A közelmúltban nézegettem Bende Tibi BMW e28-asát és megirigyeltem a hátsó ajtókat. Bár második lányom még csak egy hónapos, de már láttam, ahogy hárman szeretnénk utazni a bogárhátasban és hátulra nem bírom a kicsit nagyobb sportülések mögé begyömöszölni a két gyerekülést, nehéz rájuk hurkolni a még be sem szerelt hátsó öveket és az öröm egy izzasztó küzdelembe torkollik.
Milyen jó volna egy öreg, de jó állapotú 4 ajtós vagy kombi youngtimer, amivel kényelemben utazhatnánk, még a csomagtartóba pakolás sem lenne origami vagy tetrisz alapú ügyességi játék, beférne kisbicikli, nagyobb bicikli, utazótáska négy napi hideg élelemmel, mert ez kell, akár fél napra is. Persze mehetnénk a modern családi autóval, de a 3 éves lányom is már jobban szeret a dudukocsival menni és az igazi örömöt az jelenti neki, amikor a nagymamáékhoz a bogárhátassal megyünk. Nincs annál nagyobb öröm, hogy az tetszik neki autófronton, mint az apjának.
Az erősen limitált összeggel a zsebemben azonnal nézelődni kezdtem, elsősorban W123-as és W124-es Merci vonalon, de kacsingattam az e30-as és e28-as BMW-k felé is. Sőt, még olyan ötleteim is voltak, amelyeket le sem merek írni.
Ritkán van elkölthető pénz tisztán a hobbira, azonban ha akad akkor beindul a gépezet. Hiába kevés a pénzecske, a hirdetési oldalakat 20-30%-kal nagyobb összegű autókkal kezdem és lassan döbbenek rá, hogy hiába szép, hiába lenne praktikus is, csak álom marad.
Szépen csúszunk vissza a realitásba, a szétrohadt küszöb, a leszakadt tetőkárpit és a lyukas padlólemez világába. Nem baj, majd szépen megcsináljuk. Lassan összejön majd rá a pénz és akkor legalább jó lesz. Olyan autókat keresek, amik még nem voltak gányolva, lemezek rálapolva, lyukak begittelve. Inkább legyen az évek alatt tisztességgel megrohadt, őszinte autó, mint egy tákolt, javítgatott rémség.
A pénzem által szabott keret és az elfogadható kínálat diszjunkt halmazt alkottak. Csikós gyorsan rá is világított, hogy amit én szeretnék W123-as Mercedest az nem a háromszáz ezer forintos kategória, hanem a kilencszáz feletti.
Persze nem adtam fel, ezt az autót is én hívtam először, Csikósék el is mentek megnézni, annyira jól hangzott. De nem lett belőle semmi. És még vagy 20 másikból sem, amikor végső elkeseredésemben már kombi Ladákat kezdtem nézegetni. Semmi nem bizonyítja jobban venni akarásomat, mint ez, mert pontosan tudom milyen autó volt a Zsiguli. A mai műanyag autókhoz képest valóban retró, de ezzel kifújt minden előnye.
Egy dolog volt, amitől rettegtem: beírni a keresőbe, hogy Volkswagen 1968-1975-ig. Tudtam, hogy ha megint képbe kerül a bogárhátas, akkor megint veszek egyet, nem lehet kérdéses. Ha be lehetett volna állítani a keresőt, hogy ne mutassa ezeket az autókat beállítom, mert szerelem ellen nem lehet racionális érveket felhozni. Nem is kerestem rájuk, esküszöm.
Azonban egy ködfátyolos, hideg reggelen kaptam egy mailt. Egy telefonszám volt és egy sor: „Hívd fel, betegség miatt adják el, gyárias, még műszakis magyar 1302-es”. Kész. A kocka el volt vetve, mint amikor a böllér és a segítők már túl vannak a pálinkán és sorakoznak a disznóól előtt. Valakinek már megpecsételődött a sorsa.
A 1302-es csak nagyon rövid ideig gyártotta a Volkswagen, ennek már MacPhersonos volt az eleje, nem lengőtengelyes hanem ferde lengőkaros a hátsó futómű, de még egyenes a szélvédője és klasszikus fém műszerfala volt. A később a 1303-as már műanyag műszerfalas és ívelt szélvédős, ahogy az enyém is. Ez tehát egy nagyon jó elegye a régmúltnak és a modern kornak. Számomra legalábbis. Tudom, hogy ezer buktatója lehet a dolognak, tudom, hogy ezeket, ha már megette a rozsda akkor nehéz és költséges kilakatolni, de a levegőben éreztem az utastér ódon illatát és a beröffenő léghűtéses boxermotor szúrós CO szagát. Már nem érdekelt, hogy ez is csak kétajtós, nem érdekelt, hogy ez sem lesz semmivel praktikusabb, mint a 03-asom, elmentem megnézni.
Az autó egy tizenhetedik kerületi udvarban állt, zöld festése durván megmattulva, több helyen dobja le a festéket. Valamikor kívülről átfestették, ez a réteg lemattult és csúnya. Avatatlan szemnek az egész egy igazi bontó szökevénynek tűnhet, amit leginkább be kellene zúzni, azonban én megláttam a rút békában a királyfit. Valamikor a ködöd múltban ezt az autót tisztességesen kiüregvédőzték, ráadásul olyan csinálta, aki ismerte a bogarat vagy pontos technológiai leírás birtokában volt. Láttam a küszöbön és az ajtók alsó harmadában a ledugózott furatokat, láttam még itt-ott a kifolyt anyagot. Láttam, hogy a sárvédők belsejében már levelekben válik le a bitumenes alvázvédő, de alatta ott az egészséges lemez. A pár felületi rozsda a sárvédőn és a lámpakeretnél olyan dolgok, amit egy lakatos könnyen és kis költséggel megcsinál. A lényeg, a gyári kasztni, a fenéklemez, a küszöbök ott voltak hibátlanul, nagy szilárdsággal, ahogy az már kevés korabeli bogárnál van. Az ajtók úgy csukódtak, mint annak idején 1972-ben, a műszerfal nem volt szétfurkálva, a tetőkárpit szakadásmentes és helyén van, beázásnak nincs nyoma. A kocsi koszos és láthatólag nem mozdult már jóideje, az ablakkereteken mohás képződmény, az eresz végénél vízlefolyás nyoma, ahogy azt a sokat állt autókon láthatjuk. Az egyetlen nem gyári dolog benne a két szivacs tömésű idegen ülés, amelyet azonban nagyon szépen beleapplikáltak. Nyilván ez kikerül belőle és kap két gyárit, gyári huzattal, mert ez az autó megérdemli.
A motor szépen ketyeg, de ez nem újdonság, a bogár motorja pici odafigyeléssel örökké tart.
A tervek között egy kis lakatolás és külső fényezés szerepel, mindent visszaállítok eredetire. A családban lesz egy tuning és egy gyári állapotú bogaram, a nagyobbik lányom már most is szereti, pedig alig mentünk vele.
Így lesz egy Mercedesből bogárhátas, de egyáltalán nem bánom. Majd bekötöm ügyesen a két ülést hátra, nagyobb dolgokat is megoldottam már.
