Használtat ötszázé', két évre

  2009. június 07. - ommm Címkék: accord roberto omm vectra autovasarlas

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy


Emlékeznek még tán, nem is olyan régen történt, hogy ellopták Robertó Honda CR-V-jét a házuk előtt, korán reggel, a térfigyelő kamera alól. Nincs is ebben semmi különös, Budapesten reggelente többen is ébrednek úgy, hogy aznap nem autóval indulnak a munkahelyükre, bár ekkor még nem tudnak róla, mégis, ez a sztori annyiban más, hogy kollégánkkal, barátunkkal esett meg.

A kollektív sajnálkozás és a reménytelen kutatás-keresés elmúltával azonban szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy autó nélkül lényegében egy hátára fordított teknős, mozdulni sem tud, csak helyben kapálózik. Aki ismeri, az tudja, hogy ilyenkor finom, mint a hetvenes smirgli, éppen ezért jóformán közös szerkesztőségi gond lett az autóhiány. Nem akarnám részletezni a hosszú hetekig tartó procedúrát és a variációk milliárdját, melyek mind megoldást kerestek a felmerült problémára, persze nincs új a nap alatt: kell venni valamit. Valamit, ami nyomokban gépjárművet tartalmaz, nagyjából egészben van, vizsgás, zöldkártyás és kihúzza legalább két évig. Ennyi időt adott magának, míg egy másik „rendes” autóra gyűjt egy kis zsetont. A rendelkezésre álló összeg mintegy 700 ezer forint, de ebbe már bele kell férni tokkal-vonóval, átírással, karbantartással, szóval az effektíve vásárlásra fordított összeg 500 000 birodalmi forint körüli.

Ez volt az alapállás, persze ilyenkor mindig előjönnek az egymásnak ellentmondó, lehetetlen követelmények, hiszen egy félmilliós autónak leginkább pár évesnek, alig használtnak, rendszeresen karbantartottnak kéne lennie, noch dazu klímával. Ez utóbbit tán mára sikerült kiverni a fejéből, és becsületére legyen mondva, tisztában volt vele, hogy ilyen autó egyszerűen nem létezik. Nemcsak Magyarországon, valószínűleg az egész bolygón sem.

Rászántunk egy fél munkanapot, hogy próba-szerencse alapon végigjárjuk a pesti használtautó-kereskedéseket, persze nem adtunk magunknak sok esélyt (nekik még annyit sem), de üsse kavics, vak tyúk is talál szemet, egy próbát megér. Kiskapunak hagytunk a tarsolyban egy magánhirdetést is, közel volt, nagyjából a tervezett útvonalon. Először mindenképp a telepeket akartuk végigfutni, hiszen azok délután bezárnak. Hónunk alá kaptuk a kölcsön Cliót, és egy nagy sóhajjal nekivágtunk. Szegény kisautó alatt lényegében nem volt futómű, a szellőzőrendszere a Katrina hurikánon és a totális szélcsenden kívül nem ismert átmenetet, de ajándék lónak ne nézd a fogát, így boruljon a jótékony feledés homálya a benne eltöltött gatyarohasztó, rémületes órákra.

Nem lehettünk mindennapi látvány, egy-egy lámpánál megállva azt vártam, hogy odarohan valami híres filmrendező, és felkér minket Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha címszerepére. A fehér Clio, mint Rosinante, tetejében velem, mintegy majomként lovagolva a köszörűkövön, mellettem a szigorú ábrázatú Sancho Panza, magyar hangja Robertó. Megyünk autót venni, szélmalmokkal harcot felvenni a pofátlanul visszatekert órák és szarrá rohadt küszöbök hazug világában. Persze ezt a posztot elolvasva bizonyosan hirtelen tucatnyi olyan használtautó-kereskedés neve tűnik majd fel a kommentablakban, akik becsületesek, tiszták, mint hegyi forrásvíz, és különben is, mit képzelek én, hogy egy kalap alá veszek mindenkit. Nos nem, egyáltalán nem, sőt, a tucatnyi végigjárt kereskedés közül volt egy, amelynek tulajdonosa tényleg korrekt volt velünk. Őt már pár éve személyesen ismerem. Ha mégis kiderül, hogy a világban csakis jóindulatú nepperek árulnak használt autót, akkor persze megkövetem őket, de csókolom: hová tűntek, hol laknak, hol van a telephelyük?

Végül is mindegy, nem akarom én szítani az érzelmeket, mindenki döntsön saját belátása szerint, térjünk vissza hozzánk, ahogy ott ülünk a lassan alakuló dugóban, és sorra vesszük a lehetőségeket. Először felhívom az ismerős kereskedőt, nincs-e valami használható családi limuzinja, illetve BÁRMI a telepén, öt kilóig. Kicsit gondolkodik, majd kiszórja, hogy pár napja hozta be középkorú tulaja az első szériás Mondeót, beszámíttatta valamibe, műszakilag hibátlan, de azért látszik rajta a kor. Kettőkilencvenkilenc, egynyolc, tizenhat szelep.
- Más nincs? – kérdem én.
- De, van egy patent A Vectra  349-ért…
- Ááá, hát kösz, azért kinézünk.

Mindegy, lesz, ami lesz, különben is közel járunk, menjünk oda először. Robertó, azaz a hűséges és lassan elkeseredő Panza szkeptikus volt, én pedig voltam olyan barát, hogy nem biztattam semmi jóval. Egy '94-es Mondeo mára nagyon erősen le tud pattanni belülről, hiába bírja a gépház, ha közben lerohadt körülötte a hajó. A Vectra? Ugyan, ki látott már A Vectrát kereskedésben tisztességes állapotban? Olyan csak a mesében létezik.

Végre odaértünk, a csillió foknak hála szinte kifolytunk az ajtón, mint két jól megtermett, kába polip, mert hiába volt lehúzva az ablak, araszolgatás közben mit sem ér, ha pedig bekapcsoltuk az instant tornádót, akkor mérgében a kisautó csak ontotta a port és a szemetet a pofánkba, márpedig talpig száraz falevélben inkább tűntünk kóbor cserkészeknek, mint komoly vásárlóknak, úgyhogy hagytuk a fenébe. Nézzük a Mondeót, szegényen kapaszkodik még a gyári fényezés, az orra talán még nagyon törve sem volt, de kóstolgatja már a nyavalya az íveket, az a baj, hogy szinte végig, a lökhárító alatt is. A belseje, na ott dőlt el, hogy nem kell. Mert hiába olcsó és működőképes, ha egyszer ennyire le van lakva. Csálén áll minden apró gomb, a kárpit vastag és koszos, a rádió kiberhelve, új korában sem lehetett egy Csodák palotája, így elhagyva pedig… Az árát talán megéri, de messze van attól, amit érdemes meghagyni a listán.

Na de mi ez itt? Ja, a Vectra, '94-es, ráncfelvarrott A. Hátulról egész vonalban áll, nézd csak. Igaz, van valami hurkatöltőszerű képződmény a dobra kendácsolva, de amaz legalább gyári. Hmmm… az oldalsó díszlécek is találkoznak térben, ráadásul javításnak-horpadásnak semmi nyoma. Mi tagadás, már-már izgalmat váltott ki belőlünk. Egy Vectra? Értik ezt? Kifutottam a melós kabátomért - ilyen mindig legyen kéznél –, és bedobtam magam az autó alá. Biztos voltam benne, hogy szitává rohadt küszöböt, porladó padlólemezt, vért, halált látok majd, de pár perc múlva – mikor már kiszedegettem földre hullott pofámból a kavicsot – be kellett látnom: ez csoda. Küszöbök rendben, az egész alján áll az alvázvédő, az emelési pontoknál és itt-ott ugyan van egy kis felületi rozsda, de még abból a fajtából, amit lényegében egy fogkefével el lehet tüntetni, az sem sok. Az egész kipufogórendszer jó állapotú, egészséges fémszínű, tuningnak semmi nyoma, a szilentek még gumiszerűek, nincsenek megöregedve, körberepedve, egyedül a bal első sárvédő sarkában púpozódott finoman a festék pár körömnyi helyen, ott már alatta a baj, de ezt leszámítva kívülről jó kiállású autó volt. Igaz, motorja még az ECOTEC előtti 1,8-as, nyolcszelepes, 90 lóerős, nem egy erőgép, de nagyon strapabírónak mondják, ezzel mindenképpen kéne futni egy karikát.

Lelkünk mélyén, ha nem is lelkesedés, de némi optimizmus felütötte fejét, főleg, mikor belülről is megnéztük alaposan. Dupla légzsák, gyári, kurblis tetőablak, osztott hátsó támlák, eredeti váltógomb (nagy szó a félmilliós autók világában), tiszta kárpit, teljesen elfogadható beltér, megfejelve az összes gyári kulccsal, friss vizsgával, zöldkártyával... Dohányozni nagy valószínűség szerint tényleg nem dohányoztak benne, és amikor alánéztünk az üléshuzatnak, kiderült, hogy nem szakadt, csupán a vezetőoldali ülés tipikus helyein (oldaltámasz, ülőlap bal széle) kezd bolyhosodni az anyag. Ez jó jel, az állapot alapján egész pontosan sikerült belőni, hogy olyan 200-230 000 kilométert futhatott az autó legalább a minimális törődés mellett. Persze az óra nem egész 189-et mutatott, de a motortéri matrica szerint 193-nál cseréltek benne olajat tavaly nyáron, szóval inkább 210+ lesz a valós. Kezet a szívre: ki az, aki ezen még fennakad manapság? Az EÜ-dobozt rejtő csomagtéri üreg apró rögzítőfülei is megvoltak, nofene, nincs morális alapunk arra, hogy belekössünk.

A motor gond nélkül beindult, nem túl kulturáltan, de egyenletesen járt, vissza is engedte a fordulatszámot, ahogy bemelegedett, ott is stabil maradt. Sérülésnek nyoma sincs itt sem, de erre már fogadtam volna, mikor a doblemez belső műanyag burkolatának bolháit a helyükön láttam (ezeket a kendácsolók előszeretettel pótolják különféle kárpitpatentekkel vagy csavarokkal). Az ablakmosótartály kupakja valahová disszidált, helyét egy majonézes tető vette át, ennyi belefér. A kiegyenlítőtartályba nézve látszott, hogy hűtőfolyadékot ideje lenne cserélni, nem volt tiszta, de olajfilmnek, habnak nem volt nyoma. A potenciális tulajdonos már a tetőablakot kurblizta, klíma az nincs, ki kéne próbálni az autót, menjenek csak itt az utcán, majd én utánanézek, nincs-e bodor szürke vagy fehér füstpamacs az autó mögött. Robertó mellé bepattant az egyik eladó, majd kigurultak az utcára. Hosszasan néztem utánuk, se füst, se semmi.

Egyedül maradtam, addig volt időm körbenézni a telepen. Klasszikus felhozatal: öreg luxus olcsóé', újabb autók kiglancolva, nagyon olcsó cuccok eldugva a főépület mellé, nincsenek szem előtt. Éppen az Audi V8 féktárcsáit vizslattam, mikor visszajöttek, Robertó Panza arcán némi keserűséggel. Na, vajon mi történt, hogy ilyen mazsola lett? Rögvest kiderült, hogy nagy baj nincs, mindössze a modern Honda-váltóhoz szokott kéznek gondot okozott az Opel-mechanika. Opelesek persze ismerik és tudják, hogy bizonytalannak tűnik a váltókar, de valahogy mégis mindig beesik a megfelelő fokozatba. Én akkor rehabilitáltam az egész szerkezetet, mikor majdnem egy teljes évig bírta anyám sofőrködését egy 1.5 TD B Corsa GLS-ben. Gondoltam is már arra, hogy beajánlom a Ricardóhoz vagy a Getraghoz tesztelőnek, ami őt túléli, az valószínűleg jó.

A Vectrán jó a fék, kicsit lent fog a kuplung, lusta a motor, ennyi pénzért jó vételnek tűnik (persze alkudni KÖTELEZŐ), ritka az ilyen darab kereskedésben.

Nem vettük meg. Egyrészt esélyt kellett adnunk a többi kitippelt autónak, másrészt élt bennünk a remény, hogy ilyen mázlival valami még jobbat találunk. De a listán megmaradt. Tovább! Közben a Clio a tűző napon állva lényegében egy mobil autoklávvá alakult, sebaj, égjen a paraszt zsírja, úgyis el vagyunk hízva. Irány a Fehér út, az autókereskedés egyik gócpontja, mit gócpontja, gordiuszi csomója, na majd most, megváltjuk a világot, lesz autó, ihajj!

Lényegében lépésben araszolva kiértünk a helyszínre, persze közben háromszor megkerültük, mint hithű mohamedán a Kába-követ. Platánfák alatt, hepehupás poros parkolóban leraktuk a gépmadarat, nem kis izgalommal vettük az irányt a kitippelt Honda Accord felé. A negyedik generációs Accord még igazi japán gyártmány, mentes a mindenféle brit hepptől, finom váltóval, jó motorral, sok extrával. Rákfenéjük az erős rozsdásodási hajlam és a magyar utakon hamar elhasználódó futómű. Mázli kell hozzá, hogy belenyúljunk a tutiba, mégis, annyira szimpatikus volt a modell, hogy mindenképpen meg akartunk nézni, amennyit csak lehet.

Kétliteres, klímás, 490-ért, képen egész szép, de – ugye tudjuk az aranyszabályt – FOTÓNAK NEM HISZÜNK. Mert ami a képen egy szép, ezüst Honda volt, az a valóságban egy Tesco-dísztárcsás, lényegében rágógumiból és újságpapírból összetaknyolt, deréktól lefelé imádsággal rögzített valami volt csupán. És ami szomorú, hogy nem az volt a legnagyobb baja, hogy rohadt, hanem hogy ezt megpróbálták megcsinálni. Leginkább telibefújt duct tape-pel és körömlakkal. Otthagytuk, gondolkodás nélkül. Bóklásztunk már egy ideje a lényegében három, összeépített telepen, ez alatt a röpke 30-35 perc alatt a kutya sem vakkantott felénk, pedig egy-egy autónál hosszasan elidőztünk, aláfeküdtünk. Persze ki is szólna hozzánk, ha egyszer válság van és nincs ember? A kilométer hosszú sor végén, kempingszékben, napernyő alatt unottan fogat piszkál egy tökig övtáskába öltözött valaki, köszönésünkre minek is válaszoljon, úgyis csak nézelődünk, különben is, meleg van.

Ó, félre ne értsék, nem azt vártuk, hogy jöttünkre csokibarna, lenge ruhás szüzek máglyahalált halnak, de a potenciális vásárlók által igényelt minimális törődés azért kijár, nem?! Persze ettől még semmi nem változik, marhák, ez itt Magyarország. Kicsit elidőztünk egy piros 205 GT Peugeot fenekénél, valamikor de jópofa kisautó volt ez is. A maga 75 lóerejével, nagy, nyitható tetejével a Côte d’Azur-on krúzolva, a lágy szellőben Gérard Manset énekel, hosszú lábú csajok villantanak... hejj... itt a rögvalóság: hiányzik a hátsó ablakspricni, az autó egész eleje újjá lett valamikor építve, de a húzópadnak rossz napja lehetett, mert mindkét sárvédő összevissza áll, a szélvédő tövében az égnek meredve, semmi, még ingyen sem.

Elmegyünk egy-két – messziről jónak tűnő – Carina és Avensis mellett, persze itt a legalja kezdődik ötszáz környékén, a nyaka neki véres, finom szerkezetek. Az egyik majd' egymilliós Carina E-t hátulról csókolták telibe, a csomagtartó felső vonala fél centit is magasabban volt tán, mint azt valaha Nagoya mellett megtervezték. Mellette egy egész szép ráncfelvarrott Avensis állt, csaknem másfélért, kormány nélkül. Ekkorra azonban az időközben a pléhbódék köré kirajzott cserzett nyakú segítők élénk érdeklődést mutattak a fényképezőgép iránt, úgyhogy inkább eltekintettem attól, hogy további képeket készítsek. Minek? Elég lehangoló volt az összkép így is.

Vert seregként vonszoltuk magunkat vissza a fehérbe, és üldögéltünk pár percet a platán árnyékában, mint Buddha a bódhi-fa alatt. Hát, barátom, elég reménytelen, hívd fel a magánhirdetést, nézzük meg, aztán vissza az asztalhoz. Újabb '92-es Accord, nem egész 400-ért, magánszemélytől, ugyanaz a kétliteres motor, klíma, megkímélt, karbantartott blabla...

A sötétkék autó már áll egy ideje, lepi a lakótelepi por rendesen, vajon mikor nézték meg utoljára? Kívülről köszönő viszonyban sincs az ezüst Accorddal, rozsda szemmel láthatóan csak a jobb hátsó ívnél van, az ajtók illesztései párhuzamosak végig, a lökhárítókon már pókhálós a fényezés, ez két dolgot jelenthet: 1. eredeti még a szín, vagy nagyon öreg 2. amióta ilyen, azóta biztosan nem törték, akkor darabokban pattogzott volna le a műanyagról.

Megérkeznek az eladók, apa és fia, lett másik autó, ettől megválnak, mert sokat fogyaszt, kérdezzük, mégis, mennyit? Nem ritkán tízet is benyel - hangzik a válasz. Egymásra nézünk Robertóval: hja, kérem, akinek kétliteres autó kell, az bizony jó, ha tisztában van ezzel Budapesten. Nyitjuk kulccsal, a bal hátsó ajtó nem nyílik, a központi zárral valami gubanc lehet, klíma van, de „rá kéne nézni”. A beltér kárpitjai igénylik a takarítást, de jó jel, hogy az ajtók alján nincs nyoma rozsdának, a motor pöccre indul, egészséges hangja van, a hidrotőkék sem csattognak, a feszítőgörgők hangtalanok, a szíjak csak surrognak. Nem húzzuk nagyon az időt, bemondásra tudomásul vesszük, hogy közel félmillió forintot költöttek az autóra, ám legyen, nem is érdekel igazán, úgyis szíj-, olaj- és szűrőcserével kell indítani minden használatot. Az ujjaim között finoman porladó szilenteket elnézve persze vannak kétségeim. Beülök Robertó mellé, az örömmel markolássza a váltókart, halványan feldereng előtte megboldogult CR-V-je, rükverc, kiállunk a parkolóhelyről, menjünk egyet a tömb körül.

Hűha, van baj.
Már a tolatást is éktelen ropogás-kattogás kísérte, mintha valaki háborús filmet nézne hangosan az autó alatt, a hepehupás lakótelepi flaszter pedig kitűnően kihozta a futómű minden hibáját. Érzetre-hallásra nincs egy ép eleme, ropognak a féltengelyek, szól a kerékcsapágy, csattannak a kiütött lengéscsillapítók. Inkább lassabban megyünk, kárt ne tegyünk benne. Pedig olyan jól indult. Elköszönünk, meglátjuk, mennyibe kerülne egy komplett futómű-felújítás, aztán majd eldönti Robertó, kell-e neki ennyiért. Nem, naná, hogy nem, hiszen az autó vételárát úgy elnyelné, mint a Mariana-árok. Elköszönünk, késő délután van már, vissza kell érni a negyedik kerületi szerkesztőségbe, ez pedig igazi embert próbáló feladatnak ígérkezik. De legalább a hőség alábbhagyott egy kicsit.

Hopp, rátaposok a fékre, lehúzódok a padkára. Éppen elhagytunk egy kis kereskedést, mintha láttam volna bent egy zöld Accordot az újabbik, ötödik generációból. Lehet, ez lesz az Autó, nézzük meg, legalább nyugodt lelkiismerettel megyünk haza. Kicsi telep, mintegy húszas felhozatal, és sehol egy teremtett lélek. Az Accord amerikai verzió, aerodeck, azaz kombi, 2,2-es. A fényezés szép, gyári dísztárcsáján álldogál, naná, hogy az abroncsok légszomjjal küzdenek, szegény pára.

Ott sertepertéltünk az autó körül, és úgy látszik, beszélgetésünk zaja felkeltette a tulajdonos (vagy telepvezető) érdeklődését. A kicsi műhely félhomályából, strandpapucs slattyogásától kísérve Nyikolaj Valujev jött elő.

Na jó, mínusz 10 centiméter. Amúgy minden stimmelt, nevezzük is így. A jelenséget tetőzte, hogy kezében két vékony szendvicskenyérszelet között lényegében egy fél rúd parizert nyomorgatott, másik felét – mintegy szorgalmas hörcsögként – pofazacskójában tárolta, amitől olyan bizalomgerjesztő arca lett, mint Barnes őrmesternek a Szakaszban, mikor bagót rágva tolja a vietnami asszony bordái közé a szuronyt.

Köszöntünk, valami zaj érkezett válaszként a parizer mögül, lehetett elnyomott büfi vagy átok, nem tudni. Valójában ekkor már nem érdekelt minket annyira szerencsétlen Honda, de egy hegyomlásnyi orkot nem jó feleslegesen rángatni, így megkértük, hogy nyissa ki inkább, hátha úgy könnyebb lesz lelépnünk. Nyikolaj nyit, a riasztó felüvölt, ő pedig teljes nyugalommal elcsoszog, kezében a két kenyérszelettel (a parizert kirágta valahogy közüle), otthagy minket a nyitott, száznyolcvan decibelen üvöltő autónál. Hú, ebben tényleg minden megvan, elektromos tetőablak, légzsákok, klíma, deréktámasz, tempomat. Ami csak belefért. Egy a gond: a kilométeróra 197 500 valamennyit mutat (nem látszik pontosan, nincsenek vonalban a számok), a homorúra kopott kormánykerék legalább félmilliót. Gyorsan le is fényképezem, szerencsére lassan mozognak az ilyen nagy emberek, van időm. Halkan odasúgom Robertónak, hogy le kéne lépni, de mire biztonságba helyezem a szerkesztőségi fényképezőgépet, Nyikolaj már vissza is ért, jobb mancsában egy picike 80 amperórás akkumulátorral, amiről még a rásaruzott indítókábelek is megadóan csüngtek lefelé.

Rákötötte a halott aksira, majd nyomkodta egy darabig a távirányítót, és az autó végre elhallgatott. Minden bizonnyal be is indult azonnal, láttuk, hogy finoman vibrál a motor, de ekkorra már olyan süketek voltunk a hangtól, hogy akár egy tankhajót is hengerfejesre hajthattak volna volna a hátunk mögött, azt sem halljuk meg. Óvatosan a kijárat felé araszolva megköszöntük Nyikolajnak a részvételt, majd veretlenül távoztunk a ringből, fuh. Szép, kerek kamu volt ez a Honda, persze a „Dudálj csak, éppen tárat cserélek” - országában mindig lesz egy madár, aki megveszi az ilyet is, aztán csodálkozik, és pár hét múlva már szidja a márkát.

Nincs hepiend, az egyetlen valamirevaló autó aznap egyértelműen a Vectra volt. Több ígéretes céltárgy van még a keresőben, ha minden kötél szakad, Swift lesz a vége. Amilyen igénytelen, strapabíró jószág, az úgy rohad ki az ember alól hosszú évek múlva. Ha addig ki nem ütik alóla. Balga módon azt hittük, hogy az újautó-eladások drasztikus csökkenésével párhuzamban majd kicsit felfut a használtautó-piac, emberibb, jobb arcú lesz, egyelőre a nagy csoda még várat magára. Kár, mert igény az biztos lenne rá. Mert minek a szép, rendezett telephely, ha a portéka lemerült akkumulátorokkal, leeresztett kerekekkel, szellőztetés nélkül, porosan álldogál a placcon? Hiába finom a puncsos szelet, ha előtte valaki rátüsszentett, már nem vesszük meg, még ha az ízén nem is érződik.

Éppen megírtam e posztot, mikor hívott Robertó. Kíváncsian vártam, mert tudtam, hogy mára egy '93-as 626-os Mazda tulajdonosával beszélt meg találkozót a Mazda Mesternél. Már a tény, hogy a tulaj minden további nélkül ráállt, biztató volt, egy bontószökevénnyel csak nem menne el egy hozzáértő autószerelő műhelyébe?!
De bizony, elmenne. A csápos emelőn pedig sok minden kiderül, aminek nem kellett volna. Először is a törésmentesnek mondott autó körbe volt törve, picit mindenhonnan. A „javítások” nyomán porladt az egész padlólemez, rohadtak a küszöbök, a katalizátor csak dísznek volt fent (becsületére legyen mondva, erre felhívta a figyelmet). A motor orrán-száján dőlt az olaj, a tulajdonos elmondása szerint soha nem volt megbontva az 1,8-as. Miután a Mester finoman szóvá tette, hogy egész jól összerakhatták 16 éve, mert még a tömítőpaszta sem száradt meg rajta, csak morgott valamit és távozott. He?

A megoldáson tovább dolgozunk, folytatása következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr221163113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2009.06.07. 15:09:59

@Gyurma73: boldog lehetsz :)

Nővéremék gyári állapotban lévő gyönyörű grafitszürke Calibráját is így vitték el hajnalban :/ a gepárd se találta meg...

AtoszMester 2009.06.07. 15:18:07

Használtautón vannak klímás 2005-ös Ignisek 7-800-tól. Én nem venném meg, de hátha :)

molniya 2009.06.07. 15:22:22

Hát, lesújtó. De tényleg ez van. Én is nézegettem az elmúlt évben, elkísértem ismerőst, rokont, és tényleg szánalmas a felhozatal. 10-en éves autók összevissza karistolva meg horpasztva, lelakott belsővel.. Nem értem, hogy egyszerűen nem tudnak vigyázni az autóikra az emberek, és nem tartják karban.
Nekem egy lassan 20 éves Civicem van, de az elég jó állapotban van. PErsze nem hibátlan, na de kérem, nem új autó. 200 ezer van benne, de én a futóműhöz még nem nyúltam. A Honda-futóművek épphogy jól bírják a strapát. SZétrohadva sincs, és a motorja is jó, olajat nem eszik, jó az alapjárat stb. A belseje meg egyenesen hibátlan.

ZON 2009.06.07. 15:32:54

Miért nem kérdeztétek meg: "Drága Nyikoláj, te tekerted vissza az órát ötszázról ? A fene a pofádat !"
Az lett volna a bátorság, nem a hashajtóra altatót bevenni.:)

Leadfoot 2009.06.07. 15:34:38

A Swift nekem kényelmetlen, ennyiért F Astrákat néznék leginkább. Alkatrész óccsó, bontók tele vannak vele, kínálat még van bőven. Kis utánajárással meg normális állapotú klímásat is lehet talán találni 500-ért.

Egyébként meg elfogultságból... :-)

www.hasznaltauto.hu/3021668_peugeot_306_1998

Vityaz 2009.06.07. 15:34:43

'99 körüli Skoda feliciák vannak ilyen áron, talán több anyag van benne, mint egy suzukiban, talán nagyobb is. Ezek nem kerültek képbe?

Mioporfeszosz (törölt) 2009.06.07. 15:44:24

Ezkellnektek, szuzuki, az opelre gondolom sorbanállnak, miután kiblogoltátok, ha meglesz a buzuka, és a haver nem tartja tovább, még az is lehet valami kishal nepperspan lecsap rá, és egyszerűen kapásból rátesz 3kilót.
Simán lehetne, ez egy gyöngyszem.

Az is feltünt, azé az igasságot ti se nagyon meritek feszegetni, sehol egy kép a körömlakkos, újságpapiros, szigszallagos részletekről..kiváncsi vagyok mikor rövidül vagy alakul át ez a post, némi "ráhatásra", ha elolvassák az érintettek ugyebár....ígymegyez.

Btw évekig jártam 250e körüli nyugati kocsival, örültem mint maki a farkának az 100ezres 30ezerért eladott skoda után.

Kicsit törött, kicsit rohatt, nabumm, buktam rajta százat, a koxi aki elvitte a lelakott roncsot 2év mulva, vizsga nélkül, úgy örült, mintha 600as mercit vett volna.

Mondanom sem kell, akkoriban nem volt egybefüggő 20e pénzem, ugy csinálgattam apránként rajta amit muszáj volt, nagyrészt csak kendácsolás folyt, sziligon, ragszallag, facsavar és társai.

Jol le is pukkadt alattam, nem is vagyok rá büszke, de még ebben a kategoriában is lelakni éri meg legjobban.

Ez szomorú, nade a neppernorbik, óratekergetés és regadó országában most mit magamat szaggassam?

A másik amin kapásbol nyeritettem, milyen autóvédelem volt az elvitt gépben? Gyáriimo..mi? Egy fogadjunk legalább 2M körüli nemcascos vasban egy "autósújságírónak"..hehh
És akkor oltjuk a népet, hogy nem költ autóvédelemre, dúskálnak a cápák..
gyász!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.06.07. 15:48:53

ha két évre kell, akkor mi a francnak válogatni? régi swift, vagy ignis, oszt jónapot. a vectra az végül is csak azért nem kellett, mert derogált? nem értem, komolyan. szükségautó lenne, nem péniszhosszabbító.

spaza 2009.06.07. 15:51:06

Molnya, mennyiért adod a civic-et? :)

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2009.06.07. 15:52:27

A megoldás a Lancia Dedra. Kettő is van itthon belőle rosszat nem tudok róla mondani, megbízható kényelmes klímás, 300-500 e ft között. NEM ROHAD! Persze korábbi törések javítása után ez kérdéses.


A benzines (Leginkább városban kis országúttal) 10 körül eszik, diesel tapasztalatom még nincs, de a mondák 5l körül beszélnek. Alkatrész olcsó, bontott filléres, 100.000 körül komplett van osztrák papírral, de nem kell hozzá. Persze tudni kell, hogy az előző tulajdonosa milyen volt, de ezt nektek talán nem kell leírnom. Kiváló ár-érték arány. Egyedül 1.6-os motorral nem venném.

Olcsóért:
www.hasznaltauto.hu/3021868_lancia_dedra_1990

www.hasznaltauto.hu/2988134_lancia_dedra_1993

Kicsit drágább:

www.hasznaltauto.hu/2944904_lancia_dedra_1996

www.hasznaltauto.hu/2791391_lancia_dedra_1996

Egy gondolatot szerintem megér!

kultúrpesszimista 2009.06.07. 16:02:31

Hát, eléggé szomorú, hogy mennyire korlátoltak az olvtársak, és akkor a stilisztikailag kiválóan megírt, de fantáziában eléggé szegényes blogíróról nem beszélek. Opel, Honda, Skoda, Suzuki. Bravo. Pedig kicsit szélesebbre kéne nyitni a fantázia kapuját és elgondolkodni más márkákon, típusokon is. Ráadásul ez minimumelvárás is lenne egy autóbuzitól...öööö....bocs: autóbolondtól. És eleve nem értem, hogy miért kell önsorsrontani egy autópiacon holmi Nyikolajok között, mikor - Nyakó István után szabadon - nem "új nóvum" az, hogy a magánszemélyek még mindig nyerőbbek lehetnek...

Szóval, "titkos tippek":

Volvo 440/460. Ez például örök darab, szép is, olcsó is, tartós is, nem nehéz fenntartani sem:
www.hasznaltauto.hu/2981793_volvo_460.10_1995

Saab 9000, amit nem kell külön bemutatni:
www.hasznaltauto.hu/2548306_saab_9000_1995

Peugeot 406:
www.hasznaltauto.hu/3010119_peugeot_406_1997

Citroen Xantia:
www.hasznaltauto.hu/3005712_citroen_xantia_1994

És hogy legyen egy Honda is:
www.hasznaltauto.hu/2811434_honda_accord_1991

Ezek mindegyike - állítom - elmegy még 2 évet, simán.

Hajrá, sok szerencsét!

kultúrpesszimista 2009.06.07. 16:05:06

Ja, el is felejtettem: a Lancia Dedra valóban megoldás lehet, nem is akármilyen!!

Mioporfeszosz (törölt) 2009.06.07. 16:05:27

Olasszal csak annyi a baj, ami a franciával is, azért olcsó, mert rémálom a szerviz.

Az árakat hallva az opelnél több helyre is telefonálunk, mert azthisszük nyomdahiba van és lemaradt egy nulla.
Olasz-franciánál meg nemértjük, valaki a 7es bmw árait töltötte az adatbázisba, vagy mivan..;)

Pug306 volt a családban is, nagyon nem ajánlanám.

Nem épp boyracer közlekedett vele, napi szinten ingázva, talán én tapostam néha, de sok kedvem nem leletem benne, mert 1,6os létére nem igen ment.

5éves koráig céges volt és márkaszerviz csinált mindent, majdnem az autó új ára mégegyszer ráment ezalatt.
Nem számított, a cégnek beléfért, voltak ott félmilliós futású igazgatói mercik is....

Na mikor meg lehetett venni ruppókért, mégis megvettük, csak nem xar már, kijött minden, ismerjük mi baja volt.

Hát nem, egy bukás az egész.
Onnantól ridegebben volt tartva, olsó olaj, bontott motyók, végül majdnem betolni kellet a kereskedésbe mikor 800ért beszámították egy megbizható _német_ újkocsiba.

Talán akkor volt kocsival kapcsolatban legnagyobb lelkifurdalásom életemben, kinek fogja ezt a nepper millio felett eladni, mikor a 200ezres körbetörött német "roncsom" üzembiztosabb és megbizhatobb?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.06.07. 16:08:12

Ja, hát ez egy ilyen játék. Hibátlan autó ennyiért nincs, de még az olyan is ritka, amire csak keveset kell költeni. És itt jön a dilemma, hiszen ha sokat költesz, az biztosan nem térül meg két év alatt, ha meg egyáltalán nem költesz, akkor egy jó állapotú autóból is ipari hulladék lehet. Ha veszel most egy jobb állapotú autót négyszázért, és költesz rá 300-at, akkor lehet, hogy hibátlan lesz a kocsi, de két év mulva talán el tudod adni 400-ért. Ha nem költesz rá egyáltalán, csak a legszükségesebbeket, akkor olcsóbban kijössz, és 200-ért megszabadít tőle valaki, ha szerencséd van. Állati nehéz eldönteni, hogy gondos tulajdonos legyél, vagy egy olyan ember, aki leszarja. Persze ez csak akkor játszik, ha nem szerelemautóról van szó. Arra úgyis költ mindenki veszettül.

kultúrpesszimista 2009.06.07. 16:10:42

@Mioporfeszosz:

Sok előítélet van. Többé-kevésbé megalapozottak. Az öcsémnek egy Pug306-osa volt, 1,4-es, 75 LE. Soha, semmi baja nem volt vele, míg egyszer totálkárra törték (egy motoros belement). Olasz autó is volt a családban, Alfa 145-ös. Az égviláfgon semmi baja nem volt a szokásos cseréken kívül, ami a Twin Spark gyertyák miatt kicsit borsosak voltak. De az az autó vezetési élménye, stílusa simán kárpótol érte... Nekem 4-es Volvom van, az egy kisebbfajta csoda, de tényleg.

molniya 2009.06.07. 16:14:50

Ezzel a hozzállással van itt baj, hogy "csak 2 évre veszem, annyit bírjon ki". NEkem ilyen álmomban sem fordul meg a fejemben. Én ha autót veszek, az hosszú évekre szól, és igen alaposan átgondolom, és ha meg is van, akkor nem lexarom, hanem karbantartom. NA persze nem nyalom naphosszat, hanem az arany középút. Meg hogy jaj, mennyiért bírom eladni. Ki nem xarja le? Nem befektetésnek veszem. Szolgáljon jól sok évig, aztán ha cserélni kell, akkor elmegy amennyiért elmegy. Hosszú távon kell gondolkodni, úgy kell autót választani. Ezért fogok megint CIvicet venni,mert az 1-2 generációval mindig a többiek előtt jár műszakilag. Igaz hogy drágább az átlagnál, de sztem megéri. Egyébként a mostanit sem kell cserélni, csak már unom, és fiatalabbra vágyom :) De ha veszek is másikat, ez a családon belül marad, kár elkótyavetyélni, bár sztem 200-300 között simán el tudnám adni.

Mioporfeszosz (törölt) 2009.06.07. 16:18:18

Szegény saab, ha ennyibe kerül, nagyon a végét járhatja már.

A xantia hidrós autó, nem véletlen van csak szemből-szögből fényképezve..istenmentsen tőle, rajongóknak való, nem igénytelen szükségautónak :D

A 406ugyanaz pepitában mint a 306, ez mutatja ha valami "jólsikerült" valakiknek, a nagyobb és kisebb közt így tizensokévesen eltünik az árrés,(ugyanis mind ugyanaz a ruppót nem érő pénztemető:))

Ilyen öregen-olcsón utoljára a 305-405 féle vonalat szabad megvenni, azok még mindíg mennek, és a kutyának sem kell.
Régi francia igénytelen kocka, nagy is, egyszerű is, az alkatrészár ahhoz is viccesen meredek, de más baja nincs.
Presztizse zérus, de én mondjuk 100x szivesebben ülök bele, mint buzukiba, dehát izlések és pofonok.

Csuf 2009.06.07. 16:18:27

Üdv!
Tudom most nagyon le leszek fikázva, de: www.hasznaltauto.hu/3032122_skoda_felicia_2001 Szvsz alkudni lehet, nem kell valószínűleg százezreket rákölteni, de bizonyára unalmas és nem túl korszerű igásló (fillérekből javítható) és teszi a dolgát rendületlenül még éveken keresztül...

Tengerindream 2009.06.07. 16:19:00

Gyerekek, gyerekek, nem tudjátok ti mi a jó!

A megoldás: Rover 620

Az utolsó csavarig Honda Accord, 500-ért már simán lehet kapni 95/96-os évjáratúakat, ráadásul klímával, bőr belsővel, stb, stb. Nézegessétek csak a használtautót (és a népítéletet)

Opel Vectra, Ford Mondeo? Ne vicceljünk már...

sunblind 2009.06.07. 16:19:59

... mitmonnyak ... én öt hónapig keresgéltem majd mindennap autót. Hotheccset, szervizkönyvest, patikássat. Utolsó vti csivikk lett belőle, minden más egy vödör sz@r volt. Most eladnám négy év után, mer kell a zsé a lakásra, de előre rettegek, mit vegyek öccázér, ami viszonylag elég ló, és nem megy rá a gatyóm. Pláne mikor legutóbb úgy döntöttem eladom a hondát, akkor jöttek megnézni négyen, feltették a kérdést, hogy 'tezsvérem, teliárbá is ádod, meg á rádijót se hágyod bénne, engesgyémán válámennyit.' ... na itt megijedtem, és beszüntettem az alkalmazás futtatását.

DonGatto 2009.06.07. 16:22:00

Srácok baromira túllövitek a futásteljesítményt szerintem. Én nem nagyon láttam még olyan autót, ami 200e valós kilométernél többet ment volna. Öreg mercik persze bírnak egymilliót, de azért az autók többsége nem él többet 300 ezernél. Jópofa dolog a túlzás, de ahogy az autókereskedők szeretik visszatekerni az órát, ti meg túl akarjátok tekerni. Nem?

a JÓ 2009.06.07. 16:22:15

@molniya: leírta, most ennyire van pénze, de szeretne még ennél jobbat.
Nem hozzáállás kérdése ez, hanem pénzé :)

Brigi \"B. A.\" főnöke 2009.06.07. 16:23:55

Én hozzávágtam volna a szerkesztőségi zsigát, áprilisban talán még megvolt...

Balu86 2009.06.07. 16:25:19

Sok sikert és kitartást a keresgéléshez! Ha gondoljátok, tudok egy 156 GTA-t jó áron! :);)

DonGatto 2009.06.07. 16:25:49

Mondjuk, ha addig akarja összespórolni az árát a következőnek, amíg ezt használja, én nem 2,2 literes (sokat fogyaszt) Japán (viszonylag drága az alkatrész) autót néznék, mert annak kerül annyiba az üzemeltetése, hogy nehéz legyen gyűjtögetni mellette.

deak.atti 2009.06.07. 16:25:55

Üdv!

Tipp: Daewoo Nubira II. 2000-es évjárattól 6-7 kilókért kapható akár kombi is. 3 éve volt 900 az enyém, beletettünk azóta 55 ezer km-t (160 ezer van benne), és az előírt dolgokon kívül (olaj, szűrők, gyertya, vezérműszíj, vízpumpa) 2 lengőkart (12 e/db), 2 stabipálcát (3300/db), és 1 garnitúra első fékbetétet (valami 7000 volt) kellett cserélni. Ja, a fogyasztás, az szigorúan 10 liter városban ... meg ha a Vectra-váltó nem tetszett, akkor ez se fog ... De amúgy én nem bántam meg. Ne csak európaiban vagy japánban gondolkozzatok. Korea is megtanult autót gyártani. Amúgy az 1.6 SX egy klímás, szervós, 4 villanyablakos, tehát egy közepesen jól felszerelt járgány.

DA

silurus 2009.06.07. 16:26:02

A Használtauto-n van egy 320-as BMW, 318-ra papírozva, és a tulaj szerint ez így legális, és oké. Magyarország, én így szeretlek. Autót meg hozok németből.

kultúrpesszimista 2009.06.07. 16:26:21

@Mioporfeszosz:

Bocs, de ez sima okoskodás, amit előadsz. Amiket én írok, azok primer tapasztalatok. Ráadásul több 4-es Volvo tulajt is ismerek, hidd el, ismerem a típust. Ár-érték-egyediség arányban nem sok jobb van... Ilyen autókat ma már nem gyártanak, még jóval drágább, prémiumnak hazudott kategóriában sem. A Saab is bivalyerős és tartós, sokat, nagyon sokat bírnak. Nem azért olcsók, mert vacakok, hanem mert 1) a Saab 9000-esek presztízse megkopott az utóbbi időben és 2) a 2literes benzineseknek nem sok renoméjuk van a sok fűnyírómotoros, alulméretezett turbodízelek korában...

A Rover 620 valóban titkos tipp!!! El is felejtettem...

totalcarman 2009.06.07. 16:26:24

Tudom kicsi meg ciki de en suzuki swiftben gondolkodnek ennyiert a japanos filinget hozza es lehet talalni boven szep allapotut.Persze le kene jonnotok videkre.1 napot raszanni.Nem ritka a keveset futott garazsban tartott peldany es a nyugdijas bacsi tulajdonostol veheted at a gyari kulcsokat.
En igy tennek a helyetekben:)2 evig az siman auto lessz es nem is kell hozza olyan nagy szerencse hogy olcson kigyere vele.

Mioporfeszosz (törölt) 2009.06.07. 16:26:29

@kultúrpesszimista: Lehet, amit én irtam az tapasztalat, nem előitélet :D

Zahal 2009.06.07. 16:27:19

magánszemélytől érdemes használt autót vásárolni.
az én autóm most 4 éves, és még szinte mindig ugyanolyan, mint új korában: tökéletes műszaki állapotú, karcmentes és tiszta. aki majd megveszi, nagyon jól fog vele járni. (de lehet, sosem adom el - FIAT Punto)

Mioporfeszosz (törölt) 2009.06.07. 16:33:11

A volvorol szót nem ejtettem, mivel amennyire ismerem, az csak + tapasztalat.
Annyi, hogy nagyon drága a szerviz annál is, nehéz kicsit is hozzáértőt találni, de kb klasszikus audi merci bmw minőség csont nélkül, szinte "örök élet".

mopar89 2009.06.07. 16:33:46

Ilyen árban én F Astrát nézegetnék, most vettünk egy barátomnak egyet 400ezer-ért egy öreg mamitól, akinél új kora óta volt az autó,szervizelt, garantált 60ezer km-el,szinte csak a temetőbe járt ki vele,télen soha sem használta mivel nem mert vezetni csúszós úton,sérülés és rozsdamentes,Si motoros...

Szóval én F astrát vagy swift-et mondanék,nem azért mert annyira nagyon jó autók,hanem mert olcsó,megbízható,olcsó hozzá az alkatrész és ami a legfontosabb,hogy van belőle akkora választék ami közül ki lehet fogni egy igazán megkímélt darabot.

kultúrpesszimista 2009.06.07. 16:36:50

@Mioporfeszosz:

Hadd beszéljek egy kicsit haza: a www.4xx.hu egy nagyon jó társaság, készséges emberekkel, hozzáértő szakértőkkel. Volvo-bolondok. Egyáltalán nem gondolnám drágának a szervizt, arról nem is beszélve, hogy ha egy Volvonál megcsinálnak valamit, arról legalább tudhatod, hogy nem lesz egy jó ideig gond vele... Szerintem abszolút ott van, mint a régi Audik, BMW-k, Mercedesek, azzal a különbséggel, hogy - tisztelet a kevés kivételnek - több bennük a stílus (mármint a Volvokban), de ez persze szubjektív.

Salvia Divinorum (törölt) 2009.06.07. 16:37:50

Fater tavaly vett egy 1.0 LPG Swiftet 300-ért.
Igazi válságautó :D

kultúrpesszimista 2009.06.07. 16:39:42

nincs szánalmasabb a VW, Opel, Suzuki javaslatoknál, amikor vannak SZEBBEK és JOBBAK és NEM DRÁGÁBBAK. De hát ez van, Teszkóország, a legkisebb is számít, jó is a kommersz és a szürkeség...

Salvia Divinorum (törölt) 2009.06.07. 16:40:12

@T4KK: Nekem is az van, 1.6 GTD, még az intercooler nélüli ;-D
Bár a legendás 5-5,5-es fogyasztás helyett nekem simán benyel 6,5-et. Városon kívül :D

kultúrpesszimista 2009.06.07. 16:44:37

Kedves Opeles, Suzukis, Daewoo-s, Kiás kispolgárok!

Fogadjátok sok szeretettel a következő dalt:

www.youtube.com/watch?v=0spnt6zFxEY

:-)

Vityaz 2009.06.07. 16:46:06

@kultúrpesszimista: Ez nem kommerszérzés, csak ha nem érdekel, mi visz A-ból B-be, ellenben számít az, hogy mennyiért, akkor ezek maradnak. Olcsó alkatrész, egyszerű szerkezet, kis motor, ezek maradnak. Van, akinek többet ér az, hogy fiatalabb autóban üljön, mint hogy az, hogy volvoban.

kultúrpesszimista 2009.06.07. 16:49:30

@Vityaz:

Ez mind rendben, de paradox módon egyre inkább érvényes egy olyan tendencia, hogy bizonyos márkáknál minél régebbi valami, annál tartósabb/jobb. A Volvo tipikusan ilyen. Régi, de fajlagosan olcsóbb fenntartani, mert amit kicserélsz benne, azzal sokáig nincs gond. Szemben sok mai autóval (a Volvokat is ideértve itt). És akkor nem beszélek arról, hogy azért egyedibb, kényelmesebb, biztonságosabb is, mint egy triviális Suzuki vagy Opel. De már idáig is kevesen jutnak el. Sajnos (?).

kultúrpesszimista 2009.06.07. 16:53:06

Az, hogy valami fiatalabb, abból nem következik, hogy jobb is. A legtöbben itt cseszik el, aztán meg néznek a márkaszervizben a horribilis számlákon. Amúgy nem savanyú a szőlő, vehetnék egy új autót (van is céges Toyota), de eszemben sincs. Silány majd' mind.

Vityaz 2009.06.07. 16:56:16

@kultúrpesszimista: Igazad van, de:
1. ha a tag városban akarja használni, akkor kisebb autó kell neki (ok, most nagy volt neki, de beszéljünk általánosságban)
2. ennyi pénzért 200 ezer körüli/feletti nagy autót kapsz, azon a tájékon meg már többe kerülnek a szervizek, kisebb autók alacsonyabb futással vannak. Ezeknél meg egy vasgolyó is bonyolultabb néha.
3. megveszel egy szutyok feliciát, suzukit, opelt nulla (azaz dehogy nulla, csak manapság ami 60-75 ló környékén van, azt illik lefikázni) teljesítménnyel, ergo kisebb köteleződíj, kisebb teljesítményadó stb.
Kényelemben, biztonságban igazad van, de az egyediség meg pont nem érdekel, ha csak gurulni akar valaki. Jelen esetben költséghatékonyságról van szó, ezért nem releváns itt a te álláspontod, az más körben számít.

Mal 2009.06.07. 16:59:19

Robertó, ha 700 a keret, annyiért még itt van a Civic, Holnap tényleg elmegyek, és körbefotózom neked. :)
Az még mindig csak 600,a nevedre írva, friss műszakival... :)


Ha megvan még... :S

kultúrpesszimista 2009.06.07. 17:01:28

@Vityaz:

Én a blogban azt olvastam, Robertóék családi autót keresnek, ezért is raktam be szedánokat. Amúgy ha mégsem és/vagy kisebb jöhetne szóba, akkor egy VTEC, VTI motoros, szép állapotú Civicnél aligha lehet jobb választás... Nincs belőlük minden utcasarkon és megbízhatók, a lapos építés előnyeiről nem is beszélve, amit a legújabb, sokmilliós űr-Civicekekről már nem lehetne elmondani...

kultúrpesszimista 2009.06.07. 17:06:14

OFF

Hopp, épp most ment el az utcánban egy ilyen:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4d/Volvo780.jpg

Ez még a 480-as Volvonál is ritkább! Nincs fél tucat belőle Mo-n...

Leadfoot 2009.06.07. 17:07:16

@Mioporfeszosz:

"Olasszal csak annyi a baj, ami a franciával is, azért olcsó, mert rémálom a szerviz."

Ó, ezek a csodás előítéletek...

dani740 2009.06.07. 17:10:53

Kedves Kulturpesszimista!

Láttad, hogy áll a belinkelt 460-as motorházteteje meg csomagtartója?
Nagy Volvo buzerátor vagyok, de ezt egyetlen barátomnak sem ajánlanám...
Amúgy jók a 460-asok, a 2,0-s motorral. De ebben az országban fehér holló a jó állapotú, mármint amelyik eladó is.

Cornucopia 2009.06.07. 17:11:03

@mopar89: Ja a mamikától 100 le-s Astra, a Mamika nem véletlenül nyugdíjas vak fogorvos volt? :D

Thorodin 2009.06.07. 17:11:34

Haver néhány éve beadta a nyíregyi WeltAuto-hoz a Vectráját. Kitünő állapot első gazda,128ezer km. No biztos ami biztos vissza lövette az órát 98ezerre.
Beszámították a kocsit otthagyta. Egy hét múlvaq jött a szomszédja röhögve hogy "megnéztem zoli a vectrád! fiatalodik bazzeg mert már csak 76 ezer van benne!" szóval ennyit a kereskedésekről.

Leadfoot 2009.06.07. 17:13:03

@kultúrpesszimista:

Lehet, hogy neked, mint orrát fent hordó sznobnak derogálna beülni egy Opelbe, Suzukiba, de azt kéne megérteni, hogy olyan autóról van szó, ami "vizsgás, zöldkártyás és kihúzza legalább két évig. Ennyi időt adott magának, míg egy másik „rendes” autóra gyűjt egy kis zsetont."

Tehát legyen a lehető legolcsóbb a fenntartása, és menjen, nagyjából ennyi a feltételrendszer...

Cseszheted a szebbet, jobbat, nem drágábbat, ha a hajat leeszi a fejedről.
Most nem villantós autó kell, hanem épp egy "szürke egér", ami elvisz A-ból B-be. Nem több, nem kevesebb.

kultúrpesszimista 2009.06.07. 17:16:46

@dani740:

Kedves Dani740,

Maradjunk abban, hogy vélhetően Te se láttad a konkrét autót, én sem. Lehet, hogy úgy van, ahogy mondod, de az is lehet, hogy a kép csalóka. Egy megtikentést megérne a dolog szerintem. A belinkelés lényege csak annyi volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy vannak egyéb autók is, mint amiket spontán rávágna az emberfia. Vannak még azért eladó 460-asok, 440-esek azért...

X14NZ 2009.06.07. 17:17:00

Hát, ha mindegy, mert csak két évre kell, akkor miért nem veszi meg a Vectrát? Arról volt szó, autó kell sürgősen.

Hja, a váltója opeles?

nu sag schon. Nem élményautózásra kell. Ha szembejön valami jó darab, szerintem meg kell venni gyorsan. (ha tényleg jó, de "még gondolkozunk, keresgélünk", közben simán megveszi valaki.)

Ráadásul 350-ért mérik, alku előtt. Így 150-nel rögtön beljebb lenne a gyűjtögetésben:)

Ennyiért félek, sokáig kell keresgélni, míg újra talál vmi tényleg használhatót.

TottaKár 2009.06.07. 17:19:03

Sziasztok!

Sajnos hangerfejes lett a kocsim, nem lenne kedvetek írni egy másik cikket is?
A címe lehetne 1,5 milláért VALAMIT ami nem hagy az út szélén...

Amúgy a Valujev-es poénon nagyot nevettem, és az írás is nagyon tetszett!

Üdv:
Tottakár

kultúrpesszimista 2009.06.07. 17:19:07

@Leadfoot:

A minősítgetés helyett inkább konkretizáljuk a kérdést: ismered-e a Volvo 460-t/440-t közelebbről? Hát egy Pug406-ost? Esetleg egy Rover 620-t? Mielőtt költségekről és egyebekről okítanál...

Boss88 2009.06.07. 17:21:15

most miért is nem jó a vectra akkor, tányleg?
olcsó alkatrész, van benne valamennyi hely is, sztem ha ebben az árkategóriában beszélgetünk akkor még mindig jobb mint egy szutyuki, és talán biztonságosabb is...
nem értelek titeket...
a hondában meg milyen lopásvédelem volt?
csak a gyári? mert akkor naiv lélek vagy, főleg autós újságíróként gáz...
egy 2millás autónál ha nincs rajta casco akkor azért megérné egy diamond lock, vagy tatu, vagy mikrokapcsoló, vagy akármi...
mindegy, végülis a te bajod

Mammut8 2009.06.07. 17:25:20

Mért nem vettétek meg a vectrát??
tudom már mert az opelt mindenki utálja a tc-nél

kultúrpesszimista 2009.06.07. 17:28:55

@Mammut8:

Mondjuk azért ez nem olyan indokolatlan és traumatikus dolog... ;)

Boss88 2009.06.07. 17:28:59

ha volt benne akkor bocs, meg tudom hogyha nagyon akarják akkor felteszik trélerre, de azért nem árt ha van benne egy két ilyen kis trükk.
Viszont a Vectrás dolgot tényleg nem értem.

Káposztakukac 2009.06.07. 17:32:36

700 ezerből meddig lehetett volna fizetni a cr-v cascoját?

Leadfoot 2009.06.07. 17:33:00

@kultúrpesszimista: Először is bocs, túlreagáltam, de IRL épp fölba...brálták az agyam, nem szokásom ilyen kirohanásokat intézni.

Azok közül az autók közül, amiket felsoroltál (Volvo 4xx, 406, Xantia, 9000), az összesen tisztelem-szeretem.

De 500ezer forintért ezek tipikusan nem azok az autók, amikbe beleülsz, és csak mész. Egyszerűen ennyiért nem kapsz olyan példányt belőlük, amit ne kéne folyton berhelni. És ez nem is baj, mert cserébe sokat is nyújtanak, de most olyan autó kerestetik, ami pontosan ilyesmi törődést nem igényel.

kultúrpesszimista 2009.06.07. 17:39:47

@Leadfoot:

No problem, előfordul...

Én továbbra is azt mondom, a Volvo 4xx ezek közül megfelel az elvárásoknak... Tartós, robosztus, túlméretezett darabok. Nem lehet komoly hiba velük. (Szerintem a többiek sem kevésbé megbízhatók, de a szervizhátteret már kevésbé ismerem...)

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 17:43:27

Put your money where your mouth is, vegyetek japánt :)

mopar89 2009.06.07. 17:44:04

@Cornucopia:

nem 1.6-os ,csak 1.4-es (C14SE) 82 lovas...

Mammut8 2009.06.07. 17:48:16

@mopar89: atya ég, te meg merted említeni ezen az oldalon hogy astrát vennél???
itt ezért már megégettek egy pár
racionálisan gondolkodó embert

A 82 lovas si tényleg egy nagyon jó motor!

Ubul1 2009.06.07. 17:48:38

Figyu, most kéne racionalizálni az igényeket, ennyiért korrekt autót ami értékálló is nem találsz mást mint a Swiftet, átmentünk a témán már párszor itt, d emég mindig ez a végső megoldás ha épp kocsi kell.
Másrészt ha meg snassz roberszitónak a suzi mert hogy milyen az, de nem kell a Vectra se mert hát nem áll rá a hondában szocializálódott kezem, és olyan fújjj, na itt basztátok el legelőször, ilyen állapotban ennyiért ekkorát kurva ritka dolog, pláne vectrában, kurva mázlis csókák lehettetek volna h ilyen hamar kifogtok egy ilyet.
DE ha nekem lett volna egy ilyen sokadrendű baromságra mint évi 3-4 e km kedvéért kocsit venni 500rongyom plust átírás egyrészt kurva boldog lettem volna, de még ennyit is sajnáltam erre elherdálni, de ezesetben rá se néztem volna másra mint 1. tulajos, 100enél nem többet futott, friss papíros Swiftekre, hegyekben áll ennyiért az olyan ami még esőt se igen látott, tényleg makulátlan példányok. Nézegettem is csak az a baj h egyrészt buta-pesten a élőhalott romok vannak csk, eszembe nem jutna ott venni bármit is, de pl onnan közel van Nógrád heves, csongrád, szolnok megye ahol viszont kínálati tenger van erősen alulárazva a nagyon korrekt darabokból, mert az alföldi paraszt évek óta megélhetési gondokkal küzd, már a kocsiát is el kell sóznia ha meg akar élni, és ott nem lehet irreális árakat kitalálni mert le se szarják különben.
Errefele meg beleuntam az egész szarba hogy 15-17 éves retkekért is 250-270e van pofájuk elkérni, amit már 3-szor kiszívott a nap, belül egy merő retek, tiszta olaj a motortér, a váltó is csak azért jó mert ahhoz már tényleg tehetség kell h a suziból kiírtsák. Így átgondoltam aztán helyette lett egy hasonlóan ékegyszerű, és strapabíró cucc ami viszont kicsit kényesebben tartható el, nincs belőle annyi de azért akad, meg még lehet h piaca is marad még mire el kéne passzolnom, cserébe a nehézkesebb alkatrész beszerzésért lett sokkal jobb menetkonfortom, 1,5 L alatti benzinmotor, de még mindig azt mondom h ha erre még rá tudnék dobni azonnal plusz 150 rongy target pénzt bármikor lecserélném egy tényleg kóser előéletű Swiftre, mert nyugodtabban aludna azzal az ember. És azon sokat bukni se lehet ha nem engeded szétesni magad alatt. Hákkérem nem bicikli, ezeket gondozni is kell, vagy ne autózz oszt annyi...

AciDuzzu 2009.06.07. 17:48:58

Tavaly vettem 800e-ért szuper kis autót, 1M-ért pöpec járgányok vannak már csak türelmesnek kell lenni, 500e-ért viszont csak lehalt romok, én tuti várnék a helyében még egy keveset és gyűjtenék, mert szervizelésre több ideje fog elmenni, mint amennyit veszít most azzal, hogy nincs autó... annak meg aki ellopta a CR-V-t a kapa nyele álljon a valagába de jó mélyen!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.06.07. 17:49:40

a cikk amúgy a szól hogy kinek van fölösleges jó állapotú autója 5 k ért,amin nem akar nyerészkedni.

msadmin 2009.06.07. 17:51:57

én is hasonloképp jártam le akartam cserélni a 20+ éves toyotámat egy kényelmesebb klimás 10év körüli carinaE re vagy mazda vmi,de annyi rakás szart amit láttam az autopiacokon teljesen elvette a kedvem..

mopar89 2009.06.07. 17:53:32

@Mammut8:

Nem én vettem az astrát,egy barátomnak vettük aki kizárólag opelben gondolkodik... Nekem még nem volt soha opelem,és szerintem már nem is lesz.:)

Ubul1 2009.06.07. 17:56:25

@kultúrpesszimista:
Hánnem röhej h milyen képtelen variációkakl dobálódznak itt egyesek? Ilyeneket még ingyér se! Márészt alig látni az utakon belőle.
@Mammut8:
Aki hülye az dögöljön meg, nem? Most tényleg bele lehet ennyiért kalkulálni már egy jobb Astrát is, egyszerű és fapados cucc az is, de nem rázza le a veseköved. Most komolyan tele a piac félmillióért már a tömegmodellekkel, korrekt állapotban, aztán baszni rá hogy ugyanaz jön szembe napi 50-szer. Vagy inkább fizeti értelmetlenül a sok szarra mert neki egyéni elképzelései voltak...
Amúgy a CR-V is elvont egy szar. Ízlések és pofonok.

Leadfoot 2009.06.07. 17:57:10

@Ubul1: Igen, van abban valami, amit mondasz, mert ugye úgy kezdődik, hogy "mindegy, csak menjen", aztán jön a sok DE. :-) Amit meg tudok érteni, de hát... :-)

Amúgy ott kezdődik, hogy ha szükségautó kéne, én nem néznék alsó-középnél nagyobbat.

loláb 2009.06.07. 17:57:20

Robertónak azt javaslom: ha átmeneti autó kell, szigorúan két évre, akkor a legolcsóbb vállalható variáció játszon. Suzuki vagy opel, skoda, a márka tökmindegy, a lényeg, hogy két évig menjen. Ne legyen extra igény a jó váltó, a japánság, a lötyögőst is meg lehet szokni, kb egy hét alatt.

Akár még olaszt, franciát is nyugodt szivvel, nálatok a szerkesztőségi tudásbázisban biztosan benne van az az egy-két típus, amelyik vállalható, és azokhoz tényleg nevetséges áron hozzá lehet jutni.

A lényeg: átmeneti autó kell, tehát az elsődleges szempont (a műszaki minimum megtartása mellett) az ár legyen.

evo87 2009.06.07. 17:58:14

Ahogy megnéztem a cikkhez készült fényképeket, csak egy dolgot nem értettem meg. Miért hagytátok ott a Vectrát? Tényleg ritka belőle az ilyen szép példány, és még azt is írtátok, alánéztetek és úgyis rendben. Olcsó alkatrész, egyebek.
Persze nem egy luxusautó, de ennyiért megfelel és sokat talán költeni sem kell rá.

Leadfoot 2009.06.07. 17:59:06

@Ubul1:

"Amúgy a CR-V is elvont egy szar."

Elvont? Nem kevered te össze a HRV-vel?

Avant1 2009.06.07. 17:59:48


Érdekes, hogy nem került elő az Audi 80, amely már egy ideje becsúszott a cikk által felhozott tartományba. Rozsda kilőve, alkatrész olcsó, a motort nehéz megölni, a váltót szinte lehetetlen. A kocsit még öregen is nagyon jó érzés vezetni, és még szép is.
Kell találni viszont egy szép (törésmentes, vagy hátul ép, max kicsit sérült-javított) karosszériát. Ez sem lehetetlen azért. Hátrány: csak 1,6 és 2.0 között lehet választani (mármint a B4-nél) vagy rögtön jön a 2,6-2,8. Dízelből ennyiért nem fér bele (vagy csak 1992 előtti).

kultúrpesszimista 2009.06.07. 18:00:04

@Ubul1:

De. Képtelen variációk. A Suzuki jó.

Ubul1 2009.06.07. 18:02:54

@X14NZ:
Komolyan nem értem őket h nem álltak le emellett, félek ebből pofáraesés lesz. Én mai napig is átkozom magam, mert ide 30km-re volt egy kockaműszerfalas eredeti japcsi swift, asszem 2 hétig fönt is volt ha.hu-n de nem vettem meg mert akkor is 2 másik közt rágódtam, meg nem tetszett h beletúrtak a villanyába, botkapcsolók a műszerfalon meg kábelek a szőnyeg alól kifigyelve, meg 3 ajtós horog nélküli darabért 240e-t adjak most ki? lehet h hülyegyerek kocsija volt telebaszva hifivel, matrica az volt rajta persze a barom szövegel, de az nem jelent semmit, mire rászántam magam a vizitre elvitték, komolyan sajnáltam. Meg volt még pár, szürreális 300e-ért 96-os GLX 5 ajtós 1. tulajtól, hogy még a sorját láttam a kapcsolókon, tényleg nemmindennapi dolog volt, reggel feltették du 1-kor már nem volt meg. Na ebbe untam bele, ezért nem Swift lett.

Paó 2009.06.07. 18:04:17

Az hogy mennyi kilométer lehet az autóban talányos kérdés.
Édesatyám 92'es 2.2 Honda Accord amerikai kombijában most van 670.000 kilométer.

Soha senki egy petákot nem adna érte, de neki egy kincs, mert megy, minden áldott nap és még mindig nem kellett kidobni és venni egy másikat.
már 400körül temették a Honda szervizben, pedig még annyi belemegy.
Aranyos hogy a belsejét egy fizetős takarítás során milliószor gusztusosabbra tudták fényezni mint az épp akkor takarított pumáét.
Öreg jappó lehet hálás dög.

Avant1 2009.06.07. 18:04:56

www.hasznaltauto.hu/2975908_audi_80.2.0.i.klima_1992

Egy példa. Némi alkuval, klímával, 3 kulccsal, tulajtól.

Fiat 130 2009.06.07. 18:05:19

@Urv:
A Dedra Sw valóban jó választás lehet(lévén,hogy én árulom :D),tényleg egyben van,miután kisebb talicskányi pénzt lapátoltunk bele. De felesleges bármilyen más alternatívát ajánlani olyasvalakinek,aki a szokásos "csak a német,vagy japán autó az AUTÓ" szemellenzőt hordja.Bármi más csak futottak még kategória.Az olasz, vagy francia autók valóban tele vannak bosszantó hibákkal,ezért olyan embernek éri meg megvenni őket,aki rendelkezik némi műszaki érzékkel,meg tud húzni egy bilincset,vagy meg tud keresni egy kontakthibát, nem olyannak aki ezért szerelőhöz viszi.Cserébe fullextrásat vehetsz annyiért,amennyiért a németből,vagy japánból a fapadot sem kapod meg abban az évjáratban...

Riasom 2009.06.07. 18:07:41

Itt ebben a konkrét esetben én sem értem, miért nem a Vectra? Ha nem kell, hogy lelke legyen akkor annál jobbat Pest környékén nem hinném, hogy találhatnátok!

Amúgy az 8 szelepes "erőmű" ami benne van, úgy tudom, nem 90, hanem 115 LE (hacsak nem a katalizátor miatt ilyen kevés?)), már a 84-es E Kadettekben is ez volt, meg talán még előtte az Asconában meg ki tudja mi mindenben. Jó kis motor, kb. olyan bonyolult mint egy zsák sóder, és simán lehet vele dinamikusan közlekedni is!

voszi 2009.06.07. 18:09:00

jó A vekit találni nagyon nehéz mutatvány ez tény, de akkora a kínálat, hogy azért bele lehet botlani egy-két nagyon jó vételbe. nagy számok törvénye.

C20NE ez a varázsszó, ha a bodega és a beltér jó, valamint az a moci van benne, már meg is fogtátok az isten lábát.

Leadfoot 2009.06.07. 18:10:18

@Avant1: Ja, tulajtól, azért van ott a "járművek ugyanitt" link. :-)

Egyébként még tulajtól vételnél is keserű tapasztalat (pedig finoman szólva sem kéthavonta veszek autót...) a "képen jól néz ki, a telefonban is gyönyörűnek hazudják, aztán mikor elmész érte 250 km-t, egy szarkupacot találok" c. népi játék.

Ubul1 2009.06.07. 18:10:28

@Leadfoot:
Igen ott a DE annyit jelent, h nagyobb autót többet használtak, nem nappapi trabi utáni újautója volt amire vigyázott, ezért rohamosan növeli a szívás esélyét, én kapásból rászámolnék még 100 rongyot minden nagyobb kocsi árára. Még arra a Vectrára is.
Én is belebasztam 65-öt csak az elemi dolgokba az enyémen aztán akkor még van egy féltenyérnyi rohadás is amit meg kell tél előtt csinálni, mert a sós latyaktól szétolvad a fél segge.
Tudomásul kell venni hogy az a legjobb álasztás amiről tudjuk h 1 tulajos volt majdnem biztos h valós km-es és az minél kevesebb, garázsolt, és tiszta meg friss minden papírja. Aztán ezután jöhet az alaposabb vizsgálódás de az nem fog előhozni hibát egy potom 90e-t futott bevásárlósdinak használt Suzinál. Cserébe egyszerű mint az ék.
A HR-V az a SUV szerű valami, igen én a CRV re gondoltam.

voszi 2009.06.07. 18:11:18

az A vekinek lelke van. főleg a turbósnak :)

kultúrpesszimista 2009.06.07. 18:11:48

@Fiat 130:

Az a baj, hogy ez egy atipikus vélemény Magyarországon, pedig én ugyanezt vallom. Hihetetlen izgalmas, érdekes és főleg szerethető autók voltak régebben, de a többség nem is ismerik ezeket az autókat, mert soha nem is volt nekik, de persze ismernek valakit, akinek a torz véleményét szentenciaként, kritikátlanul elfogadják... Mindegy. Ez egy agyhalott provincia itten. Kinn meg röhögve gurulnak az osztrákok, dánok, svédek huszonsokéves Audikkal, Lanciákkal, Volvokkal... Igaz, ott szokás törődni is ezekkel az autókkal. De hajrá Suzuki!

Macskanátha 2009.06.07. 18:13:11

"Ha mégis kiderül, hogy a világban csakis jóindulatú nepperek árulnak használt autót, akkor persze megkövetem őket, de csókolom: hová tűntek, hol laknak, hol van a telephelyük?"

Az "általánosítás az igazság halála" című közhely bizonyítására itt van egy 2 évvel ezelőtt megtörtént story:
A bátyám és a felesége bementek egy Üllői úti használtautó kereskedésbe, mert kinéztek maguknak egy külsőleg nagyon szép, utolsó generációs Ford Escort kombit. Kijött a középkorú tulaj, nagyon kedves volt, kinyitotta a kocsit, beindította a motorját, stb. Ekkor a sógornőm elmondta neki, hogy az extrák, meg a teljesítmény, stb. nem nagyon érdeklik őket, csak 2 fontos szempont van: egyrészt egy normális méretű családi autót, lehetőleg kombit akarnak venni, másrészt - és ez a legfontosabb - legyen megbízható, mindig üzemképes a kocsi, mert van egy 6 éves, beteg kislányuk, akinek sajnos súlyos asztmás rohamai szoktak lenni, és néha gyorsabb bevinni a családi autóval az orvoshoz, mint várni a mentőkre. Na erre, a kereskedő szó nélkül lecsukta a Ford motorháztetőt és azt mondta, hogy ebben az esetben ez nem az Önök autója. Hátra vitte őket az iroda mellé, ahol ott álldogált egy bézs metál színű Mitsubishi Lancer 1.6 16V kombi, de úgy, hogy nem is volt benne az ártábla. Mondta nekik a kereskedő, hogy ezt a kocsit előző nap számította be 1 drágább autóba és azért nem táblázta ki, mert egy ismerősének szánta "pult alól". Gyönyörűszép állapotban volt, benne ABS, klíma, 2 légzsák, motoros ablak, napfénytető, tükör, plüsskárpit, CD-rádió, stb. Ő már körbemérte vásárlás előtt, a jobb első ajtó kivételével gyári fényezés volt benne, a gyárival megegyező kompresszió, és szervizkönyvvel igazolt 163 ezer km! De még ezzel nem volt vége a dealer korrektségének: Megmutatta nekik a beszámítási szerződést, benne szerepelt az összeg, amennyiért beszámította a Lancer-t. 650 ezerért számította be, és ugyanennyit kért a bátyáméktól érte! És szűkszavúan hozzátette, hogy náluk is van beteg gyerek a családban. Emellett adott nekik 2 névjegyet, az egyiket egy Mitsubishi bontóshoz, a másikat pedig egy erre a típusra szakosodott szerviz céghez, azzal, hogy ha kell bontott alkatrész, vagy bármilyen autójavítás, akkor hivatkozzanak rá, és garantáltan korrekt hozzáállást és kedvezményeket fognak kapni. A kocsi már 2 éve van meg, 116 lóerős, szépen megy, kényelmes, és a szokásos olajcserén és tankoláson kívül hozzá sem kell nyúlni...
Ezt csak azért írtam be, hogy lássátok, vannak még normális, rendes, becsületes kereskedők is, bár sajnos valószínűleg tényleg nem ők vannak többségben! :-((

Kuss3 2009.06.07. 18:14:09

Emberek!
Kattanjatok már le a szutyukiról!!!!!
Biztonságos, családi autó? Pfff!!
1x ültem benne. Először és utoljára.

Ez se rossz így a képek alapján:
www.hasznaltauto.hu/2672866_volkswagen_vento_1994

Amúgy ajánlom figyelmedbe az 1991-1997 között gyártott modelleket. Golf, Passat, Vento.
Amit nem ajánlok: polo, 1.4-es akármi.
Alkatrészek szinte ingyé, minden srkon bontanak és van külföldi papíros is alkatrésznek jó pár darb.

Fox888 2009.06.07. 18:14:39

2 hete vettem egy 2000es citroen Xsara-t 490-ért.1.6 os automata klíma,elektromos minden jó mondjuk 190e-t futott,de egy szimpatikus családtól vedtük. Simán vannak ilyenek jó mondjuk 600ért. Ez (szerintem) nagyon olcsó volt:D

Leadfoot 2009.06.07. 18:15:49

@Ubul1: "A HR-V az a SUV szerű valami, igen én a CRV re gondoltam."

Az mindkettő SUV... na jó, ne feszegessük az autó-szemantikai kérdéseket. :-D

Fox888 2009.06.07. 18:15:53

vettük (ííííííí de proli)

voszi 2009.06.07. 18:16:34

@Fox888: hát igen, és az már galvanizált ha jól emléxem, ami nem kevés előnyt jelent az olyan szerencsétlen versenyzőkkel szemben, mint az A veki.

Liquid_Night 2009.06.07. 18:16:45

Uraim...fél milláért középkategóriás autót? BP-n? Telepről?

LOOOOOOOL
LOOOOL
LOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOL
LOOOOOL

Maguk tetszenek azok az autós újságírók lenni? Bocsánat, tudom, nem könnyen emészthető a váltás, pláne ha az embernek az autó már szinte lételem:)
De. Akár cikkírási, kalandozási szándékkal is megoldható lenne az, hogy az ÍROTT médiát is átböngészve felfedező körútra induljatok az alföldre egy hétvégére...
Hangsúlyozom az írott médiát, mert nyilván vidéken (is) sok, a netet nem ismerő magánszemély hirdet a több évtizede bevált megyei és országos lapokban, az Általatok belőtt árkategóriában.
Kis szervezés, esetleg kisvárosi magányos telepek felkutatása, öreg bácsik-nénik, havonta bevásárolni járó családok meglátogatása, lehet hogy csodák kerülnek elő a garázsokból...
A választék széles, van 300-400ért gyári állapotú (és gyárigumis:) Lada Samarától kezdve minden...:) Mennyi olyan autó van amit a 90es évek közepén vettek, és azóta havi kétszer járnak tescóba meg telekre...

Van élet a Suzukin túl, és ahogy Ti írtátok, ebben a korban inkább az állapot a döntő mint a típus, régebbi olasz-franciák is bejöhetnek a képbe...

Vagy ha már nagyon ciki, keressetek egy Skoda 120at, lehetőleg szerint özvegy nénitől még fóliás ülésekkel 150 rongyért és csá:) Az buliautónak is jó...:)

Riasom 2009.06.07. 18:16:58

@voszi: erőt akarhattál mondani, nem lelket :)

Kívülről nézve azt hiszem kevés jellegtelenebb és semmilyenebb autó van a bármelyik Vectránál (a legutolsó, Insignia előttit is beleértve), tényleg tipikusan az az autó, amit mintha egy bizottság tervezett volna. Ettől persze lehet megbízható vagy akár erős is.

Kuss3 2009.06.07. 18:17:19

Ja és ha esetleg nem tudná mindenki: A Rover-ek alkatrészgyártása gyakorlatilag megszűnt.

kultúrpesszimista 2009.06.07. 18:19:05

@Liquid_Night:

Sokat írtál, harsányan, de tömör ostobaságokat. Adtunk vagy féltucat megoldást, amik nagyjából mind jók lehetnek és nem szutyokik. De te meg jössz itt skodákkal és ladákkal. Szerintem inkább magadon nevess.

Kand Úr 2009.06.07. 18:19:05

A Lancia Dedra tényleg jó javaslat volt. kényelmes, nem rohad, kinéz valahogy és olcsó szervizelni. semmivel sem romlik jobban, mint bármelyik japán vagy német kortársa.

voszi 2009.06.07. 18:19:41

@Riasom: ezexerint nem volt még A vekid :)

igen, már a neve is úgy keletkezett, hogy a dzsíemm központban olyan nevet akartak hallani, ami a "szakértők" szerint minden nyelven nagyon jól, előnyösen hangzik. ebből lett a csoda "vectra" név.

az A vekinek nagy-nagy lelke van. csak ezt te már nem fogod sose látni. ahhoz ki kéne fognod egy hibátlant, vagy nekiesni, és megcsinálni egy romot.

Ubul1 2009.06.07. 18:20:17

@Macskanátha:
A sztori példaértékű, akikkel én találkoztam inkább pofánröhögtem volna, kistílű nyerészkedő balekok. Vicc autókínálattal. A helyi Suzuki kereskedés meg tényleg korrekt volt csak megmondta h elvétve számítanak már be 5-600enél kisebb értékű kocsit, nemhogy '95 körüli 300e-es alap Swifteket. Én meg inkább nem bíztam rá hogy akkor szerezz egyet 1-2 hónapon belül, mert lehet h semmi nem lett volna belőle.

Leadfoot 2009.06.07. 18:20:24

@Macskanátha: "Ezt csak azért írtam be, hogy lássátok, vannak még normális, rendes, becsületes kereskedők is"

Ó, igen, a szabályt erősítő kivétel.

Részemről neppernek akkor hiszek, mint amikor asszonynak... mikor ló legel a sírján. :-)

Ubul1 2009.06.07. 18:22:09

@Leadfoot:
Megbeszéltük, tényleg semmi értelme itt kategorizálni, meg ízlésről vitázni.

X14NZ 2009.06.07. 18:22:12

@Ubul1:

Ez az, az emberek nem hülyék, ami jó, azt hamar elviszik. Ezért nem értem én sem, miért hagyták ott. Hónapokat is várhat, mire újra talál vmit.

X14NZ 2009.06.07. 18:23:41

@X14NZ:

"miért hagyták ott". Már a Vectrát.

voszi 2009.06.07. 18:24:13

@Liquid_Night: ez mekkora igazság :) láttam majdnem tök új 20 éves eladó citroen bx-et köveskál-on 100-é. ha lett volna vonóhorgom, hazahúztam volna :D

A_blogger 2009.06.07. 18:25:23

Én 1 milla alatt akartam lufis, klímás, autót venni, mert csak ennyi kápém volt, hitelt meg nem akartam felvenni. Banknak nem dolgozok elvem miatt.
A használtautópiac egyszerűen szörnyű. Kereskedésben találkoztam eredetvizsgás, de lopott autót. Szerencse, hogy egy másik kereskedésben átnézte egy ismerősöm.
Nagy nehezen, már-már az idegösszeomlás előtt sikerült rátalálnom egy 2000-es évjáratú Daewoo Lanosra. 1.6., klíma, el.ablak, 1x lufi, szervo, ABS... 750ezer, plusz átírás. A teljes generál 70ezer volt, ebben minden szíj, olaj benne volt. Most már lehet, hogy bukott az áruk, vagy egy kisebb motorral, kisebb felszereltségi szinttel már 500 körül kapni. Szerintem megbízható, 15E után semmi bajom vele, csak a kopó dolgok cseréje. Fogyasztás állandó. Nyáron klímával, városon belül vagy kívül (mindegy) 8-8,5L. Télen 9,5-10L. Én csak ajánlani tudom, pedig mielőtt megvettem, lenéztem az összes Daewoo-t, de jó döntés volt, fontold meg.
Még egy érv: sok az aránylag keveset futott, megkímélt példány, merthogy a vidéki öregurak szerették a típust...

Riasom 2009.06.07. 18:27:33

@voszi: harmadik éve hajtok egy hasonló korú, C20NE motoros Kadettet, azt hiszem sejtem, mire gondolsz, hogy mitől szerethetőek ezek a kocsik, de az én nevezéktanomban ez még mindig nem a lélek..

Majd ha lesz egyszer egy olyan autóm, aminek tényleg van, akkor tudni fogom, hogy igazam volt-e :)

Ubul1 2009.06.07. 18:27:42

@Liquid_Night:
Ez a Samara nem hülyeség, ha nem lett volna sokáig épp az régebben komolyan meg is fontolom, de azt már lehet 300rongy ALATT is vicc 60-70e km-rel kapni, 1. tulajtól, aki szemmel láthatólag kímélte. És a hajtáslánca annak viszonylag korrekt, a villanyához meg érteni kell, az igazi ruszki.

gmower (törölt) 2009.06.07. 18:27:50

"Olasszal csak annyi a baj, ami a franciával is, azért olcsó, mert rémálom a szerviz."

Az ilyeneken mindig olyan jót mosolygok :) De remélem nem változik ez a társadalmunkba igen mélyen beívódott sztereotípía, mert így olcsón tudok jólfelszerelt, nem 20 éves franciát venni, amik érdekes módon nálam sosem robbannak le. Mert lehet, hogy egy mi autónk, vagy egy Opel, vagy bármi atommegbízhatónak titulált csoda olaj néklül is elmegy, de én meg teszek bele olajat, és jé, láss csodát, ez se döglik be :D

Nosziii 2009.06.07. 18:27:55

5k-ért megbízható kocsit venni csak hosszú keresgélés után lehet, és inkább vidéken( több kis pénzű ember van aki keveset használja a gépet, de megkíméli, mert "bármikor kell"). amúgy 6-7k között vannak egész jónak tűnő 10év alatti kisautók használtautó.hu-n. amik jók általában kevés extrával, v full fapad, de magánszemélytől, látszólag megkímélten kevés km-el. én inkább iet keresnék, és ezek nem csak 2 évig használhatók még....

sztrovacsek 2009.06.07. 18:28:13

OMMM!
Tulajdonképen mire gondoltatok 500-ért?
Remélem ti is tisztában vagytok azzal, hogy ennyiért mit lehet kapni. A jó állapotú autók ki sem jutnak /elenyésző mennyiségtől eltekintve/ a piacra, vagy nem ennyiért.
500-ér 2 évre...hmm, talán pontosabb lett volna, ha csak ennnyit állíttok fel mércének: 500-ért. A két év az ötszázas kategóriában csak vágy álom, eltekintve a kivételektől, amik persze mindig vannak.

Kuss3 2009.06.07. 18:28:21

www.hasznaltauto.hu/2986962_citroen_xantia_1993

Vannak azért lehetőségek. Ettől sem kell megijedni. Attól hogy hidrós, nem rossz. A rugózása meg elképzelhetetlen annak, aki még nem ült ilyen autóban. Iszonyat kényelmes nagy és csendes autó. Főleg a magyar utakra való. A pesti macskakő, csak lágy maszírozás ebben az autóban.

gabor.gabor 2009.06.07. 18:28:47

Ennyi pénzből sztem Swiftet.
Fél millióért lehet venni 10-11 éveset klímával, vagy 7-8 éves fapadosat.

Megbízható, de ha vmi gondja is lenne, alkatrész pár forintért, bármelyik szervízben van.
Fogyasztása megáll 6, esetleg 7 liternél.

Werwolf 2009.06.07. 18:29:37

miert nem MB 190?
Mindegy mennyi km, mindegy mennyi idös, ha nagyjabol jol nez ki, akkor az mar eleg ahhoz, hogy elmenjen meg par evet.
500 ezerert meg böven van olyan.
Es kenyelmes, es olcso az alkatresz.

A_blogger 2009.06.07. 18:30:03

Jut eszembe! Nepper.
Bemegyek a kereskedésbe, kinézek egy autót. Be akarom indíttatni. Nepper akksit berakja. Én kulcsot fordítom, motor indul. Fordulatszámmérő nem mozdul. Mondom: ennek miért nem megy a f.mérője? Erre a nepper: mert az olasz/francia autók elektronikája megbolondul, ha kiveszik az akksit, majd később elindul az, vagy megszerelteti ha mégsem.
Én megköszöntem a próba leheőségét, és odébbálltam. Ugyan a kocsikhoz nem értek, de nem szeretem, amikor hülyének akarnak nézni.

sztrovacsek 2009.06.07. 18:31:37

Ja, csatlakozom ez előttem szólókhoz, ennyiért suzukiban kell gondolkodni, perszeannál sem biztos, hogy nem kell két évig jelentősebben beruházni rá

ommm 2009.06.07. 18:31:38

@X14NZ: Vectra lesz ebből, nagy az esély rá.

dennisthemenace 2009.06.07. 18:33:07

@Tengerindream: Ezt remelem,csak viccnek szantad..Az eg ovjon mindenkit a Roverektol.

Tengerindream 2009.06.07. 18:33:47

@Kuss3:

Na most hatalmas nagy butaságot mondtál, tévhitben élsz!

Egyrészt a Roverek alkatrészellátása alapból is megoldott, mivel még jóval a cég megszűnése előtt eladták az alkatrészgyártást az amerikai Caterpillar cégnek, bármilyen gyári alkatrész gond nélkül beszerezhető, még a régebbi modellekhez is!

Lásd:
www.independent.co.uk/news/business/news/phoenix-sells-mg-rover-parts-arm-to-caterpillar-for-acircpound100m-552687.html

Ezen túl a 200-as, 400-as, 600-as, 800-as típusok szinte az utolsó csavarig Hondák, ebből kifolyólag az alkatérszek tulnyomó többsége beszerezhető Hondában is, ami többnyire olcsóbb mint a Rover.

dennisthemenace 2009.06.07. 18:35:35

@ommm: Nekem volt ilyenem;termosztatot es gumikat csereltem rajta,utana csak olajat,szuroket.1990-es volt,2007-ben kerult hozzam,haromszor mentem vele haza,minden hiba nelkul.(1711km kaputol kapuig).En megvennem a helyeben.

dennisthemenace 2009.06.07. 18:37:32

@Tengerindream: Egyet arulj mar el;miert mondtak nekem az angolok,hogy ne vegyk Rover 620-at,meg ha nagyon jol nez ki,akkor se? Nem gondolod,hogy itt tobbet tudnak rola?

Tengerindream 2009.06.07. 18:37:52

@dennisthemenace:

Nézzél már rá egy kicsit a népítéletre.

Az ég óvjon mindenkit azoktól, akiknek csak az ismerősük feleségének a fodrásza mesélte, hogy látott egy autót és ez alapján mond okosan véleményt.

waces · http://blog.waces.hu 2009.06.07. 18:40:15

de urak. ha fel milla a limit, akkor talan kisebb kategoriakban kene nezelodni es nem telepen, hanem ismeros (de legalabb is maganszemely) koreiben. (anno 6 eve en is igy vettem 300k-ert egy akkor 12 eves kisautot (es flame elkerulese miatt most tipust nem irnek), hogy "addig jo lesz, amig...". namost okicsinysege mind a mai napig megvan, gond egy szal se (ok, most, igy 240k km-nel felmerult a szerelomben, hogy a vezermuszijat ki kene cserelni.)
igen, a legtobb oreg auto leharcolt szutyok, de azert az nagyon nagy altalanositas. meg az is, hogy nem lehet normalis allapotu autot venni.
persze ha az ember ugy all hozza, hogy legyen patent, nagy, hibamentes, szep, keveset futott, kis fogyasztasu. es mindez majd ingye', akkor sokaig fog keresgelni

gmower (törölt) 2009.06.07. 18:43:44

Ha csak 350 a Vectra, és nincs komolynak tűnő baja, akkor meg kell venni, az átírás után maradó majd' 300-ból pedig biztosan olyan jó állapotba lehet hozni, hogy 2 évig ne legyen vele gond. Persze nem árt még alaposabban megnézni, bár izgalmasabb lenne, ha megvétel után kiderülne, hogy egy rakás szar, születnének a posztok, és a szegény átvert átlagpolgárok meg érezhetnék, hogy naugye, még az autósújságírókat is meg tudják szivatni :D

vomit 2009.06.07. 18:43:44

ezt legyszi megnez
www.hasznaltauto.hu/2975694_ford_fiesta_1994
"Balesetek car ride jegy nélküli típusok"

Liquid_Night 2009.06.07. 18:43:45

@kultúrpesszimista:

Ha nem érted a finom, kellemes iróniát és viccet, hanem csak a durvát, feleslegesen netelsz:)

Tengerindream 2009.06.07. 18:44:06

@dennisthemenace:

Egyet meg te árulj már el! :) Nem gondolod, hogy az többet tud róla akinek évekig volt ilyen autója és jónéhány embert személyesen ismer akinek szintén van/volt?

Az angolok mondták, hogy szar, hát ez nagyon jóóóó :) Mind a 60 milliót megkérdezted?

Liquid_Night 2009.06.07. 18:47:12

@ommm:

Lada vagy Skoda lesz ebből, ha nem BKV-t és olajos péntek estéket akarsz:))

Vagy Suzi-t:)

Golf2 2009.06.07. 18:48:11

Én is 500 körül keresek autót,németet,de az itthoni választék lehangoló,a jókat a
nepperek elhalásszák az amatőrök elöl.
Valami ügyes kis programm azonnal jelez nekik, ahogy jó áron kerül fel a netre valami autó.Igy könnyű...

nyelv-ész 2009.06.07. 18:48:12

@ommm: Mint egy 18 éves Vectra tulajdonosa mondom, hogy a cikkben vázolt helyzetre a kiszemelt Vectra tökéletesen megfelel. Ha a féltengelyek, és a csapágyak még nem búgnak 50-es tempó felett, ha nem szitál be a kormány 40-45-nél, és ha a generátor csapágya nem ad még gázadáskor olyan sivító hangot, mintha turbó fütyülne - akkor egy 25-30 ezer kilométer még megúszható nagyobb beruházás nélkül.

Ja, a ventillátor hőkapcsoló gombáját mindenképp próbáljátok ki, és legyen mindig kéznél cseredarab. Én évente cserélem.

Egyébként meg akik az Opelre felsírnak, hogy micsoda gyalázat, azoknak ajánlom:

nyelvesz.blog.hu/2008/12/27/auto_19

gmower (törölt) 2009.06.07. 18:49:02

vomit:

Hívd fel a második számot, beszélnek magyarul :D:D:D

dennisthemenace 2009.06.07. 18:49:30

@Tengerindream: Csak kb. nyolcat,abbol harom autoszerelo.A Roverek minosegetol egyik sem volt elajulva.Nem veletlen,hogy annak idejen az "A" Vectra,itt ugy hivtak,hogy Vauxhall Cavalier uralta inkabb az utcakepet.Meg egy Rover-hivo srac is lebeszelt rola.Neki volt meg ketto a haz mogott,alkatresznek vette oket.A legtobbet egyebkent az elektronikara panaszkodott.Mara szinte teljesen eltuntek,meg sem tudom mondani,mikor lattam utoljara.

nyelv-ész 2009.06.07. 18:51:11

Az A Vectránál van még egy fontos szempont: 200 ezer körül a hűtő felső műanyag csonkja megadja magát. Lehet átmenetileg javítani réz fűtéscső betoldásával, ha megvan a letört darab, de hamar cserélni kell a komplett hűtőt.

X14NZ 2009.06.07. 18:51:33

@ommm: racionális döntésnek tűnik.


Egyébként milyen nagy itt az élet vasárnap este. Mindenki megjött a telekről?

Vagy csak a használt autó vásárláshoz mindenki ért?

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 18:51:41

Egyébként miért két évre? Nem csengetett a biztosító?

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2009.06.07. 18:57:43

@Mioporfeszosz:

Te egy elvetemült német autó mániás vagy. Ami nem német az szerinted szar. Na nekem meg pont a német szarok nem kellenének, ezerszer inkább egy hidrós citroen, abban legalább nem harapom el a nyelvem ha egy gyufaszálon áthajtok mint a fapados német meg jappán rugózás nélküli szarokban.

dennisthemenace 2009.06.07. 18:59:02

@nyelv-ész: Muanyagos nem tudja megcsinalni stabilabban?

Nándesz 2009.06.07. 19:00:53

Azt az A Vectrát simán meg kellett volna venni.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 19:01:04

@X14NZ: "Vagy csak a használt autó vásárláshoz mindenki ért?"

Azért ez egy olyan téma, ami nagyjából mindenkit (vagy majdnem mindenkit) érint.

nyelv-ész 2009.06.07. 19:01:50

@dennisthemenace: Az a baj, hogy elfárad a műanyag, vagy ha szakszerű akarnék lenni: átpolimerizálódik.

Emiatt a javítás mellett fog eltörni, esetleg olyan helyen, ahol már nem lehet megfoltozni.

Az ilyen műanyag szaroknál jobb a csere.

Tengerindream 2009.06.07. 19:02:00

@dennisthemenace:

Jah persze, ezt mindjárt gondoltam. Te nagyon vicces emberke vagy.
Mégegyszer leírom, lassan, hogy megértsd: nekem volt ilyen autóm, tudom milyen, tehát engem aligha fogsz meggyőzni arról, hogy szar, csak azért mert neked valaki azt mondta, hogy az.
Ezen túl, eleve butaságot beszélsz, hiszen ha egy kicsit utánanézel akkor tudhatod, hogy ez az autó egy az egyben Honda Accord az utolsó csavarig, tehát ha a Rover szar, akkor a Honda is szar.

Ezen kívűl pedig csak azt tudom mondani, hogy vess egy pillantást a TC Népítéletre, aztán magyarázd meg, hogyha olyan szar, akkor miért jobb az átlaga mint az azonos évjáratú Vectrának vagy a Mondeonak.

Nem szándékozom itt keresztes hadjáratot folytatni, én aztán nem akarok rábeszélni senkire semmit, de attól még tény, hogy én a saját tapasztalataim alapján beszélek és ez alapján merem ajánlani a típust, nem pedig sokadkézből szerezett infók alapján fikázok.

Szerintem mindenki számára hasznosabb lenne, ha te is arról írnál amit személyesen tapasztaltál.

pilu78 2009.06.07. 19:03:37

500-ért Skoda felicia talán a legjobb választás!
De ennyiért csodák nincsenek!

nyelv-ész 2009.06.07. 19:04:45

Egyébként a hűtő alu, csak a csonk műanyag. Hála az olcsó gyártástechnológiának. Anno lecseréltem volna a régi Ascona réz hűtőjére, ha nem lenne az enyém automata, ahol a váltóolajnak is van alul egy hűtője. Olyat viszont nem találtam, ami réz is, meg olajhűt is.

gerely89 2009.06.07. 19:05:49

kell egy autó 2 évre, de Opel nem jó, mert "szar a váltó"? látszik nem vezettél még 1310-es Daciát. Tegyük fel, most vesz egy autót 500E-ért, mire használható lesz (átírás, cserék) 700E. 2 év múlva el tudja adni esetleg 450E-ért, de akkor még sokat mondtam. Ezalatt a 2 év alatt akar gyűjteni pénzt vmi normálisabb autóra, amit feltételezéseim szerint bőven 1 millió felett gondolt. gratulálok neki, hogy havonta össze tud spórolni 40000-et csak kocsira. ha nem egy sznob fasz, akkor nem az ilyen státuszszimbólum autókban gondolkodik csak, hanem bejön a képbe Suzuki, F-astra is (habár utóbbi szerintem erősen tud rohadni)

nyelv-ész 2009.06.07. 19:07:27

@Tengerindream: A Vectra mellett a nagyon barátságos alkatrészárak is szólnak. Lehet a Rover hiper-szuper, de Opellel tele van az ország, olcsó, kommersz termék, és pár szerelő ért is hozzá :-)

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 19:10:29

@kgl: "ezerszer inkább egy hidrós citroen"

Látom mazochista alkat vagy :)

"abban legalább nem harapom el a nyelvem ha egy gyufaszálon áthajtok"

Cserébe viszont az elsô kanyarban lefejeled a B-oszlopot a nem létezô kanyartási képességek miatt ;)

pilu78 2009.06.07. 19:11:02

Alkatrészár (olcsóság),Rohadásmentesség akkor itt az enyém 550-ért Renault espace2 T-diesel.

dennisthemenace 2009.06.07. 19:12:11

@Tengerindream: Az lehet,hogy megegyezik a Hondaval,de minosegre valoszinuleg eg es fold volt kozottuk a kulonbseg.Maskulonben a fene sem hozatta volna be az eredeti Accordot,marpedig sokan azt tettek.Es ha ismered a britek mentalitasat,buszkeseguket,akkor tudod,ha ok leszolnak egy brit termeket,akkor annak van is alapja.Csak egy dolgot arulj el;ha ennyire jo auto volt,hova lett???Latok 200-ast,400-ast,75-osbol rengeteget,de a 620..Az bizony eltunt,rendesen.
Nepitelet? Nos,talan itt is van ilyen topik,eskuszom,utana fogok nezni.De egyvalamit ne felejts;itt az autok joval tobbat futnak,mint Mo-n,ez is lehet egy tenyezo a meghibasodasok szamaban.Annyira nem vagyok megszallott,hogy vegyek egy Rovert,csak hogy kiprobaljam..Amugy is megszunt a Roverek gyartasa,boruljon ra hat a feledes fatyla..
Az autopark tulnyomo resze egyebkent francia,felsobb kategoriakban Meci,Bmw,Jaguar,Porsche vezet.

X14NZ 2009.06.07. 19:12:23

@Hrzrasn: Ja, és még befigyelt a "német-japán-olasz-francia" autó téma is

Esetleg be kéne vetni még a dízel-benzin kérdést is...:)

gerely89 2009.06.07. 19:12:37

@nyelv-ész: teljesen igazad van, olyan autót érdemesebb venni, amiből sok van, így könnyebb alkatrészt is szerezni. Robertó meg ne legyen töketlen fasz, Opel váltó-kezelését meg lehet tanulni

korzo 2009.06.07. 19:14:06

Ha már SAAB 9000-es:
www.hasznaltauto.hu/2931967_saab_9000_1992
Ezt az egyik klubtagunk árulja (kinőtte a család), valós kilométerrel, meggyőző állapotban.
Megérné megnézni, ha másért nem is, legalább azért, hogy visszatérjen az életkedvetek.

nyelv-ész 2009.06.07. 19:17:12

@Hrzrasn: valahogy úgy.

Faterom 3 Citroent gyűrt, a CX-től az XM-en át a Xantiáig. Na most aki ezután nekem azt mondja, hogy a Citroen hidrorugózása milyen nagyszerű dolog, meg mennyire kényelmes, azt sajnos hangosan ki fogom röhögni.

A CX még kényelmes volt, mert az ülései olyan puhák voltak, hogy derékig belesüppedt az ember. XM, Xantia ülései már kemények, mint a vécédeszka.

A rugózásuk meg egyformán szar, de az XM-é a legszarabb: bizonyos tempó felett úgy kezd hintázni meg imbolyogni az úton, mint egy 50-es évekbeli amerikai romboló.

Alf (törölt) 2009.06.07. 19:18:02

vegyetek egy kacsát, oszt kész.

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2009.06.07. 19:18:28

@Fiat 130:

Családban egy nagyon hasonló (1996, 1.8 16V SW) és egy 2.0 sedan (1991) Dedra van.

Átlagos családi használatnál (évi 10-15e km), az elmúlt 4 évben minimális gond volt vele, kivéve a korábbi kontárkodások eltüntetését (De ezt vásárláskor nagyrészt ki lehet szűrni). Bontóból újszerű alkatrészek jöttek megfizethető áron, és vezetni is élvezem minden percét, eszembe se jutna eladni(Sőt, gondoltam megnézem magamnak a tiédet az öregebb helyett, klíma abból nekem kicsit hiányzik, de most nincs rá pénzem).

Nem is beszéltem még a formáról és a kényelemről, a vezetési élményről meg aki ült benne áradozott(Kia, Opel, Citroen után). Nagyon jó érték/ár aránya van!

Na ennyit a típus dicséretéről, de 10 év (előtte Prisma volt) Lanciás tapasztalat után cáfolom a negatív tapasztalatok jelentős részét.

dennisthemenace 2009.06.07. 19:21:09

@Alf: Jo.Vesznek kacsat,megsutik,megeszik,jollaknak..De meg mindig nincs autojuk..

nyelv-ész 2009.06.07. 19:26:13

@Alf: Láttál már 2CV-t alulról? Alvázkeret tudod, miből van?

Rocko- 2009.06.07. 19:26:28

@Avant1: 2 évig ketyegőt biztos talál belőle, ződmatrinyásat nehezebben (B3-ból), és olyan 400 körül indulnak a beteges B4-esek árai.

Leadfoot 2009.06.07. 19:28:07

@korzo: Ez igen meggyőző. De megkockáztatom, aki következő autóra akar spórolni, annak nem egy 2.3 benzinturbó az ideális választás.

Tengerindream 2009.06.07. 19:29:05

@dennisthemenace:

Hát te hihetetlen vagy öregem.
Továbbra sem igazán vágom, hogy te mi alapján szándékozol vitatkozni velem?

Van/volt ilyen autód?

Nem volt.

Mondom mégeszer: Nekem viszont volt.

Innentől: ??????????????

Komolyan nekem írsz le olyanokat, hogy milyen a minősége, meg hasonlók? Fogd már fel, hogy én tudom milyen a minősége, te viszont nem tudom honnan tudhatnád, ha az életben nem volt ilyened? Én nem igazán értem, hogy neked mi a poén abban, hogy olyasmit fikázol, amit nem ismersz, de ha ezt érzed szent küldetésednek, csak hajrá.

Egy Rovers lenyúlta a csajodat, vagy mi fáj ennyire? :)

ui: Népítélet topik? Mi van?
totalcar.hu/nepitelet/?op=modell&cat_id=23306

Leadfoot 2009.06.07. 19:29:22

@nyelv-ész: Kezdhetsz röhögni...
Ha ennyire szar volt, miért volt egymás után 3 belőle?

Ubul1 2009.06.07. 19:29:47

@Tengerindream:
Most hiába erőlteted a szarodat, itt nem volt szó semmilyen Roverről, én is láttam pár éve pár darabot országos szinten, a népítéletek meg ha nem nézzük h a fele egy eszetlen elfogult baromság is arról szólnak h van benne bőven alig beszerezhető cucc, meg ami van is drága. És ahhoz képest h a Civic volt az alapja a 400-asoknak jó kalap szar. Az h spec neked volt nem jelent semmit mert az csak te vagy, azt meg könnyű belátni h minőségrátát pontosabban csak nagy mintatételből lehet. Hadd legyen már igaza annak aki többe látott. Téma ejtve.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 19:32:09

@X14NZ: Hiába no, hálás témák ezek :)

nyelv-ész 2009.06.07. 19:32:39

@Leadfoot: cégautóról még nem hallottál? Sajnos vannak olyan cégek, ahol nem te döntöd el, mivel jársz, hanem alád tolják a corporate policy-t, aztán ha jó, ha szar, nincs más.

sztrovacsek 2009.06.07. 19:33:02

Mit vacakoltok, a múlt héten vettem eyg schevrolet suburbant, persze benzinest.
Ez az igazi, drága a biztosítása, sok a teljesítmény adója, parkolóban két helyet foglal, és sokat eszik.... nagyjából ennyi. :D

jediweb 2009.06.07. 19:34:58

Bocsi , de ha a sok süketelés helyett főleg az eljén - mert ezért el sem olvastam ( csak bele ) - még lehetett volna egy jó cikk is..
A lényeg a lényeg,, ( persze körbe is kell keríteni de talán nem ennyire....)
Bocsi..

Tengerindream 2009.06.07. 19:35:51

@Ubul1:

Na megjött mégegy érelmes ember. Mi lenne ha te is a saját szarodról beszélnél primkóka?

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 19:36:03

@Tengerindream: Bocs, de a Rover tényleg egy híg fos volt mûszakilag, nem véletlenül mentek csôdbe. Még a tudjukkik sem bírták kihúzni a szarból.

Secnir 2009.06.07. 19:36:09

én egy tízéves nissant vettem 8ért tavaly.
csak a gond van vele.
az ablakmosó folyadékot mindig utána kell töltenem ebben a szutyok időben.

nyelv-ész 2009.06.07. 19:38:35

@Secnir: ott a pont! Mazda 626 dettó. 8 éves, és már volt, hogy a kerekébe is levegőt kellett fújni!

dennisthemenace 2009.06.07. 19:39:54

@Tengerindream: Te egyetlenrol beszelsz,a sajatodrol.Kifogtad,ennyi.Akikkel en beszeltem,tobbet tudnak rola,mint te valaha is fogsz.Meg egyszer megkerdezem;miert tuntek el az utakrol?????

jediweb 2009.06.07. 19:40:07

@Tengerindream:
Tanulj meg helyesen írni ...
Véleményem meg lehet...

alfás 2009.06.07. 19:40:32

Szerintem csak 164-es Alfát szabad ennyi pénzért venni vagy egy végeszériás Lancia Thema-t. Jó nagy motorral...
www.hasznaltauto.hu/2996381_lancia_thema_1994
www.hasznaltauto.hu/2963686_alfa_romeo_164_1996
www.hasznaltauto.hu/2898856_alfa_romeo_164_1995

Mind klímás és elegáns viselet!

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 19:42:00

@Leadfoot: Minden puha futómûves autó hajóhintaként viselkedik kanyarban és nagy sebességnél, nem csak a Citroën. Feleslegesen szkanderozol.

Ubul1 2009.06.07. 19:42:45

@Tengerindream:
Öreg, mikor már 5-en fröcsögnek ellened akkor jön el a ventillátorba pisálás ideje, te már bűzlesz a trágyától, mert belepisáltál, mi meg röhögünk 1 órája a hónaljszagú erőlködésen, meg meg volt az itteni kurvaanyázás alapja is, mint az oviban. Ejtsed már a Rover témát, dugába dőltek, nem véletlen, és itt nem volt szó ilyenről.
Visszafröcsögni, meg a másikat minősítgetni mikor érvekkel szólnak a hülye csökönyjóska fejedhez, azzal akivel egyidős vagy.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 19:45:59

@alfás: Ahhoz kéne még 5 kiló, a szervizre.

Tengerindream 2009.06.07. 19:46:56

@Hrzrasn:

Gondolom neked is volt ilyened. Kész.

Komolyan megáll az ész, hogy mennyi okoskodó (valójában tökhülye) ember van itt, akik olyasmiről beszélnek amiről ugyan nulla személyes tapasztalatuk van, de természetesen szilárd meggyőződésük, hogy ezerszer többet tudnak róla azoknál, akik viszont személyes tapasztalatok alapján beszélnek. Sebaj, nemhiába ez az ország ahol mindenki mindenhez ért :)

Híg fos volt. Az. :))) Vegyetek hát Vectrát meg Suzukit!

Még jó hogy az Opel nem ment csődbe - hála a német adófizetőknek :)

driver5 2009.06.07. 19:49:38

Nagy ostobaság kereskedőtől venni, az már egyszer biztos! Tisztelet a 100-ból 1 kivételnek, aki nem hazudja le az anyját is!
Aki kereskedőtől vesz használtautót, és van olyan hülye, az magára vessen....

Miért nem csinálják meg a hibákat, az öreg autóknál, miért gányolnak?
Ez a szomorú magyar valóság. Az eladáskor nem fizeti meg a piac, viszont a javíttatás plusz költségei "jelentős" ha mindent megcsináltat. Ezért inkább gányol, pár év múlva úgyis eladja...

Mit is kellene venni?
Valami japánt, mazda, mitsubishi, toyota, honda.... Van az, csak rá kell szánni az időt, és keresni kell, de KIZÁRÓLAG MAGÁNSZEMÉLYTŐL!!!

Secnir 2009.06.07. 19:51:50

@nyelv-ész:
ugye, csak a munka, meg a szorongás, hogy legközelebb mi fog előbújni az autóból, mint hiba? kiég az izzó? letörik a mosóban az antenna? vonóhorogról leesik a teniszlabda?

nem bírom idegekkel, komolyan.

Gabor970 (törölt) 2009.06.07. 19:52:34

nem kell megijedni, ha swiftet kényszerül venni a polgár. Én kényszerből (gyorsan-ócsóér) vettem 5 éve egy 1998-as, 1.6-os nagyon felszerelt sedant. Klíma légzsák stb. Azt hittem majd hamar eladom, de kellemeset csalódtam. Kimondottan jól megy, a sok extra miatt jól is érzem magam benn, nyáron klassz a klíma, sosem romlik el (180.000km-nél tartok) filléres a karbantartás. Nem rohad, igaz mai napig törésmentes. eleddig a kipufogót cseréltem, és két garnitura első fékbetétet. ENNYI! Az 1.6 sedannak a futóműve más, sokkal jobb mint a többi verziónak. Én csak ajánlani tudom. Most is van több is ami belefér az 500.000-be.

dennisthemenace 2009.06.07. 19:52:45

@Tengerindream: Az okoskodo rad is illik.Lehet,hogy a tokhulye is,nem tudom.A Vectrabol meg mindig ezrek futnak itt az utakon;a te kedvenced,sajnos kimult..Akik leszoljak(brit letukre!), szerinted nem tapasztalatbol beszelnek?
Az Opel alapvetoen a GM csodje miatt volt (van) veszelyben.

nyelv-ész 2009.06.07. 19:55:16

@driver5: kereskedőnél is lehet találni jó verdát. Főleg a márkakereskedők beszámított autói közül, mert ott sokszor hetekig nem érnek rá foglalkozni vele (órát visszatekerni, stb.). Maximum lemossák, mielőtt kiteszik a placcra.

The Good Boy 2009.06.07. 19:55:19

szerintem meg opel lesz, csak ez a beetető cikk (csak a vectra rendszáma olvasható, a többi ki van kockázva. Igaz csak egy képen látható). Ha ennyiért nem vette meg, akkor tényleg egy balek, ha csak a váltókar lötyögés a tényleges hiba. Egyébként szerintem is suzuki a legjobb választás.
Valahogy erről a cikkról a haverom ugrott be, aki 5-600-ért (max plafon volt a 700ezer) akart sérülésmentes, max 60-70000 km-t futott suzukit venni. Meg is néztünk egy csomót,egyik szar volt, a másik körbe tört de összegányolt, mig egy suzuki szalonban találtunk egy ár nélküli 3 ajtóst, swift2 elötti utolsó szériásat, 170000 km-el. Megkérdeztük, hogy mennyi lenne az annyi, mire kiderült, hogy az autó beszámitott, de nem akarják abban az állapotban eladni, ezért teljes motor/futómű/fék generált, meg új gumikat kap és kb. másfél hét múlva max 7 kilóért lehet elvinni 1 év teljeskörű garanciával.
Erre hazafelé még beugrottunk egy útbaeső kereskedésbe, ahol a haver belezúgott egy 130000 km-t futott csúcsfelszereltségű (Ghia: klima, műfa, alu stb) 10 éves német kisautóba, amin volt már ujrafényezett elem is, több mint 900ezerért. Haver megvette, persze az elmúlt 1 évben már a gumiktól a kuplungig sok mindent kellett cserélnie...
Igy lesz a reális és racionális elképzelésekből, drága és irracionális vásárlás.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 19:55:57

@molniya: Idôkapszula bazmeg, nagyon komoly. Tatter ott tartotta idáig lezsírozva a garázsban. Mondjuk az 1 misi elég arcátlan, valami merciskatinéni lehet az eladó. Fogadunk, hogy az özvegy veszi fel a telót?

nyelv-ész 2009.06.07. 19:57:32

@Secnir: Ja. Sajna a 626 egy rokonomé, és nem az enyém, de ha a Vectra kiszolgál, én is ilyenre hajtok.

Tengerindream 2009.06.07. 19:57:50

@Ubul1:

Jól mondod öreg: FRÖCSÖGTÖK :) Köszi, hogy te magad minősíted a színvolatokat.

Komolyan azt hiszed, hogy attól lesz igazad, hogy primkó szinten sértegetsz? Ne már, tényleg ennyit tudsz össz-vissz? :)

Aztán milyen érvekről beszélsz művelt barátom? Talán arról, hogy a szomszéd testvérének a fodrászának az anyja azt mondta, hogy szar?
Ja bocs, ez volt az érv, azzal szemben, hogy én meg tapasztalatból tudom, hogy nem az és mellesleg a népítélet is engem igazol?
Ne haragudj már, tényleg átsiklottam efölött, ezek igazán komoly érvek voltak. :)

Na mindegy, én jól szórakozom.

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2009.06.07. 19:57:59

Ha már német akkor mondjuk 190d?

Egyébként valaki már talán írta, VOLVOkat is érdemes lenne nézni, szerintem vétek az Opelt venni.

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2009.06.07. 20:02:00

@Hrzrasn: Érdekes, tapasztalatból beszélsz?
Ha igen akkor vagy szerelőt cseréj, mert nem ért hozzá, vagy a vásárláskor nem voltál elég figyelmes. Természetesen nem széttaposott autót kell venni, de ez igaz lehet bármelyi másikra is.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.06.07. 20:04:03

mondjuk én is elöbb vennék 10 éves Lanciát mint egy 15 éves Opelt.
www.hasznaltauto.hu/2941680_lancia_delta_1998

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 20:05:35

@Tengerindream: "Gondolom neked is volt ilyened. Kész."

Nem kell ahhoz saját Alfa vagy Rover, hogy valaki tudja, mekkora fosok mûszakilag (akármilyen szépek is). Az okos más kárán tanul, a hülye meg a sajátján. Remélem szeretsz szerelni, ezen képességedre ugyanis szükséged lesz :)

"Még jó hogy az Opel nem ment csődbe - hála a német adófizetőknek"

Egy vasat nem adott a német állam, csak kezességet vállalt. De persze nyugodtan szajkózd az ökörségeidet.

Leadfoot 2009.06.07. 20:05:48

@driver5: "Aki kereskedőtől vesz használtautót, és van olyan hülye, az magára vessen..."

Én a legutóbbi két autómat kereskedőtől vettem, egyet neppertől (ráadásul a fővárosi autópiacon, ami súlyosbító tényező :-D), a másikat az egyik nagy, márkacsoporthoz kapcsolódó telep-hálózattól, és jól jártam mindkettővel.
Igaz, az első esetben ez csak a szerencsén múlott, utóbbi esetben meg ismerős volt a kereskedés vezetője...

De alapvetően szerintem igaz, hogy a nepper 2 dolgon tud pénzt fogni:
1. Nyomott áron beszámít, drágábban elad.
2. Olcsóér' vesz szart, roncsot, utána szar kétes minőségben helyrerakja, visszatekeri, kisuvickolja, és árulja normál áron.

A lényeg, hogy ne lámaként induljon neki az ember. Mint annak az olvasói levélnek az írója, amit pár éve olvastam egy konkurens autós oldalon. Így kezdődött: "vettem egy Németországból behozott F Astra GSi-t 33ezer kilométerrel". Azért írt, mert elszakadt a vezérműszíj...

nyelv-ész 2009.06.07. 20:05:53

@Urv: Kicsit korábban valaki a 440/460-ast dicsőtette, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy azok 70%-ban Renault-ból készültek.

Leadfoot 2009.06.07. 20:08:44

@Hrzrasn: "Minden puha futómûves autó hajóhintaként viselkedik kanyarban és nagy sebességnél, nem csak a Citroën. Feleslegesen szkanderozol."

Hát, egyrészt ez így ebben a formában nem teljesen fedi a valóságot.
Másrészt lehet, hogy hihetetlen, de nem mindenkinek az az elsődleges szempont, milyen jót lehet jaszkarizni az adott autóval a szerpentinen...

nyelv-ész 2009.06.07. 20:09:00

@Tengerindream: az Opelről csak annyit, hogy a GM megy csődbe, nem az Opel. Érdekes módon nem a Chevrolet, Pontiac, stb. márkákra van vevő, hanem a GM birodalomból pont az Opelre van vevő. Biztos azért, mert az a legszarabb.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 20:09:51

@Urv: Tapasztalatból. Több haveromnak is volt. Újonnan, szalonból (147esek és 156os).

Ennyit a szerelôkrôl, a széttaposott autókról, meg a többi mítoszról.

Macskanátha 2009.06.07. 20:10:14

"Csak egy dolgot arulj el;ha ennyire jo auto volt,hova lett???Latok 200-ast,400-ast,75-osbol rengeteget,de a 620..Az bizony eltunt,rendesen."

Erről jut eszembe: kb. 7-8 évvel ezelőtt láttam kint Londonban egy óriásplakátot, ami egy Rover 75 kombit reklámozott. Az autó fotója volt rajta, szép tengerparti környezetben, az alábbi szöveggel: "Rover 75 Tourer. British steel!" De a plakátra egy jókedélyű kritikus már odaírta vastag filctollal: "Yes, like the "Titanic" was! :-))

Leadfoot 2009.06.07. 20:13:22

@Hrzrasn: Másnak meg volt, és nem volt vele semmi baja.

Tehát hol tartunk? X-nek volt ilyen autója, és szar volt, tehát minden ilyen autó szar.

Y-nak viszont volt ilyen autója, és jó volt, tehát minden ilyen autó jó.

A gond akkor van, mikor az "én ismertem X-et", és az "én ismertem Y-t" típusú emberek összetalálkoznak. Ilyenkor kezdődik a röhejes szájkarate.

Mert legyártottak több száz ezer darabot az adott autóból, de mindenki azt hiszi, hogy az a pár darab, ami a havernak vó't, az reprezentatív minta...

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 20:16:21

@Leadfoot: "Másrészt lehet, hogy hihetetlen, de nem mindenkinek az az elsődleges szempont, milyen jót lehet jaszkarizni az adott autóval a szerpentinen..."

Bármilyen hihetetlen, de a kutya nem beszélt jaszkarizásról. Másrészt lehet, hogy az emberek többsége nem szeretne elszállni a faszba az autójával, ha neadjisten félre kell rántani a kormányt (mert például jó magyar szokás szerint basztak kitáblázni az útépítést, csak egy retkes pislákoló lámpát raktak a gödör elé, amit sötétben 10 méterrôl látni).

Na ezért fos az összes hajóhinta, mert életveszélyes. Nem azért, mert itt bárki is köridôt akarna javítani a Nürburgringen.

Leadfoot 2009.06.07. 20:17:58

@Hrzrasn: Na ezért fos az összes hajóhinta, mert életveszélyes.

Részemről ennyi, ennyire buta emberrel nem kívánok többet vitatkozni.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 20:18:25

@Leadfoot: "Hát, egyrészt ez így ebben a formában nem teljesen fedi a valóságot."

Cáfold.

Leadfoot 2009.06.07. 20:21:01

Csak tudnám, miért kezdtem el megint hozzászólni. Lehetne szó a kanalasgémek nemi életéről, 50 hsz. után akkor is oda jutunk el, hogy "X szar, Y jó", röpködnek az "így van, mert én azt mondom" szintű érvek meg a buta előítéletek.

Én meg folyton csak fölbaszom az agyam az ilyen fasz szűklátókörűségen.

Leadfoot 2009.06.07. 20:22:07

@Hrzrasn: Bizonyítsd, bazmeg...

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 20:22:19

@Leadfoot: "Részemről ennyi, ennyire buta emberrel nem kívánok többet vitatkozni."

Pedig nyugodtan. Meséld csak el, milyen fasza a szilvalekvár keménységû futómû a kanyarokban, meg a hirtelen manôvereknél, hadd tanuljon a sok buta egy ilyen okos embertôl, mint te :)

Rocko- 2009.06.07. 20:25:30

RVA rovatunk következik. :)

Liquid_Night 2009.06.07. 20:27:43

@X14NZ:

Noshát, jöjjenek az én tapasztalataim:
Keretek:
Egymillió forintos árplafon, 25 évesen vállalható fenntartás, megbízhatóság, ezenkívül menjen is, lehessen vele előzni HA kell, autópályázni, ne legyen fapad, legyen benn valamennyi hely is, kora karbantartva nembaj ha picit idősebb, meg kevés kilométer. Úgy 10nél meg 80-100ezernél kevesebb...
Lehetőleg megkímélt, korrekt tulajtól.

Mentünk 2en az öreggel az egész észak-dunántúlon, úgy először helyben, majd a sopron-nagykanizsa-ajka körön belül 2 hónapig szombatonként...részleteket nem írnék, de faternak 40 éve napi 10 órában olajos a keze, én meg falom a négykerekűekről írásban-vasban 10 éves korom óta...
Szóval 2 hónapig mentünk, telefonáltunk, néztünk, vezettünk, alábújtunk, kapargattunk, mire találtunk egy, azaz 1 olyat amire aztmondtuk: elvisszük...

Igaz, "ő" a leghátsó sorban állt, centi vastagon lejegesedett kilincsekkel, de jégtelenítés után elsőre indult:) Pedig akkor jártunk ott másodszorra és egyszer el is mentünk mellette...
Típust, gyártót nem írok, mert lényegtelen...az állapot meg a tartalom döntött.
Ja, klíma nincs benn, de 2 légzsák (is) van.
:)
És igen, nyugdíjas mentősofőr bácsié volt, aki telefonszámát megadta a díler...

nyelv-ész 2009.06.07. 20:29:25

@Leadfoot: Engem nem érdekel a kanyarstabilitás. Engem nem érdekelnek a kátyúk. Én nem rántom el a kormányt. Én nem fékezek hirtelen.

Viszont tengeribeteg vagyok a puha rugózású, himbálódzó autókban, és ilyenkor hányok.

Ugye, nem szeretnéd, hogy bizonyítsam?

:-)

Gabor970 (törölt) 2009.06.07. 20:31:06

látom késhegyre menő viták lettek a melyik a legjobb használtautó kérdés körül :-)
Sztem szinte bármelyik használt autó lehet jó darab, amelyik keveset futott (nem több mint 120-150e km, végig korrektül karbantartották, nem volt összetörve, lehetőség szerint nem a pesti dugó volt az élettere. Én voltam már boldog 13 éves 160e km-t futott 505-ös Peugeottal is, és 19 éves Forddal is. Mindkettőn gyári volt még a fény, és rendben karbantartották az előző gazdái.
A mániámat muszáj még beírnom, én esküszöm az automata váltóra! Azok gazdái általában nyugisabbak, nem versenyautónak tekinti a járművet, mintha korrektebbül is karban tartanák.

Tengerindream 2009.06.07. 20:33:02

@Hrzrasn:

"Nem kell ahhoz saját Alfa vagy Rover, hogy valaki tudja, mekkora fosok mûszakilag"

Gondolja az, akinek sose volt egyik se :)
Igazából engem baromira nem érdekel ez a téma, nekem aztán tök mindegy ki mit vesz, de az ilyen szintű tudatlansából eredő ostobaságot egyszerűen nem bírom szó nélkül hagyni. Az ok, hogy valaki tudatlan és urbanlegend hívő, de legalább ne terjsztenétek a hülyeséget, ha már saját tapasztalatotok nincs. Komolyan nem értem mi ebben a poén, én is sok rosszat hallottam számtalan autóról, mégsem kezdek itt vérre menő fikázásba olyasmiről amit személyesen nem ismerek. Nektek jobb a közérzetetek ettől vagy tényleg mi a jó ebben?

"Az okos más kárán tanul, a hülye meg a sajátján. Remélem szeretsz szerelni, ezen képességedre ugyanis szükséged lesz"

5 évig volt meg, semmi komoly gondom nem volt vele ami bármilyen hasonló korú autóval ne lett volna, soha nem hagyott ott sehol és kevesebbet költöttem rá, mint a korábbi átlag autóimra, (VW Golf II, BMW E36) pedig ez volt meg a leghosszabb ideig.
13 évesen adtam el és vettem helyette egy S-Type-ot. (ami sokak szerint megintcsak egy rakás szar, de valahogy nálam csak nem akar széthullani ez sem)

Szép dolog a hit, de a valóság szebb. Én inkább azt mondanám, hogy az okos a tapasztaltra hallgat, a hülye meg a nagyszájúra. Annó engem is megpróbáltak lebeszélni kb azzal a szöveggel amit ti is nyomtok, hasonlóan "tapasztalt" okostojások, én örülök, hogy nem hallgattam rájuk, nem bántam meg.

De hát mindenki annak hisz akinek akar, én inkább hiszek a saját szememnek, az eddig bejött.

Az Opelról csak ennyit:
nol.hu/gazdasag/_az_opel_mar_megkapta_a_mentohitel_elso_reszletet

"Németország az átmeneti időszakra, illetve az esetleges kockázatok elhárítására 1,5 milliárd eurós áthidaló hitelt biztosít. A hitel felét a német kormány adja, másik felét a négy németországi Opel-autógyárnak otthont adó négy tartomány. Két tartomány, Hessen és Észak-Rajna-Vesztfália parlamentje vasárnap már jóvá is hagytaezt."

(Egyébként ne érts félre, nem állítom, hogy az Opel ettől rossz lenne, csak ugye a tények makacs dolgok és ha már vállalatcsődökről beszélünk...)

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 20:34:13

@Leadfoot: "Másnak meg volt, és nem volt vele semmi baja."

Ôk sajnos a törpe kisebbség. Ha tudnál mutatni néhány embert, akiknek soha semmi nem szart be az Alfáján, valszeg kitömnék ôket, és múzeumban mutogatnák, mint kuriózumot.

Az eladások mutatják a prózai valóságot: 172.000 gyártott autó (2007), és két ezrelékes piaci részesedés a német piacon. A pedigrés cégtörténet és az extravagáns design okán pedig sokmindent megbocsátanának neki a vásárlók - ha nem lenne akkora határ szar, amit már semmivel kasírozni nem lehet. (A MiTo-val talán mennek valamire a Fiat platformból és motorokból kifolyólag.)

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 20:39:55

@Tengerindream:
www.welt.de/wirtschaft/article3833647/Platzt-der-Kredit-gehoert-Opel-dem-Bund.html

"Ist der Staat nun beteiligt oder nicht?

Formal nicht. Die Kredite von bislang 1,5 Milliarden Euro, später eventuell bis hin zu 4,5 Milliarden über mehrere Jahre, stellen die Landesbanken und die staatliche KfW zur Verfügung. Da alle erklärt haben, sie rechneten mit einem Erfolg des neuen Konzepts, hat der Staat im wahrsten Sinn des Wortes vorerst „keine Aktien drin“. "

Valóban makacs dolgok a tények. Állami segélyt egy vasat nem kaptak, ellenben banki hitelt és állami kezességet. Ez az adófizetôknek egy fillérjébe sem kerül.

Macskanátha 2009.06.07. 20:41:10

Valaki felhozta itt a 400-as Volvokat. Emlékszem egy esetre, amikor szervizben voltam az én kocsimmal, ( Subaru ) és bejött egy fiatal srác, aki megkérdezte a szerelőt, hogy svéd autót elvállalnak-e? A szerelőm megkérdezte, hogy miről lenne szó? Válasz: 1.7i Volvo 440-es. Mire a szerelő nevetve: akkor meg milyen svéd autóról beszélsz? Az egy Hollandiában összerakott Renault 19-es... :-))

Liquid_Night 2009.06.07. 20:43:25

Emberek, egyéni tapasztalatokból nem lehet statisztikát gyártani, ez magától értetődő...

Nyilván a nagy átlag azért ismert előttünk, de Uraim kérem:)

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 20:45:45

@Tengerindream: "Gondolja az, akinek sose volt egyik se"

Nem gondolom, tudom, mennyi szopás van velük. 147esek és 156os is volt az ismeretségi körömben. Nullkilométeres, szalonból. Rover 75-öse is volt az egyik kollégámnak (kurva jól nézett ki), rekordsebességgel vált meg tôle.

Persze leszarom mit csinálsz, nem fogok itt erôlködni, majd megtanulod a saját károdon ;)

dennisthemenace 2009.06.07. 20:47:50

@Macskanátha: DDDD..Van benne valami,de a 75-os azert jobb volt,mint a 620-as..De elhullanak ezek is,nemsokara.
Birom a britekben,hogy van onkritikajuk.Egy kollegam batyja az Aston Martintol ment nyugdijba,mint mernok.O mondta,hogy a brit jarmuipar nemcsak a magas koltsegek miatt mult ki..Ha egyszer eljutsz Coventrybe,menj el a Transport Muzeumba.Hihetetlen,mennyi gyartmanyuk volt regen a briteknek.Es most??

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 20:49:34

@Leadfoot: "Én meg folyton csak fölbaszom az agyam"

Fórumozás helyett javasolnám a bélyeggyûjtést, mint hobbit. Állítólag megnyugtat.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 20:54:12

@Macskanátha: Pedig szép volt a 75ös, nekem nagyon tetszett anno. Kár, hogy ennyire szarok voltak. Paradox, hogy ma pont azon brit márkák rendelkeznek egészséges pénzügyi háttérrel, értékelhetô vásárlói bázissal és biztos jövôvel, amik a tudjukkik kezében vannak :)

Fiat 130 2009.06.07. 20:55:37

@Urv:
Kár,hogy csak a gondolatig jutottál el :D
Az árból tudok engedni :D
Nekem 16 éve olasz autóim vannak (előtte csak opelek,meg VW-k voltak,csak nem jött be a fapad,meg a ridegség)már megtanultam együtt élni az apró hisztijeikkel:D
Sokszor már az is segít,ha rendesen lemosatom.

Georg17 2009.06.07. 21:05:15

Jó lesz az a Vectra. Nekem is az van. Ha nem vár tőle többet az ember, mint amit tud, akkor még szeretni is lehet. Ha pedig tényleg marad még rá 200-300E Ft, abból újjá lehet építeni teljesen. Én is ezt tettem és már negyedik éve csak pöcc-röff. Ha a fogyasztás nem probléma, akkor mindenképp jobb választás a Suzuki-nál.

Tengerindream 2009.06.07. 21:08:40

@Hrzrasn:

Értsd már meg, amíg neked magadnak nem volt, addig nem tudsz semmit, csak gondolsz.

Nekem is van ismerősöm, akinek pl E Mercivel volt iszonyat sok gondja, vagyonokat költött rá, mégsem állítanék be ide nagy arccal, hogy az E Merci egy kalap szar mert egy haverom szopott vele. Tapasztalat az, amit te magad tapasztalsz meg, nem a szomszéd, meg a haverod, meg a kollégád.
Ha te hallgatsz a haverjaidra és nem veszel Alfát, ok, ez a te dolgod, de ne oszd már az észt, hogy milyen szar az Alfa meg a Rover, mert te valakitől ezt hallottad. Különösen annak ne oszd, akinek viszont van/volt ilyenje és első kézből tudja, hogy milyen.
Ha valaki szarul járt ezekkel (biztosan volt ilyen, egy autó sem hibátlan), majd idejön és elmondja ő maga, nem értem miért kell mások nevében okoskodni.

Neked is van/volt autód, miért nem elég ha arról beszélsz?

Én személy szerint teszek rá, hogy ki melyik márkát szereti/fikázza, de iszonyatosan idegesítenek az ilyen okoskodók akik úgy mondanak véleményt valamiről, hogy közben sosem volt olyanjuk és nem képesek megérteni, hogy ebben hol a bibi.
Ha valamit megtanultam a saját káromon, az pont az, hogy olyanokra hallgassak, akik tapasztalatból mondanak véleményt és nem mások véleményét szajkózzák tovább.

Akcept 2009.06.07. 21:09:54

A családban két hat év körüli Ignist is be akartak cserélni újra. A kereskedők 750-et ajánlottak érte. (Egymástól távoleső helyeken.) Peresze ha venni szeretnék?? És még a kereskedők sírnak...

BTO11 2009.06.07. 21:12:20

Omm!
tipus mindegy???

iesmi nem kő a tetestársnak???

www.hasznaltauto.hu/2978054_daewoo_nubira_1998

vagy ien csak vegyetek belőle 2-t,bőven kijön az 5k bol és van minjá alkatrész is.
www.hasznaltauto.hu/2993827_daewoo_racer_1996

D:))

CsGergo 2009.06.07. 21:14:28

Én nemtom, de nem ismeritek azt a márkát hogy Lada?Tudom,elfogult vok mert Ladás vok,de 500ért olyat lehetne venni...tudom szégyen nektek Ladával járni,inkább nézegessétek azt a sok 1000éves tákolt japán szarokat ott.Amúgy bírom a japánokat csak mikor ilyeneket olvasok,ennyire lelakva legyenek meg elsőre szép de kiderül hogy az imádság tartja össze....nah mind1 én megfontolnék egy jó 110est v samarát de nektek ha japó kell,ízlések és pofonok....

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.06.07. 21:16:21

@Hrzrasn: Nekem volt egy alfa 33-asom, és meg tudtam szerelni olyanra, hogy használható autó lett belőle.

Egyszercsak elfogytak belőle azok, amik tönkrementek, oszt jó lett.

:D :O :P

Főleg villanyászati problémák voltak a rengeteg csatlakozó miatt.
Ki kellett belőle szedni az összeset, aztán egyszáldrót mindenhova, és érdekes módon odaért a 12V a lámpához (a 10 helyett), soha többet nem szarakodott a gyújtás, és lett egy vödör kábeltoldóm.

Beszéltem az új tulajdonosával, az is ment vele 70k-et, mire szarrátörte. Gond nélkül.
Kitömnéd?

BX-en kívül szerintem nincs olyan autó, amit nem lehet rendesre szerelni.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 21:17:27

@Tengerindream: "Értsd már meg, amíg neked magadnak nem volt, addig nem tudsz semmit"

Értsd már meg, hogy konkrétan láttam, mennyit szoptak vele.

Értsd már meg, hogy leszarom, mit csinálsz. Vegyél Rovert meg Alfát, minél többet :D

dennisthemenace 2009.06.07. 21:21:30

@Fiat 130: Azert egy kontaktspray jo, ha mindig van nalad.Mint Fiat rajongo mondom ezt...

Riasom 2009.06.07. 21:22:50

@Georg17: ezt az ilyen korú használt Opelekkel kapcsolatban úgy általában is meg tudom erősíteni, bontott alkatrészt gombokért, új utángyártottat pedig olcsón lehet hozzájuk kapni.
És ez szerintem lényeges, hogy lehet kapni hozzájuk nagyjából mindent, akár a nagy alkatrészkereskedő-cégeknél, akár a hátsó kertjükben importautókat alkatrészenként eladó emberkéknél.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 21:23:13

@kolbászoszsömle: "Főleg villanyászati problémák voltak a rengeteg csatlakozó miatt."

Én is erre hallottam a legtöbb panaszt, havonta kiégô izzók, random beszaró ablakemelô/immo/stb.

"Ki kellett belőle szedni az összeset, aztán egyszáldrót mindenhova"

Remélem nem egyszínût raktál bele, mert utána kalandos lesz a hibakeresés :)
(Remélem, egy mezei ügyfélnek, akinek szarakodik az új Alfája, nem fôkábelkorbács-cserét akarsz javasolni, mert helyben szívrohamot kap a költségek láttán.)

"Beszéltem az új tulajdonosával, az is ment vele 70k-et, mire szarrátörte. Gond nélkül. Kitömnéd?"

Kár, hogy amit te árberheltél, annak kurvára semmi köze nem volt egy széria Alfához. However, nice try :)
(Az már csak apró mellékprobléma, hogy egy ilyen tákolmánnyal minden szerviz elhajt.)

dennisthemenace 2009.06.07. 21:26:24

@Hrzrasn: Ez az egyik;a masik;ha tucatnyian mondjak,olyanok,akiknek volt-szereltek,hogy ne vegyek Rovert,biztos,hogy nem annak az egynek hiszek,aki isteniti. Lehet,hogy o konnyen van,van otthon egy aknaja,stb..De nekem itt csak egy parkolohelyem van,a legolcsobb rezsioradij 40 fontnal kezdodik,ugyhogy inkabb nem kisertem a sorsot.
De legyen boldog a Roverrel,ne legyen semmi problemaja sem vele.Pont,reszemrol tema lezarva.

MANszerelő 2009.06.07. 21:34:02

A Saab-ra tényleg érdemes odafigyelni! Én találkoztam pár idősb darabbal zöldkártya során, és mindig meglepődök a motor tisztaságán, és az emissziós értékeken. Nagyjából mindig jó állapotot tükröznek a benyomásaim jóval 200000 kilométer fölött is. Ami még érv mellette, hogy ez a típus elkerülte a ,,gengszterek", autónepperek, és a cigányok figyelmét is, tehát egész szép darabokat lehet kifogni korrekt áron.

Tengerindream 2009.06.07. 21:35:13

@Hrzrasn:

Látom nem érted meg. Tök mindegy, hogy mit láttál, neked volt olyanod vagy sem?
Nem volt.
Akkor miről beszélsz?

Ha leszarod mit csinálok, akkor minek osztod nekem az észt?
Írd le, hogy te ezt hallottad, kész, pont.
De nem, te leírod, hogy konkrétan tudod, hogy az szar és meg akarsz győzni engem, hogy nekem szar autóm volt, miközben tudom, hogy nem volt az és jópár ismerősömnek (van ám rover klub is) szintén ilyenje volt és szintén nem volt szar. Erről vitázunk már órák óta, tök értelmetlenül.
Mennyivel hasznosabb lenne, ha te is inkább arról beszélnél amid volt és nem a haverjaid autóiról. Mindenki jobban járna, komolyan.

Egyébként nem szándékozom venni sem Rovert, sem Alfát, 500eFt-ért beszerezhető szedánokról volt szó, én ezzel kapcsolatban ajánlattam egy típust ami anno nekem tökéletesen bevállt, ár/érték arányban szerintem tuti nyerő, merem ajánlani. Ennyi.

Remélem a Jag-nál már nem kell lejjebb adnom a jövőben sem :)

kewcheg 2009.06.07. 21:38:46

Üdv.Én 150-ért szeretnék autót munkába járásra....

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 21:44:06

@Tengerindream: "Tök mindegy, hogy mit láttál"

Nem mindegy, mit láttam. A konkrét hibákat nem fogod tudni megcáfolni. Ha beszarsz az erôlködéstôl, akkor se.

Most már azt is tudjuk, hogy új kábelkorbács nélkül nem is lesz hibamentes Alfa, tehát visszajutottunk az eredeti kijelentéshez: aki nem tud és nem szeret szerelni, ne vegyen Alfát.

A részleteket beszéld meg Kolbászoszsömlével, gondolom az ô szopásai is csak a képzelet szüleménye :)
(Mint ahogy az általam tapasztalt elektromos problémák is. Sokan szopnak a vezérléssel is, nekem azzal nincs konkrét tapasztalatom.)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.06.07. 21:44:52

500-é daihatsu applause-t kell venni amúgy.

Már, ha a klíma nem létszükséglet.

Főleg, ha csak két évre kell.

Ha nem csámcsog rajta a rozsdamanó, a szabadversenyes kapitalizmus végéig elmegy az az autó, sose lopják el, és hátszélben bír menni kétszázzal.

105 lóerőset. Az a régebbi. Az újabb ugyanazzal motorral csak kilencvenpár pacis, többet fogyaszt, szarabbul megy, és jobb az emissziója.

Igaz, nem kerül 500-ba...

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 21:50:04

@Tengerindream: "Egyébként nem szándékozom venni sem Rovert, sem Alfát"

Ugye nem azt akarod mondani, hogy neked nincsenek is ilyen autóid, csak az észt osztod? :DDD

NekemSeKönnyü 2009.06.07. 21:51:18

Nekem régen volt egy 1.8-as Vectrám. Azóta tudom miért veszetettek el a németek 2 világháborút. Ha csak erre képes az iparuk... :D

Mellesleg ebben a mezőnyben még mindíg ez hangzik a legjobbnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.07. 21:55:26

Szerintem alapból hibás az az elv hogy 2 évre veszünk autót.
Ezért olyan sok a szar, mert valaki megvesz egyet, szétbassza, aztán nyomja tovább, de még pénzt is akar érte.
Aztán csodálkozunk, hogy csak fost lehet venni használtan.


Amúgy tényleg, alapvetően városi használatra, minek ekkora dög mint egy Mondeo vagy Vectra?

Astrából sztem kapott volna jó állapotút 500-ért. Vagy Escortból, ha már Ford.
Vagy 4-es Golf. Mondjuk Variant.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.06.07. 22:01:15

@Hrzrasn: Az tuti szívrohamot kap a főkábelkorbács csere esetén.
Főleg, hogy a főkábelkorbács sem szilikonkábelből van.
Azt jön rá a meleg, és megkeményedik, megöregszik, és szétporlik a szigetelés a rázkódástól, vagy mert hozzányúlnak.

@Tengerindream: Azért érdemes ám odafigyelni mások véleményére is, ha az ember autót, főleg használtautót akar venni.
Hogy ne saját kárán tanuljon, hanem másén, ha egy mód van rá.
Nem kell megfogadni, meg nem kell elhinni, de nem baj, ha benne van az emberben az, hogy pl az alfát senki nem hasonlítja egy traktorhoz, ígyha valaki kb annyit szeret az autóval foglalkozni, hogy gyújtáskulcs, levakar jég, olajcsere, akkor az nem az ő választása.
sztem.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 22:06:16

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Városba én is valami dodzsemet vennék, régi Golfot vagy Swiftet. Az utolsó falusi bontóban és alkatrészboltban is tudják, mi az. Vagy ott a dízel AX, amit legutóbb annyira dícsértek, hogy csak 3 lityit eszik.

(4es Golf van emberi állapotban 500ért?)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.06.07. 22:06:18

Csak jelzem, hogy tavaly ilyenkor adtam el a 92-es facelift utáni Accordomat 430.000ért. 2 liter, 135 lóerő, minden működött, hiszen honda, és a klíma is jó. Ezt az autót: totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=66171

Nem tudom egyébként miért mentek egyáltalán dealerekhez? magánembertől lehet csak autót venni, remélem ez a napon aszalódva eltöltött néhány óra is erről győzött meg :-D

Visszatérve: az erős motor és a kitűnő felszereltség miatt modern autót fillérekért pótolni szerintem kevés jobb választás van az accordnál, és ez hatványozottan igaz Robertó hondás beütése miatt. Javaslom szűkiteni accordra a hahun, aztán valahol az ötödik és a tizedik közt meglesz a delikvens.

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2009.06.07. 22:08:15

Saab tényleg jó választás lehet.

Érdekes módon, én nem tudom, hogy hogyan kell izzót cserélni a Dedrában, és vontatókötelet sem hordok magamnál, a szerszámkészlet egy kombináltfogó, és a kerékcseréhez szükségesnek tűnő dolgok.

Persze lesznek gondok, egy tizenéves luxusautóval mindenképp, de azért kilóra is több cucc van benne. Nem is újszerű autóról volt szó, hiszen, ahogy néztem az Opel is nos mondhatom azt hogy nem szalonállapotú volt. De be van tervezve némi karbantartás, ha először megkap mindent az autó, akkor nem nagyon lesz vele gond, és nem kell félni hogy 700-ba nem fér bele, átírással miegymással.

Persze ami nincs, az nem tud elromlani, így érdemes lehet minél egyszerűbb autót venni, de 700-ból egy Dedrát egy bármilyen azonos árkategóriájú Opellel, VW-nel vagy Japánnal, versenyeztetnék megbízhatóságban. Persze lehet csak szerencsém volt. Meg korábban a Prismával is, az nem volt panaszmentes mert rohadt, más baja nem volt, vontatókötelet fényképen mutattam meg neki, nem kérte. Dedra szerencsére már a rohadást is mellőzi.

Persze beszélhetünk általánosságokat, hogy a szomszéd kutyája mesélte hogy milyen megbízhatatlan, elolvasnék néhány népítéletet inkább, ott csak a szerencsétlen átvert tulajoknak van gondja.

A Lancia és az Olasz autók jellemző hibái:

1. Vásárlás előtt a próbaúton az ember beleszeret és állapottól függetlenül megveszi.

2. Sportos luxusautó, így elég sokat kapnak, előszeretettel törik is őket a tulajok, kevés sérülésmentes van, az összerakás minősége nagyban befolyásolja a későbbi minőséget is.

3. Külföldről behozott példányok legtöbbször a külföldi kínálat legalja, hogy haszon is legyen a behozatalban.

4. Hazai szerelők nem értenek hozzá, ahhoz kevés van belőlük, így számos gány megoldás van, ezért odafigyeléssel kell venni, és nem árt a gyanús dolgokra odafigyelni.

Szerintem lehet találni megfelelően karbantartott példányt, fontos elmondani, hogy itt nem nagyon beszélhetünk típushibáról sem.

Fiat 130: Remélem csak Lybra vagy Thesis csere végett akarsz megválni tőle!

Tengerindream 2009.06.07. 22:09:17

@Hrzrasn:

Szövegértés egyes alá.

Ha figyelmesen olvastál volna, leirtam, hogy 5 évig volt meg a Roverem, 13 évesen eladtam.
Alfám nem volt soha, nem is írtam ilyet, nem is mondtam róla véleményt.

Azért nem szándékozom sem Rovert sem Alfát venni, mert szerencsére már van lehetőségem eggyel magasabb kategóriájú autókban is gondolkodni (de egyelőre semmiben nem gondolkodom, a mostani autóm csak 7 éves, egy darabig még jó lesz)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.06.07. 22:11:42

@Hrzrasn: Akárhol.
Sokkal gyakoribb tipus, mint amennyire látszik.
Az ember ignorálja a látványát, annyira semmilyen.
Minden van hozzá, de nem kell.

Anyámnak vettem egyet (100k-ért :D), de gondolkozom rajta, hogy elleimolom, lótni futni.
Vagy veszek egyet magamnak is.
Csak már nincs hova tenni.

Tengerindream 2009.06.07. 22:15:42

@kolbászoszsömle:

Ez egyértelmű, maximálisan egyetértek, csak nem mindegy, hogy az ember olyanok véleményére ad, akiknek van/volt is olyan autójuk amiről beszélnek, vagy olyanokéra, akik csak valakitől hallották, hogy az adott autó milyen és azt adják tovább.

Én az előbbire szavazok, a másodkézből szerzett tapasztalatok szerintem igencsak félrevezetőek lehetnek, ezt konkréten tapasztalatból mondom. Én is hallottam sokmindent, sok autóról, de mégsem beszélek úgy ezekről mintha vitathatatlan tények lennének, hiszen nem az én tapasztalataim.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 22:22:14

@kolbászoszsömle: "Az tuti szívrohamot kap a főkábelkorbács csere esetén."

Csak tudod nem mindegy, hogy új autót veszel mindennapi használatra, szétbaszódik, és akkor benyögnek neked egy ilyet - te is alhajtanád ôket a vérbe, hogy tanuljanak meg autót gyártani. Vagy veszel második (hobbi)autónak szerelembôl egy használt Alfát, akkor esetleg kurvára nem érdekel, ha áll két hétig, meg aztán a saját óradíjadat sem számlázod ki magadnak. Nem ugyanaz.

Ezért bátorkodtam megjegyezni, hogy aki nem szeret és nem tud szerelni, ne vegyen Alfát. Fôleg ne napi használatra.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 22:24:21

@kolbászoszsömle: "Akárhol."

Bontottat/utángyártottat is?

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 22:27:54

@Tengerindream: "akiknek van/volt is olyan autójuk amiről beszélnek"

Tényleg, neked hány Alfád/Roverod van?
Milyenek? :)

MANszerelő 2009.06.07. 22:28:47

@dennisthemenace: Izé...eről szó sincs! Csak azt akartam sugallni, hogy a most 500 ezres árkategóriában kapható Saab-ok vásárlóköre pl. egy Kékgolyó utcai körzeti orvos, vagy hasonló társadalmi rétegben helyet foglaló ember lehetett a kilencvenes években. Hát valljuk be, ők más kultúrkörnyezetben szocializálódtak, mint az említett népcsoport, tehát mások voltak az autó-tartási szokásaik is. Lásd: piros Lada tetőcsomagtartóval, rablóráccsal, duplakoppánnyal, 110 ezres szerviz-intervallummal.

Tengerindream 2009.06.07. 22:31:31

@Hrzrasn:

Olvasni tudsz? Ne írjam már le harmadszor könyörgöm...

Itt a megoldás: Tengerindream 2009.06.07. 22:09:17

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 22:31:44

@Belaaa: LOL, nem is tudtam, hogy volt ebbôl dobozos. Viszont cuccolni ideális, és az se egy rossz dolog, hogy a benne levô 60 lovas nyolcszelepes motor szabadonfutó. Nem egy hülyeség egy vezérmûszíjas motor esetén.
(És az 55 lovas is az, az 1es Puntóból.)

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 22:34:07

@Tengerindream: Írd csak le nyugodtan, milyen Roverod volt.

csiky944 2009.06.07. 22:35:53

ajánlok valami lenézett típust
franciát-olaszt-délkoreait
mer ugye azok megkíméltebbek szoktak lenni

Isgyu 2009.06.07. 22:40:20

@Hrzrasn:
Mit jelent, hogy szabadonfutó motor? Nekem is ilyenem volt, de nem értem amit írsz...

230e 2009.06.07. 22:44:03

Anyumnak egy Nubira lett ezen áron.
Eddig klíma és ABS szenzor csere volt, de egyébként tiszta OPEL, csak gyengébb minőség.

A Vectra nem rossz, szerintem hozzátok el, mert ami szép és egyben van, az hamar elmegy.

De ha 2.0 vagy 2.3 is játszik akkor vannak szép 124-ek is :-)))

dennisthemenace 2009.06.07. 22:44:48

@MANszerelő: Sajnos,olyan kornyeken nottem fel,hogy jol ismerem a szokasaikat;Padlogaz,drift,veszfek,uveghangon porgetes...Teljesen mindegy,mi van a segguk alatt,kinyirjak..:)))

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 22:45:14

@Isgyu: A szabadonfutó azt jelenti, hogy a dugattyú a legfelsô állásban, és a szelep a legalsó állásban nem randevúznak, ha lusta disznó voltál vezérmûszíjat cserélni, és az elszakad. Az összes 8 szelepes Fire motor ilyen a Fiatokban egyébként.

TotalD 2009.06.07. 22:45:53

Hello mindenkinek:D
Igaz, hogy az astra népautó meg az is hogy 5 perc alatt jön szembe 15...de szerintem nem annyira gáz... ha nem rohadna... (rohadna meg hogy rohad...) :D különben az F astra rohadásáról annyit, hogy egy pár ezer forintos hátsó dobba beszerelt műanyag bélés megoldja a leginkább kritikus rohadási problémát... Az tény hogy elég gyalázatosan van megoldva gyárilag és konkrétan csak az a trutyi nem marad benne ami nem akar... talán még a kisebb állatoknak is kitűnő menedéket biztosíthat :D:D:D Ettől eltekintve szerintem tényleg nem olyan rossz kocsi... Én is egy ilyen típust hajtok 3 éve. (98-as 1.4 16V Eco...) A típus hibákon kívül semmi nem volt vele hála istennek... :D ami a legkomolyabb típushiba az az hogy a hengerfej tömítés többnyire 160.000km felett cserélendő... a kormánya kicsit túl van szervózva de ha valaki többnyire városban használja akkor nem zavaró, sőt parkolásnál kellemes. (az általam felszerelt kormánymű gyilkos hatalmas széles kerekekkel együtt egész normális lett a dolog csak ne lennének gödrök meg teknős utak a világon):D mindegy ettől kicsit egyedibb a népautó:D egyedien veri ki a kezemből a kormányt:D Az opel váltókat mindenki oltja... de nekem ezzel nincs nagy problémám... megszokás kérdése... az tény hogy R állásba simán belökni szinte soha nem lehet nagyon érezni kell hogy ne reccsenjen meg illetve hideg időben az egyes is sokszor akadós (2, 3 is kicsit) de nyáron szerintem könnyen siklik a dolog és kellemes tud lenni :D Mindezekkel együtt a váltó szerintem teljesen jó ehhez a motorhoz mm áttételek szempontjából) A műszerfal puha tapintású nem zörög nyiszorog de 11 év elteltével az égők kezdenek döglődni... egy darabig a rácsapás használ ekkor újra összeég a wolfram szál :D de ez meglehetősen ideiglenes... mindegy nem jelentős pár száz forintos probléma... a beltérben szerintem csak a kemény ajtó műanyagok képesek zörögni néha az ülések nyiszorogni a jó magyar utakon... ettől eltekintve az ülések szerintem elég puhák de nem süppedősek és kényelmesek is... persze ez leginkább a testalkattól függ ill hogy kinek mi jön be... A fogyasztás ájjj fene bele :D csak és kizárólag városban rendkívül dinamikusan de nem idiótán és autót szaggatva vezetve 9.5 (ebben pár lightosabb lámpától,,elugrás" is van illetve 2.ban és 3.-ban néha szeretem 5.000-ig pörgetni de ismétlem nem idiótán minden startnál) khm nem kevés... amint az ember kiviszi a városból akár csak 160 kilóméternyi távra ez az érték egyből lemegy 8-ra szintén nem tötymörögve... amikor viszont felesben van használva pörgősebb tempóban 7 litert eszik...Ez már nem olyan rossz. a gagyibb benzint nem tűri egyből megáll hidegen 1 henger ez az összesnél így van... normális benzinnel használva és néha kipörgetve kicsit 4-5 ezerig tuti soha nem lesz ilyen probléma...A fékek a teljesítményhez képest elegendőek. Összességében én szeretem ezt az autót és szerintem jóval komfortosabb mint egy suzuki... meg persze milliószor jobban is néz ki... ennyi pénzért akinek megfelel a pár manapság már alapvetőnek számító extra mint az elektromos ablak, szervó, színezett üveg elöl, klíma ilyesmi... annak szerintem kiváló autó tud lenni ebben az árkategóriában. Az alkatrész szerintem gyári dolgokat nézve nem éppen olcsó hozzá, a bontókban viszont annyi van mindenből, hogy utánad dobják.A 16V motorral fürgébb a dolog de a hagyományos 8V motorral agyonverhetetlen... (csak ne rohadna) Bocsi hogy ilyen hosszasan részleteztem itt ezt a típust tudom tudom... népítéletekben lenne a helye, de szerintem sokan lenézik az astrát pedig nem gáz ennyi pénzért... Ámen :D

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 22:48:38

@Hrzrasn: (Illetve ha pontosak akarunk lenni, akkor FIRE, mert mozaikszó. Fully Integrated Robotized Engine.)

sztrovacsek 2009.06.07. 22:50:35

Mit szaroztok? Rájöttem a megoldásra: Aixam, öt kilóba beleférő "gépjárműnek látszó közlekedési eszköz" /legalábbis így mondta a közlekedésiakárki/

Tengerindream 2009.06.07. 22:51:15

@Hrzrasn:

Te most szórakozol velem? Ezzel kezdtem, ez volt a legeslegelső hozzászólásom, leírtam már százszor, de a kedvedért leírom mégegyszer:

Rover 620 Si

Megnyugodtál? Na kérdezzél még valami okosat.

Isgyu 2009.06.07. 22:53:09

@Hrzrasn:
na ezt nem tudtam :) Nekem most Grande Punto-m van 1.4 8v 77LE csak. Elvileg ebben is ez a motor van, csak változó szelepvezérléssel, meg EURO4, stb :) Ebben is szabadoonfutós? Azt tudod? Az előnyét ismerem most már, de van hátránya is a dolognak?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.07. 22:55:00

@Hrzrasn: Emberi állapotú használt autó csak akkor van ha mákod van.
Mák meg nincs.

Szóval biztos van 4-es Golf 500-ért, csak nem neked :)

Nekem meg jó az Escort ami van :)

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 22:55:57

@Tengerindream: Tehát mivel a te 1 db Rover 620si-ddel nem volt semmi gond, ebbôl egyenesen következik, hogy a többi többszázezerrel sem, és Pischetsrieder hülye volt, hogy 4 milliárd EUR invesztálása után lepasszolta 20 fontért a feneketlen pénznyelôt, melynek silány autóira nem akadtak vevôk. Oké, minden világos :D

Ja tényleg, most miért nem Roverod van? ;)

Fox888 2009.06.07. 23:02:26

Miért csinálunk úgy mintha fél milla nem lenne pénz?

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.06.07. 23:05:33

mert seat marbella-t kell venni, átírásssal szereléssel együtt 3 kilóból kijön egy hibátlan példány amivel nem 2 de 20 évig nem lesz számottevő gond és költség

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 23:07:36

@Isgyu: Tudtommal az is FIRE-motor. Könnyen szerelhetô, egyszerû jószágok. Régen a hengerfejtömítéssel volt gond (atszakadt az 1-es hengernél) a FIRE-motoroknál, nem tudom, ez áll-e még. Fiat-ból különben sem vagyok büfé, olyat kéne kérdezned, aki nálam gyakrabban javít ilyeneket :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.07. 23:07:49

@TotalD: Hát, szerintem is inkább Astra mint Suzuki, árben egy, megbízhatóság kb. egál, és az Astrában mindig is jobban éreztem magam.
Ja, meg annak van csomagtartója (ferdehátúról beszélek).

Isgyu 2009.06.07. 23:09:17

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Nem értek egyet. Márcsak azért sem, mert én az autómat 55.000 km-el 4 évesen adtam el. Magánszemélytől volt meghirdetve és az egyik nepper alku nélkül vitte el tőlem, mert látta nem volt eltitkolva semmi és törve sem. Sőt csak annyit csinált, hogy megmérte pár helyen, de ki pl ki sem próbálta. Gyakorlatilag pesten voltam és ott helyben meg is vette :) Pedig nem volt benne klíma és hasznaltauto.hu-n én egy évvel fiatalabb klímás árában adtam el :) alkudni próbált, de mondtam nincs alku, mert egyben van :) meg is egyeztünk. Utána neten láttam valós futásteljesítménnyel, valós adatokkal 150.000-el drágábban. És el is kelt :)

Isgyu 2009.06.07. 23:10:58

@Hrzrasn: bocs, de a szabadonfutós dolgot sem tudtam :) Ezért kérdeztem :) Más gyár is alkalmazza? Mert én úgy tudtam vezérműszíj szakad esetén kuka a vezérlés...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.07. 23:11:47

@Isgyu: Akkor te egy másik dimanzióban élsz.
De azért el kell ismerned hogy elég ritka dolog az ilyen.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.06.07. 23:13:43

@Hrzrasn: Nem tudom. Fékbetét volt (süttettem a vasra új cuccot), nekem nem kellett eddig hozzá semmi.
Vezérműszíj beszerezhető volt, a gyújtáskábel 7000 volt garnitúrában, a légszűrő kétezer.

Vigyázni kell, hogy ne te törd össze, hanem más menjen neked, oszt legfeljebb GTK a metálfény miatt, és ha nem tudod okosba javíttatni (öreg autót máshogy nem nagyon érdemes) veszel egy másikat helyette, amihez már lesz egy két cuccod, vagy tudod, hogy melyik bontóba kell érte menni.

TotalD 2009.06.07. 23:15:37

Teljesen igaz az, hogy ami nincs az nem is tud elromlani.... A régi német autók amik olyan hű de legendásan megbízhatóak elektromos dolgok tekintetében kb negyed annyi cuccot tartalmaznak mint pl egy olasz... Ebből logikusan kiszámítható, hogy az elektromos meghibásodások aránya hogy alakul a márkáknál... Ui: Carisma? vagy Galant esetleg Lancer? szerintetek? a Carisma csak nekem szimpatikus ebben az árkategóriában? GDI-ben tényleg renault motor illetve váltó dolgozik?

Ottopappa 2009.06.07. 23:18:15

Szalon állapotú Lada Samara 300 ezeré'! Még két évig menne mint a Doxa, filléres a fenntartása, és 200 ezerrel beljebb is volnál...

Isgyu 2009.06.07. 23:21:48

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Nem élek! De nem hajtom szét az autómaimat, nem tuningolom. Azt szeretem, ha gyári marad, de nem is tartom vitrinben. Karc az lehet :) Pedig 31 vagyok, de mégsincs szívem kigyilkolni autókat, főleg, hogy piaci ár felett tudom majd eladni!

Tengerindream 2009.06.07. 23:32:21

@Hrzrasn:

Öregem, te kezdesz kihozni a béketűrésemből. Sokkal jobb lenne úgy "beszélgetni" ha netalántán el is olvasnád amit írok, ezért nem lenne szükség arra, hogy 6x írjak le mindent.

Vicces, hogy szerinted egy db autó 5 éves használata alapján én nem mondhatom, hogy ez nem egy szar autó, ellenben te nulla db autó, nulla napos használata alapján meggyőződéssel állítod, hogy igenis egy rakás szar. Ezt gondold már át azért egy kicsit :)

Ha már a történelemről beszélünk, a 600-as széria még azt megelőzően született, hogy a BMW 1994-ben megvette volna a Rovert (93-tól 98-ig gyártották), épp ezért épül a Honda Accord-ra és nem BMW technikára. (műszaki megoldásairól már csak ezért sem érdemes beszélni, hiszen az utolsó csavarig megegyezik a Honda Accorddal (egyedül a kasztni más), epp ezért a "műszakilag híg fos" megállíptásod is bukik). A BMW a 75-ös széria kudarca után vált meg a Rovertől (2000-ben), a 600-ast, akkor már két eve nyugdíjazták a 800-assal együtt (ezt követően egyébként még további 5 évig működött a cég). A Rover silány autói egyébként több tucat díjat nyertek, de ez ne nagyon zavarjon meg:
en.wikipedia.org/wiki/Rover_75#Awards_and_accolades

Tehát a megállapításaid enyhén szólva távol állnak a valóságtól, de javaslom, ha legközelebb okoskodni kezdesz, előtte nézz utána annak amiről beszélsz, hiszen ismét csak azt igazoltad, hogy abszolút tudatlan vagy, csak az arcod nagy.

Bár már vagy 5x leírtam azt is, hogy miért nem Rovert vettem, de mint látom te diszlexiás lehetsz, ezért csak a te kedvedért leírom mégegyszer: azért mert magasabb kategóriájú autót kerestem mint amilyet a Rover gyártott. Igen tudom, a Jaguar is szar, el is adták az indiaiaknak, szégyellek is beleülni.

Többször ezeket nem szeretném leírni és szerintem más se szeretné.

Szerintem nagyon jó lenne, ha egy kicsit magadba néznél és elgondolkoznál azon, hogy vajon hová akarsz kilyukadni, mert én nem látok mást, csak egy mindenáron fikázni vágyó szerencsétlent, akinek talán elvették a játékmackóját kiskorában és ezért csak az értelmetlen kötekedésben lel örömöt.

Határtalanul vicces, hogy én leírtam egy autótípust amim volt, amivel meg voltam elégedve (továbbá amivel a Totalcar Népítélete szerint még jónéhányan meg vannak elégedve), ami szerintem megfelel azoknak a kritériumoknak amikről a poszt szólt, erre órák óta olyan emberekkel kell vitatkoznom, akik ilyen autót legfeljebb képen láttak, de ellentmondást nem tűrően, meggyőződéssel állítják, hogy ez egy rakás szar. És a vége, hogy én vagyok a hülye.

gof 2009.06.07. 23:48:10

Próbálok konstruktív lenni (ígérem, nehéz lesz;):
Almera I, Corolla IV-V, Carina E, Mégane I, Golf III???

Gomulka Béla 2009.06.07. 23:52:43

Nem lehet az, hogy egy kisebb autóból jobbat kap az ember fél millióért? Az 1.8 azért messze nem az épphogycsak túlélheto minimum.

Ratnet 2009.06.07. 23:52:59

@Tengerindream:
"...nem látok mást, csak egy mindenáron fikázni vágyó szerencsétlent...csak az értelmetlen kötekedésben lel örömöt"

Ott a pont.:-)

Ratnet 2009.06.07. 23:57:52

A 400-as Volvókat én sem ajánlanám, az öreg Opel viszont nem egy utolsó választás ha valakinek egy szürke eminenciás kell átmeneti időszakra.

TotalD 2009.06.07. 23:58:47

3-as golfot én pl nem vennék mert olyanok az ülései mint a templomban a padok főleg egy F astrához képest... mellesleg nem igazán hinném hogy sokkal megbízhatóbb lenne az opelnél. Extrák tekintetében tök ugyan az max nem rohad annyira... de mint már mondtam az opel legfőbb rohadási pontján egy időben beszerelt műanyag dob segít... (kivétel kombinál a hátsó ablak környéke) Különben ha én autót vennék akkor csak magánszemélytől vagy pedig úgy hogy valahogy megtudom ki hajtotta... Igazából használt autóknál én leginkább a saját korosztályom levetett autóitól félek... (20 éves vagyok)szerintem ebben a korban nagyon ritka az aki az autót nem használja gyorsulgatásokra nem pörgeti ki induláskor a kereket stb stb... (én pl ilyeneket nem csinálok soha mert rohadtul sajnálom az autót... nem megyek lassan de pl nem a váltóval és a kuplunggal hanem a gázzal és a fékkel bánok dinamikusan és nem ütöm vágom az autót... mellesleg megjegyzem hogy én nem az autóval akarok villogni mások előtt mondjuk egy astrával nem is lehet:D de legalább nem is eröltetném mint ahogy azt sokan teszik :D) ez leginkább a közkedvelt típusokra igaz golf 1-3 esetleg 4 régi bmw-k civic stb... akár milyen kocsiról beszélünk ennyi idősen szerintem már nem annyira kívánják ezek a cuccok a verseny szellemet és a már említett stílusú tulajok olyan gondokat okozhatnak amik esetleg vételkor egyből nem is jönnek ki de később... Persze tisztelet a kivételnek de az átlag következtetésem az hogy ténylegesen idős vidéki házaspártól a legjobb autót venni... :D:D:D

Mastadoc 2009.06.08. 00:21:26

Szerintem meg vegyen egy Suzuki MARUTI-t Roberto 150k-ért, 50k az átiratás és a FULL felújítás (már ha mindent cserél) max 200k. Így összesen 400k. A tanács ingyenes, szóval marad 100k sztrítrészing matricára, tecsó dísztárcsára, zenére meg amire csak akar :D

(Jah, van marutim, de csitt ;)

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.06.08. 00:26:18

LOL, az első Accordot (ahol nem foglalkoztak veletek, újságírókkal) jó ideje látom naponta a vili ablakából. Köszi, hogy megírtátok, el akartam menni a telepre megnézni (az egyik kedvenc típusom az az Accord). Letettem róla.
Használtautós oldalon nem kerestek? Hátha jobban jártok velük, mint a kereskedésekkel...

Bambano 2009.06.08. 00:38:29

Én biztos nem vennék swiftet a vectra helyett... az 1.8-as 8 szelepes motor meg egész kellemes tud lenni városban. Igaz, én csak két literest vezettem ilyet, de engem nagyon meglepett, hogy nem volt semmi hiányérzetem.

Sanyey 2009.06.08. 01:12:00

@Tengerindream:

Ez nagyon szép, és nagyon jó barátom, csak a sztoriból azt afelett az apró (és nem elhanyagolandó) részlet felett elsiklassz, h az Opel nem a saját hibájából tart ott, ahol tart.. a GM 2000 óta olyan szinten behúzta az Opel által termelt nyereséget, hogy az Opelnek egy mocskos fillérje nem maradt a rablás után!! Arról nem is beszélve, h néhány éve a GM küldöttei látogattak el az Opelhez, és lenyúltak minden friss gyártástechnológiát, know how-t, és azt mondták , h majd fizetik.. na azóta lógnak az Opelnek 3 milliárd dollárral.. Na, és mindezek fényében igen igen nagy elsimerés illeti az Opelt, hogy olyan -kis híjján- mezőny-veró kocsikkal tudott ilyen körülmények között is előrukkolni, mint az Insignia (év autója 2009), vagy a kövi Astra! én csak annyit mondanék: Opel 4 LIFE!!

MogmondomZazOszintet 2009.06.08. 01:57:17

Egészen gáláns és szórakoztató über munka. Végre vmi, ami kilóg a szürke hétköznapi mívek sorából.
Gondolom a cikk írója csak viccnek szánta Kopelt és Bunfordot, hogy ama népréteget is megszólítsa, amely amúgy semmi érzéket nem tanúsít az olyan szürke, ámde annál érzékibben össze manufaktúrázott csodák iránt, mint amilyet még anno a távol-keleten állítottak hadrendbe a japán H életfogytiglan mérnökök.
Nagyot azért nem lehet tévedni, mivel egy 10 éves Kopel, Fikciótroen, Sprözsó, Tréhnó, Népgenyó, Skofa épp annyira nem autók, mint egy 10 éves lehasznált japó, ami legalább autó. Igaz, az előbbikhez legalább fényévekkel kevesebbe kerülnek az alkatrészek - de annál gyakrabban.

MogmondomZazOszintet 2009.06.08. 02:10:25

Nedves @Sanyey: Kopel 4 life?! Tengeri leírta neki egy Jaguárja van. Nekem szerencsém volt sokféle autót vezetni és nyugodtan kijelenthetem, hogy ezek közül is az über szar az a Kopel volt, amelynek igaz krómdíszcsíkjaiban, ezüstimitációs prolikonzolmutációjában kiválóan láttam önön arcképemet :D, de ennél többre azért nem futotta. Sőt. Most azt nem tudom, hogy a Kopelt dicsértem, vagy a Fikciotren, Sprözsó, illetve Tréhnó szintjére emeltem fel. :)

MogmondomZazOszintet 2009.06.08. 02:12:30

@Tengerindream: I agree, ne tépd szád, időt- és idegpálya ingerület átvivő receptor darabszámot mentesz át hosszútávon...

zippofcy6 2009.06.08. 06:09:13

Már megint a sok nagyonokos.
"Nem kell ahhoz saját Alfa vagy Rover, hogy valaki tudja, mekkora fosok mûszakilag (akármilyen szépek is)."

Ja akkor én egy csodát vettem 2005-ben, mert a 92-es Q4esemen semmi nem ment tönkre azóta se. Pont most számolgattam hogy az MR2esem többe volt az 5 év alatt, csak a 2db CRXem volt kevesebbe (igaz egyik se volt meg 5 évig)

Használtautónál ma már nem számít semmit sem hogy milyen márka (a 80as években még voltak "kisipari" gyártók). Ami számít az:
1. 30%-ban hogy melyik országban gyártották (Japán, Korea előnyben, talán még Németo. a 3.)
2. 70%-ban az autó előélete. (hány tulaja volt és kik, hogyan használták, hányszor tört, stb.)

Akinek már 10 autónál többje volt életében az legkésőbb a próbaúton úgyis észreveszi a problémákat.

Új autónál meg:
1. bedőlhet a kereskedés mielőtt átadná a már kifizetett autót.
2. előjöhet többmilliós hiba amit nem javítanak meg garanciában, jöhet a pereskedés.

Egy új autónál kb. 1 millió HUF az állam haszna (regadó + ÁFA). Egy Matiznál vagy Swiftnél ez "kicsit" sok, nem?
De hiába is magyarázom ezt olyanoknak akik a cascot is fizetik minden hónapban.
Az pont olyan mint a lottó: az ostobák adója.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.06.08. 07:51:48

Összázezerért autót?
Mercedes W124, szigorúan dízel.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 07:51:54

@zippofcy6: "Ja akkor én egy csodát vettem 2005-ben, mert a 92-es Q4esemen semmi nem ment tönkre azóta se."

Tényleg egy csodát vettél, szerintem tölts ki gyorsan egy lottószelvényt.

evil. 2009.06.08. 07:53:28

Nem olvastam végig az összes kommentet,de megkérdezem: "miért utálja mindenki az z A vectrát?

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.06.08. 08:07:13

...én is végigolvastam, és az jutott eszembe, miért nem kérdeztétek meg ROCKO-t? Tutira a kisújjában van a nemzeti használtautó készlet 95-98%-a 500 alatt. EGY ÉVIG keresett autót, mire választott:)

Thomas86 2009.06.08. 08:19:41

Ha tényleg csak 2 évre kellene valami guruló szerkezet, én valami olyat vennék, ami minimlis karbantartással éppen csak kibírja a 2 évet... A 24 hónap elteltével az az autó ami esetleg ma 400.000 Ft, akkorra már úgysem ér semmit, ahhoz meg, hogy tovább guruljon, sokat kellene rá költeni. Inkább vennék valami szart 200.000-ért és 2 év múlva ha összeraktam a pénzt valami rendes autóra, beadnám a bontóba a gépet. Persze előtte kivinném valami elhagyott pályára és az utolsó lovakat is kihajtanám belőle... :)))

Loncsár szomszéd 2009.06.08. 08:35:46

Macskanátha:
A Volvo 4XX nem R19-s, csak a motorja, váltója francia. Sajnos (különösen a renault váltók konstrukcióhibás sz.rok, 30 éve egyfolytában, ami kicsit degradálja a márkát; a motrok az aránylag jók)
Ilyen okoskodással az Opel Corsa is Fiat Panda, mer az 1,3 és 1,9 diesel az olasz.

A Volvo egyébként nem csinál motort két lityó alatt, az vagy ford, vagy audi, vagy renault, vagy mitsu. Illetve a 7-ben a diesel a volkswagen.

Egyébként az öreg honda van totoya helyett én a mitsubishit ajánlanám.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.06.08. 09:06:25

323-mas mazda. bár ezek eléggé szar állapotúak, széthajtottak a használtpiacon. kell egy adag mák.

corolla még a békaszemű előtti. az 1,6-osok érdemesek vételre, de ki kell fogni, mert a nagyrészük széthejtott.

ha hamargyorsan kell autó még vehettek 2107-est is, 2 k-ból megvan a kocsi + 1 k rendbe tenni, és iszonyatosan igénytelen jószág. swiftnél fényévekkel jobb. és egyből a kocka 4 című film főszereplőjének is érezheted magad.

vagy vegyetek gömb accentet. az 1,5-ös motor 85 ló ebből van sok itthon, nem sok viszont atomstabil motor. rohadás nem jellemző. futómű hajlamos a magyar utakon elhasználódni. lufi, klíma létezik, de nem jellemző itthon.

nekem is ilyen accent van igaz 1,3-mas 75 ló csak, városban elég, külföldi eredet, így lufis, villanyablakos, klímás (bár emelkedőn érdemes visszaváltani vagy kikapcsolni) motor tökéletes, kasztni alváz pöpec, futómű felújítás nyáron. másfél éve vettem a 550 volt (még válság előtt erős forintnál) azóta ötezer ft ment rá kipufogójavításra (rezgéscsillapító elem cseréje - házilag), de ezt tudtam vételkor is.

Secnir 2009.06.08. 09:10:49

hát nemtommmm
használtautón rákerestem a 300-500e HUF közötti árrésre, beixeltem a centrál, klíma, magyar forgalmi, ABS, elektronyos ablak boxokat, hengerűrtartalom 1100-2000, és kaptam 364 találatot.
mondjuk ennek fele vidéki, a pestiek fele hulladék, marad 70 értelmes autó.
ha az ASR-t is beixelem, marad 23 autó.
Robertónak kicsit jobban kellene használni az inyternyetet.

MANszerelő 2009.06.08. 09:20:01

www.hasznaltauto.hu/2978481_wartburg_353_1981
Ez egy 60000 km-es autó. Nagy csomagtartó, családias. Ja, és még marad 255000 Ft.-ja is!

karlmann 2009.06.08. 09:21:18

Bolondok voltatok, hogy nem hoztátok el a Vectrát. Az a kocsi unikornis, ha tényleg nem rohad! Nekem is volt tudom mit beszélek. Vigyétek el valahová szervizbe vegyétek fel csápos emelővel és nézzétek meg a hátsó váznyúlványt. Ha nincs beszakadva, a hátsó rugó(k) nem a gerendában ül(nek), ami gyakori, akkor perkáljátok le az árát és tűnés, mielőtt meggondolják magukat.

Hozzátenném, hogy egy szíjcsere 10-ből kijön, mert a szíjat a vízpumpa feszíti, nincsenek görgők. Egy szíj kb 4e, a vízpumpa max 6e. Ezután már csak a gyújtást kell megnézni, ha autómosó után rángat, akkor a trafó után mindent ki kell dobni, de az is megvan 20-ból. Más baja nem lehet. Ja és nem fogyaszt 10-et még városban se. Nekem C20Ne motoros 2L-es volt, 8,5-nél többet nem evett meg pesti dugóban klímával se, az 1,8-as kevesebbel is beéri.

Esetleg ezt nézzétek meg: www.hasznaltauto.hu/3020958_opel_vectra_1995

Secnir 2009.06.08. 09:23:07

míg ha csak szaladgálni akar, vegyen egy kisteherautót.
citroen berlingo 1.9D klíma abs stb. 420+fa?
pözsó partner 1.9D klíma abs stb. 500+fa? + fél év gari?
család is elfér benne, meg ha cipekedni kell, akkor hely is van bennük.

TotalD 2009.06.08. 10:17:14

megérdemelné így kép alapján, hogy alá nézzen az ember... www.hasznaltauto.hu/3032533_opel_astra_1995 egész normálisan van tartva... szerintem ennyiért szebb mint az A vectra és jobb is

Ratnet 2009.06.08. 10:34:26

@Secnir: ...háááát, én dolgoztam Pug Partner-rel (1.9D) azon kívül, hogy tetülassú és sokat fogyaszt, egy év alatt majdhogynem ráköltöttem a vételárát (750ezer) a javításokra.

Idézem a zuglói Peugeot szervíz munkafelvevőjének aranyköpését:
"Hál' isten, sok munkánk van."

Ezen azóta is jókat derülünk az asszonnyal.:-)

Ratnet 2009.06.08. 10:40:43

@karlmann: Bizony, a hátsó váznyúlvány főleg a kipufugótartó környékén (és a pótkerék alatti rész)kritikus pont. Meg a tornyok mögé érdemes bekukucskálni elöl. Egyébként a képeket nézegetve: eléggé virágozgat az a Vectra, ha 'felszini' ha nem, én megkapirgálnám vásárlás előtt...

Lord heckman 2009.06.08. 11:30:08

Hát Pesten használtautót venni szopás. Egyszer én is felmentem, mert bár voltak előítéletek, dehát a hirdetett autók 60% a pesti.... Hát megbántam, sírva futottam haza. Azt a Vectrát tényleg el kellett volna hozni, ha a futós is egyben van. Nekem 8 évig volt olyan, csak egyhatos. imádtam. Mondjuk nagyon lomha, nem volt benne klíma, ami nagyon hiányzott, meg garázsom nem lévén a kaszni már elég csúnya volt. Nem volt szétrohadva, csak foltos, karcos, kavicsvelverődéses volt gazdagon. 250 ért vitték 3 éve. Az akkor jó ár volt, akkor sem volt már áruk az A Vectráknak, pedig egy nagyon fájin kis autó, sosem hagyott ott 8 év alatt, pedig egy csúnya karambolból való összetákolás után vettük annó. (700 volt, akkoriban 1 milla felé mentek az olyanok '97 ben). Meg azért az sem mindegy, hogy egy accordba minden 3x annyiba fáj. Márpedig egy ilyen autónál úgyis lesz mit cserélni mindig. persze le is lehet szarni, ha csak 2 évre kell.. utána meg bontó.

Alhazred 2009.06.08. 12:04:08

netes kurkászás, telefonálgatás, kereskedőtől NEM vásárlás, vidéken körbenézés, idő rászánás. aztán fél millából kapsz olyat is, ami nem két, de öt évig is húzza, és kit érdekel, hogy pont szuzuki.

karlmann 2009.06.08. 12:31:58

@Ratnet: Egyetértek, az a küszöb alatti rész elég gázos, szinte már nincs is rajta festék. A sárvédő gumit elég rég elhagyhatták, mert másképp nem kopna le ennyire a fényezés. Milyen lehet akkor a doblemez belső oldala, a tűzfal-küszöb találkozásánál?

hangacsi · http://www.hangacsi.blog.hu 2009.06.08. 12:52:31

Szerintem irtó nagy hülyeség arról vitázni, hogy melyik márka jó, és melyik nem.
Ha csak egy jó márka lenne, akkor hogyan maradt fent a többi???
Szerintem minden autó meghálálja a törődést, de ha nem figyelsz oda a karbantartásra, akkor egy Merci, Bmw, Saab, Ferrari is egy halom ócskavassá válik.
Volt olsz autóm, ami 19 éves volt, és miután rendberaktam, kevesebb gond volt vele, mint az utána újonnan vásárolt német autómmal.
Márkát szándékosan nem írok, mert lényegtelen.

MANszerelő 2009.06.08. 13:40:14

Azért egy Olcittal, vagy egy Tatával törődhetsz...tuti nem hálálja meg!

TotalD 2009.06.08. 14:03:27

@MANszerelő: A tata az egy ÁLLAT autó :D:D:D:D én pl mindig vidám leszek ha látok egyet :D:D:D

jenko80 2009.06.08. 15:11:17

Autót szépen rendbentartott udvarú családi ház garázsából kell venni. Érzelmi alapon túlárazottat (persze jól le kell alkudni).
Márka tökmindegy. Motor benzines.

Blogaritmus 2009.06.08. 15:38:47

Volvo 440 vagy 460 ebben az árban dögivel kapható. 1.7; 1.7T; 2.0 mind erőgép, a felszereltség is sokszor nagyon gazdag. Nekem 3 éve van ilyen, és el nem adnám. A volvo4xx.hu adatbázisa és fórumközössége pedig példaértékű. Egy próbautat minimum megér sztem.

MANszerelő 2009.06.08. 15:56:15

Nekem volt egy Tatás ügyfelem. Nagyon ,,jó" az az autó, minden szerelő álma, hogy minél több fusson belőle. Tíz Tatás ügyfél megoldaná az anyagi problémáimat örökre!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.08. 16:51:20

@Isgyu: Én sem gyilkolom, de nem is adom el, mert 0 az értéke. Viszont megy, jó, és nekem teljesen elég.

De arra akartam csak rávilágítani, hogy elég kevesen gondolkodnak úgy mint te.

Audi stevie 2009.06.08. 17:16:45

A Vectra miért nem jó?

Japánra a gatyátok rámegy ha tropára megy valami.
Vagy vegyetek Golfot vagy Passzátot. Minden van hozzá. Három embert is tudok mifelénk aki 2o éves golfokkal nyomja már évtizedek óta. Nagy baja sose volt.

gabexka123 2009.06.08. 17:46:00

Ha két évre akarsz kocsit, mérnem veszel egy occsó szakadt de friss műszakis zsigulit, ha nem indul belerúgsz azt megy.

Sztem felesleges ilyen kis időre ennyit vacillálni hogy mit vegyél. Egyébként a swift tökéletes 2 évre.

gabexka123 2009.06.08. 18:02:06

Egyébként érdemes 1-2 megkímélt öreg japánt is megnézni (főleg öreg papától), motorilag elnyűhetetlenek.

Én 1 éve vettem egy 23 éves Mitsubishi Colt 1.5-öst 113 ezer valós (!) km-rel, 140 ezerért. 10 évet letagadhat a korából, kasztnin minimális rozsda volt, házilag orvosolva, no problem. Igaz ráment azonnal 120 ezer ft, új gumik (gyáriak voltak még), fékgenerál, vezérlés-vezérműszíj, ékszíj (szintén gyári volt!!!!), főtengely szimmering csere, azóta egy mm-t se csökkent az olajszint, 0 olajat eszik, légszűrő, gyertya(gyertya gyári volt), motorolajat cseréltem, meg váltóolajat. Asszem ennyi, több most nem jut eszembe. Bármeddig elmerek vele menni, hihetetlenül megbízható.

Egyébként Pestre egyértelműen robobó vagy moci, autó kizárva.

Pityuuu 2009.06.08. 18:47:27

Ha majd ott tartasz, hogy Suzuki akkor előtte nézz meg 1-2 Skoda Feliciát is. Azok is olyan ár körül vannak. Igaz a motorja gyengébb mint a Suzié(sajnos sokkal a maga 55 lovával) , de van olyan elnyűhetetlen. Kasztniban meg erősebb a Skoda. Én szeretem azt a kocsit nagyon:)

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 19:27:24

@Isgyu: "Más gyár is alkalmazza?"

Igen, régi 8-szelepes Opelokban, VW-kben, G10/G13-motoros Suzukikban is volt. Ma már nagyon ritkák az ilyen konstrukciók, én konkrétan csak a Fiat FIRE motorjairól tudok. Suzi háza táján lenne érdemes talán szétnézni.

Még egy dolog: a dízelek SOHA nem szabadonfutók.

"Mert én úgy tudtam vezérműszíj szakad esetén kuka a vezérlés..."

99%ban igen. Van azért 1-2 (fôleg régebbi) kivétel.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 19:32:19

@Tengerindream: "Öregem, te kezdesz kihozni a béketűrésemből."

Ha fejed tetejére állsz, és még hússzor mondod el ugyanazt a faszságot, akkor is egy határ szar lesz mûszakilag a Rover. Nem véletlenül mentek csodbe *kétszer* is, másodszorra úgy, hogy a kínaiak seperték össze a maradékot diszkontáron, mert senki másnak nem kellett.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 19:37:09

@Isgyu: Nekem sincs egyetlen típusidegen elem sem az autómon. Még ablaktörlôlapátból és samponból/viaszból is gyárit veszek.

elmoro 2009.06.08. 20:28:52

@Hrzrasn: hát, barátom, neked sincs sok fogalmad a gazdaságról (pedig most a szemed előtt nagyon látványos az alakulása:), de az autógyártás történetéről se. tudhatnád, hogy a rovernek, mint az előtte becsődölt többi angol márkának az országon belüli autógyártási rendszer káosza és "házon belüli" versenyhelyzetei és érdekellentétei tettek be. persze ez műszakilag is hatott, de nem úgy, ahogy mondod (idézem: "rakás szar"), hanem a fejlesztések gyorsaságának keresztbetevő adminisztrációval. meg aztán állításaidnak ellentmond, hogy a magyarországnál kissé nagyobb lélekszámú angliában nem kevesen jártak és járnak ma is roverrel - biztos csak nem olvasták, amit te már rég tudsz. és mielőtt bárki megkérdezné, nem, nincs roverem, nem szívügyem sem a márka, sem a kocsi, mint olyan, csak az ilyen differenciálatlan, ostoba vitatkozás bosszant kicsit. a megoldás egyszerű: te sosem fogod meggyőzni a másikat, ő se téged. te sose veszel rovert, ő meg megtenné, ha nem tarthatna jag-et. viszont a valóság mindkettőtök véleményétől független. a rover bedőlt, de nem azért, mert szar lett volna az autó. ( ez is csak egy átlagos kocsi, mint a többi. a lényeg, hogy mindre költeni kell, vagy mert elromlik, vagy hogy ne romoljon el - annyira.) ahogy nem szar az opel, a saab, chrysler, fiat és a többi, most halódó márka sem. csak nincs tőketartalékuk kihúzni a nehéz időket, amit az ingatlannal - pénzzel bűvészkedő genyó brókerek okoztak. szóval láthatóan arra koncentrálsz, hogy egy vitában győzhess és ezért simán belemész a csúsztatásokba is. kár, hülyeség és csak magadat győzöd meg vele, magadat pedig nem kell, már úgyis úgy vagy, nem?

üdv!

WhiteEagle 2009.06.08. 20:40:01

Seat Marbella... Nekem volt, nagyon sokat használttam, csak pakoltam bele a kilométereket tízezresével és csak ment és ment... Szerelőt szinte sose kellett látnia olajcserén, gyertyacserén, fékcserén kívül. Na jó, 1x volt lengéscsillapító csere is. És nem rozsdásodott. Sehol. És 5-öt evett országúton, meg 6,5-et városban (na jó, vidéki városban)... És még a bicajom is belefért ha kikaptam belőle a hátsó ülést... És senki se akarta ellopni...

Thomas86 2009.06.08. 20:53:44

A régi 2.5-ös szívó diesel Ford Transit viszi a pálmát! A 15 éves példányok karosszériázás nélkül porrá őrlődtek mára, csörög-csattog a motor, ereje szerintem akkor sem volt mikor a gyárszalagról legurult - DE ha a motor a minimális törődést megkapta, akkor a világ végére is elviszi a tulaját. Egyébként jó nagy, belefér a család garázsostól :)))

MANszerelő 2009.06.08. 21:41:42

A Fiat a dízeleiben a könnyen törő szelephimbákat alkalmazza. Az 1.3-as multijet-től a 3000-ig ez van. Szükség is van rá, pl az 1.3-as vezérlése a hidraulikus láncfeszítő miatt sok autónál átugrik, ilyenkor 10-ből 8-szor elég ,,csak" a szelephimbákat cserélni. Ezt persze okozza az idióta 30000-es olajcsere intervallum is. Ja, már 40 is asszem.

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2009.06.08. 22:00:35

@Hrzrasn:
Ez jó. A Landesbankok közfeladatot ellátó állami felügyelet alatt álló bankok, a Kreditanstalt für Wiederaufbau meg állami. Ezek az intézmények adják a hitelt. De az állam nem részvényes ;)

Érzed Te is, mennyire "nincs" benne a német állam ebben a segítségnyújtásban?

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.06.08. 22:01:58

Na, mind elolvastam (apám, úgy hazudok, mint a niagara).

Vegyetek öreg Land Rovert, aztán le van szarva az egész. Szopni fogtok, meg állandóan bütykölni, de élvezni fogjátok. :)

Jóccakát. :)

nikó 78 2009.06.08. 23:01:00

Pl:nem nagyon értem hogy a vectrát miért nem vette meg,azzal tutira nem lesz gondja már ami a megbízhatóságot illeti ráadásul azzal a motorral a világból kimegy nem ekótök.A szuziról lebeszélném,igaz filléres a fentartása megbízhatósága a W126-al vetekszik konkrétan megölhetetlen,viszont egy crv után komoly félelemérzeti faktort tudhat majd magáénak.Ami pedig a rozsdásodást illeti12-13 év után mindegyik rohad.Ha jól emlékszem az újabb nagy mercikre adnak 30-évet átrozsdállásra.

thisisnotsound 2009.06.08. 23:11:34

Én bevállaltam egy 92-es Accordot. 3 kilóért gyorsan kellett olyan kocsi, amiben nem megy szét a hátam-lábam-fejem napi 5-600 km után sem, amiben van hely hab testemnek és a cuccaimnak is, meg ami megy is ha úgy akarom.
Kicsit rohad, vannak más problémák is (klíma, szilent, ablaktömítés, riasztó ...), de ha lenne még két kilóm akkor pöpec állapotba lehetne hozni (persze a fényezést kivéve). Nem mintha rossz lenne, olaj + szűrők cseréjével mentem eddig 13 000-et két hónap alatt, mindig indul, mindig megy, mindig megáll ahogy kell, 8-at eszik, kipróbáltam mit bír, ment 200-at is (ööö külföldi versenypályán hivatásos autóversenyző családtag vezette). Nem füstöl, nem zörög. Persze kéri majd a tőkeinjekciót, de inkább építgetem a sajátomat amikor jut rá, mint tejelek határidőre valamiért ami semmit nem ér mire kifizetem (meg mellé fullfapad-kopogósfémhatásúplasztik-fényorgona-lelkű-ratyidizájnműmájer belsőégésű teszkósszatyor). Hülyeség, hogy drága az alkatrész, utána kell járni.
Lehet, hogy mázlista vagyok hogy kifogtam (na jó, hozzáértő ember nézte ki sok közül), lehet hogy most jön majd a hetihetes (a feketeleves), de nem bánom. Ha neadjisten pótolni kéne másik ugyanilyet vennék. Forevör.

dennisthemenace 2009.06.08. 23:12:51

@elmoro: Hatvan es fel millios orszagrol beszelsz;Ehhez kepest elenyeszo a Roverek szama.A palmat a francia autok viszik.Peugeot 306,406 szinte minden sarkon all.De menj fel az autotrader.co.uk-ra,nezd meg,mibol mennyit kinalnak eladasra es milyen aron.A 75-os epp hogy csak labdaba rug..Meg vagy egy evig-kettoig..

dennisthemenace 2009.06.08. 23:16:30

@MogmondomZazOszintet: Volt mar Peugeot a segged alatt,okoska?

dennisthemenace 2009.06.08. 23:18:48

@Tengerindream: Valamivel tobbet lattam,mint te.Nem kepen.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 23:35:33

@malenykij polgar: A Landesbank magánemberek pénzével gazdálkodik.
Neked is javasolnám elolvasásra a Die Welt cikkét.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2009.06.08. 23:41:25

most, nekem, mint opelesnek, dagad a melle, ez a cikk után :) de tényleg, mit vártatok? h majd most, h válság van, és felélénkül a használt autó piac, akkor most olyan állapotú autók várnak majd, mint pl a németeknél? ez még mindig Magyarország. Ja és az opel váltójáról mg vmi: a corsánkon is észlelhető, h a váltó nem akarja az igazságot, hiába 20 év az 20 év. na de most röhögni fogtok, de minden fokozathoz van egy olyan kéz-csukló mozdulat, amivel pont beletrafálok a fokozatba, akadás, erőlködés nélkül. szóval, ilyen beleülök, és hajtom öreg opel esetében nem érvényes, ezt szokni kell, de ha megvan, akkor sztem már nem gáz annyira, pláne, ha 2 évre kell, annyit tuti kibír az a vectra. király az, sztem már el is kelt :D most h így reklámozzátok

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 23:43:03

@elmoro: "tudhatnád, hogy a rovernek, mint az előtte becsődölt többi angol márkának az országon belüli autógyártási rendszer káosza és "házon belüli" versenyhelyzetei és érdekellentétei tettek be."

Hülyeség. Ezeket egy Pischetsrieder kaliberû menedzser meg tudja oldani - a fos minôséget, elfordult vásárlókat, elbaszott konstrukciókat viszont nem. Rádásul a "körülmények áldozatait", ahol lenne értékelhetô és felvásárolható know-how, nem 3 fruttiért veszik meg, KÉTSZER IS. A szabad piacon azért adnak lószart, ami lószart ér.

Mit is mondtál, szakértô úr, hány modellt is vittél már SoP-be? :))

Sabc 2009.06.08. 23:49:43

@Blogaritmus: Na mondjuk neked sem volt még olyan autód, mi TÉNYLEG erős.

Sabc 2009.06.08. 23:54:15

@Tengerindream: Te miért nyomod ennyire azt a szerencsétlen 620-as Rovert? Akkor sem volt már jó, amikor legyártották.
Egészenvéletlenül van neked egy eladó?
Asszeretném megkérdezni, hogy a kettő között lehet-e összefüggés?...

bigpond 2009.06.09. 02:24:50

@Hrzrasn:

nem vagyok egy irigy tipus de teged nagyon irigyellek. komolyan.
mindenre tudod a valaszt es a megoldast.

Sopánka76 2009.06.09. 05:53:40

Figyelj omm, vegyen Roberto egy Hyundai Accent-et. 500-ért megkap egy 2001-est kábé. Klassz mechanika, és egyszerűen nincs ára. Tudom, most adtam el az én 2003-asamat 680-ért. (És a szívem vérzett.) Az még 5 évig autó, és nagyon jó vezetni, nem fog csalódni! Egyedül a zajcsillapítást meg a belső tér kialakítást kell megszokni, az egy kicsit még a 90-es évek hangulata. Megbízható autók azok. Én se adtam volna el, ha nem kellene nagyobb autó a sok gyerek miatt.

Ubul1 2009.06.09. 07:46:36

@Sabc:
Naná h az az oka, komolyan én is épp erre gongoltam legelőször, hogy ez a barom malyd beleszakad hogy fénnyezze azt a semmi lószart, szóval szimplán épp árul vagy épp készül árulni egy ilyet esetleg már fél éve erőlködik vele, és épp kapóra jön pár TC-s figura h jól bepalizza őket.
De lehet h szimplán hülye és reménytelenül elfogult monomániás seggfej.
Hja kérem az szopni fog aki az elején nem ékegyszerű fapados tömegmodellt vesz, amiből mindig van sok a használtpiacon, aztán el akarja passzolni mert azt ismertségi alapon se nézi senki, eszébe se jut rákeresni, meg ha igen is berezel h szívni fog vele, mert sehol nem ismerik.

ommm 2009.06.09. 08:46:01

Jó napot, uraim!

Köszönöm Robertó nevében is mindenkinek a tanácsokat.
Tegnap elmentünk két kedves olvasónkhoz is, akiknél pofás autókat láttunk.
Robertó most átesett a ló másik oldalára, hirtelen lett kettő is, csak választani kell.
Meglátjuk, hogy dönt.
Ettől függetlenül még egyszer köszi!

Suttora 2009.06.09. 11:28:22

Gyerekek, szerintem meg kellett volna venni a Vectrát!

Suttora 2009.06.09. 11:34:11

Mostmár akkor mindegy, várjuk a végkifejletet.

Lord heckman 2009.06.09. 11:51:35

@ommm:
Na és szabad tudni, mifélék a kiszemelt példányok? :) Esetleg lesz a posztnak folytatása?

Lord heckman 2009.06.09. 11:54:15

Egy igazán jó autó 350 ért, pipec állapot, friss vizsga, magántól stb. Mondjuk az 1.8 as Vectra hozzá képest egy vérpezsdítő olasz izomsportkocsi:
www.hasznaltauto.hu/3032396_volkswagen_vento_1992

ommm 2009.06.09. 15:36:22

Bréking: Robertó végre beült egy Swiftbe és rájött, hogy nem is olyan rossz.

KürtösPisti 2009.06.09. 15:46:40

Jók ezek a ritka autókat fikázó hozzászólások. Mind olyan emberektől származnak, akik ugyan kidülledt szemekkel fordulnak meg az utcán egy Alfa vagy Lancia vagy bármi hasonló után, de venni sose mertek olyat és inkább azzal nyugtatják magukat, hogy ezek mind szarok (a Sanyi is megaszonta!) a tulajdonosaik pedig biztosan szerencsétlen barmok akik életük végéig átkozzák a napot amikor nem valami tucatautót vettek. Bezzeg ők milyen jó döntést hoztak, amikor megvették a szigorúan metálszürke Sosekopelt vagy egy jó Fosvágent. Innye!
Nem csoda hát, hogy izzadtságszagú hörgéssel reagálnak ha idemerészkedik pár különc, akik le merik írni, hogy nem is olyan szarok azok a ritka autók és sok-sok évesen is többet nyújtanak mint amit egy tucatautó - akár a szalonból frissen kigurolva - tud. Végülis érthető, senki sem szeret szembesülni a hibás döntéseivel, de azért ez az erőlködés már kicsit szánalmas felnőtt emberektől...

CSÖRR-CSI££ 2009.06.09. 16:16:18

@ommm:

Nem hát!
A kérdés csak az, hogy a döntésben mennyi a ráció és mennyi az intuíció.
Ha Roberto lesz@rja, hogy ki mit mond, akkor vesz egy megkímélt, jól karbantartott Swiftet, amibe csak a benzint kell tölteni, "oszt' megyen".
Presztizse nulla, de a Vectráé szintúgy, viszont ebben a korban a "nemkopel" szöveg is csak süket duma.
Arról nem is beszélve, hogy a régebbi Opelok ('80-as '90-es évek) a Manta kivételével mind a középszerűség netovábbjai, kb. annyira izgalmasak, mint Kiszel Tünde, viszont igenis el tudnak (szoktak is) kopni, le tudnak (szoktak is) rohadni.
A Buzuki megbízhatósága viszont nemcsak legenda, hanem tény.
Karambolozni nem szabad vele, mert nagyon törik, de ezt is mindenki tudja, egyszóval: nem lutri.

ommm 2009.06.09. 16:19:16

@CSÖRR-CSI££: Igaz, racionális megoldás. Nincs is ezzel baj. Idebent csak bólogatott mindenki az ötletre.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.09. 16:54:41

Jobbkormányos kombi G Astrát neki. Tonnaszámra árválkodnak - a csúnyábbja a múlt századból 300-ért, a szebbje ebből az ezredből 4-450-ért.
Két év hipp-hopp elrepül, és visszaülhet a megszokott bal oldalra.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.09. 16:56:41

@ommm: mint micsoda ? :)

Köszönöm, nekem a 400ezret futott kulcsos Partner után is egy kínzókamra volt a Swift 1.0...még ha egyetlen délelőttre is kényszerítettek csak bele.

Rocko- 2009.06.09. 17:21:02

@ommm: nem is ez a kérdés. hanem hogy utána mit akar venni.

kultúrpesszimista 2009.06.10. 10:35:04

@Ratnet:

És azt is megmondanád, miért mnem ajánlanád? Volt neked? Szerelted? Vagy csak jólesett egy kicsit fikázni?!

kultúrpesszimista 2009.06.10. 11:02:04

@hangacsi:

"Szerintem irtó nagy hülyeség arról vitázni, hogy melyik márka jó, és melyik nem."

Szerinted. Szerencsére vannak olyanok is, nem is kis számmal, akiknek az autó nemcsak egy funcionális tárgy, hanem több annál: személyiségrész, önkifejezés, élvezeti forrás.

"Ha csak egy jó márka lenne, akkor hogyan maradt fent a többi???"

Úgy, hogy van a balga többség, akiknek egy autó csak arra kell, hogy eljusson A-ból B-be. Amivel önmagában - nekem - semmi bajom nincs. Az igénytelenségük már irritáló...

BloodRedSandman (törölt) 2009.06.10. 16:48:26

Toyota Carina E 94 es klímával, elektromos ablakkal , műszaki+zk és nem is rohad és kényelmes és keveset eszik és japán... És nemcsak két évre....
Én tuti ilyet vennék...

elmoro 2009.06.11. 17:00:05

@Hrzrasn: a magabiztos handabandázás sajnos nem fedheti el a hülyeséget. ásd bele magad, mi történt a 60-as évektől mostanáig az angol autógyártás történetében és meglátod, hogy nemhogy egy tökmindegymilyenszintű menedzser, de egy kisebb hadsereg is kevés lett volna a legjobbakból. nem mellékesen a vitátok már régen nem az autókról szólnak, hanem a szenvedélyes rajongásról és győzni akarásról. ha a téma nem kocsikról folyna, hanem alsónadrágokról, cipőkről, kiskomódról, pipaszűrőkről, repülőgépüléshuzatokról vagy palackkupakokról, akkor elég nevetségessé válik ez a habzó szájú hadakozás és ahogy le akarsz iskolázni mindenkit :)

üdv!

elmoro 2009.06.11. 17:13:42

@dennisthemenace: hogyne. arányokat említettem, csak annyit, hogy a megfelelően nagyobb népességű ország(ok)ban túl sokan járnak roverrel ahhoz képest, ahogy hzrsn fikáz. mert nincs a barátunk zsebében a bölcsek köve, ergo ugyanolyan átlagos fogyasztó és polgár, mint amazok, és az mind olyan hülye lenne? remélem már érted, mire céloztam :) és nem ragadnám ki a 75-öt, mert épp a trader van tele kb 20 évre visszamenő korú mindenféle roverrel - bár a hirdetés intenzitása, ahogy látom fél - egyévente változik, mintegy másfél évvel ezelőtt megnyitottam és mintha közel 30 000 hirdetés lett volna a "rover" címszóra. most nem tudom, legutóbb a balkormányosok árfekvését néztem :) de a jobbosoké verhetetlen :) és leginkább a nissan figaroval szimpatizálok, gondoltam, egyszer az életben legyen egy olyan játékszerem, ami nagyobb, mint én és bele tudok ülni :)

szia!

elmoro 2009.06.11. 17:20:25

@Hrzrasn: "A szabad piacon azért adnak lószart, ami lószart ér."

ez messziről, hunyorítva igaznak is látszhat, csak ez esetben kissé didaktikus megközelítés. nem az autók milyensége miatt adták ilyen olcsón a rovert, hanem a hatalmas adósságteher miatt. érted? gazdaság, erről beszéltem, ne mosd össze a gazdaságot egy autóval.

Rickfree 2009.06.13. 18:12:38

@dennisthemenace:

Kedves mindentudó okostojás!
Ajánlom figyelmedbe az alábbi oldalt:

www.parkers.co.uk/cars/owners-reviews/search.aspx?range=350#Body=Saloon

Remélem elég angol :)
Én nagyon örülök, hogy kiköltöztél angliába, beszéltél nyolc angollal és ettől úgy érzed, hogy magadbaszívtad a kollektív angol tudatot, de azért nem árt tudnod, hogy amit itt a hasonszőrű barátaiddal magyaráztok a Roverekről az nettó baromság, tévhit, este mese - kinek hogy tetszik. Persze hinni a Loch Ness-i szörnyben is lehet, legalább 8 angol arról is bizton állítja, hogy létezik - ők már csak tudják. :)

Rickfree 2009.06.13. 18:13:48

@Tengerindream:
Fogadd meg a tanácsom: ne kezdj el idiótákkal vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal!
süti beállítások módosítása