Ó, hogy az a...!

  2010. január 05. - ommm Címkék: tatra dakar bezárás

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy

A fene vigye el, Árpáddal versenyt káromkodtunk, mikor megtudtuk, hogy a megtévesztő módon Dakar-ralinak nevezett versenyről kiesett az eddig második helyen haladó Tatra. Tudvalévő rólunk, hogy a szerkesztőségen belül amolyan szeparatista csoportként visszük a sajnos lassan teljesen megszűnő márka zászlaját.

Töretlen szerelmünk diktálja nekünk ezért, hogy minden évben drukkoljunk nekik: törjék meg végre az orosz Kamaz-Csagin hegemóniát. Érdekes módon már gyermekkoromban is sokkal jobban érdekelt az akkor még Párizs-Dakar teherautós szekciója, mint bármi más. Bár kétségkívül motorosként a legnagyobb kihívás, de kétségtelen, hogy a százhatvannal száguldó, kanyarba keresztben érkező kamionok a leglátványosabbak, ráadásul az anno csehszlovák propaganda is mindent megtett azért, hogy – tegyük hozzá megérdemelten – nagy hírnevet csapjanak Tatrának, Liaznak (ki emlékszik még Frankie Vojtišekre, aki szarrá verte a MAN, Mercedes mezőnyt versenykamionjával anno?). Árpádnak volt szerencséje egyszer egy ilyen Papa Loprais-féle autóban ülni és máig emlegeti, milyen érzés volt a sztrádán belső sávot takarítani a többtonnás döggel.
Legnagyobb élményünk azonban kétségkívül a gyárlátogatás volt, csodaút a múltba. Jobb is, hogy úgy marad meg nekünk. A márka, amely túlélte a rendszerváltást, túlélte a felszámolásra törekvő amerikai Terex-tulajdonlást most úgy látszik befejezi. Az 1897-ben gyártott Präsident volt első  autója a világ harmadik legrégebbi autógyárának, amely autót már ugyan régen nem, teherautót azonban még gyártott. A csökkenő katonai megrendelések és az állami támogatás hiánya azonban megpecsételte sorsát. Jelenleg már a gépeket, felszerelést árulják, a csarnokokat és telephelyet bérbe adnák. Hiányozni fog, a Saab nagy vergődésének zajában szépen, csendben kimúlt, szerettük, jobban, mint bármi mást.

Finoman kössünk vissza posztunk elejéhez, a Dakarra és a teherautókra, ha ön is megnézne végre egy videót mindenféle borzalmas zene nélkül, ha ön is kíváncsi, milyen földöntúli üvöltéssel tűnnek tova ezek a többtonnás gépek, akkor kattintson. Kamaz, Tatra, MAN, Ginaf és Hino. Több ezer newtonméter rulz!

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr281649289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.01.06. 13:05:33

@Bodzaszedő Manager: amúgy meg a legjobb választás a nemzeti atomfegyver, meg egy csomó jabó. akkor nem hiszem lenne szlovák nyelvtörvény, meg magyarverés a délvidéken.

megint 2010.01.06. 13:18:29

totálkáros, pedig tényleg ronda belül, ez így 2010-ben már kevés nagyon, 90-es évek japcsi autóit idézi valóban, a pohu meg annyira erős itt, hogy autót sem kapnak tőlük.

Seca81 2010.01.06. 13:23:38

Magyarország kis ország. Nem kell a Gripenre levegő-föld rakéta... Minek? Ki ellen?
Ide elfogó vadászgép kell, vagy fogalmazom másképp: "légi fölényt kivívó vadászrepülőgép".

De tovább én sem mennék bele e-témának a fejtegetésébe, annyit viszont kijelenthetünk h ez a Fidesz-Gripen vásárlás, később Medgyessy-levegő-felszín osztályú rakéta vétel nem kis ballépés volt...
Jóhogy nem robotrepülőket vettünk rá bazz...

Seca81 2010.01.06. 13:25:41

De h a cikkhez is szóljak; ezeknek a szörnyetegeknak a hangjától feláll a szőr a hátamon!!!

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2010.01.06. 13:26:43

@Bodzaszedő Manager:

Látom vágod a kérdést! Kemény vagy mint a vídia! :)

@misinator:

"Háborúban meg nem fegyverek harcolnak, hanem fegyver-, parancsnoki-, logisztikai-, felderítő rendszerek."

Hát... ma már leginkább korszerű rádióelektronikai, informatikai harc van.
Zavard meg az ellenség harcvezetését, szakítsd meg, semmisítsd meg a kommunikációs kapcsolatokat, a felderítést és akkor azt csinálsz amit akarsz, hiszen "vak" az ellenfeled. Megsemmisítheted a reptereket, a stratégiai célpontokat.

Ezért is nevetséges amikor politikát csinálnak egy modern katonai radarállomás telepítéséből.

misinator 2010.01.06. 13:37:27

@Hagalex: Igazad van, nem volt elég részletes a taglalásom:-)
Csak arra utaltam, hogy nem kell a had"erő"nk ellen másik, elég egy pár alacsonyan "lepülő" vasmadár, aztán se energiánk/Paks/, se teherelosztónk, se lepülőtelünk, se harcvezetési pontunk.
Hogy számolta Tiby az Argóban? Volt négy halott, akkor megvan, hova ment a négy tár...
Kábé ennyi géppár kell,/ a pár biztosít, de ki ellen???, mind a tizen-valahány gép ekkor a földön van...
Szerintem se köll radar! Még mit nem; sugároz! ÁÁÁ, a 3G-s tornyok, a wifik nem...
Még időben riasztana...

Lord heckman 2010.01.06. 13:46:32

off bocsi

@CSL:

A Tigrisnek nem forgott a tornyaaa? Amúgy halkan jegyzem meg, hogy a Tigris 1 már a Panzer 6 volt. vagyis az elődje az 5, ami a párduc.

Én azon röhögök, hogy a II. Vh-s tankok összehasonlításában a németek oldaláról mindig a Tigris jön elő. A Németek közel 60000 páncélossal tolták végig a háborút, abbol írdésmondd 1500 Tiger 1 és 500 Tiger 2 volt... Panzer 4 ből meg mondjuk 10000.. de azt a kutya nem ismeri.. persze mindenki hálivúdi filmekből nagy tudora a háborúnak, ami meg csak az amcsi partraszállástól mutatja a dolgot, akkor meg a németeknek már tényleg kábé csak az a nyamvadt párszáz tigrisük maradt. nemforgó tornya a rohamlövegeknek volt, ami azért volt, mert nemforgó torony merevebb, így jóval nagyobb csúzlit lehetett bele tenni... viszont körülményes volt.

Seca81 2010.01.06. 14:14:56

@Lord heckman: 2 okból nem forog a Tigris tornya.
1- beragasztottam modellragasztóval
2- kilőtte 10 Sherman (ha ki tudta lőni)
:)

Nem tudom melyik Tigrisre gondolhatott...

Lord heckman 2010.01.06. 15:09:16

@Seca81:

Egyszer volt szerencsém egy múzeumban egymás mellett látni egy Shermant és egy Tigrist.... végülis érthető, hogy féltek tőle az amcsik :) Képzeljetek el egy TATA Nano-t egy Hummer mellett :)

Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.01.06. 15:33:06

@Lord heckman: arról nem is beszélve, hogy 42 ig a legjellemzőbb a Pz II / PZ(t)38 csoda volt, a stukák nélkül nem jutnak sehova se. Pz III ból se volt elég 42 ben sem.
A shermannek meg egy előnye volt... sokat gyártottak belőle.

ommm 2010.01.06. 15:53:38

@Hagalex: Na, akkor mindenképpen nézd meg a Les Chevaliers du ciel-t.
Az egyik legszebb profi repfilm.
www.youtube.com/watch?v=cZ-B8RRkKxY&feature=related

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2010.01.06. 16:14:25

@ommm:
Megnéztem...
Szép ez, de a valósághoz sok köze nincs.

Az eleje tetszett, ilyen nemzetközi repülőnapot kb. féltucatot csináltam végig... :)
Kemény volt.

pobeda 2010.01.06. 16:21:47

Melyik csapat gépén van RÁBA futómű?
Tegnap mintha emlegették volna a TV-ban.

MRM 2010.01.06. 17:31:44

@vonszabo: szvsz igazad van, valoban kis szerias es nem tudjak eladni mert a vetelar nem tukrozi a minoseget. Senki nem szeret dragan venni olyasmit amit egy joval olcsobb es kevesbe szervizigenyes felszerelestol is megkap. Majd valamelyik gyarto felvasarolja a szabadalmaikat mikor felszamoljak es ha valoban olyan jo vagy eladhato akkor beepiti a sajat termek vonalaba.

vei 2010.01.06. 17:33:41

Tatrát nem is annyira a megrendelések hiánya, hanem a korona-euró árfolyama veszélyezteti.
Ami a minőséget illeti, az öregebb modelleknél valóban voltak problémák (pl. 813-as 8x8-as változata nem igazán vált be billenős felépítménnyel - a csőváz csavarjai 2-3 hónap alatt megadták magukat). Az újabb modelleknél nem lehet panaszkodni a minőségre.
Megjegyzem, a "szoci" alatti csehszlovák gépeknek változó minősége volt, főleg azoknak, amelyek a keleti blokkban maradtak. Amik "nyugatra" mentek, azok fényévekkel jobbak voltak.

Pobeda: Martin Macik versenykamionjában van Rába futómű, illetve Spácil-féle LIAZban volt még Rába futómű.

lacza87 (törölt) 2010.01.06. 17:50:36

@pobeda: idézet a Rába honlapjáról
"2006-ban a cseh Martin Macik Rába futóművekkel szerelt LiAZ kamionjával 11. helyen végzett a Dakar Rallyn"
Most is ott van ez a csapat a 6. helyen, valószínűnek tartom h akkor ő illetve a Liaz az.
Amúgy az orosz piaci jelenléte is erős a Rabanak úghogy az sem teljesen kizárt.

Vizet Prédikál 2010.01.06. 17:56:33

Na, akkor a "TATRA- OFFROAD KING" polómat, amit annó a gyári múzeumban vettem, ideje bekeretezni és a falra tenni! Micsoda múzeum, nem is értem, honnan volt rá pénzük.

Volvósgyerek 2010.01.06. 18:53:00

Ki az aki a Tatrat osszehasonlitgatja a Kamazzal? Ez baromsag! A Tatranak nincs parja! Nem lehet osszehasonlitani egyetlen mas hasonlo kategorias autoval se! Igen, sokan mondjak, hogy a Tatra szar, mert hamar "felul" a hasa. Ez igaz. De ott ul fel ahova mas kocsival be se tudnak menni!!! Ami a Dakart illeti ott az elso evekben Karel Loprais szinte teljesen szeria autoval versenyzet! Es a Tatranal nem volt soha szokas az, hogy minden etap utan csereljek a valtot a rugozast, stb, mert nem volt ra szugseg! A Kamazban ez siman megment. Sot a Kamazosokat ha erdekli a Tatra szervizkocsija egy sima szeria 6x6-os jopareves jarmu volt ami tobb alkalommal is teljesitette a Dakart minden kulonosebb szereles es gond nelkul! Tehat a Kamaznak nagyon fel van adva a lecke! Meg a tobbieknek is. Tovabba letezik egy olyan dolog is a Tatranal, hogy "tropikalizacio" erol ha tobbet akartok tudni, kerdezzetek az arabokat. Mert Szaud-Arabia par eve majdnem 2000 darabos rendelest nyujtott be a Tatranak pont ez miatt. Sot, a sziberiai hidegben is jobban szerettek az oroszok a Tatrat, mint a Kamazt es tarsait, mert hasznalhato volt a -X fokos hidegben is! Nezzetek utana a youtube-on. Eleg beirni, hogy Tatra truks es lassatok a csodat!

Volvósgyerek 2010.01.06. 18:54:56

Bocsi rosszul irtam, szoval tatra trucks.

Fürtike 2010.01.06. 19:42:05

@Bergo:
Nem szoktam kommentelni de ezt nem tudom szó nélkül hagyni...
A filmben amit láthattál az a Zsozsó (Darázsi Zsolt)kamionja volt illetve nem az övé csak ő hajtja.
Van szerencsém személyesen ismerni,dolgoztam is vele meg még elég sok Magyar dakaros emberkével.
A Mol soha nem adott nekik a ti pénzetekből,a maximum amit kaptak az annyi hogy az olajat és kenőanyagokat szponzorációban megkapták ingyen, de viszont cserébe nagyon sok Mol kenőanyagot beteszteltek, és rendszeresen küldték vissza a Molhoz.(elég sok ilyen kis üvegcsét megtöltöttem annó)
El kell keserítselek de MINDEN szponzoráció a pénzmosásról szól,igen a Forma 1 ben is csak ott nagyban nyomják.
Zsozsóra visszatérve,nem bántsd te azt az embert mert istenadta tehetség amit ő művel a megrakott MAN el arra még bizony a cár (chagin) is rábólintott.
Én megfogadtam ha valaha gazdag leszek az első amit megteszek,hogy alárakok egy igazi gépet és elindítom versenyben mutassa meg mit tud.

Az ő gépe pár tonnával nehezebb és jóval elavultabb mint az élmenőké mert rogyásig meg van rakva az Antara cuccaival,mégis rohadt jól megy vele beszarnál mellette:D

Kedvenc sztorim amit mesélt:
Valamelyik Dakaron beszart az intercom és igy nem tudták az AC/DC -t hallgatni a fülesen.
Feltekerték hát a külső hangszórókat csutkára és úgy közlekedtek.
Megálltak az eggyik beírónál és azt vették észre ,hogy megfagyott a levegő körülöttük és mindenki őket bámulja...
Megpróbálom leirní a képet:

Képzeld el ,hogy egy ilyen monstrum kiesik a kanyarból és padlófékkel közeledik:D
A pilóta szályából lóg a 100as malbi és üvölt az AC/DC
Szerinted nem azt gondolták,hogy ezek a magyarok aztán tökös gyerekek?
És persze ott van Szaller is ő is jól nyomja.
Csak erre az egészre árnyékot vet a tipikus magyar széthúzás ami persze megint csak a haszon miatt van:(

Bocs ha hosszú lett.

enolka 2010.01.06. 19:42:10

@Volvósgyerek: Te vagy itt a feny a fatartoban :))) A többieknek (a bucsmolok) meg szerintem igy jobb is hogy fingjuk sincs miröl alkotnak ,,velemenyt,, nincs ertelme foglalkozni veletek. A TATRA pedig mindanyiotokat tulel mind M.Jackson:))) A szemelykocsikat 1998ban befejeztek Priborban de erdekesmodon egyre több kerül belölük elö es egyre nagyobb a renovalo kedv, tudom mivel nekem is van 2, ezert tudok velemenyt alkotni, nem izzadni a korsagokat. Elöbb nezetek utana h miröl okoskodtok, de az mar munka volna ugye??? Sajnalnivalok vagytok.

pobeda 2010.01.06. 19:57:36

@vei: & lacza87: Köszi nektek.

romesz 2010.01.06. 20:01:45

@enolka: michael jackson mar a tulvilagon szaguldozik a tulvilagi tatraval. Mindketto mar a multe es hamarosan mar csak a matuzsalamek fogjak emlegetni.

Speedman 2010.01.06. 20:16:02

@Hagalex:

"Azokat ipari nagyjavításba vitték volna, és úgy kaptuk volna meg mezítlábasan annyiért mint a Gripeneket. (információim szerint, de erre ne vegyél mérget)"
Sokkal olcsobban kaptuk volna meg az F-16-osokat, mint a Gripent. Pontos számokat nem tudok én sem, az akkori haditechnika és aranysas újságokat meg nincs kedvem most feltúrni.
A másfélszeres árat (amit a meggyesi-kormány rendelt hozzá utólag) a plussz képességekre értettem nem az alapfegyverrendszerekre. Mint az utántöltés lehetősége, támadókapacitás stb. .

"A fegyverzetről meg csak annyit, hogy eleve NATO szabvánnyal számolt a Gripen is, és a magyar fél is, nem pedig a svéd fejlesztésekkel. Ez alapkövetelmény volt, hiszen -e nélkül ugyanott álltunk volna mint az orosz gépekkel."

Nem igazán van(volt?) így. Az amerikaiak csak a rövid hatótávolságú sidewinder rakétákat voltak hajlandóak hozzáadni, a középhatótávolságú AMRAAM-et nem. Szóval a légiharc kapacitása így kb. ugyanott van, mint a Mig-29-esé.

""A hatótávolsága és a légiharcbeli manöverező képessége szintúgy gyengébb az F-16-osnál."

Ez két olyan paraméter, aminek ma már nincs igazán jelentősége!
1. ma már nem nagyon dogfighting-olsz!
Ma már az a divat, hogy minél hamarabb vedd észre a másikat, indíts rakétát, és felejtsd el! :))"

Annak ellenére még mindig tanítják az amerikai kiképző központokban. Jó hasznát vette az az F-16-os pilóta is aki manőverező légiharcban szedett le 2003-ban egy iraki Mig-29-est a második öbölháborúban.

"2. Hatótávolság?
Ekkora országban mint a mienk? Ráadásul az az egyetlen repterünk ami még van, az is az ország közepén van! :)"

A NATO előírta, hogy a gépek nemzetközi békemissziókban is részt tudjanak venni, ezért kellett az utántöltés lehetősége.

"Gripen annyival persze nem rosszabb mint a 16-os, hogy emiatt kicsit is keseregnünk kellene. Sőt, nem is tudom, hogy többet tud -e egyáltalán... "

Szerintem semmivel nem jobb. 4-ik generációs gépnek van hírdetve, de a HUD-on kívűl semmivel nem mutat(tud) többet a többinél.
Volt egy összehasonlító teszt az F-16-os, F-18, Mirage-2000-es és a Gripen között. A Gripen majd minden összehasonlításban utolsó lett. Csupán a fogyasztásban volt első, de mint tudjuk egy vadászgépnek nem ennek kell hogy legyen a fő erénye. :))

Garp 2010.01.06. 20:35:52

Meghalt Michael Jackson?

enolka 2010.01.06. 22:12:59

@Garp: :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))ez kurva joooooooo

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2010.01.06. 22:16:40

@Speedman:
"Sokkal olcsobban kaptuk volna meg az F-16-osokat, mint a Gripent."

Nem.
Az F-16 akkor lett volna csak olcsóbb, ha block 20-nak összerakja felújítva az amcsi.
Ha block 50-nek rakta volna össze akkor már nem lett volna olcsóbb.
És most mi egy nagyjavított gépről beszélünk. Tudod te mit jelent ez??

Miért akarsz egy vadiúj gépet összehasonlítani egy levetett szutykokkal? A Jas méltó "ellenfele" minimum a Block50 de méginkább a Block52, vagy a Block60!

Az új Block 50 meg egyértelműen drágább lett volna, a Mirage és Hornet meg méginkább.

Kit érdekel a teszt egy újságban?
Ki és mit tesztelt rajta? :))

Ez nem egy autó!
2 éve teszteljük folyamatosan itt Kecskeméten. Fogadd el tőlem, hogy semmivel sem rosszabb gép mint bármely másik azonos generációs.
Ezt nagyon jól tudta a tenderezés során az amerikai is, így aztán folyamatosan hangoztatták, hogy nem illeszthető úgy be mint az F-16., és hát a NATO előírások.... bla...bla...bla...

Tudod, hogy mennyi NATO elvárásnak nem felelünk meg? :)
Nagyon soknak. Még azoknak sem amelyeket magunk vállaltunk. A kutyát nem érdekli, elnézik nekünk amíg részt vállalunk Afganisztánban, meg máshol...

"Szerintem semmivel nem jobb. 4-ik generációs gépnek van hírdetve, de a HUD-on kívűl semmivel nem mutat(tud) többet a többinél."

Ez meg már ne haragudj, de egy szakmai baromság! :)
HUD már a 29-esben is volt, még ha nem is olyan mint az amcsi gépekben.
Sőt a a 29-es tudta a SLEM -et is, amit semmelyik másik gép sem. (nyugatiak)
Akkor a többi szarabb? Dehogyis.

Itt találsz a negyedik generációs és a még újabb gépekről (mint pl. a Gripen is) némi civileknek szánt útmutatást! :)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Negyedik_generációs_vadászrepülőgép

Amúgy azért is hülyeség arról beszélni, hogy m ire alkalmas a Gripen és mire nem, mert az F-16 és az F-18 is annak függvényében alkalmas adott célokra, hogy éppen melyik modifikációt vásárlod meg!
Így aztán ha F-16 C variánst veszel, az nem alkalmas néhány olyan dologra amire a másik modifikáció, mondjuk a B vagy a D igen.
Minden típussal megalkuszol valahol...

enolka 2010.01.06. 22:17:25

@romesz: :)))) latod ebben egyetertünk : a ,,matuzsalemek,, is emlegetni fogjak!!!!

ommm 2010.01.06. 23:04:47

@Hagalex: Khm...azért a JAS39H sem teljesen új jóuram :)
Mondjuk úgy, félig.

Virago_1000 2010.01.07. 00:07:50

Kedves Ommm, erto olvasas!!
Szo sincs itt csodrol!! (kozel vannak hozza, azt senki nem tagadja, es mivel ovek mindossze a piac 0.2%-a, kevesen is fognak sirni utanuk) azonban pontosan, hogy a tulelesert kuzdve aruljak a feleslegesse valt gyartokapaciatasukat.

Miert kell a fraszt hozni az emberre mindjart az uj evben?

Virago_1000 2010.01.07. 00:09:29

@Morgó Muki:
Leghuteses motorral nyerni a Dakart - amikor eloszor rajthoz alltak, volt is nagy rohoges a MAN es a Mercedes reszerol, de lefele gorbult az a mosoly hamar.

Virago_1000 2010.01.07. 00:12:43

@CSL:
"A Magyar Honvédség foglalkozzon csak a nem kisebb múltú Rábával (a világ első terepes teherautója) "

MIVAN????

Virago_1000 2010.01.07. 00:14:26

@Operator:
"S ha már a haditechnika, illetve a TATRA szomorú jelene szóba került... Nem tudom, ki mennyire követi az MRAP-ok "fejlődését". Az izraeli IMI is beszállt a versenybe a saját gépével (2008-ban volt a hivatalos bemutató ha jól tudom). Na, mi van a páncélzat alatt?
www.youtube.com/watch?v=uJf--KDyUIY
bizony... "

Ezt ajanld a figyelmebe az ostoba romesznek. Jelen pillanatban haditechnikai alkalmazasra a Tatra alvaznal jobb nem letezik.

Virago_1000 2010.01.07. 00:16:50

@morcosborci:
Ne felejtsuk, hogy a verseny Kamaz meg a gyari Kamaz kozt nagyitoval kellene keresni a hasonlosagokat. A Kamaz gyari csapattal versenyez, a Tatra meg mar sok-sok eve nem...

Virago_1000 2010.01.07. 00:20:37

@Rocko-:
"na itt elviselhető a dízel ilyen gépekben és ide marha jól illik a turrrhhhuuuuuuhhhhhuuuhhhrrrbo. "

De nagyon egyet tudok erteni :)))

Virago_1000 2010.01.07. 00:24:58

@baowah:
"a honvedseg Rabai is annyira magyarok, mint en üzbég. "

- a konstrukciojuk is annyira volt onallo magyar.

Hanzelkaek a turara T87-el mentek. Nekem megvan mind a 9 kotet, de meg elolvasni nem volt kedvem, mert kb 40 cm vastag osszesen (A4) igaz sok a kep is bennuk.

Virago_1000 2010.01.07. 00:29:49

"Tatra nélkül minek élni, olyan mintha holnaptól nem létezne a Pilsner Urqell. "

-kb ja.

Virago_1000 2010.01.07. 00:32:53

@visszakettopadlogaz:
Te lehet hogy vezettel Tatrat, de ad1. egy ifatol akkor sem volt fenyevekre, ad2, most sincs fenyevekre a Mantol, (tetszoleges nyugati marka behelyettesitheto)
Az, hogy nem kovetted figyelemmel a Tatra fejleszteseit, az nem azt jelenti, hogy leragadtak. A gyar piaci reszesedesehez kepest csoda hogy tudnak egyaltalan fejleszteni - magyarul az elszantsaguk maximalis csodalatot erdemel, masreszt mutass nekem valamely masik gyartot amely minden elektronikus trukk nelkul, mechanikus adagoloval teljesiti az Euro5-t. Valamint mutass nekem robosztusabb alvazat mint a Tatrae.
Tatsd nyitva a szemed a fejleszteseiket illetoen mielott irogatsz.

Virago_1000 2010.01.07. 00:35:42

Ja, es romesz, azt tudtad, hogy a W-motor is Tatra-ötlet? (irdatlan sok mas egyeb mellett?)

Virago_1000 2010.01.07. 00:36:55

@Volvósgyerek:
Most rendeltek a malajok, de Indiaban is szeretik oket. Nem veletlenul. Ott meg gyara is van a Tatranak.

Virago_1000 2010.01.07. 00:49:29

@enolka:
"A TATRA pedig mindanyiotokat tulel mind M.Jackson:)))"

Igaz cimbi, mi majd teszunk rola!!!

romesz 2010.01.07. 01:46:00

@Virago_1000: ezt mar megint rosszul tudod, de elnezem neked, mert nagy eszed van.

romesz 2010.01.07. 01:47:43

@Virago_1000: youtubot ne linkelgess, nem vagyok kivancsi kepekre. Ha van valami valosagot bemutato adatod azt elolvasom, de mesefilmet mar regen nem nezek. azok ovodasoknak valok.

Pléharkály (törölt) 2010.01.07. 05:10:34

A MAN, a Kamaz, a Scania, a Volvo, a Mercedes, a DAF, az IVECO, a... stb.

...majd akkor lesznek menök terepen, ha 5-6 tengelyes összkerekes jármüveket gyártanak, pl. terepes darualvázakat vagy ilyesmit.

Legtöbbjüknek a mai napig nincs egy nyamvadt 8x8-as teherautója, az ismert problémák miatt. (pl. létraváz nem bírja, a sok keszekusza kardán miatt magasra vitt alváz, felépítmény, tömegközéppont). Amelyiknek van, annak vicces a megengedett terhelhetösége.

A hótt egyszerü euro5-ös dízelmotor mechanikus adagolóval, léghütéssel, egy egyedülálló konstrukció a világon. A csöalváz a zárt eröátviteli rendszerrel szintúgy.

Hogy melyik gyártónak van minden tengelyen független kerékfelfüggesztésü nehézteherautója, arról megint csak nem tudnánk sokáig sztorizgatni.

A cseh-orosz technológiai különbségeket hüen tükrözi, hogy a Dakar-Kamaz fötengelyét Csehországban gyártják. A TATRA vagy tíz éve nem indított gyári csapatot a versenyen.

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2010.01.07. 10:19:17

@ommm:
A vadiújat akkorra értem, amikor a tender kiíródott, és jöttek az ajánlatok.
Ma már nem az... de ha eccer ilyen a világ! :)
A belgák és a hollandok akkoriban kezdték lecserélni a saját A és B F-16 -jaikat.
Nem tudom ma hol tartanak.

Speedman 2010.01.07. 18:51:44

@Hagalex:

"Az F-16 akkor lett volna csak olcsóbb, ha block 20-nak összerakja felújítva az amcsi.
Ha block 50-nek rakta volna össze akkor már nem lett volna olcsóbb."

Nem, nem. Az eredeti tender szerint kb. ugyanott lett volna block 50-nel, DE a meggyesi-kormány utólagos rendelése (a földi támogatási képesség stb.) miatt a Gripen sokkal drágább lett.

"Kit érdekel a teszt egy újságban?
Ki és mit tesztelt rajta? :))"

A magyar pilóták. Váratlan fordulat! :))

"Tudod, hogy mennyi NATO elvárásnak nem felelünk meg? :)"
Tudom. Ha ki lehetne rúgni minket már megtették volna. :))

A lényeg, hogy a következő húsz évben már ezzel fogunk "főzni", ha szeretjük, ha nem. Nem is értem miért is kell nekünk vadászgép egyáltalán. A csehek is eladták a sajátjukat. A tizenkét géppel (ha jól tudom ennyi) úgysem tudunk a NATO-nak segíteni. Lehet jobb(olcsóbb) lett volna a Mig-29-eseket felújítani és azzal repülni a végső leselejtezésig.

enolka 2010.01.07. 20:43:01

@romesz: Tudod, ha a te fajtadat nyakonfogva bemartanak egy hordo szurokba, akkor se vennel rola tudomast, mert NEM AKARSZ tudomast venni rola. Valamifele ,,Csepel-komplexus,, lehet a diagnozisod szerintem, na az pont azert ment csödbe amit a tatrak szemere hanysz. A youtubon sok olyan video van ami eszhezteritene teged tatra-vonatkozasban, es egy mai ovodas is letölti öket, de teged ugyse gyözne meg semmi az sem hogy fel oroszorszagot tatrak epitettek, hogy a 80as evekben rengeteg tatrat exportaltak a kanadai banyakba, hogy több ezer specialis tüzolto rendszer gurul tatra alvazakon australiaban es az USA-ban, hogy az arab emiratusokban 2ezer katonai tatra feszül es sokaig sorolhatnam, tudod ezek a gepek NEHEZ munkara vannak tervezve,es ott is kell öket keresni ahol van PENZ az egyedi kepessegü jarmüvekre. Letravazat akarki hegeszthet a fatartoba. Aki igazan ERT hozza annak a TATRA az egesz vilagon fogalom, de te eszt nemfogod soha felfogni mivel nem akarod. UGYKEL NEKED !!!

enolka 2010.01.07. 20:50:03

@Virago_1000: Ugyvan teso, TATRA FOREWER!!!
Az eszkombajnnak lattad mi van a nikjebe?? Egy VW transzporter, ha csak sejtene hogy min is alapszik minden VW es Porsche, mindjart valtana !!!:))))))) Szeretem ezeket az önkicikizö takonybuborekokat:)))) Igen mulatsagosak...

romesz 2010.01.08. 05:30:21

@enolka: nagyon lelkedre veszed a dolgot, nem szabad. csak feleslegesen bosszankodsz.
a tatra szepen eltunik a piacrol es helyette eletkepesebb cegek majd felhasznaljak ami jo a tatrakban a tobbi pedig megy a szemetbe. Ez a haladas, a gyengek elhullanak es az eletkepesebbek pedig tovabb haladnak elore.

misinator 2010.01.08. 08:05:41

@romesz: Jól van, Istenítsd csak a profithajhászokat, a másokon átgázolókat. Nézd már meg mit művelnek még házon belül is a "por se" meg a "fosvágen" tulaj rokonok, a saját anyjukat is megtermékenyítenék a részvényekért, mint a Dallasban, meg a Barátokközben. /Cikkek konkrétan erről a Totalcaron/.
Nyugodj meg barátom, hogy az ilyen mentalitású csoportokhoz tartozó "emberek" nem behúznának a mentőcsónakba, hanem a kezedre taposnának.
Egyébként pedig milyen isteni érzés a csordához tartozni, fúj, milyen undorító ritka márkákat, típusokat látni az utakon, gusztustalan sokszínűség!!! Pusztuljon!

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2010.01.08. 10:09:53

@Speedman:

"Nem, nem. Az eredeti tender szerint kb. ugyanott lett volna block 50-nel, DE a meggyesi-kormány utólagos rendelése (a földi támogatási képesség stb.) miatt a Gripen sokkal drágább lett."

Az Gripen már végül nem is úgy tenderezett mint ahogy az eredeti kiírás indult...
De ha ilyen jól tájékozott vagy a kérdésben ám legyen, ezen nem fogunk vitázni itt! :)

"A magyar pilóták. Váratlan fordulat! :))"

Ez baromság. Neked az teszr ha beültetnek egy versenyautóba 1 körre?
Nézd, én 25 évet töltöttem ebben a világban, A Gripent is volt szerencsém nap mint nap tapogatni. Egész közeli kapcsolatom volt azokkal a pilótákkal, akikre Te hivatkozol egy megjelent teszt miatt, hiszen én (sokadmagammal)toltam a seggük alá a "talicskát". Előfordult, hogy beszélgettünk erről-arról. :)
Elhiszed -e, hogy akadnak dolgok, amelyeket a Wikipédia nem közöl? Sőt az aranysas sem.
Ha nem akarod elhinni nekem, hogy mi és hogyan van a 2 típust illetően akkor ne hidd!
Ha úgy érzed, hogy jobban értesz hozzá akkor meg főleg.

"A lényeg, hogy a következő húsz évben már ezzel fogunk "főzni", ha szeretjük, ha nem."
Milyen húsz évről beszélsz?
Szerintem tényleg itt hagyjuk abba! :))

Nézd!
Én szakmabeli vagyok.
Egy bizonyos határig megoldható, hogy vitázzunk, beszélgessünk dolgokról. Egy pont fölött viszont vagy neked kellene színvonalban mellém érned, vagy nekem kellene itt a nyilvánosság előtt olyan "nem publikus" dolgokról írnom amit nem tehetek meg.
Nem is fogok.

Mivel a Belsőség is csak egy nyilvános felület, a továbbiakban a részemről hanyagolnám a "szakmai" diskurzust.

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2010.01.08. 10:20:07

Bocs, az előző hozzászólásban 2x szerepel a szakmabeliség, nem nagyképűségből vagy hőzöngésből, csak figyelmetlenségből. :))

..hiszen tudjátok! ...szerény vagyok! :)

Speedman 2010.01.08. 16:49:12

@Hagalex:

""A magyar pilóták. Váratlan fordulat! :))"

Ez baromság. Neked az teszr ha beültetnek egy versenyautóba 1 körre?"

Akkor a pilóták hazudtak, akik kint voltak az USA-ban és repültek az F-16-osokkal. Az újságban anno erről írtak.

"Milyen húsz évről beszélsz?
Szerintem tényleg itt hagyjuk abba! :))"

Akkor kérdezném, mint szakmabelit, hogy szerinted 20 éven belül legfogjuk cserélni a Gripent?

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2010.01.08. 17:36:53

@Speedman:

"Akkor a pilóták hazudtak, akik kint voltak az USA-ban és repültek az F-16-osokkal. Az újságban anno erről írtak."

Vagy rosszul értelmeztél valamit a "tesztjükből". Esetleg az újságíró.
Akkoriban egyébként egyetlen pilóta volt idehaza akinek lehetett releváns tapasztalata mind a négy típussal.
Ő egyébként az F-16-ra adta a szavazatát, de nem az anyagi megfontolások miatt vagy mert azt tartotta a legjobbnak, hanem azért, mert az volt akkor, az adott helyzetben, a legkézenfekvőbb megoldás.
Szakmai szemmel és sok mást is figyelembe véve az F-16 Block 50-52 lett volna a legjobb megoldás, magam is így gondolom, de a többi műszaki kollégám többsége is ezen a meglátáson van. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Gripen rossz választás volt, azt meg főleg nem, hogy rosszabb lenne.
Normális szakmai véleményt nem lehet mondani ezekről a szerkezetekről, csak ha üzemelteted, használod egy bizonyos ideig. A Gripent már üzemeltetjük egy ideje, most már mondhatunk róla véleményt.
Azt kell mondanunk, hogy JÓ gép.
Nem rosszabb mint egy Block 52, de talán nem is jobb. Másabb főleg. Más dolgokat tud.

Megjegyzem, hogy a Gripen az üzemeltetési, fenntarthatósági tulajdonságai miatt inkább való nekünk mint a Falcon.
Viszont F-16 meg egy nagyon bevált, sok tapasztalattal bíró technika, és ami nem utolsó, van vele háborús tapasztalat.

"Akkor kérdezném, mint szakmabelit, hogy szerinted 20 éven belül legfogjuk cserélni a Gripent?"

Ezt nem tudom.
Elméletileg ugyanúgy továbbfejleszthető mint az F-16. Többcélú, modulálható.... olyan mint a Lego.
A lízing 10 évről szól... arra utaltam csak.

Azok az F-16-osok, amelyek szóba kerültek anno az amerikai fél részéről, már 20 év fölöttiek voltak. Tehát a sárkányukban baromi sok üzemidő volt! Ez azt jelenti, hogy ha minden mást ki is cseréltek volna rajta újra, akkor is egy 20 éves kasztniba rakták volna. (Hát ez nem egy jó kombó!)

A Gripenek mindegyike 5 évnél fiatalabb volt, de egyes részeik meg külön nekünk le lettek gyártva vadonás újan.
A sárkány ugyan pár éves A/B modifikáció, de minden más tekintetben C/D "felszerelségű"

Ugye ez sem egy utolsó szempont...

Azt egyébként honnan vetted, hogy a csehek eladták a Gripeneket?

romesz 2010.01.08. 19:01:39

@misinator: igazad van a profit az nagyon csunya dolog. Azert van az, hogy mindenutt a "jo erzesu" emberek olcson dolgoznak, mert nem szeretik a profitot. Az uzletek is olcson adjak a termekeiket mert a profit az egy csunya dolog. A Tatra is egy ronda gyar mert profitot szeretne csinalni a termekeivel. Megis mit kepzelnek ezek?
Inkabb kerjenek allami tamogatast es gyartsak tovabb azt a termeket amibol nem tudnak eleget gyartani. Majd az adofizetok kifizetik a kulonbseget. Mindenkit szepen adoztatni kell es a sikertelen valakozasokat tamogatni a penzbol.

Csunya dolog ez a profit hajhaszas. Pfuj....

misinator 2010.01.08. 21:22:04

Látom, barátom nem értesz:-(
Nem a profit ellen vagyok, ezzel az erővel lehetnék luddita is. Én a morálról és mértékletességről beszélek.Annak idején, ha olyan mohó emberek irányították volna pl. a Tatrát, mint amilyen tehetséges, kreatív mérnökök /világ legrövidebb könyvei sorozat: eredeti ötletek a Volkswagentől.../, most a Tatra lenne, lehetne olyan óriáskonszern, mint a népkocsi művek /még a neve is fantáziátlan, bocs a többi VW-fantól/.
Értem én, hogy kiválasztódás, kirostálódás,"természetes" szelekció, csak soxor kiöntik a gyereket is a fürdőkádból, színfoltok, műszaki, esztétikai értékek vesznek el.
Természetesen ez a való világ, a gazdaság nem az idealistáké.Az erősebb legyőzi a gyengébbet, igazad van, természeti törvény, De ne feledd, hogy van egy másik törvény is: a sokszínűségé, erre a természet még jobban vigyáz.
Ja, hogy a természet lényei elbuknak, kipusztulnak a "magasabbrendű" ember mellett, átmeneti: Az ember túlszaporodott, veszélyezteti a sokszínűséget, monokultúra mániájával, mohóságával. Ha a konszernek ámokfutása tovább folytatódik, pár évtized múlva már csak algát eszünk ízesítve.
De nyugi, a Természet mindent korrigál, nem emberöltőnyi léptékkel, de mindig. Az emberdínót is a törtélem süllyesztőjébe fogja tenni, de ezt mi is sietethetjük pl. a gyorsított avultatással. Szóval látod, nem kell ludditának se lenni:-)

Ja, majd elfelejtettem, a birodalmak mind elbuknak:-))) /lsd. GM, Chrysler/.
S ne félj, nem kell sok hozzá,talán 10 év, s végre mindenki Gellyvel, Cheryvel, Zhongxingel fog járni s nem az állami törvénnyel védett - máshogy akkor már életképtelen Volkswagennel, meg Toyotával, Fiattal stb. fog járni!
Idézek egy nagy klasszikust:
"...a tatra szepen eltunik a piacrol es helyette eletkepesebb cegek majd felhasznaljak ami jo a tatrakban a tobbi pedig megy a szemetbe. Ez a haladas, a gyengek elhullanak es az eletkepesebbek pedig tovabb haladnak elore..."
Barátom, jobb, ha barátkozol a gondolattal, előbb - utóbb ebben a mondatban a Volkswagen szó lesz aktuális...

romesz 2010.01.08. 21:46:59

@misinator: Elobb utobb benne lesz a VW is valoban es a tobbiek is. Engem soha nem zavart ha valamelyik jatekos kiesett a sorbol. Amig jot gyartanak elfogadhato aron addig az emberek fogjak vasarolni, utana pedig majd a szabadalmaikat felvasaroljak az ujabb cegek es beepitik az uj jarganyokba es az elet megy tovabb. Nekem pl megtesszi az oreg transporterem, mert en igy szeretem ezt a modelt. De nem ragaszkodom a gyarto ceghez :)

misinator 2010.01.08. 22:38:43

@romesz: Így vagyok a - sajnos már csak volt - Nagypolákommal.

Na akkor ezt a témát megbeszéltük:-)

Virago_1000 2010.01.09. 12:35:08

"ezt mar megint rosszul tudod, de elnezem neked, mert nagy eszed van. "

Mit tudok rosszul? Talan ha konkretumokat irnal a vagdalkozas helyett. Nagyon vicces figura lehetsz, belinkeled a T3-dat logodnak aztan kozben a Transporterek meg egyebkent is a VW torteneterol meg halvany lila gozod sincs!

"youtubot ne linkelgess, nem vagyok kivancsi kepekre. Ha van valami valosagot bemutato adatod azt elolvasom, de mesefilmet mar regen nem nezek. azok ovodasoknak valok."

Pont azert linkeltem jutubot, hogy meg te is megertsd.

"a tatra szepen eltunik a piacrol es helyette eletkepesebb cegek majd felhasznaljak ami jo a tatrakban a tobbi pedig megy a szemetbe. Ez a haladas, a gyengek elhullanak es az eletkepesebbek pedig tovabb haladnak elore."

kifejtened, hogy mit ertesz azon, hogy eletkepes? Csak hogy mi forumozok meggyozodhessunk arrol, hogy nem szenvedsz fogalomzavarban.

Virago_1000 2010.01.09. 12:37:01

@Virago_1000: az elozo romesznek szolt.

Alljon itt egy eleg meggyozo video, erdekes figyelni a hagyomanyos letraalvazzal szerelt Renault csavarodasat a tesztpalyan a Tatraval szemben.

www.youtube.com/watch?v=cmPGWvYO4EM&feature=player_embedded

Speedman 2010.01.09. 14:07:34

@Hagalex:
Kicsit lassan reagálok, mert az otthoni gépem lefagyott.

"Azt egyébként honnan vetted, hogy a csehek eladták a Gripeneket?"

Az igazság, hogy néhány éve már nem tudom rendszeresen figyelni az eseményeket a munkám, a család miatt. Én még ott ragadtam le, hogy a csehek eladták a lengyeleknek a Mig-29-eseit és a parlamentjük visszadobta a Gripen ajánlatot. Most kicsit utána nézve látom, hogy ők is megvették. Ezt benéztem. :(

Most kicsit guglizva találtam egy cikket, amiről én is olvastam régebben, meg a sajtó is ezzel volt teli (a szerződésmódosítással kapcsolatban). A korrupciós vádak kapcsán hozták elő.

www.hetek.hu/belfold/200802/mar_megint_a_gripenek

Szóval itt is leírják mennyivel lettek többe a gépek a módosítás nyomán.

"Elméletileg ugyanúgy továbbfejleszthető mint az F-16. Többcélú, modulálható.... olyan mint a Lego.
A lízing 10 évről szól... arra utaltam csak."

Ezért is mondtam(kicsit konyhanyelven, hogy ezzel fogunk "főzni"), hogy a következő húsz évben nem lesz újabb típusú gép.
Most olvastam itt:
hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_L%C3%A9gier%C5%91
hogy "a bérleti idő lejárta után" a Magyar Légierő tulajdonába kerül.

Sajnálom, hogy a Migeket kivonják 2010-ben. Gondolom a párhuzamos üzemeltetés+ha jól emlékszem(javíts ki ha tévednék) a Migek nagyjavítása is mostanában lenne esedékes, igencsak sokba kerülne. Azért elmegyek a repülőnapra utoljára megnézni a műrepülésüket. Persze tudom, hogy eljárt az idő felettük, de kevés ilyen szép vadászgép van a világon.

misinator 2010.01.09. 14:55:51

@Virago_1000: Az egészben az a vicces, hogy a VW is a fasorban se lenne, ha nem a - német köznyelvben csak VW-törvénynek hívott - úszógumi tartaná fenn.
Mellesleg minden nooormális ország védi a saját értékeit, legyen az kultúra, vagy urambocsá ipar, v. ipari kultúra. De ez a hasznot, mint értékrendi "námbörván"-t istenítő fórumtársnak valamiért fáj.
Mellesleg a kínaiak is szénné védig a sajátjukat, pedig nekik ott a fór az alul fizethetetlen munkaerejükkel...
Csak arra lennék kíváncsi, hogy ha az Ő tevékenysége kerülne veszélybe -nem tudom, mivel foglalkozik -, csak azért, mert jön egy Tőle életképesebb és elvenné a kenyerét, ahhoz mit szólna???

romesz 2010.01.09. 16:04:59

@Virago_1000:

amit nem lehet eladni valamiert az felesleges a piacon, vagy tul sokat szeretnenek erte kapni, vagy rossz minosegu. Egy termeknek olyan arat kell szabni amit a vasarlok hajlandok megfizetni.

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2010.01.09. 16:59:48

@Speedman:
Hát igen.
A Migeket már nem érdemes javítani, mert sokba kerül őket fenntartani, a NATO-ba meg nem kell...

A csehek köszönik jól vannak a Gripenekkel. Ők velünk szemben tojtak a NATO kívánalmakra, nem utántölthetők levegőben a gépeik, nem vásároltak csak annyi fegyvert ami a saját légtérvédelmükhöz kell...
Ráadásul az övéké tisztán A/B modifikáció, tehát a mienk modernebb.
Semmilyen büntit nem kaptak az akciójukért.

Gripen vs. F-16.
Egy vadászgépnél 20 év üzemeltetés baromi sok idő ám!
Mit kezdtünk volna olyan gépekkel aminek az elektronikája és az avionikája ugyan friss, de a kasztnit meg nem tudjuk 10 évnél tovább üzemeltetni?
Mi lett volna a garancia arra, hogy egy 20 évet repült sárkány még 20 évet kibír?
Ráadásul az F-16 gyártását befejezték. USA-n kívűl még gyártják majd, és valószinűleg modernizálják is, de erre garancia nincs. 10-15 év múlva lenne lehetőségünk vajon fejleszteni? Vagy megint tartanánk egy századnyi elavult "traktort"?
Az F-16-ban akkor lett volna igazán fantázia, ha a lengyelekhez hasonlóan tudunk vadiúj gépeket venni, legalább Block50-et.

A Gripenben megvan a potenciál a jövőt tekintve is. A svédek ugyanolyan nagy karriert szánnak neki mint az amcsik a Falconnak.
Tökéletes békeidős gép, és ezt egész biztosan tudjuk még kb. 20-25 évet üzemeltetni, főleg ha áldozunk valamikor félúton a modernizálásra.

A vesztegetésről meg csak annyit, hogy nem is Magyarországon élnénk ha nem merül fel....
Sose fog kiderülni, hogy kiket sikerült megkenni és mennyire.(Szerintem mindkettő oldal sáros)

Virago_1000 2010.01.09. 19:06:32

@romesz: Tudod, romesz te verkapitalista, evolucionista (valoszinuleg) lehet hogy igazad van, 1 nagytokes bankar szempontjabol. Arra kozben nem gondolsz, mikozben a multik, a sokszinuseget feldaralo, mindent maga ala gyuro, degradalo massza mellett kardoskodsz, hogy ezzel sajat magad ellen is fordulsz. Hosszu tavon a kizsakmanyolo nagytoke nem maradhat eletben, mert azokat oli meg, akiknek a veret szivja.

Egyebkent nem is annyira a Tatrat sajnalom (bar ketsegtelen, hogy naluk jobb alvazat eddig senkinek sem sikerult kifejleszteni, de a leghuteses dizelek is a legbrilliansabb mernoki alkotasok koze tartoznak) mint a vilagban vegbemeno folyamatokat. Hogy vilagosan lasd, csak annyit irnek, hogy a farmer tonkremegy, elveszti a munkajat, te meg az Aldiban meg a Tescoban veszed meg a minosithetetlen kajat. (Meg o is.) Na, mar erted? Akkor most pusztuljon a gyengebb?

Gondolkozz mielott a kizsakmanyoloid mellett kardoskodsz.

romesz 2010.01.09. 19:44:45

@Virago_1000: Mit jelent az, hogy kizsakmanyolo nagytoke? Ez teljesen komcsi duma.
Minden embernek az a sajat erdeke es terve, hogy mindig tobbet es tobbet tudjon birtokolni. Nem azert csinal valamit mert jobb autot akar gyartani, hanem azert, hogy tobb penzt tudjon keresni. Nehany idealista esetleg maskent csinalja, de a nagy tobbseg azt akarja, hogy holnap tobb penzt keressen mint elozo nap.

A Tatraol annyit, hogy amit mondasz az lehet, hogy igaz. De hiaba olyan jo amilyen, ha nem tudjak eladni. azt is mondtam, hogy valoszinu valamelyik nagy teherauto gyarto majd felvasarolja oket es ami hasznalhato es eladhato azt beepitik a sajat termekeikbe, a tobbit pedig elrakjak a polcra es ha valaki majd szeretne azokbol a szabadalmakbol hasznositani valamit akkor fizethet nekik az engedelyert.

Erdkes modon azt mondod ha a paraszt tonkre megy akkor mehet a Tescoba vagy az Aldiba vasarolni. Itt mar csak azt kell megkerdeznem, hogy azoknak az uzleteknek honnan lesz arujuk, ha a farmerok tonkre mentek?

Utolso kerdesedre a valaszom pedig "IGEN"

misinator 2010.01.09. 20:33:44

@romesz:Újfent a téma morális oldaláról fogok Neked papolni/mert a hatása is csak annyi lesz/. Látom, nem dolgoztál egészségügyben, legfeljebb leépítési menedzserként...Ugyanis a betegek közelsége, a betegségek, kegyetlen sorsok és tragédiák visszavennének a dumádból és megtanulnád tisztelni a gyengeséget. Mert attól nagyobb erő nincs, mint a saját gyengeséged, ami ellen nem tudsz küzdeni, nem kívánom Neked azt az érzést, amikor Veled egykorút kell megitatnod, mert annyi ereje sincs, hogy a poharat megfogja.
Apropó, Te hány éve szállítasz rákos betegeket??? Ha kevesebbet írsz, mint én, megkérnélek, hagyj fel ezzel a "darszvéderes" dumával!
Írod:"...Minden embernek az a sajat erdeke es terve, hogy mindig tobbet es tobbet tudjon birtokolni..."
Erre autófórum stílusához illően fogok válaszolni: Hallotta már azt a kifejezést, hogy koporsó után nincs utánfutó?

romesz 2010.01.09. 22:25:56

@misinator: Sikerult olyan hurt megpengetned amihez nem szolok hozza.
Gondolj amire szeretnel a te dolgod.

Utolso mondatonak semmi koze nincs az emberi termesztehez.

misinator 2010.01.10. 14:07:17

@romesz: Nem gondolok semmit /Buddha mondta, nem foglalkozok azzal, amit nem ismerhetek meg akár csak részben is/. Mivel nem adsz infót nem fogok találgatni.

De van köze az emberi természethez. Nagyon is!
A végleteket írom le, hogy érzékeltessem: Lehet élni harácsolva, a szerzett javak mennyiségével, értékével soha ki nem békülve s lehet élni egyszerűen csak a teljesítményedért, munkádért kapott, annak ellenértékén vett javakat beosztva.Ez nyilvánvalóan meghatározza a környezetedhez, a világhoz való viszonyodat.
Ez a különbség természetesen /mivel emberek, embercsoportok irányítják/ megvan a gazdasági szervezeteknél is.
Ettől természetesen még szélesebb a skála, gondolok itt bizonyos - segélyeken élő, környezetüket lelakóakra - de ebbe már tényleg ne menjünk bele.

Virago_1000 2010.01.10. 20:57:50

@romesz:
"Mit jelent az, hogy kizsakmanyolo nagytoke? Ez teljesen komcsi duma.
Minden embernek az a sajat erdeke es terve, hogy mindig tobbet es tobbet tudjon birtokolni. Nem azert csinal valamit mert jobb autot akar gyartani, hanem azert, hogy tobb penzt tudjon keresni. Nehany idealista esetleg maskent csinalja, de a nagy tobbseg azt akarja, hogy holnap tobb penzt keressen mint elozo nap."

Ez kb olyan szoveg mint amikor kolompar orban, a ciganyvezeto azt mondta, hogy "aki azt mondja, hogy szeret dolgozni, az hazudik" nos o magabol indult ki valoszinuleg, a maga szemuvegen keresztul latja a vilagot. Te meg a tieden keresztul, lehet hogy neked csak a penz a fontos. A Tatranal pl. amikor a nem egy prototipust titokban keszitettek el, es fejlesztettek ki, valoszinuleg mas szemleletmod uralkodott, de nem tudom, hogy ebbol meg mennyi maradt.

"Erdekes modon azt mondod ha a paraszt tonkre megy akkor mehet a Tescoba vagy az Aldiba vasarolni. Itt mar csak azt kell megkerdeznem, hogy azoknak az uzleteknek honnan lesz arujuk, ha a farmerok tonkre mentek?"

Chilebol, Argentinabol, Kinabol, a lista folytathato tetszes szerint. A problema ott van, hogy a magyar farmer tonkremegy, holott a napnal is vilagosabb, hogy jobb minosegu elelmet tud eloallitani, mint amazok, raadasul a szallitasi koltseget is meg lehetne sporolni, de valakiknek akiket en nem ismerek, csak azt tudom, hogy "nagyobb" emberek mint en, az erdekeik nem igy kivanjak.

"Utolso kerdesedre a valaszom pedig "IGEN" " - ezzel pedig a sajat halalos iteletedet is alairod egyben, mert a kerdes meg latszolag sem olyan egyszeru, mint ahogy lattatni szeretned, nem hogy a valosagban.

De hogy a Tatrarol is irjak.
MArketingjuk ketsegtelenul nagyon rossz, pedig mint tudjuk jo bornak is kell a ceger. Azt sem tudom, hogy a reszvenyesek/felugyelobizottsag stb nem-e akarattal epiti le a ceget, hogy aztan ugy tortenjen, ahogy mondod, a marka eltunjon, es masok (USA hadiipari fejlesztesek) felhasznaljak az evszazados otleteket. Nem vagyok bennfentes, kar, viszont lehet hogy megsiratnam ha eltunne, mert az elmult szaz ev egyik leginnovativabb gyartojarol van szo, aki folyamatosan meg tudott ujulni, csak sajnos rossz helyen voltak, a kommunizmus leepitette oket teljesen, es az oroksege meg mindig kisert.

Virago_1000 2010.01.10. 21:02:56

@Virago_1000: Ja es meg valami. Ha a verseny szabad lenne, ha a kapitalizmus valoban megvalosulna a gyakorlatban, akkor en is egyetertenek azzal, amit kedves Romesz mondasz, hogy pusztuljon a gyengebb. Azonban milyen kapitalizmus az, ahol trosztok, kartellek leteznek? Hol itt a szabad verseny, az egyenlo eselyek? Hol vannak egyenlo eselyek 1 olyan vilagban, ahol letezhetnek ilyen cegek mint pl Exxon, Tesco, Microsoft, etc.
Hoppa, talan ennel jobb pelda nincs is. Microsoft. Koztudott hogy a legszarabb rendszerek az ovek (es az is osszelopkodott innen onnan) megis ok a legnagyobbak, es a legerosebbek.
Pusztuljon a gyengebb? Valoban?

misinator 2010.01.10. 21:08:02

@Virago_1000: Üdv!!!
Úgy látom, nagyjából egy hullámhosszon vagyunk!:-)

misinator 2010.01.10. 21:32:46

@misinator: @romesz!
Erre a hozzászólásomra - mert érdekel a más szemléletű emberek véleménye, abból is tanulunk - még mindig várom a válaszod.

romesz 2010.01.11. 02:30:47

@misinator: fonalat vesztettem, nem visz vissza a kerdesedhez a neved.

romesz 2010.01.11. 04:01:08

@misinator: Csak arra lennék kíváncsi, hogy ha az Ő tevékenysége kerülne veszélybe -nem tudom, mivel foglalkozik -, csak azért, mert jön egy Tőle életképesebb és elvenné a kenyerét, ahhoz mit szólna???

Ha ez volt a kerdes, akkor a valaszom az, hogy eddig 2szer tortent ez meg velem es jelenleg uj palya fele tartok.

Ha valaki attol fel hogy elveszik a kenyeret az nem ert ahhoz amit csinal, vagy nem bizik sajat abban, hogy minden szituaciobol kell jonnie egy jonak.

romesz 2010.01.11. 04:02:01

@misinator: Csak arra lennék kíváncsi, hogy ha az Ő tevékenysége kerülne veszélybe -nem tudom, mivel foglalkozik -, csak azért, mert jön egy Tőle életképesebb és elvenné a kenyerét, ahhoz mit szólna???

Ha ez volt a kerdes, akkor a valaszom az, hogy eddig 2szer tortent ez meg velem es jelenleg uj palya fele tartok.

Ha valaki attol fel hogy elveszik a kenyeret az nem ert ahhoz amit csinal, vagy nem bizik sajat abban, hogy minden szituaciobol kell jonnie egy jonak.

romesz 2010.01.11. 04:02:36

@misinator: Csak arra lennék kíváncsi, hogy ha az Ő tevékenysége kerülne veszélybe -nem tudom, mivel foglalkozik -, csak azért, mert jön egy Tőle életképesebb és elvenné a kenyerét, ahhoz mit szólna???

Ha ez volt a kerdes, akkor a valaszom az, hogy eddig 2szer tortent ez meg velem es jelenleg uj palya fele tartok.

Ha valaki attol fel hogy elveszik a kenyeret az nem ert ahhoz amit csinal, vagy nem bizik sajat abban, hogy minden szituaciobol kell jonnie egy jonak.

l--o--------o-lll------o---l (törölt) 2010.01.11. 07:57:00

ha a csőváz+lengőtengely nem lenne életképes-versenyképes konstrukció, akkor nem maradhatott volna fenn 87 évig

szerintem

1923-ban jött ki az első ilyen, a Tatra T11, kéthengeres bokszer, léghűtés, csőváz+lengőtengely

1926-ban a Tatra T30 már négyhengeres bokszer, szintén léghűtés

ez előtt a Tatra csak vízhűtéses autókat készített, 1897-től (az Osztrák-Magyar Monarchia első, a világ harmadik autógyára)

hol volt ekkor még a VW Bogár? még a VW mint márka sem létezett

1936. Berlini Autószalon: bemutatkozik a Tatra T97, négyhengeres, léghűtéses, bokszer farmotorral, "bogárhátú" karosszériával, központi gerincvázzal, stb.

megvehető

Hitler parancsára eltávolítják, nyilvánvaló, hogy a még csak prototípus szinten létező "bogár" kdF-Wagen ennek a kiköpött mása lesz, két ajtóval és kisebb motorral

de nem gyártásérett

a Tatra nemzetközi bíróságon bepereli VW-t 10 szabadalma megsértése miatt

a németek 1939-ben annektálják Csehszlovákia nagy részét, a Tatra gyárat átveszik, hadiüzemmé nyilvánítják, a Tatra T97 gyártását leállítják

utasítást adnak egy terepjáró katonai teherautó kifejlesztésére, megszületik a Tatra T111, csőváz+lengőtengelyek, V12 dízel, 6x6, ezt a motort német tankokba is beszerelik

ennek a gépnek a közeli leszármazottai a mai Tatra teherautók, T138, T148, T815, utóbbi a Dakaron is jeleskedett

a II. világháború után újraindult a szabadalmi per, a VW 3.000.000 márka kártérítést fizetett

a Tatra az euro5-nél tart léghűtésben, a csőváz még mindig maradt

a gond, hogy a teljes szerkezet egyedi, nem lehet kiváltani olcsó beszállítókkal se a motort, se a vázat, se a futóművet, de még a fülkét se nagyon, mert amit ez a szerkezet kibír, azt az országúti teherautók tízezerszámra gyártott fülkéi nem

a többiek mind vásárolhatnak részegységeket, főegységeket szakosodott beszállítóktól, az alapkonstrukciója az összes többi teherautónak ugyanaz

létraváz, soros 6 hengeres vízhűtéses dízel, merev tengelyek

ez kis költői túlzással csereberélhető bennük, szinte kompatibilisek

szóval a Tatra sokkal jobban kilóg a teherautók sorából, mint a személyautókéból a sokat emlegetett Subaru

de nem csak a legolcsóbb, legszéleskörűbben elterjedt járművekre van szükség, ezért a tippem, hogy a Tatra valamilyen formában mindig fent fog maradni

misinator 2010.01.11. 08:36:22

@romesz: Köszönöm 3x-os válaszod, 3x-os hurrá:-)
Drukkolok az új pályádhoz. Nyilvánvalóan a szövegkörnyezet miatt nem az egyes egyénre gondoltam. Több, mint 6 milliárd egyednél az egyes egyednek nincs értéke, azt magának kell felmutatnia. Az ö feladata, s felelőssége magát menedzselnie. Bár van olyan fogalomkör is, hogy tekintet másokra, szociális érzékenység / s itt megint nem a parttalan segélyezésre gondolok/.
Amire én gondolok emberek tömegeinek a sorsa, ellehetetlenülése, még ha "csak egy gyár dolgozói" is. Társadalmi tömegek rétegek nehezebben reagálnak a változásokra, ezért egy kis morális érzékenység illene... De akit csak a tőkepiac negyedévi gyorsjelentése érdekel,annál ezek a sorok blablabla.../ahogy ezt - többek között - az Avatarban is megjegyezték/. Mellesleg egy elemzés rávilágított a mostani gazdasági válság egyik okára, s pont ezt a szemléletet említette. S persze mivel mindenki az előbb említett elvárásnak akart(?) megfelelni, itt az eredmény, s most nem a birodalmakkal fogok együtt érezni...
A másik feldobott témám az országok, mint gazdasági stb. egységek érdekvédelme: még mindig nem értem, miért előbbre való a Te szemedben a tisztán gazdasági társaságok érdeke az államok - mint következményt elszenvedők - ,s mint gazdasági, kulturális, társadalmi stb. egységekéinél???

Virago_1000 2010.01.11. 20:04:58

@l--o--------o-lll------o---l:
Koszonom, helyettem is leirtad.

MEg annyit tennek hozza, hogy az autoepites es a technika egyik csucsanak ma tartott Bugatti veyronban W16 motor van. A VW korabban szerelt PAssatokat W8-as motorral. Persze a W (dupla-V) motor sem az o otletuk, ahogy erre szamitottal is. Ez is Tatratol lopott otlet.

Tatra 1938-ban epitett 1953-ban egy W18-as motort. Olvasod? Dupla-Ve 18-as diesel motort, termeszetesen leghuteses. Teljesitmenye: 300 LE/ 200 ford./perc

Virago_1000 2010.01.11. 20:07:20

@Virago_1000: Szerintef romesz eletkepes a gyar? vagy pusztuljon? Pusztuljon, tuzben egjen a felhalmozott hatalmas tudasanyag? Nem piackepes, mi?

JA es az elozo hozzaszolasom alapjan, kedves nemet auto imadok nyugodtan johettek, lehulyezhettek.

romesz 2010.01.11. 22:33:45

Ami eletkeptelen es nem gazdasagos arra nincs szukseg. Akkor is qrva merges voltam, mikor az amcsi kormany penzt adott az autogyaraknak a bankoknak es a tobbi mukodes keptelen cegnek. A VW-nek is regen megkellett volna szunni es az osszes tobbi allamilag tamogatott cegnek is. Nem igazsagos, hogy az adofizetok penzebol tartanak meg egy sikertelen valalkozast. Ez azert sem helyes, mert a tamogatott cegek egyetlotlen elonyhoz jutnak az adofizetok penzebol, ha egy ceg sajat erobol szerez elonyoket az az egeszseges versenyt tamogatja

Virago_1000 2010.01.11. 23:41:46

@romesz:
"qrva merges voltam, mikor az amcsi kormany penzt adott az autogyaraknak a bankoknak es a tobbi mukodes keptelen cegnek." akkor en is, mert azok kaptak, akiknek amugyis rengeteg volt

"A VW-nek is regen megkellett volna szunni es az osszes tobbi allamilag tamogatott cegnek is."
- es csaladok 10.000-einek foldonfutova valnia ugye? Komolyan, te nem gondolkozol? Nem tudom mi lehet a szakmad arra tippelek, valami menedzser lehetsz, vagy valami "tanacsado" cegnel osztod az eszt. Ezek szerint meg a politikusoknak is tobb eszuk van mint neked.

Igazad lenne, ha valodi verseny lenne, de itt csak papiron van szabadversenyes kapitalizmus. De ugyan mar, ezt is irtam nem olvasol! Hol van itt egeszseges verseny?? Ahol letezhet ceg mint pl Miscrosoft? Aztan a versenyben a multik mennyivel nagyobb esellyel indulnak????

Nem is a cegek vannak az emberekert hanem forditva ugye? Nem onekik kell ertunk lenni?

Majd ha te krizisben leszel, atmenetileg, akkor majd ugyanigy mondjon le rolad az orvosod????

Igen szar, embertelen vilag lehet a tied, amit tenyek, grafikonok es szamok hataroznak meg.

romesz 2010.01.12. 02:06:27

@Virago_1000: Tehat azert merges voltal, hogy a GM es Chrysler kaptak penzt, de a VW kisegitese helyes volt. Itt mar eleve ellentmondasba keveredtel.
szerintem eegyiknek sem lett volna penzt adni. Akkor a tobbi sikeres ceggel szembe nem jutottak volna elonyhoz. Ezen az alapon tulajdonkeppen a tobbi sikeres ceg, akik nem szorultak allami segitsegre, hatranyba kerult azert mert jol inteztek valalatuk penzugyeit.
A cegek nem az emberekert vannak, hanem azert, hogy termekukkel eltartsak es idonkent haszonhoz juttassak tulajdonosaikat. Amennyiben egy ceg erre nem kepes, hagyni kell elsulyedni.

misinator 2010.01.12. 09:15:21

@romesz: Teljesen más kályhától indulunk el:-(
Lehet, hogy elolvasod a sorainkat, de a huzat kiviszi a gondolatokat vissza az éterbe:-) /nem személyeskedésnek, hanem poénnak szánom/.
Hhhhh...akkor újra:nem, nem helyeslem én se az államosítást /most éppen viktorka éli ezt a korszakát/, mert csúnya példák voltak rá, hogy elkényelmesednek, milyen pénztemetőkké válnak, váltak Nyugaton(!) is, lásd brit autóipar pár tíz éve.
Én azt mondom, hogy a már saját anyaországát telephelyekkel átlépő vállalatok elfelejtik, honnan jöttek, hol kaptak pl.adókedvezményeket, törvényi, rendeleti védőernyőket /Mondjál csak EGYETLEN EGY ellenpéldát!!!/, s már csak egy az istenük, semmi más nem számít, maximum marketing szinten/világ legrövidebb könyvei sorozat: értéket teremtő marketingesek/, a konkurensek, tehát az egész világ ellen harcolnak s persze láthatjuk az eredményét: miközben élelmiszer túltermelés van, milliók éheznek / Európában is(!), csak nem úgy/,autó túltermelés van, mégis aranyáron adják, egyáltalán mindenből túltermelés van, mégis hatalmas a nélkülözés. Miért??? Mert a túlterjeszkedett cégek szénné optimalizált termelésükkel szükségtelenné teszik az embereket. Igen , a túlnépesedés a másik oldal, de ez nekik csak jó, a birkái foggyasszanak, de neki "kőccséget" ne okozzanak!
Ideje lenne már lecserélni a hiperszuper marketekben is automatákra a pénztárosokat, csak a sok pénz, amibe kerülnek!
Végképp nem ide tartozik, de azért leírom: az egyik - nyugodjon - rokonom ebbe őrült bele: Harácsolta a pénzt, a saját(!) gyerekét kiforgatta, életében megtiltotta, hogy eltemessék, mer' az rengeteg pénz...több tízmilliója volt a szerencsétlennek...
Már a multik is az örület határát súrolják.
Remélem, Neked még nem forog a szemed helyén pénzérme, mint Dagobert bácsinak.
Tatra forever.

romesz 2010.01.12. 19:23:53

@misinator: tetszik a hasonlotad.

"saját anyaországát telephelyekkel átlépő vállalatok elfelejtik, honnan jöttek, hol kaptak pl.adókedvezményeket, törvényi, rendeleti védőernyőket"

Oszinten miert ragaszkodna egyetlen vallalat is az anyaorszaghoz? Ha gazdasagilag nem eri meg nekik. Az egyen is oda megy dolgozni ahol valamiert megeri, vagy nosztalgia, vagy gyavasag vagy pedig anyagi ok.
A munkaltatok is ezt teszik, ha nem tennek akkor nem lennenek piackepesek es lehuzhatnak a redonyt.
Persze ezt te is tudod csak nem akarod szemmel tartani.

Amerikaban szinte minden marketben vannak onkiszolgalo penztargepek, 4-8 vagy 12 csoportokban. Ezekre a kasszakra van egy felugyelo aki segit a vevonek ha elakad az aruval vagy a gep nem mukodik rendesen.

Nem forog penzerme, de viszont latom a dolgok miertjet.

Minden esetre ezt jol kiveseztuk.

misinator 2010.01.12. 21:07:06

@romesz: Így van. Akkor részemről is zárszó:
Mindahányan különbözőek vagyunk, így szerencsére nem csak olyan értékrendű emberekből áll a világ, mint Te.
Az disztópia lenne.
Vagy mint én.
Az utópia lenne.

Ui: Még más blogokban találkozunk:-)))
A Nagy Testvér figyel Téged!

Sidewinder 2010.01.13. 13:48:00

Sziasztok. Lehet hogy nem fogtok örülni,de az én kedvencem csapatom Kamaz kedvenc versenyzőm pedig Csagin. A Tatra-ról annyit,hogy a Dakar másik kiváló technikája. A legjobb volt amíg nem jöttek a Kamazok. Sajnálom,ha sikertelenek az üzletben:( Viszont annyi örömhír,hogy ma láttam egy elég új Tatra tehaerautót a hungária körúton:) Bár a gazdája vigyázhatna rá jobban is, már eszi a rozsda a fehér platóját:S Olvastam sok hozzászólást, például olyat,hogy a Kamaz futóműveket a csehek gyártják. Szerintem ez tuti kamu. Nem vagyok tervezőmérnök de,szerintem ahghoz,hogy egy futóművet valamihöz megtervezzenek,megcsináljanak,úgy hogy kiváló legyen,pontosan ismerni kell magát a járművet minden részletében,súlyeloszlásában,stb. Meg ha a csehek(ahol ugye a Tatra a legjobb,legfejlettebb) csinálnák,ajkkor nagyon jól ismerniük kéne a Kamazokat.innentől viszont át tudnák adni az infokat a Tatranak,akik a Kamaz bázisra építve megcsinálnának egy Kamaznál is jobb,stabilabb,megbízhatóbb gépet.Ha pedig a szerző arra gondolt,hogy a Tatra maga gyártja a Kamaz futóművet,akkor az meg egyszerű öngyilkosság lenne a Kamaz részéről. Szóval ez a dolog szerintem tuti kizárt.Egyébként Szemjon Jakubov csapatfőnök itt beszél az orosz Russia Today hírcsatornának a megújult futóműről felfüggesztésről:
www.youtube.com/watch?v=6BpXJAjQ2Cc

Szóval azért mert valami orosz ne fikázzuk. Az aerodinamikában zsenik,meg a terepjáró autók és a teherautógyártás terén is kiválóak. Mellesleg Csagin tegnap óta a legeredményesebb dakar versenyző a világon. Az örökranglistán szakaszgyőzelmeket tekintve,ugyanis megelőzte Peterhanselt.Bár kevesebbszer nyerte meg a teljes dakart. Szurkolok neki,hogy az idei Dakart is megnyerje. Kiváló versenyző és mérnök,valamint a EuroSporton látott "tsar chagin" című interjú alapán egy szerény ember,aki nincs eleszállva magától. Szóval nagyon szurkolok hogy még sok Dakart megnyerjen.De azért is szurkolok,hogy a Tatra ne kerüljön külföldi kézbe és jövőre egy megbízhatóbb technikát dobjon össze a versenyzőknek,hogy jó nagyot csatázhassanak Csaginnal és Kabirovval.Mellesleg a Kamaz sincs eszeveszetten jó helyzetben,bár náluk látszik a javulás. Tavaly hónapőokra le kellett állítani a gyártást,hiába bizonyítanak a Dakaron,hogy a világ talán legjobb kamionjait csinálják. A Dakaros versenykamionnak azonban kifejlesztették a katonai változatát. Ez úgy tudni,hogy átment a hadsereg kemény nyúzópróbáján,és most nagy számban megrendelik. Valamint az Egyesült Arab Emirátusok hadserege is megrendelte a típust. A Tatra és a Kamaz a bizonyíték arra,hogy a kelet európai emberek sem hülyék mint ahogy nyugaton sokszor ezt mondják. Az meg hogy a német mérnök köpne egyet az orosz technikától az az ő dolga. Attól még a sajátjával meg szopna ott ahol az orosz elmegy. Aki látta pl a TV-2 tegnapi híradóját az azt is láthatta,hogy a német utakat Ural meg Zil hómarók próbálják megtisztítani.Még a nem épp orosz párti magyar hírlapban is egy ilyet raktak be fotónak.

Sidewinder 2010.01.13. 14:06:55

Hajrá Kamaz és sok sikert mind a Kamaznak mind a Tatranak,hogy jóval több teherautót tudjanak eladni mint most!
Végül pedig ha már repülős téma akkor

www.youtube.com/watch?v=MIngclWL26U

Itt a 2006-os győztes produkció(Pavel Vlaszov mindent megnyert a géppel):

www.youtube.com/watch?v=CIdvSQB2dP4
Itt pedig otthon repül a gép:
www.youtube.com/watch?v=x3JTXvWLNWQ

misinator 2010.01.13. 21:10:26

@ASH-25: Követem a "jurósporton" a "Dakart". Nekem is úgy jött le, hogy a cár szerény csávó.
Az oké, hogy full gyári csapat, de azért akkor is tudni kell ENNYISZER nyerni!
S a többi tipus elméletileg helyből jobb minőségű autókat használ /kötőelemek, szimeringek, stb., stb. Elméletileg...

Sidewinder 2010.01.17. 14:07:52

És megvan! Vlagyimir Csagin hatodszorra nyerte meg összetettben a Dakart! Ezzel beállította Loprais rekordját. Az idei Dakaron egyébként kizárólag csak az orosz márka kamiojai tudtak szakaszt nyerni: 9 Csagin, 4 Kabirov, 1 Margyejev elosztásban. Csagin mellesleg az egyetlen ember a világon aki 56. szakaszt nyert a Dakaron,ezzel megelőzte az 54 győzelemmel bíró autós Peterhanselt. És még egy rekordot beállított: soha senki nem tudott egy Dakar alatt, kamionnal 9 szakaszt megnyerni.Eddig. Ő ugyanis idén 9-et nyert:)

misinator 2010.01.17. 18:07:20

@ASH-25: A Dakar Schumachere, Rossija...
Rosszija???

Sidewinder 2010.01.18. 00:02:40

@misinator:
:D:D Rossija, Rosszija ez jó:D Reméljük jövőre nyeri a 7.-et immár újra Afrikában. Szerintem a Dakar Schumachere. Azért mert ugye mindketten 4 keréken verseyeznek.

misinator 2010.01.18. 17:19:10

@ASH-25: :-)
A többi fórumon találkozunk!
süti beállítások módosítása