Csikós szerint a Puch, szerintem a Bogárhátas az örök szerelem, amitől nem lehet megszabadulni. Fokozottan igaz ez, ha az ember kényszeres bütykölgetős, tuningolós és mindig azon agyal, hogyan lehetne jobbá tenni a gépet, kicsit tökéletesíteni műszakilag, esetleg több lóerőt belecsempészni. Ez pedig egy kétélű fegyver, mert ha elérünk egy célt, tanácstalanul téblábolunk, nyugodtan alszunk és sok mindenre jut időnk. Ez pedig nem jó. A jó az, amikor álmatlanul nézzük éjszakánként a plafont és fejben számoljuk, hogy ha a kerékagy a nagy féktárcsával 6 milliméterrel növeli a nyomtávot, akkor milyen ET-jű felni kell ennek kiegyenlítésére. Másnap pedig, ha van egy kis szabadidőnk, azonnal az autó alatt, mellett fekszünk, könyékig olajosan, mert az ajtónk előtt tömött sorokban állnak a vágyak és arra várnak, hogy valóra váljanak mind.
Előbb-utóbb azonban eljön az a pont, amikor az elképzelések és vágyak megvalósulnak, összeáll a kép, négy lépést hátralépünk és csodáljuk. Aztán örömautózunk vele, és megmutatjuk a barátoknak. Bezsebeljük az elismerő pillantásokat, a benzinkutasnak elmondjuk, hogy kicsit több, mint 150 lóerős, minden autópálya-felhajtónál beleharapunk a 140-be, és a harmadik fokozatot pontosan 130-ig forgatjuk, mert imádjuk a hangját.
Aztán elkezd hiányozni az új kihívás, az agyalás, az éjszakai álmatlan gondolkodás. Kezded megismerni az új szerelmed eddig elkendőzött gyengéit, próbálod kijavítani, átformálni.
Az én esetemben ez úgy következett be, hogy hiába volt hátul is nagyobb fékmunkahenger, megváltoztatott fékerőelosztás a tengelyek között, sorozatos fékezésekkor a fékrendszer túlmelegedett és pihentetni kellett. Természetesen ez csak sportos vezetéskor jött elő, de ha egyszer észreveszed, már minden hiába. Ugyan már, nem érdekes, hiszen úgysem szoktam így vezetni, gondolod magadban, de saját magadat nem vered át. Ott motoszkál a fejedben, önkéntelenül nyitod meg az internetes lapokat, hátsó tárcsafék-átépítéseket nézel, árat kalkulálsz, cserélendő alkatrészeket listázol. Egyszeriben átértékeled az egészet. Nagyon jó, hogy ha kegyetlen vagy a kuplunggal, akkor a 800 kilogrammos kasztnit fellövi 6 másodperc alatt százra, de ez a futómű maximum egyenesben jó 140-ig, csak kanyar ne jöjjön, és ne kelljen nagyot fékezni. Már a Nordschleife-köridőket nézem és német fórumokon olvasgatom, hogy a 1303-as, elöl tekercsrugós, gólyalábas Bogarakat hogyan alakítják át Porsche-fékekkel, erősített futóművel akár pályaversenyzésre is. Napokig rágódom rajta, és megszületik az elhatározás: le kell cserélni, megtartani a váltót és a motort, beletenni egy olyan kasztniba, aminek már ilyen a futóműve, azt átalakítani nagy fékesre, és akkor tényleg lehet gyors autó belőle.
Innentől kezdve, mint a játékautó ami új elemeket kapott, felpörög minden. Megint van min agyalni, megint lehet a hirdetési oldalakat böngészni, megint van motiváció. Közben szólok a barátoknak, hogy eladom az autót, eredeti motorral és váltóval, de a nagy fékkel, ami, sajnos, nem annyira nagy, mint kellene. Az autó nagyon rendben van, gyakorlatilag az első ember, akinek elmondom, azonnal megveszi. A miért adod el kérdésre nem tudok olyan választ adni, amit az emberek nagyobb hányada megért, leginkább csak a hozzám hasonlók értenek meg. Új projekt kezdődik. Nyilván nem azért adom el, mert rossz, hiszen akkor megcsinálnám, hanem azért adom el mert jó, de már nem eléggé jó. Nekem már nem. Természetesen ki van szemelve az új áldozat, egy bogaras ismerősöm 1303 S modellje, amiben egy 1985 körüli 944-es Porsche futóműve van, szinte kompletten, fékekkel, kerékagyakkal, rugóstaggal. Kasztni pár éve profi módon felújítva, azzal már nem kell foglalkoznom.
Én az autócseréknél nem szoktam tétovázni, egyrészt mert égeti a zsebemet a pénz, másrészt pedig, nem tudok hobbiautó nélkül lenni. Egy-két nap leforgása alatt a két autó már itt van az udvarban. Az újat már elhoztam, de az enyém még itt van, hiszen motor és váltó cserére vár.
A káosz leírhatatlan. Egy szétszedett autó is teljesen ellepi a kis hobbi műhelyemet, de most egy autó motor és váltó nélkül, a másik autó motor nélkül, de még váltóval, aztán abból is ki a váltó, be a másik váltó… várjunk csak, akkor most ez melyik váltó? Esténként szerelek, késő éjszakába nyúlóan. Közben az új autón listázom a megcsinálandó dolgokat, de ahhoz még hozzá sem nyúltam igazán, csak kivettem a motort és a váltót. Az biztos, hogy a 15 collos kerekek helyére kicsit modernebb, de eredeti 17 collos Porsche-felnik kerülnek és még egy kicsit lejjebb teszem az egész kasztnit. Lesz munka bőven, mire elérem a célt, azonban ha az ember motivált, csodákra képes, de nagyon nagy kontroll kell, hogy a család és a szerelőakna között megtalálja a helyes arányt.
Egy azonban tisztán látszik: annak ellenére, hogy minden autómat úgy veszem, hogy na, ez örökre az enyém lesz, eddig eggyel sem sikerült ez a mutatvány. De ez lesz a kivétel.
