Botond majdnem kihagyott a sztoriból: a fészbúkról tudtam meg véletlenül, hogy megfáradt DeLoreanjét átmozgatta Besztercebányáról Miskolcra. Nosza, hívom telefonon, a háttérben flex sivítása, szerszámcsörgés: az én barátom ott tanyázik az autója mellett a Flamin' Garage diósgyőri műhelyében! Nekem se kellett több, átvágtatva a novemberi ködön, hipp-hopp ott termettem, hogy beszámolhassak a felújítás következő szakaszáról.
Ha már itt, és itt tudósítottunk a kezdeti lépésekről, sőt, időt és pénzt nem kímélve még az észak-írországi világtalálkozóra is kilátogattunk, nehogy már lemaradjunk a folytatásról. Még akkor se, ha a folytatásban most kevés az esztétika, mert épp arra értem oda, hogy három ember épp diribdarabokra kapja a DeLoreant, aminek a bontásán már a magyar márkaklub és egy totálkáros kis különítmény is szorgoskodott korábban. Az ízekre bontás nem szép, ámde roppant szükséges lépés egy alapos restaurálásnál. A műtőasztalon véres lepedők között fekvő, felvágott hasú ember se szép látvány, jól emlékszem erre műtőssegéd-koromból. Mégis milyen jó érzés tudni, hogy ha túléli, többé-kevésbé egészséges lesz megint.
A fokozatosan lemeztelenedő autót elnézve arra gondoltam, milyen nagy szerencse, hogy Botond nem olyan papírkutya, mint én, hanem alapjában egy makacs ember, aki bulldog módjára megy előre, és végigcsinálja, amit a fejébe vett. És milyen szerencse, hogy a Flamin-brigádban igazi megszállottak vannak. Máskülönben ez a sokat látott példány, ami minden jel szerint több százszor megjárta a múltat és a jövőt (Back to the Future, érted), ez nem állna talpra soha.
Bontáskor mindig kiderül, hogy az autók rosszabb állapotban vannak, mint azt akár a reménykedő tulajok, akár a sokat látott szakemberek gondolnák – hát, itt is bukkantak elő érdekes részletek. Kiderült például, hogy a hűtőt ki kell cserélni, meg hogy előző életében az autót megtörték hátulról, és elmászott kicsit a váz vége is. Ahogy a felújítás megkezdődik, lesznek még meglepetések, terven felül beszerzendő alkatrészek egészen biztosan. Botond az elmúlt egy évben az ebay-ről, a hollandiai központi raktárból és a világ különböző pontjain deloreanező márkatársaktól (például valami angol lordtól) már elég sok dolgot beszerzett, ami kezdetnek jó, de nagyon valószínű, hogy élénk logisztikai tevékenység fogja kísérni a kis kétüléses talpra állítását.
A jó hír ezzel kapcsolatban az, hogy a DeLoreanhez ma is szinte minden alkatrész megvásárolható, a rossz hír viszont az, hogy eléggé borsos áron. Amikor ugyanis a belfasti székhelyű vállalkozás csődbe ment, nagyon sok alkatrész és elem megmaradt, félig kész autók, komplett alvázak, futóművek, kárpitok, motorok. Kaphatók továbbá utángyártott, illetve továbbfejlesztett alkatrészek is. Texasban a közelmúltban még készültek a DeLo-k, évi húsz-huszonöt kupé hagyta el a gyártócsarnokot, ezeket nagyrészt még az eredetileg gyártott alkatrészekből, elemekből szerelték össze. Állítólag azért szüntették be az eredeti modell gyártását, mert rövidesen kijönnek egy modernizált változattal.
A lepukkant, kibelezés alatt álló DeLorean mellett már a szebb jövőt hirdetik a rozsdamentes karosszériaelemek, amelyeket az előző télen gyönyörűen felújítottak a miskolci srácok. Akkori látogatásom után bemutattam, milyen autók restaurálást végzik a műhelyben – most ismét körbejártam, hogy amíg a szerelők a megszokott helyéhez makacsul ragaszkodó kormányoszloppal birkóznak, megnézzem, mennyit haladtak a projektek.
A cég címerállata, az elefántméretű, 1948-as Oldsmobile Dynamic Coupe például határozottan fejlődött: kész a karosszéria, próbaképpen a helyükre kerültek a frissen újrakrómozott lökhárítók, rövidesen következhet a fényezés, majd az összeszerelés.
A Barris-testvérek által átépített, 1940-es évjáratú Ford Coupe is formát öltött mostanra, még dolgoznak a karosszérián a lakatosok, de már nem sokáig.
Ez ügyfélautó, akárcsak az 1936-os Diamond T Model 80 pickup, amely szintén formát öltött mostanra, a fülke után már a platót újítják fel éppen a szerelők.
Külső szemlélő számára talán lassúnak tűnhet a tempó, de itt nem egyszerű szervizmunka folyik, hanem végtelen türelmet igénylő, aprólékos, iparművészeti szintű restaurálás.
Tudják a megrendelők is, hogy csak pár ember dolgozik a műhelyben, egyszerre több autón, és türelmesen várják a végeredményt. Egy év alatt több 60-as és 70-es évekbeli amerikai autó visszakerült a gazdájához a restaurálás és a sikeres muzeális minősítés után. Helyükre többek között egy brit gyártmányú, de V8-as Chrysler-motorral szerelt, balkormányos Jensen Interceptor kupé került, illetve egy 1971-es Cadillac Eldorado kabrió.
És ott álldogál a bejáratnál egy igazi különlegesség is: a harmincas évek stílusában önerőből tervezett és épített teardrop, azaz könnycsepp alakú lakókocsi. Az aprójószágban mindössze egy duplaágy és a tér minden köbcentijét kihasználó polcrendszer fért el. Olyan helyen érdemes tehát vele táborozni, ahol mosdó, WC és konyha rendelkezésre áll – például egy normális kempingben.
Megegyeztem a Flamin-csapat fejével, Ajtófélfával, azaz Simon Gáborral, hogy a nyár elején (addigra a DeLorean is elkészül remélhetőleg) piknikezünk egyet a teardroppal. Addig még találni kell egy stílusban hozzá illő, harmincas évekbeli amerikai autót. A Hőlégballon Öcsi névre hallgató Olds remekül megfelelne erre a célra, ám nagyon valószínű, hogy nem kerül rá vonóhorog. Aggodalomra azonban semmi ok – szerintem van annyi összetartás a magyar veterános társadalomban, hogy némi szervezéssel meg tudjuk oldani ezt a kis logisztikai problémát.
