Sipos úrnak nem kellett kétszer szólnia, hogy kéne neki még egy ember egy Los Angelesi kiruccanáshoz. Tíz nap, abból három a Dension-stand menedzselése az RCX-kiállításon, a többi szabadprogram. Bár hónapokig terveztünk és szerveztünk, kint rájöttünk, ha csak párizsis zsemlék csomagolásával töltöttük volna ezeket a napokat, akkor is egy tucat fantasztikus anyaggal tértünk volna vissza. Los Angeles nem csak a Lakers otthona, de az autós szubkultúrák fővárosa is. Willy Wonka csokigyára csak egy sarki trafik, ha választékról van szó, mert Kaliforniában mindent megtalál a benzinagyú, amire csak vágyhat.
Még Camry-t is, vagyis leginkább azt. De a Toyoták tengerében minden sarkon megbújik valami különlegesség. Legyen az tuningolt japán, leültetett német, vagy szétpimpelt amerikai. Nagyjából az első nap végéig tudtuk tartani az elhatározást, hogy nem kapkodunk, nem eszünk gyorskaját és csak az előre lefektetett tervre koncentrálunk. Ehhez képest nagyon felpörgött a tempó. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag a túléléshez szükséges táplálékszükségletet a Wendy's-Taco Bell-Pizza Hut bermudaháromszögében vettük fel a tíz nap alatt, mégis fogytunk. Egyszerűen azért, mert mindig késében voltunk, és erről leginkább a helyi parkolók tehettek, melyek szétszpemmelték a receptoraink postafiókját az ott ácsorgó autóikkal.
Rendre meg kellett állnunk fotózni, nyálcsorgatni. Ilyenkor pedig rendre megjelent adott tulajdonos, és ahelyett, hogy elzavart volna minket, hosszú sztorizásba kezdett az autójáról. Nemegyszer hívatlanul toppantunk be műhelyekbe, mert nem tudtunk ellenállni a garázs hűvöséből kacsintgató hotrodoknak vagy lowridereknek. Az utolsó napra pedig kifogytunk a tárhelyből. Hetvenöt gigányi nyersanyaggal tértünk haza, és azzal a zavaró tudattal, hogy legalább kétszer ennyi anyag maradt ott.
Hisz Chip Foose angolnaként csusszant ki az ujjaink közül. Billy Gibbons nem ért rá. Nem maradt időnk egy tuningolt Murcielago tesztjére. Lecsúsztunk a Nissan Z-találkozóról. A lista hosszú. Aztán a képeket szerkesztve, a videókat vágva rájöttünk, nincs min sopánkodni. Sőt, egy életre szóló élménnyel, és csodás anyagokkal lettünk gazdagabbak. Megtapogattuk az első Shelby Cobrát, és ugyanezt tettük egy Toyota 2000GT-vel. Bepillantottunk a West Coast Customs és a GAS műhelyébe.
Ja, és megjártuk Jay Leno vécéjét is, amit ugyan nem mertem lefotózni, de így is kuncogva jöttem ki. A műhelyben található vécé úgy néz ki, mint bárhol egy műhely-vécé. Vibráló neoncső, olajfoltos mosdó. Ami viszont érdekessé teszi, azok a képek a falon. Nem volt egy szabad centi, minden függőleges felüleltet képek borítottak, leginkább autókról és repülőkről. De volt három kép, amelyek kilógtak a sorból. Vastag keretben, elkülönítve a többitől voltak felszögelve közvetlen a kagyló mellé a falra, pont szemmagasságban arra az esetre, ha az ember a nagyobbik dolgát végzi. De ezen a három képen nem gépek voltak, hanem Barack Obama és Jay Leno nevetgéltek. Nem értettem az elhelyezés jelentését, de szórakoztató volt.Ahogy gyakorlatilag minden más is Los Angelesben.
Ha az élet úgy hozza, talán jövőre visszamegyünk. Sokan követték a kalandjainkat, nagyon sok visszajelzést kaptunk. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves olvasónknak, hogy ha csak monitor túloldalán is, de velünk voltak végig! Sosem éreztük egyedül magunkat. Aki viszont a túráról lemaradt volna, az ne búsuljon, alul megtalálja az összes cikket:
(És ha már vette a fáradságot, hogy ideáig legörgetett, elárulom, hogy van egy csomó, kisorsolásra váró értékes ajándékunk. Ne szalassza el a jövő heti hiénaposztot!)