– Halló, figyejjé, a fényező azt mondta a hétvégén letüsszenti a Bogarat.

– Bogarat? Melyiket?

Kérdeztem őszinte érdeklődéssel, egyik kezemben a telefon, másikban egy kovácsolt dugattyú, szépen összeforgatott gyűrűkkel. Mert már olyan régen adtam be a zöld 1302-esemet a fényezőhöz, hogy a kisebbik lányom majdnem megtanult közben járni és beszélni, úgyhogy szinte elfeledkeztem a létezéséről. De ez nem panasz, nekem nem volt sürgős, azonban többet olyat nem csinálok, hogy a két hobbiautóm közül mindkettő szét legyen szedve. Ez nagyon kemény dolog, megviseli az embert.

Én például oda jutottam, hogy majdnem vettem egy Citroen AX GTi-t, ezúton köszönöm Telós Bandinak, hogy lebeszélt. Éreztem, hogy hatalmasodik a vágy, hogy legyen megint haszontalan autóm, és egyre többet nézegettem a neten a használt autókat. Az ember elveszíti minden józan eszét és impulzus vásárlóként viselkedve megvenne minden ócskavasat, amit aztán nem is szeret igazán, csak szerelgeti a nemlétező szabadidejében. Ráadásul olyanokat néz, amik minden tekintetben rosszabbak annál, amit éppen idő hiányában nem tud összerakni, megcsinálni.

A racionális én persze mondja, hogy megvenném, aztán arra megint nem lenne idő, és csak romok, szétszedett vagy szétesett prodzsektek állnának el minden talp alantnyi helyet a kertben. Szerencsére egy barátom Bogarát kellett beállítanom, és akkor megint rádöbbentem, hogy az én szívemhez ennél a levegős bokszernél semmi nincs közelállóbb, legfeljebb a hathengeres levegős bokszer. Nem szabad mással foglalkoznom, csak ezekkel.

A zöldet azért vettem, mert a közel gyári állapotú, magyarországi üzembe helyezésű, most egy hónap híján pontosan negyvenéves autóba egyszerűen beleszerettem. Arra gondoltam, hogy a kissé matt fényezést felújítom, azt a pár horpadást megcsináltatom, és kevés pénzből vígan robogok a röfögő bokszermotorra. Természetesen nem így lett.

Egyik túlzásból a másikba esve vásároltam meg a fellelhető eredeti alkatrészeket és a jó minőségű német utángyártottakat, a fényezésfelújítás pedig teljes külső fényezés lett, ami miatt úgy szétszedtem az autót, hogy a belsejét is kifújhattuk volna, de azt nem akartam, mert eredeti, enyhén patinás volt. Ez a patina pedig szép, nem olyan, ahogy a csoffadt műanyag autók öregednek az UV-fényben. Ez megkopik, kifényesedik és egyre csak szebb lesz.

Persze kellett egy kis lakatolás is, de semmi komoly. A motorblokk kapott egy tisztítást és pár tömítést kicseréltem, de annyira gyári volt, hogy nem bontottam szét. Ebben valóban 134 ezer kilométer van, ritkán látni ilyen jó állapotú gyári Bogár-motort.

A kérdés jogos, minek két bogárhátú, amikor egy már van és működne is, ha nem lenne szétszedve a motorja. A válasz egyszerű, nem kellett sokáig a hajánál fogva előrángatni: hát azért, mert ez gyári lesz, akár OT-vizsga képes, míg a másik esetében a Porsche-futómű és -fékek nehezen magyarázhatók ki, véresebb szemű veterános társaságból kinéznek vele. A gyárival elpöfögök szépen, nem rohanunk Dönci, élvezem a tájat, a gyerekek úgyis tudják, hogy én vagyok a király, vagy hogy is mondta Bill kapitány, a másik pedig pengeéles tuninggép, amit ennek ismeretében még tovább tudok élezni, vagy akár pályanapokra is alkalmassá tenni.

Ez az elmélet, a gyakorlat során pedig majd minden kiderül.

Mindenestre a Szumátra-zöld 1302-es nagyon szép lesz, de nem lesz belőle szobor. Ezt az autót használni fogom és élvezni benne minden kilométert. A következő Belsőség-találkozón meg lehet majd nézni, ígérem. A Ponton és a Bende BMW-je közé fogok parkolni - méltó lesz hozzájuk.