vasáron átveszem a zöldet:-)
Szólj ha nem kell:-)

Mazzzzu 2014.08.30. 07:40:01

engem félrevezetett a cím, nem is értettem, hogy lehetne roncs?
De aztán ez a bürokratikus, elnézést, fasság után, már szinte inkább legyen műszakilag rossz, mert gondolom kibírhatatlan ez a helyzet

decompression 2014.08.30. 07:43:30

@tibidanny: szerintem is úgy kellene. Ha meg nem hajlandóak fizetni, befenyíteni őket egy polgári per ígéretével. A magyar nem szeret bíróságra járni, lehet inkább adnának egy kis pénzt.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 07:48:59

De amúgy minek az OT rendszám ha ilyen költséges?
Mit lehet ezzel megspórolni??
A boztosítás amúgy sem sok, az adó sem mert ez egy nagyon gyenge autó.
Erre az éves normál biztosítás kb 10ezer ft,az adó meg lehet 8.
Most amit meg lehet spórolhi havi 1000forint lehet az OT rendszámmal ,úgy hogy elötte bdkerült vagy 100ezerbe.
Nálunk semmi értelme az OT nak így.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.08.30. 07:50:40

@qmatch: Az a baj, hogy a dolog nem a 60 rugóról, vagy a kétszer fél napról szól, hanem a három kis agyvérzésről, meg a két, lábon kihúzott szívrohamról, amit közben átélsz. Azt nem fizeti meg senki, viszont egy perrel legalább duplázódik, triplázódik, hisz' azt is csak a magyar rögvaló rendezi neked. (A cikk valódi lényege -sajnos- az utolsó mondat, de ezt csak 4)1-50 közt fogja fel a zember gyereke.)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.08.30. 07:52:42

@Gyurma73: Két esetben van értelme: ha el akarod adni, vagy ha valami barom beléd jön. Akkor nagyon nagy a különbség. (De ezzel együtt nekem sincs, soha nem is volt, mert a befektetett pénz és megkötöttség a többszöröse annak, mint ami pluszt nekem megért a dolog.)

rastawicc 2014.08.30. 07:57:24

@Gyurma73: Az OT nem csak erről szól. Benne van talán az is, ha ennyit szenvedesz egy autóval, az OT tábla lesz a pont az i-n.

Az utóbbi időben, mikor hosszab "külszolgálat" után haza utazom egyre kevésbé érzem, hogy hurrá, haza értem.
Az az ország undorító, és a legtöbb embernek nincs menekvés.
Azoknak a vérével kellene felmosni, akik a mi vérünkön élnek!

whale 2014.08.30. 08:04:00

Komolyan nem értem ezt a dzsentri tempót. 2X év alatt volt egy kupac autóm, SOHA eszembe nem jutott volna másra bízni az ügyintézést. Sem átírást, sem vizsgát. Azért KETTŐ, tehát 2 évente -pláne OT-nál ÖT évente- érjen már rá az ember EGY napot, elintézni az autója ügyeit.

darthyoda 2014.08.30. 08:05:40

Ebbol is azt a kovetkeztetest lehet levonni hogy csak az van elintezve amit az ember maganak intez. Sajnalom Zsotika ezt mar megtanulhattad volna. Mindenesetre megnyugodtam mert a az elso par bekezdes utan aszittem az autoval van valami baj. A hazai burokracia anomaliaira mar teljesen immunis vagyok.

qmatch 2014.08.30. 08:09:56

@Csokis: de, értem - viszont most nem CSík egészségi állapotán kell segíteni, hanem az ÜGYÖN.
BTW ha az ÜGY halad, Csík tünetei is enyhülnek majd....

A rengeteg kegyelem-vizsga, az ezzel járó "adminisztráció", meg az erre szakosodott vizsgáztató-műhelyek vastagon hozzájárulnak ahhoz, hogy a vizsgáztatás ügymenetének súlypontjai íly módon áthelyeződjenek....

.... magyarul: egy normál OT vizsga ügymenetével és szabályaival nincs tisztában egy vizsgaállomás , de egy rozsdás romot lukas katalizátorral 20 perc alatt átnyomnak a soron, ha kell.

Árpádné, Pehely 2014.08.30. 08:10:28

Miért van még bárki Széchenyi és Matolcsy országában?

Aeolian 2014.08.30. 08:10:47

Gáz, hogyha már úgy kell érezzünk egy sikeres ügyintézés után, hogy milyen jól jártunk. Tény, hogy nem lehet mindig jól járni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.08.30. 08:11:33

@whale: Nem ez a dzsentri tempó. Ez a normális, polgári hozzáállás. Nem magamnak csempézek, mert azt a mester jobban tud, nem tökölök otthon a 200 fokos sütőben a kenyérsütéssel, mert a péknek van hozzá kemencéje, és nem én intézem az ilyesmit, mert agyfaszt kapok, amíg kitanulom az ügymenetet. (Na jó, végül mégis mindegyiket én csinálom, mert tudom, hogy a "mesterek" jó eséllyel csak átbasznának, de ettől vagyok K-Eu pógár, és nem normális, azonos jogú, mint egy német, vagy francia.)

Ad Dio 2014.08.30. 08:11:37

Az a baj Csík, hogy ez sajnos bizony így logikus :-(.

Az OT vizsga ugyanis felmentést ad bizonyos egyébként kötelező szabályok alól (alkalmasint fék és futómű követelmények alól is). És ha nem tudod igazolni hogy mi alapján kapod ezeket a elmentéseket, akkor mi alapján adják meg?

Ezért is lett ez az 5 éves vizsga is kitalálva eleve. Hogy egy OT minősítés egy vizsgaperiódussal legyen azonos.

Inkább azt kellene bevésni minden OT gazda fejébe, hogy a minősítés mindig műszakival együtt történik.

fandrew 2014.08.30. 08:13:47

Tudtommal az OT például arra jó, hogy ha egy svéd kamionos kiflibe hajtja, nem az Eurotax lap aljáról keresik ki a 40 éves rublikát.

Majdénmegmondom 2014.08.30. 08:16:25

Istenem, az USA-ban milyen roncsokat láttam az utakon! Egy rozsdás alvázra rápattintva egy Studebaker pickup fele, a motorház alól kilógott egy traktormotor, hátul egy spaniferrel felfogatott deszkaplató- és közúton repesztett, érvényes rendszámmal. Itt meg...

whale 2014.08.30. 08:21:58

@fandrew: Mondjuk ahhoz asszem az OT kevés, ahhoz tán a nemzetközi veteránvizsga kell. Az OT csak itthon OT-zza az autót.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 08:22:25

@rastawicc: nade aki ismeri az autót az hem a rendszámra fog többet fizetni.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 08:24:07

@Csokis: nem akarja eladni szerintem:-)
És a törésnek sem örülne,bármennyit fizetnének neki,vannak nem pénzre váltható dolgok.
Ez az autó OT s rendszém nélkül is ugyanolyan jó.

Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2014.08.30. 08:26:45

@Mazzzzu: a cím tökéletesen van megválasztva, hidd el :)

Zsolt! Ha ennyire egyértelmű a dolog, miért nem indítasz pert?
Mondaná egy józan gondolkodású ember, de tudom én is, hogy ez itthon közel sem olyan egyszerű, mint ahogy gondolják sokan...

Valóban elgondolkodtató, hogy érdemes-e harcolni (és fizetni) az OT-ért.

Spinnaker 2014.08.30. 08:29:10

Ez nagyon bosszantó, együttérzésem!!!

A tanulság viszont szerintem itt kezdődik:
"..rábíztam valakire, tudják, olyanra, aki az ilyen ügyeket intézi, ebben nincs semmi illegális. Ő pedig elvitte az autót oda, ahová mindig viszi a rábízott kocsikat, nem szokott probléma lenni..."

Érzed Te is, ugye, a falsot? Miért is kell alapból mentegetőzni, hogy "ebben nincs semmi illegális"? És akkor miben van? Esetleg abban, hogy "nem szokott probléma lenni"?!

Persze ettől még bürokratikus a rendszer, csak a kritika nem biztos, hogy teljesen csak őket illeti.

Szurkolok, hogy mielőbb rendeződjön a Szent Szobor ügye!

whale 2014.08.30. 08:30:41

@Csokis: Jó, azért hagyjuk már ezt a kint kolbászból van a kerítés mesét. Kint is szépen mindenki intézi magának az ügyeit, nem hiszem, hogy csupa magatehetetlen debil élne ezekben az országokban, akik fingani sem tudnak önállóan. Valószínűleg ehhez nagyban hozzájárul a kinti bürokrácia működőképessége. Ez viszont szoros összefüggést mutat a pógárok együttműködő, jogkövető magatartásával. Tehát amíg mi itt mindent okosba' akarunk intézni, valszeg reményünk nem lesz gördülékeny ügyintézésre, mivel a rendszer az ügyeskedők kiszűrésére koncentrál. Ezt viszont járulékos kárként a normális többség szívja. Evvan...

Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2014.08.30. 08:37:16

@whale: nem a megbízott emberke hibázott, olvasd el a cikket újra.

whale 2014.08.30. 08:52:24

@Opel P1: Nem. Ő valszeg csak belexart. Mint a vizsgabiztos is. Ezért kell személyesen intézni. Mert rajtad kívül senkit nem érdekel a te ügyed.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.08.30. 09:01:39

@whale: Persze, intézi, mint ahogy itthon is lehetne, ha a rendszer nem a szopatásra épülne. Pár éve hoztam egy hobbi autót Angliából.
1. Szerelő, európai lámpák, fékek, stb. Ez eddig oké.
2. Vizsga a Mozaikban. Na, ennek a menete megérne egy misét. Az átláthatatlan ügymenet, a kávézgatni fél órákra eltűnő szakik, az átláthatatlan uram-bátyám rendszer. A zautót persze itthon nem ismerik, a vitt angol papírokat csak akkor hiszik el, amikor a guglival rákeresnek az autó képére. Azért fotózás van, hátha legközelebb egy Ladát hozok ezekkel a papírokkal. Nesze neked szakszerűség! Kb. fél nap.
3. NAV I. Nincs akármilyen számod? Pár óra, attól függően, hogy a főnök hogy ér rá. De mindegy is, mert a "rendszer" nem ismeri ezt a típust, gyere vissza holnap. (1 óra, utazással együtt 3, és akkor én még nem vidékről bumliztam.)
3. NAV II. Sor, fotózás (az NLH-s fotókhoz nem férnek hozzá), papírok, sor a kihelyezett OTP-ban (kártyás fizetés nuku a NAV-nál, mer' csak), újra paprok, pár óra, utazással persze több.
4. Ocsmányiroda I. Az autó itt sincs a rendszerben, menj haza, gyere vissza három nap múlva, addig felviszik. Hülyén is venné ki magát, ha az NKH, a NAV és a Belügyminisztérium közös adatbázist használna! Talán kevesebb lenne a sumákolás? Mindegy, megúsztam két órából.
4. Ocsmányiroda II. Autó a rendszerben, tulaj fizet (itt már van kártyás fizetés), megkapom a rendszámot, a forgalmit, távozom. (2 óra úttal és sorral együtt.)
5. Posta. Megjött a törzskönyv átvétele. (1 óra úttal és sorral együtt.)

Miért megyek három helyre, ötször, egyetlen ügyben? Miért nem lehet kihelyezett mindenféle az NKH vizsgahelyén? Ezt úgysem viheted máshová vizsgáztatni, csak hozzájuk? Miért nincsenek összekötve az adatbázisok? Miért kell egy autót háromszor felvinni a rendszerbe, és kétszer fotózni? Ez k...ra nem hatékony, viszont legalább pazarló!
A nepper ezt a melót kötegelve csinálja (5-6 autó egyszerre), megvannak a bejáratott kapcsolatai. Fizetsz pluszban kb. 25-50 rongyot, és megúsztál 4x fél nap lógást a munkahelyeden, meg két agyvérzést.

ben1988 2014.08.30. 09:05:38

Én a bürokrácia miatt 2 db. járművemet buktam, úgyhogy átérzem a problémát. Elképesztő ami itt folyik gépjármű igazgatás fedőnév alatt.

tomcsibácsi 2014.08.30. 09:15:02

--"kopott autóval reflexből sem csinálok ilyet, soha, de egy ennyire szép autónál a félelem ügyetlenné és butává teszi az aggódó tulajdonost."--

:-)

3 és fél éve vettem egy Vito-t A nyáron fényezték telibe felújítás után. Gyönyörű lett, csütörtökön délután 5-kor elhoztam a műhelyből, pénteken délután 2-kor, már nekitolattam egy fának. Hátsó ajtó, és lökhárító gatya.
Nem volt 24 órás a festés. Nagyon szégyelltem magam amikor visszavittem...

whale 2014.08.30. 09:18:32

@Csokis: Igen, erre írtam, hogy a rendszer azért ilyen bonyolult és szar, mert mi alapvetően szeretünk kibújni a szabályok alól és ezért az egészet úgy működtetik, mintha mindannyian csalók lennénk. Ez persze nem igaz, ezért a rendes pógárok szívnak.
A te eseted meg spéci, mert nem szériaautóval próbálkoztál, gondolom tisztában voltál vele, hogy kilóg a rendszerből, ezért bonyolultabb lesz.
A Merci ügye ehhez képest sima, csak oda kellett volna rá figyelni. Elsősorban a tulajnak.

tomcsibácsi 2014.08.30. 09:22:09

@Csokis:
A különböző hivatalok eltartják egymást.
A hivatali ügyekhez meg ugye menni kell, akkor használod a tömegközlekedést, veszed az üzemanyagot, stb.

Gondold el mennyivel kevesebbet költenél, ha mindent egy helyen, személyesen, nem telefonon tudnál intézni.
Az nagy bevételkiesés lenne az állambácsinak.
( hogykapjákbeamúgy)

Pensivo · http://ebbenmaradtunk.tumblr.com/ 2014.08.30. 09:26:47

A sok duma közt elvész a lényeg:

"az elmés magyar kitalálta, hogy az öt évre szóló veteránvizsga lejárata előtt elviszi műszakira az autót. Így az adott kocsi közel tíz évet le tud húzni az utcán egyetlen szem OT-vizsgával"

A jogszabályt nyilvánvalóan azért változtatták meg, mert tisztelt honfitársaink, mint mindennel, ezzel is visszaéltek - náluk lehet reklamálni.

A csalás/okoskodás olyannyira a vérünkben van, hogy lassacskán tényleg, őszintén tudunk felháborodni azon, ha ezt megpróbálják megakadályozni.

Pláne az index, aki felháborodott cikkekkel igyekszik a bűnözők érdekeit védeni - lásd külföldről behozott gépjárművek vagyonszerzési illetéke, pl.

(Hogy mást ne mondjak, az újból, és újból beregisztráló kellemetlenkedők miatt, az indapass regisztráció is szándékosan agyon van bonyolítva. Ismerős ugye? Na ugye.)

1kutya 2014.08.30. 09:27:13

még mindig jobban jártál vele, mint az a debreceni fószer, aki a minap vakaródzva járkálta körbe-körbe a Szent Annán a szent OT-s mergát, miközben a csomagtartójából kiállt egy transporter :)

delejes 2014.08.30. 09:29:29

@qmatch: Nem feltétlenül az ügyintézőkkel van baj. Az ügyintéző nem tehet arról, hogy valamelyik államtitkár vagy miniszter reggel felkel, és még azon nyomban kávézás közben hoz egy új törvényt, rendeletet... szóval elképesztő dilettáns a mai jogszabályalkotás, előkészítés és hatályba léptetés.

ccvv 2014.08.30. 09:30:43

Kitartás, részvét. :(

De "Az úgy volt" , az Janikovszky Éváé...

Make Valamit · http://make.blog.hu 2014.08.30. 09:35:17

Párszor megállapítottuk már, hogy Magyarországon vogonok intézik az ügyeket, és a papír az isten (a cédét nem lehet kilukasztani és lefűzni) azon csodálkozom, hogy a cylon invázió árnyékában egyáltalán hálózatba vannak kötve az önkormányzatok. Persze a rendszerek között átjárás azért nincs, hehe - ha a Földhivataltól kell valami, hiába van egy épületben az ÖK-val, vigyél hét pecsétes papírt minimum a polgi aláírásával, stb. Azon meg, hogy a kiszolgáló részen robotok ülnek ("nem enged be a program, Marika" - és nézi a bejelentkező képernyőt - ismerős?) akik kb. leszarják, hogy mi a bajod. Ezért mosolyognak pl a nepperek ott ahol az átlagparaszt fél zacskó szódabikarbóna után is savat nyel - nekik ott a haver, az ismerős, aki nem azt nézi hogy mivel vághatna ki ("Takarodj már innét az OT-s szaroddal, hallom, hogy lefőtt a kávém a szomszéd szobában") hanem segíteni próbál. Egyébként azért a fizetésért megértem, nehéz is lelkesedni.
Csak az vigasztal hogy amikor ezek a robotok hazamennek és hiányzik a bevásárláskor tíz forint a tecsóban, a kasszás ugyanazzal az üres-távolbameredő tekintettel néz rá, ahogy egy órával előtte ő nézte a szerencsétleneket. Én meg mosolygok, ahogy a két R2D2, a piros meg a kék pittyeg egymásnak.

Lxxxx 2014.08.30. 09:42:32

@darthyoda: "A hazai burokracia anomaliaira mar teljesen immunis vagyok." Az a baj, sajnos....

korzo 2014.08.30. 09:45:05

"Akkor azt hittem, még előttem a dékáni és a rektori vizsga lehetősége (aztán elmondták, hogy gyak-iv-re ilyen nincs, tehát kiestem abból az évfolyamból)"

Nekem ez sikerült! Közgázból a gépészkaron (c:

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 09:45:12

@tomcsibácsi: nem kell szégyenlened,ők örülnek ha te töröd:-)

Ad Dio 2014.08.30. 09:46:25

@ccvv:

Bizony, bizony...

Karithy után szabadon úgy kezdesz, hogy "hát kérem szépen, először is...".

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2014.08.30. 09:46:36

azért nekem nagyon furcsa, hogy a családi szobrot csak úgy odaadta Csikós egy vadidegennek...

sargarigo 2014.08.30. 09:52:27

Mi Zsoltok tartsunk össze, nincs nálatok felvétel,hátha én is össze tudnék rakni egy OT -sre valót? :-)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 09:58:10

@gio: én biztos nem adtam volna:-)
Hamarosan előkerülnek a felvételek ahogy a driftelnek vele valami pusztában:-)

2014.08.30. 10:01:13

Én személy szerint örülnék az A betűs rendszámnak egy kutyaközönséges OT-s rendszámmal szemben. A ritkaságértéke és presztízse sokkal nagyobb. Amúgy soha nem értettem, mi az OT lényege. Megspóroljak vele évente néhány ezer forintot?

bervas · http://mt10.blog.hu 2014.08.30. 10:03:37

Ezek az OT-s dolgok nincsenek nagyon bejáratva még a rendszerben.

Pl. van az a főszabály, hogy gk. átíratás max. 15 napon belül.
Ha az ember OT rendszámos, érvényes műszaki vizsgás gépet vesz, átíratás előtt kötelező az újabb OT vizsga. Ami fix napokon van, adott számú férőhellyel. A sikeres OT vizsga után általában postán érkezik a tulajnak az szent 4. melléklet, amelynek lobogtatása nélkül a központi okmányirodás ügyintéző hölgy csak a bal szemöldöke csúcsát emeli fel csodálkozva, ügyintézni nem kezd.

Lehet tippelni, OT vizsgára bejelentkezés, masina átnézése, apró-cseprő simogatás, vizsga+papír postázás vajon belefér-e 15 napba. Amikor vázoltam a problémát az ügyintéző hölgynek, az volt a válasz, hogy csináljunk az OT vizsga napjára dátumozott adásvételit.

Értem?

whale 2014.08.30. 10:04:06

@Pensivo: +1. 2X éve vizsgáztatom az autóimat, még soha nem tartott fél napnál tovább. Ja, de. Tavaly egy nap volt, mert vidékre vittem.
Mindig időpontra megyek, fél óránál többet még sosem csúsztak, maga a vizsga meg kb. egy óra minden szarakodással együtt. Átíratás dettó. Mondjuk az igaz, hogy rendben tartom az aktuális autómat műszakilag és papír szerint is.

Csikós Zsolt 2014.08.30. 10:22:18

@Gyurma73:
Azért OT-zteted, hogy az évi 1000 km-es futásteljesítmény mellé ne kelljen már kétévente vizsgára is hordani. Erre most lett kábé négyszeres meló és kiadás, ugyanolyan sűrűséggel.

Csikós Zsolt 2014.08.30. 10:26:50

@Spinnaker:
Azért mentegetőzöm, mert sokan azt hiszik, hogy az.

Az, hogy nem szokott probléma lenni, azt jelenti, hogy nem az én rendben tartott, de öreg autómon termelik meg a statisztikát. Tehát nem vágják ki egy rozsdapötty miatt az ajtó felső élén, miközben mellette az ültetett, nagykipufogós, sötétített ablakos, négyéves Leon átmegy.

outtatime 2014.08.30. 10:28:05

Nem lehet a vizsgaközpont vezetőjével megbeszélni ezt a dolgot?
Itt a vadkeleten ha az ember bemegy egy ilyen mértékű elszabás után, akkor legkésőbb egy héten belül kap egy időpontot, és általában minden fizetési kötelezettség nélkül, "becsületből" is megcsinálják a papírt, főleg ha ilyen patika a gépsas.
Legalábbis ahová én járok, ott főként normális emberek intézik normális és kevésbé normális emberek ügyeit.

Csikós Zsolt 2014.08.30. 10:29:12

@Pensivo:
Igen, ezt is írtam, hogy bizony sokan voltak, akik tömegével elkezdték kijátszani a rendszert. Ennél cifrább dolgok is történtek, de azokra nincs konkrét rálátásom, csak hallottam, inkább nem írom le.

Péter 2 2014.08.30. 10:36:13

@Csikós Zsolt: "amire kiderült, hogy igen, így ment be a rendszerbe, már nincs mit tenni."

Ez a része nem stimmel, Zsolt. A megoldás egész egyszerű: az akkori vizsgát meg kell hosszabbítani, hiszen ami akkor járt, most is jár. Az nem válasz, hogy nincs mit tenni, mert lehet, mindent lehet, ha kell, ki kell kényszeríteni. Nem fogja kitalálni az egyszeri ügyintéző, de ezért kell belőle ügyet csinálni a sajtóban, ahogy tetted, köszönet érte. Mindig hangsúlyozod, hogy a bosszúság meg az utánajárás meg a satöbbi, de te nem csak a magad nevében bosszankodsz és jársz utána, amit sikerül rendbetenni ezen az alapvetően elcseszett rendszeren, az közös nyereségünk.

Ehhez tehát be kellene indítani a gépezetet, interjút megkeresni a vétkes szervizt, interjú ilyen illetékes elvtárssal és olyannal, meg minden, ami ezzel jár. Ne magánbosszankodásként kezeld, hanem munkafeladatnak. Nem érdekes, hogy az OT keveseket érint, nem az a lényeg, hanem végre bele kell akaszkodni ebbe az egész botrányos szemétkedésbe.

supernem 2014.08.30. 10:38:57

Mondanám, hogy ebből merítkezem, ha honvágyam támad, de nem lenne igaz, mert nincs honvágyam. De ha lenne... :)

Való igaz, hogy nincs kolbászból a kerítés, de azért hadd mondjam el, hogy bár még mindig hat rám a közel 40 év beidegződése, értsd zabszem effekt, ha "ügyet intézni" indulok, de tíz esetből tízszer derül ki, hogy feleslegesen. Persze van ami itt is sokáig tart, de ha elbasztak valamit visszamenőlegesen kapod meg, ami jár.

Ja, én még itt mogorva, flegma ügyintézővel nem találkoztam. Fogalmatlannal már igen, de még az is kedves volt.

Hogy ne csak off topic legyek: vettem egy motort, ami vámolva volt már (17 évvel ezelőtt!), de adóztatva még sosem. Becsattogtam az itteni okmányirodába, kivártam a sorom, mondja a nő, hogy ezt nem itt kell intézni, de megadta a telefonszámot. Hívom a számot: küldjem be postán a papíromat. Postafordultával kaptam a nevemre írt papírt, ezzel megint bementem és befizettem a veterán útadót (a kor alapján automatikusan jár, semmi extra lehúzás) és még sajnálkozott is az ügyintáző, hogy 2 euróval többe fog kerülni, mert a papírok még az előző hónapra szólnak... Posta kétszeri bevonásával se volt több egy hétnél a dolog, saját időmből pedig jó, ha egy óra ment el, pedig nem szokványos ügyet intéztem.

Megjegyzem amikor személyit, meg útlevelet kellett hosszabbítanom, meg másolatot szerezni egy hivatalos papírról, háromnegyed óra alatt sikerült elintéznem az egészet. Bár nem mosolygott az ügyintéző (mufurc volt, na), de nagyon segítőkész volt. az anyakönyvvezető pedig mikor kérte az okmánybélyeget, ami nem volt nálunk (pontosabban nem annyi), mondta semmi baj, adjuk oda a pénzt, az irodista lány úgyis meg a postára, majd ő megveszi, mi meg megkaptuk a papírt... Azért ilyen is van.

vadaszkurt2014 2014.08.30. 10:41:23

@whale:
Igazad van, legyen már 2 évente egy nap az autóra, meg egy nap a villanyóracserére, meg a gázórahitelesítésre, és évente persze jönnek a kéményt is ellenőrizni, jajj hát éppen az ön címét adta ki a rendszer vízóracserére, és pont lejárt az útlevél is, és ha a jogositványt meg szeretné hosszabbítani, akkor előbb el kéne menni egy orvosi vizsgálatra is. Kábé ezért tartunk ott ahol, mert a hivataloknak csak a mi időnk nem drága, nem értik meg hogy ha azt akarják hogy legyen miből fizetnünk nekik, akkor néha be kell járnunk dolgozni is. Ha jól értettem ezért vitte más a Mercit vizsgára, remélem a nagyon szomorú hogy még mindig a csak csináljuk meg valahogy mentalitás dívik.

Mate Papp 2014.08.30. 10:43:55

Itthon a veteránozás csak a kiváltságosaké egy hétköznapi becsületes ember számára szinte lehetetlen, nincs benne egyenes útnak helye mert az ember könnyen megüti vele a bokályát...

Érdemes lenne írni arról is egy cikket, hogy az OT milyen egy vicc. Egyszerűen nem tudják helyén kezelni a dolgokat, szerintük csak az OT-s ami patika állapotban van (felújított), ami jó állapotban megmaradt az szerintük "szemét" holott ezek külföldön többszörösét érik a felújított példányoknak.
Sajnos nekem is van egy autóm amit külföldön regisztrált veteránként használtam itthon két évnyi sikertelen szívás után, félretettem. Majd ha lesz kedvem megint szívni előveszem.
Az OT minősítésen általánosan nem volt jó esztétikai állapotú de Veterán kiállításra azért jó.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.08.30. 10:46:51

@Opel P1:
Ezt a "pereskedjünk, mert igazunk van" dolgot csak azok szajkózzák, akik még nem csinálták.
Hiába van igazad, alapból évekig húzódik a dolog, ha meg a másik oldalnak dörzsölt ügyvédje van, akkor még rárak további éveket.
Ez neked negyedévente egy nap szabadság, ügyvédet fizetni, stb, stb.

Egyszerűen idegileg nem éri meg az egész.
Jön még kutyára teherautó...

Wilson 2014.08.30. 10:47:42

Csík: a helyzet az, hogy a rendszer (minden rendszer) mindaddig így (úgy) fog működni, amíg ezen rendszer áldozatai nem kezdik el hallatni a hangjukat.

SZERINTEM Te, mint profi autós újságíró (és veterános félisten:-) nem teheted meg, hogy sértődötten avagy dühből sz@rsz az egészre. Ki hallassa a hangját, ha nem Te? Tudom én, enélkül is el vagy havazva, no de akkor a TC mint profikból álló közösség (újságírók, ügyvédek, szakértők, stb.) igenis foglalkozzon ezzel az üggyel, tényfeltárjon, járjon utána, szülessenek savas cikkek, leleplezések, gyűljenek aláírások, legyenek demonstrációk, satöbbi, akármi. Ha jól emlékszem, a B125-ös ügyet is a TC indította be és a Ti hatásotokra változott a rendszer.

Csík: sokan sokmindenért felnéznek Rád (Rátok), azt hiszem, óriási morális hátszéllel szállnátok harcba. Te komoly ember vagy, értened kell ezt.

Pensivo · http://ebbenmaradtunk.tumblr.com/ 2014.08.30. 10:51:29

@Csikós Zsolt: FIVA minősítés, Osztrák, Német, whatever OT rendszám - és szarni a fejükre. Én ezt tenném, megtérülő befektetés.

Ami pedig a Magyar OT cirkuszt illeti, annyi minden, látszólag jelentéktelen(ebb) ügyről tudja a Zách Dani "lerántani a leplet". Talán itt volna az ideje...

(Tudom, sokmindenket magadra haragítanál.)

Péter 2 2014.08.30. 10:51:53

És még valami, általánosságban. Ez a rossz duma, hogy "szegény hivatalok azért szigorítják, mert a magyar visszaél vele", ez a lehető legostobább és leggonoszabb önáltatás, ami létezik. Ezért tartunk ott, ahol tartunk. Ha hivatalnok vagy politikus mondja, része a saját önfelmentésének, érthető, bár üldözendő akkor is. De ha simán normális ember, akkor eredendően buta is, mint a föld.

Nem így van. Az esztelen szabályokat próbálja kijátszani az értelmes ember, de ez nem érv. Ha visszaélés van, visszaélést fel kell deríteni és csökkenteni. Nem az általános szabályokat kell átalakítani úgy, hogy az mindenkit hátrányosan érintsen.

Ezt úgy elvileg mindenki tudja, aztán vonja a vállát, persze. De amikor egyfajta "heraus mit Uns" alapon az állampolgár maga kezdi el felmenteni a hatóságot, hogy istenem, hát mit tehetnek, annyit csalunk, hogy szegénykéknek muszáj szigorítani, pedig nem is akarják -- ott siklik ki az egész.

Gyakorlatilag ez az alapvető oka, hogy a határtól nyugatra, ahogy mindenki tudja és mindenki beszámol is róla, ezek az ügyek teljesen normálisan intéződnek. A politikusaik nem feltétlenül jobbak alapból, mitől lennének. De az állampolgár maga kevésbé hajlamos felmentő ítéletet adni a hülyéinek, hanem rákényszeríti az értelem látszatára.

Zsolt, ezt még neked is írom. Nem úgy kell fogalmazni, hogy hát, sok volt a visszaélés, ez volt a reakció. Úgy kell megírni: sok volt a visszaélés, a hülyék képtelenek voltak kiszűrni, hát fogták a jól bevált régi módszert, és mindenkinek tönkrébb tették.

faszagyerekkkk (törölt) 2014.08.30. 10:57:59

@Csikós Zsolt: mivan adod el a kocsit hogy ennyi csiriviri képet raktál fel?

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 11:00:49

@Csikós Zsolt: két évente 20ezer az sok?
az havi 800ft

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.08.30. 11:02:07

@whale: Tavaly behoztam egy Priust a németektől. Az elég széria autó. A körök ugyanezek voltak, annyi fórom volt, hogy a NAV-hoz is, az ocsmányirodába is csak egyszer kellett mennem, de ha előtte nem lett volna az angol autó, akkor a NAV megint dupla kör lett volna, mert a mittoménmilyen számomat akkor is ki kellett volna váltani. Szóval nekem senki ne magyarázza, hogy a mezei autóvásárló négy köre normális dolog! Nézzük már meg, hogy néz ki ugyanez a németeknél, egy Zulassungtstelle működése.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 11:02:46

@vadaszkurt2014: Ha te annyival többet keresel mint akit megbízol akkor jó,de szerencsés estben létezik szabi is amivel egy forintot nem vesztesz a munkabérből.Ha meg fizetsz valakinek 10 ezret akkor az több.

mtk001 2014.08.30. 11:12:08

Ez az élet Babolcsai néni !

Ugyanott tartunk, mint a dal születésekor, rendszer és pártfüggetlenül borzasztóan rossz a magyar közigazgatás szervezettsége ... is.
Valószínűleg ez a turáni átok, hogy nálunk 1000 éve stupidok vannak a közigazgatásban, nem is értem, hogy a tatárjárás után, hogyan építettük újra az országot ? Biztosan a slamposság enyhíti a bürokrácia hatalmát elv alapján.

Szóval nálunk az ezeréves bürokrata archetípusa :
- fogalma nincs az általa birtokolt területről,
- valamiféle víziói vannak arról, hogy neki mi a feladata, de annak köze nincs a jogszabályokhoz, ő úgy gondalja azt várja el tőle a bürokrácia,
- a józan paraszti ész alkalmazása üldözendő !

Cro166 2014.08.30. 11:17:21

Ismét oda kell nekik adni...biztos intéznek rá újra két évet grátiszba, és akkor már csak egy év a bukás..:) (mielőtt jön a huhogás, elolvastam, értem, hogy akkor még a régi rendszámára kapta a műszakit..tehát csak VICCeltem )

Kagehiko Yamazaki 2014.08.30. 11:20:05

lattam a mercit nyaron zamardiban egy piros lampanal.

Hurri Kán 2014.08.30. 11:23:43

Nagyon úgy tűnik, a törvény/ rendelet-alkotóknak jogukban áll hülyének lenni a fizetésükért. Sajnos bántón és folyamatosan visszaélnek ezzel a lehetőséggel...

Csikós Zsolt 2014.08.30. 11:29:26

@Wilson:
Én nem oknyomozó vagyok. Nem véletlenül, nincsenek rá idegeim. A Zách Dani meg ennél sokkal közérdekűbb témákat dolgoz fel, de azért olyat, hogy hetekig kijárjon a helyszínre szívatni magát, ő is ritkán csinál, arra a mai újságírásban egyszerűen nincs idő.

@Pensivo:
Igen, igen, de lásd fent :-)

@faszagyerekkkk:
:-)
Csilivili egyébként.

@Kagehiko Yamazaki:
Az a Foltos volt, a napi autónk. A Szent Szobor szép, az csak aranyos.

rahsol (törölt) 2014.08.30. 11:40:44

Múltkor a csekkes sztori, most meg ez. Hány szopás kell még, hogy elkerüljétek a vizsgázatóneppereket? Alja tróger mind.

unom_ma 2014.08.30. 11:43:34

Most miért nem hivatkozik erre:
"Ez a poszt nem arról szól, jó-e az öreg autó, vagy sem.Az ilyen jármű napi használatú fenntartása többnyire strapás,..."

Nekem jobban fáj, hogy pontosan ilyen linkek, ostobák, lelkiismeretlenek és haszonlesők működnek és "működtetnek" az egészségügyben (orvosok és nem autószerelők, embereken gyakorolva és nem egy darab zöld vason), a közigazgatásban, a szociális ellátásban stb. Zsoltika a IV.b-ből így járt.

Csikós Zsolt 2014.08.30. 11:45:52

@rahsol:
Ez a srác nem az, csak mellékállásban (egyéb dolgok mellé) szokott néha intézni ilyeneket. Egész mást csinál egyébként, csak neki beleesik a munkamenetébe.

whale 2014.08.30. 11:57:14

@Csokis: Nem négy kör. Három. Vizsga, NAV, okmányiroda. Ez is csak importautónál, ami azért nem mindennapos ügy a többség életében. Belföldi autónál két kör. Vizsga, okmányiroda. Mindenhova kérhető időpont, minimális várakozással. Amióta ügyfélkapum van, vagy 8-9 éve, sehol nem vártam fél óránál többet. Ez is bosszantó persze, de ezt betudom az Észak-Balkánnak.
Komolyan nem értem ezt a sipákolást. Messze nem működik olyan szarul a bürokrácia, mint azt sokan hirdetik. Persze működhetne jobban is, de ugyanígy kereshetnénk annyit is mint a németek. Csak akkor ez már egy másik ország lenne...

Ecotrans 2014.08.30. 12:04:09

Egy vicc ez az orszag. Nemregen vizsgaztattak le a fonokomek a ceg egyik autojat, ami muszakilag a vicc kategoria (mind a negy kerekcsapagy morog, fekek csak disznek vannak, orran szajan dol az olaj, hetente kell utantolteni egy litert, kipufogoja a flexicso utan nincsen, minden eleme rozsdas es horpadt, az osszes gumija szar, es megis rajta a rendszamon a plecsni). Ilyen autot biztosit nekunk munkara egy olyan ceg, akik a fel fovaros terfigyelo rendszeret epitik.
Mondjuk a terfigyelo rendszer is meger egy kulon miset, es autos kozlekedes szempontjabol ujabb giga sz.opatasokra kell keszulni a kozeli jovoben, de ez egy masik sztori.

rahsol (törölt) 2014.08.30. 12:14:54

@Csikós Zsolt: Az még a hivatásosnál is rosszabb, mert fogalom nélkül van. Mint tapasztalhattad.

redriot77 2014.08.30. 12:21:38

Ez a bürokrácia amit itt van, ez az igazi nemzetiszínű szalaggal átkötött Hungaricum. Nem a kalocsai paprika, a gyulai kolbász, a matyóhímzés, hanem ez. A hozzá nem értés, a lustaság, a beleszarásnak nem törődömségnek az a szintje, amikor az a legfontosabb hogy a hülye kliens minél hamarabb húzzon a gecibe és ne zavarjon fészbukozás közben, az már kérdés hogy ezzel több tízezres kárt okozok neki.
Magyarország, így szeretlek! 2014-be átmenteni egy ilyen a hatvanas évekbeli szovjet típusú ügyintézést azért nem kis bravúr. Amit külföldön a számítógépedről elintézel két klikkeléssel itt napokig rohangálhat az ember illetékbélyegekkel, fura szürke kartonra nyomott igazolványokkal, papírokkal pecsételni, hitelesíteni, utána várhat a határozatra, majd újabb kört. De nem változik semmi, mert akiknek jogában állna változtatni az is beleszarik az egészbe, nyilván a legkényelmesebb semmit sem csinálni. Inkább agyalunk az évenkénti műszaki vizsgán, a területi rencámon, meg a benzin-színezésen. Fakin kókszakörz.

HeliCo 2014.08.30. 12:46:15

@Csikós Zsolt:

Gusztustalan az egész, ehhez hozzátenném az ujjal egymásra mutogatást is a hatóságoknál.

Egy kiegészítés, bár nem vigasztal, de a vizsgaállomáson dőlt el ez is és iszonyatosan felbosszantott és kb. ugyanennyibe is került.

Mindenki ismeri a környezetvédelmi minősítés körüli mizériát és a budapesti szmogriadós (ál)hisztit. Nos, vidéki autósként én éppen nem tájékozódtam azon az ominózus napon a rádióban a fekete és piros plakettes kocsik tilalmáról, Fő Városunk aktuális Őexcellenciája most sújt. Külföldről indulva behajtottam a belvárosba, átutazóban voltam (és egy büdös tájékoztató tábla nincs ugye sehol Bp. határánál, hogy figyelj barom, mert most büntetnek), megbüntettek, nem is kicsit. Környezetszennyező, '94-es, újszerű állapotú benzines Volvo 850-esem gurgulázó hangjával idegesítettem a fővárosi rend őreit és rendkívül szennyeztem a környezetet azon a napon. Nem hagytam annyiban, ugyanis az autóm motor-kipufogórendszer együttesét 2001-ig változatlanul pakolták más S/V70-be, C70-be, de azok már kék plakettet kaptak, pusztán mert '96 után készültek... Kértem állásfoglalást, a motor teljesíti ugye a kék plaketthez tartozó besorolás normáit. Hiába minden kérvény, fellebbezés, gyártói környezetvédelmi nyilatkozat, megbüntettek, mer ez van leírva és a bőrkönyöklős-szürkegarbós faaurcú csinovnyik, aki a harminckilencezdredik abban a logikátlanul felépített ostoba mammutrendszerben, ahol felelőst találni lehetetlen és GONDOLKODNI BŰN, kiadta a végzést. Nem tehet ő sem róla, a munkáját végezte,de azért szívesen adtam volna egy pacsit valakinek, egy székkel... Aztán a következő vizsgán, fél év múlva már azt mondták: "frissítették az adatbázist, mert több panasz is volt, ezek az autók megfelelnek az előírásnak", átsoroltathatom, ha kérem (!), így rányalták a kék plecsnit a Kirakós utcában...

Na most akkor miért büntettek meg 100 ezer forintra? Igen, mert el lett baszva a rendszer, azért. És megértem, hogy a főváros valahogy korlátoz, de egy rossz rendszerre épít határozatot. Felelős persze nincs, mert miért is lenne. Ha lenne is, akkor is csak következmények nélkül. Mert nem az a következmény, hogy valakit meghurcolnak és megszégyenítenek, hanem, hogy kijavítjuk a hibát, amit itthon sosem tesznek. Azoknak, akik így jártak, nem térítettek vissza egy büdös vasat sem, mert gyanítom, nem voltam egyedül ezzel...

Itt áttérve, a törvények nem a megelőzést segítik, hanem a büntetést, ezért teljesen normális társadalmi válasz erre a kikerülés, az ügyeskedés. Amíg ez marad a törvényalkotási gyakorlat, addig a társadalmi válasz is; megmarad a szürke középszer és az " ej ráérünk még arra" Pató Pál urasan mindenben, mert abbó' baj nem lehet.

Aztán ha kicsit megszellőztetik a töketlenséget, csorbát érez és beindul a nagy inerciájú rendszer, hogy védje a mundér böcsületét utólag, alámagyarázva.

Aki pedig törvénykövető (akar lenni), mellette dolgos ember, eltartja a családját, neveli a gyerekeit, fut a buktái után hétköznap (neadjisten van egy hobbija is), ezét az ügyes-bajos adminisztratív dolgaival megbíz valakit és nem figyel az ezer és ezer apróbetűs szarra, kivételre és szövevényre, ami penész módjára szövi át a közigazgatást a közlekedési területen is (ebben a máshol nagyvárosnyi népességű) országban az jól megszívja és még magát hibáztatja.

Kívánom, hogy járj sikerrel és a Mercedes újra forgalomban legyen az OT rendszámmal!

Sinistroll 2014.08.30. 12:47:48

Hülye emberekkel nem lehet jó bürokráciát csinálni.
Nem csodálkoznék, hogy ha az idióta, aki ezt eltolta, most bőszen kommentelgetne itt is.
(Egyébként nem én voltam, nem ott dolgozom) :-)

Lacko68 2014.08.30. 12:58:30

Sajnálom,hogy így érzem,de egyszerűen undorodom az országomtól! Undorodom attól,hogy mindent ugyanaz az elv vezérel: nehogy mááá jó legyen neki!! Az egész életünk egy bürokratikus lehúzós,gennyes kapzsi kis görényekkel teli roncsderbi! Akárhova mész semmi sem történik normálisan! Úgyérzem sokszor,hogy 68-ban az anyakönyvi kivonatom mellé azonnal odabaszták az örökérvényű bérletet a szopórollerre is és amíg élek azt hajtatják velem! Ez az egész rendszer fordítva van összerakva,és nem értem,hogy mitől működik egyáltalán! Már rég nem kellene életben lenni ennek az országnak,ha azt nézem csak,hogy micsoda szarjancsik hoznak itt döntéseket akár egy ilyen egyszerűnek látszó dologban,mint egy ot vizsga! Nagyon elkeserítő!

Csikós Zsolt 2014.08.30. 13:02:22

@Sinistroll:
Igazából nincs nagyon védekező komment, ha megfigyeled :-)

outtatime 2014.08.30. 13:11:38

Az el@Wilson:

Tényfeltárás a magyar médiában eh?
Jó ez pont nem az a gárda (szerintem) aki bokánfossa magát holmi főnöki szőnyegszéle megjelenéstől, de kormányzati eljárást bírálni országos felületen az origónak is hogy bejött, ennek ismeretében az index bevállalja?

Nem mentség és mégcsak nem is kifogás, de komolyan, kutyás, mozgássérült, esetleg bringázó melegeket és politikusokat kikezdeni az álmoskönyv szerint oltári nagy foscunami.

kisörDög 2014.08.30. 13:13:30

Na az ilyentől tudok dührohamot kapni, hogy valamin dolgozok, sok időm benne van, vigyázok, aztán egyszer adom más kezébe a dolgot és azonnal probléma.

Hurri Kán 2014.08.30. 13:13:38

@whale:
Nem, egyáltalán nem működik jól, csak az autó átírásnál maradva: lassú, és a fizetésekhez képest aránytalanul drága. Kíváncsiságból megnéztem egy 10-12 éves, 2 literes benzines, 140 lóerő körüli teljesítményű autó átírását (amit azért erős túlzás lenne luxuskategóriának minősíteni), nagyságrendileg 90.000 Ft. Ha úgy tetszik, 300 euró. Németeknél ugyanez olyan 70 euró kb. Miről beszélünk?

Az ilyen baromságokról nem beszélve, megsérül a szélvédőd, a szélvédőre ragasztott, eredetiség vizsgálatot igazoló matrica nem pótolható, úgyhogy új rendszám, új forgalmi. Gratulálok az illetékeseknek.

outtatime 2014.08.30. 13:30:39

Nem mellesleg a közigazgatásban dolgozni is eléggé szopás, a legegyszerűbb pecsétes embernek is be kell nyalnia pár száz oldal törvényt, rendeletet és intézkedést, amelyek szerencsés esetben akár egy évig is érvényesek, mivel ezek hülyebiztosan vannak fogalmazva, majdnem minden, csak mesében előforduló esetet is túlmagyaráznak benne, ezért bonyolult a szövegük, érteni is csak egy liter tömény után kezdi az ember, és akkor még csak tudja a pecsétes ember a rá vonatkozó törvényeket, alkalmazni még nem tanulta meg, mert amíg ezek a szarok érvényben vannak, a legtöbb-féle esettel nem is találkozik, mire beesik egy valamilyen szempontból nem átlagszitu, már három évvel le van maradva a törvénytanulással. Ha ablakos a rendszer, akkor egyszerűen nem teszi meg, hogy elővegye az irkáit és megnézze a vonatkozó utasításokat, mert annál önérzetesebb azért, így megoldja józan paraszti ésszel, ami a legtöbb esetben a "megoldja ostobából" szebbik neve.
Ja és akkor arról még nem beszéltünk, hogy a törvényszöveg egy része az EU-s törvények tükörfordítása, azzal a speckóval, hogy valami kutyaütő fordította és egy-egy névelő vagy kötőszó miatt is homlokegyenest más értelmezést nyer a szöveg.
Más vonalon de bőszen tanulmányozom a törvényeket import-export miatt, és annyi felesleges szarság van a törvényszövegekben, hogy az élettől is elmegy a kedvem, mire elolvasok 10 oldalt. És akkor van még hátra 600.

Magyarul a rendszer szar, de legalább kiszámíthatatlan.

jk88 2014.08.30. 13:53:47

"Valaki link volt. Valakik linkek voltak."

Itt leginkább a szerző volt az. Így jár, ami minden sz@rt kioszt külsős embereknek, hogy csinálják meg helyette. Pedig egy veterános igazán tudhatná, hogy AMIT TE MAGAD MEGCSINÁLSZ, AZ A TUTI. (Bónusz: "A rest kétszer fárad.")

Giro 2014.08.30. 13:56:53

@Hurri Kán: hajszárítóval melegítve lejön... ezt mindenki tudja. Szabálytalankodunk, mert nagy a bürokrácia. Nagy a bürokrácia, mert szabálytalankodunk. Rendkívül kreatív nép a magyar, de sokszor ez üt vissza.

C1_rider 2014.08.30. 14:03:02

Nem csak arról van szó, hogy 3 évvel korábban kell veteránvizsgára vinni az autót? Szerintem kicsit túlreagáljátok a dolgot. Mit nem adnék, ha nekem lehetne egy ilyen Mercim...

Hurri Kán 2014.08.30. 14:05:23

@Giro:
Mi lenne, ha végre tényleg érthető, átlátható, betartható törvényeket/rendeleteket hoznának, hogy ne legyen szükség az állandó kiskapu-keresésre? Ja, hogy akkor nem lehetne lépten-nyomon megbüntetni/lehúzni a pógárt/cégeket, stb.

Arról az apróságról nem beszélve, hogy ma, a 21. században, az állítólagos informatika korszakában mi a lankadt fasznak van szükség ennyi felesleges papírra, igazolásra, matricára, stb.? Nem, nem kell válaszolni, költői kérdés volt. Nyilván senki nincs érdekeltté téve ezek gyártásában és használatában, csak úgy véletlenül maradtak meg.

Gajdos Jr. 2014.08.30. 14:14:43

létezik olyan autós újságíró akinek nincs otthon valami pénztemető szopáshalom ósdi szarja?

Wilson 2014.08.30. 14:53:44

@Csikós Zsolt: De Csík, most komolyan, akkor mitől fog változni a mostani f@s rendszer? meg minden más f@s rendszer? Nektek van hangotok (népszerűség, olvasottság, ismertség, satöbbi), hát ordítsatok! Nem azt mondom én, hogy személyesen Te bolondulj bele ebbe (mert akkor ugye még kevesebb időd jutna írni), de szervezzétek ezt meg a TC-nál. Mondom, a morális hátszeletek óriási, ha esetleg a zindexet vagy Benneteket (politikai) retorzió érne, símán el tudom képzelni, hogy százak, ezrek állnának mögétek, még blokád is épülne az utcán. Abban adok Neked igazat, hogy az OT-s ügy azért nem a legégetőbb kérdés, ezer más dolog lenne előtte.

doominogame · http://www.doominogame.com 2014.08.30. 15:16:24

Az angol bürokrácia: veszel egy kocsit. A 2xA4 méretű forgalmi bal felét a régi tulaj elküldi az okmányirodába (65penny),a jobb felével elmégy. Kötsz vele biztosítást, és autózol. Kb. 2 hét múlva megjön az új forgalmi a te nevedre. Nincs adásvételi szívatási pontokkal, nincs törzskönyv, nincs átíratás, és MINDEN INGYENES!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Pensivo · http://ebbenmaradtunk.tumblr.com/ 2014.08.30. 15:33:03

@jk88: Nem osztom ezt az álláspontot, annak ellenére, hogy a szomorú végkonklúzióm nekem is az, levantin hazai viszonyaink között eltöltött fél emberöltő után, hogy az van tisztességgel elvégezve, amit elvégzel magadnak.

Ámde nincs elkeserítőbb mint penésszagú hivatali folyósókon ácsorogni órák hosszat, hogy aztán leköpettess valamely alulfizetett, hatáskör nélküli, érdektelen picsától - mindezt nem kevés pénzért. Épeszű ember inkább a halált választja - az ilyesmit pedig kiadja gebinbe.

Tudod olyan ez, mint amikor a Máris szomszéd, a karibi sziget elnök-királyának azt javasolja, hogy vezesse be a kötelező védőoltást (forralt vízzel), melynek ára száz dollár - ám aki dupla árat fizet, annak elengedik az oltást.

A tökéletesen értelmetlen, haszontalan plakettek, matricák, eredetiségvizsgálatok, határozatok, nemtomén milyen belégek és egyebek drágapénzen történt, kötelező megvásárlásán felül, az elkeseredett és tehetetlen adófizető inkább megfejeli még egy huszassal a fenti összeget - csak hagyják őt lógva.

finom szaftos oldalas 2014.08.30. 15:51:45

@Pensivo: Tudod miért okoskodik a magyar? Mert a rengeteg féle sarc mindegyike baromi magas a jövedelmekhez képest.Tehát jelentős összeget lehet spórolni. Ha a sarc alacsony lenne, vagy a jövedelem sokkal több lenne akkor senki sem okoskodna mert nem érné meg neki...

finom szaftos oldalas 2014.08.30. 16:01:17

Egyébként Csík, ismered azt viccet amikor a medve megy az erdőben egy papírral a kezében?
Szembe jön a farkas
- Mi van a papíron medve koma?
- Azoknak a listája, akiket ma meg fogok enni!
- Rajta vagyok?
- Sajnos igen!
- Hadd búcsúzzam el a családomtól kérlek!
- Jól van, elkísérlek! ... és elmennek, a farkas elbúcsúzik, a medve megeszi...
Találkozik a nyúllal is...
- Mi van a papíron medve koma?
- Azoknak a listája, akiket ma meg fogok enni!
- Rajta vagyok?
- Sajnos igen!
- Hadd búcsúzzam el a családomtól kérlek!
- Jól van, elkísérlek! ... és elmennek, a nyúl is elbúcsúzik, a medve őt is megeszi.

Majd találkozik a medve a rókával.
- Mi van a papíron medve koma?
- Azoknak a listája, akiket ma meg fogok enni!
- Rajta vagyok?
- Sajnos igen!
- Hmmm.. Te medve koma, nem lehetne engem onnan kihúzni?
- Miért ne lehetne?... és a medve áthúzza a róka nevét a papíron...

Biztos vagyok benne, hogy ha a megfelelő embernek teszed fel a kérdést és neki jó napja van, akkor a dolog kb. ilyen egyszerűen rendezhető....

Antony Mann 2014.08.30. 16:12:43

Az elet fura fintora: az egyik legjobb autos ujsagirot " szivattak" meg sajat autoval!

Eloszor akartam irni,hogy azert mert " jol ir" Zsolt,meg attol alazattal kell a dolgokat intezne a valo eletben....aztan kapcsoltam,hogy vszeg neked is Simon Laci "intezte" az ot vizsgat Veszpremben....tehat abban nem lehetett hiba!

Aztan hihetetlen ,amit irsz...ugyanis a minosites utan nem lehet "kis" ZT vizsgara vinni ,kizarolag lakhely szerinti NKH megyei allomasra...Ha Bpest,akkor tudjuk hova....ott viszont KIZART,hogy ne tudnak hogy 5 ev mv jar,sot a program szerint NEM IS TUD kettot vagy akarmennyit adni....

Aztan ha barmi gigszer van,akkor be lehet,be kell menni az NKH azon osztalyara- nem vizsgabiztoshoz,meg akarkihez- ahol modositott muszaki adatlapot fognak INGYEN kiallitani!

Antony Mann 2014.08.30. 16:39:55

@Antony Mann:
Bacs Megyei NKH Kecskemet - a felvazolt esetben- igy mukodik:

- ha a vb elirja,elrontja a muszaki vizsga ervenyesseget,mint a fenti esetben: a ket ev adott mv lejarta elott egy nappal bemegyek Horvath Sandor NKH Osztalyvezetohoz.

- leellenorzi az adatokat az NKH adatbazisaban

- eszleli a hibat.

- kiallit egy uj Muszaki Adatlapot a maradek 3 ev muszakival.Fizetni nem kell,mert az NKH irta el.

- okmanyiroda beirja,cimket,plakettet fizetni kell.

.

Antony Mann 2014.08.30. 16:46:57

@doominogame: az angol atiras bonusza: nem kell forgalmi(V5) se,eleg ha nyilatkozol: elveszett,nem is kaptad meg,v megsemmisult.
Angliaban NEM KELL igazolni az atirashoz sem a roadtax,sem a biztositas megletet.

A biztositast,a muszaki vizsgat(MOT), es a korozest is tudod elkenorizni a neten RENDSZAM. Alapjan.

Az autok ( tgk) nagy reszeben nincs is alvazszam,mert kirohadt.Vizsgan nem is kell,csak a rendszam!

romesz 2014.08.30. 16:55:45

Ez nalunk ugy mukodik, hogy mikor a gep eleri a old timer (veteran) eletkort akkor lehet kerni ra OT (veteran) rendszamot.

Semmi extra vizsga sot mikor mar veteran koru lesz akkor smogra sem kell tobbet hordani.
Nem kerul tobbe es nem kell rohangalni kulonbozo irodakba.
Akar postan is elintezheto vagy online.

Hurri Kán 2014.08.30. 16:56:47

@romesz:
Ez a "nálatok" merrefelé van? :)

Bambano 2014.08.30. 17:01:43

nekem 16 év alatt nem sikerült kivonatni az autómat a forgalomból, azóta majdnem minden évben anyázni kell miatta... az is ilyen jól szervezett, egymás mellett élő hivatalok miatt van.

Hurri Kán 2014.08.30. 17:04:12

@romesz:
Értem :)

@Bambano:
Több, mint 10 éve eladott autó elmaradt súlyadója miatt levelet kapni, hogy végrehajtást indított ellenem az önkormányzat?

Gabor tm 2014.08.30. 17:15:53

Nálunk komplett forgalmi marad az eladónál, annak a hátlapját kell kitölteni a vevő adataival és az eladó adja fel postán.
Ha esetleg a posta elkeveri, akkor kell kérni egy papírt, arra adataok, kocsi alvázszáma, elvinni egy ügyvédhez, az lepecsételi meg igazolja, hogy te te vagy (10 euro), aztán márkakereskedő is megnézi, nyom egy pecsétet, hogy ez az autó (ingyen) aztán postán feladod ezt is.
Kb egy hónap és jön a forgalmi a nevedre :)

L 300 2014.08.30. 17:35:33

Egy újabb idióta cikk a sok kattintásért.

1 A szakújságíró rábízta egy szakemberre az ügyet.
2 A szakember oda vitte ahova szokta mert ott biztos jó lesz.
3 a szakember nem tudta, hogy OT-s autót csak sz NKH ( vagy ahogy épp hívják) vizsgáztathat.
4 a vizsga hely sem tudta, hogy Ő ilyet nem csinálhat ,de ugye a havernak még is meg kell oldani és csinált egy szabálytalan vizsgát.
5 Sok okos kijátszotta, hogy csak 9,5 évenként OT-zik így megszigorították a rendszert. ( jó szar módon ahogy az lenni szokott)
6 A sok hiba után a szakújságíró nem vállalja a dolgok következményeit és nem bíz meg valakit, hogy fél nap alatt vigye el OT-re az autóját.
7. Ír egy cikket hogy roncsnak nevezik az autóját amit egyedül Ő maga hív így.
8 Lehet hőbörögni és kommentelni sok más olyan írással szemben ahol bőven volna értelmes hozzászólásoknak is hely.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 17:58:06

@doominogame: és mennyi az éves adó,és a biztosítás ?

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 18:00:54

@Antony Mann: nálunk mi lenne ebből? Megnőne a lopások száma,és egyszerűen kisavaznák az alvázszámot ,ha elég lenne a rendszám.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 18:08:54

@doominogame: az is érdekes kérdés lenne hogy a cityben mennyi a bérleti díja egy 60 négyzetméteres lakásnak ,és mennyi itt az 5.kerületben.
Bár a magyarok ha innen a belvárosból mennek ki akkor ott Londonban valami kültelki kecóban szoronganak drága pénzzért.

Bambano 2014.08.30. 18:19:15

@Hurri Kán: én is mindig gépjármű adó miatt veszekszem, és olyan szintű inkompetenciát árul el a hatóság, hogy verem a fejem a falba...

jogtörpe 2014.08.30. 18:47:36

Jó hogy ezt a témát hoztad, kedves Csikós. Még nem olvastam el az összes kommentet, de rövidesen a végére érek. Én is beszoptam. Régi minősítések lejártak, így menni kellett csinyátatni újakat. Minősítés elején tudtam meg, hogy 60 napon belül műszakira kell vinnem a kocsikat. Gyorsan vissza akartam csinálni az egészet (még nem kezdték el a vizsgálatot - csak éppen befizettem egy kazal pénzt), de természetesen nem tudták stornózni a kérelmeimet. Babaruhát meg pénzt nem adnak vissza.
Meglettek az új minősítések, és én elkezdetem utánanézni (előnézni kellett volna most már tudom) a dolgoknak. Jogszabályilag rendben volt 60 napos baromság. Telefonálgattam, maileztem mindenki ugyanazt mondta, hogy 2013-ban változás volt. Minisztériumi levelem is van erről. Senkit sem érdekelt, hogy az egyik autónak még egy éves, a másiknak még két éves érvényes műszakija van. Kurvaanyázás után a rövidebb műszakijut az 58. napon levizsgáztattam. A másikkal még két évet krúzolok, aztán ácsorogni fog három évet. Most még úgy állok hozzá, hogy nem megyek előbb minősítettni. Régebben úgy állítottam be, hogy véletlenül se essen egybe a két kocsi múzeális minősítése vagy műszaki vizsgája. Most rá akarnak kényszeríteni, hogy mindent egyszerre végezzek. Hát az anyjukat (is). Csapataink harcban állnak.

korzo 2014.08.30. 19:16:00

Napközben morfondíroztam a dolgon:
Miért kell külön műszaki vizsga és OT minősítés?
Miért nem lehet ezt a kettőt egyszerre, egy azon helyen megcsinálni, mert a hely és az "értelmes emberek" adottak a két művelet egyidejű elvégzéséhez.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 19:20:22

@korzo: gondolom így két helyen kell fizetni.

Antony Mann 2014.08.30. 19:28:27

@L 300: A kis " okosba" vizsgabazist is NKH nevevel van femjelezve,de a vizsgabiztos egyben az autiszerelo vallalkozas alkalmazottja is...gyakran.

Eloszor - papiron- van az az " atvizsgalas",igy minden riziko nelkul lehet fekpadozni,mert meg nem vizsga....ha jo,akkor nyom egy gombot,es megjelenik az NKH kozponti gepen is.

Nem veletlen: az elso forgalomba helyezes( kulfoldrol behozott), hatosag altal bevont hatosagu jelzesu,vagy eppen az OT minositesu jarmuveket KIZAROLAG NKH MEGYEI vizsgabazisra viheted,eloszor.

Az OT minositessel kapcsolatban: Veszprembe vittem,rendben volt minden.
Eladtam,ezert ujra kellet a minosites az uj tulajnak.

Ugyanoda vittem,ugyanaz a csapat.
Ugyanaz a csapat-egy ev elteltevel- a BMW-s Mikiba megvagta,hogy a padlolemezen nincs borda.( Porsche)
Aztan nagyon rendes volt Mikiba,de otthagyta az egeszet ,elege lett a folytonos " odaszolasbol",allitolag a " nagy emberek" mindig odaszoltak,mikor melyik autot kell atengedni.
Tobbek kozott az egyik legnagyobb,legismertebb nemet karikas marka igazgatoja is.,.

csongiaparaszt 2014.08.30. 19:41:27

Rohadt egy dolog, hogy akármerre nyúl az ember, bármikor megszívathatják azért, mert csak. Na de az autó patent, és megoldás is van a dologra. Jobb ez így, mint ha a cím szó szerint is igaz lenne.

Csikós Zsolt 2014.08.30. 20:26:11

@jk88:
Te meg nyilván munkanélküli vagy. Vagy ingyenélő. Én dolgozom, elég sokat, tehát időm van a legkevesebb, ami van, azt megpróbálom a családomnak fenntartani, nem az idegeimet rongálni a különféle szervekkel, inkább pénzt adok annak, aki hajlandó a sajátját tönkretenni helyettem. Ez néha nem jön be.

@L 300:
Egy kiváló fotelfizikus művét olvashatták.

@Gajdos Jr.:
Létezik. Az összes többi újságnál. Ha nem érdekel ez, menj oda olvasni, a TC a kivétel.

@C1_rider:
Tanulj, szerezz diplomát, dolgozz, spórolj, ne válj el, ne szórd el, ne idd el, hajtsd le magadról a menetet néhány évtizeden át, maradj közben tisztességes, legyen a stressztől sarokviszketésed, aztán meglesz. Nekem se ajándékba adták 18 éves koromban.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.08.30. 20:31:03

Érdekes pár hete voltam Solothurnban:-)

Csikós Zsolt 2014.08.30. 20:33:49

@finom szaftos oldalas:
Nincs ilyen ember. Ismerek a körben néhány egyént, gondolhatod, de ez csiki-csuki :-)

@Antony Mann:
Igen, csak ott a bibi, hogy ez nem NKH-s helyen vizsgázott, pedig csak olyan helyen adhatnak OT-t. Tehát azt a vizsgát így is, úgy is pótolni kéne, mai dátummal. Ahhoz meg kellene egy 60 napos veteránvizsga.

@jogtörpe:
Én is így voltam egész nyáron. De aztán úgy döntöttem - az autónak még fűtött garázsban, felbakolva is rosszat tesz, de nagyon, ha áll. Így meg nem lehet még megtornáztatni sem. Beadtam a derekamat.

AtoszMester 2014.08.30. 20:37:00

@Csikós Zsolt:

...És menjen fel Pestre dolgozni.

Négy éve még én is kérdeztem magamtól, hogy "Neki honnan telik rá?", aztán dolgoztam+tanultam+szereztem diplomát, és 3 év alatt a négyszeresére nőtt a nettóm.

Szóval egyetértek. :)

Carfan2 2014.08.30. 20:57:32

Vicces ez az állandó hőbörgés ezen az oldalon. Egy műszaki vizsga, átírás stb. autós bürokratikus "rémálom" nettó 1 óra, ha nagyon vakarják a töküket maximum 3 óra. Aki két évente nem bír ennyi időt rászánni az autójára az járjon busszal. Komolyan kész röhej.

bxbreak85 2014.08.30. 21:11:55

Mennyire örülök ennek a cikknek a fényében,hogy még a változások elött megszabadultam ettöl az ot-s baromságtól...pedig már az elején megszereztem (ötszázvalahányadik.. :) Késöbb meg láttam,hogy,hogy olyan autókkal kellene "versenyeznem" amit a vizsga helyszínére is letakarva hoztak trailer-en ... Ez a gazdagok sportja lett mára... A kincstári bürokráciáról meg csak annyit..-Váltsatok országot amíg tudtok..

dennisthemenace 2014.08.30. 21:13:35

@Gyurma73: Kevesebb, mint Magyarországon. Ugyanis az itteni bérhez kell viszonyítani, nem a magyar éhbérekhez.
Ket hete láttam egy hrdetést; 450Ft/óra bérezéssel kerestek eladót.. Azon a napon az angol Font vételi árfolyama 392 Forint volt. Az angol minimálbér meg 6.31/óra. Pont.

jk88 2014.08.30. 21:41:06

@Csikós Zsolt:
Márpedig az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy nekem van igazam. Múltkor a Papp Tibi szívott a Toyota átírással, most ez, és ezek csak a totalcaron belüli esetek, az én ismeretségi körömben is történtek már hasonló dolgok.

Aki bármit is kiszervez egy "külsős" illetőnek, az igenis számítson rá, hogy határos időn belül megszívja, mint a torkosborz. Ez így megy itt magyarisztánban.

Antony Mann 2014.08.30. 22:03:10

@Csikós Zsolt: reszletesen elolvasva most mar igen, egyertelmu:

Ez az auto nem elso forgalomba helyezesen volt,hisz az elso nyilvantartas idopontja a magyar rendszerben mar a 70 - evekben megvolt...igy a regi rendszamot vettek alapul,es mindha idoszakos vizsgara vitted volna..igy kapott ket evet a " kis" Zt-s vizsgahelyen...

Miert nem kerted ki Simon Laci tanacsat,O a vizsgaban is segitett volna.

Denes1980 2014.08.30. 22:11:29

Ne kenődj el Csík! Egyszer hallottam egy bölcs, kopasz embertől valami rádióműsorszerűségben (Égéstér), amint egy másik kopasz ámde felindult embernek (B.Nepper gödöllői lakos) magyarázta az elméletét - P-rendszám ügyben -, miszerint a szabályáthágás markunkba röhögéssel bünti nélkül / jogtalanul szívatás törvénye szerint ezek az összegek életünk során kiegyenlítődnek. Te most a szopóágra kerültél, mint anno a Nepper az M1-esen...

Antony Mann 2014.08.30. 22:14:28

@dennisthemenace: igazsagodat nem vitatva azert ne felejtsuk el:
Londonban egy ruhes szoba, 4 pakival 400-500 -£ / ho.

Az aszongya 160-200 e ft.Ennyiert egy utcat berelsz egy magyar faluban.
Az auto ara fillerek U.K ban.

Csakhogy a diesel 650 ft/ l,a roadtax 2-300£, a biztositas ( sok mindentol fuggoen)100-500£, a javitas is horror.
Az idealis: az ott keresett penzt itthon elkolteni!

takarék-láng 2014.08.30. 22:32:14

@Antony Mann: azt is tedd hozza, hogy a biztositas havonta ennyi, meg hogy a vilagszinvonalu magyar egeszseguggyel szemben ha a semmitero es az atlathatatlan burokraciaju angol orvosokra es egeszsegugyre bizod magad, gyakorlatilag megdoglesz. Engem mar kezd idegesiteni, hogy @dennisthemenace: folyton csak a pozitivumokat emlegeti es a negativumokrol nagyvonaluan megfeledkezik.

Antony Mann 2014.08.30. 22:35:01

@Antony Mann: Leirom milyen az angol muszaki vizsga:( a kanadai meg egyszerubb,mert ott olyan nincs,csak gondozas allapot szerint!)

Begurulnak,feket mernek,ha van fekpad.Rendszam egyezik,akkor jo.Alulrol megnezi,es felirja az MOT papirra: jobb elso gumi a hatararertekhez kozel,bal hatso fekhenger szivarog,szelvedo repedt,DE ALKALMAS!

Amikor honositaskor a magyar vizsgabiztos( amelyik tud idegen nyelvet)nezi a MOT papirt,es azon nevetgelnek egymas kozt,hogy milyen hibakkal vizsgazott az auto!

Nagy konnyites,hogy a honositas alkalmaval KIZAROLAG az egyedi azonositot ellenorzi,eleg a 4 kerek van a kocsi alatt,ugyanis magyar vizsgabiztosnak kotelezo elfogadni a masik EU-s muszakit.
Akar ha csak egy nap meg az ervenyesseg,aztan mar lehet vinni " falusi" idszakosra..,

takarék-láng 2014.08.30. 22:36:30

Es azt is, hogy az angol hivatali burokracia valami szornyen atlathatatlan es hosszadalmas. Pl. Nekem az angol erkolcsi bizonyirvany kiallitasa eltartott 6 hetig mig a magyar a nagykovetsegen keresztul, leforditva megerkezett 2 heten belul.
Magyarorszagon minden flottul megy, az, hogy Csikos elbenazta, 100/1 nos hat van ilyen.

takarék-láng 2014.08.30. 22:41:16

@Antony Mann: akkor te mas helyre vitted. Nekem 2 oraig tartott a muszaki vizsga, es szigorubb volt mint a magyar. Persze tudok kapasbol 4 helyet ( azota) ahol 20 font a zsebbe es atmegy. Km ora tekeres is nagyuzemben megy, a lebukasra esely sincs. Ahol az adokkal meg akarja olni a telhetetlen kiralyno a lakosokat, ott egyenes kovetkezmeny hogy beindul a csalas minden formaja.

Antony Mann 2014.08.30. 22:42:17

@takarék-láng: Angol orvost- mint olyat- sosem lattam.Kizarolag Paki,Indiai,Lengyel,neha Magyart...
Apolonok csak philippino,thai,es kelet europai.

Volt egy storym is: Kecskemeti korhaz,hetfo este veseko,dr ur vizsgal.....szombat este nem osszefutok vele Farnborough-i public hospitalba!
Ott is rendel,heti ket nap.

ZYLO 2014.08.30. 23:36:03

Dehát a Merci NEM vizsgaképtelen. Mindössze kétszer fél nap ügyintézés és szaros 50 (rögvalóban 60) ezer forint választja el attól, hogy vígan guruljon az OT rendszámával. Valakik elcseszték - az eset bosszantó, de messze nem ugyanaz, mint amikor kiderül, hogy a kocsid alvázszámát örökre, visszavonhatatlanul kivonták a forgalomból.

SwedishRunner 2014.08.30. 23:41:34

@Antony Mann: kötelező elfogadni az eu-s műszakit? Te el vagy tevedve...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.31. 00:24:14

@Hurri Kán: Még a németeknél is sok, nálunk 0 euró...és nem csak azért, mert nem euróövezet.Koronában is nulla... :D
Bocsi, tudom, te nem feltétlen nevetsz rajta.

Én már ott nem értem, hogy mi a faxnak kell bármit is átírási illetékkel sújtani?Ha veszek egy használt tévét, kell átíratni?Vagy egy hüttőgépet(sic)? Netán egy fűnyírót?Az autó mi a tökömben különbözik ezektől a szintén tartós fogyasztási cikkektől?Mi a rák az egésznek az alapja.Ááá, ne válaszoljon senki, költői a kérdés.34 évet azért én is otthon éltem.
Mondhatni, én is a szülőhazámban láttam meg a napvilágot...

GorCseW 2014.08.31. 00:35:10

Saját élmény a rendszer működését illetően.

Egy korábban Ausztriában forgalomba helyezett autó honosíttatásánál futottam az alábbiakba.

Autó, forgalmi, Typenschein, kétnyelvű szerződés megvan. A külföldi műszaki lejárva, viszem az emberhez, hogy vizsgáztassa le intézze el a vizsgát regadót minden járulékot rendszámot stb.
Megy is az autó tip top vizsga a Mozaik utcában, regadó sarcok befizet, aztán szól a srác az okmányirodából, hogy lesz egy kis csúszás mert egyedi forgalomba helyezésre megy az autó...
Mondom: mi van? 2012-ben ez a típus volt az első helyen a külföldről behozott autóknál
Válasz: akkor is, a rendszer nem ismeri az alvázszámot

Persze kiderült, hogy az "írástudó" a vizsgasoron a Mozambik utcában [talán nem véletlen, hogy ezt a gúnynevet kapta az intézmény, már ha csak az írni/olvasni tudó arányt nézzük] +1 karaktert biggyesztett az alvázszám végre és a 18 db először csak az okmányirodában verte ki a biztosítékot.
Gond nélkül rögzítették a vizsgasoron meg a vállaposoknál a regadós papíron is, meg mit tudom én még hol.

Kb 3-4 hétnyi ügyintézés [vissza kellet görgetni az egészet] módosítási kérvény írogatás után [mert valaki más elbaszta a dolgokat] lett rendszám az autón.

Nagyon nem volt érdekes mert nem kenyérkereső autónak szántam, nem ezzel vittem oviba a gyereket meg szépanyám unokanővérének a keresztanyját orvoshoz, de mi van ha valaki mondjuk a munkájától esik el egy ilyen balfaszság miatt.....

hummel8 2014.08.31. 00:57:41

szinten sajat elmeny:

2001-es C Merci nemet forgalmijaban Daimler Chrysler szerepel gyartokent. mert akkor ugye igy hivtak a ceget.... 4 het volt megertetni a hatosagokkal, hogy ez egy merci, kb x ezer rohangal belöle mar itthon... de nem.. az olmanyirodas buxa nem talalt ilyet az adatbazisban, BM-es lekredezes kellett hozza... gratulalok...

Cave Nick 2014.08.31. 03:23:25

Amúgy egy veteránautón miért nem lehet egy 20 forintosnyi esztétikai rozsda sem?

outtatime 2014.08.31. 05:21:09

@Cave Nick:
Azért, mert a Gigó meg a Késes is azonnal veteránt csinyána a 40 éves ezerkettesbő', pedig a 40 éves ezerkettesre 35 éve egy huncut garast sem költöttek, ennek megfelelően ön- és közveszélyes gépek.

Hülyeszar szabály, 2 ügyeskedő miatt leszopat 1000 viszonylag tisztességest is, mint mindig.

wireal 2014.08.31. 08:45:28

az audi-visszahívásos hírhez üzenem hogy volt szerencsém egy pont ilyen fékszervóhibás audihoz és tényleg teljesen használhatóak így is. a hiba csak lassú gurulásnál jön elő amikor szervó nékül is meg lehet állni. tempónál van szervó rendesen.

Antony Mann 2014.08.31. 09:05:00

@SwedishRunner: Kotekezo bizony,2014.03- ota,Eu jogszabaly.

Off

Azt tudtatok,hogy a magyar NKH meg akarta tiltani a JOBB KORMANYOS autok forgalomba helyezeset iden februarban!

Mar majdnem megjelent a kozlonyben,mikor a Lengyelek bepereltek sajat kormanyukat ,mert ott mar nem lehetett!
Az Eu birosaga meg jol elkaszalta a Lengyel es a Lett kormanyt,igy a magyarok is visszatancoltak.

ParaZita2 2014.08.31. 09:52:36

OT vizsgát ha fizetnének érte sem erőltetnék, elvi kérdés.
Nem volnék hajlandó "sznobizmus" vádját elszenvedni, a járulékos szívatással pláne. Sőt, jómagam még a hagyományos műszaki vizsgát is ritkíttatnám. Helyette magán-egészségbiztosítást erőltetném, továbbá, ha valaki másnak okoz kárt, akkor akár a családja teljes élete vagyonával is szavatolja a kárpótlást. Még tovább: az autó célja az egyének biztonságos, kényelmes, nyugodt, megbízható transzportálása.
@Csikós Zsolt: Mi a csudáért nem kommunikálnak még a mai autók sem egymással? Miért vannak kinnfelejtett 30-as táblák, amikkel szintén kommunikálni kellene tudnia az autóknak, stb, stb. Mennyi fejlődési lehetőség van még (okostelefon már kipipálva, de okos autó, okos közlekedési táblák, okos utak, --- és okos hivatalok!!!!!).

takarék-láng 2014.08.31. 11:06:58

@Antony Mann: a jobbkormanyos autok forgalombahelyezese evek ota tilos csehben es szlovakiaban. Valami tobb info errol a lengyel perrol?

Hurri Kán 2014.08.31. 11:07:00

@geegee:
Mert egy használt TV, vagy fűnyíró, ha új tulajdonoshoz kerül, akkor nem kell új rendszám/forgalmi, stb. :)

Míg használt autónál van némi adminisztráció, aminek költsége van. Ezt minden további nélkül el is tudom fogadni, a rendszer működését és árát (itthon) már kevésbé. Tudom, erre mondják, autózni nem alkotmányos állampolgári jog... :/

Tsyga 2014.08.31. 14:42:10

@Csikós Zsolt: számlát ad? Na ugye, hogy nem legális :D

Cave Nick 2014.08.31. 15:23:45

@outtatime: az ön és közveszélyes gépeket csak ki tudják szűrni azok, akik egy ujjlenyomatnyi rozsdán is fennakadnak.

NperA 2014.08.31. 17:14:44

Jól értem, hogy itt valaki elvállalt egy munkát amit nem végzett el? Tehát egy igénybe vett szolgáltatás nem került teljesítésre, ugye?

Ebben az esetben nincsen semmi gond, érvényesíteni kell a garanciát. Bizonyára számla ellenében történt a munkavégzés és jár valamiféle garancia is a szolgáltatáshoz.

Innentől egyszerű a képlet.

darthyoda 2014.08.31. 18:47:35

@Lxxxx: inkább, minthogy agyvérzést kapjak miatta.
vagy van jobb ötleted? :)

YAN CHI 2014.08.31. 19:46:25

@Hurri Kán: Akkor az lenne hogy hirtelen 50 százalékra ugrana a munkanélküliség. Ugyanis a fél ország azért kapja a fizetését hogy felesleges aktákat tologasson.

Sayniqua (törölt) 2014.08.31. 19:51:23

@L 300:

Most őszintén, ezzel a "jólmegmondomén" hozzászólással mit akarsz elérni?
Vagy csak jó örülni más problémájának?
Milyen ember vagy te?
Minket meg miért terhelsz az ostobaságoddal?
Koccolj le innen, itt neked nincs helyed és nem osztottak lapot.

Hurri Kán 2014.08.31. 20:03:26

@YAN CHI:
Na bumm. Életükben először elmennének valami hasznos munkát végezni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.31. 20:18:21

@Hurri Kán: Na, hát akkor szedjük le a kocsikról is a rendszámot, teljesen jól meglennénk nélküle... :D

YAN CHI 2014.08.31. 20:55:54

@Hurri Kán: Gondolom szivesebben dolgoznának fizetésért mint éhbérért ha képesek lennének rá, de munkahely nincs. Túl sok ember nem ülhet otthon, mert még kitör valami forradalom. A hivatalban foglalkoztatva vannak. Levezethetik a felesleges energiát mások szivatásával. Még fontosnak is érezhetik magukat. Meg a bérük is bejön a birságokból, illetékekből.

Lehetne persze normális országot is épiteni, de rögtön elfogy rá az igény amint kiderül hogy annak ára is van.

Hurri Kán 2014.08.31. 20:59:03

@YAN CHI:
Van munka. Ha nem lenne, találnék nekik.

"szivesebben dolgoznának fizetésért mint éhbérért ha képesek lennének rá," senkinek nincs megtiltva, hogy valami értelmes, piacképes dolgot tanuljon. Ja, hogy "rögtön elfogy rá az igény amint kiderül hogy annak ára is van." Így van. És itt a kör bezárult.

YAN CHI 2014.08.31. 21:23:46

@Hurri Kán: "És itt a kör bezárult" Bólintottam:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 12:32:03

Lehet azzal jönni, hogy a veteránminősítés nem "jár", csak adható, de azért fasza lenne továbbra is, ha mellesleg működne az autónyilvántartás (ha másért nem, hát azért a sarcért, amit az autósokról lehúznak).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 14:24:57

@Hurri Kán: Erre mondom hogy 50% körüli adóelvonásnál NA.
Legalábbis a forgalmiba a lakcím átírása TOLLAL és lepecsételése az orrmányirodán ne legyen 6 ropi.

lapaleves 2014.09.01. 14:39:14

én úgy vagyok vele, hogy a csapszereléstől a elektromos szereléseken át a kocsiig mindent igyekszem magam elintézni. akkor nem kell szabit kivenni meg nézni ahogy a mester nem csinálja meg olyanra. az eddigi okmányirodás autóvevős dolgaim még maxinehezítetten is smooth as fuck voltak. megéri mosolyogni kicsit, megkérdezni, előzékenynek, udvariasnak és alázatosnak lenni.

mert ennyit az ember simán megtehet, ha ezzel nyeri a meccset. mi ez a kivagyiság, mikor a lényeg az.

külföldön persze minden más. persze, ahogy azt egyesek elképzelik. éljél meg ügyintézzél ott. ahol amúgy szintén nem derogál az embereknek elintézni az ügyeiket. mert ott sincs punci, csak pár önigazolós arc szereti hirdetni mekkora jó. több a pénz fejlesztésre, oszt ennyi. ott is vannak aranyos meg csúnya gonosz emberek.

outtatime 2014.09.01. 16:24:28

@Cave Nick: igen, ha szeretne dolgozni, mert ha nem lenne elvárás a gyári vagy annál jobb állapot, valóban meg kellene nézni, fogdosni, mérni az autót. így meg -hopphopp, ott a rozsda! viszontlátásra! és mehet kávézni a szaki.

Cave Nick 2014.09.01. 20:43:51

@outtatime: fasza, akkor majd megnézem, hogy nem-e hirdetnek ott állást.

Alfax 2014.09.01. 23:55:55

@C1_rider: nem tudom, mit nem adnál, de az idő előtti ot vizsga díja 33500 ft, az idő előtti műszakié 10400, címke 580, szóval olyan 44000 ft+ 2 teljes nap ügyintézés munkaidőben...

például ilyen áldozatokat kell hoznod, ha OT-s autód van, de ez csak egy apró részlete az egésznek, mert ahhoz, hogy átmenjen a vizsgán, rengeteget kell dolgozni.

nem tudom, mit adnál, meg mit nem adnál, én volt, hogy a számtól vettem el a falatot, hogy meg tudjam csinálni az autót OT-ra...

és miért? mert az OT rendszám a munkám elismerése. Ha használsz egy autót, sokkal többe kerül OT-képessé tenni, mint sima rendszámmal 2 évente műszakiztatni.

közösperonos átszállás 2014.09.02. 10:24:54

@Hurri Kán: "Míg használt autónál van némi adminisztráció, aminek költsége van. "

Az külön tétel, 2x6e vagy hogy. A "vagyonszerzési illeték" az simán adó, mivel a legtöbb embernek ez a második legértékesebb vagyontárgya (anno meg főleg ez volt).

Viszont az éves adó meg egy vicc, azt se illene elfelejteni. Az angoloknál, németeknél, osztrákoknál meg pont fordítva.

közösperonos átszállás 2014.09.02. 10:32:15

@HeliCo: "Hiába minden kérvény, fellebbezés, gyártói környezetvédelmi nyilatkozat, megbüntettek, mer ez van leírva és a bőrkönyöklős-szürkegarbós faaurcú csinovnyik, aki a harminckilencezdredik abban a logikátlanul felépített ostoba mammutrendszerben, ahol felelőst találni lehetetlen és GONDOLKODNI BŰN, kiadta a végzést."

Mert ez így működik, ez van. Nem azzal az autóval szabad behajtani, amelyik akár kaphatna is kék matricát, hanem amelyiken az (vagy jobb) van; ha előre írod meg a kérvényeket és gyűjtöd be az állásfoglalásokat, hogy kapjon a kocsi szép kék matricát, akkor lehet, hogy sikerrel jártál volna.

(A tájékoztatás hiánya meg a büntetés összege persze gáz.)

@Csikós Zsolt: "inkább pénzt adok annak, aki hajlandó a sajátját tönkretenni helyettem. Ez néha nem jön be"

Ez amúgy így teljesen okés, de hogy jön ide az államigazgatás? A te embered cseszte el, ésvagy a műhely, Mancika meg mindent jól csinált. (A törvény is annyiban rossz, hogy az átmeneti időszakra nem gondolt. Ami nagy hiba, annyit kellett volna mondaniuk, hogy az OT-minősítés érvényességéig szóljon a vizsga, de többet ne varrjunk az ő nyakukba se. És akkor most küldhetnéd a kocsit OT-s műszaki vizsgára, azzal, akivel akarod.)

dennisthemenace 2014.09.02. 22:19:21

@Antony Mann: Nem tudom, mennyi egy szoba Llndonban, én négyszobás házat bérelek annyiért, 120 km-re Londontól. Ez a paki duma amúgy uncsi, mert meg nem talalkoztam olyan magyarral, aki ne kelet-európaiakkal, netán magyarokkal lakott volna egyutt.
Ja, utcát bérelhetek egy putri magyar faluban. Aztán csapkodom a szúnyogokat, iszom a szar kannásbort, meg eljárok éhbérért kozmunkásnak..
Kit érdekel,hány forint az uzemanyag? Engem az érdekel, hogy mennyit kapok az órabéremért. Eleget.És jó minoségut, nem azt a lóhúgyot, amit a fos Mol adott el nekem es amitol a kocsi egyfolytában rangatott, míg OMV nem kerult bele. A road tax nekem 150 font fél évre, de kapok is érte valamit; nem fizetek palyadíjat és nem a lyukak vannak osszekotve kátránnyal, mint Putrisztánban.
Ami az egészségugy osszetételét illeti; Sajnos, a gyerek tobbszor is megjárta a kórházat, az ápolonok mind angolok voltak. Az orvosok vegyesen. Az én orvosom palesztin, a nagyobbik gyereké angol, a kisebbiké román. ÉS? Akkor mi van?

dennisthemenace 2014.09.02. 22:22:19

@takarék-láng: Mirol beszélsz?????? Otthon nyúzzák le a bort az emberekrol, nem itt.
A muszaki egy óránál nekem még sosem tartott tovább.
Legutóbbi muszakin egy lengokar, elotte egy flexi kipufogócso csere volt az ossz.

dennisthemenace 2014.09.02. 22:24:36

@takarék-láng: "Világszínvonalú magyar egészségugy".. Hahahaha... Napokkal a baleset után meg mindig véres koszos ágynemuben feksenek az emberek, meg kapnak egy szelet vajas-dzsemes kenyeret reggelire. De sebaj, lenyeg, hogy a felcsúti szarházi zsírosvalagú lánykájanak luxuslagzija volt.

C1_rider 2014.09.02. 23:30:26

@Alfax: Én úgy gondolom, hogy egy szalonállapotú veterán Mercedes Benz tartása a világon mindenhol elég prémium hóbortnak számít. Ebben a megvilágításban szerintem egy egyszeri 40 - 50 eFt költséget szinte említeni sem lenne szabad. Ezért gondolom, hogy kicsit túlzóak a cikk megállapításai és némelyik hozzászólás a magyar közállapotokról.

Rocko- 2014.09.03. 21:51:04

@dennisthemenace: "én négyszobás házat bérelek annyiért, 120 km-re Londontól."
ha elég indiszkrét vagyok, akkor küldd már át privátban, hogy mennyiért. nem a pénztárcádra vagyok kíváncsi, hanem a másik felére.
ps.: gyertek le a kölökkel, délre, illendő lenne egy TC kommentelős cars and cofee-t összehozni. :D

xbr 2014.09.11. 10:06:08

Oszinte reszvetem! Lesujto, nyomaszto, de sajnos egyaltalan nem meglepo a sztori. Remelem hamarosan tul leszel rajta, es ismet lesz OT, de ezuttal 5 evre!

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.09.13. 17:32:43

Ha nem mehet az autó a lábán, van ami tiltja a trailert?
süti beállítások módosítása