Használtat ötszázé', két évre

  2009. június 07. - ommm Címkék: accord roberto omm vectra autovasarlas

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy


Emlékeznek még tán, nem is olyan régen történt, hogy ellopták Robertó Honda CR-V-jét a házuk előtt, korán reggel, a térfigyelő kamera alól. Nincs is ebben semmi különös, Budapesten reggelente többen is ébrednek úgy, hogy aznap nem autóval indulnak a munkahelyükre, bár ekkor még nem tudnak róla, mégis, ez a sztori annyiban más, hogy kollégánkkal, barátunkkal esett meg.

A kollektív sajnálkozás és a reménytelen kutatás-keresés elmúltával azonban szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy autó nélkül lényegében egy hátára fordított teknős, mozdulni sem tud, csak helyben kapálózik. Aki ismeri, az tudja, hogy ilyenkor finom, mint a hetvenes smirgli, éppen ezért jóformán közös szerkesztőségi gond lett az autóhiány. Nem akarnám részletezni a hosszú hetekig tartó procedúrát és a variációk milliárdját, melyek mind megoldást kerestek a felmerült problémára, persze nincs új a nap alatt: kell venni valamit. Valamit, ami nyomokban gépjárművet tartalmaz, nagyjából egészben van, vizsgás, zöldkártyás és kihúzza legalább két évig. Ennyi időt adott magának, míg egy másik „rendes” autóra gyűjt egy kis zsetont. A rendelkezésre álló összeg mintegy 700 ezer forint, de ebbe már bele kell férni tokkal-vonóval, átírással, karbantartással, szóval az effektíve vásárlásra fordított összeg 500 000 birodalmi forint körüli.

Ez volt az alapállás, persze ilyenkor mindig előjönnek az egymásnak ellentmondó, lehetetlen követelmények, hiszen egy félmilliós autónak leginkább pár évesnek, alig használtnak, rendszeresen karbantartottnak kéne lennie, noch dazu klímával. Ez utóbbit tán mára sikerült kiverni a fejéből, és becsületére legyen mondva, tisztában volt vele, hogy ilyen autó egyszerűen nem létezik. Nemcsak Magyarországon, valószínűleg az egész bolygón sem.

Rászántunk egy fél munkanapot, hogy próba-szerencse alapon végigjárjuk a pesti használtautó-kereskedéseket, persze nem adtunk magunknak sok esélyt (nekik még annyit sem), de üsse kavics, vak tyúk is talál szemet, egy próbát megér. Kiskapunak hagytunk a tarsolyban egy magánhirdetést is, közel volt, nagyjából a tervezett útvonalon. Először mindenképp a telepeket akartuk végigfutni, hiszen azok délután bezárnak. Hónunk alá kaptuk a kölcsön Cliót, és egy nagy sóhajjal nekivágtunk. Szegény kisautó alatt lényegében nem volt futómű, a szellőzőrendszere a Katrina hurikánon és a totális szélcsenden kívül nem ismert átmenetet, de ajándék lónak ne nézd a fogát, így boruljon a jótékony feledés homálya a benne eltöltött gatyarohasztó, rémületes órákra.

Nem lehettünk mindennapi látvány, egy-egy lámpánál megállva azt vártam, hogy odarohan valami híres filmrendező, és felkér minket Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha címszerepére. A fehér Clio, mint Rosinante, tetejében velem, mintegy majomként lovagolva a köszörűkövön, mellettem a szigorú ábrázatú Sancho Panza, magyar hangja Robertó. Megyünk autót venni, szélmalmokkal harcot felvenni a pofátlanul visszatekert órák és szarrá rohadt küszöbök hazug világában. Persze ezt a posztot elolvasva bizonyosan hirtelen tucatnyi olyan használtautó-kereskedés neve tűnik majd fel a kommentablakban, akik becsületesek, tiszták, mint hegyi forrásvíz, és különben is, mit képzelek én, hogy egy kalap alá veszek mindenkit. Nos nem, egyáltalán nem, sőt, a tucatnyi végigjárt kereskedés közül volt egy, amelynek tulajdonosa tényleg korrekt volt velünk. Őt már pár éve személyesen ismerem. Ha mégis kiderül, hogy a világban csakis jóindulatú nepperek árulnak használt autót, akkor persze megkövetem őket, de csókolom: hová tűntek, hol laknak, hol van a telephelyük?

Végül is mindegy, nem akarom én szítani az érzelmeket, mindenki döntsön saját belátása szerint, térjünk vissza hozzánk, ahogy ott ülünk a lassan alakuló dugóban, és sorra vesszük a lehetőségeket. Először felhívom az ismerős kereskedőt, nincs-e valami használható családi limuzinja, illetve BÁRMI a telepén, öt kilóig. Kicsit gondolkodik, majd kiszórja, hogy pár napja hozta be középkorú tulaja az első szériás Mondeót, beszámíttatta valamibe, műszakilag hibátlan, de azért látszik rajta a kor. Kettőkilencvenkilenc, egynyolc, tizenhat szelep.
- Más nincs? – kérdem én.
- De, van egy patent A Vectra  349-ért…
- Ááá, hát kösz, azért kinézünk.

Mindegy, lesz, ami lesz, különben is közel járunk, menjünk oda először. Robertó, azaz a hűséges és lassan elkeseredő Panza szkeptikus volt, én pedig voltam olyan barát, hogy nem biztattam semmi jóval. Egy '94-es Mondeo mára nagyon erősen le tud pattanni belülről, hiába bírja a gépház, ha közben lerohadt körülötte a hajó. A Vectra? Ugyan, ki látott már A Vectrát kereskedésben tisztességes állapotban? Olyan csak a mesében létezik.

Végre odaértünk, a csillió foknak hála szinte kifolytunk az ajtón, mint két jól megtermett, kába polip, mert hiába volt lehúzva az ablak, araszolgatás közben mit sem ér, ha pedig bekapcsoltuk az instant tornádót, akkor mérgében a kisautó csak ontotta a port és a szemetet a pofánkba, márpedig talpig száraz falevélben inkább tűntünk kóbor cserkészeknek, mint komoly vásárlóknak, úgyhogy hagytuk a fenébe. Nézzük a Mondeót, szegényen kapaszkodik még a gyári fényezés, az orra talán még nagyon törve sem volt, de kóstolgatja már a nyavalya az íveket, az a baj, hogy szinte végig, a lökhárító alatt is. A belseje, na ott dőlt el, hogy nem kell. Mert hiába olcsó és működőképes, ha egyszer ennyire le van lakva. Csálén áll minden apró gomb, a kárpit vastag és koszos, a rádió kiberhelve, új korában sem lehetett egy Csodák palotája, így elhagyva pedig… Az árát talán megéri, de messze van attól, amit érdemes meghagyni a listán.

Na de mi ez itt? Ja, a Vectra, '94-es, ráncfelvarrott A. Hátulról egész vonalban áll, nézd csak. Igaz, van valami hurkatöltőszerű képződmény a dobra kendácsolva, de amaz legalább gyári. Hmmm… az oldalsó díszlécek is találkoznak térben, ráadásul javításnak-horpadásnak semmi nyoma. Mi tagadás, már-már izgalmat váltott ki belőlünk. Egy Vectra? Értik ezt? Kifutottam a melós kabátomért - ilyen mindig legyen kéznél –, és bedobtam magam az autó alá. Biztos voltam benne, hogy szitává rohadt küszöböt, porladó padlólemezt, vért, halált látok majd, de pár perc múlva – mikor már kiszedegettem földre hullott pofámból a kavicsot – be kellett látnom: ez csoda. Küszöbök rendben, az egész alján áll az alvázvédő, az emelési pontoknál és itt-ott ugyan van egy kis felületi rozsda, de még abból a fajtából, amit lényegében egy fogkefével el lehet tüntetni, az sem sok. Az egész kipufogórendszer jó állapotú, egészséges fémszínű, tuningnak semmi nyoma, a szilentek még gumiszerűek, nincsenek megöregedve, körberepedve, egyedül a bal első sárvédő sarkában púpozódott finoman a festék pár körömnyi helyen, ott már alatta a baj, de ezt leszámítva kívülről jó kiállású autó volt. Igaz, motorja még az ECOTEC előtti 1,8-as, nyolcszelepes, 90 lóerős, nem egy erőgép, de nagyon strapabírónak mondják, ezzel mindenképpen kéne futni egy karikát.

Lelkünk mélyén, ha nem is lelkesedés, de némi optimizmus felütötte fejét, főleg, mikor belülről is megnéztük alaposan. Dupla légzsák, gyári, kurblis tetőablak, osztott hátsó támlák, eredeti váltógomb (nagy szó a félmilliós autók világában), tiszta kárpit, teljesen elfogadható beltér, megfejelve az összes gyári kulccsal, friss vizsgával, zöldkártyával... Dohányozni nagy valószínűség szerint tényleg nem dohányoztak benne, és amikor alánéztünk az üléshuzatnak, kiderült, hogy nem szakadt, csupán a vezetőoldali ülés tipikus helyein (oldaltámasz, ülőlap bal széle) kezd bolyhosodni az anyag. Ez jó jel, az állapot alapján egész pontosan sikerült belőni, hogy olyan 200-230 000 kilométert futhatott az autó legalább a minimális törődés mellett. Persze az óra nem egész 189-et mutatott, de a motortéri matrica szerint 193-nál cseréltek benne olajat tavaly nyáron, szóval inkább 210+ lesz a valós. Kezet a szívre: ki az, aki ezen még fennakad manapság? Az EÜ-dobozt rejtő csomagtéri üreg apró rögzítőfülei is megvoltak, nofene, nincs morális alapunk arra, hogy belekössünk.

A motor gond nélkül beindult, nem túl kulturáltan, de egyenletesen járt, vissza is engedte a fordulatszámot, ahogy bemelegedett, ott is stabil maradt. Sérülésnek nyoma sincs itt sem, de erre már fogadtam volna, mikor a doblemez belső műanyag burkolatának bolháit a helyükön láttam (ezeket a kendácsolók előszeretettel pótolják különféle kárpitpatentekkel vagy csavarokkal). Az ablakmosótartály kupakja valahová disszidált, helyét egy majonézes tető vette át, ennyi belefér. A kiegyenlítőtartályba nézve látszott, hogy hűtőfolyadékot ideje lenne cserélni, nem volt tiszta, de olajfilmnek, habnak nem volt nyoma. A potenciális tulajdonos már a tetőablakot kurblizta, klíma az nincs, ki kéne próbálni az autót, menjenek csak itt az utcán, majd én utánanézek, nincs-e bodor szürke vagy fehér füstpamacs az autó mögött. Robertó mellé bepattant az egyik eladó, majd kigurultak az utcára. Hosszasan néztem utánuk, se füst, se semmi.

Egyedül maradtam, addig volt időm körbenézni a telepen. Klasszikus felhozatal: öreg luxus olcsóé', újabb autók kiglancolva, nagyon olcsó cuccok eldugva a főépület mellé, nincsenek szem előtt. Éppen az Audi V8 féktárcsáit vizslattam, mikor visszajöttek, Robertó Panza arcán némi keserűséggel. Na, vajon mi történt, hogy ilyen mazsola lett? Rögvest kiderült, hogy nagy baj nincs, mindössze a modern Honda-váltóhoz szokott kéznek gondot okozott az Opel-mechanika. Opelesek persze ismerik és tudják, hogy bizonytalannak tűnik a váltókar, de valahogy mégis mindig beesik a megfelelő fokozatba. Én akkor rehabilitáltam az egész szerkezetet, mikor majdnem egy teljes évig bírta anyám sofőrködését egy 1.5 TD B Corsa GLS-ben. Gondoltam is már arra, hogy beajánlom a Ricardóhoz vagy a Getraghoz tesztelőnek, ami őt túléli, az valószínűleg jó.

A Vectrán jó a fék, kicsit lent fog a kuplung, lusta a motor, ennyi pénzért jó vételnek tűnik (persze alkudni KÖTELEZŐ), ritka az ilyen darab kereskedésben.

Nem vettük meg. Egyrészt esélyt kellett adnunk a többi kitippelt autónak, másrészt élt bennünk a remény, hogy ilyen mázlival valami még jobbat találunk. De a listán megmaradt. Tovább! Közben a Clio a tűző napon állva lényegében egy mobil autoklávvá alakult, sebaj, égjen a paraszt zsírja, úgyis el vagyunk hízva. Irány a Fehér út, az autókereskedés egyik gócpontja, mit gócpontja, gordiuszi csomója, na majd most, megváltjuk a világot, lesz autó, ihajj!

Lényegében lépésben araszolva kiértünk a helyszínre, persze közben háromszor megkerültük, mint hithű mohamedán a Kába-követ. Platánfák alatt, hepehupás poros parkolóban leraktuk a gépmadarat, nem kis izgalommal vettük az irányt a kitippelt Honda Accord felé. A negyedik generációs Accord még igazi japán gyártmány, mentes a mindenféle brit hepptől, finom váltóval, jó motorral, sok extrával. Rákfenéjük az erős rozsdásodási hajlam és a magyar utakon hamar elhasználódó futómű. Mázli kell hozzá, hogy belenyúljunk a tutiba, mégis, annyira szimpatikus volt a modell, hogy mindenképpen meg akartunk nézni, amennyit csak lehet.

Kétliteres, klímás, 490-ért, képen egész szép, de – ugye tudjuk az aranyszabályt – FOTÓNAK NEM HISZÜNK. Mert ami a képen egy szép, ezüst Honda volt, az a valóságban egy Tesco-dísztárcsás, lényegében rágógumiból és újságpapírból összetaknyolt, deréktól lefelé imádsággal rögzített valami volt csupán. És ami szomorú, hogy nem az volt a legnagyobb baja, hogy rohadt, hanem hogy ezt megpróbálták megcsinálni. Leginkább telibefújt duct tape-pel és körömlakkal. Otthagytuk, gondolkodás nélkül. Bóklásztunk már egy ideje a lényegében három, összeépített telepen, ez alatt a röpke 30-35 perc alatt a kutya sem vakkantott felénk, pedig egy-egy autónál hosszasan elidőztünk, aláfeküdtünk. Persze ki is szólna hozzánk, ha egyszer válság van és nincs ember? A kilométer hosszú sor végén, kempingszékben, napernyő alatt unottan fogat piszkál egy tökig övtáskába öltözött valaki, köszönésünkre minek is válaszoljon, úgyis csak nézelődünk, különben is, meleg van.

Ó, félre ne értsék, nem azt vártuk, hogy jöttünkre csokibarna, lenge ruhás szüzek máglyahalált halnak, de a potenciális vásárlók által igényelt minimális törődés azért kijár, nem?! Persze ettől még semmi nem változik, marhák, ez itt Magyarország. Kicsit elidőztünk egy piros 205 GT Peugeot fenekénél, valamikor de jópofa kisautó volt ez is. A maga 75 lóerejével, nagy, nyitható tetejével a Côte d’Azur-on krúzolva, a lágy szellőben Gérard Manset énekel, hosszú lábú csajok villantanak... hejj... itt a rögvalóság: hiányzik a hátsó ablakspricni, az autó egész eleje újjá lett valamikor építve, de a húzópadnak rossz napja lehetett, mert mindkét sárvédő összevissza áll, a szélvédő tövében az égnek meredve, semmi, még ingyen sem.

Elmegyünk egy-két – messziről jónak tűnő – Carina és Avensis mellett, persze itt a legalja kezdődik ötszáz környékén, a nyaka neki véres, finom szerkezetek. Az egyik majd' egymilliós Carina E-t hátulról csókolták telibe, a csomagtartó felső vonala fél centit is magasabban volt tán, mint azt valaha Nagoya mellett megtervezték. Mellette egy egész szép ráncfelvarrott Avensis állt, csaknem másfélért, kormány nélkül. Ekkorra azonban az időközben a pléhbódék köré kirajzott cserzett nyakú segítők élénk érdeklődést mutattak a fényképezőgép iránt, úgyhogy inkább eltekintettem attól, hogy további képeket készítsek. Minek? Elég lehangoló volt az összkép így is.

Vert seregként vonszoltuk magunkat vissza a fehérbe, és üldögéltünk pár percet a platán árnyékában, mint Buddha a bódhi-fa alatt. Hát, barátom, elég reménytelen, hívd fel a magánhirdetést, nézzük meg, aztán vissza az asztalhoz. Újabb '92-es Accord, nem egész 400-ért, magánszemélytől, ugyanaz a kétliteres motor, klíma, megkímélt, karbantartott blabla...

A sötétkék autó már áll egy ideje, lepi a lakótelepi por rendesen, vajon mikor nézték meg utoljára? Kívülről köszönő viszonyban sincs az ezüst Accorddal, rozsda szemmel láthatóan csak a jobb hátsó ívnél van, az ajtók illesztései párhuzamosak végig, a lökhárítókon már pókhálós a fényezés, ez két dolgot jelenthet: 1. eredeti még a szín, vagy nagyon öreg 2. amióta ilyen, azóta biztosan nem törték, akkor darabokban pattogzott volna le a műanyagról.

Megérkeznek az eladók, apa és fia, lett másik autó, ettől megválnak, mert sokat fogyaszt, kérdezzük, mégis, mennyit? Nem ritkán tízet is benyel - hangzik a válasz. Egymásra nézünk Robertóval: hja, kérem, akinek kétliteres autó kell, az bizony jó, ha tisztában van ezzel Budapesten. Nyitjuk kulccsal, a bal hátsó ajtó nem nyílik, a központi zárral valami gubanc lehet, klíma van, de „rá kéne nézni”. A beltér kárpitjai igénylik a takarítást, de jó jel, hogy az ajtók alján nincs nyoma rozsdának, a motor pöccre indul, egészséges hangja van, a hidrotőkék sem csattognak, a feszítőgörgők hangtalanok, a szíjak csak surrognak. Nem húzzuk nagyon az időt, bemondásra tudomásul vesszük, hogy közel félmillió forintot költöttek az autóra, ám legyen, nem is érdekel igazán, úgyis szíj-, olaj- és szűrőcserével kell indítani minden használatot. Az ujjaim között finoman porladó szilenteket elnézve persze vannak kétségeim. Beülök Robertó mellé, az örömmel markolássza a váltókart, halványan feldereng előtte megboldogult CR-V-je, rükverc, kiállunk a parkolóhelyről, menjünk egyet a tömb körül.

Hűha, van baj.
Már a tolatást is éktelen ropogás-kattogás kísérte, mintha valaki háborús filmet nézne hangosan az autó alatt, a hepehupás lakótelepi flaszter pedig kitűnően kihozta a futómű minden hibáját. Érzetre-hallásra nincs egy ép eleme, ropognak a féltengelyek, szól a kerékcsapágy, csattannak a kiütött lengéscsillapítók. Inkább lassabban megyünk, kárt ne tegyünk benne. Pedig olyan jól indult. Elköszönünk, meglátjuk, mennyibe kerülne egy komplett futómű-felújítás, aztán majd eldönti Robertó, kell-e neki ennyiért. Nem, naná, hogy nem, hiszen az autó vételárát úgy elnyelné, mint a Mariana-árok. Elköszönünk, késő délután van már, vissza kell érni a negyedik kerületi szerkesztőségbe, ez pedig igazi embert próbáló feladatnak ígérkezik. De legalább a hőség alábbhagyott egy kicsit.

Hopp, rátaposok a fékre, lehúzódok a padkára. Éppen elhagytunk egy kis kereskedést, mintha láttam volna bent egy zöld Accordot az újabbik, ötödik generációból. Lehet, ez lesz az Autó, nézzük meg, legalább nyugodt lelkiismerettel megyünk haza. Kicsi telep, mintegy húszas felhozatal, és sehol egy teremtett lélek. Az Accord amerikai verzió, aerodeck, azaz kombi, 2,2-es. A fényezés szép, gyári dísztárcsáján álldogál, naná, hogy az abroncsok légszomjjal küzdenek, szegény pára.

Ott sertepertéltünk az autó körül, és úgy látszik, beszélgetésünk zaja felkeltette a tulajdonos (vagy telepvezető) érdeklődését. A kicsi műhely félhomályából, strandpapucs slattyogásától kísérve Nyikolaj Valujev jött elő.

Na jó, mínusz 10 centiméter. Amúgy minden stimmelt, nevezzük is így. A jelenséget tetőzte, hogy kezében két vékony szendvicskenyérszelet között lényegében egy fél rúd parizert nyomorgatott, másik felét – mintegy szorgalmas hörcsögként – pofazacskójában tárolta, amitől olyan bizalomgerjesztő arca lett, mint Barnes őrmesternek a Szakaszban, mikor bagót rágva tolja a vietnami asszony bordái közé a szuronyt.

Köszöntünk, valami zaj érkezett válaszként a parizer mögül, lehetett elnyomott büfi vagy átok, nem tudni. Valójában ekkor már nem érdekelt minket annyira szerencsétlen Honda, de egy hegyomlásnyi orkot nem jó feleslegesen rángatni, így megkértük, hogy nyissa ki inkább, hátha úgy könnyebb lesz lelépnünk. Nyikolaj nyit, a riasztó felüvölt, ő pedig teljes nyugalommal elcsoszog, kezében a két kenyérszelettel (a parizert kirágta valahogy közüle), otthagy minket a nyitott, száznyolcvan decibelen üvöltő autónál. Hú, ebben tényleg minden megvan, elektromos tetőablak, légzsákok, klíma, deréktámasz, tempomat. Ami csak belefért. Egy a gond: a kilométeróra 197 500 valamennyit mutat (nem látszik pontosan, nincsenek vonalban a számok), a homorúra kopott kormánykerék legalább félmilliót. Gyorsan le is fényképezem, szerencsére lassan mozognak az ilyen nagy emberek, van időm. Halkan odasúgom Robertónak, hogy le kéne lépni, de mire biztonságba helyezem a szerkesztőségi fényképezőgépet, Nyikolaj már vissza is ért, jobb mancsában egy picike 80 amperórás akkumulátorral, amiről még a rásaruzott indítókábelek is megadóan csüngtek lefelé.

Rákötötte a halott aksira, majd nyomkodta egy darabig a távirányítót, és az autó végre elhallgatott. Minden bizonnyal be is indult azonnal, láttuk, hogy finoman vibrál a motor, de ekkorra már olyan süketek voltunk a hangtól, hogy akár egy tankhajót is hengerfejesre hajthattak volna volna a hátunk mögött, azt sem halljuk meg. Óvatosan a kijárat felé araszolva megköszöntük Nyikolajnak a részvételt, majd veretlenül távoztunk a ringből, fuh. Szép, kerek kamu volt ez a Honda, persze a „Dudálj csak, éppen tárat cserélek” - országában mindig lesz egy madár, aki megveszi az ilyet is, aztán csodálkozik, és pár hét múlva már szidja a márkát.

Nincs hepiend, az egyetlen valamirevaló autó aznap egyértelműen a Vectra volt. Több ígéretes céltárgy van még a keresőben, ha minden kötél szakad, Swift lesz a vége. Amilyen igénytelen, strapabíró jószág, az úgy rohad ki az ember alól hosszú évek múlva. Ha addig ki nem ütik alóla. Balga módon azt hittük, hogy az újautó-eladások drasztikus csökkenésével párhuzamban majd kicsit felfut a használtautó-piac, emberibb, jobb arcú lesz, egyelőre a nagy csoda még várat magára. Kár, mert igény az biztos lenne rá. Mert minek a szép, rendezett telephely, ha a portéka lemerült akkumulátorokkal, leeresztett kerekekkel, szellőztetés nélkül, porosan álldogál a placcon? Hiába finom a puncsos szelet, ha előtte valaki rátüsszentett, már nem vesszük meg, még ha az ízén nem is érződik.

Éppen megírtam e posztot, mikor hívott Robertó. Kíváncsian vártam, mert tudtam, hogy mára egy '93-as 626-os Mazda tulajdonosával beszélt meg találkozót a Mazda Mesternél. Már a tény, hogy a tulaj minden további nélkül ráállt, biztató volt, egy bontószökevénnyel csak nem menne el egy hozzáértő autószerelő műhelyébe?!
De bizony, elmenne. A csápos emelőn pedig sok minden kiderül, aminek nem kellett volna. Először is a törésmentesnek mondott autó körbe volt törve, picit mindenhonnan. A „javítások” nyomán porladt az egész padlólemez, rohadtak a küszöbök, a katalizátor csak dísznek volt fent (becsületére legyen mondva, erre felhívta a figyelmet). A motor orrán-száján dőlt az olaj, a tulajdonos elmondása szerint soha nem volt megbontva az 1,8-as. Miután a Mester finoman szóvá tette, hogy egész jól összerakhatták 16 éve, mert még a tömítőpaszta sem száradt meg rajta, csak morgott valamit és távozott. He?

A megoldáson tovább dolgozunk, folytatása következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr171163113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Isgyu 2009.06.07. 22:53:09

@Hrzrasn:
na ezt nem tudtam :) Nekem most Grande Punto-m van 1.4 8v 77LE csak. Elvileg ebben is ez a motor van, csak változó szelepvezérléssel, meg EURO4, stb :) Ebben is szabadoonfutós? Azt tudod? Az előnyét ismerem most már, de van hátránya is a dolognak?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.07. 22:55:00

@Hrzrasn: Emberi állapotú használt autó csak akkor van ha mákod van.
Mák meg nincs.

Szóval biztos van 4-es Golf 500-ért, csak nem neked :)

Nekem meg jó az Escort ami van :)

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 22:55:57

@Tengerindream: Tehát mivel a te 1 db Rover 620si-ddel nem volt semmi gond, ebbôl egyenesen következik, hogy a többi többszázezerrel sem, és Pischetsrieder hülye volt, hogy 4 milliárd EUR invesztálása után lepasszolta 20 fontért a feneketlen pénznyelôt, melynek silány autóira nem akadtak vevôk. Oké, minden világos :D

Ja tényleg, most miért nem Roverod van? ;)

Fox888 2009.06.07. 23:02:26

Miért csinálunk úgy mintha fél milla nem lenne pénz?

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.06.07. 23:05:33

mert seat marbella-t kell venni, átírásssal szereléssel együtt 3 kilóból kijön egy hibátlan példány amivel nem 2 de 20 évig nem lesz számottevő gond és költség

Hrzrasn (törölt) 2009.06.07. 23:07:36

@Isgyu: Tudtommal az is FIRE-motor. Könnyen szerelhetô, egyszerû jószágok. Régen a hengerfejtömítéssel volt gond (atszakadt az 1-es hengernél) a FIRE-motoroknál, nem tudom, ez áll-e még. Fiat-ból különben sem vagyok büfé, olyat kéne kérdezned, aki nálam gyakrabban javít ilyeneket :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.07. 23:07:49

@TotalD: Hát, szerintem is inkább Astra mint Suzuki, árben egy, megbízhatóság kb. egál, és az Astrában mindig is jobban éreztem magam.
Ja, meg annak van csomagtartója (ferdehátúról beszélek).

Isgyu 2009.06.07. 23:09:17

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Nem értek egyet. Márcsak azért sem, mert én az autómat 55.000 km-el 4 évesen adtam el. Magánszemélytől volt meghirdetve és az egyik nepper alku nélkül vitte el tőlem, mert látta nem volt eltitkolva semmi és törve sem. Sőt csak annyit csinált, hogy megmérte pár helyen, de ki pl ki sem próbálta. Gyakorlatilag pesten voltam és ott helyben meg is vette :) Pedig nem volt benne klíma és hasznaltauto.hu-n én egy évvel fiatalabb klímás árában adtam el :) alkudni próbált, de mondtam nincs alku, mert egyben van :) meg is egyeztünk. Utána neten láttam valós futásteljesítménnyel, valós adatokkal 150.000-el drágábban. És el is kelt :)

Isgyu 2009.06.07. 23:10:58

@Hrzrasn: bocs, de a szabadonfutós dolgot sem tudtam :) Ezért kérdeztem :) Más gyár is alkalmazza? Mert én úgy tudtam vezérműszíj szakad esetén kuka a vezérlés...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.07. 23:11:47

@Isgyu: Akkor te egy másik dimanzióban élsz.
De azért el kell ismerned hogy elég ritka dolog az ilyen.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.06.07. 23:13:43

@Hrzrasn: Nem tudom. Fékbetét volt (süttettem a vasra új cuccot), nekem nem kellett eddig hozzá semmi.
Vezérműszíj beszerezhető volt, a gyújtáskábel 7000 volt garnitúrában, a légszűrő kétezer.

Vigyázni kell, hogy ne te törd össze, hanem más menjen neked, oszt legfeljebb GTK a metálfény miatt, és ha nem tudod okosba javíttatni (öreg autót máshogy nem nagyon érdemes) veszel egy másikat helyette, amihez már lesz egy két cuccod, vagy tudod, hogy melyik bontóba kell érte menni.

TotalD 2009.06.07. 23:15:37

Teljesen igaz az, hogy ami nincs az nem is tud elromlani.... A régi német autók amik olyan hű de legendásan megbízhatóak elektromos dolgok tekintetében kb negyed annyi cuccot tartalmaznak mint pl egy olasz... Ebből logikusan kiszámítható, hogy az elektromos meghibásodások aránya hogy alakul a márkáknál... Ui: Carisma? vagy Galant esetleg Lancer? szerintetek? a Carisma csak nekem szimpatikus ebben az árkategóriában? GDI-ben tényleg renault motor illetve váltó dolgozik?

Ottopappa 2009.06.07. 23:18:15

Szalon állapotú Lada Samara 300 ezeré'! Még két évig menne mint a Doxa, filléres a fenntartása, és 200 ezerrel beljebb is volnál...

Isgyu 2009.06.07. 23:21:48

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Nem élek! De nem hajtom szét az autómaimat, nem tuningolom. Azt szeretem, ha gyári marad, de nem is tartom vitrinben. Karc az lehet :) Pedig 31 vagyok, de mégsincs szívem kigyilkolni autókat, főleg, hogy piaci ár felett tudom majd eladni!

Tengerindream 2009.06.07. 23:32:21

@Hrzrasn:

Öregem, te kezdesz kihozni a béketűrésemből. Sokkal jobb lenne úgy "beszélgetni" ha netalántán el is olvasnád amit írok, ezért nem lenne szükség arra, hogy 6x írjak le mindent.

Vicces, hogy szerinted egy db autó 5 éves használata alapján én nem mondhatom, hogy ez nem egy szar autó, ellenben te nulla db autó, nulla napos használata alapján meggyőződéssel állítod, hogy igenis egy rakás szar. Ezt gondold már át azért egy kicsit :)

Ha már a történelemről beszélünk, a 600-as széria még azt megelőzően született, hogy a BMW 1994-ben megvette volna a Rovert (93-tól 98-ig gyártották), épp ezért épül a Honda Accord-ra és nem BMW technikára. (műszaki megoldásairól már csak ezért sem érdemes beszélni, hiszen az utolsó csavarig megegyezik a Honda Accorddal (egyedül a kasztni más), epp ezért a "műszakilag híg fos" megállíptásod is bukik). A BMW a 75-ös széria kudarca után vált meg a Rovertől (2000-ben), a 600-ast, akkor már két eve nyugdíjazták a 800-assal együtt (ezt követően egyébként még további 5 évig működött a cég). A Rover silány autói egyébként több tucat díjat nyertek, de ez ne nagyon zavarjon meg:
en.wikipedia.org/wiki/Rover_75#Awards_and_accolades

Tehát a megállapításaid enyhén szólva távol állnak a valóságtól, de javaslom, ha legközelebb okoskodni kezdesz, előtte nézz utána annak amiről beszélsz, hiszen ismét csak azt igazoltad, hogy abszolút tudatlan vagy, csak az arcod nagy.

Bár már vagy 5x leírtam azt is, hogy miért nem Rovert vettem, de mint látom te diszlexiás lehetsz, ezért csak a te kedvedért leírom mégegyszer: azért mert magasabb kategóriájú autót kerestem mint amilyet a Rover gyártott. Igen tudom, a Jaguar is szar, el is adták az indiaiaknak, szégyellek is beleülni.

Többször ezeket nem szeretném leírni és szerintem más se szeretné.

Szerintem nagyon jó lenne, ha egy kicsit magadba néznél és elgondolkoznál azon, hogy vajon hová akarsz kilyukadni, mert én nem látok mást, csak egy mindenáron fikázni vágyó szerencsétlent, akinek talán elvették a játékmackóját kiskorában és ezért csak az értelmetlen kötekedésben lel örömöt.

Határtalanul vicces, hogy én leírtam egy autótípust amim volt, amivel meg voltam elégedve (továbbá amivel a Totalcar Népítélete szerint még jónéhányan meg vannak elégedve), ami szerintem megfelel azoknak a kritériumoknak amikről a poszt szólt, erre órák óta olyan emberekkel kell vitatkoznom, akik ilyen autót legfeljebb képen láttak, de ellentmondást nem tűrően, meggyőződéssel állítják, hogy ez egy rakás szar. És a vége, hogy én vagyok a hülye.

gof 2009.06.07. 23:48:10

Próbálok konstruktív lenni (ígérem, nehéz lesz;):
Almera I, Corolla IV-V, Carina E, Mégane I, Golf III???

Gomulka Béla 2009.06.07. 23:52:43

Nem lehet az, hogy egy kisebb autóból jobbat kap az ember fél millióért? Az 1.8 azért messze nem az épphogycsak túlélheto minimum.

Ratnet 2009.06.07. 23:52:59

@Tengerindream:
"...nem látok mást, csak egy mindenáron fikázni vágyó szerencsétlent...csak az értelmetlen kötekedésben lel örömöt"

Ott a pont.:-)

Ratnet 2009.06.07. 23:57:52

A 400-as Volvókat én sem ajánlanám, az öreg Opel viszont nem egy utolsó választás ha valakinek egy szürke eminenciás kell átmeneti időszakra.

TotalD 2009.06.07. 23:58:47

3-as golfot én pl nem vennék mert olyanok az ülései mint a templomban a padok főleg egy F astrához képest... mellesleg nem igazán hinném hogy sokkal megbízhatóbb lenne az opelnél. Extrák tekintetében tök ugyan az max nem rohad annyira... de mint már mondtam az opel legfőbb rohadási pontján egy időben beszerelt műanyag dob segít... (kivétel kombinál a hátsó ablak környéke) Különben ha én autót vennék akkor csak magánszemélytől vagy pedig úgy hogy valahogy megtudom ki hajtotta... Igazából használt autóknál én leginkább a saját korosztályom levetett autóitól félek... (20 éves vagyok)szerintem ebben a korban nagyon ritka az aki az autót nem használja gyorsulgatásokra nem pörgeti ki induláskor a kereket stb stb... (én pl ilyeneket nem csinálok soha mert rohadtul sajnálom az autót... nem megyek lassan de pl nem a váltóval és a kuplunggal hanem a gázzal és a fékkel bánok dinamikusan és nem ütöm vágom az autót... mellesleg megjegyzem hogy én nem az autóval akarok villogni mások előtt mondjuk egy astrával nem is lehet:D de legalább nem is eröltetném mint ahogy azt sokan teszik :D) ez leginkább a közkedvelt típusokra igaz golf 1-3 esetleg 4 régi bmw-k civic stb... akár milyen kocsiról beszélünk ennyi idősen szerintem már nem annyira kívánják ezek a cuccok a verseny szellemet és a már említett stílusú tulajok olyan gondokat okozhatnak amik esetleg vételkor egyből nem is jönnek ki de később... Persze tisztelet a kivételnek de az átlag következtetésem az hogy ténylegesen idős vidéki házaspártól a legjobb autót venni... :D:D:D

Mastadoc 2009.06.08. 00:21:26

Szerintem meg vegyen egy Suzuki MARUTI-t Roberto 150k-ért, 50k az átiratás és a FULL felújítás (már ha mindent cserél) max 200k. Így összesen 400k. A tanács ingyenes, szóval marad 100k sztrítrészing matricára, tecsó dísztárcsára, zenére meg amire csak akar :D

(Jah, van marutim, de csitt ;)

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.06.08. 00:26:18

LOL, az első Accordot (ahol nem foglalkoztak veletek, újságírókkal) jó ideje látom naponta a vili ablakából. Köszi, hogy megírtátok, el akartam menni a telepre megnézni (az egyik kedvenc típusom az az Accord). Letettem róla.
Használtautós oldalon nem kerestek? Hátha jobban jártok velük, mint a kereskedésekkel...

Bambano 2009.06.08. 00:38:29

Én biztos nem vennék swiftet a vectra helyett... az 1.8-as 8 szelepes motor meg egész kellemes tud lenni városban. Igaz, én csak két literest vezettem ilyet, de engem nagyon meglepett, hogy nem volt semmi hiányérzetem.

Sanyey 2009.06.08. 01:12:00

@Tengerindream:

Ez nagyon szép, és nagyon jó barátom, csak a sztoriból azt afelett az apró (és nem elhanyagolandó) részlet felett elsiklassz, h az Opel nem a saját hibájából tart ott, ahol tart.. a GM 2000 óta olyan szinten behúzta az Opel által termelt nyereséget, hogy az Opelnek egy mocskos fillérje nem maradt a rablás után!! Arról nem is beszélve, h néhány éve a GM küldöttei látogattak el az Opelhez, és lenyúltak minden friss gyártástechnológiát, know how-t, és azt mondták , h majd fizetik.. na azóta lógnak az Opelnek 3 milliárd dollárral.. Na, és mindezek fényében igen igen nagy elsimerés illeti az Opelt, hogy olyan -kis híjján- mezőny-veró kocsikkal tudott ilyen körülmények között is előrukkolni, mint az Insignia (év autója 2009), vagy a kövi Astra! én csak annyit mondanék: Opel 4 LIFE!!

MogmondomZazOszintet 2009.06.08. 01:57:17

Egészen gáláns és szórakoztató über munka. Végre vmi, ami kilóg a szürke hétköznapi mívek sorából.
Gondolom a cikk írója csak viccnek szánta Kopelt és Bunfordot, hogy ama népréteget is megszólítsa, amely amúgy semmi érzéket nem tanúsít az olyan szürke, ámde annál érzékibben össze manufaktúrázott csodák iránt, mint amilyet még anno a távol-keleten állítottak hadrendbe a japán H életfogytiglan mérnökök.
Nagyot azért nem lehet tévedni, mivel egy 10 éves Kopel, Fikciótroen, Sprözsó, Tréhnó, Népgenyó, Skofa épp annyira nem autók, mint egy 10 éves lehasznált japó, ami legalább autó. Igaz, az előbbikhez legalább fényévekkel kevesebbe kerülnek az alkatrészek - de annál gyakrabban.

MogmondomZazOszintet 2009.06.08. 02:10:25

Nedves @Sanyey: Kopel 4 life?! Tengeri leírta neki egy Jaguárja van. Nekem szerencsém volt sokféle autót vezetni és nyugodtan kijelenthetem, hogy ezek közül is az über szar az a Kopel volt, amelynek igaz krómdíszcsíkjaiban, ezüstimitációs prolikonzolmutációjában kiválóan láttam önön arcképemet :D, de ennél többre azért nem futotta. Sőt. Most azt nem tudom, hogy a Kopelt dicsértem, vagy a Fikciotren, Sprözsó, illetve Tréhnó szintjére emeltem fel. :)

MogmondomZazOszintet 2009.06.08. 02:12:30

@Tengerindream: I agree, ne tépd szád, időt- és idegpálya ingerület átvivő receptor darabszámot mentesz át hosszútávon...

zippofcy6 2009.06.08. 06:09:13

Már megint a sok nagyonokos.
"Nem kell ahhoz saját Alfa vagy Rover, hogy valaki tudja, mekkora fosok mûszakilag (akármilyen szépek is)."

Ja akkor én egy csodát vettem 2005-ben, mert a 92-es Q4esemen semmi nem ment tönkre azóta se. Pont most számolgattam hogy az MR2esem többe volt az 5 év alatt, csak a 2db CRXem volt kevesebbe (igaz egyik se volt meg 5 évig)

Használtautónál ma már nem számít semmit sem hogy milyen márka (a 80as években még voltak "kisipari" gyártók). Ami számít az:
1. 30%-ban hogy melyik országban gyártották (Japán, Korea előnyben, talán még Németo. a 3.)
2. 70%-ban az autó előélete. (hány tulaja volt és kik, hogyan használták, hányszor tört, stb.)

Akinek már 10 autónál többje volt életében az legkésőbb a próbaúton úgyis észreveszi a problémákat.

Új autónál meg:
1. bedőlhet a kereskedés mielőtt átadná a már kifizetett autót.
2. előjöhet többmilliós hiba amit nem javítanak meg garanciában, jöhet a pereskedés.

Egy új autónál kb. 1 millió HUF az állam haszna (regadó + ÁFA). Egy Matiznál vagy Swiftnél ez "kicsit" sok, nem?
De hiába is magyarázom ezt olyanoknak akik a cascot is fizetik minden hónapban.
Az pont olyan mint a lottó: az ostobák adója.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.06.08. 07:51:48

Összázezerért autót?
Mercedes W124, szigorúan dízel.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 07:51:54

@zippofcy6: "Ja akkor én egy csodát vettem 2005-ben, mert a 92-es Q4esemen semmi nem ment tönkre azóta se."

Tényleg egy csodát vettél, szerintem tölts ki gyorsan egy lottószelvényt.

evil. 2009.06.08. 07:53:28

Nem olvastam végig az összes kommentet,de megkérdezem: "miért utálja mindenki az z A vectrát?

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.06.08. 08:07:13

...én is végigolvastam, és az jutott eszembe, miért nem kérdeztétek meg ROCKO-t? Tutira a kisújjában van a nemzeti használtautó készlet 95-98%-a 500 alatt. EGY ÉVIG keresett autót, mire választott:)

Thomas86 2009.06.08. 08:19:41

Ha tényleg csak 2 évre kellene valami guruló szerkezet, én valami olyat vennék, ami minimlis karbantartással éppen csak kibírja a 2 évet... A 24 hónap elteltével az az autó ami esetleg ma 400.000 Ft, akkorra már úgysem ér semmit, ahhoz meg, hogy tovább guruljon, sokat kellene rá költeni. Inkább vennék valami szart 200.000-ért és 2 év múlva ha összeraktam a pénzt valami rendes autóra, beadnám a bontóba a gépet. Persze előtte kivinném valami elhagyott pályára és az utolsó lovakat is kihajtanám belőle... :)))

Loncsár szomszéd 2009.06.08. 08:35:46

Macskanátha:
A Volvo 4XX nem R19-s, csak a motorja, váltója francia. Sajnos (különösen a renault váltók konstrukcióhibás sz.rok, 30 éve egyfolytában, ami kicsit degradálja a márkát; a motrok az aránylag jók)
Ilyen okoskodással az Opel Corsa is Fiat Panda, mer az 1,3 és 1,9 diesel az olasz.

A Volvo egyébként nem csinál motort két lityó alatt, az vagy ford, vagy audi, vagy renault, vagy mitsu. Illetve a 7-ben a diesel a volkswagen.

Egyébként az öreg honda van totoya helyett én a mitsubishit ajánlanám.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.06.08. 09:06:25

323-mas mazda. bár ezek eléggé szar állapotúak, széthajtottak a használtpiacon. kell egy adag mák.

corolla még a békaszemű előtti. az 1,6-osok érdemesek vételre, de ki kell fogni, mert a nagyrészük széthejtott.

ha hamargyorsan kell autó még vehettek 2107-est is, 2 k-ból megvan a kocsi + 1 k rendbe tenni, és iszonyatosan igénytelen jószág. swiftnél fényévekkel jobb. és egyből a kocka 4 című film főszereplőjének is érezheted magad.

vagy vegyetek gömb accentet. az 1,5-ös motor 85 ló ebből van sok itthon, nem sok viszont atomstabil motor. rohadás nem jellemző. futómű hajlamos a magyar utakon elhasználódni. lufi, klíma létezik, de nem jellemző itthon.

nekem is ilyen accent van igaz 1,3-mas 75 ló csak, városban elég, külföldi eredet, így lufis, villanyablakos, klímás (bár emelkedőn érdemes visszaváltani vagy kikapcsolni) motor tökéletes, kasztni alváz pöpec, futómű felújítás nyáron. másfél éve vettem a 550 volt (még válság előtt erős forintnál) azóta ötezer ft ment rá kipufogójavításra (rezgéscsillapító elem cseréje - házilag), de ezt tudtam vételkor is.

Secnir 2009.06.08. 09:10:49

hát nemtommmm
használtautón rákerestem a 300-500e HUF közötti árrésre, beixeltem a centrál, klíma, magyar forgalmi, ABS, elektronyos ablak boxokat, hengerűrtartalom 1100-2000, és kaptam 364 találatot.
mondjuk ennek fele vidéki, a pestiek fele hulladék, marad 70 értelmes autó.
ha az ASR-t is beixelem, marad 23 autó.
Robertónak kicsit jobban kellene használni az inyternyetet.

MANszerelő 2009.06.08. 09:20:01

www.hasznaltauto.hu/2978481_wartburg_353_1981
Ez egy 60000 km-es autó. Nagy csomagtartó, családias. Ja, és még marad 255000 Ft.-ja is!

karlmann 2009.06.08. 09:21:18

Bolondok voltatok, hogy nem hoztátok el a Vectrát. Az a kocsi unikornis, ha tényleg nem rohad! Nekem is volt tudom mit beszélek. Vigyétek el valahová szervizbe vegyétek fel csápos emelővel és nézzétek meg a hátsó váznyúlványt. Ha nincs beszakadva, a hátsó rugó(k) nem a gerendában ül(nek), ami gyakori, akkor perkáljátok le az árát és tűnés, mielőtt meggondolják magukat.

Hozzátenném, hogy egy szíjcsere 10-ből kijön, mert a szíjat a vízpumpa feszíti, nincsenek görgők. Egy szíj kb 4e, a vízpumpa max 6e. Ezután már csak a gyújtást kell megnézni, ha autómosó után rángat, akkor a trafó után mindent ki kell dobni, de az is megvan 20-ból. Más baja nem lehet. Ja és nem fogyaszt 10-et még városban se. Nekem C20Ne motoros 2L-es volt, 8,5-nél többet nem evett meg pesti dugóban klímával se, az 1,8-as kevesebbel is beéri.

Esetleg ezt nézzétek meg: www.hasznaltauto.hu/3020958_opel_vectra_1995

Secnir 2009.06.08. 09:23:07

míg ha csak szaladgálni akar, vegyen egy kisteherautót.
citroen berlingo 1.9D klíma abs stb. 420+fa?
pözsó partner 1.9D klíma abs stb. 500+fa? + fél év gari?
család is elfér benne, meg ha cipekedni kell, akkor hely is van bennük.

TotalD 2009.06.08. 10:17:14

megérdemelné így kép alapján, hogy alá nézzen az ember... www.hasznaltauto.hu/3032533_opel_astra_1995 egész normálisan van tartva... szerintem ennyiért szebb mint az A vectra és jobb is

Ratnet 2009.06.08. 10:34:26

@Secnir: ...háááát, én dolgoztam Pug Partner-rel (1.9D) azon kívül, hogy tetülassú és sokat fogyaszt, egy év alatt majdhogynem ráköltöttem a vételárát (750ezer) a javításokra.

Idézem a zuglói Peugeot szervíz munkafelvevőjének aranyköpését:
"Hál' isten, sok munkánk van."

Ezen azóta is jókat derülünk az asszonnyal.:-)

Ratnet 2009.06.08. 10:40:43

@karlmann: Bizony, a hátsó váznyúlvány főleg a kipufugótartó környékén (és a pótkerék alatti rész)kritikus pont. Meg a tornyok mögé érdemes bekukucskálni elöl. Egyébként a képeket nézegetve: eléggé virágozgat az a Vectra, ha 'felszini' ha nem, én megkapirgálnám vásárlás előtt...

Lord heckman 2009.06.08. 11:30:08

Hát Pesten használtautót venni szopás. Egyszer én is felmentem, mert bár voltak előítéletek, dehát a hirdetett autók 60% a pesti.... Hát megbántam, sírva futottam haza. Azt a Vectrát tényleg el kellett volna hozni, ha a futós is egyben van. Nekem 8 évig volt olyan, csak egyhatos. imádtam. Mondjuk nagyon lomha, nem volt benne klíma, ami nagyon hiányzott, meg garázsom nem lévén a kaszni már elég csúnya volt. Nem volt szétrohadva, csak foltos, karcos, kavicsvelverődéses volt gazdagon. 250 ért vitték 3 éve. Az akkor jó ár volt, akkor sem volt már áruk az A Vectráknak, pedig egy nagyon fájin kis autó, sosem hagyott ott 8 év alatt, pedig egy csúnya karambolból való összetákolás után vettük annó. (700 volt, akkoriban 1 milla felé mentek az olyanok '97 ben). Meg azért az sem mindegy, hogy egy accordba minden 3x annyiba fáj. Márpedig egy ilyen autónál úgyis lesz mit cserélni mindig. persze le is lehet szarni, ha csak 2 évre kell.. utána meg bontó.

Alhazred 2009.06.08. 12:04:08

netes kurkászás, telefonálgatás, kereskedőtől NEM vásárlás, vidéken körbenézés, idő rászánás. aztán fél millából kapsz olyat is, ami nem két, de öt évig is húzza, és kit érdekel, hogy pont szuzuki.

karlmann 2009.06.08. 12:31:58

@Ratnet: Egyetértek, az a küszöb alatti rész elég gázos, szinte már nincs is rajta festék. A sárvédő gumit elég rég elhagyhatták, mert másképp nem kopna le ennyire a fényezés. Milyen lehet akkor a doblemez belső oldala, a tűzfal-küszöb találkozásánál?

hangacsi · http://www.hangacsi.blog.hu 2009.06.08. 12:52:31

Szerintem irtó nagy hülyeség arról vitázni, hogy melyik márka jó, és melyik nem.
Ha csak egy jó márka lenne, akkor hogyan maradt fent a többi???
Szerintem minden autó meghálálja a törődést, de ha nem figyelsz oda a karbantartásra, akkor egy Merci, Bmw, Saab, Ferrari is egy halom ócskavassá válik.
Volt olsz autóm, ami 19 éves volt, és miután rendberaktam, kevesebb gond volt vele, mint az utána újonnan vásárolt német autómmal.
Márkát szándékosan nem írok, mert lényegtelen.

MANszerelő 2009.06.08. 13:40:14

Azért egy Olcittal, vagy egy Tatával törődhetsz...tuti nem hálálja meg!

TotalD 2009.06.08. 14:03:27

@MANszerelő: A tata az egy ÁLLAT autó :D:D:D:D én pl mindig vidám leszek ha látok egyet :D:D:D

jenko80 2009.06.08. 15:11:17

Autót szépen rendbentartott udvarú családi ház garázsából kell venni. Érzelmi alapon túlárazottat (persze jól le kell alkudni).
Márka tökmindegy. Motor benzines.

Blogaritmus 2009.06.08. 15:38:47

Volvo 440 vagy 460 ebben az árban dögivel kapható. 1.7; 1.7T; 2.0 mind erőgép, a felszereltség is sokszor nagyon gazdag. Nekem 3 éve van ilyen, és el nem adnám. A volvo4xx.hu adatbázisa és fórumközössége pedig példaértékű. Egy próbautat minimum megér sztem.

MANszerelő 2009.06.08. 15:56:15

Nekem volt egy Tatás ügyfelem. Nagyon ,,jó" az az autó, minden szerelő álma, hogy minél több fusson belőle. Tíz Tatás ügyfél megoldaná az anyagi problémáimat örökre!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.08. 16:51:20

@Isgyu: Én sem gyilkolom, de nem is adom el, mert 0 az értéke. Viszont megy, jó, és nekem teljesen elég.

De arra akartam csak rávilágítani, hogy elég kevesen gondolkodnak úgy mint te.

Audi stevie 2009.06.08. 17:16:45

A Vectra miért nem jó?

Japánra a gatyátok rámegy ha tropára megy valami.
Vagy vegyetek Golfot vagy Passzátot. Minden van hozzá. Három embert is tudok mifelénk aki 2o éves golfokkal nyomja már évtizedek óta. Nagy baja sose volt.

gabexka123 2009.06.08. 17:46:00

Ha két évre akarsz kocsit, mérnem veszel egy occsó szakadt de friss műszakis zsigulit, ha nem indul belerúgsz azt megy.

Sztem felesleges ilyen kis időre ennyit vacillálni hogy mit vegyél. Egyébként a swift tökéletes 2 évre.

gabexka123 2009.06.08. 18:02:06

Egyébként érdemes 1-2 megkímélt öreg japánt is megnézni (főleg öreg papától), motorilag elnyűhetetlenek.

Én 1 éve vettem egy 23 éves Mitsubishi Colt 1.5-öst 113 ezer valós (!) km-rel, 140 ezerért. 10 évet letagadhat a korából, kasztnin minimális rozsda volt, házilag orvosolva, no problem. Igaz ráment azonnal 120 ezer ft, új gumik (gyáriak voltak még), fékgenerál, vezérlés-vezérműszíj, ékszíj (szintén gyári volt!!!!), főtengely szimmering csere, azóta egy mm-t se csökkent az olajszint, 0 olajat eszik, légszűrő, gyertya(gyertya gyári volt), motorolajat cseréltem, meg váltóolajat. Asszem ennyi, több most nem jut eszembe. Bármeddig elmerek vele menni, hihetetlenül megbízható.

Egyébként Pestre egyértelműen robobó vagy moci, autó kizárva.

Pityuuu 2009.06.08. 18:47:27

Ha majd ott tartasz, hogy Suzuki akkor előtte nézz meg 1-2 Skoda Feliciát is. Azok is olyan ár körül vannak. Igaz a motorja gyengébb mint a Suzié(sajnos sokkal a maga 55 lovával) , de van olyan elnyűhetetlen. Kasztniban meg erősebb a Skoda. Én szeretem azt a kocsit nagyon:)

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 19:27:24

@Isgyu: "Más gyár is alkalmazza?"

Igen, régi 8-szelepes Opelokban, VW-kben, G10/G13-motoros Suzukikban is volt. Ma már nagyon ritkák az ilyen konstrukciók, én konkrétan csak a Fiat FIRE motorjairól tudok. Suzi háza táján lenne érdemes talán szétnézni.

Még egy dolog: a dízelek SOHA nem szabadonfutók.

"Mert én úgy tudtam vezérműszíj szakad esetén kuka a vezérlés..."

99%ban igen. Van azért 1-2 (fôleg régebbi) kivétel.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 19:32:19

@Tengerindream: "Öregem, te kezdesz kihozni a béketűrésemből."

Ha fejed tetejére állsz, és még hússzor mondod el ugyanazt a faszságot, akkor is egy határ szar lesz mûszakilag a Rover. Nem véletlenül mentek csodbe *kétszer* is, másodszorra úgy, hogy a kínaiak seperték össze a maradékot diszkontáron, mert senki másnak nem kellett.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 19:37:09

@Isgyu: Nekem sincs egyetlen típusidegen elem sem az autómon. Még ablaktörlôlapátból és samponból/viaszból is gyárit veszek.

elmoro 2009.06.08. 20:28:52

@Hrzrasn: hát, barátom, neked sincs sok fogalmad a gazdaságról (pedig most a szemed előtt nagyon látványos az alakulása:), de az autógyártás történetéről se. tudhatnád, hogy a rovernek, mint az előtte becsődölt többi angol márkának az országon belüli autógyártási rendszer káosza és "házon belüli" versenyhelyzetei és érdekellentétei tettek be. persze ez műszakilag is hatott, de nem úgy, ahogy mondod (idézem: "rakás szar"), hanem a fejlesztések gyorsaságának keresztbetevő adminisztrációval. meg aztán állításaidnak ellentmond, hogy a magyarországnál kissé nagyobb lélekszámú angliában nem kevesen jártak és járnak ma is roverrel - biztos csak nem olvasták, amit te már rég tudsz. és mielőtt bárki megkérdezné, nem, nincs roverem, nem szívügyem sem a márka, sem a kocsi, mint olyan, csak az ilyen differenciálatlan, ostoba vitatkozás bosszant kicsit. a megoldás egyszerű: te sosem fogod meggyőzni a másikat, ő se téged. te sose veszel rovert, ő meg megtenné, ha nem tarthatna jag-et. viszont a valóság mindkettőtök véleményétől független. a rover bedőlt, de nem azért, mert szar lett volna az autó. ( ez is csak egy átlagos kocsi, mint a többi. a lényeg, hogy mindre költeni kell, vagy mert elromlik, vagy hogy ne romoljon el - annyira.) ahogy nem szar az opel, a saab, chrysler, fiat és a többi, most halódó márka sem. csak nincs tőketartalékuk kihúzni a nehéz időket, amit az ingatlannal - pénzzel bűvészkedő genyó brókerek okoztak. szóval láthatóan arra koncentrálsz, hogy egy vitában győzhess és ezért simán belemész a csúsztatásokba is. kár, hülyeség és csak magadat győzöd meg vele, magadat pedig nem kell, már úgyis úgy vagy, nem?

üdv!

WhiteEagle 2009.06.08. 20:40:01

Seat Marbella... Nekem volt, nagyon sokat használttam, csak pakoltam bele a kilométereket tízezresével és csak ment és ment... Szerelőt szinte sose kellett látnia olajcserén, gyertyacserén, fékcserén kívül. Na jó, 1x volt lengéscsillapító csere is. És nem rozsdásodott. Sehol. És 5-öt evett országúton, meg 6,5-et városban (na jó, vidéki városban)... És még a bicajom is belefért ha kikaptam belőle a hátsó ülést... És senki se akarta ellopni...

Thomas86 2009.06.08. 20:53:44

A régi 2.5-ös szívó diesel Ford Transit viszi a pálmát! A 15 éves példányok karosszériázás nélkül porrá őrlődtek mára, csörög-csattog a motor, ereje szerintem akkor sem volt mikor a gyárszalagról legurult - DE ha a motor a minimális törődést megkapta, akkor a világ végére is elviszi a tulaját. Egyébként jó nagy, belefér a család garázsostól :)))

MANszerelő 2009.06.08. 21:41:42

A Fiat a dízeleiben a könnyen törő szelephimbákat alkalmazza. Az 1.3-as multijet-től a 3000-ig ez van. Szükség is van rá, pl az 1.3-as vezérlése a hidraulikus láncfeszítő miatt sok autónál átugrik, ilyenkor 10-ből 8-szor elég ,,csak" a szelephimbákat cserélni. Ezt persze okozza az idióta 30000-es olajcsere intervallum is. Ja, már 40 is asszem.

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2009.06.08. 22:00:35

@Hrzrasn:
Ez jó. A Landesbankok közfeladatot ellátó állami felügyelet alatt álló bankok, a Kreditanstalt für Wiederaufbau meg állami. Ezek az intézmények adják a hitelt. De az állam nem részvényes ;)

Érzed Te is, mennyire "nincs" benne a német állam ebben a segítségnyújtásban?

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.06.08. 22:01:58

Na, mind elolvastam (apám, úgy hazudok, mint a niagara).

Vegyetek öreg Land Rovert, aztán le van szarva az egész. Szopni fogtok, meg állandóan bütykölni, de élvezni fogjátok. :)

Jóccakát. :)

nikó 78 2009.06.08. 23:01:00

Pl:nem nagyon értem hogy a vectrát miért nem vette meg,azzal tutira nem lesz gondja már ami a megbízhatóságot illeti ráadásul azzal a motorral a világból kimegy nem ekótök.A szuziról lebeszélném,igaz filléres a fentartása megbízhatósága a W126-al vetekszik konkrétan megölhetetlen,viszont egy crv után komoly félelemérzeti faktort tudhat majd magáénak.Ami pedig a rozsdásodást illeti12-13 év után mindegyik rohad.Ha jól emlékszem az újabb nagy mercikre adnak 30-évet átrozsdállásra.

thisisnotsound 2009.06.08. 23:11:34

Én bevállaltam egy 92-es Accordot. 3 kilóért gyorsan kellett olyan kocsi, amiben nem megy szét a hátam-lábam-fejem napi 5-600 km után sem, amiben van hely hab testemnek és a cuccaimnak is, meg ami megy is ha úgy akarom.
Kicsit rohad, vannak más problémák is (klíma, szilent, ablaktömítés, riasztó ...), de ha lenne még két kilóm akkor pöpec állapotba lehetne hozni (persze a fényezést kivéve). Nem mintha rossz lenne, olaj + szűrők cseréjével mentem eddig 13 000-et két hónap alatt, mindig indul, mindig megy, mindig megáll ahogy kell, 8-at eszik, kipróbáltam mit bír, ment 200-at is (ööö külföldi versenypályán hivatásos autóversenyző családtag vezette). Nem füstöl, nem zörög. Persze kéri majd a tőkeinjekciót, de inkább építgetem a sajátomat amikor jut rá, mint tejelek határidőre valamiért ami semmit nem ér mire kifizetem (meg mellé fullfapad-kopogósfémhatásúplasztik-fényorgona-lelkű-ratyidizájnműmájer belsőégésű teszkósszatyor). Hülyeség, hogy drága az alkatrész, utána kell járni.
Lehet, hogy mázlista vagyok hogy kifogtam (na jó, hozzáértő ember nézte ki sok közül), lehet hogy most jön majd a hetihetes (a feketeleves), de nem bánom. Ha neadjisten pótolni kéne másik ugyanilyet vennék. Forevör.

dennisthemenace 2009.06.08. 23:12:51

@elmoro: Hatvan es fel millios orszagrol beszelsz;Ehhez kepest elenyeszo a Roverek szama.A palmat a francia autok viszik.Peugeot 306,406 szinte minden sarkon all.De menj fel az autotrader.co.uk-ra,nezd meg,mibol mennyit kinalnak eladasra es milyen aron.A 75-os epp hogy csak labdaba rug..Meg vagy egy evig-kettoig..

dennisthemenace 2009.06.08. 23:16:30

@MogmondomZazOszintet: Volt mar Peugeot a segged alatt,okoska?

dennisthemenace 2009.06.08. 23:18:48

@Tengerindream: Valamivel tobbet lattam,mint te.Nem kepen.

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 23:35:33

@malenykij polgar: A Landesbank magánemberek pénzével gazdálkodik.
Neked is javasolnám elolvasásra a Die Welt cikkét.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2009.06.08. 23:41:25

most, nekem, mint opelesnek, dagad a melle, ez a cikk után :) de tényleg, mit vártatok? h majd most, h válság van, és felélénkül a használt autó piac, akkor most olyan állapotú autók várnak majd, mint pl a németeknél? ez még mindig Magyarország. Ja és az opel váltójáról mg vmi: a corsánkon is észlelhető, h a váltó nem akarja az igazságot, hiába 20 év az 20 év. na de most röhögni fogtok, de minden fokozathoz van egy olyan kéz-csukló mozdulat, amivel pont beletrafálok a fokozatba, akadás, erőlködés nélkül. szóval, ilyen beleülök, és hajtom öreg opel esetében nem érvényes, ezt szokni kell, de ha megvan, akkor sztem már nem gáz annyira, pláne, ha 2 évre kell, annyit tuti kibír az a vectra. király az, sztem már el is kelt :D most h így reklámozzátok

Hrzrasn (törölt) 2009.06.08. 23:43:03

@elmoro: "tudhatnád, hogy a rovernek, mint az előtte becsődölt többi angol márkának az országon belüli autógyártási rendszer káosza és "házon belüli" versenyhelyzetei és érdekellentétei tettek be."

Hülyeség. Ezeket egy Pischetsrieder kaliberû menedzser meg tudja oldani - a fos minôséget, elfordult vásárlókat, elbaszott konstrukciókat viszont nem. Rádásul a "körülmények áldozatait", ahol lenne értékelhetô és felvásárolható know-how, nem 3 fruttiért veszik meg, KÉTSZER IS. A szabad piacon azért adnak lószart, ami lószart ér.

Mit is mondtál, szakértô úr, hány modellt is vittél már SoP-be? :))

Sabc 2009.06.08. 23:49:43

@Blogaritmus: Na mondjuk neked sem volt még olyan autód, mi TÉNYLEG erős.

Sabc 2009.06.08. 23:54:15

@Tengerindream: Te miért nyomod ennyire azt a szerencsétlen 620-as Rovert? Akkor sem volt már jó, amikor legyártották.
Egészenvéletlenül van neked egy eladó?
Asszeretném megkérdezni, hogy a kettő között lehet-e összefüggés?...

bigpond 2009.06.09. 02:24:50

@Hrzrasn:

nem vagyok egy irigy tipus de teged nagyon irigyellek. komolyan.
mindenre tudod a valaszt es a megoldast.

Sopánka76 2009.06.09. 05:53:40

Figyelj omm, vegyen Roberto egy Hyundai Accent-et. 500-ért megkap egy 2001-est kábé. Klassz mechanika, és egyszerűen nincs ára. Tudom, most adtam el az én 2003-asamat 680-ért. (És a szívem vérzett.) Az még 5 évig autó, és nagyon jó vezetni, nem fog csalódni! Egyedül a zajcsillapítást meg a belső tér kialakítást kell megszokni, az egy kicsit még a 90-es évek hangulata. Megbízható autók azok. Én se adtam volna el, ha nem kellene nagyobb autó a sok gyerek miatt.

Ubul1 2009.06.09. 07:46:36

@Sabc:
Naná h az az oka, komolyan én is épp erre gongoltam legelőször, hogy ez a barom malyd beleszakad hogy fénnyezze azt a semmi lószart, szóval szimplán épp árul vagy épp készül árulni egy ilyet esetleg már fél éve erőlködik vele, és épp kapóra jön pár TC-s figura h jól bepalizza őket.
De lehet h szimplán hülye és reménytelenül elfogult monomániás seggfej.
Hja kérem az szopni fog aki az elején nem ékegyszerű fapados tömegmodellt vesz, amiből mindig van sok a használtpiacon, aztán el akarja passzolni mert azt ismertségi alapon se nézi senki, eszébe se jut rákeresni, meg ha igen is berezel h szívni fog vele, mert sehol nem ismerik.

ommm 2009.06.09. 08:46:01

Jó napot, uraim!

Köszönöm Robertó nevében is mindenkinek a tanácsokat.
Tegnap elmentünk két kedves olvasónkhoz is, akiknél pofás autókat láttunk.
Robertó most átesett a ló másik oldalára, hirtelen lett kettő is, csak választani kell.
Meglátjuk, hogy dönt.
Ettől függetlenül még egyszer köszi!

Suttora 2009.06.09. 11:28:22

Gyerekek, szerintem meg kellett volna venni a Vectrát!

Suttora 2009.06.09. 11:34:11

Mostmár akkor mindegy, várjuk a végkifejletet.

Lord heckman 2009.06.09. 11:51:35

@ommm:
Na és szabad tudni, mifélék a kiszemelt példányok? :) Esetleg lesz a posztnak folytatása?

Lord heckman 2009.06.09. 11:54:15

Egy igazán jó autó 350 ért, pipec állapot, friss vizsga, magántól stb. Mondjuk az 1.8 as Vectra hozzá képest egy vérpezsdítő olasz izomsportkocsi:
www.hasznaltauto.hu/3032396_volkswagen_vento_1992

ommm 2009.06.09. 15:36:22

Bréking: Robertó végre beült egy Swiftbe és rájött, hogy nem is olyan rossz.

KürtösPisti 2009.06.09. 15:46:40

Jók ezek a ritka autókat fikázó hozzászólások. Mind olyan emberektől származnak, akik ugyan kidülledt szemekkel fordulnak meg az utcán egy Alfa vagy Lancia vagy bármi hasonló után, de venni sose mertek olyat és inkább azzal nyugtatják magukat, hogy ezek mind szarok (a Sanyi is megaszonta!) a tulajdonosaik pedig biztosan szerencsétlen barmok akik életük végéig átkozzák a napot amikor nem valami tucatautót vettek. Bezzeg ők milyen jó döntést hoztak, amikor megvették a szigorúan metálszürke Sosekopelt vagy egy jó Fosvágent. Innye!
Nem csoda hát, hogy izzadtságszagú hörgéssel reagálnak ha idemerészkedik pár különc, akik le merik írni, hogy nem is olyan szarok azok a ritka autók és sok-sok évesen is többet nyújtanak mint amit egy tucatautó - akár a szalonból frissen kigurolva - tud. Végülis érthető, senki sem szeret szembesülni a hibás döntéseivel, de azért ez az erőlködés már kicsit szánalmas felnőtt emberektől...

CSÖRR-CSI££ 2009.06.09. 16:16:18

@ommm:

Nem hát!
A kérdés csak az, hogy a döntésben mennyi a ráció és mennyi az intuíció.
Ha Roberto lesz@rja, hogy ki mit mond, akkor vesz egy megkímélt, jól karbantartott Swiftet, amibe csak a benzint kell tölteni, "oszt' megyen".
Presztizse nulla, de a Vectráé szintúgy, viszont ebben a korban a "nemkopel" szöveg is csak süket duma.
Arról nem is beszélve, hogy a régebbi Opelok ('80-as '90-es évek) a Manta kivételével mind a középszerűség netovábbjai, kb. annyira izgalmasak, mint Kiszel Tünde, viszont igenis el tudnak (szoktak is) kopni, le tudnak (szoktak is) rohadni.
A Buzuki megbízhatósága viszont nemcsak legenda, hanem tény.
Karambolozni nem szabad vele, mert nagyon törik, de ezt is mindenki tudja, egyszóval: nem lutri.

ommm 2009.06.09. 16:19:16

@CSÖRR-CSI££: Igaz, racionális megoldás. Nincs is ezzel baj. Idebent csak bólogatott mindenki az ötletre.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.09. 16:54:41

Jobbkormányos kombi G Astrát neki. Tonnaszámra árválkodnak - a csúnyábbja a múlt századból 300-ért, a szebbje ebből az ezredből 4-450-ért.
Két év hipp-hopp elrepül, és visszaülhet a megszokott bal oldalra.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.09. 16:56:41

@ommm: mint micsoda ? :)

Köszönöm, nekem a 400ezret futott kulcsos Partner után is egy kínzókamra volt a Swift 1.0...még ha egyetlen délelőttre is kényszerítettek csak bele.

Rocko- 2009.06.09. 17:21:02

@ommm: nem is ez a kérdés. hanem hogy utána mit akar venni.

kultúrpesszimista 2009.06.10. 10:35:04

@Ratnet:

És azt is megmondanád, miért mnem ajánlanád? Volt neked? Szerelted? Vagy csak jólesett egy kicsit fikázni?!

kultúrpesszimista 2009.06.10. 11:02:04

@hangacsi:

"Szerintem irtó nagy hülyeség arról vitázni, hogy melyik márka jó, és melyik nem."

Szerinted. Szerencsére vannak olyanok is, nem is kis számmal, akiknek az autó nemcsak egy funcionális tárgy, hanem több annál: személyiségrész, önkifejezés, élvezeti forrás.

"Ha csak egy jó márka lenne, akkor hogyan maradt fent a többi???"

Úgy, hogy van a balga többség, akiknek egy autó csak arra kell, hogy eljusson A-ból B-be. Amivel önmagában - nekem - semmi bajom nincs. Az igénytelenségük már irritáló...

BloodRedSandman (törölt) 2009.06.10. 16:48:26

Toyota Carina E 94 es klímával, elektromos ablakkal , műszaki+zk és nem is rohad és kényelmes és keveset eszik és japán... És nemcsak két évre....
Én tuti ilyet vennék...

elmoro 2009.06.11. 17:00:05

@Hrzrasn: a magabiztos handabandázás sajnos nem fedheti el a hülyeséget. ásd bele magad, mi történt a 60-as évektől mostanáig az angol autógyártás történetében és meglátod, hogy nemhogy egy tökmindegymilyenszintű menedzser, de egy kisebb hadsereg is kevés lett volna a legjobbakból. nem mellékesen a vitátok már régen nem az autókról szólnak, hanem a szenvedélyes rajongásról és győzni akarásról. ha a téma nem kocsikról folyna, hanem alsónadrágokról, cipőkről, kiskomódról, pipaszűrőkről, repülőgépüléshuzatokról vagy palackkupakokról, akkor elég nevetségessé válik ez a habzó szájú hadakozás és ahogy le akarsz iskolázni mindenkit :)

üdv!

elmoro 2009.06.11. 17:13:42

@dennisthemenace: hogyne. arányokat említettem, csak annyit, hogy a megfelelően nagyobb népességű ország(ok)ban túl sokan járnak roverrel ahhoz képest, ahogy hzrsn fikáz. mert nincs a barátunk zsebében a bölcsek köve, ergo ugyanolyan átlagos fogyasztó és polgár, mint amazok, és az mind olyan hülye lenne? remélem már érted, mire céloztam :) és nem ragadnám ki a 75-öt, mert épp a trader van tele kb 20 évre visszamenő korú mindenféle roverrel - bár a hirdetés intenzitása, ahogy látom fél - egyévente változik, mintegy másfél évvel ezelőtt megnyitottam és mintha közel 30 000 hirdetés lett volna a "rover" címszóra. most nem tudom, legutóbb a balkormányosok árfekvését néztem :) de a jobbosoké verhetetlen :) és leginkább a nissan figaroval szimpatizálok, gondoltam, egyszer az életben legyen egy olyan játékszerem, ami nagyobb, mint én és bele tudok ülni :)

szia!

elmoro 2009.06.11. 17:20:25

@Hrzrasn: "A szabad piacon azért adnak lószart, ami lószart ér."

ez messziről, hunyorítva igaznak is látszhat, csak ez esetben kissé didaktikus megközelítés. nem az autók milyensége miatt adták ilyen olcsón a rovert, hanem a hatalmas adósságteher miatt. érted? gazdaság, erről beszéltem, ne mosd össze a gazdaságot egy autóval.

Rickfree 2009.06.13. 18:12:38

@dennisthemenace:

Kedves mindentudó okostojás!
Ajánlom figyelmedbe az alábbi oldalt:

www.parkers.co.uk/cars/owners-reviews/search.aspx?range=350#Body=Saloon

Remélem elég angol :)
Én nagyon örülök, hogy kiköltöztél angliába, beszéltél nyolc angollal és ettől úgy érzed, hogy magadbaszívtad a kollektív angol tudatot, de azért nem árt tudnod, hogy amit itt a hasonszőrű barátaiddal magyaráztok a Roverekről az nettó baromság, tévhit, este mese - kinek hogy tetszik. Persze hinni a Loch Ness-i szörnyben is lehet, legalább 8 angol arról is bizton állítja, hogy létezik - ők már csak tudják. :)

Rickfree 2009.06.13. 18:13:48

@Tengerindream:
Fogadd meg a tanácsom: ne kezdj el idiótákkal vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal!
süti beállítások módosítása