Na, már megint irány Dánia, a Tannistest. Igen, Csikós már ilyen rég zsűritag, és mint ilyennek, lehetősége van elugrani az Tannisbyben tartott nagy összeröffenésre, ahol a sok jury member körberöfögheti az Év Autója- jelölt járműveket. Sőt, ki is próbálhatja.
Tavaly megszívtuk, mert kiderült, hogy Koppenhágában van külön belföldi terminál, meg nemzetközi, a csomagot nem rakják át az egyik gépről a másikra – ja, és mindezt 45 perces átszállási idővel kell abszolválni. A végén már annyira fájt a futás az egyheti cókmókkal és a komplett fotóscuccal, mint a hadseregben, a töltényes ládával. Na, az idén okosabbak voltunk. Nem Dániába, hanem repülő fapaddal Svédországba mentünk és onnan komppal a dánokhoz. Közben még aludtunk egyet Göteborgban, de még így is olcsóbb volt, mint a közvetlen repülőjárattal szívni.
Göteborg tényleg csodálatos város, és a hamburgerükben még hús is van, szóval az este jól telt. Aztán másnap reggel irány a kikötő, taxival. Csikós megvillantja a svéd nyelvtudását, amely a hej és a tak (szia, köszönöm) szavakból áll, de amikor kiszállnak és én még a blokkot várom, a taxis bevallja: rájött, hogy magyarok vagyunk. Igen, a Csikósból. Ő meg horvát, de persze ért svédül, hisz klasszul boldogul a Volvo V70 taxival.
A Stena Danica nevű komp nagyobb, mint amit a balatoni kompokon edződött magyar ember el tud képzelni. Picit a beszállító épületnél is magasabb, később átmentünk a Älvsborgsbron híd alatt, ott 45 méter volt a magassági korlátozás. Alulnézetből úgy tűnt, épphogy átcsusszantunk. Életünk leggyorsabb becsekkolásán vagyunk túl, elég az automatával leolvastatni a vonalkódot, és már köpködi is ki a beszállókártyát. Ez a Wizz Air szánalmas budapesti mizériája után külön felüdülés.
A komp testébe beparkolnak jó pár vadiúj Scania nyergesvontatót, aztán szép sorban bemennek a kamionok is. Mi ezt már fentről nézzük, pár emelet magasságból. A komp gázt ad, kis remegés járja át a felfoghatatlan mennyiségű acélt, amit hajó formájúra hegesztettek és már megy is. Nem mondom, hogy kilő, de meglepett a határozottság, amivel elindul. Milyen furcsa, hogy egy hajó is hagy maga mögött nyomot. Csikóssal azt az elméletet gyártottuk le, hogy ez valójában szardella-paszta, amit a hajócsavarok darálnak. Elhúzunk a kikötő mellett, látjuk az ősi erődöt és a kevésbé ősi, statoilos kőolajtárolókat. Hej, ha Winkler itt lehetne, biztos mondana pár szépet az északi-tengeri olajok minőségéről!
Maga az út elég monoton. Aki nem ismerős a skandináv folklórban, azt hadd avassam be ezeknek a kompoknak a különleges funkcióiba. A svédeknél kizárólag állami piaboltokban lehet piát venni, eszement drágán. Ezért aztán a svédek csak ritkán jutnak hozzá, ergo nem annyira bírják, viszont vágynak rá. A kompokon meg kiszolgálják az igényeket, hatalmas piakészletek vannak a helyi shopban. Ami zárva. Ja, és van rengeteg játékautomata is, de ezek sem működnek.
A kompon érezni némi feszültséget. De aztán elérjük a svéd-dán határt, a bolt kinyit, az automaták meg villogni kezdenek. A dánoknál már szabad eljátszani a pénzt és berúgni. A bolt árcetlijein gondosan feltüntetik a svéd állami piamonopólium, a Sytembolaget árait, ami jó közelítéssel a duplája az ittenieknek. Ehhez képest ugye a Systembolaget „felelősségteljesen, profit-motívum nélkül” árulja az alkoholt. Gondolom, a komptársaság meg bukik rajta.
Mindenesetre rettentő felkészültek a boltban, a háztartásban szokásos mennyiség feletti vásárlások sem hozzák őket zavarba. Vannak például olyan táskák, amelyek elég erősnek tűnnek és véletlenül pont két karton sör fér beléjük, 29 koronáért. Kedvencem továbbá a családi kiszerelésű whiskey, amelynek az üvege cirka kétliteres, és füle van, mint egy demizsonnak.
Érdekes, a piát kevéssé rohanták meg az utasok, talán túl hosszú ez a járat egy igazi alkesznek, amikor ennél sokkal rövidebb kompjáratokon is be lehet alaposan pancsolni. Viszont az automaták nagyon népszerűek, gondoltam, én is elverem az utolsó fémpénzeimet, úgy sem tudok mit kezdeni velük. Félkarú rabló! Rögtön úgy indítottam, hogy nyertem. Rohadék! Mindegy, nagy nehezen csak eljátszottam az utolsó koronát is.
A kikötőben Toni Jalovaara, az egyik szervező várt minket, a Tannistest egyik szerényebb járművével, egy Mercedes S 500 L-lel. Meglepett, hogy alig fért bele a csomagunk, biztos volt benne beépített hűtő, vagy valami más. De mindegy is, kényelmes volt, üvegtetővel, hátul is állítható ülésekkel, masszázzsal. Igaz, a fedélzeti képernyő a teljes úton bootolt, biztos még béta szoftver volt rajta.
A Tannistest idén is izgalmasnak ígérkezik, a szállodánk udvarán cirka hetven kocsi álldogál, van Jaguar F-type, Tesla Model S, új Nissan Note, itt a Peugeot 308, a Maserati Ghibli, a BMW elhozta a 4-es kupé mellé az i3 villanyautót is, de róla még vagy két hétig nem lehet véleményünk. Illetve lehet, de nem írhatjuk le. Ilyen dolog az embargó. Érdekes, hogy mennyi itt a villanyautó, a Renault a Zoe nevű villanyautót hozta el, ezek fürtökben lógnak a 400 volton.
Azóta megvolt a szokásos fotózás, a jelölt autókkal a tengerparti homokon. Egy biztos, a képen szerepel az a jármű, amely a 2014 Év Autója címet fogja viselni. Ja, és mivel a Tannistest pont most 35 éve indult, elhozták az akkori Év Autóját, a Talbot-Simca Horizont is. És még vezetni is lehet majd. Jó buli lesz, az hiszem. Kíváncsi vagyok, idén milyen autó csomagtartóját csukja az ujjára Csikós.
(A galériában jó sok kép van, érdemes belelapozni.)
