Ki tud felsorolni legalább öt magyar személyautó-gyártót a háború előttről? A MÁG, az ő Magomobiljaival és Magosixeivel, ugye, megvan talán mindenkinek, a Csonkát ismerjük, hiszen az a történelem része, aztán az aradi MARTA-gyár is készített kocsikat, meg nagyon kis szériában Fejes Jenő is képviseltette magát a lemezmotoros gépeivel.
Valahol ide, az ötödik helyre jön be egy cseh-magyar koprodukció, az Unitas-Tatra, azaz – mivel minden brosúrában és korabeli leírásban így szerepelt, tehát mondhatni, tulajdonnevesült – az Unitas-Tátra, ékezettel. Akkoriban a Tatra XI-ek és Tatra XII-k (amilyenek az Unitas-Tátrák is) annyira elterjedtek voltak Magyarországon, hogy több becenevet is kaptak hívták őket Bádogtacskónak, Hegyi Miskának - majd amikor a viaszosvászon karosszériaburkolat elkezdett leszakadozni róluk – Viharkabátnak is.
Magosixből egy működőt ismerek, az a nagyon szép példány Loschan Ferenc gyűjtő tulajdonában van, és – bár elég mélyen benne van a veteránozásban – neki is kemény kín volt összehoznia egy teljes példányt. Van még egy kiállítva a Közlekedési Múzeumban, bár arról nem tudom, hogy működik-e. Egy Csonka áruszállító és egy Csonka kisautó is megtekinthető ugyanitt, tavaly pedig, egy időszakos kiállításon kitették Fejes Jenő egy megmaradt lemezmotorját is (amelynél takarékossági okokból a blokk nem öntvény, hanem pléhdarabokból készült), persze autó nélkül.
Biztosan van még néhány magyar autó szétszórva mindenféle kis gyűjtőknél az országban, de tény – régi, hazai gyártású személykocsiból szinte még mutatóba se maradt. Túl sok volt a háború, a begyűjtés, túl jó árat fizetett a vasért, az aloméneomért a MÉH, túl kevés volt a garázs – a folyamatot értjük, de nincs mire büszkéknek lennünk.
Az általános eltűnésre és pusztulásra fittyet hányva, az elmúlt években nem egy, hanem három Bádogtacskó is lábra állt. Az első, aminek a restaurálása még 1977-ben elkezdődött, akkor épp fűrészgépként szolgált Keszthelyen. A projektet nyakába vevő Révy László később még igen sok helyről több alkatrészkollekció nyomára is rábukkant. Később Földi Balázs és Velich László is beszállt az Unitas-Tátra-vadászok körébe, s hármójuk együttes munkájának eredményeként az ország különböző szegleteiből – többek között egy méhész által átalakított, komplett kisteherautó begyűjtése mellett - összegyűlt vagy három teljes kocsira való alváz, motor, futómű, egyéb cucc. Csak karosszéria nem.
Az ugyanis fából készült ezeknél az autóknál, és az idők folyamán a fa szétrohadt, vagy ha nem, hát áldozatul esett a teherautóvá alakításnak. Mit volt mit tenni, a karosszériákat – a bognármesterség kitanulása után – teljesen újra kellett gyártani. 2011-re állt össze a teljes kontingens: a Velich-féle, legelsőként restaurált, kétajtós zöld kocsi, a fehér, négyajtós taxi kivitel, amely Révy Lászlóé, majd a kék négyajtós, amelyet először teherautónak akart megépíteni tulajdonosa, Földi László, ám később – a már elkészült, platós felépítményt félretéve – irányt váltott, és szintén limuzin-irányba ment el.
A budapesti Unitas Automobil Ipari és Kereskedelmi Rt. 1920-tól javított motorokat, csónakokat és autókat, karosszált gépkocsikat, majd 1928-tól 1933-ig körülbelül 500 Unitas-Tátra készült a műhelyeiben. Ezeknél az autóknál kivétel nélkül fekete volt a sárvédők festése, a karosszéria, a féltengelyek, a rugók, a kormánykerék Magyarországon készült mind.
Fenti három, 1928-30 között készült autó most február végéig megtekinthető a Budapesti Közlekedési Múzeumban. Középen állnak a kupolateremben, körüljárhatók, megszaglászhatók, a bal szélvédőoszlopra szerelt – milyen vicces, hogy „Index” gravírozású - irányjelzőjük milliméterekről megszemlélhető. Mindhárom autót magyar gyártásúnak hitelesítette a koprivnicei Tatra-múzeum.
Kicsivel odébb, oldalt, tablógyűjtemény áll a teremben, rajta régi Unitas-plakátok reprói, az Unitas története röviden, egy kis vitrinben eredeti Unitas-Tátra alkatrészek, restaurálatlanul, egy gyűjteményben az autók elemeinek képei még fellelési állapotban. Na, az a horror. Abból a szétporladtságból visszahozni bármit is…
Nos, nézzék meg ezt a három, kedves kis kéthengeres, bokszermotoros autót, hatódjanak meg, hogy ennyi viszontagság után itt vannak, együtt, egyben, működőképesen. Avagy csak szörnyülködjenek el a képeken, a borzalmas állapotokon, ahogy megtalálták az elemeiket. De mindenképpen utazzanak egyet az időben, remek alkalom az ilyenre egy efféle kiállítás. Mindenhogy rendkívül érdekes a sztori, ami kirajzolódik – de ne feledjék, február 29-én az autók visszamennek a tulajokhoz, s már nem bújnak össze ily kedvesen a kupolateremben. Addig kell odamenni hozzájuk.
Ha pedig eleget láttak, lépjenek odébb, a terem bal hátsó részébe, ott ugyanis egy bordó, egy generációval öregebb, de eredeti cseh gyártású Tatra XI-es ácsorog az állandó kiállítás részeként, mintegy teljessé téve ezzel a háború előtti cseh-magyar körképet.
És ha még február 19-e előtt vetődtek a városligeti múzeum felé, innen egy pillanatra érdemes átmenniük a múzeum túlsó végébe, ahol a „Szocializmus játékszerei” időszakos kiállítás lakik. Holdautó, műanyag lendkerekesek, egy teljes, hatvanas évek végi, karácsonyi nappali, működő vonatok, német és csehszlovák autópályák, mindenféle régi pedálos autó, fémépítők, vezetékes olcsóbb, és egy Tesla rádiós, méregdrága Skoda 120-as távirányítós autó, meg ezernyi egyéb dolog tekinthető meg. Könnyekben oldódik az instant gyerekkor-por, lehet hüppögni, de ettől még nagyon jó, bár sok év lefolyt a Dunán, ezt nagyon érzik majd.
Nem fognak unatkozni.
A cikk háttérinformációkért köszönet jár a Veterán Autó és Motor magazinnak, Dr. Velich Istvánnak és Novák Z. Jánosnak.
