Ez a mondat az e heti Patkány-fejlesztés mintegy záróakkordjaként hangzott el valamikor hajnali kettő és fél három között. Előzményei is vannak, naná, bár ezúttal kicsit kevesebbett alkottunk, inkább bontottunk.
Az idő javarésze azonban autózással telt el, hiszen Kopasz barátomtól (nem nehéz kitalálni, miről kapta nevét) igen-igen jutányos áron hozzájutottam két alig 1000 kilométert használt, kis tisztítás után akár újszerűnek is mondható WRX STI kagylóhoz. Csak azért nem írom ide, mennyiért, mert nem akarom bántani a közízlést. Tökéletesek, és bár nem homológ versenyülések, azért a gyári kanapéknál összehasonlíthatatlanul többet fognak. Ami pedig jó volt egy minimum 220 lóerős Subaruba, az bőven elég lesz a majdani százvalahány lóerős Patkányba is.
Kompletten kaptam őket, szépen csomagolva, sínekkel-konzollal, működő magassságállítással, dönthető támlákkal. Először kicsit féltem, hogy nem éppen praktikus tesztautónkba beférnek-e, de kellemesen csalódtam, PONTOSAN két sportülésnyi hely van benne ledöntött üléstámlákkal, remek.
Csak elindulás után szembesültem azzal, hogy a Gödöllő-Érd távolság nem kicsi, így Balázsnak bőven volt ideje felszerelni a Simon "Mindenem-van-amim-nincs-azt-szerzek" Lacitól ajándékba kapott ködfényszórópárt. Naná, hogy sárgák, és csak azért nincsenek felfelé fordítva, mert a bura miatt nem férnek el a jelenlegi konzolon, illetve elférnek, de csak a földet világítanák. Nem utolsósorban pedig így elfér melléjük átlóba a másik pár, ha netán a télen mégis elkészülnénk vele. Aztán olvaszthatja a havat ezerrel.
Sajnos az elkészülésre vajmi kevés az esély, ugyanis az történt, aminek történnie kellett: szétbontottuk a belsejét. Persze nem lepődtünk meg, hiszen tegye fel a kezét az, aki azt hitte, hogy egy 1977-ben gyártott Polski Fiat nem lesz rozsdás. Na ugye?
Az üléspróbához mindenképpen ki kellett bontanunk belőle a gyári garnitúrát, amit megpróbálunk elpasszolni, szakadás- és gyűrődésmentes, ha nem megy el, ebből lesz a majdani klubsarok leülős része, arra tökéletes. Miután kiszedtük őket, ami nem volt azért annyira egyszerű, bepróbáltuk a Subaru üléseket. Óriási meglepetésünkre a sínek távolsága passzol, így az eredeti ülések helyére - némi átalakítással ugyan - de beférnek, ráadásul amitől féltünk (hogy nagyon magasan lesznek) sem igazolódott be. Kicsit mókolni kell a konzolokkal, de némi flex-sikítás és fúrás után jók lesznek. Aztán elkezdtük felszedni a padlószőnyeget...
Röpke egy óra alatt szembesültünk a tényállással: szükség lesz némi táblalemezre. A helyzet ugyan korántsem annyira vészes, mint gondoltuk volna, de lesz vele munka. A két emelőpont helye körül tenyérnyi méretben papírszerű rohadás, a bal oldali hátsó padlólemezen is legalább egy 30x15 centiméteres rész lett az enyészeté és némiképp a külső küszöbökből is lakmározott a rozsda. A bal oldali doblemez sarkában és a sofőr előtti taposón is mutatkozik némi folytonossági hiány. Izzik majd a CO, ez már világos. Szerencsére Balázs tudta, hol kell körbekérdezni, így Sanyi barátunk jóvoltából lett két külső küszöbünk is, csak el kell hozni tőle (elméletileg a Ladáé passzol). Köszi Sanyi, viszem a söröket!
A bitumenné keményedett néhai zajszigetelő réteget spaklival vakargattuk, amíg elő nem tűntek a zűrös helyek, aztán elhatároztuk, hogy nem taknyolunk, csináljuk meg rendesen, még akkor is, ha jó eséllyel nyár elejére leszünk készen a bódéval. Ezért ütemeztük a munkát: először a belteret takarítjuk ki, vakarjuk-drótkorongozzuk fémtisztára, majd a beteg helyeket kivágjuk, hegesztünk, majd - kellő alapozás és előkészítés után - fehérre festünk. Ez azért jó, mert a jövőben korán el lehet csípni minden rozsdakezdeményt.
Ha ezzel megvagyunk, jöhet a futómű, majd a motor és a váltó. Időközben - ha a Jóisten is úgy akarja - kerül majd két, dupla 40-es Weber, szilentek és sperrdifi is. Ennyi hiányzik a boldogságomhoz. Jelenleg tán egy-két tízezressel léptük túl a 250 ezres határt, nem tűnik lehetetlennek beférni az öt kilóba, úgy pláne nem, hogy mindent magunknak csinálunk, a fényezést is. Anno 180 euróért vettem, és mivel ez célszerszám lesz, így a szépség egy pillanatig sem fontos, Ennek főleg jónak kell lennie és hoznia azt, amit akartam, annyiért, amennyit rászántam. Április 14.-én aztán a Millenáris Velodromon megsasolom a négy 125p Monte Carlót, hogy is van az ilyesmi gyárilag.
Megcsináljuk ezt a Patkányt és boldog lesz az arcom, mert építettük, nem vettük és szeretjük csinálni. Jövő héten folytatjuk, mindenféle rozsdafoltokkal és egyéb finomságokkal.
Utóirat: hokedlin ülve tolatni úgy, hogy közben hátra semmit nem látunk a két, magas ülés miatt... nem éppen jó dolog. Havon főleg nem.
