Piros autó kétszázért, valaki?

  2009. november 27. - Gőzsy Kati Címkék: maruti

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Anyázzuk végig az M6-ost!
2010-04-22 14:19:00

Azt hittem, több kalandom lesz
2010-03-28 07:00:00

Rengeteg eladó autó hirdetését küldték az olvasók az év vége felé írt, totálkárossá vált Marutimmal

Piros autó kétszázért, valaki?
2009-11-27 08:11:00

220 ezer forintot kaptam a 93-as, gazdasági totálkárossá vált Marutimért. Nekem nem tűnt soknak, de Csikós


220 ezer forintot kaptam a 93-as, gazdasági totálkárossá vált Marutimért. Nekem nem tűnt soknak, de Csikós Zsolt azt kiabálta, hogy autónepper vagyok, mert az ütközés előtt max 60-at adott volna érte. Ehhez nem értek, de az biztos, hogy nekem sokat ért.

Azt mondják, a vidéki autót jól tartják, női tulajdonos pláne előny, ráadásul az én autóm 2003-ig főleg Kaposváron mozgott. Aztán januárban a Lánchídon belém jött egy Nissan, és már csak azért is izgulhattam, mennyit kapok a biztosítótól, mert a kérdésekre őszintén olyan válaszokat adhattam volna, mint "nem garázsban tartottuk, de árvízben már állt". Ugyanis amikor a házunk melletti Kapos egyszer kiáradt, a víz a kocsi visszapillantójáig ért. Szerencsére ilyen kérdés az Allianz részéről nem érkezett.

1993-ban láttuk meg a kaposvári Suzuki-szalon feletti hídról az aranyos kis piros autót újonnan, a szüleim azonnal megvették. Akkor kaptam meg a jogsimat negyedik próbálkozásra, így a régi Daciánknál sokkal nehezebben adták kölcsön. Értékeltem a ritka alkalmakat, pláne, mert nagyon pöpec autónak számított a családban, ellentétben a Daciával, ami csak csavarhúzóval indult. De még ilyenkor is csak a nagymamám vállalkozott, hogy az utasom legyen, én már úgyis éltem eleget-alapon.


2008-ban már a vakszolás is elmaradt

Pedig a Marutinak 2003-ig nem is én lehettem a legrosszabb élménye, nélkülem is elég sok borzalom érte. Nem volt benne olyan sok kilométer, de csak mert a számlálója többször körbepörgött. Apám kézilabdabíró volt, így egy átlagos hétvégén Nyíregyházától Szentgotthárdig autózott vele. A benzinen meg spórolhatott, mert amikor egyszer ki kellett üríteni a tankot, furcsa dolgok jöttek elő belőle. Amikor végül be akarta váltani egy új autóhoz a Suzuki szalonnál, 100 ezret ajánlottak az akkor tíz éves autóért, mert rozsdás. És még kedvesek voltak.


Sajnos beépített pohártartója sem volt a reggeli kávézáshoz

Így műszakiztatás után inkább felhozták Pestre nekem. "Van hangja, jól trotyog" - jelentette be büszkén anyám, meg hogy fel is polírozták: sokkal pirosabb, mint korábban. Egy idő után mégis elég nehezen ment. Ha utasokat vittem, az egyenest sem tudta tartani, de egy ideig azt gondoltam, erről az utasok tehetnek. Egyikük például, amikor a súlyától az autóm a hídon fölfele kiakadt, és ütemesen kattogni kezdett, ijedt arccal megkért, hogy álljak meg, kiszállt és közben azt kiabálta vissza, hogy többet ne induljak vele sehova. Kesztölcig még elmentünk vele, ott 180 ezerért mindent kicseréltek benne, ami katasztrofális állapotban volt (lengéscsillapító, féltengely, váltó). Aztán visszatértünk a pesti utcákra.


Itt az utca végén levő szervizbe jutottunk csak el, nem emlékszem, hogy épp mivel vittük

2007-től jobb időszaka volt, a kisebb hibákat Bence papája, aki végigszerelt életében Trabantot, Ladát, megoldotta. A Suzuki bontóban vettem visszapillantót, ablaktekerőt és más finomságokat, a Tescóban üléshuzatot, mégha épp macis is volt a választék a műbőrön kívül. Már csak a plafonkárpit lógott kicsit. Emellett az utcánk végébe kezdtem járni autószerelőhöz, ahol jól lehet alkudni, elég hamar lementünk 15 ezerről 2-re, ilyenkor egy "én erre nem szánnék annyit" mondat is elég volt (ezúton is köszönöm). Meg esetről esetre okítottak, volt, hogy elvittem azzal, ha nem nyomom a gázt, leáll, mire mondták, hogy akkor nyomjam. Búcsúzásként integettek, de vissza kellett mennem, mert így meg a 30-as sebességkorlátozást nem tudtam tartani, kérték, hogy máskor azt mondjam, nincs alapjárat. A szerelősrác azt is elmagyarázta, hogy az akkura nemcsak azért ne rakjunk csirkehálót szállítás közben, mert az lángolni kezd, hanem mellesleg ki is üti.

A vége felé kilyukadt a benzintankja is, és tankolás közben guggolva kellett lesni, mikor kezd kifolyni, de ami még rosszabb, sok helyen - híd közepén, Váci út közepén - emiatt leállt, és a dugóban persze mindenki üvöltött a segítségadás helyett. Arra, hogy ez nem olyan jó kocsi, mégis csak akkor gondoltam először, amikor szüleim feljöttek, elvitték egy körre Dunakeszire, és utána elnézést kértek. Pedig azt is elmagyaráztam nekik, hogy ha üresbe teszik a váltót, és kihúzzák a kéziféket - levegőt vehetnek közben - akkor beindul.


Így pattintotta le a nissanos srácot

Szóval idén februárban a Lánchídon mentünk gyanútlanul az új benzintankkal és a karácsonyra kapott gps-emmel felturbózva, mikor egy elszabadult nissanos srác átfutott a sávomba. Végigszántott a kocsimon az első lemezétől a seggéig, a végén lepattant. Plusz öt fok volt, utána mégis azt írta a betétlapra, amit 40 percig töltött ki, hogy megcsúszott a jégen. De nem törődtem vele, mert a céges autójának volt cascója, és a helyesírási hibái ellenére, például hogy én "szabájosan közlekedtem", megértették a biztosítónál a lényeget. Egy harcsabajszos, korrektnek tűnő hatvanas jött ki a Hamzsabégi úttól felmérni a kárt, mindent lefotózott és közben azt kérdezte, hogy stimmt, mire gondolok?

Stimmelt, mert gazdasági totálkár lett, és megkaptam áprilisban a 190-et. Szegény kocsim még egy ütközést nem élt volna túl, már csak ezért sem kalapáltattam össze.


Az utolsó út a frissen lopott Brad Pitt-tel

Úgyhogy mivel még nem találtam újat, és októberig érvényesek voltak a papírjai, ilyen állapotában használtam tovább. Egy roncstelep 37 ezret ajánlott, de nem siettek érte jönni, és én sem zaklattam őket. Így megtapasztalhattam, milyen nehéz egy ronccsal közlekedni: nem nyílt a bal ajtó, az ablakot nem lehetett letekerni, mert minden össze volt préselve az ajtóban, és a benyomott B oszlop miatt a visszapillantóból kicsit olyan volt, mintha magamat követném. Volt pár előnye: keveset fogyasztott: havi 5-10-et (mármint tankcsere után). Ha siettem, nem mertek elém tolakodni, mert úgy tűnt, hogy nem féltem a kocsim (pedig igen), és rövid blöffölés után általában ők fékeztek. A legjobb mégis az volt benne, hogy bármilyen kulccsal működött, így ha véletlen bezártam a slusszkulcsot, csak egy járókelőt kellett meggyőznöm, hogy adja kölcsön a lakáskulcsát, és máris nyitva volt.

Októberben már én hívtam fel az áprilisban ránk alkudó roncstelepet. Közben kiderült, hogy máshol ingyen sem veszik be, mert a forgalomból kivonás is sokba kerül. De itt az időhúzásért büntetésből csak 7 ezerrel adtak kevesebbet az árnál.


Pilisjászfalura viszik szétkapni

Az utolsó estéjén még elvittük az Aréna moziba, Bencével hazafele Brad Pittet is magunkkal vittük a Becstelen brigantykból. Másnap a Flórián térre jöttek érte, az Index új címére. A végső úton megköszöntem neki, hogy megtanulhattam rajta vezetni, meg hogy ilyen szépen lett vége, hogy megvédett és még pénzt is szerzett nekem egy utódra. Bevágódtunk a szállítókocsi elé, a trélerre sajnos nem állhattam fel vele. Amikor kiszálltam csak a táskámat vettem ki, nem volt pofám mellé az akut is kiszedni, vagy a kerekeket, ahogy Kari tanácsolta. "Ma szétkapják" - búcsúzott az öreg, akit utána felhívtam, hogy a kézifékét húzza be, mert szeret mindenről legurulni. Mondta, hogy behúzza.


Erre csak ráfeküdtem

A pénzből most új autót keresek, csak 98-asnál ne legyen öregebb, piros lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr731546177

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fideszes autó közpénzből? 2009.11.28. 22:15:22

Mindenki szeret utazni. Ha lehet, kényelmesen, ha lehet, olcsón, sőt, ingyen. Az utazás kényelmességét a gépkocsi biztosítja, ingyenességét pedig a közpénz. Az utóbbi időben rendszeresen hullanak ki a csontvázak a Fidesz szekrényeiből, de úgy tűnik, a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pipi 2009.11.27. 08:24:10

Az Árkádban nincs is mozi

kokal 2009.11.27. 08:28:01

Nézzél valami leharcolt tankot.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.27. 08:30:04

Ferrari Enzo!
98-tól fiatalabb és a piros áll neki a legjobban... :D

mjking 2009.11.27. 08:30:16

Ez is piros, humoros. Alacsonyan szállt egy toyota... Egy kertben landolt. www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=63070

Sopánka76 2009.11.27. 08:33:39

Ennyiért? Háát...
Suzuki Swift, Hyundai Accent.

Cimbi 2009.11.27. 08:38:40

egy kek sunny futott ulessel?

Real_Infidel 2009.11.27. 08:40:25

Átlátni az ajtónál a gumikéder fölött. Nem ázott be?

apr494 2009.11.27. 08:51:31

A helyzet az, hogy a forgalomból kivonás nem kerül sokba. Én a 23 éves 105-ös Skodámat vittem a Bonci bontóba. Még érvényes műszakija és zöld kártyája is volt. 1500 forintért kaptam meg a bontási átvételi igazolás meg a rendszámokat, azzal mentem az okmányirodába és a dolog percek alatt elintéződött.Nem tudom, hogy a cikkíró e nélkül hogyan jelenti ki a kötelezőből meg a súlyadóból vagy hogy hívják azt manapság. Arra gondolni sem merek, hogy azt mondja, hogy ellopták.
Csak azt sajnáltam, hogy a rendszám egyik példányát sem tarthattam meg legalább emlékbe.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.11.27. 08:53:19

Emiatt a horpadás miatt kivégezted az autót?
Ennek nem ez a pár hupli volt a legnagyobb baja!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.11.27. 08:56:06

@apr494:
"Csak azt sajnáltam, hogy a rendszám egyik példányát sem tarthattam meg legalább emlékbe."

Ez pedig genyóság, hiszen megvetetik veled és az a saját tulajdonod.
Ha hasonló helyzetbe kerülök, én is szívesen megtartanám emlékbe, másrészt a sajátom is, úgyhogy tuti megtartanám.
Megmondanám, hogy sajnos ellopták.

sa_ttila2 2009.11.27. 08:59:16

Hát igen, hozzánőhet az ember szívéhez egy autó. Minél több szíváson átesel vele, annál inkább...
Mindazonáltal iszonyatos mázlitok volt, hogy csak az oldalát szántotta végig a kisköcsög...
Sajnos pesten az autó 1.5 tonnánál kezdődik... :(((
Abban kezdi az ember biztonságban érezni magát.
98nál fiatalabb, 2 kilóért? Háááááát...... az megint nem tank lesz...
És abban viszed a családot, BradPittet....
Bátor csaj vagy... :)

2009.11.27. 09:10:22

Eddig ezt a lányt hol dugdostátok?
(Nem úgy, disznók.)

Írnis is tud és még helyes is.

2009.11.27. 09:11:30

Nem úgy, mint én, aki írni se tudok, a többiről meg ne is beszéljünk :)

Xmas 2009.11.27. 09:14:18

Nem-e lehetne mindig csakis ilyeneket olvasni itt?

ghostdog75 2009.11.27. 09:16:47

Kati!
te a Gőzsy Zoli tezsvérje' vagy?!mert egyrészt szemmellátható a hasonlóság,másrészt nem sok ember szaladgál ezzel a névvel,ráadásul KapoZSvár,ugye...bátyádat ismerem még a Munkácsyból illetve az egyetemről...jó kis cikk lett,mindenképp érdekel a történet folytatása...
szép napot!
én

hhh. 2009.11.27. 09:19:58

1. szerintem 3 próbálkozás után senkinek sem lenne szabad jogsit kapnia.
szerintem.
2. roncsokkal közlekedni meg nagyon aranyos és talán trendi, de nem túl biztonságos sem a környezetre, sem, mint a mellékelt kis történet mutatja, az utasokra nézve - legalábbis idegileg.
merthogy a haver ki akart szállni. meghogy nem tolerálják a leálló autót csúcsforgalomban. aha.
helyesbítenék: nem toleráljuk a lerobbant roncsokat, csirkeudvarokon kívül.
a néni inkább írogasson novellákat, meg menjen el fotómodellnek.
maruti cikk, én meg nézegessek bociszemű barnát kávéscsészével?!
totalcar.

feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2009.11.27. 09:22:30

Jó kis írás!
Tegyél mellé kicsi pénzt, és vegyél piros Corrado-t!

feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2009.11.27. 09:23:50

@hhh.: ecsém, téged honnan szalajtottak?

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.11.27. 09:31:21

Van egy fabia kombim eladó. Mindíg női autó volt, van benne klíma és barnásvörös... 70.000km...
Még egy millát hozzádobsz a kétszázhoz és viheted!
:)

gionnandor 2009.11.27. 09:31:28

Öröm volt olvasni és ne vegyél új autót.
Majd ha az okost is otthagyja az új autója a Váci út közepén akkor nem szól be...

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.11.27. 09:32:28

Örülj, hogy megúsztad a marutit és életben vagy! Mostmár tessék végre normális kocka öreg VOLVO-t venni!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.11.27. 09:36:02

@hhh.:
"mint a mellékelt kis történet mutatja, az utasokra nézve"

Miért? Kinek mi baja lett?

Az meg, hogy az utas ki akar szállni, sokszor inkább jó hír.
Nem tudom, mi bajod van a járművekkel ecsém.

Egyébként én is azt mondom, hogy 3 sikertelen vizsga után nem engedném a negyediket.

Különben a saját barátnőmet is kirúgnám, ha azt látnám, hogy csibehálót dob az akkura. És ez nem műszaki hozzáértés kérdése. Aranyosak a lányok, de kártevő nem kell a házhoz.

Egyébként senki ne értsen félre, jó a cikk, jó az írás, jó a maruti.

yomsisi 2009.11.27. 09:37:08

Pipi a 001-en!

Árkád mozi.
Szövegértés elégtelen, ülj le! :-))))

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2009.11.27. 09:40:18

@Mk412: a rendszám NEM a saját tulajdonod... nézz utána! peace!

JOHN RAMBO 2009.11.27. 09:40:59

ezek ellopták bredpittet!

changebug (törölt) 2009.11.27. 09:41:36

Jó írás, tetszett!
vegyél Volgát! 7 személyes kombit. Én olyat vezettem régen. imádtam. kényelmes akár egy hajó van benne anyag, majd 3 literes, 3-asba gyönyörűen el lehetett indítani azt a pár tonnát mikor szétment a sebváltó (majd a kuplung:)) bárminek és bárkinek nekimehettél - akár egy tank és mindent túlél. 140-nel akkor se ment többel ha üresen volt meg akkor se ha volt benne 1 tonna. Imádtam.
bmw, merci meg ezek egy kalap szar - volga az isten:)

Suttora 2009.11.27. 09:42:18

Jó post volt, várom a folytatást!

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.11.27. 09:42:27

200 ezerért és még ne is legyen öregebb 11 évesnél? Egy pettyet még pontosítanod kéne és leszállni a földre, mert vagy egy hasonszőrű bontószökevény jöhet szóba, vagy maximum egy Bburago modellautó ennyiért. Talán egy piros babakocsi.

Itt, Írországban találni ilyen olcsó pénzért is kocsit, de otthon kb. lehetetlen*. 800 euró környékén 95-98-as Mazda 323, Toyota Carina E és Fiesta hegyek vannak. meg Escort.

*kilukadt, kétmilliót futott letaposott huszárcsizma nem elfogadható.

hhh. 2009.11.27. 09:43:34

@anyahajókabinajtóhajtogató: hehehe. imádok észemberekkel vitatkozni...

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.11.27. 09:44:22

200 ezerért és még ne is legyen öregebb 11 évesnél? Egy pettyet még pontosítanod kéne és leszállni a földre, mert vagy egy hasonszőrű bontószökevény jöhet szóba, vagy maximum egy Bburago modellautó ennyiért. Talán egy piros babakocsi.

Itt, Írországban találni ilyen olcsó pénzért is kocsit, de otthon kb. lehetetlen*. 800 euró környékén 95-98-as Mazda 323, Toyota Carina E és Fiesta hegyek vannak. meg Escort.

*kilukadt, kétmilliót futott letaposott huszárcsizma nem elfogadható.

esde 2009.11.27. 09:45:33

ezt a fost láttam egyszer a deáktérnél, de mintha egy fiatalabb csajszi ült volna benne? gondoltam hogy valami tanuló autó lehet de hogy ennyire?:D

Nagyon retekül néz ki, ez az autó...

Azért azt ugye nem mondjuk hogy ez magától lett ilyen.. mert ha kicsit karbantartotta volna a tulaj ... na mind1..

w126sd 2009.11.27. 09:45:50

Sírjak vagy nevessek?Tipikus női vezető,és ezt nem bántásból írom!
Elkezdett kattogni emelkedőn felfelé:-)
Sok sikert az új autóhoz,Csikósnál sztem találni fog vmi jót!
Peace

Acmee 2009.11.27. 09:46:18

@anyahajókabinajtóhajtogató:

Íííígy van!

Öreg 850-es dízelt, arról még az IFUCK (IFÁKK :D) is lepattannak :)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.11.27. 09:48:11

@vivax: ilyet ajánlani, most komolyan? :D

Atyaég.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2009.11.27. 09:48:55

@ghostdog75: Itt mindenki GaboZSvárról jött? :D Én meg Táncsicsos voltam :) Meg persze TK-s is, utána.

vivax 2009.11.27. 09:49:05

@KuKori: Mer? törni jó ez is, a maruti után meg egyenesen Porsche. Na jó;)

karlmann 2009.11.27. 09:50:29

Kedves Kati, remek írás grat. Sajnos változtatni kellene a paramétereken, mert az általad megadottaknak megfelelő autó, csak a tiedhez hasonló GTK-s roncs formájában létezik. Jobban jártál volna, ha a 190-ből helyrehozatod. Ha Csikós már lenepperezett akkor élni kellett volna a lehetőséggel és "kiverni belőle" egy olcsó szerelőt.

w a s d 2009.11.27. 09:51:40

Nekem miért mindig csak 40-50ezreket fizet a biztosító gazdasági totálkár esetén?:D

Nem lehet amúgy, hogy akár a feléből a kapott pénznek rendbetették volna? (Képeken az nem igazán látszik, mennyire tört össze, illetve az egy képen ami van a törött oldalának kb. olyannak tűnik, hogy még simán- és olcsón- menthető.)

msadmin 2009.11.27. 09:51:41

helyes Nő, aranyos írás.

végre egy nő aki nem tűr el vmi pénzes farkat hanem küzd a kis roncs autójával.

maximális respect.
tegnap láttam egy bombanőt egy sráccal egy trabantban. hihetetlen.be is engedtem őket. ez a szerelem ba+!

Lowtyo 2009.11.27. 09:52:01

@scheerti: hú
ezeket valami rossz-arcú manyus forgalmazta régen magyarországon.
jó kis autó.
hehe

buherátor 2009.11.27. 09:52:23

@Mk412: az a genyóság h. megvetetik veled, de mégsem a tied.

hhh. 2009.11.27. 09:58:01

@Mk412: ha esetleg kiszállnak az utasok (saját felelősségre) az ok, max őszülnek egy kicsit, de amikor mögötted áll a forgalom, mert a cuki 16 éves lyukastankos, alapjárat nélküli kocsid leáll...
meg igazából nincs bajom az öreg kocsikkal, ha veterán, vagy olyasvalaki kezeli, aki ért hozzá.
aki meg nem, annak nem való. mint ahogy a jogsi sem.
azoknak még várni kell még 3-4 évet, mire a közlekedés full automatizálva lesz (persze nem nálunk;)

heliox 2009.11.27. 09:59:04

Én egy 1992-es autót vettem tavaly 880e-ért.

Blafit 2009.11.27. 10:02:26

@msadmin:
Nekem is tetszett az írás.
Nem szégyen Marutival járni.

Rák Attantam 2009.11.27. 10:08:00

"tegnap láttam egy bombanőt egy sráccal egy trabantban. hihetetlen.be is engedtem őket. ez a szerelem ba+! "

Egy francokat! Csak messze van a garázs, ahol a cicás bömös áll...

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.11.27. 10:08:05

@buherátor:
Enyém és kész :D

@hhh.:
Egyetértek sok mindenben. Szerintem a mai műszaki ismeret, amit egy átlag sofőr kap, nagyon kevés. Most járok jogsira (A kat.)
és csak fogom a fejem, hogy micsoda sületlenségek hangzanak el, persze tudottan, de nem számít, mert "úgysem lesz rá sohasem szükséged", csak a vizsgán menj át.

Nem arra gondolok, hogy csak gépészmérnökök kaphassanak jogsit, de valaki tudja már, hogyan működik a gép, amit kezelnie kell.

Ádán 2009.11.27. 10:10:45

@anyahajókabinajtóhajtogató: a "normális" kocka öreg Volvo nem olyan biztonságos, mint sokan gondolják. Itt egy törésteszt, amiben a kis Renault Modus az ellenfél, és a Volvo 940 csúnyán alulmarad.

Én néznék például egy ilyen Fiestát:
www.hasznaltauto.hu/auto/ford/fiesta/ford_fiesta_focus-3416377
7 évig használtam egyet, és jól működött.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2009.11.27. 10:11:51

Kati, ahonnan a Zastavát ajánlották:

FIAT CINQUECENTO Sporting 1.1, 96-os, csak két évvel idősebb a kitűzöttnél és 60-nal drágább:

www.hasznaltauto.hu/auto/fiat/cinquecento/fiat_cinquecento_sporting_1.1-3399430

snaub 2009.11.27. 10:13:31

nagyon jól néz ki a csaj a képen!

ernő50 2009.11.27. 10:17:41

Azt nem lehetne, hogy ez a csaj és a Csikós írja a cikkek nagy részét?
Ez a két ember van a Totalcar-nál akik tudnak írni. Ráadásul szegény Katit eddig nem is hagyták érvényesülni.

(A többiek elég ha az autós híreket szerkesztik.)

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2009.11.27. 10:20:12

a "csajnak" van neve is uraim!!!

Sopánka76 2009.11.27. 10:21:43

Hát igen, vagy az évjáratból kell engedni, vagy az árból.
98-asból ez a legkevesebb, amit ajánlanék, 289.000-ért:

www.hasznaltauto.hu/auto/suzuki/swift/suzuki_swift_1.0_gl-3349006

Picpic 2009.11.27. 10:22:59

:-) Nekem is Marutim van! Semmi baj nincs vele! :-) Igaz 2 éve fel lett újítva a motorja.... meg az ablakemelők sorban megadják magukat, de ezen kívül semmi komolyabb!
Elvisz engem a világ végére is és soha nem hagyott ott sehol.
A cikk írójának akkor egy nem igazán jó pédány jutott! .-)

MantaMann 2009.11.27. 10:23:39

Ez az egész... ugye vicc? Avagy elrettentő példa?
"a régi Daciánknál sokkal nehezebben adták kölcsön." Az "írás" végigolvasása után teljesen biztos vagyok benne: AZ IS TÚL JÓ VOLT NEKTEK!

BKV

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.11.27. 10:26:35

@Acmee: Nekem 3 öreg kockám volt, egy 940 turbós benzínes kombi és két 740es , egy dízel-egy benzines... Az egyik 740essel leökött a kamion az útról (holttérben voltam) és megúsztam. A 940 kombiba egy 7es bömös szállt bele 60-70-el , azt is megúsztam... Nem mondanék többet.

tarkamarha 2009.11.27. 10:30:15

Bocs, nem azért, de a legközelebbi találatot ami a szűk keretfeltételeknek megfelel eddig én küldtem... Bár névleg bordó, szerintem inkább piros (nőről van szó, neki fontos a szín). A kora éppen belefér és csak 239 eFt az ára.

www.hasznaltauto.hu/auto/fiat/uno/fiat_uno_1.0_i.e.-3395517

Ez után vagy ennél pontosabb találatok kellenének, vagy olyanok, amik indokolják, hogy miért az eltérés. Gondolom.

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.11.27. 10:32:42

@Ádán: Ja és nem csak frontálpuszi van ám! Egyébként egy korszerű autó sok lufival biztonságosabb persze de azt nem lehet pár százezerért kapni! Most Alteám van ami biztonságos de négyszer annyi volt mint a 940es volvo! Nem mindegy. 1 milla alatt igenis a volvonál nincsen biztonságosabb (240,740/60,940/60)! Egyébként meg például amikor hátulról belémjöttek, ha választhattam volna mondjuk egy vadiúj 9 lufis yaris és az akkori 940 kombinátor között akkor sem a yarist választom! A bömös a yarisban bejött volna a lapockáim közé!

ogrish 2009.11.27. 10:35:56

Audi 100 1985 2.0 Diesel eladó ha érdekel.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.11.27. 10:41:31

@tarkamarha:

Ez jónak tűnik, ha van alja, akkor jó lehet.

Suttora 2009.11.27. 10:42:38

@Ádán: Ha jól emlékszem, az a törésteszt nem volt teljesen tiszta, volt egy kis sumákolás. Vagy rosszul tudom?

Suttora 2009.11.27. 10:43:38

@Picpic: "Nekem is Marutim van! Semmi baj nincs vele! :-) Igaz 2 éve fel lett újítva a motorja.... meg az ablakemelők sorban megadják magukat, de ezen kívül semmi komolyabb!"

Ezen kívül? Miért, talán más is van benne? :DD

w a s d 2009.11.27. 10:43:57

@anyahajókabinajtóhajtogató:
Azért ott vannak még a Mercik is pl., amiket meg lehet kapni 1 millió alatt, és nem kevésbé biztonságosak.

bajnaigordon 2009.11.27. 10:44:20

A véleményem:

- aranyos csaj, de nem egy feltünően jó nő, és nem magas. Inkább átlagos, helyeske, két gyerek után jó pár kilót felfog szedni. De jó stílusban ír. Szórakoztató, mert jó párszor mosolyogtam rajta.
- Vegyen inkább japán kiasutót (micsu, toyota, honda) a színtől függetlenül. Nem, a Maruti nem japán. A Suzuki sem.

Picpic 2009.11.27. 10:45:30

Aki ésszel vezet az a legtöbb balesetet el tudja kerülni. Nálam is volt olyan szitu, hogy le kellett mennem a patkára, mert a velem szemben jövő nem fejezte be az előzést.
Marutival vadulni nem lehet, előzésbe kezdeni csak jól belátható egyenes szakaszon és lendületből lehet. Ezt mind figyelembe kell venni egy ilyen autónál.
A másik amiért szeretem, a parkolás vele a zsúfolt városban super!
És ha szabálytalankodom elég csak rámosolyogni a másik autósra és azt gondolja, szőke nő kis piros autóval és máris nem ordít annyira! :-))))

w a s d 2009.11.27. 10:45:35

@Suttora: Mégis milyen sumákolás?

domi0318 2009.11.27. 10:45:46

Szólj a Csikósnak, biztos tud még zsírozni neked egy remekbeszabott Mercury Topazt, amiben van éjjbíesz, meg éérkondi. azok ám a remek vasak :)) és ha jól viselkedsz még a szerelőisten Kareszt is bemutatja neked, és halleeeeluuujjaaa! :))

bajnaigordon 2009.11.27. 10:47:18

Az indexnél ilyen rosszul fizetnek,hogy nem tudzs még pár százezret hozzátolni?

domi0318 2009.11.27. 10:48:54

@bajnaigordon: te miért nem az országot vezeted ki éppen a gazgasági válság begyűrűződésének mélységes kénköves poklából, he?! lazsálunk munkaidőben, TC-t olvasunk?! értem én, hogy csak 1 Ft-ot keresel, de akkor is :))) adj inkább a csajnak egy levetett szolglati A6-t :)))

Ubul1 2009.11.27. 10:49:20

Dehogy is fogsz te 200-ért 11 évesnél fiatalabbat kapni anyukám, hát hol a büdös francban élsz te?
nekem ennél egy deákkal többe került a majdnem duplaidős (legalábbis már hivatalosan felnőttkorú volt, tehát legálisan megbaszhatom mikor bedöglik) mindenesetre ezzel a szegény kocsival már csak az fog jól járni aki megveszi tőlem, gyakorlatilag mindent helyrehozattam már rajta, pedig jobban jöttem volna ki ha akkor eladom a csába...
De ennyi ésszel meg érzékkel a JÁRMŰVEKHEZ úgy összességében én inkább javaslom h biciklizzél, aztán azt ritkábban vágod haza, és hamarabb közbelép a természetes szelekció a legközelebbi balfaszkodásnál.
A Zsolti báttya meg el van tévedve, sajna ott tartunk h egy ilyen gyakorlatilag az ütközés előtti állapotában (gyakorlatilag roncs volt akkor is) van egyeseknek bőr a pofáján 150e-t elkérni, pedig én 60e-t se adtam volna érte. Ezért tartunk ott h nem lehet reális pénzért akár idős gépet is kapni, és minden fillérbaszó ronccsal jár gördeszka helyett.

bajnaigordon 2009.11.27. 10:50:57

@Picpic: Én mindenkire ráordítok. Ebben teljesen liberális vagyok, s nem diszkriminálok senkit!

Suttora 2009.11.27. 10:51:54

@F/: Úgy tudom, hogy a Volvóban nem volt motor...

w126sd 2009.11.27. 10:52:14

@snaub: Te mit néztél,rádiót????????
Rák Attantam
Na ott lehet még igazán csajozós duma!Vagy vette a szájat 3 ezerért:-)

Picpic 2009.11.27. 10:54:07

@Suttora: :-)))))
Én csak azt soroltam fel ami elromlott rajta! :-))))))

imota 2009.11.27. 10:55:32

Ez egy autó élet-novella.Nagyon szinpatikus az írás nem különben az író!
Írjon még!

BaT2 2009.11.27. 10:56:04

Még egy ajánlat 200 alatt, csak az év nem fér bele, de pestre ez kell: www.hasznaltauto.hu/auto/lada/nova/lada_nova_2105-3276823

w126sd 2009.11.27. 10:56:36

@bajnaigordon: Fakanalat a nő kezibe!!!!!!!!!!

imota 2009.11.27. 10:58:42

Azért kíváncsi vagyok a történetre hogy talál rá a következő autójára!

tom88 2009.11.27. 11:00:38

300ft, sok férőhelyes, és még a csomagoknak is jut hely bőven???
piros7-es?

bajnaigordon 2009.11.27. 11:04:38

@w126sd: Régimódi vagy. Én mást szoktam adni egy nő kezébe!!! :-)

repecs 2009.11.27. 11:12:14

Köszönd meg a srácnak. Mert még 5 évig jártál volna vele.

Alvarez 2009.11.27. 11:12:19

Lyukas tankkal autózni nagyon gáz. Tudtad, hogy a benzin rákkeltő és az aszfaltnak sem tesz jót? A fokozott tűz és robbanás veszélyről ne is beszéljünk.

arabs 2009.11.27. 11:20:15

A kocsi nem, de te nagyon szimpi vagy!

Rotox 2009.11.27. 11:23:43

Hát sajna ez kissé reklámszagú... Én is próbálok megszabadulni 19 éves kocsimtól,és mivel a regisztrált bontókban érdeklődve a legjobb ajánlatok 4-7 000 Ft között mozogtak, a cikkben leírt 30 000 Ft-on felbuzdulva felhívtam a Pilisjászfalui bontót. Közölték hogy én fizetek 8 000 Ft-ot!!! és már vihetem is a vasat (Igaz az én mosolyom nem olyan szép, mint Katié). Amúgy a cikk tetszik.

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2009.11.27. 11:25:36

Hát... kétszázért semmilyen okosság nem jut most eszembe. :(

Talán egy másik Suzi... vagy F Astra, ha kijön belőle és kifogható.

Hosszu 2009.11.27. 11:28:13

@ernő50: "Azt nem lehetne, hogy ez a csaj és a Csikós írja a cikkek nagy részét?
Ez a két ember van a Totalcar-nál akik tudnak írni. Ráadásul szegény Katit eddig nem is hagyták érvényesülni.

(A többiek elég ha az autós híreket szerkesztik.)"

Ommm meg gyárcson videókat!
Követelem! :)

Bambano 2009.11.27. 11:32:42

ebben a kategóriában opel corsa...

az "én nem szánnék rá annyit" szövegre jött a "nem szánok rá annyit jótanács", hogy akkor nyomd a gázt:P

csorsza 2009.11.27. 11:39:16

A cikk szórakoztató, de egy ilyen rozsdás rommal közlekedni egyáltalán nem jófejség. Jobb lenne - neked is, és a többi közlekedőnek is - , ha rászánnál még pár százezret egy jobb állapotú autóra...

2009.11.27. 11:39:32

Bé Gordontól idézek: "...aranyos csaj, de nem egy feltünően jó nő, és nem magas. Inkább átlagos, helyeske, két gyerek után jó pár kilót felfog szedni."

Gordon, a feltűnően jó nőket feltűnően sokan akarják megcsinálni.
Ez a nő pedig azért több, mint helyeske, ránézésre pont annyira vagány, amennyire kell (na jó, a Marutit nézve néha kicsit jobban...), abszolúte feleségnek való és nem csak mosás/főzés/takarítás kombóra, úgyhogy javaslom a Bencének, qva gyorsan vegye el, ha még nem tette meg.

A következő kocsijába meg dobok 20 rongyot, csak úgy jófejségből. Hátha összejön legalább egy Fastrára való, két lufival, de szigorúan max 60 pacival. Nehogy száguldozzon a drága, kár lenne érte.

Ubul1 2009.11.27. 11:39:43

Bocs, elbaxtam a linket, minimálárat nem adtam meg, kemény 11 db nem törött kocsi van 200e alatt 98-tól. :D

www.hasznaltauto.hu/talalatilista/auto/DOSRLCUSP6POQOO4G123SYE55160WGQMOJJR48R8EWPDO9DSOQ86PD20A699DZ8F3T054Q9JLUJ5M8LHZS7CQQ3T8AQY49LDS00QLUH4T4URMSHZKY86LZOLLH3A5J8EH9HF2L499HPGZEALACJTLSCWQLGJZRUH3APER3HH1Y9U8YLIE25T4RMDZK8ZJ097O9TMRTKG54KQP2EJ9R3ZWH5F5LLSY2MCUYUWMGP7DALUOUGS3270EH2Z4YJAW9OUHLGPYH85Q4SM6Z73G322Q4FJEEWS1GF95G074AQS4G4LE9D0HC94YEDE36ACAGQEAOQCZUYS3YG0979S1D2HOISDDACQQ/page1

Hidd el, 20 évesen is ki lehet használhatót fogni, a magamét meg nem adom 250e alatt, nekem is 300e körül van csak a szervízekkel, pedig piros az is,(LY3D-tornadorot) meg 3 ajtós, schibedah, plüss, (még a álkróm szegély is ami Csikinek annyira tetszik körbe ér az egész utastéren és totál hibátlan;) rozsda semmi, műszerfalon egy mm repedés sincs. na csorog már a nyálad?

esef 2009.11.27. 11:39:44

Én a "régi" Fiat Pandából javasolnék egy utolsó darabot. Csikós úr meg majd segít szerelni, úgyis van már benne rutinja... :)

Másik megközelítése a dolognak: Bende és Winkler kollégáknak feltenni a kérdést, hogy mit, bölcsen meghallgatni a választ és azokat a típusokat messzire elkerülni.

Gőzsy Kati 2009.11.27. 11:41:01

Köszönöm a kedves kommenteket, meg a linkeket. Ezt a találatot a videórovatnak küldtem tovább: www.hasznaltauto.hu/auto/volvo/240/volvo_240_gl-3390283 . Mindjárt végigböngészem az összeset, csak épp hírügyeletes vagyok, és kultbréking van: az Avatartól behányt egy kritikus.

2108face 2009.11.27. 11:41:06

17. 000-t futott Lada Kalina 800-ért az már ajánlat, nem ez.

**ADAM** 2009.11.27. 11:50:11

Szia Kati!

Van itt egy autó a szomszéd családnál, ami szerintem rád vár.
PIROS MAZDA 121. 8 éve biztos náluk van, mert azóta itt lakom. Garázsban áll. Most született gyerekük és kicsi lett az autó.
Mondjuk az biztos, hogy 1998 előtti. Viszont nem széttört romhalmaz.
II. kerületi családi ház. Nem megélhetési autónepperek.
Ha érdekel, írj két sort, és összehozlak velük.
Szia
Adam

Rocko- 2009.11.27. 11:54:11

href.hu/x/apf0

kicsit kevesebb, mint 200. csak millióban. :)

Gőzsy Kati 2009.11.27. 11:56:32

@bajnaigordon: de tudok többért, 300-ért:) Bár nem hinném, hogy 80 pluszért nyílnak meg előttem a lehetőségek.

toviferi 2009.11.27. 12:00:25

Egy gyöngyszem ez a cikk, köszönjük Kati! :)

Nancsi 2009.11.27. 12:00:43

Mk412

"Nem arra gondolok, hogy csak gépészmérnökök kaphassanak jogsit, de valaki tudja már, hogyan működik a gép, amit kezelnie kell."
Azonnal kapcsold ki a számítógépet, meg a commentelők 95% is tegyen hasonlóképpen.

gnme 2009.11.27. 12:02:59

..ez egy kiszámíthatóan elromló autó.

..üveg pálinkájé van hozzá amit akarsz

www.hasznaltauto.hu/auto/fiat/cinquecento/fiat_cinquecento_sporting_1.1-3339716

egy istenadta sportgép :D

:)

Ubul1 2009.11.27. 12:03:58

@Fox888:
Ezt ugye viccnek szántad?

Bambano 2009.11.27. 12:05:07

DIJ rendszá: do it jorself autó:)

@Hosszu: Anna is tud írni, el is zavarták:))

eszembejutottvalami 2009.11.27. 12:05:51

Szia Katalin!

Gratula a cikkhez bár én kevesebb képet raktam volna magamról a cikkbe. Bár az is tény hogy én nem vagyok olyan csinos mint te. Az én javaslatom a Toyota Starlet. Nekem is az van, de (még) nem eladó. Az ezres benzinesnek 5.5 l/100km nyáron télen 6 a fogyasztása jól megy könnyű a kormánya a váltója mint a vaj.Nagyobb mint a Maruti és kényelmesebb is.Elnyűhetetlen.Az 1987-es évjáratú autómon minden tökéletesen működik fűt-töröl-priccel-megy-kapcsol. a motor 12 szelepes pörgős.

Nézd meg ezt jól hangzik:

www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/starlet/toyota_starlet_1.0_uzembentartoival_is-3411359

bajnaigordon 2009.11.27. 12:07:58

@Balchee74: Nézd, én teljesen reálisan szemléltem csak, kormányunk egyik jelszava is (lehetne): reálisan uralni a helyzetet!
Biztos, hogy egy normális csaj, az írásból is látszik. A személyes preferenciám mégis a kb 180 cm magas, vékony, hosszúcombú, nagymellű nők felé vonz.
Ugyanakkor ne dicsérjétek túl, mert még elbízza magát!

Bambano 2009.11.27. 12:09:06

@Gőzsy Kati: most lelki szemeim előtt felrémlett, ahogy megveszed a piros kockavolvót, és elmentek egy cukiba Annával... Te hogy csinálod a rántást? teszel bele más fűszert is? igen. és te mikor cseréltetsz fékbetétet a volvódon?
lol:)))

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.11.27. 12:09:14

@Gőzsy Kati:

Pedig de. 300-ért már egy fél kategóriával feljebb lehet lépni megbízhatóságban.

A videórovat kombi Volvót vesz? Hmmm:)

szófogadatlan prókátor 2009.11.27. 12:16:02

Jó írás volt, öröm volt olvasni, köszönet érte!

Ejoy 2009.11.27. 12:19:47

Ha nem vagy TotalCar-os:
-ezt soha nem veszik gazdasági totál kárra
-a kár értékből amit fizettek volna kb. egy biciklit vehettél volna.

egyszer volt szerencséd, a semmire kaptál két kilót, de azért ne gondold komolyan, hogy ennyiért kapsz mégegy autót, ami normális is...

tarkamarha 2009.11.27. 12:20:38

Nem egy álomautó, de megy és nem kell aggódni, hogy ellopják. :)
www.hasznaltauto.hu/auto/daewoo/tico/daewoo_tico_sx-3437703

walker57 2009.11.27. 12:26:27

Tetszett a post.
Ez szép volt, valódi évek-emlékek.
Nekem van egy 23 éves 1.6 Golf I dieselem,már csak ritkán használom, de nem igazán tudok megválni tőle..néha beindítom 4 hónap után is pöccre indul, pedig diesel a drága és még sorolhatnám.
2 évente leműszakiztatom :)
A vége persze egy bontó lesz, de......majd :)))

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2009.11.27. 12:27:33

Kétszázezerért autót. Peeersze. Annyiért robogót veszünk. Az pedig ugyanolyan biztonságos, mint a kétszázezres bontószökevény.

Ubul1 2009.11.27. 12:29:07

Oppácska! Helyben van, 3 hengeres, 3 ajtós, nem fut a legszebben a lökős pereme (tán elütöttek vele egy macskát?) van rajta egy randa fényezési hiba jobbhátul, de fiatal, fordszámmérős kultúrált beltérrel, jó alkualap lehet, én meglesném:

www.hasznaltauto.hu/auto/suzuki/swift/suzuki_swift-3409293

A ticot meg már csak azért is felejtsd el, mert alig van belőle, kb ugyanaz a sík igénytelenség mint a maruti, gumimérete is lehetetlen. a swift sokkal autószerűbb azoknál.

egyenes labirintus 2009.11.27. 12:30:51

Ennyiért nem kapsz normális 98as autót. Engedned kell, vagy hozzácsapsz az összeghez vagy öregebbet veszel. Én swiftet vennék a helyedben, "sohasemmibajamindentkibír", ha mégsem filléres alkatrészek, alacsony üzembentartás, fogyasztás stb. Hátránya, hogy "nem vagy része a forgalomnak", más autóból nézve egyszerűen nem látszol és gyűlölni fognak, ha megpróbálsz. De a marutiban ehhez már hozzászokhattál.
Sok sikert a vásárláshoz!

Ratnet 2009.11.27. 12:36:00

Ide már bárki írhat autókról akinek Index 'csókja' van?!
Holnap az öreg kutyám fog írni a kombi csomagterekről. Csak előbb benyalja magát a szerkesztőségbe.

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.11.27. 12:36:56

@F/: jogos!
merci és volvo 1milla alatt

egyenes labirintus 2009.11.27. 12:39:28

Na erre gondoltam én is, amit Ubul1 linkelt. Tipp-topp, patika. Persze szigorúan pirosban...

randomuser1 2009.11.27. 12:40:18

istenem, ti aztán tudtok élni... nyomorban

hhh. 2009.11.27. 12:41:54

@Nancsi: hát tudod, a számítógéppel max magadnak ártasz. autóval meg az uccán közlekedsz. meg csöpögteted szét a benzint lukas tankkal...

feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2009.11.27. 12:43:50

@Gőzsy Kati: Na jó. Kettes Scirocco-ban kiegyezünk?

Hozzászólás © 2009.11.27. 12:53:53

@changebug: "vegyél Volgát! 7 személyes kombit. Én olyat vezettem régen. imádtam. ..."

Ja én is imádtam. Szinte mindenhol elment ráadásul.
Csak az a fránya benzinfalás ne lett volna.

no_holy_shit 2009.11.27. 13:03:52

@Mk412:

"Egyetértek sok mindenben. Szerintem a mai műszaki ismeret, amit egy átlag sofőr kap, nagyon kevés. Most járok jogsira (A kat.)
és csak fogom a fejem, hogy micsoda sületlenségek hangzanak el, persze tudottan, de nem számít, mert "úgysem lesz rá sohasem szükséged", csak a vizsgán menj át.

Nem arra gondolok, hogy csak gépészmérnökök kaphassanak jogsit, de valaki tudja már, hogyan működik a gép, amit kezelnie kell. "

en gepeszmernok vagyok es most voltam A es C katbol kresszen. A kat-nal egyutt ulltem a B-sekkel.

ott ül a sok nö(de akar irhatnam: bölcsesz pasi) tanulja a muszakot.

szupi kep: abrocs belso éle elkopott
hozzafüseim:
- a legtöbb mai auton egyben van a csonkallvany a golyalabbal... ameliyk nincs azon sem allithato
- "A" kategorianal mi a faszert van bent ez a kep?

"a dizel motor kompresszio viszonya a benzinesehez kepes...""lenyegesen magasabb"
jo napot! 2009-s irunk egy aktualis feszlesztesu kozvetlenbefscsis szivobenzinmotor epszilonja 12-12,5 egy feltoltott dizele meg 16.5

"az akkumlator savszintje akkor megfelelelö" "ha a a cellak felett 10-15 mm van"
- irna vki cimeket es gyartokat ahol kaphato kupakos akksi. amikkel manapsga talalkozom azok mind zartak

"kupplung holtjatek"
vagy erzed vagy nem. Idaig is mindig sikerult jol beallitani. De most mar tudom hoyg 10-15mm. meg nezem a userek kozul hany ember fog kupplungbowdent cserelni

"ha a fekpedal a pedalut 2/3-ig benyomhato es csak akkor valik kemennye""akkor a dobfek beteti kopottak es utanallitas szukseges"

mondana vki egy 20 evenel fiatalabb autot amiben kezi utanallitasu a dobfek? (berohadt opel utanallito szerkezet nem szamit)

"ha a motorolajfogyasztasa nagy es kekes fust jon a kipufugobol" "akkor a motor mar erosen elhasznalodott"
-> elobb annyi mas szar meghal egy mai auton hogy ezt a kort nem eri meg...

"ha a dizelmotor egyik hengere nem megy, hogy allapitja meg hogy melyik?" "megnyitogatom a nyomocsoveket"
-> gratulalok, meg a vegen az egyik mindenre elszallt megnyitogatja a CR nyomocsovet...
(akkor fogalmazzanak igy:
leallitom a motor, felnyomok ra egy hasznalatom kivuli injetor, vagy ha van megfelelo diagnosztikai SW-m akkor diagnosztikaval lekapcsolom a hengerek injektorait)

"a motor idealis hömerseklete" "90-95°C"
-> szvsz, 10-15 eve ott all a hömerö ahova appliklatak. "közephelyzetbol" csak akkor mozdul ki nagyon elter

TANITSAK MEG INKABB ARRA A JOGOSITVANY szerzoket, hogy
- telen paras idoben NEM belsokeringetest hasznalunk
- hol a ködlampakapcsoloja (amivel NAPSÜTESes idoben LEkapcsoljak es KÖDben FELkapcsoljak)
- FENYSZOROMAGASSAGallitas!!!
- BENZIN!! neha tankolni kell

- mutassak meg, hogy hogyan kell egy bluetooth-s mobilt parositani a kihangositoval/HS-tel

bajnaigordon 2009.11.27. 13:04:53

@Gőzsy Kati: most komolyra próbálom fordítani a hülyéskedést, mi is hasonló összegért kerestünk kocsit a páromnak, igaz nem a nagyvárosba, csak vidéken, ott is azért, hogy ne kelljen reggel-este rámszorulni, önálló, felnőtt nőként ki tudjon autózni a vá.-ra és vissza.
Nálunk még kívánalom volt az automata váltó.
Én is azt tapasztaltam, hogy rá kéne még tenni 1-2 százast, akkor lehet egy normális, üzemképes használható autót kifogni (nagyobb eséllyel).
Aztán jött a válság, máshova kell a pénz, így egyenlőre második kocsi nélkül vagyunk.

esef 2009.11.27. 13:07:42

@eszembejutottvalami:
Pedig lehetett volna több kép. Csikós úr tud írni, de a kopasz buksija nem túl előnyös, végre valaki aki írni is tud és jól is néz ki, a többieket most hanyagoljuk.

@Gőzsy Kati:
www.hasznaltauto.hu/auto/zaporozsec/968/zaporozsec_968_968m-3159140
Ugyan piros, kicsit régebbi, de olcsó és nemsokára már veterán, ráadásul ritkaság... :)

kolombusz 2009.11.27. 13:11:09

Azt azért mindig élvezem, hogy valaki beírja, milyen jól fogyaszt a 700 kilós, literes motorú kocsija. 5.5-6 litert...

Az én 150 lóerős, másfél tonnásom is ennyit fogyaszt, de jártam már meg a miskolc-salgótarján távot 4.5l/100km-es átlaggal is.

Meg hasonlót tudott a régi primera is, 1.6-os 103 lovas benzines, 6 liter alatt. és még hely is van benne, meg kényelmes.

no_holy_shit 2009.11.27. 13:11:23

@Alvarez:

"Lyukas tankkal autózni nagyon gáz. Tudtad, hogy a benzin rákkeltő és az aszfaltnak sem tesz jót? A fokozott tűz és robbanás veszélyről ne is beszéljünk"

es tudod, hoy milyen kurva draga? :-)))

Brigi \"B. A.\" főnöke 2009.11.27. 13:13:09

Ő az új Péter Anna?

Ilyen ridegtartásra első generációs Punto kell.

esef 2009.11.27. 13:13:38

Esetleg tudom ajánlani a Skoda Favoritot, lehetőleg már a VW-félét. Igaz, '98 előtti, ellenben egyszerű mint a faék, van hozzá alkatrész, fenntartani olcsó, a Marutihoz képest pedig óriási.

betépett felhasználó 2009.11.27. 13:15:45

" benyomott B oszlop miatt a visszapillantóból kicsit olyan volt...."

ertheto, de ha a tukrot megrpobaltad volna az A oszlopra szereltetni, lehet rendeltetsszeruen is hasznalhattad volna...
vagy te mindig a hatso szekeken ultel?:)

betépett felhasználó 2009.11.27. 13:17:52

@kolombusz: aaaaa, nem tudod mi az igazi, az en meg 1000-cmkobosemSE!!! megeszi a kozel 8at. es telen, varosban 12litert is.
es a sulya is az 1t-t surolja, alulra.

na, ez az jo suly/ar/hatekonysag/szivas arany

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.11.27. 13:21:20

"de amikor mögötted áll a forgalom, mert a cuki 16 éves lyukastankos, alapjárat nélküli kocsid leáll..."

Lehet, nagyon szelektív a látásom, de amerre én járok, 10 lerobbant kocsiból jó, ha 2-3 szokott ilyen kis gyösz lenni. A három utolsó beteg autó, amivel találkoztam: Mercedes A osztály lerobbanva a lámpánál (ami, ugye, nem tizenéves), BMW vontatva, Ignis felnyitott motorházzal az út szélén...

Szerencse- és karbantartásfüggő ez is, mint sok egyéb.

Amúgy a fórumok fejlécében a piros ladás poszt óta nem frissül a Belsőség-rovat! (De, lehet, a gépem makacsolta meg magát.)

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.11.27. 13:29:13

@kolombusz: Már olvashattunk itt 3,5 litert fogyasztó , fénysebességgel közlekedő luxuslimuzinról is. Mindenki, azt ír, amit akar... :)

Az a lényeges, hogy a nagyautó és a kisautó ára közti különbségből mennyi ideig tudja valaki tankolni a kicsit. Illetőleg a nagyban mit kap cserébe a felárért? (parasztvakító szarságokat vagy tényleg hasznos cuccokat, amiket aztán TÉNYLEG HASZNÁL is a sofőr)

Van-e szüksége a vásárlónak batárra? Ha nincs, minek vegyen olyat?

Hány éves konstrukció az egyik, hány a másik?

Ha kitaposod a szemét, duplájára nő-e az étvágya vagy csak másfélszeresére?

stb. stb. stb.

w a s d 2009.11.27. 13:32:55

@Suttora:
Szerintem ezen a ki printscreenelt képen az ott a motor:

kepfeltoltes.hu/091127/1215538674n_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

De ettől függetlenül valószínűleg viszonylag olcsón tényleg az egyik legbiztonságosabb megoldás.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.27. 13:33:12

Mégiscsak az a piros, 240-es Volvo lenne a megoldás. Utána Péter Annával ketten írhatnának tartóstesztet.

Ratnet 2009.11.27. 13:35:25

@Hagalex: Majd ha már túl leszel az első ilyen 'unikumodon', akkor köpködni fogsz tőle. Hangos, 'lerázza' a műszerfalat, és rohad az alja.:-)

kolombusz 2009.11.27. 13:39:49

@sipike78: én csak egy dolgot nem tudok megérteni. Vadidegenekkel társalgok egy internetes fórumon. Mégis mivel lenne nekem jobb, ha most mindenki elájul, hogy húúúúú, milyen keveset fogyaszt a kocsim, közben meg mégsem? Engem ilyesmi nem boldogít.

Van egy apró különbség aközött, ha egy 1000cm3-es autónak nyomod ki a szemét, ami cserébe nem eszik többet, de nem is megy jobban, meg egy 150 lóerős dízel között. Mert ez megy is... Nekem a 195 centim mellé ennél kisebb autó nem is jöhet szóba.

Igazak azok a dolgok, amiket írsz, csak én is megjegyeztem, hogy azért annyira nem jó a fűnyírómotoros papírkasznis géptől az 5.5-ös fogyasztás.

Hozzászólás © 2009.11.27. 13:44:48

@kolombusz: "Van egy apró különbség aközött, ha egy 1000cm3-es autónak nyomod ki a szemét, ami cserébe nem eszik többet, de nem is megy jobban, meg egy 150 lóerős dízel között. Mert ez megy is... Nekem a 195 centim mellé ennél kisebb autó nem is jöhet szóba."

195 centi és a lóerő között mi az összefüggés? :P

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2009.11.27. 13:47:09

mit keres a maruti autosujsagban? :D

tekniq (törölt) 2009.11.27. 13:48:16

@Suttora: Hol olvastad hogy nem volt benne motor?

kolombusz 2009.11.27. 13:50:10

@Hozzászólás ©: azt már a másik felvetésére írtam, csak elfelejtettem entert ütni...

egyébként meg az, hogy egy nagy autóhoz nem árt egy normális motor is, ha nem akarod, hogy a suzuki is legyorsuljon.

dekás dezső 2009.11.27. 13:50:17

2kilóból jó középkategóriás bringát kapsz.
csapjál hpzzá még kettőt és azért már ESETLEG kevés szívással együttjáró autószerű valamit is lehet venni, amivel üzembiztosan el tudsz jutni a-ból b-be. Ha viszont szeretsz otthon szerelgetni, bütykölgetni, szeretsz szabadidődben is autóalkatrészek után járni, szervizkönyveket bújni, esetleg van autószerelő-lakatos-villamosságis ismerős/családtag, akkor az a 2 kiló nem is olyan kevés. És ugye van még a csoda.;)

Hozzászólás © 2009.11.27. 13:53:04

@kolombusz:

Miért használsz nagy autót? Szállítasz valamit?
Nekem a kedvencem egy Clio volt, pedig én 197 cm vagyok... Az is igaz volt előtte kombi Passatom is.

w a s d 2009.11.27. 13:53:35

@blaireau:
200 alatt bőven lehet olyan autót venni, ami használható. Legfeljebb évi 100-200ezer elmegy javításra.

Kende Pepi 2009.11.27. 13:54:17

@no_holy_shit:

no_holy_shit for president. :-)

TicTac · http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=40344 2009.11.27. 13:56:44

@Picpic: "Nem volt benne olyan sok kilométer, de csak mert a számlálója többször körbepörgött." - talán ezért. ;-)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2009.11.27. 13:57:36

@no_holy_shit: nekem nem lenne ideje elfolyni, a v6 elobb megzabalja mint a lyuk a tankon
:D

dekás dezső 2009.11.27. 13:59:50

@F/: hát tudom, írtam is. én most egy kettes gti-be pumpálom a lóvét.... jkilóhúszér vettem. eddig + 600-ban van;)

kolombusz 2009.11.27. 14:07:52

@Hozzászólás ©: Mért használjak kicsit?
Anyámnak egy fiesta 1.4 tdci-je van, 2-3 decivel fogyaszt kevesebbet. Lehet hogy az én kezemben lenne mondjuk 6 deci, mert ő nem vezet takarékosan.

Nekem ennyit megér az, hogy egy nagy, biztonságos, erős autóban ülök, amiben tolatókamerától kezdve gyakorlatilag minden van. Az esetek nagy részében egyedül utazom, max egy sporttáskával, mégsem ülnék kisebb autóba.

blaiser 2009.11.27. 14:08:27

Ez az egyik legszellemesebb cikk amit a TC-n valaha is olvastam, Karotta remekmuveket is beleertve! Koszonet erte es gratula! Igaz a tema is adja magat, de akkor is. Tessek kerem tobbet irni!

A kerdesre valaszolva, bar ezt gondolom tobben is leirtak mar, 200K-ert csakis azonos vervonalbol...

Mitya Ivanov 2009.11.27. 14:11:42

@tarkamarha: ezt énis nagyon sokat nézegettem kb 3 éve. Nem vettem meg, mert nem férek el benne. Helyxette Punto I-et vettem.

droidvezérlő 2009.11.27. 14:12:31

@Rocko-: Nickje szerint egy lakótelepi Ladás hülyegyerek. :)

Ilyen droidokat szoktam vezérelni,mint az ilyen egykommentes beböfögők....

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2009.11.27. 14:13:33

@Ratnet:

Naja.
Nem tehetek róla, én a szemüveges, vörös, erősen göndör hajú nőket csípem, az sem baj ha nem túl vékony, és kicsit szeplős! :))

Ratnet 2009.11.27. 14:29:48

@Hagalex: Hú, a szeplőst én is bírom. Nem tom mé'...:-)

Cino01 2009.11.27. 14:33:10

snaub: el sem hiszem, hogy ebben a cikkben a suna jutott el az agyadig

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2009.11.27. 14:35:50

@McK:

Appám!
Mindig könnyesre röhögöm magam, mikor így elereszted magad.
Viszont (sajnos) teljesen igazad van, a magyar közfelfogás autózás szempontjából rettentő mélyen van.
Ezt nemcsak az írások egynémelyike igazolja, de időről-időre előkerül a kommentekben is. Legyen szó gumikérdésről, biztonsági felszerelésekről, vagy bármi másról...

Mielőtt bárki dobálni kezdené rám a köveket, hadd jelezzem, sosem a szegénységgel van baj, hanem azzal, ahogyan megközelítünk egy kérdéskört.
Kevésbé tehetős emberek mindig is lesznek.

StZ 2009.11.27. 14:37:04

@esef: azt hiszem, te feliciáról beszélsz és nem favoritról (tudom, nem sokban különbözik). Amúgy mindegy, hogy skoda, vagy vw motoros, lényeg h injektoros legyen. A skoda motorossal sincs semmi gond. Sőt, még nyomatékosabb is. Nekem volt, szerettem. :)
Amúgy jó ötlet, 2-300ból nagyon jókat lehet kapni és kimegy a világból.

McK (törölt) 2009.11.27. 14:38:34

De segítsünk is,hátha nem egy romától visszvett banki szart sikerül venni,csakhogy legalább 98-as legyen.

A hölgy párválasztás közben nyilván megélt egy-két példát,hát merítsen ötletet onnan.

Mi a jobb?
A 25 éves drogos és/vagy alkoholista,vagy a 35 éves sportoló?

Mi a fenét számít a kor?

www.hasznaltauto.hu/auto/fiat/uno/fiat_uno_1.0_i.e._ungheria-3443836

Ezt inkább. Van sok vizsga,két garnitúra gumi,5 ajtó,egyszerű,mint a faék.

A hölgynek nincs is többre igénye.

StZ 2009.11.27. 14:39:15

@StZ: ja és amit írtam, az a feliciára vonatkozik. :)

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.11.27. 14:43:57

"Az esetek nagy részében egyedül utazom, max egy sporttáskával, mégsem ülnék kisebb autóba."

Szabad ember vagy, tégy belátásod szerint.
Nekem régi suzukim van, most dobtam ki belőle a hátsó üléseket, mert évente max. 2-szer ült ott utas. Leburkoltam a hátulját laminált padlólappal, így most egy szintben van az egész.
Én is szatyorral + sporttáskával járok vele egyedül, viszont ládákat, nagyobb cuccokat így most már szívfájdalom nélkül be tudok hajítani hátra, ha úgy adódik.
És így nem kellett nagyobb autóra váltanom egyelőre. Ez fürge, izgága, 99%-ig megbízható. Nekem nincs másra szükségem.
A hölgynek én is csak ezt tudom javasolni második autóként, habár tudom, sokaknak bassza a csőrét a szuzukizás, meg az, ha egy kisautó előtte halad (szabályosan). A kedvencem az, mikor többsávos úton beragad a nagyautós a belsőben (ahová nemlétező bérlete van), én a külsőben szépen elsuhanok, erre ő majd megszakad, csak, hogy visszaelőzhessen, persze totál szabálytalanul. De ez már másik téma, ami inkább tartozik a pszichológiára, mintsem a gépészetre. :)

"Vadidegenekkel társalgok egy internetes fórumon. Mégis mivel lenne nekem jobb, ha most mindenki elájul, hogy húúúúú, milyen keveset fogyaszt a kocsim, közben meg mégsem? Engem ilyesmi nem boldogít."

Pedig így érdemes lódítani. Pont olyan ember előtt nincs értelme a vetítésnek, aki ismer téged meg a kocsidat. :)
(Ezzel persze nem arra célzok, hogy valótlant állítasz!)

"Van egy apró különbség aközött, ha egy 1000cm3-es autónak nyomod ki a szemét, ami cserébe nem eszik többet, de nem is megy jobban, meg egy 150 lóerős dízel között. Mert ez megy is..."

Megy a kisköbcentis is, csak az éppen nem pályázásra való.

Nagydarab embernek azért is jobb a nagyköbcentis, mert az nagy valószínűséggel tágasabb is, nem nyomorodik meg benne 200 km után. :)

AtoszMester 2009.11.27. 14:44:09

Na ezért nem veszek soha nőtől "autót".

Kétszázba nem fog beleférni. Plusz átírás, bár az átírást rá lehet verni a biztosítóra.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.11.27. 14:48:35

@Ratnet: "Hú, a szeplőst én is bírom. Nem tom mé'...:-)"

Mert az kislányos.

A májfoltos ennek a másik véglete. :)

Kowalski76 2009.11.27. 14:57:38

Piros autó kétszázért? Hat en hozzatennek meg 200-at, aztan neznek egy 96-98 koruli, 1 literes szviftet, videken, maganembertol. A maruti utan nagyautosabb erzes lesz, benzinkoltseg hasonlo, a jobb muszaki allapot miatti kisebb fenntartasi koltseg pedig "kitermelheti" azt a most pluszban hozzatett 200-at.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.27. 14:59:01

Nem ajánlok semmit, mert nem vagyok annyira okos, hogy nekiálljak észt osztani, mert akkor nekem már semmi se marad.
Én egyébként tavasszal vettem egy 92-es Ciroen AX 1,4D-t 290e-ért. Nem a legolcsóbb, ami kapható, de eléggé egyben van, és a forgalmi szerint Euro2-s, azaz zöld matricás, tehát ha mégis kijön a büdipesti szagrendelet, akkor is mehetek vele. Kerreg az egyik féltengely, de azzal még elmegy egy darabig (tavaszra ütemeztem be a cserét), meg 3000 Ft-ért vettem bontott műanyag bisz-baszokat a törött, elveszett cuccok helyett, és egy adag Araldittal megragasztottam a hátsó ajtó zárját. Ezenkívül két délután alatt felpolíroztam, most már ki is néz valahogy. Nem állítom, hogy veterán kiállítási darab lett, de ár-érték arányban még a szutykaim iránt erősen kritikus kollégáim szerint is több, mint okés.
A strapatesztje az volt, hogy fél évig egy olyan lány használta, akinél ha a tankolás/porszívózás/wunderbaum csere triumvirátusnál többet kell csinálni, már szerelőhöz viszi. Ennek következtében minden nyavajával engem hívott, hogy mit ajánlok. Ezidő alatt volt egy gyújtáskapcsoló csere (10k), egy leállító mágnesszelep csere (5k), egy égve hagyott világítás miatti akku csere (20k), plusz a vásárláskori kötelező szűrő- és olajcsere (12k). (Aszíjak jónak tűnnek.) Nagy szopásokra nem számítok, mert ami ennél az autónál egyszerűbb, azt már csak pedállal lehet hajtani, bontott alkatrész meg van hozzá rogyásig.

Dennis01 2009.11.27. 14:59:53

www.hasznaltauto.hu/auto/peugeot/106/peugeot_106_xn-3435703

Haveromnak van ilyen, megy mint a diszno, szinte semmi gondja nincs vele.

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2009.11.27. 15:01:56

@sipike78:

"A májfoltos ennek a másik véglete. :) "

Úgy érted, az meg vénasszonyos??

.....ööööö...vagy nem? :)

Ádán 2009.11.27. 15:05:54

@@Suttora: Ádán: Most látom, kimaradt a törésteszt, de páran talán tudták, miről van szó. Itt van: www.youtube.com/watch?v=qBDyeWofcLY
Nem tudom, milyen sumákolásra gondolsz. Én annyit tudok, amennyit a videón látok.

Ratnet 2009.11.27. 15:09:05

@sipike78: Nem kislányos, max a pedofiloknak.:-)
Egy bizonyos kor után viszont tényleg vonzó a szeplő... Szerintem a velejáró bőrtípus miatt.

Jó, oké: meg egy bizonyos kor alatt. Onnantól májfolt...:-)

Dennis01 2009.11.27. 15:09:54

Miert nem veszed meg Csikos Pandajat??? :D

joci6n 2009.11.27. 15:12:27

98 as vw polo 6n 1.4 nincs jobb választás

Rocko- 2009.11.27. 15:27:31

@droidvezérlő: akkor Gőzsy Kati nickneve alapján Gőzsy Katalin lehet.

Rocko- 2009.11.27. 15:32:24

@Ádán: akkor mutasd meg törés után a blokkot légy szíves.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.27. 15:32:37

@Dennis01: Az még egy faék bonyolultságú kocsi. Ahhoz képest a Suzuki egy precízió műszer. Mondom ezt úgy, hogy volt mindkettő, és mindkettőt szerettem, de a Pandát sokkal-sokkal jobban. Az eddigi húsz évnyi autótulajdonosi létem csúcsa volt. :-)
Azzal együtt hogy Skóciában járva például kigyulladt, és egy kétliteres PET palack vízzel oltottuk el. Viszont javára kell írni, hogy a haverom aznap este bevontatott az első falu első (valószínűleg egyetlen) szervízébe, ahol a szaki vakarta a fejét erősen a kiégett motorteret nézve, majd közölte:
- Holnap délutánnál előbb nem megy. Másnap leperkáltam érte 120 fontot, és hozhattam. Papír- és gumicsövek helyenként kicserélve, helyenként (ahol a spéci alak, vagy elágazás kellett) megtoldva, légszűrőház -szó szerint- megstoppolva, fékfolyadék kicserélve, légtelenítve. Zsírkirályság volt az a kis gyösz, a maga 34 lóerejével.

Roadkill 2009.11.27. 15:44:58

You've got balls, Kati!

Ezt igy leirni, itt ezen a blogon, hat eleg meresz. A sok net macho pont egy ilyenre var es nem a haboznak frusztraciojuk kinyilvanitasaban. Bar ahogy igy elnezem eleg keves van beloluk, ki tudja, talan meg jo tippeket is kaphatsz.

Szerintem, ha nem engedsz az evjaratbol, akkor bizony oda kell vagni a malacperselyt a foldhoz, mert 200ert autot *nem* kapsz.

En Fiat Puntot, Opel Corsat, VW Polot, vagy valami ilyesmit vennek, de ha szereted a finomsagokat akkor vehetsz Barchettat, Golf Cabriot, Mazda MX-5 is.

Ratnet 2009.11.27. 15:55:22

@Rocko-: Én inkább a Modus-ban fellépő 'lassulástól' félnék. Hogy lepattant a Volvo-ról a műanyagautó pitsába.:-)

Ratnet 2009.11.27. 15:57:47

@F/: És mondjuk a hűtő? Te is érzed, hogy valami nem klappol ebben a 'független' tesztben?:-)

Kopasz Szuzukis 2009.11.27. 16:15:49

Szerintem felejtsd el a pirosat, és vedd meg ezt:
www.hasznaltauto.hu/auto/ford/fiesta/ford_fiesta_focus-3416377

Hogy miért? Nézd meg a rendszámát, és láthatod, hogy EZ A TE AUTÓD!
:-D

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.11.27. 16:27:33

@Ratnet:
A magam részéről leszarnám, hogy a tesztben melyik autó hogyan sérült.
A volvó kombi tetszik is, meg tágas is, meg autó formája van, a modus meg undormány, okádék. Soha nem kellene modus jellegű autó.

lacafaca7 2009.11.27. 16:37:50

Igaza van egy korábbi kommentelőnek: hol dugdosta eddig a Totalcar ezt a hölgyet? :-)

Érdekes, jó stílusban megírt, szórakoztató cikk egy szimpatikus valakitől, s mivel nekünk is volt Marutink, duplán élveztem.

Csak így tovább!

Ratnet 2009.11.27. 16:40:15

@Mk412: Egyet kell értsek veled.:-)

Rocko- 2009.11.27. 16:47:42

@F/: ez mennyinél található?

Dennis01 2009.11.27. 17:02:45

@Csokis: Nekunk 127-es Fiatunk volt, a 903cm³-s motorral. Ment mint a golyo, ket felnott hatul kenyelmesen elfert benne. Elso szerias volt, en imadtam. Bar en imadok minden Fiatot meg mindenfele regi gyoszt. Az uj autoktol ellenben irtozok... :D

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.11.27. 17:09:32

@Dennis01:
Nekem is volt 127-esem, igaz, második szériás.
Többet feküdtem alatta, mint amennyit benne ültem, de mikor ment, nagyon jó volt. Szerelni sem volt gáz, egyedül vettem ki, raktam be a blokkot. Aztán lett Uno-m, ugyanazzal a 903-as motorral. Muteromtól vettem, aki évek óta használta, évekig használtam, utána fateromé lett, aki szintén évekig használta, mígnem kirohadt a torony az alvázszámmal, meg általánosan elkorrodált, így vége lett.
Nagyon jó kis autó volt!
A puntom ugyanilyen strapabíró, igénytelen és ráadásul nem is rohad.
Bárkinek nyugodt szívvel ajánlom.

De!
Női tulajdonos esetén érdemes olyan partnert találni, aki alapvető munkákat el tud végezni az autón, így a fenntartása szinte semmibe sem kerül. Ha minden csip-csup szarral szerelőhöz rohangálunk, igen drága lehet.
Nő meg ne álljon neki szerelgetni, mert nem szeretem az olajos körmű csajokat.

Dennis01 2009.11.27. 17:12:54

@Mk412: :D. Hat igen, a Fiatok nemelyike eleg rohadekony, ez nem vitas. De en mindig kitartok mellettuk, mert olyan kis szeretheto joszagok. :D

Dennis01 2009.11.27. 17:22:39

@Mk412: Ha a rohadast nem nezzuk, akkor nem is csoda, hogy a 127, az Uno es a Punto egyarant Ev Autoja lett. Nagyon jo kis joszag mindegyik.

tarkamarha 2009.11.27. 17:25:14

Úgyis suzuki lesz a vége. :) Mindenesetre a végeredmény érdekelne!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.27. 17:42:30

@Dennis01: Jelentem, megvolt. Két évig gyűrtük egymást (inkább ő engem), mégis szerettem. Egyetlen Fiatot nem szerettem, és az a Kispók volt. Arra mondta egy haverom:
- Ezzel az autóval ti kölcsönösen utáljátok egymást, és ez mindkettőtökön meglátszik.
Most egy X1/9-est (is) nyúzok, az meg az igazi, a nagy, beteljesült, gyerekkori szerelem.

Dennis01 2009.11.27. 17:45:44

@Csokis: A kispoktol en is fraszt kapok, a tobbi egytol-egytig johet. Most epp egy regi Minit nyuzok, nagyon szeretem.

Dennis01 2009.11.27. 17:47:33

@Csokis: A Kispoktol en is fraszt kapok, a tobbi Fiat johet egytol-egytig. Most egy regi Minit nyuzok, nagyon szeretem. De mikor vettuk, elgondolkodtam a Pandan is, de valahogy a Mini fele huzott a szivem. :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.27. 17:56:32

@Dennis01: A Miniben (és általában az angol autókban) az a jó, hogy hatvan évre visszamenőleg is van hozzájuk alkatrész. Oké, nem ropiért, de van. Az X-hez égen-földön nem találsz kasztni elemeket, legfeljebb utángyártottat, persze horror áron. Egy sárvédő 400 Euro.

Dennis01 2009.11.27. 18:08:27

@Csokis: Az szep. En Angliaban elek, igy mondhatom, hogy a Minihez ropiert kapok alkatreszt. Egy uj sarvedo 45 font, es ebben mar benn van a szallitas is.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.27. 18:43:24

@Dennis01: Ó, ha én ott élnék, az összes eddigi menne a kukába, és jönne egy kit car. :-) Na jó, ez nem igaz, de ott az X-ek tök olcsón mennek. Az a srác, aki itthon ráállt az X-ek felújítására, onnan hozatja a komplett kocsikat, szállítással együtt is megéri, még alkatrésznek is. Szóval egy NG TF, vagy egy JC Midge biztos ülne a garázsomban. (Persze ott meg garázsra nem futná. :-) )

Dennis01 2009.11.27. 18:45:26

@Csokis: Nem olyan biztos, en talaltam hirdetesekben 55 fontokert garazst berlesre :D

redriot77 2009.11.27. 18:49:27

Kétszázért?

Hunyadi Pony:
www.hasznaltauto.hu/auto/hyundai/pony/hyundai_pony_1.5_i_ls-3406160

Nissan Sunny:
www.hasznaltauto.hu/auto/nissan/sunny/nissan_sunny_1.6_slx-3434556

Mistubishi Lancer:
www.hasznaltauto.hu/auto/mitsubishi/lancer/mitsubishi_lancer_1500_glxi-3436910

'98-astól újabb, 200-körül? Talán Kia Pride, de azt azért nem ajánlanám. :) Az akkori Kiák még messze voltak a mai színvonaltól.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.27. 18:57:36

@Dennis01: Na, lehet békén hagyni, mert lesz mindjárt még négy országelhagyó. Épp ma kaptam üzenetet az iwiwen egy volt kolleginától, csak úgy süt belőle a vigyor és megelégedettség az új helyén. Ahogy meg a nejemet ismerem, pár hónapon belül találna magának állást az ismeretségi körén keresztül, bár ő Írországot preferálná. Csak a nagymamák tűrnék rosszul, ha kirántanánk alóluk az unokákat.

w a s d 2009.11.27. 19:10:17

Használható, nem pénztemető diesel Merci hol kezdődik árban?

Dennis01 2009.11.27. 19:13:34

@Csokis: Eleg sokan jonnek ki ujra, ahogy szep lassan lendul fel a gazdasag, de azert meg mindig nem az igazi. Azert sejtesem szerint meg mindig jobb a helyzet itt, mint otthon...

pszichoapu 2009.11.27. 19:41:21

Jó az írás, minden férfiben felkelti a védelmező ösztönt a bocis szemeivel az író.
ezeket nézd meg:
teszvesz.hu/item828112059_suzuki_maruti_lcd_tv_t_beszamitok.html

teszvesz.hu/show_item.php?item=827110642

totálkáros 2009.11.27. 19:53:49

Micsoda happyend, muhaha. A csaj szigorúan aranyos!!! És szép a szeme.

totálkáros 2009.11.27. 19:54:59

Aki itt köpköd (hiába van igaza), az nem ért a nők nyelvén. Ehehehe.

pet77 2009.11.27. 20:24:32

Ez nem a csikós Katija?

Mert ha igen, akkor ugyis huszonéves merga lesz az új autó..:))

dennisthemenace 2009.11.27. 21:45:39

@Csokis: Irorszag most allitolag rosszabbul all,mint Anglia..

Dagiszabi 2009.11.27. 21:47:34

Kati!
Ne hallgass senkire, csak rám!
Ezt vedd meg:
www.hasznaltauto.hu/auto/ford/taurus/ford_taurus_lx-2958631

Megfelel majdnem minden kritériumnak. 98-as és legalább belül piros. Olyan frankó stricibelsője van, hogy még magam is elgondolkoztam rajta.
Van benne egyéniség is. Megy is (3000-es benzines) de még nem luxusadós (150ló) és ha esetleg bővülne a család, ebbe bele fog férni.

Ha belegondolsz, hogy egy Maruti horpadásának az árából megvan, akkor több mint ajándék. A fennmaradó 30 ezret majd csapd hozzá az átírás különbséghez!

Én nem is gondolkodnék a helyedben tovább! ;)

Dagiszabi 2009.11.27. 21:51:42

Most nézem, csak 20 marad, de ennyit biztos le tudsz alkuldni.

no_holy_shit 2009.11.27. 23:17:51

@Gőzsy Kati:

szerintem regi swiftet nezzel. Abbol akad nyugdijasoktol megkimelt ilyen arkategoriaban. es a regi swift nem rossz.

(persze a leharcolt, rohado swift nem palya)

Falurossza 2009.11.28. 00:15:32

Aranyos csaj! Egy suliba jártunk Kaposváron a "Gyakorló"-ba!

totálkáros 2009.11.28. 00:15:35

@dennisthemenace: Rosszabb élünk, mint 200 éve :D

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.11.28. 01:02:30

@tarkamarha: szarból fosba átlépni nem egy előrelépés ám :D

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.11.28. 01:05:12

@no_holy_shit: senki nem ajánl fel egy kézenfekvő megoldást?

Kati, KERESS PÉNZT és VEGYÉL EGY _AUTÓT_!

De komolyan.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.11.28. 01:20:53

@Dagiszabi: Szabiszabi, rosszul láttad... Az 88-as. Egyébként nekem is nagyon tetszik. A piros belső is patent, de a Taurus a Robotzsaru óta a gyengém, hát még kombiban. De 3 literes (értsd 2 liternél nagyobb) autót sajnos csak a hozzánk hasonló, megveszekedett, kötöznivaló bolondok vesznek. De nekünk ettől még jó, nem kell érte sajnálni.

nick: 2009.11.28. 02:49:15

az elég szomorú, hogy vkinek negyedikre lett csak meg a vizsgája, mégis kap jogsit
:-S

ez szégyen

egyetértve több előttem szólóval, 3 után nem adnék újabb esélyt hosszú évekig, akkor is csak LÉNYEGES hosszabb gyakorlás és EGYBŐL sikeres vizsga után...
nem véletlenül

mert ne legyen már az elfogadott, hogy aki nő, az szarul is vezet - van ellenpélda, nem is egy

a másik dolog, ami szegénységi bizonyítvány a cikkíróról, hogy lukas tankkal, meg ennél lényegesen komolyabb, másokra is lehetségesen veszélyes problémákkal közlekedik

és még csodálkozik, miért nem állnak meg a Váci úton segíteni egyből

ahelyett, hogy megcsináltatta volna legalább minimális mértékben, elzárt területen megtanulva vezetni, ír egy édibédinek szánt cikket, amiből már egy is sok

...és még a Brad Pitt-et is ellopja

mintha ez jófejség lenne, nem közönséges lopás

gratulálok...
ennél majdnem péter anna is jobb volt

Ottopappa 2009.11.28. 05:19:43

Basszameg, ez a cikk mintha ráérzett volna... Most hoztak haza melóból egy ugyanilyen kis piros kivénhedt Marutival... 10 perc halálfélelem... Kocsi inog, motor végig rángat, a helykínálat pedig olyan, hogy én elvileg az anyósülésen ültem, gyakorlatilag félig a vezetőén is... :)) Nem baj, állítólag hálistennek hamarosan bontóba kerül a drága. De arra legalább jó volt, hogy ne ázzunk szarrá hazafele...

a balfék 2009.11.28. 07:42:40

Boldog névnapot.A cikk igazán tükrözi a nöi vezetési hozzáállást,nem szerelni hanem szeretni,használni akarja az eszközt,az autot.A legjobb tesztelő a NŐ.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.28. 08:39:37

@dennisthemenace: Lehet, de ha ott lenne munkája a zasszonynak, akkor csak inkább odamegy, és nem Angliába, ahol keresni kéne valamit. (Kutató a szentem, ott van munka, ahol ismeretség van.) Múlt héten otthon voltam a beteg csajokkal, kérdezte is, hogy olyan jól áll nekem, nem akarok-e HTB lenni? Mondtam, hogy semmi akadálya, ha utána az ő közalkalmazotti fizetéséből megélünk négyen. :-)

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.11.28. 08:43:56

Nem piros, nem kétszáz, viszont autó:
www.hasznaltauto.hu/auto/opel/corsa_b/opel_corsa_b_1.2i-3442779
„Vidékinéni” (anyósom) kocsija.

JawasZoli 2009.11.28. 08:56:03

helyes csaj, kocsi nelkul johet!

walfart 2009.11.28. 09:11:49

Piros is, '98as is, sok műszaki van rajta és 200ezer alatt van. :-)

www.expressz.hu/auto/szemelygepjarmu/hirdetes-17060464/

Dagiszabi 2009.11.28. 09:19:53

@streetsta: Hoppá, ezt tényleg elnéztem. Én csak a belét néztem és rögtön nem érdekelt semmi más (csak hogy benzines)
De ha 88-as akkor még jobb is. Nem szeretem az új autókat.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.28. 09:24:06

@walfart: Az 1998 vajon mi lehet? Akkor látta utoljára szerelő?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.28. 09:30:20

@walfart: Egyébként nem nagyon tudom, hogy egy 1998-as, meg egy 1988-as autó közt évjárat alapján mi lehet a különbség. Arra gondolok, hogy 10 év fölött az évjárat semmi, az előző tulaj meg -szinte- minden.

walfart 2009.11.28. 09:52:44

@Csokis: Ez így van. Lehet öreg autó is, ha vigyáztak rá. Nekem bő 2 éve van jogsim, egy ismerősnél tanultam vezetni 2-es Golf dízelen. '87-es évjáratú volt az autó, de annyira vigyázott rá és tartotta karban, hogy merem állítani, olyan állapotban volt, mintha akkor hozta volna ki a szalonból. :-)

Rocko- 2009.11.28. 11:07:25

nem tudom mit problémáztok ezen a 4. alkalmon. volt olyan ismerősöm, akinek ötödikre se sikerült, ment PÁV-ozni.
illetve mi jobb? az hogy negyedikre maga teszi le, vagy másodikra megveszi?
akkor inkább a negyedik, de saját vizsga legyen.

Gőzsy Kati 2009.11.28. 11:17:42

@nick: negyedszerre mentem át a vizsgán, a kaposvári oktatóm egy állat volt egyébként. Ha hülyeséget csináltam, azonnal üvöltött, én meg pánikoltam. Mihelyt megvolt a jogsim, már nem volt velem semmi gond, max a családom ijedt meg a vizsgáim számától. Egy szóval nem írtam, h azóta rosszul vezetnék. Sőt. Azt kivéve, hogy az oktatóm utánamszólt, hogy majd a baleseti hírekben olvas rólam, más kárt nem okozott nekem szerencsére. Nem tudom, feltűnt-e, hogy egy koccanásom volt, azt is egy másik autó okozta, mert a Lánchídra nem tudott felkanyarodni anélkül, h ne csússzon ki nagy lendülettel az orra. Kétszer álltam le nagyobb dugót okozni a tankom miatt, másodszorra már volt nálam benzinkanna. Nem veszélyeztettem direkt senkit, írtam, hogy a parázó utas beszólása után elvittük szervizbe, bár az igaz, hogy magamtól nem vettem észre ezeket.

@no_holy_shit: tök igazad van, a műszaki alaptudás hiányzik.

no_holy_shit 2009.11.28. 11:20:59

@KuKori:
"Kati, KERESS PÉNZT és VEGYÉL EGY _AUTÓT_!"

nem ez volt a kerdes, de csatlakozom. 200eFt-ert nem lehet mukodo autot kapni! annyiert szombati munkaterapias objektet kapsz (hobbyauto)

@Kati:
bar nem tudom kukori mit ert "_AUTO_" 700eFt-1Mft korul mar kapni normalis nem tul idos kis autot (pl. 6-8eves C Corsat)

a marutidon szinte nem volt hiba. Ha nem voltal kepes azt a par horpadast orvosolni, akkor a 200eFt-s autoval is csak szopni fogsz... (bocs ha tul nyers voltam).

Alföldi Norat meg udvözlöm (iwiw szerint ismered :-P)

no_holy_shit 2009.11.28. 11:33:07

@Gőzsy Kati:
"tök igazad van, a műszaki alaptudás hiányzik."

remelem, nem ugy jott le hogy problemam lenne azzal, hogy hianyzik a muszaki alaptudas.

remelem engem sem akar senki eltiltani a csülkös bablevestol, mert nem tudom megfozni

(viszont ha arrol van szo, hogy mit dobok ossze este akkor maradok a felkesznel vagy a pizzafutarnal, mert abbol lesz vmi. Ha hozzafogok egy jo pörkölthoz abbol nem lesz semmi, mert meg soha nem foztem pörköltet es nem is tudok. Ha megakarnek tanulni pörköltet fözni akkor egyszer el kene kezdeni. Ha megszeretnel tanulni autot szerelni akkor egyszer hozza kell kezdeni :-))

csiro 2009.11.28. 11:59:42

@no_holy_shit:
200-ért nem lehet működő autót kapni? Nézz körül, mennyi olyan autó van még amely nem éri el ezt az értéket, és még napi használatban van. Igaz, ha 98-nál fiatalabbat keresünk, akkor azzal csak a gond lesz. Öregebb autó viszont nem egyenlő egyértelműen a szívással. Nézd meg ezt: totalcar.hu/tesztek/unogolfd/
A Golf az enyém, azóta egy év alatt 20eKm-t futott, hibamentesen, öt literes fogyasztással, mindig üzemképes állapotban, részben öldutakon, utánfutóval. Persze nem szép, nem új, és nem százakárhány lóerő, és igen, sajnáló vagy lenéző pillantások kísérnek, ha beszállok, de ez mondjuk a legkevésbé érdekel. Viszont nem kell szervízbe vinnem, ha kiégett egy fényszóróizzó, mert egyszerű, mint egy faék. Bármilyen kis műhely vagy akár csak autóhoz valamit is értő ember meg tudja javítani ha kell. De nem nagyon kell, ugyanis nincs nagyon bent semmi, ami elromolhat.

@Kati
Szerintem nem kellene tartani az idősebb autóktól, de ezt Csikós Zsolti biztos mondta már neked, én csak megerősíteni tudom.

ccorsa (törölt) 2009.11.28. 12:09:43

Miért a csaj a fő téma a képeken?
Csak nem celebbé akar válni? :)

no_holy_shit 2009.11.28. 12:11:17

@csiro:
egy 97-s F astrank (is) van(1,4 60 le, nincs klima, nincs elektromos ablak, nincs szervo). megis a kaszni itt ott atrohadt, a rugok eltortek, az ablaktorlomotor (mar nem elsore) behalt, gazrugok meghaltak, a tankot most csereltem, toronycsapagyakat most csereltem, kupplungbowden nemreg szakadt el, kezifekbowden berohadt, hatso ajto kabelkotege eltort. az index burajanak a ragsztasa elengedett. bezetoules kiszakadt. Az ules konzolja eltort (mar masodjara) a csomagter ajto mar 2 eve atrohadt. A motorhazteton is van par tühegynyi pötty. (megneztem a felso pötty a masik oldalrol jott tehat atrohadt).

persze a vicc teteje hogy az u.gy. alkatreszeket te is ismered gondolom. A Sachs kupplungszett kerult bele 25ekm.rel ezelott -> kinyomocsapagy sivit

no, nem kommentalom tovabb. Bar en uj(abb) auto parti vagyok, mindenki vegyen azt amit akar es jonak lat :-)

no_holy_shit 2009.11.28. 12:21:10

@csiro:

az ules garnitura gyari a tiedben? ez vmi '90-s golf ulesgarniturajank nez ki (?)

totálkáros 2009.11.28. 14:03:33

@Gőzsy Kati: És tényleg olyan reszelős a hasa? Tudoood?! Most komolyan lenyúltál egy mozis cuccot?! És hány rendszámtábla, munkálatokat jelző útbója (nem bólya) és Mercedes-csillag van otthon.

És miért van az, ha egy műalter (PSF) Palesztín Felszabadítási Front (félterrorista szervezet) sálat aggat a nyakába - vagy csak annak látszót -, svédkockás Gucci-szemüveget a fejére, Till Attillás bárgyú fejet hajat és testet, akkor az már rögtön alter lesz Magyarországon? :)

Vegyél már egy normális autót. Mondjuk egy 5-10 éves Honda Civicet.

Hagalex · http://www.youtube.com/user/Hagalex#g/f 2009.11.28. 14:13:57

@no_holy_shit:

Szegény Astra!

Én a harmadik Astrámat nyúzom, és amit 10 évesen több mint 300 ezerrel adtam el az sem produkált ilyeneket, amiket leírtál! Mindhárom jó egészségnek örvendett, igaz, én 10 ezrenként vagy évente átvizsgáltattam, és ha kellett javíttattam. A rozsda mindháromnál ismeretlen volt.
Elképzelni nem tudom, hogy hogyan használjátok azt a kocsit! :)

no_holy_shit 2009.11.28. 14:39:31

@totálkáros:

mi Kevin Constnert nyultuk le es az allt az osztalyteremben. Egy ido utan a tanarok is hozzaszoktak :-))

MosFet 2009.11.28. 14:49:28

Nekem van egy fiat brava-m, jóállapotú és meggypiros, bordó szerű. 440ezer! :)
emailem ha érdekel: mosfet.progressive@yahoo.com

Telefont nem akartam ideírni:)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.28. 14:54:22

@pet77: Tessék figyelmesen olvasni a Totalcart, meg átismételni az egyszer már tanultakat, különben Csikós tanár úr évvégén kénytelen lesz téged megbuktatni! Csikós Katija Massányi Katalin néven fut, mint külsős szerző:
belsoseg.blog.hu/2009/03/11/a_feleseg_felemeli_a_hangjat

Egyébként valaki írta Csikós Pandáját, mint tippet. Miért, eladó?

no_holy_shit 2009.11.28. 14:55:19

@Hagalex:

"A rozsda mindháromnál ismeretlen volt."

kivulrol ezen sem latszik semmi, de ha alulrol lepucolod a koszt es ha leveszed a lokharitot akkor sokmindent meglat az ember

- a tankkirohadas, hogy lehet befolyasolni? (azon a ponton rohadt at ahol felfekszik a kasznira (es ugyanitt a kaszni is atrohadt)

- Eltört rugokat sem veszed eszre ha nem nezed meg alulrol, mar 2x volt a mozaikban vizsgan eltort rugoval es egyszer sem szoltak.

- ablaktorlomotort, hogy lehet kimeletesen hasznalni???

-olajtekno is kezd lerohadni, te hogy hasznaltad, hogy ne rozsdasodjon az olajtekno???

-hatso ajtot hogy csuktad le/nyitottad ki, hogy kozben kevesbe hasznalodjon el a kabelkoteg?

- ugyanez a kerdes a gazrugora (?) /amugy ez meg epp mukodik de 0.5-1 ev es nem fog/

uleskonzol... faterom 100kg +/-5kg. Nem keves de nem is 1 a milliobol. ennyit egy ulesnek ki kell birnia szerintem

totálkáros 2009.11.28. 15:19:25

@nick: "az elég szomorú, hogy vkinek negyedikre lett csak meg a vizsgája, mégis kap jogsit
:-S

ez szégyen

egyetértve több előttem szólóval, 3 után nem adnék újabb esélyt hosszú évekig, akkor is csak LÉNYEGES hosszabb gyakorlás és EGYBŐL sikeres vizsga után...
nem véletlenül"

Húh apám, ritka nagy csacsiságot mondtál.

no_holy_shit 2009.11.28. 15:37:08

@totálkáros:

szerintem kezdjuk a felsooktatassal. nonsense, hogy ha kibasztak a vizsgarol akkor 2 nap multva ujra probalkozhatsz. mit tanultal meg azalatt

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.28. 15:54:52

@no_holy_shit: Ajaj, rengeteget! Ha az elsőre is csak két napot készültem, akkor az már kétszeres tudás! :-)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.28. 16:01:10

Most lenyúlta ez a szaros szoft, vagy nem nyúlta le?

no_holy_shit 2009.11.28. 16:31:04

@Csokis:
ha meg egyet akkor 3x-s, de akkor minek egy feleves eloadas??

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.28. 16:56:41

@no_holy_shit: Hát ez jó kérdés... :-) Viccen kívül: ha bejártál előadásokra és gyakorlatokra, megcsináltad a féléves feladato(ka)t, megírtad legalább kettesre az összes ZH-t, akkor egy átlagos, töltelék tárgyból 2-4 nap elég egy vizsgára. A fő csapásirány tárgyaiból (szigorlati és államvizsga tárgyak), illetve a "pöcs tanszék vagyok hülye tanszékvezetővel, de fontosnak akarok látszani" típusúakból persze nem.

totálkáros 2009.11.28. 17:03:56

@no_holy_shit: Hát én, ha "kibasztak" az egyetemen két nap alatt kiolvastam 3-4 könyvet, és írtam egy fél könyvnyi puskát, amiből legalább 4-esre megtanultam az anyagot. Én is ilyen last minunet-os vizsgázó voltam. :)

Szerintem ne ítéljük meg (el) a lányt ilyen könnyen. A lányok sok mindenben máshogyan gondolokdnak... De nem jóban meg rosszban kell csak a világot mérni.

Főfasz oktató/vizsgabiztos meg aztán annyi, mint a tenger. Mi ffiak könnyebben kezeljük ffitársunk parasztságát (habár engem is kibaszottul frusztrált a paraszt oktatóm, amiért le is váltottam, mert úgy féltette a szaros fehér Swfitjét, mintha aranyból lenne), de egy nő?! Ne várd el tőlük. Egy nővel nem szabad úgy beszélni, mint azt sok parszt ffi teszi, mert nem a paraszt ffi társa.

Ha 61-gyel mentem megbasztak, ha 59-cel, akkor gyorsításra ösztökéltek. Persze ebből=bukás. Mocskok voltak. Szóval a csajokat megértem.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.28. 17:15:11

@totálkáros: Jó a párhuzam. Ha az egyetemen ki lehetett kapni olyan vizsgáztatót, akinek a szaros, parciális, féléves tárgyából több UV-jegyet adtak el, mint ugyanabban a félévben a matek és a mechanika szigorlatra együtt, akkor az a mentalitás nyilván az élet más területein is megjelenik. (Például aki elég öreg ahhoz, hogy még volt sorkatona, annak tuti van legalább egy jó sztorija valami fasz, zupás tiszthelyettesről, aki utálta a táposokat.)

totálkáros 2009.11.28. 17:31:08

@Csokis: Meg a fogkefe sokrétűségéről :D De ez a magyar katonaság egy nagy faszság. Én is hű de beteg lettem sorozáskor. Ha viszont az izraelibe hívnak, vagy a palesztinbe, franciába, németbe, USA-ba, akkor az más helyzet, arra még büszke is lennék. Sok fiatal azért lép be a katonaságba, hogy lássa a világot, persze ebbe sokszor meg is lehet halni, ezért aztán annak a szolgálatnak van értéke is... De ami nálunk megy katonaság címén... az bohócoknak való viccparádé. Gondolom mond valamit a Délszláv háború. Ott még tudtunk volna okosban egy fél Magyarországot szerezni (rajtunk kívül minden ország megtette volna). De az elvtársak akkor is impotensek voltak. (pedig a szerbek provokáltak, átlőttek, csak eltussolták Horn-papáék, akik később mint országmegváltók tetszelegtek, hogy megakadályozták a válság eszkalálódásának lehetőségét a magyar területekre)

ha már az egyetemnél tartunk... :)

csiro 2009.11.28. 18:28:03

@no_holy_shit:
Igen, az is cserés volt, mert olcsón jutottam hozzá egy garnitúrához. Nem mondom, hogy nem kellett rákölteni, mert 70eft-ot ráköltöttem, amikor megvettem csak a javításra és a küszöbök, sárvédőívek cseréje is aktuális lesz jövőre. Ennyi idős autóra költeni kell az biztos, de ha valami egyszer jól meg van csinálva, azzal egy ideig nem lesz gond.

no_holy_shit 2009.11.28. 18:34:27

@csiro:
elkezdtem irni vmit hosszan :-)

Mmok 2009.11.28. 19:05:40

Elnezest, de azt hiszem nem jol ertettem: a holgy egy csomo ideig furikazott lyukas benzintakkal? nooormaaalis?

Dennis01 2009.11.28. 19:41:53

@csiro: Az a Golf eleg jol nezett ki a kepeken. Hat az Uno eletben van meg? :D

dennisthemenace 2009.11.28. 19:58:42

@totálkáros: Egy csomo hullat,azt szereztunk volna.Mit akarsz te a magyar hadsereggel??????????????
Amugy meg jobb,ha nem szerzunk semmit.Importalnank egy csomo kisebbsegi konfliktust.De ez nem politikai blog,tudod?

totálkáros 2009.11.28. 20:19:46

@dennisthemenace: Hogyne tudtnám :). Nem lett volna nehéz, a Jugókat nem lett volna nehéz atomjaira szedni, így is szétfeszül és lásd Kosovë. De nem vagyok jobbikos :D, diplomácia és létezik a földön.

dennisthemenace 2009.11.28. 21:11:21

@totálkáros: Nem hat,persze..Tobb ezer harcedzett fanatikus szemben a kilenc toltenyt ellott magyar kopaszokkal,mi?

totálkáros 2009.11.28. 21:17:51

@dennisthemenace: :) A Szerbek vagy 5 fronton voltak, és szébombázta őket a NATO, nem volt semmi erejük.

dennisthemenace 2009.11.28. 21:38:58

@totálkáros: Szerinted,de ejtsuk a temat,ez autostopik.

bandika57 2009.11.28. 22:24:12

Anno volt egy tanulóm, aki PÁV (5 sikertelen vizsga) után került hozzám.
Semmi baj nem volt vele, míg vizsgáznia nem kellett és mindig ugyanazt a vizsgabiztost fogta ki. Rettegett tőle (ok nélkül). Nyolcadikra ment át (nála).

totálkáros 2009.11.28. 23:25:56

@dennisthemenace: ;) ez legalább egy téma, nem úgy az eredeti.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.28. 23:48:54

Nyugi Kati, van ennél rosszabb is!
Bár azért az akkumulátor nekem is fájt :)

Amúgy sok sikert az új autó kereséséhez, meg erős idegeket, és ahogy elnéztem az itteni kommenteket, biztos akad olyan hozzáértő srác, aki el is kísér autó-nézőbe ;)
Ja, a kiválasztás szempontjaiból a helyedben kivenném a színt (pedig én is nőféléből volnék, vagy mi) :D

Garp 2009.11.29. 00:43:23

Aranyos cikk.
A Nissan Figaro-t ajánlanám, szerintem illene.
Lehet, hogy felületes vagyok, hogy csak 2 fotó alapján, de meg kell állapítsam: Kati jó csaj. Irigylem Csikósékat.

Dennis01 2009.11.29. 00:50:28

@Garp: Otthon szerintem ritkabb madar a Figaro... :D

Garp 2009.11.29. 02:08:48

@Dennis01: importáljunk! :) Legalább egyet, Katinak.

dennisthemenace 2009.11.29. 09:41:56

@Garp: Egy fraszt! Ide vele,nekem..))

Dennis01 2009.11.29. 12:03:48

@dennisthemenace: Neked egy massziv Land Rover kell... :D

Dennis01 2009.11.29. 12:05:03

@Garp: Lehet, hogy a Figaro importbol viragzo uzlet lenne... :D

Dennis01 2009.11.29. 13:08:06

@dennisthemenace: Irigykedsz, mi? Sose lesz ilyen jo autod... :P

Suttora 2009.11.29. 13:47:09

@F/: Ez tényleg egy elég meggyőző kép, nem tudom. Valahol pedig olvastam, de már fogalmam sincs, hogy hol.

totálkáros 2009.11.29. 14:03:30

Kati gratulálok, a cél megvalósult: kommentjeid száma 300 fölött :D kattintás-számod is jó lehet. A lyukas tank telitalálat volt. :)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2009.11.30. 10:26:38

@Dagiszabi: Csalhatatlan az ízlésed, Szabi. Nem gondoltam volna, hogy kétszázért bármi épkézláb dolgot lehetne kapni, nem hogy ilyen belsöt.

sadell 2009.11.30. 20:09:20

Nekem is volt Marutim,kirohadt alóla a futómű,huztam magam után a lengéscsillapitót,a végefelé egy futó kutya megelözött padlógáznál annyira oda volt már,majd nem indult a bontóhoz ugy húztuk el,többször megprobáltak elzavarni végül beadták a derekukat,ehez képest neked elég jol sikerült kiszállni a kocsiból.
süti beállítások módosítása