A Tannistestnek vége. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesz több cikk, mert bár úgy tűnhet, hogy ott vagyunk, már nem vagyunk ott. Sőt, itthon vagyunk. Olyan ez, mint a tévé: nem minden élő.
A Tannistestről annyit érdemes tudni, hogy az összes jelen lévő újságíró szabadon bármit kipróbálhat: tavaly már megmutattuk azt a pár száz milliós kulcstartó táblát, ahonnan leakaszthatók a kocsik. Azonban van pár program, például esti vezetés, hogy a lámpákat kipróbálhassa, akit érdekel és nem ivott túl sokat. Igen, Dániában nem kategorikus az alkoholtilalom, hanem egy bizonyos piamennyiséget megengednek. Praktikusan azt mondják: egy sör. Gondolom, ez kisebb embernek kis sör, az óriásoknak meg egy vödör.
A dán nép egyébként elég vicces. Még a rendőrök is. Állítólag itt megtörtént, hogy valakinek a megengedettnél nagyobb értéket mutatott a szonda, de nem büntették meg, nem vették el a jogsiját, csupán nem engedték tovább, amíg ki nem ürült annyira a szervezetéből a pia, hogy már befért az engedélyezett szint alá. Hisz nem a büntetgetés a céljuk, hanem a közlekedés biztonsága. Még sem javasolnám ezt a magyar szerveknek, mert nálunk hamar megtelne a parkoló józanodásra váró delikvensekkel, akik mellett akár egy napig ott ácsoroghatna a rendőr, hogy valamennyire kijózanodjon.
A Tannistest másik nagy fícsöre a jávorszarvas-teszt, amely azt vizsgálja, hogy az autók mennyire ügyesen hajtanak végre gyors irányváltást. Ha másról nem, onnan ismerős lehet, hogy 1997-ben a Mercedes A osztályt is egy ilyen jávorszarvas-teszten tette fejre a a svéd Teknikens Wärld című lap zsűritagja. A jávorszarvas-teszt ekkor kezdte meg szédítő karrierjét, egyben jócskán késleltetve az A osztályét.
Persze mindez érdekes, de amíg csoportképet fotóznak, jávorszarvast kerülgetnek az autók, illetve a gyári emberekkel interjúzni lehet, akkor nincs tesztelés. Ez minket kicsit visszavetett, de nem baj, csináltunk mást. És még mindig van mit írnunk, nyugi. Akad egy olyan autó is, amely még egy darabig embergós, vagyis egy kukkot sem írhatunk róla, hogy milyen, legfeljebb azt, hogy vezettük. Annyit segítek, hogy hátsókerekes.
Amikor nem volt szünet, teszteltünk, de így is hamar letelt az idő. Gábor, dániai olvasónk esténként megjelent, megbeszéltük, milyen itt az élet. Úgy tűnt, jó, és hiába dolgoztunk minden nap éjjel egyig, kettőig, háromig, valahogy vészesen nyugodtak voltunk, kivéve persze Csikóst, de nála ez alap.
Tannisby életében egyébként egészen komoly fejezet a Tannistest, a kis település egyetlen szállodáját gyakorlatilag blokkolják a résztvevők. A táj csodálatos, ott a tengerpart, meg azok az utacskák, amelyek akkor is simák, amikor toldozzák-foldozzák őket. Mivel a folt egy síkban van az eredeti aszfalt felületével. Komolyan mondom, a magyar útjavítók elnézhetnének arra valami tanulmányút keretein belül.
Az idén visszatérő probléma volt, hogy a szokásosnál több volt a „jóautó” arrafelé. Tavaly mondjuk volt két SL 500-as Merci, de ez a kocsi nem annyira dúvad, mint mondjuk a Jaguar F-Type. Márpedig a kis Jag tényleg rekedtre tudja ordítani a kipufogóját, az érces bőgése még kilométerekről is jól hallható, még akkor is, ha közben ott egy erdő.
De úgy tűnik, az indiai-brit társaság tényleg nagyon ráment az Év Autója címre, mert biztos ami biztos, elhozták az F-Type V8 S változatát, amelybe már nem három-, hanem ötliteres motort szereltek, természetesen ezt is mechanikus kompresszorral. Nincs 500 ló sem. Csak 495.
Na, ennek olyan a hangja, hogy azon törtük a fejünket végig, hogyan kaphatott ez bármiféle országban típusbizonyítványt. Nem mintha baj lenne, de szegény Toninak, a főszervezőnek minden nap meg kellett ejtenie egy rövidebb prédikációt a résztvevőknek, aminek az volt a lényege, hogy jövőre is szeretnénk ide jönni, ezért ne toljuk neki a településeken, sőt, csak jó messze a falu vége táblától adjunk gázt. Bár szerintem Dániának nincs olyan ritkán lakott része, ahol egy ilyen Jaggel bárki zavarása nélkül lehetne közlekedni. Ja, majd elfelejtettem, a hangorgiába még beszállt kis késéssel érkezve kér Porsche Cayman is. És akkor még hozzátenném, hogy a fal mellett meghúzódott két Mercedes S osztály, közülük az egyik egy S 500 Lang. Pont a borzalmas Mitsubishi Space Starral szemben álltak.
Nem is értem, mit gondolnak a gyárak, amikor ideküldik ezeket a kocsikat. Hátha nyer? Hisz az Év Autója zsűri génjeiben és alapszabályában is ott az árérzékenység, meg az, hogy mennyire a tömegeknek szól az autó. Mondjuk tény, hogy az F-Type-ok a tömegeknek szóltak. Főleg a kipufogójuk.
Mire a tesztelés végére értünk, eléggé elfáradtunk. Az utolsó műsorszám a gálavacsora, amiről tavaly elsunnyogtunk, mivel a repjegyet csak így tudtuk megvenni. Az idén viszont nem volt apelláta, el kellett menni. Itt aztán elbúcsúztattuk a seniorokat, akik 65 évesen elhagyják a zsűrit, és felköszöntötték a 85 éves egykori zsűritagot, Rogers Søgaardot, aki ránézésre max 75-nek tűnik, ami pedig az agyi leépülést illeti, na olyanja nincs neki. Sajnos valami alattomos borokat töltögettek közben a poharunkba, ettől nagyon vidámak lettünk, de az aznap este befejezendő cikkek ettől már nem tudtak elkészülni.
Másnap irány a komp. A Stena Line most egy másik járművét próbálhattuk ki, kicsit jobban hullámzott a tenger, legalábbis nekünk úgy tűnt. Kicsit még szenvedtünk Göteborgban, loptuk a wifit az utcán és szokatlanul drága hamburgereket toltunk az arcunkba. Igaz, alig volt rosszabb, mint a Brekié. Hát ennyi volt, néhány részeg még megkeserítette Csikós életét a fapadon, de nem baj. Túléltük.
Már most akadt több jelentkező a szerkesztőségből a jövő évre. Nem értem miért.
