Nem, nem Ferrari, ez egy Pontiac!

  2011. március 09. - ommm Címkék: ferrari pontiac

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy

Amit alant láthatnak, az ma már – szerencsére – történelem. Ez egy hivatalos kis oktatófilm 1987-ből. A Pontiac kereskedők agyát mosták vele anno, akiknek így könnyebb dolguk volt, amikor be kellett fűzniük az európai vagy japán autót jó eséllyel még sosem látott vásárlót.

A kiindulóhelyzet egyszerű, a Szomszédok legsötétebb korszakát idéző színészi alakítások pedig frenetikusak, amik azonban igazán ütnek azok az érvek és a mondatok (angolul tudók előnyben).

Brad és Paula autót akarnak mosni, viszik is a slagot és a vödröt, ám míg Brad kiáll a garázsból a Mazda RX-7-tel, addig Paulát villámcsapás éri: meglátja a szomszéd új sportkocsiját.

CJ, a szomszéd, aki leginkább az középiskola güzüje és Bill Gates törvénytelen gyermeke, természetesen zavarba jön, hiszen nővel kell beszélgetnie. Nem tudjuk, hogy Paula kék zoknijai vagy arca lepi meg jobban, mert utóbbit az egész filmben nem látjuk. CJ viszont igazi monitorlakó autóbuzi lehet, hiszen Paul Newman-t megszégyenítő arcmimikával kezd mesélni az autóról, ami nem Ferrari, hiába is szerette volna Paula. (Brad közben a háttérben dühösen dörgöli az RX-7-est, ami csak egy díszlet egy Fieróhoz képest. A filmben minden bizonnyal, de egy három kanyarral ellátott pályán már jó eséllyel körberöhögné.)

fgt
gtb

-CJ, mesélj még az autódról! – biztatja a misztikus, zoknis lány, CJ pedig azonnal bedobja a Good Year Eagle GT 205/60 R15-öt, majd belebonyolódik az áramlástanba…

Paula közben lerázza Bradet és finoman CJ karjához ér, a szikra átugrott. Imponál neki a halogén bukólámpa és a precíz kidolgozás, hormonoktól csapkodva markol rá a bőr váltógombra (CJ háromgangos automatával kérte, pedig kapható négysebességes kéziváltóval is!). Közben itt-ott elhangzik a Ferrari és az európai minőség, majd rátérünk a lényegre: a 120 mérföld/óráig skálázott sebmérőre és magára az erőműre, az injektoros, 140 lóerős 2.8 V6-ra, ahol elhangzik CJ démoni mondata: No more Mr. Niceguy!

(És most képzeljük el, ahogy CJ átnéz a 328 GTB-be a pirosnál, majd dagadó bicepsszel behúzza a D-t és gázt ad a Fiero GT-nek...)

Később aztán Brad, az eredeti alfahím kikerül a körből, CJ és Paula pedig mennek egy kört, melynek során CJ olyan szöveggel pusztítja a bezsongott Paulát, hogy: tudtad, hogy akár 23 milliméteres keresztstabilizátorral is kérheted?

814908 Pontiac Fiero GT 1988 Free Car Classifieds BuyCarandSellC
328gts

A végén persze – amikor a vezetés élményétől Paula már olvadozik a sofőrülésben – rászól CJ-re, aki egyre csak sorolja a Fiero GT csodáit, majd egy snassz balkanyarral eltűnnek a naplementében…

Egyszer látni kevés, én legalább négyszer, a többiek minimum kétszer megnézték, görcsberándult arccal, könnyekkel küszködve…

Közben sűrűn eszembe jutott az a Fiero GT, amit valaha – a kilencvenes évek elején – birtokolt anyám bátyja. Mintegy két hónapig. Aztán megunta a folyamatos szívást és a betegágyat, amire valami furcsa módon próbálta meg a GM ráakasztani a sportautó-címkét.

Milyen szerencse, hogy valójában soha nem kellett felvennie a kesztyűt egy Ferrarival szemben, hiszen már egy egyszerű, 1985-ös Mondial is a 270 lóerős V8-assal súlyos önbecsülésvesztést lett volna képes okozni bármelyik Fiero GT-tulajdonosnak, a 328 pedig maga az elérhetetlen hegycsúcs. Nem, a Fiero egy borzalom, mindig is az volt, csak nem nézett ki annyira rosszul.

(Youtube-link. Köszi sixx!)

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr912725507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papp Sanyi 2011.03.09. 18:35:58

Mindig elolvadok ezektől az igényes és gyönyörű amerikai belterektől.. Baltával faragva az örökkévalóságnak.

ccorsa (törölt) 2011.03.09. 18:54:49

Nem sok minden változott.
Egy Suzuki Swift Sporttal is le lehetne ma forgatni...

BMW /// 2011.03.09. 18:56:08

Igen ,nem annyira adnak a beltérre de azért Cadillac,Buick,Pontiac stb...azért szeretem őket:)

tlacka 2011.03.09. 19:02:58

Az amerikai autók csúnyák, sz.rok és gyengék.

válasszmásikat 2011.03.09. 19:09:15

Ez a videó kegyetlen... :)

Phrascarica 2011.03.09. 19:14:45

@tlacka: ...mint például a Corvette

biker_kolee 2011.03.09. 19:14:59

Ultimate gyöngyszem ez a vidi! :))))

Azt észrevettétek, hogy Paula arcát egyszer sem mutatják teljesben?

MacMester 2011.03.09. 19:17:16

a 3 gangos váltó és az oldal "spoiler", ami a videó szerint ultra brutál módon eltereli a levegőt a kocsi alól. Az ultimate szívóhatás. Ez zseniálisan sírós röhögős.

Leadfoot 2011.03.09. 19:17:21

@biker_kolee: (Ja, a posztban is említve van ez a nagy titokzatosság.) Biztos olyan szép, mint a Fiero. :-)

Szityu 2011.03.09. 19:19:40

Most néztem meg kíváncsiságból, a GT automata 9s alatt nyomta a 0-60at, manuálisan 8s. :) Just like a Ferrari... :))) A durva az, hogy vannak fórumok, ahol ma is a tuningokról beszélnek, mert állítólag a GM v8asai simán beleférnek 5liter alatt és még nagyon alakítani sem kell, mert passzolnak bele (szerintük azért, mert eredetileg is akartak bele v8at). A wikipedia szerint meg turbós változatot is terveztek. Komikus.

PitaGyros 2011.03.09. 19:20:08

a totalcar hobbiból vagy külön fizetség fejében fikázza az amerikai járműipart?

biker_kolee 2011.03.09. 19:21:56

@Leadfoot: "Nem tudjuk, hogy Paula kék zoknijai vagy arca lepi meg jobban, mert utóbbit az egész filmben nem látjuk."

Igaz, elsiklottam felette, máskor értelmezzek is, ne csak olvassak. :))))

Nyaktól lefelé pedig eléggé rendben van, ha a feje is olyan, akkor adnék érte egy Fiero GT-t. :)))

játékolajtartályhajókajütajtóhajtogató 2011.03.09. 19:26:29

Milyen 2.8i??
nyomor verzsön, 2.5 sor4 90LE iron duke 3aut 0-96 16sec!!! ide vele

jujdejo 2011.03.09. 19:43:55

mennyivel jobban kéne most az a mazda...

Jack Torrance 2011.03.09. 19:44:06

az indavideo még a Fieronál is rosszabb...

TPZ 2011.03.09. 19:44:28

@PitaGyros: Ez az előző rendszerből itt maradt reflex, ahol kötelező volt leszólni az elmaradt imperialisták feleslegesen nagy, szükségtelenül sok lóerős, a dolgozót eltunyító kényelmi berendezések garmadájával szerelt, légúti bántalmakat okozó légkondis, fölösleges hibaforrást jelentő elektromos extráktól szenvedő, dizájnt még hírből sem ismerő szörnyszülötteket.

TSiga · http://alfaamore.hu 2011.03.09. 19:46:28

Ez nagyon nyomi lehetett még 1987-ben is.
140LE egy 2.8 motorból és erre mondják, hogy GT???? Mondjátok, melyik amerikai autó hoz európai vagy japán LE/liter adatot? Pl. 2011-es Dodge Charger SRT (Street Racing Technoligy) 465LE-t tud 6.4 liternyi motorból. Az ugye az 72,6 LE/ liter. Az én 1991-es autómban a motor tudja ezt pedig nem SRT, meg humbuk, csak ennyi.

PitaGyros 2011.03.09. 19:53:03

@TSiga: Tessék a nyomatékadatokat is megnézni mellé...És akkor olyan apróságokról mint pl motorhang,még nem is merek szolni

Big Blaster 2011.03.09. 19:53:12

@ccorsa: Na ja. A sok sportkipufogós, kékledes, nofear matricás, szpojleres, ültetett, alufelnis, de a 100 lóról csak álmodó "sportkocsi" hazájában inkább egy ilyennel égetném magam. Ennek legalább van valami megjelenése meg normális hangja.

Leadfoot 2011.03.09. 19:56:16

@PitaGyros: Fikázzák az amerikai járműipart? Ott, ahol a főszerkesztőnek amerikai muscle car-ja van? :-)

Nem hinném. A szar autókat fikázzák, ez esetben pedig a mindenféle, bifidus essensis-t megszégyenítő áltudományos hablattyal eladni próbált szar autókat. :-)

Big Blaster 2011.03.09. 19:59:19

@TSiga: Nem értem, hogy miért arra verik sokan, hogy legyen minél jobb a LE/ccm arány? Miért olyan jó az, meg tudod magyarázni? Ha nem versenyautóról beszélünk kb. semmi értelme nincs. Vagy te azt élvezed, ha forgathatod 5000 fölé a motort, hogy valamit mutasson is?

Brevis 2011.03.09. 19:59:32

Ez semmi ahhoz képest, hogy manapság még a végbélápolót is sport meg turbo jelzésekkel próbálják eladható válni. Az az ország sokkal hamarabb lépett a felszínesség útjára mint mi, de most próbáljuk behozni a lemaradásunkat.

PitaGyros 2011.03.09. 19:59:44

@Leadfoot: Bocs,mindenről én se tudhatok..
Az tény hogy a Fiero egy elcseszett dolog,a reklámja is elég röhelyes...
De attól még nem kell egy halottba belerugdalni...szvsz

Big Blaster 2011.03.09. 20:04:14

@MacMester: Nem nagyobb parasztvakítás, mint a diffúzort imitáló műanyag lökhárító betét, amit manapság is előszeretettel raknak mindenféle fostalicska alá (gyárilag!), amelyiknél szeretnék hangsúlyozni a sportosságot.

Leadfoot 2011.03.09. 20:05:23

@Big Blaster: Pl. a takarékosság miatt? Az amerikai autóépítési filozófia valóban nem értékelte sokra a lóerő/köbcenti arányt.

Halkan jegyzem meg, lehet, hogy ez az egyik oka annak, hogy az utóbbi évtizedekben eléggé döglődőfélben van az amerikai autóipar.

Kényelmesek voltak, leszarták a fejlesztéseket (tisztelet a kivételnek), aztán egy napon arra ébredtek, hogy az országuk tele van Toyotával.

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2011.03.09. 20:06:01

ez nagyon vicces hehe

arra én is emlékszem, hogy maga a kocsi mekkora szoaré volt

Big Blaster 2011.03.09. 20:14:26

@Brevis: Tökéletesen igazad van. Ha igazán röhelyes teljesítményű és kinézetű "sportautókról" van szó, akkor éppen hogy az EU autóipar alkot ilyeneket nagy számban. Minden szar, ezer-egynéhány köbcentis, 60 LE-s kisautónak van Sport meg GT változata jelenleg is. Ezeknél a sportosság ki is merül abban, hogy ráraknak egy alufelnit meg egy krómozott kipufogóvéget. Ezekhez képest még ez a Fiero is egy non plus ultra.

steve71y 2011.03.09. 20:20:24

Most mindenki hülyének fog nézni:
Nekem volt egy ilyen és szerettem.
89-ben cseréltem egy 85-ös Audi 80 1.6D-re.
Nagyon szar volt az audi azt meg kell hagyni.
Ha jól emlékszem 86-os gyártású volt még az elsők közül.
LA-beli kapcsolataimnak hála később kiderült, hogy 76ezer mérföldet futott az USA-ban.
én 4-év alatt kb. még 60ezer mérföldet tettem bele.
szerintem nem költöttem rá összesen 500dollárnál többet alkatrészre igaz megrendeltem mindent kintről, mert fillérekbe volt hozzá minden.
Eltekintve a ténytől, hogy nem egy sportkocsi nekem nem volt vele gondom, de tény hogy az európai példányokat halálba gányolták volt olyan, hogy megállított a pirosnál egy srác és azt mondta ad 10 rugót ha megnézheti az autót alaposabban, mert az öve annyira gány, hogy nem tudja mihez nyúljon, nyilvánvalóan nem eredeti alkatrészek vannak benne, de nem tudja mihez nyúljon.
Nos az alábbiak nem stimmeltek már első ránézésre sem, kormánymű, kipufogó rendszer, difi, főfékhenger, légszűrő.
El lehet képzelni mennyire lehetett szar az övé.
Végül ő vette meg az enyémet fél évvel később, még nem akartam eladni, de már kicsit meguntam, úgyhogy volt az az ár.
2002-ig használta igaz csak hétvégenként különösebb gond nélkul. Utána megvette tőle egy ukrán és elvitte haza.
Nem ez volt életem autója -az az R4esem volt-, de nagyon csajozott annó.
Nem evett többet 10-12 liternél, de sosem tapostam ki a belét 170 körül volt a végsebessége.

Big Blaster 2011.03.09. 20:31:02

@Leadfoot: Azt gondolom Te is tudod, hogy a 30 litert zabáló amcsi autó mítosza kb. a '90-es években kihalt, csak itthon sokan még nem vették észre. Azok sem fogyasztanak többet, mint egy hasonló teljesítményű bármilyen EU vagy japcsi autó. Egyébként ha a motor terhelését, ezáltal élettartamát is figyelembe veszed, nem biztos, hogy minden esetben előnyösebb egy nagy LE/ccm arányú motor.

Az amcsi autóipar döglődése szerintem inkább azért van, mert a konkurencia (Japán, Korea, stb.) megtanult olyan autókat gyártani, ami az amcsik ízlésének megfelel (méret, kényelmi extrák, stb.). Ezáltal kiszorítják a hazai márkákat. Másrészt az amcsi gyártók nagyon elkényelmesedtek azokban az időkben, amikor bármit gyártottak el tudtak belőle adni millió darabokat. Na ez a világ elmúlt, csak nem nagyon tudnak alkalmazkodni hozzá.

Big Blaster 2011.03.09. 20:34:17

@steve71y: Na ja, ha egy Opel Calibra sportkocsi, akkor a Fiero is az. :-)

Leadfoot 2011.03.09. 20:42:02

@Big Blaster: Azért a japcsik erősen az autóik gazdaságosságával kezdték el az amerikai gyártók tökét szorongatni a 70-es években az olajválság alatt.

(Most is valami ilyesmit élünk át, "odaát" is drágul az üzemanyag + ott van a környezet-para, nem csoda, hogy mindenki ész nélkül hibridet akar gyártani.)

És a japó fenyegetésre nagyon lassan reagáltak, gyakorlatilag évtizedekben mérhető idő alatt.

Leadfoot 2011.03.09. 20:43:16

@Big Blaster: Azért - bár ha másként tudjátok, szóljatok - az Opel anno nem azzal próbálta eladni a Calibrát, hogy egy Ferarihoz hasonlította. :-)

Big Blaster 2011.03.09. 20:52:48

@Leadfoot: Igen, biztos volt egy ilyen dolog is, hogy a japcsik kezdek el kis fogyasztású autókat árulni, amikor éppen paráztak az olajár emelkedés miatt (most bezzeg mennyire örülnénk, ha annyiba kerülne az olaj, mint az '70-es években az olajválság után).

Szerintem a '80-as években még nem nőttek a nyakukra a japcsik, utána meg elkezdődött a SUV korszak, abból is jól elvoltak az amcsi autógyárak. Meg azért mindig volt olyan hazai modelljük a sedan szegmensben is, ami piacvezető tudott lenni az eladások tekintetében. Nem olyan régen fordult a kocka, amikor több Camry-t adtak el mint az annak megfelelő hazaiból.

Big Blaster 2011.03.09. 20:55:57

@Leadfoot: Biztosan így van, de hát a marketingesek semmitől sem riadnak vissza idetát sem, ha az eladásokat akarják növelni. :-)

Jut eszembe, nemrégen volt valami régi Hyundai-ról hasonló reklámfilm, amiben azt bizonygatták, hogy olyan jó mint egy 3-as BMW. Az is elég mókás volt, de biztos sokan elhitték azt is. :-)

Gépötty · http://indafoto.hu/gepotty 2011.03.09. 21:12:07

Haha! A végén azért felteszi az egészre a koronát a "The dream begins..." felirat! A pontpontpont mögött meg az van lefade-elve, hogy egy nightmare következik :)
Amúgy kövezzetek meg, nekem nagyon tetszik - kívülről. Ismerve magam, nagyon örülhetek, hogy arra az egy példányra amibe anno belebotlottam, nem volt pénzem. Így nem csak, hogy egy autóval kevesebben buktam, de azokat legalább élveztem. A Fiero nagyon kétséges ebből a szempontból.

-Gabi- 2011.03.09. 21:15:32

Paula azé egy laza pippandéroszra jöhetett volna :)

csimi_ 2011.03.09. 21:17:44

huh... ez nagyon durva lett.
Ők sem gondolhatták komolyan, hogy egy ilyet Ferrarival hasonlítanak össze. Annyi közös van bennük, hogy mindkettőből van piros.
A legdurvább talán mégis a "ground effect side skirt".
Mikor ennyi félrevezető szöveget (hazugság?) hallok, ilyen rövid idő alatt, kezdek egyet érteni azzal, hogy szigorúbb média törvényre lenne szükség.

De most komolyra fordítva a szót, ez azért tényleg durva mennyi félrevezető szöveget nyomnak bele egy egy reklámba. Nem lehet mindenkitől elvárni, hogy tudja mit jelent a bifidus essensis (kösz Leadfoot), meg ground effect és el tudja dönteni hogy mekkora hülyeség az egész.

Az meg hogy a totalcar az amerikai autókat fikázza... egyrészt egy ilyen reklám után én is csak sírni tudok. És vannak esetek mikor van miért fikázni őket európai szemmel nézve. Azokban mindig egy korszakkal korábbi technológiákat alkalmaznak mint az európai/japán autókban. Itt elsősorban a motorra gondolok, de lássuk be, a motor elég fontos része az autónak.
Ezzel elérik azt, hogy az amcsi autók sokkal olcsóbbak mint az európaiak (nem ölnek milliárd dollárokat fejlesztésbe, mint a VW group, BMW, Mercedes, Fiat, stb.) és kicsit elavultabbak is.
Néha azért ez a spórolás visszaüthet, mint pl ami most is történt/történik.
Eléggé elkényelmesedtek az ottani gyártók, és most vért izzadnak, hogy behozzák a lemaradást.

Másrészt (amcsi autó fikázás) pedig én még emlékszem pl a Dodge Viper-es Totalcar videóra. Azt az autót pedig tényleg baltával faragták, mégsem tűnt úgy, hogy a műsorvezetők (Winkler és Karotta) annyira utálnák.

seniman 2011.03.09. 21:18:58

" a 30 litert zabáló amcsi autó mítosza kb. a '90-es években kihalt"

Ez igy van.Járkáltam egy Chevy Tahoe-val,városban evett 16litert.Aki ezt sokallja egy 5,3-as,közel 3tonna önsúlyú autótól,az tényleg járjon gyalog.

megint 2011.03.09. 21:29:47

Szeretem ezeket a fogyasztásos meséket.

soproni1 2011.03.09. 21:29:52

Mondjuk a megbízhatósága mindkét autónak "legendás". Még a Rover , Jaguar , Aston Martin beszállhatna a versenybe.

harcsaparcsa 2011.03.09. 21:38:56

@Leadfoot: nem, az Opel GT anno a Corvettere hajazott

Leadfoot 2011.03.09. 21:39:47

@seniman: Nem kötekedés akar lenni, csak ugye adódik a kérdés, hogy mi a ráknak városba egy 5.3-as, közel 3 tonna önsúlyú autó. :-)

Leadfoot 2011.03.09. 21:41:15

@harcsaparcsa: Hajazott az egy dolog, de azért csak nem tolták a reklámokban az emberek arcába, hogy tök olyan, mint egy 'vette.

bonafide 2011.03.09. 21:41:37

@ccorsa: Ja, csak azzal a megjegyzéssel, hogy a Suzi porba alázná a Fiero-t :oDD

joselin 2011.03.09. 21:41:44

A fikázók fizessék meg az autó árában azt, hogy egy 95% kész autó költségét majdnem megduplázza a végsimítás.(Penge illesztések, dinom tapintású anyagok , stb.) NA, ez az amire nagy ivben szarik az átlag amerikai autós. Egy börfotelben pöffesszkedve,légkondicionált levegőt szivva, kiváló hifit hallgatva, százzal közlekedve nem érdekli a műfa, vagy egy kilógó vezeték. Inkább azon tünödik, hogy a seggfej europai hogy dölhet be egy hülye reklámnak, és ülhet bele egy vesekőlerázó futómüvü szarba.

harcsaparcsa 2011.03.09. 21:44:21

@Leadfoot: @Leadfoot: nem kellett tolni, az evidens volt, a Fierot meg kellett magyarázni

bonafide 2011.03.09. 21:44:36

@TPZ: Na hát erről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy szükségtelenül nagy lóerős :oDDDDDD

Garp 2011.03.09. 21:46:00

Látom, ütős napotok van ma! :D
1.: köszi a tecső linkért.
2.: ez is stílusba vág, mégis mennyivel szebb! www.leboncoin.fr/voitures/182643646.htm?ca=22_s
Asszem Pistának teccni fog.

FeroxX 2011.03.09. 21:48:08

NOT ENOUGH PALM TO COVER FACE !

bonafide 2011.03.09. 21:49:06

@Big Blaster: Nonplusfaszom! Az 1.3-as Ignisemet fel lehet hozni 140 lóra chiptuninggal!

Yaesu 2011.03.09. 21:51:31

Nem tudom ki hogy van vele, de a 328 minden idők egyik legszebb Ferrarija a 288 GTO mellett.

joselin 2011.03.09. 21:52:27

@bonafide: A 2,8 v6-ot meg négyszázra kompresszor és turbó nélkül.

harcsaparcsa 2011.03.09. 21:57:33

@Yaesu: ez ízlés kérdése, de őszintén nekem egy Toyota yaris verso nagyobb vizuális örömöt nyújt. Vannak formailag fényévekkel jobb Ferrarik.

bonafide 2011.03.09. 21:58:11

@joselin: Kétlem, mert nagyon nagy a különbség a 140 és a 400 között. A hiányzó 260-at mi adná? Az OK, hogy egy WRX STi 2.0-ás tud 280 lovat, mert az erre van tervezve, de ez a fos hogy lesz 140-ből 400, homályosíts fel!

V12 Power 2011.03.09. 21:58:11

@ccorsa: Nem kell ahhoz sportnak lennie, egy sima is elkeni egy kanyargós pályán.

V12 Power 2011.03.09. 22:00:32

@PitaGyros: aki külön fizetség nélkül nem röhög sírva ezen a videón, az vagy nagyon laikus, vagy komoly gondok vannak vele. Egyébként marketing szempontból zseniális, de hogy nem sült ki a szemük...

GOLF_GOLF 2011.03.09. 22:02:33

02.50-nnel , ugy 4 ora iranyaban van egy kis horpadas a bal elso felnin :)

Big Blaster 2011.03.09. 22:05:37

@csimi_: "És vannak esetek mikor van miért fikázni őket európai szemmel nézve. Azokban mindig egy korszakkal korábbi technológiákat alkalmaznak mint az európai/japán autókban."

Azért ez így nem teljesen igaz. Tény, hogy elég konzervatív felfogásban fejlesztenek, valószínűleg az ár és talán a vevők elvárásai miatt, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudnak korszerűbb technikát tervezni, gyártani. Csak a Fordot tudom most példának felhozni, de ők valamikor a '90-es évek elején jöttek ki az un. Modular motorcsaláddal, ami a korábbi nyomórudas konstrukciót váltotta le. Ezeknek a Modular motoroknak az igényesebb autókba szánt változatai technikailag elég jó cuccok voltak. (Full alu blokk és hengerfej, DOHC vezérlés, 4 szelep/henger, fordulatszám függő változó szívócsőhossz vezérlés, görgős szelephimbák, stb.) Nem azt mondom, hogy mekkora nagy szám, de máshol sem gyártottak ennél lényegesen korszerűbb technikát abban az időben. Az más kérdés, hogy nem minden autójukba rakták be ezt. A GM-nél a hasonló motorok kb. ugyan akkor jöttek ki (vagy valamivel hamarabb) Northstar néven.

Azért az sem szabad elfelejteni, hogy EU-ban is nem egyszer előfordul, hogy valami régi konstrukciójú blokkot toldozgatnak sok éven keresztül. Itt sem terveznek tök új motort 3 évente.

V12 Power 2011.03.09. 22:12:26

@bonafide: Nem akarok belevau-vau, de kb pont úgy, mint egy szívó 1,3-as chippel 140.

Dr. Tom 2011.03.09. 22:13:13

A Fiero egy dologban jó, de abban nagyon.
Kitűnő replika alap.

-Gabi- 2011.03.09. 22:14:59

@GOLF_GOLF:

biztos így kérte a tulaj:)

Kifordított kacagány 2011.03.09. 22:15:23

@Leadfoot: takarékosság? viszonyítás kérdése. ott még a suzuki is v6-os:) nem hiszem, hogy az átlag amerikai álma egy takarékos egy literes stift lenne. igazából szerintem még alternatívának sem tudnák elképzelni:)

@Gépötty: nekem is pont ez jutott eszembe a zárómondatról:D

@csimi_: meg annyi közös van bennük, hogy a ferrari replikák fele fiero-ra épül:)

V12 Power 2011.03.09. 22:15:29

@bonafide: A Fiero? 1212kg. Szóval korához és méretéhez képest kurva nehéz.

Kifordított kacagány 2011.03.09. 22:16:40

@Tom: és ezt a kis filmet látva már nyilvánvaló, hogy ezt akkor is tudták. szerintem igazából erre a célra készült:)

bonafide 2011.03.09. 22:16:53

@V12 Power: Nemtom, de lehet. A 94-ről 140-re emelés az csak 40valahány %-os emelés, ez talán még megy chiptuninggal, de a 140-ről 400-ra, az bizony 285 %, szóval nemtom...

hallari 2011.03.09. 22:17:21

@Big Blaster: Na ja, az elég irritáló, pláne, ha hobbiterepjáró alatt van.

Big Blaster 2011.03.09. 22:17:31

@bonafide: Valószínűleg úgy, mint ahogy az 1.3-as Ignis-ből kijön a 140 LE. :-)

Egyébként elhiszem, hogy 1.3-as motorból ki lehet hozni 100 LE feletti teljesítményt, de az élettartamára azért kíváncsi lennék.

bonafide 2011.03.09. 22:19:19

@V12 Power: Akkor lehet, hogy még az Ignis-szel is lealáznám :oDD

FeroxX 2011.03.09. 22:22:06

huh szerintem is rusnyák voltak ezek a 80'as évekbeli Ferrarik, mármint azért kellenének persze, de szerintem úgy általában véve a 80'as évekbeli autók úgy néztek ki, mint amiket baltával vágtak volna ki egy nagy műanyag téglalapból.

V12 Power 2011.03.09. 22:22:49

@bonafide: Mindkettő egyforma képtelenség. A 94 lóból egy igazán jól sikerült chippel kihizhatsz mondjuk 105-öt, de akkor ultra profi volt a chip írója. Turbós autónál lehet huszonszázalékokat emelni, sőt negyveneket is lehet, csak épp két gázadást fog kibírni a motor meg az így már alulméretezett turbó. Tehát a csak chip felejtős. Lehet 140 lovat csinálni az Ignis motorjából szívó üzemben, de olcsóbb 160 lovat kihozni egy turbókittel, vagy tenni bele egy 1,8-as Baleno-motort. A Fiero motorból a megveszekedett életben sehogy nem lesz 400 ló feltöltés nélkül, vagy ha igen, akkor az üres blokkon kívül semmi nem maradt gyári.

FeroxX 2011.03.09. 22:24:04

de amúgy ebben a témában szerintem mindenki elfogult a generációjából (gyerekkorából) fakadóan. Nekem, mint 90'-es (88-as) arcnak, a Lamborghini Diablo, és a Ferrari 360 Modena a csúcs! :)

bonafide 2011.03.09. 22:27:39

@V12 Power: OK, az ignis 140 lova chiptuninggal tényleg sci-fi, de 108-100 valszeg meglenne :o)
Viszont a Fiero-é is csak kompresszorral lesz 400, ha lesz. Na mindegy, elég gyenge, ha pld. a Subaru hasonló méretű motorjaihoz viszonyítjuk. Japán autó rulez! :o)

Big Blaster 2011.03.09. 22:27:41

@bonafide: Arról se feledkezz meg, hogy egy kis köbcentis, egyébként gyárilag is csúcsra járatott (nagy LE/ccm arány) és mechanikai szempontból agyon könnyített (költséghatékonyság) korszerű motorokban tuning szempontjából nem sok tartalék van és/vagy erősen az élettartam rovására megy a mutatvány.
Ezzel szemben a lenézett, hengerűrtartalmukhoz képest gyenge, robusztus felépítésű motorok sokkal jobban tuningolhatók, mert maga a blokk jobban bírják az igénybevételt.

bonafide 2011.03.09. 22:31:58

@Big Blaster: Kb. 30%-kal méretezik túl ezeket a motorokat tudtommal.

"Ezzel szemben a lenézett, hengerűrtartalmukhoz képest gyenge, robusztus felépítésű motorok sokkal jobban tuningolhatók, mert maga a blokk jobban bírják az igénybevételt."

Ez tény, itt egy kompresszor biztosan csodákat művel.
Mindegy, ha egy menősebb autóra vágyom majd olcsón, akkor Subaru Impreza :o)

Big Blaster 2011.03.09. 22:33:59

@bonafide: Én meg azt mondom, hogy tök feleslegesek és gyerekesek ezek az összehasonlítások. Almát körtével minek hasonlítgatsz? A Subaru a rally-ban elért sikereit meglovagolva arra gyúrt, hogy megcsinálja az ultimate utcai versenyautót. Szépen sikerült nekik, mégsem vesz mindenki Subarut mert nem mindenkinek szempont, hogy mindenhol kilinccsel előre közlekedjen.

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.03.09. 22:34:07

ha megallsz egy utkeresztezodesben mindig all a lampanal egy toyota. MINDIG. nincs olyan utca ahol nem all legalabb egy es nincs olyan parkolo ahol nincs legalabb egy prius vagy tacoma. amugy pedig a japan autok itt nem szamitanak asian car nak, az japan. erdekes de igy van.

butschq 2011.03.09. 22:34:41

@FeroxX: a Diablo nekem is a szívem csücske:) ferkából inkább 355 (88as vagyok:D)

Killen 2011.03.09. 22:35:47

Szerintem Paula egy testrabló alien. Erre más logikus magyarázat nincs.

bonafide 2011.03.09. 22:40:05

@Kifordított kacagány: OK, költői túlzás volt, bár így alapban elég gyenge és nehéz ez a gép, úgyhogy ki tudja ... :oD

Luighi 2011.03.09. 22:40:33

@bonafide: igaz lenne a számolásod a 40-285%-ról csak a suzival szemben az usacar már 4000f/min nél "leszabályoz"

Szívó, kipufogó, üzemanyag rendszer felfújással tényleg kijöhetne belőle a csoda, ha a felpörgetést is bírná. Ha a kompresszor/turbo játszhatna ellentétben a témát felvetővel akkor még egyszerűbb lehetne az eset. Bár igazán lehet csak a blokk maradna originál. De ez a 140 pacis gépedre is állna ha nem csak 1 negyedmérföldes távra kell!

bonafide 2011.03.09. 22:42:51

@Big Blaster: Igaz, de ha sportautóra vágynék, ez lenne az utolsó, az is igaz :oDD

Big Blaster 2011.03.09. 22:43:52

Egyébként a reklámtól eltekintve nem nehéz kitalálni, hogy a Fierot a kispénzű fiataloknak találták ki sportautó pótlónak. Kb. mint itthon a Suzuki Ignis Sport-ot. :-) totalcar.hu/tesztek/ignissport/

Őszintén szólva a Fiero azért jobban eltalált forma, pedig a Suzukinak volt további 25 éve, hogy csináljon egy pofásabb, olcsó sportautót. Nem jött össze.

bonafide 2011.03.09. 22:46:09

@Luighi: Tudom. Igazából csak azt akartam érzékeltetni, hogy olyan őrült mértékben nem lehet tuningolni a teljesítményt ennél az autónál, hogy valóban beférjen a "sportautó" kategória legaljába. És akkor még egy Ferrari-val összehasonlítani, amikor a mai kor trabantja is majdhogynem a földbe alázná :oDD

csimi_ 2011.03.09. 22:48:26

@Big Blaster: Jogos az észrevétel, a "mindig"-et kicserélem "általában"-ra.
A Ford szerintem amúgy is kicsit kilóg az amcsi gyártók sorából. Nekik elég komoly európai fejlesztőközpontjuk van, és az általában európai/japán autók által uralt motorsportban is részt vettek néha (F1, rally, WTCC, BTCC stb.), ahol komoly eredményeket is elértek nagyon komoly gépekkel (pl Escort WRC, Focus WRC, Sierra Cosworth stb.)

Luighi 2011.03.09. 22:52:15

@bonafide: én meg azt illetve azt is hogy a chiptuning is inkább pszicho mint valóság! És az a jó benne! Ha tényleg nem ultra rövid távú szétszaggatásra kell

Big Blaster 2011.03.09. 22:57:25

@bonafide: Nem szívózásból mondom, de most olvastam, hogy az Ignis Sport hátul merev tengelyes. Ennyit a korszerű japán technikáról... Szóval a Trabantos hasonlatod egész helytálló. Ezért nem lesz soha sportautó az Ignis-ből és társaiból, hiába írják rá, hogy Sport és hiába húzzák fel 150 LE-re.

A tanulság ebből csak annyi, hogy a marketingesek gátlástalan köcsögök voltak már 25 évvel ezelőtt is az óceán túlpartján, de ideát sem jobbak egy fikarcnyival sem, ha arról van szó, hogy eladják a sok ipari hulladékot amit gyártanak.

Kifordított kacagány 2011.03.09. 22:59:36

@bonafide: nem tudom milyen nehéz az ignis, de ezek a mai szarok sem a pehely súlyukról híresek, úgyhogy olyan nagy különbség nem lehet. de még ha a súly/LE arány az ignis felé is billenti valamennyire a mérleget, az sem jelent semmit, még akkor is valószínűtlen, hogy lealáznád.

bonafide 2011.03.09. 23:00:30

@Big Blaster: Az ignis egy kisméretű SUV-pótlék akar lenni, tehát valóban nem sportautó a sportváltozat sem (inkább amolyan "parasztnak tanyára"), de azért lehet vele lámpánál meglepetéseket okozni a nagyobbakbnak :o)

bonafide 2011.03.09. 23:02:46

@Kifordított kacagány: 945 kg a tömege, és persze a futóműve elég szar teherautós, az igaz. Némi költöi túlzás volt az írásomban, de ez a Fiori gyerek akkor is súlyosan lagymatag az adatai alapján.

bonafide 2011.03.09. 23:04:29

@Kifordított kacagány: Egy gyorsulási versenyre azért kiállnék vele... :o)

=Daniken= 2011.03.09. 23:06:52

Priceless.:-)))bukólámpák és kasztniból kilógó első kerekek, éljen a remek légellenállás:-D

ez a tetves nagy, lusta, béna mamut mint a GM...nem ezen a bolygón élnek. Akkor sem, de ma már végképp nonszensz amit csinálnak. A kicsik szépen le fogják hagyni. A Ford remekül halad és a Chrysler is ott lesz az elsők között, ha bejönnek a számításaik. Opel Astra 5 milliótól...meg Chevy Volt 10M-ért...orvos látott-e már GM felső vezetőt?

bonafide 2011.03.09. 23:07:28

@Big Blaster: A japán technikáról még: azért egy 4WD Ignis terepjáró képessége meglepően jó, dacára a merev hátsó hídnak, hála a Subaru hajtásláncnak :o)

Kifordított kacagány 2011.03.09. 23:08:33

@bonafide: a sportautó nem a motornál kezdődik. ez csak egy sportos autó fiataloknak. mondjuk jobb is, hogy nem rögtön szörnyetegekkel kezdik szaggatni a szalagkorlátot:)

@csimi_: azért azt mindenki beszopta, hogy az amcsi autógyártás súlyos elmaradásokkal küszködik és óriási pénzek kellenek fejlesztésekre, hogy versenyképes autókat gyárthassanak. senkinek eszébe nem jutott, hogy néhány márka európában is jelen van és versenyképes autókat gyárt, csak az amcsi vásárlóknak nem nagyon kellenek ezek.

@Big Blaster: na de mégis ezekre a korszerű modellekre vágyik az átlag amerikai:)

bonafide 2011.03.09. 23:11:37

@Kifordított kacagány: Jaja, a legtöbbnek ez is túl sok :oD

Astra44kW 2011.03.09. 23:17:31

Láttatok már 1978-as Pontiac Firebird-t? Hát, nekem az a csúcs. Mondjuk a 1996-os is ütős egy járgány.

Kifordított kacagány 2011.03.09. 23:18:12

@bonafide: és veszítenél.

@=Daniken=: miért, egy mai tucatautónak jobbak a légellenállási mutatói? ugyan. ez egy olcsó autó volt kis motorral és a sportosság illúziójával, mint ahogy a most kapható autók 90%-a. egyedül a formája adta el, de a mai kortársai még ezt sem mondhatják el magukról. lásd az épp tárgyalt ignis esetét.

TPZ 2011.03.09. 23:23:41

@bonafide: Valóban, de itt inkább az ötvenes évek megragadt reflexeire utaltam. Innen eredeztethető az a (hozzászólások közt itt is megfigyelhető) gyakorlat is, mely szerint az amerikai autók belterét le kell szólni, akkor is, ha a klasszikus autók műalkotásnak is beillő enteriőrjeit, és akkor is, ha a modern, filléres autókéit nézzük. Mert nem vicces felróni a puritán belteret például a 2012-es, alapáron 4,2 millióba kerülő Ford Mustangnak egy hasonló árú Suzuki volánja mögül?

Kifordított kacagány 2011.03.09. 23:24:16

@Astra44kW: a 78-as tényleg nem csúnya, de nekem inkább egy 73-as kellene. a 96-os már nem tetszett, abból az évtizedből egy időben a 92-es évjáratért bolondultam.

facsiga_ 2011.03.09. 23:28:12

@tlacka: igen igen korrekt osszefoglalasa a dolgoknak!

Astra44kW 2011.03.09. 23:30:26

@Kifordított kacagány: Hát, meg tudlak érteni :)
Egy 70-es évekbeli Firebird, félig kivágott tetővel, a nagy fekete motorháztetőn arany sas rajzolattal, na az már valami.

Kifordított kacagány 2011.03.09. 23:32:58

@TPZ: bezzeg a szép hosszú és kényelmes ülőlapot és a gigantikus lábteret senki nem vette észre.
az egyetlen negatívum a beltérben a kardánboxra szórt kapcsolók. mikor a csaj áthajol szopni, tuti összevissza nyomkodja őket.

Astra44kW 2011.03.09. 23:33:46

Ja, majdnem elfeledkeztem a motorháztető alatti ménesről, ami a V6-osban volt.
Azok a régi szép idők...

Kifordított kacagány 2011.03.09. 23:39:20

@bonafide: "terepre" miért is kellene több egy merev hátsó hídnál?

@Astra44kW: lám mennyit változik egy ember ízlése az idők folyamán. régebben én is kifejezetten csak feketében tudtam elképzelni, de az utóbbi időben már erősen nézegetem fehérben is és majdnem azt kell mondjam, hogy jobban tetszik.

Andrew460T 2011.03.09. 23:42:57

Nem az Ignis-t szeretném védeni, csak annyit hozzátenni az itt mondottakhoz, hogy a merev hátsó híd is lehet jól hangolt, sportos karakterű. Persze közel nincs olyan jó, mint egy sok lengőkaros modern futómű, de azért tudtak jót is gyártani belőle: ittvan példának a saját autóm (Volvo 460 Turbo), aminek a futóművét a Lotus finomította és érzésem szerint nem is sikerült olyan rosszul.:)
en.wikipedia.org/wiki/Volvo_480
"...the car had excellent handling, due in no small part to its Lotus-designed suspensio..."
Igaz ez a Volvo 480-ró ír, de a 2 autó futóműve ugyan az. Na mind1, ezzel nem dícsérgetni akartam a kocsimat, csak 1 jó pontot adni a merev hátsó hídnak, ami nem minden esetben olyan szörnyű.:)
További szép estét mindenkinek!

csimi_ 2011.03.09. 23:44:40

@Kifordított kacagány: Ha tényleg nincs semmi lemaradásuk az európai/japán konkurensekkel szemben, akkor miért vette át a Toyota a piacvezető szerepét az USA-ban és miért a GM került a csőd szélére nem pedig pl a VW csoport?
Azt nem is állítottam, hogy ha akarnának nem tudnának csúcstechnikát az amcsik, ha (majdnem) minden másban tudnak, miért pont autóból ne tudnának. De valamit bizony elcsesztek, hogy a csőd szélére kerültek...

kultúrpesszimista 2011.03.09. 23:47:36

@FeroxX:

Nem az a baj, hogy hülyeségeket beszélsz, hanem az, hogy el is hiszed a sok baromságod, amit komolyként adsz elő.

FeroxX 2011.03.09. 23:49:10

@kultúrpesszimista: mivel nem értesz egyet amit írtam és miért ?

kultúrpesszimista 2011.03.09. 23:59:46

@FeroxX:

A korodból (?) fakadó elfogultságodra és a belőle fakadó, a '80-as évek autóit illető antipátiádról van szó. Evidencia, tehát nem szorulna bizonyításra az, hogy mennyivel szebb, színesebb, változatosabb, arányosabb, kreatívabb formavilág uralkodott akkor (ill. a '60-as, '70-es években), minden, a kommersz autók körében akkor is uralkodó tagadhatatlan egysíkúság ellenére is, mint manapság. Ha az elmúlt 10-15 évet vesszük alapul, az az autóipar szégyene, több szempontból is, ez most messzire vezetne. Mindenesetre ténybelileg nem igaz, hogy "rusnyák voltak ezek a 80'as évekbeli Ferrarik"

És ez már NEM esztétikai kérdés, már elnézést. Minden igaz lehet rájuk, de az hogy rusnyák volnának... Hááát...

"szerintem úgy általában véve a 80'as évekbeli autók úgy néztek ki, mint amiket baltával vágtak volna ki egy nagy műanyag téglalapból"

Ez is egy ténybelileg hamis, torz kijelentés. Emlékeztetnélek a már említett heterogenitásra, arra az autóformatervezési sokszínűségre, amely éppenhogy a '80-as években uralkodott, és ahol helye volt az ultrakocka Volvoknak, Lamborghiniknek ugyanúgy, ahogyan a gömbölyded, extravagáns Citroeneknek is. Összehasonlítathatatlanul egyénibb, szerethetőbb és színesebb korszaka volt az autózásnak az a dekád, mint a '90-es évek, pláne a 2000 utániak. Ezek már nem is autók, hanem marketingesek, stylistok által kreált közlekedési eszközök, előre megtervezett avultatással, buta fogyasztóknak. De ez már megint egy más történet.

w a s d 2011.03.09. 23:59:57

@Astra44kW: Épp megy a Smokey és a Bandita a TV- ben.:D

Szabó bakter 2011.03.10. 00:00:06

Huszonévesen még tetszett a fiero. Hogy szerettem volna egyet... Bár, ha ezt a formát nézem egy toyota mr2 sokkal jobb vétel lett volna. nem lett egyik se. ilyen az élet...

FeroxX 2011.03.10. 00:12:02

@kultúrpesszimista: egy szóval sem mondtam, hogy ez tény, pusztán szubjektív (még írtam is, hogy generációmból fakadó) véleményemet írtam le. amúgy 60-70'-es évekbeli kocsikkal nincs is bajom, egy szóval sem írtam ezt sem. Ahogy az olajválság kiölte a muscle car-okat meg stb onnantól volt egy jókora mélyrepülés sztem a design-ban főleg amcsi fronton. illetve szerintem azért voltak ilyen szögletesek akkoriban a verdák, mert akkoriban álltak át a számítógépes tervezésre, de a kis teljesítmény miatt, még csak szögletes ívekre futotta többnyire. Citroen-ből pedig a DS volt az utolsó igazán szépnek nevezhető, de az is 70'-es évek. de hozzáteszem, minden korszaknak megvannak a maga csúnya és szép autói, a Countach sztem is zseniális, mert olyan szinten eltúlozták azt a fajta szögletes gyártásmódot amennyire csak tudták, és pont azért lett fasza, bár az első széria abból is 70'es évek szal..de érdekelne szerinted mik voltak még kiemelkedően szép autók a 80'as évekből!

Vincenzo90 2011.03.10. 00:15:23

Besorolnám a családban megfordult autókat, aztán tanulságot szűrje le, aki akarja:

Dacia 1310 (nem volt, mi elromoljon rajta)
Opel Kadett - megbízható, szerethető
Suzuki Swift(2db) - a hibái legendák, az, hogy papírból van, csóró érzés, de amig nem balesetezel, nem hátrány
Opel Astra - kiváló minőség, megbízható, szerethető, addig szolgál, amig el nem adod
Opel Zafira - ugyanaz, mint elődje
Daewoo Espero - két hónap alatt rozsdásodó ablaktörlőlapát a minőséget kiválóan tükrözi
Ford Focus (3 db) - Hulladék minőségű összeszerelés, de jó vezetési élmény a kategórián belül
VW Passat (2db) - egyikkel hűtéssel gondok, egyébként ez egy autó, de tényleg
Volvo S80 - egy kategóriával minden más felett
Peugeot 306 - megbízhatatlan, gagyi, szarul összeszerelt májkrémesdoboz
Hyundai Tucson - jó, vezetni félelmetesen élvezetes, viszont két-három év után a futómű tropa, pedig sosem járt még földúton se
VW 1300 - AZ AUTÓ :)
Renault Laguna - Ha a Daewoo hulladék, akkor erre nincs is szó. Amatőr hibák, hihetetlen mérnöki meg(nem)oldások.
Chrysler Voyager - imádnivaló, egyetlen hibája, hogy ezen is minden zörög, amerikai minőség. azért a Renault nem tudja túlszárnyalni, ráadásul hangulata van feketén, sötétítve :)
VW Sharan - minden tökéletes, kivéve, hogy rettentő kényelmetlen...

Na ennyi a családban megfordult járművek listája. Talán mondhatom, hogy tapasztalat, hogy a francia autók fosadék minőségűek, a németek meg megbízhatóak... Senki ne magyarázza nekem be, hogy aki egy napra tesztre kap egy rönót, vagy akinek életében 2 autó volt a keze alatt, az jobban tudja...

brob 2011.03.10. 00:24:36

Aki ebben az országban Fieroból replikát(vagy egyáltalán bármiből) épít, annak kapásból elkéne törni mindkét kezét, de szilánkosra...

brob 2011.03.10. 00:26:57

mellesleg a Ferrarinak legalább olyan fos a beltere, mint a Fieronak, csak még be is van bőrözve......Meg az a műszerfal....LOL

Kifordított kacagány 2011.03.10. 01:13:15

@csimi_: minden autógyártónak voltak problémái az elmúlt időszakban. leginkább azoknak akik olcsó tucatigényt kielégítő autókat gyártottak. ugye nálunk is ennek a szegmensnek a fogyasztása esett vissza leginkább, az ott meg egy nagyobb piac, amin nagyobbat is lehet bukni. a gazdasági élet változásait nem kell egyenlővé tenni a technikai fejlettséggel. vélhetően azért gyártottak ott olyan autókat amilyeneket, mert erre volt piaci igény. mint ahogy itthon meg a swiftre meg a ford ka-ra. ma egyik piac sem brillírozik. persze jó ötlet volt fejlesztési lemaradásra hivatkozni és így markolni fel az állami támogatásokat/hiteleket, de ha jól tudom az európai gyártók is megtalálták a módját, hogy ilyesmihez hozzájussanak.

Kopi3.14 2011.03.10. 02:07:01

@csimi_: A valamit úgy hívják, maffia támogatta szakszervezet, pl. Fordnál az ex dolgozókra is kiterjedő nyugdíjjal, Viagra fizetésével, stb. stb. Detroit környékén minimum dupla órabérrel a floridai melóshoz képest. Talán ennyi elég hozzá, hogy átlátható legyen milyen horribilis összegeket szedtek le a cégekről a megfelelő háttérrel bíró munkásképviselő milliomosok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.10. 04:52:41

Ide mind a kettővel! De egy Fiero tesztet mindenképp!!!! :)

Amúgy meg hülye, aki a szomszédnak vesz autót :D

Herman 2011.03.10. 07:12:37

Az USA haldoklik az autóiparával egyetemben.
Be kell látni, hogy a jövő Kína, Japán, Korea.

Mindenkit be fognak darálni sajnos..

Európa még kitart, de ki tudja meddig.

mianicked? 2011.03.10. 08:42:42

Kilenc évet késtek, no para...

1986 Pontiac Fiero GT
0-60 mph 7.9 Quarter mile 16.0

1977 Ferrari 308 GTB
0-60 mph 8.1 Quarter mile 16.8

1986 Ferrari 328 GTS
0-60 mph 5.5 Quarter mile 14.2

www.zeroto60times.com/Pontiac-0-60-mph-Times.html

www.zeroto60times.com/Ferrari-0-60-mph-Times.html

(nem kéne)

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.03.10. 10:16:37

A Fiero sosem volt gyorsulási bajnok (gyári állapotában). Kanyarodni viszont nagyon tud. Még gyári állapotában is. Főleg a 88asok.

És azért az biztos nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb átépítési kultúrával rendelkező autó odaát, és relatív normális áron lehet belőle olyan autót csinálni, amivel komoly ellenfél lehet sok mindenkinek. És az ára is évek óta inkább felfelé megy mint lefelé, kint már értékelhető darab ritkán van 4000 dollár alatt, pár éve még 2000 körül mentek.

A legnépszerűbb install a 3.8as kompresszoros V6, amiből néhány elvetemült 700 ló körül présel ki, mindezt az 1100 kiló körüli kasztniban.

Komplett street legal versenyfutóműveket lehet hozzá kapni, beépítő készleteket az 5.7 V8hoz, a 300 lovas Northstarhoz, de láttam már az Audi 2.2 20VT motort is Fieroban.

Mi tavaly vettük meg az átépítési alapot, még nem volt idő nekikezdeni, de talán majd idén. Viszont jelenleg a gyári konfigban, és komoly mennyiségű széthullott futóműalkatrésszel is rettentő széles mosollyal ülök bele, és minden pillanatát élvezem. Hogy borzalom lenne? Dehogy. Nagyon jó kis autó. Nem Ferrari, nyilván. Az hogy milyen hülyeségeket mondott a GM az legyen az ő bajuk: ezt a kis autót rendesen összerakták.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.03.10. 10:21:52

www.fiero.nl/forum/Forum1/HTML/070670.html

Ezeknek a többsége azért beférne AVE-nál a lista első oldalára... Már a 10-11 seces csoportra gondolok.

tomi7909 2011.03.10. 11:21:32

@Vincenzo90:
Rosszul tudod, A swift nem papírból van , a trabant volt duroplastból (ez sem papír és a teherviselő elemek itt is acélból voltak.) Ha meg csak viccnek szántad, akkor a kadetthoz (gondolom csepp kadett ről van szó) is nyugodtan odaírhattad volna, mert az se komolyabb semmivel ilyen szempontból, motorikusan meg aztán sehol sincs a swifthez.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2011.03.10. 11:24:17

Ommm, ez marha jó volt, köszi! Én egy Ford Explorer sales guide videót találtam, az közelében nincs ennek. Tulajdonképpen az is nagyon vicces, csak másként.

Ha érdekel valakit:
matchboxmemories.blogspot.com/2010/07/matchboxon-kivuliek-maisto-ford.html

kaqxar 2011.03.10. 11:42:38

@kultúrpesszimista:
mindig megdöbbent az a hanyag elegancia és kifinomult stílus, amivel véleményedet le akarod tolni a másik torkán.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.03.10. 12:14:48

Lehet, hogy a Fiero objektíven szar volt, de üssetek meg, vessetek meg, nekem az, amit látok, bejön. Sokkal jobban, mint a vele egyidős nagyobb amerikai kupéknál (kivéve Corvette). Ja, és szerintem future classic. Pont azért, mert lenézett, de valamikor populáris autó volt.

PRND2L 2011.03.10. 12:44:18

@FeroxX: A mai autógyártók a jófogyasztó jódolgozó konzumidióta marháknak csinálják a fekáliát. A marketingesek meg le is tolják a nép torkán ezeket a vackokat. A Toyota és a Honda mostani modelljei esti altatónak is jók lennének. A Nissan borzalmairól meg ne is beszéljünk, tragédia mivé süllyedt mióta szövetkeztek a Renault-val.
Nagyítóval kell keresni az izgalmasabb tipusokat,míg a nyolcvanas évek ehhez képest kánaán volt.

Saratoga V6 2011.03.10. 14:22:51

És a szívszorítóan romantikus történet folytatása : Paula éjjel 2-kor hazaér Brad pedig először arcon pattintja egy szívlapáttal utána pedig átsétál a szomszédba és lemészárolja CJ-t. :))

joselin 2011.03.10. 14:38:18

@bonafide: A callawaynél 470 sae le-re húzták fel ugyanezt a motort. Egy bogár motort is fel lehet húzni 160-170 le-re. Komoly gépészet, nem chiptuning. A Fiero amúgy egy fos.

tomi7909 2011.03.10. 14:51:11

@joselin: "A callawaynél 470 sae le-re húzták fel ugyanezt a motort"
Mármint a fiero v6-osát?
Nem inkább egy corvette v8 volt az?

kultúrpesszimista 2011.03.10. 14:58:35

@FeroxX:

"de érdekelne szerinted mik voltak még kiemelkedően szép autók a 80'as évekből!"

Nemcsak a szépségről beszélek, hanem az egyediségről, a stílusról, azokról a markáns és védjegyszerű márkajegyekről, amik az elmúlt 2 évtizedben jószerivel eltűntek, vagy ha mégis, akkor szánalmas, izzadtságszagú módon történik a hangsúlyozásuk (mint pl. az emblémák irritáló mértékű megnövekedése, lásd VW, Toyota, Opel stb.)

Hogy mely autókról van szó, az már tényleg az evidencia szintje és nem mennék bele jobban. Csak márkákat említenék főként, a típusokat mindenkinek a fantáziájára bíznám. Alfák, Lanciák, Jaguarok, Saabok, Volvok, Maseratik, Citroen CX, Roverek, Hondák stb... Ezek között voltak akkor átlagos (ám mai szemmel nézve kifezetten harmonikus) formák, mint pl. a Honda Accord, és akkoris és ma is nagyon eltalált vonalak (mint pl. Lancia Delta, Jaguar XJ6).

kultúrpesszimista 2011.03.10. 14:59:33

@kaqxar:

Bár nem kérdezte ezt senki tőled és - bevallom - engem sem érdekel ez, de köszönöm, hogy megosztottad ezt a becses információt mindannyiunkkal.

joselin 2011.03.10. 15:02:19

@tomi7909: A corvette V8-ast 1000 Le felé húzták. Keress rá a sledgehammer corvettere. igaz, az dupla turbós volt, és 400 km/h felett hasított egy Veyron árának ötödéért.

steve71y 2011.03.10. 15:03:57

@Big Blaster: Mondhat bárki bármit a Calibra 2000 turbo 4x4 nem volt rossz mentem a hungaroringen egy olyannal pár kört és tetszett.

kultúrpesszimista 2011.03.10. 15:04:18

@Vincenzo90:

"Peugeot 306 - megbízhatatlan, gagyi, szarul összeszerelt májkrémesdoboz"

Ez ténybelileg nem igaz, nagy faszságot hordasz most össze. Az, hogy a családodban valami leharcolt, szanaszét buherált példány fordult meg (pl. mert erre volt pénzetek), nem az autó hibája. Képzeld, a mi családunkban megfordult két 306-os is és zéró olyan hibája volt az autóknak, ami konkrétan a Peugeot-t minősítette volna. Meg kell nézni kitől mit vesz az ember, ennyi. És persze törődni kell az autóval úgy, ahogyan a gyáriak megkövetelik. Ez minden, nem egy nagy truváj. Ajánlom még a figyelmedbe a vonatkozó TC írást:
totalcar.hu/tesztek/pug30614/

Bulirobot 2011.03.10. 15:05:24

Ilyen lenne Okoska törp megfilmesítve. :o)

joselin 2011.03.10. 15:06:16

Bocs, a sledgehammer 880 lóerős, rosszul emlékeztem.

joselin 2011.03.10. 15:13:05

www.youtube.com/watch?v=nsgWUKk2hOk

Ez A calaway 1000 le-se 96-ból. Hallgassátok a hangját. Gyönyörű.

Bundasian 2011.03.10. 17:03:25

Szörnyű ez a reklám. Paula meg egy buta ribanc. 10 fieroért nem adnák egy RX-7et, szépség ide vagy oda. Egy kalap szart is el lehet adni hortobágyi palacsintának csak díszdobozba kell rakni.

convert 2011.03.10. 18:24:54

nekem is ilyen rx-7 esem van:)1982 es a kanyarokban verhetetlen az biztos,de ültem már fieróba is,kissé instabil de nem olyan vészes mint ahogy sokan írták. de az rx mindent ver nálam.olyan vezetni mintha gokarttal mennétek az autópályán.ma sem értem hogy kaphatottt ez sorozatgyártási engedélyt.

Kifordított kacagány 2011.03.10. 19:19:27

@streetsta: ja, lenézett volt, mert egy kis gyösz volt, miért is tartották volna sokra? mára annyi változott, hogy most már le tudjuk nézni egy swiftből is és úgy érezzük, hogy egy ignis is lealázná, annyira szar.
azért nem baj, ha nem vetlek meg?

@Saratoga V6: dehogy, brad először tettlegesen lép fel paulával szemben, majd nem törődve azzal, hogy a csaj előtte áll, elhajt az éjszakába 65km-en át hurcolva magával a csajt, aki jobb híján az ablaktörlőbe kapaszkodik.:)

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.03.10. 19:44:24

Egy hétig kellett járnom egy 2.5 literessel 94-95 körül, azt hittem király leszek vele, de alig vártam, hogy kiszállhassak ebből a hulladékból. Nem ment=nagyon nem, de legalább evett 12-13 litert. Menetteljesítményekről annyit, hogy Ladával megvertek a haverok és csak sóderon csúszott meg a hátsó kereke. Autópályán 120-nál letakarított egy ezeröcsi.

TSiga · http://alfaamore.hu 2011.03.10. 20:36:15

@PitaGyros: Nagy köbcentiből még szép ekkora nyomaték.

TSiga · http://alfaamore.hu 2011.03.10. 20:42:37

@Big Blaster:
A Grand Tourer (olaszul: Gran Turismo) (GT) egy nagy teljesítményű luxus autó hosszú távú vezetésre tervezve. A leggyakoribb formátum egy kétajtós kupé vagy egy kétüléses, vagy egy 2 +2 elrendezés.
Itt se nagy teljesítmény, se luxus.
GT= pl. Maserati Grand Turismo, Aston Martin DB9...

Saratoga V6 2011.03.10. 21:21:15

@Kifordított kacagány: Sajnos nem fogadhatom el a véleményedet mert nem derült ki a videó alapján, hogy brad rx7-ese rendelkezik-e visszapillantóval és ablaktörlővel mivel a kamerás folyton egy piros fierót filmezett. Ezek hiányában sajnos nem biztos, hogy alkalmas paula szállítására :))

kultúrpesszimista 2011.03.10. 22:42:01

@convert: @OPP:

Azért ülj be egyszer egy Honda CRX-be vagy egy Volvo 480 Turboba. Utóbbinak pl. a Lotus tervezte a futóművét:

"Szintén F1es hírű műhelyhez fordultak. Colin Chapman hírhedt Lotus cége tervezte a futóművet. Így az úttartás olyan jóra sikerült, hogy az oldalerők legnagyobb értéke 0, 95g, ami a szériagyártású autók között unikumnak számít és messze több mint amennyit társai nyújtanak. A gyakorlatban lefordítva ez ijesztően magas kanyarsebességeket jelent. Összehasonlításképp a nem széria 2003as Focus WRC - 0, 94g. Hát igen."

www.freewebs.com/andonisite/revolvo480ution.htm

Persze készséggel elhiszem, hogy egy RX7 is a legjobbak közt van és klasszisokkal jobb, mint az akkori konkurenciának (vagy akár a mainak) a többsége.

Kifordított kacagány 2011.03.10. 22:50:32

@Asszeretnémondani: az eszedbe sem jutott, hogy ez azért lehet, mert már lógott a bele szegénynek?:)

@Saratoga V6: na de hát az eset megtörtént, a TC is tudósított róla:)

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.03.10. 23:06:24

@Kifordított kacagány:
Lógott neki, de már a futószalagról lejövet. Megdöbbentő egy autó volt, önmagához képest elég jó állapotban, üvegen asszem 140-t tudott! :-)

Saratoga V6 2011.03.10. 23:35:11

@Kifordított kacagány: Vazze erre nem is gondoltam, Milyen nagyon igazad van. Ezúton kívánok neked sok nagymelűű szőkét a motorháztetődre :))

Kifordított kacagány 2011.03.11. 00:48:36

@Asszeretnémondani: kicsit szkeptikus vagyok, mert gondolom nem újonnan szerezted, de mivel előnyben vagy, mivel én még nem próbáltam, így kénytelen leszek elfogadni, hogy tényleg olyan:)

@Saratoga V6: nem vagyok én olyan válogatós, lehet barna, fekete, vagy vörös is:)

last barons 2011.03.11. 20:04:26

A Fiero pontosan az aminek látszik.
Egy nem túl drága kis kétüléses sportkocsim, amerikaiaktól meglehetősen innovatív technikával.
A már említett "Iron Duke" egy abszolút vastüdő, a vacak-kacat szinonimája, viszont a 2.8 V6 már egész fürgén mozgatta a kocsit. Mégsem szokták tuningolni, mert "nem arra való".
Ott már akkor is aki nagyban játszott, az nyolchengerest reszelgetett, vagy ha már v6, akkor a nagyon combos Buick 3.8 turbót.
További keménység a 4.3 turbó, utóbbi kettőből könnyedén lehet 4-500 lóerőt kipiszkálni, anélkül, hogy komolyabban rettegni kellene, hogy mikor robban az űrig a motor.
A Ferrarival való összehasonlítás már a 60-as években is meg volt egyszer, sőt ott szemtelenül el is nevezték a Poncsót GTO-nak.
Persze, nem tudtak Ferrari GTO-t szerezni a teszthez, ezért összemontírozták a kocsikat és az adatokat vetették össze, mely szerint a Pontiac jobb volt.
Persze, hörrennek fel az antiamerikások, nem is lehet,-és talán nem is volt, de tény, hogy a GTO legenda lett.

Ja, a Fieronak ez már magas labda volt, mondjuk úgy, hogy nem volt az rossz, csak semmiben nem volt kiemelkedően jó.

Balt 2011.03.24. 18:49:29

Az aláfestő zene ez, ugye?
www.youtube.com/watch?v=KCjMZMxNr-0
(Duran Duran - Girls On Film)

Csak a kordokumentumok kedvéért... :)
süti beállítások módosítása