Kettő és félért ennyit kapsz

Suzuki SX4 1.5 GLX

  2009. március 16. - ommm Címkék: vélemény

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy

 

Újabb két hét telt el, mikor azon kapta magát, hogy körbe-körbe járkál a garázsban, pucolgatja a szerszámokat, fölöslegesen megzsírozza a krokodilemelőt, kézbe veszi a hidegvágót, és hosszú percekig rugdal ide-oda a padlón egy szakadt porvédő gumit. Rá kellett döbbennie, hogy rengeteg szabadideje lett, és ezzel nem tud mit kezdeni, hiszen ilyen sosem fordult még elő vele, az öreg, undorító csotrogány tett róla. Jó ez az SX4, nincs vele gond legalább. Az este kitörölte a könyvjelzők közül az utolsó autós honlapot is, végre lesz ideje elmenni egy sörre a haverokkal.

Vélemények az azonos című írásunkról.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr371004654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.03.16. 00:26:12

Nehéz eldönteni, hogy a szerző most dícsért, vagy fikázott...
:)

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.03.16. 00:26:13

engem biztos ufó-támadás kéne érjen, hogy ilyesmit vegyek magamnak

inkább egy 40 e km-es W124-es Merci, ugyanilyen szalon állapotban

aFx 2009.03.16. 00:27:26

jáááj. ismerős. kényelmes, nemtúl erős, nincs értelme széthajtani... csak elvisz, de arra hű társ.

ennyiért volvo v40 kéne, gyakorlatilag az a nagycsaládos verzió. a vezetési élmény meg kit érdekel, ha eljutok Aból Bbe, aztánmeg arra találták ki. veszélyes gondolkodásmód egy autóbuzinak, ámde végülis logikus.

és a mosoly? senki nem mondta, hogy nem lehet emellé valami könnyű régi darab...:)

aFx 2009.03.16. 00:28:53

mmint persze használtan.

mosoly még mindig nem lesz, de egy idő után az ingerszegénység nem is olyan rossz...

Krisz_ 2009.03.16. 00:29:10

Nem tetszett igazán a cikk. Különben ennyiért új G Astra 1,4 benzin. Mondjuk sokkal több lélek abba sem szorult, de legalább megy amennyire kell, és befér a csomagtartójába a babakocsi. Kicsit tényleg hiányzik (igazából nagyon!!) a 120-as Skoda szerelése, de bele is pusztulnék, ha most arra mennének rá a hétvégéim.

tomi888 2009.03.16. 00:34:30

Nagyon tetszett a cikk stílusa. Szeretem az ilyeneket olvasni.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.03.16. 00:38:35

Ommm, hol itt a hazafiság, pont egy Soul-nak szólsz be egy Szuzival szemben?

:-)

MaCS_70 2009.03.16. 00:39:30

Halihó!

Tíz emberből kilencnek haloványan sem jut eszébe az a rinyálás, ami a cikkből árad. Az SX4 szerintem egy nagyon jó autó. Ha lenne csomagtartója, nekem kéne. A jelzett kilenc embernek tökéletesen megfelelőek a menettulajdonságai és a szolgáltatásai (persze nagycsalád nélkül). Ez a fajta picsogás szerintem csak az autót a praktikus oldaláról látni nem karó autóbuziból jön ki -- az viszont ne írjon általánosító cikket.

Üdv: MaCS

Szaszabee 2009.03.16. 00:39:59

nem olyan rossz a Suzi, mégis csak a mi autónk (igaz nem az enyém:))

Bár sznoboknak más emblémával biztos jobban bejönne :)
automobiliusate.files.wordpress.com/2008/03/553-fiat-sedici-046.jpg

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.03.16. 00:43:45

Közbe mintha lecserélődött volna a cikk?!

NoOne 2009.03.16. 00:46:23

Öreg Forddal járok, de van Ignis is a családban... :) Amire használjuk, arra verhetetlenek.
Az SX4 nagyon el lett szúrva, csak az 1.9 TDI 4×4-ben kellene maxiumum, de az már 4 millió felett van, de annyiért meg inkább egy jó állapotú használt Subaru Forestert vennék.
Ami biztos, a fenntartási költségben ma Mo-on a Suzuki verhetetlen és erre a közlekedő többségnak igen nagy szüksége van.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.03.16. 00:46:42

Ja mégsem, csak rossz a visszalink

NoOne 2009.03.16. 00:47:23

Bocs, a helyesírásért, elvileg már aludnék..

-d(-_-)b- 2009.03.16. 00:50:25

a fenti link a www.totalcar.stb-re mutat, ami így nem hozza be az oldalt (nem kell a www). Érdekes, mert a böngészőnek elvileg így is be kéne hoznia.

Káposztakukac 2009.03.16. 00:53:34

nem vagyok nagy suzi-fan, de 2,5-ért szerintem egy klímás sx4 nagyon jó vétel.

-d(-_-)b- 2009.03.16. 00:55:44

2félért inkább Lexus IS200, de ha mindenképp újat akartál, akkor jó választás a Szuzuki, legalább japán :)
A többi japán kocsi meg ennyiből valsz nem jönne ki.

-d(-_-)b- 2009.03.16. 00:59:29

Na oké, 3 a magyar igasság:

Én az "öreg szarom van és vigyorgok"-ra szavaztam, de azért, mert ér kb. 300ezret és nem kell rá többet költeni, mint egy újra. Otthoni javítás sosem volt, szerelőnél évente egyszer van, 3-5 napot.

DonGatto 2009.03.16. 01:03:14

Szerintem elég klasszra sikeredett az sx4, bár még vezetni nem vezettem. Viszont a Suzuki 1,3-as motorjai tényleg baromi jó kis pörgős motorok, de ettől még lehet, hogy az 1,5 egy lusta dög.

De nem értem ezt a nagy Suzuki fikázást, nem rossz kocsik ezek, és semmivel se lelketlenebbek, mint a kortársak többsége.

Maybe_ · http://maybe130.blogspot.com/ 2009.03.16. 01:03:30

Öreg szarom van és vigyorgok. Ennyi. És kurvajó a cikk.

Sákif za morro? 2009.03.16. 01:07:12

Nekem is vén szarom van. És imádom. És vigyorgok. Szuzuki meg kéne a faszomnak.

ommm 2009.03.16. 01:07:25

Elnézést a rossz linkért. Most már működik. És köszönöm.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.03.16. 01:16:09

Ez basszus lehetne kiáltvány is, pedig én se sokat bütykölöm a tragacsot, csak amennyit szerény manuális tudásom enged, de Ommm kolléga szívemből szólt ezúttal :-DDDDDDDDD

Az biztos, hogy én új autót addig nem veszek, amíg nem lesz rá legalább 8m HUF a kezemben (jelenlegi értéken). Márpedig ez még odébb van :-D

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2009.03.16. 01:21:42

itthon van öregszar, meg puttonyos régiswift is.

az egyiket szeretjük, a másikat használjuk :)

Johnny Bravo 2009.03.16. 01:27:02

bár szerintem ommm elég szigorúan néz a képeken, nekem az jön le a cikkből, hogy kevesebbet várt, mint kapott, és ez az az autó, ami sokaknak a helyváltoztatás szabadságát abszolút megadja. És sokaknak az autó használati eszköz, aminek teljesen jól megfelel ez. És az árának is. Akinek meg ennél több kell, az vagy költ többet, vagy szereli azt, ami neki tetszik, és azzal boldog

Krisz_ 2009.03.16. 01:38:33

Rájöttem mi a baj! Ez szerintem egy nagyon rossz cikk a totalcar.hu-n. Ellenben egy nagyon jó cikk volna a belsoseg.blog.hu-n. (Merthogy nagyon szubjektív.)

vallerGPS 2009.03.16. 01:52:53

Gonosz cikk. Nem tudod magad autóbuziként beleképzelni magad egy olyan ember bőrébe, aki nem szereti magát az autót.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2009.03.16. 03:54:52

Nehéz autóbuziként ilyen praktikus csodákat elfogadni. Engem lassan minden haverom utál, mert mindig döfök egyet, hogy elsőkerekes/dízel autószerű spórlógépeket vezetnek. Bár egy átlagnyuggernek szerintem jó az ilyen autó. Csak ne az én orrom alá kormoljon.

saki05 2009.03.16. 05:41:51

Kedves újságíró bácsi!
Ettől nagyobb marhaságot nem is írhattál volna azt a nyafka nagyképű beképzelt öntelt k..va eget.Mintha nem lenne mindegy milyen autó áll abba a kib...ott garázsban.Mi a francnak ettől drágább autó pestre.A napi 20kilométerért?Soknak még garázsa sincs de a passatot megveszi éjszakára meg ott vannak sorba kib...va az útszélén meg ahol éppen megáll de neki 6millás autója van az a lényeg.Sokan örülnek ha a 25éves szart le tudják cserélni egy új suzukira oszt ott ba...a meg az isten 10évig nincs vele gond. Úgy beszéltek itt mintha mindenki napi 500kilométert autózna.Olyan ku..a fontos az a presztízs,hogy a suzuki már nem is jó.Ja és nehogy azt higgyétek má,hogy mindenki hitelre vesz suzukit.

diablos 2009.03.16. 05:42:29

Az el.úrt SEDAN helyett kombit csinált volna belőle a Suzi, egész piacképes jármű lehetett volna!
Ilyen autót csak valamilyen vidám színben szabad bepróbálni, külömben redőny!

saki05 2009.03.16. 05:44:53

Bocs egy kicsit feldúlt a cikk

Ciri 2009.03.16. 05:58:15

@saki05:
"Bocs egy kicsit feldúlt a cikk"

Miért?

Jó kis Suzuki reklám volt ez..:D

PdS 2009.03.16. 06:08:05

a dacia bezzeg jó volt...
néha el kellene gondolkozni a fikázás előtt
üdv p

isti77 2009.03.16. 06:14:30

Nekem is tetszett a cikk. És akkor még vedd hozzá azt, hogy mi lenne, ha ráadásul hitelre vetted volna, akkor mennyire nem szeretnéd?

Apropó: a világért sem szeretnék kötekedni, de a 2.872.000 Ft az nálam inkább 3 millió, mint 2,5. Sokan vannak, akik azt a 372.000 Ft-ot is elég hosszú idő alatt spórolják meg.

Szucs Andras 2009.03.16. 06:16:16

Nem kell "autobuzinak" lenni, hogy az ember tudja - ez egy gyenge auto, de szinte minden szempontbol.

Talan az ar-arany erteket kiveve. Errol szol a cikk. Hogy ennyiert lehet, de nem szabad uj auto venni. Csak ha mar feladtad az eletedet es egy ilyennek is orulni tudsz. Nyugdijaskent vagy videki kupeckent.

Ha fiatal vagy es egyebkent ez az alom, akkor valoszinuleg nincs is eleted, ami emlitesre melto lenne. Vagy nem tudod, mi az az auto. Esetleg nem erdekel. Ez sem szegyen, de akkor nem kell az autos blogot nezni, mert ugy tunik, hogy neked csak negy kerek es egy belsoegesu motor kell egy kasznival. A-tol B-be, ertjuk mi... Szerintem legalabbis errol van szo. Nem a minoseget szidja a szerzo, sot szerintem arrol pozitivan beszel, kedves elegedetlen nepseg!

Csak azzal van baja, hogy egy unalmas, gyenge, stilustalan es olcsonak kinezo autot kapni ennyi penzert. Amiert fizetsz, azt kapod. En nem beszelnek le senkit errol az autorol. De az hotziher, hogy soha a budos eletben eszembe nem jutna egy ilyen fostalicskat venni. Jo nekem a hasznalt nemet premium. Azert, mert sznob vagyok. Azert, mert azokban bizom es nem hagytak eddig cserben sem az eladasnal sem egyebkent. Azert, mert szamomra egy vadonatuj rossz auto rosszabb, mint egy hasznalt normalis.

Vegul azert, mert szeretem, ha mas fingja tele az autot, szoval nem nekem kell.

Egyebkent szart lehet venni ketszer ennyiert is, szoval a szarok kozotti csataban lehet, hogy a kis Suzi verne a romanokat, franciakat, indiaiakat, meg a majakat. Gondolom, oket alkalmazzak masok is, azert tudnak ennyibol kihozni egy autot es nem azert, mert meg a karosszeriat is a konyvelo tervezte.

grigorij (törölt) 2009.03.16. 06:22:23

Ez egy hibás, rosszindulatú írás!
Kimaradt belőle vagy féltucat indok és tény, ugyanakkor a vevő bélyegzi meg, mert csak ennyi pénze van...
Nem számít az autók ára, nem számít a hazai fizetés, ami a lényeg, ha egy racionális és olcsó autót veszel, szégyeld magad!
Valaki az elején kérdezte, hogy most ez dícséret vagy fikázás? Ha fikázás, akkor modortalanul bunkó stílusú...

Az ilyen cikkeket olyanok eresztenek meg, akik megszokták, hogy tesztautókat dugnak a cégek a seggük alá... Már csak ZsJenő kell a Totalcarban!

repecs 2009.03.16. 06:29:02

Minden attól függ hogy előtte mit használtunk. A kispolszki után a régi swift is ürhajónak tünt. A swift után a carina is egy más világ. Ha megbizható akkor 2.5 milkáért vennék ujjat. Ha meg valaki szeret barkácsolni vegyen egy hátsókerekes ladát.

lcpacific 2009.03.16. 06:36:17

Az autorol lehet vitatkozni, de az is biztos hogy a cikk szerzoje, Valyi Istvan egy nagyon jo tollu ujsagiro.

repecs 2009.03.16. 06:38:57

@lcpacific: Én inkább billenyűzetünek mondanám. Jól ir bár nem értek mindíg egyet vele. Bár nekem szimpatikusabb amikor beszél. Mikor jön ki a népmesei cd-je?

biker_kolee 2009.03.16. 06:40:19

Ez csak egy "Megvolt" cikk. A részletesebb elemzést a másik esixnégy tesztben lehet olvasni.

Nekem tetszik. Valamint öreg szarom van és vigyorgok. :)

KaPé 2009.03.16. 07:02:52

2,5-ért 4-5 éves pöpec állapotban lévő fullextrás középkategóriás kocsik között válogathatott volna. Főleg, ha nem fűnyírómotort akar, 2 liter felett nincs áruk az autóknak. Pedig az élményen meg a biztonságon behozzák, amit elbuknak az üzemanyagon.

ps3peter 2009.03.16. 07:16:26

A cikk jó, nagyon sok ember lelkivilágát tükrözi. Az autó is jó, az meg nagyon sok ember igényeit tükrözi. Ennyi....

Rocko- 2009.03.16. 07:29:48

ilyen árban inkább a KIA C'eed kéne.
de legfőképpen: ilyen árban, és ilyen kategóriában semmi se kéne!

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 07:37:22

Velem is ugyanez volt a S-m megvétele után.
Nincs rajta mit csinálni. Zsír!

Kifordított kacagány 2009.03.16. 07:38:52

suzuki az adu ász:)

@PdS:
van aki gondolkozik, meg van aki gondolkodik. nem vagyunk egyformák

Aldo Moro 2009.03.16. 07:58:46

Tök jó a cikk. A csomatartó elég igénytelen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.16. 08:04:40

Most akkor döntsétek el hogy öreg vagy új! :D

Egyébként ha az ember rendesen rendben tartja az öreg autót akkor az sem fog lerohadni. Nem értem miért nem tudtok szabadulni a sztereotípiáktól. Nekem is 17 éves autóm van, és az úton egyszer sem hagyott ott. De amikor 21 éves volt, az sem. Kurva egyszerű a dolog : ha baja van, meg kell javítani.

Egyébként az SX4 mióta jó... Még ti is azt írtátok róla hogy lomha és kicsi. Amúgy meg a SX4 (pl. de a Swift is) a maga kisautóságában szélesebb és magasabb mint az öreg középkategóriásom? És az enyémben több a hely? Hihi.

A 90 pacis motor viszont kéne belőle :)

Gomulka Béla 2009.03.16. 08:04:48

"mégsem akar beállni a sorba" - itt a baj. Milyen elbarkácsolt világ az, ahol az embert azon mérik, so"t: az ember azon meri magat mivel azon merik, hogy milyen eszko"zzel jut el A-ból B-be?! Ha a Swift megfelel a céljaimnak (alighanem megfelelne, hasonló dologgal járok) és egy Swift-re való pénzem van, akkor nem veszek a szomszéd miatt esixet, mert a szomszéd, meg vele az egész világ is, elmehet a bánatos bozótosba.
Konzumterror...

1regisztrált 2009.03.16. 08:05:01

Az cikk stílusa hibátlan!
Végig megmaradt a lendülete!

A csúsztatást elkerülendő:
-Vannak született NEM autóbuzik
-Vannak NŐK
-Vannak racionális JÚZER-ek
ez így nem kevés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.16. 08:07:18

Egyébként feljebb enmtom miért vannak oda hogy gáz ilyet venni. Akinek kell, vegye meg, biztos van akinek jó az igényeihez. NEm vagyunk egyformák.
Nekem nem kéne, de anyám folytos Swiftet akar. (Waze abba még az se férne bele amit nagyanyámtól hazaviszünk...)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.03.16. 08:10:30

Na, mindjárt jönnek az anyázó kommentek olyanoktól, akik ugyanezt 3,7-ért vették meg másfél éve, 120 hónapr hitelre, nulla indulóval, behitelezett átírással:)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 08:12:17

a hasmagasság ez nem 140 hanem 175mm...

ennyit a szerző hozzáértéséről...

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.03.16. 08:15:37

@1regisztrált: a racionális júzer pont ugyanúgy hagyja ott a fogát egy balesetben, mint az autóbuzi

ha van előtted egy 1,5 m-es motorháztető és 1,8 t az autód, jobban jössz ki a fizika törvényei szerint egy balesetből, mintha 80 cm van előtted és 900 kiló a kocsid

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 08:17:15

amúgy meg nem olyan régen már megtudtuk, hogy (ebben az árkategóriában) mi a legjobb vétel:
totalcar.hu/magazin/kozelet/nepitelet40k/

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.03.16. 08:23:09

@makimalyom:

A tulajdonosi sértettség íratja veled ezeket, vagy tényleg ennyire szarul álltok eladásban?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 08:23:30

@scheerti: se hitelre, se nulla indulóval, se 3.7-ért nem vettem esikszét-et...

bár - racionális emberként - egy ideig nézegettem (innen tudom az adatait nagyjából), de utána ki is próbáltam ;)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 08:25:05

@scheerti: sajnálom ha tulajdonosi sértettségnek veszed azt ha rávilágíok egy súlyos tévedésre a cikkben...

Herman 2009.03.16. 08:27:25

Hát, én japán autó vonalon, 2,5 milkáért inkább Hondát vennék, nem újat, hanem 2-3 éveset, de ég és föld, higgyétek el.
De ennyiért a mostani válság miatt a középkategóriában is szépen lehet válogatni 4-5 éves kocsik között....német, svéd,japán, olasz, bármi jöhet...szép állapotú. hibátlan autó létezik a használt piacon, csak sokat kell utána járni.
Nem érdemes fapados betegágyat venni, ilyen fűnyíró motorral.....

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.03.16. 08:39:43

@makimalyom:

Nem hiszem, hogy ez olyan súlyos tévedés lenne, akinek a hasmagasság a fontos, az vegyen G-Mercit, vagy UAZ-t.

Próbáltam SX4-et, mindegyiket. A legjobb motor benne az 1.9-es DDiS. Azzal megy is, az 1.5-ös az büntetés.

csongiaparaszt 2009.03.16. 08:42:20

Ezt kapjatok ki: 8 eves suzukim van (opel jelvennyel), es vigyorgok. Na?

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.03.16. 08:47:39

Egy barátom nemrég cserélte le a Swiftet ilyenre. Racionális okokból: 1. pénz 2. tudta, mit várhat a cégtől

Németországot járja vele, teljes megelégedéssel. Majd, ha idetéved, beszámol a tapasztalatairól.

Én mindössze két dologra reagálnék:

1. "Lelkesen szalad a skálán felfelé, de 4100-nál, ahol a 133 Nm előjön, már olyan szívbemarkolóan üvölt, hogy megszánja."

Nem lehetséges, hogy a Szukinál mindig is hiányként előforduló hangszigetelés is bejátszik?

2. A csomagtérről torzított fotót betenni enyhén pofátlanság.

efT 2009.03.16. 08:48:11

ez a Vályi egy barom!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 08:53:08

@scheerti: igenis nagy tévedés, hiszen az elején pont azt említi, hogy
"hasmagassága jóval több, nem lesz gond a széttört, gödrös vidéki utakon hazajutni, nem szakítja le a köténylemezt a telek előtti vízátfolyás árka. Ez az, ez kell."

namost a 14 cm az a kategóriában is alacsonynak számít, az sx4 egyik előnye kétségkívül a 17,5 centis hasmagasság, amit a kedves cikkíró megpróbál elvenni tőle..

Legalább amije van, azt hagyjuk már meg neki... komoan...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 08:57:38

@efT: érthetetlen hogy engedhetnek egy ilyet újság közelébe...

Kifordított kacagány 2009.03.16. 08:58:59

@Gomulka Béla: és mi van azokkal akik csak azért vesznek ilyent, mert már mindegyik szomszédnak új autója van? szerintem ezek sincsenek kevesen. egy utcában akár többen is. egymást késztetik új autót venni, pedig a tizenéves lada ugyanúgy megfelelt a céljaiknak.
ez nem konzumterror? dehogynem.

@makimalyom: micsoda súlyos tévedés. borzalom. lehet, hogy valaki emiatt nem vesz ilyen autót, mert otthon megmérte a háza előtt a kátyút és az nagyobb volt. szerintem is szankcionálni kellene az ilyen súlyos tévedéseket.
szerintem írassuk le vele százszor, hogy tátra:)

Mizaru 2009.03.16. 08:59:21

Nekem a jó autó a müködőképes autó. Volt régi német vasam amiben azt hittem vigyorogni fogok. Inkább sírtam. Havonta volt szervizben. Szóval a cikk kicsit rólam szól. Megvettem és használom. Nem érdekel a műszerfal milyensége, meg a motor teljesítménye (egyébként nem érzem gyengének).
A márka elsősorban az emberek fejében létezik. Ezt azoknak mondom akik előitélettel fogalmaznak róla. Megbízható jó autó. Legalább annyi előnye van amennyi hiányossága. Van célcsoportja, mint minden autónak. Ezeknek az embereknek megfelel. Ennyi. Lehet róla jókat és rosszakat is mondani. Mint minden autóról...

apoa 2009.03.16. 09:01:51

Tökéletesen hasonló érzéseim voltak, amikor a tízenéves Skoda 120-at egy Suzuki Swiftre cseréltem. Egyszerűen hiányzott a kocsival való babrálás.Az SX4-et vezetni tényleg kiábrándító, a váltó különösen ócska.

Leadfoot 2009.03.16. 09:02:47

A cikk nem rossz, csak érteni kell, és nem megsértődni rajta. :-)

Egy gond van: a "minden hétvégén szerelni kell" típusú gépek és a vadiúj SX4 között is van pár lépcső... 2-3-4 évesen (ilyen idős korban még van esély normális állapotú, keveset futott autót találni) nagyon korrekt autókat lehet venni ennyiért már az alsó-középből is.

Egyébként nálunk a cégnél SX4-ek vannak, és bírják a strapát (autópálya-építés). Az 1.5-ös motor szerintem egyáltalán nem rossz, 140-en felül azért már nem fickándozik annyira.
Viszont egyszer fölmentem BP-re az egyikkel, és mikor visszaértem, annyira jól esett visszaülni a saját autóm üléseibe. Egy kicsit kemények, kényelmetlenek a székek benne szerintem.

Hogy sok-e 2,5 millió érte? Ha az említett pár éves, keveset futott, jól felszerelt alsó közepeseket nézem ennyiért, sok. Ha az újonan kapható konkurenciát, nem sok.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.03.16. 09:06:08

@Kifordított kacagány: "micsoda súlyos tévedés. borzalom. lehet, hogy valaki emiatt nem vesz ilyen autót, mert otthon megmérte a háza előtt a kátyút és az nagyobb volt. szerintem is szankcionálni kellene az ilyen súlyos tévedéseket.
szerintem írassuk le vele százszor, hogy tátra:)"


Banális eset: anyukámék háza előtt feltúrták a parkolót (gázvezeték miatt)
A szegélyköveket magasabban rakták vissza. Én erről mit se tudva lazán rá akartam állni, ahogy megszoktam: baromi nagy reccsenés: első lökös fényezése, vonószem alul szépen legyúrva.

A másik: olyan úton lakom,amin offroad versenyt simán lehetne rendezni.
Namármost: ha én nagyobb autó vásárlásán töréném a buksimat, tutira érdekelne az a plusz néhány cm (amire ballonosabb, nagyobb gumival még rá lehetne fejelni).

Autós szakújságírótól azért el lehetne várni a pontos adatközlést, de, ugye, omm nem az, így nekem egy szavam sincs ellene. :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 09:06:48

@apoa: akkor miért vettél swiftet ha babrálás nélkül nem tudsz élni?

stellaz1 2009.03.16. 09:14:00

Hát ennél ostobább és szánalmasabb cikket régen olvastam.

De most komolyan, a cikkírónak ennyire kicsi az önértékelése?

Ha egy bádogdobozra szeretné költeni a család jövedelmét (és ezzel lemondani a nyaralásról, moziról, színházról, sporteszköz vásárlásról, stb.) akkor tegye, de hogy erre "bíztat" mindenkit a gazdasági világválság idején..... faszfej ez, enm újságíró

Érdekes 2009.03.16. 09:19:21

Ha oldalról csapódnak beléd akkor tök mindegy hány tonna van alattad (elsőbbségmegnemadása), ha egy gyorshajtó sodor el, akkor kell a szerencse, ha frontálba ütközöl egy kamionnal vagy az sodor el oldalra,magaalá/fölé/melléakárhova akkor megint kell a szerencse...Agyvérzést tudok kapni ettől a 3 tonnás kocsi meg suv kell, mert kell a biSZtónság!!!

Hát az ilyen vegyen tankot bazeg.Az kellene , hogy EGYMÁSRA FIGYELJÜNK!!!, nem pedig 3 tonnás kocsikkal járkálni..A kamionosakat már megsem említem...mert nem akarom a cikket elterelni, főleg ilyen rossz írányba...

Egyébként igazat adok az előttem szóló egyik forumtársnak, a "konzumterror..." nagyon ott van...

Egyébként vicces, úgy tűnik, most meg az lesz a faxa gyerek akinek régi szarja van otthon :D Az már röhöghet is :D de lol :D Amúgy tetszett a cikk, csak kicsit csúsztatós...

Érdekes 2009.03.16. 09:23:02

@Érdekes: Jah sorry, az előző

"GYUSZI BACSI · www.fizetesem.com 2009.03.16. 08:15:37 "

Erre a kommentre ment.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 09:24:44

@sipike78: hát persze, ez most csak jelentéktelen kis elírás... mondják ők..
bezzeg a lóerőket mindig mindenki tudja, még véletlenül se írják el...

akinek tényleg csak az számít az ne is vegyen sx4-et.
de ne is írjon róla...

zöldi 2009.03.16. 09:28:58

Én mikor kocsi kellett, vettem egy akkorát, amiben kényelmesen elférünk, két évesen, első tulajtól, 1 órát vizsgálgattuk felemlve, aztán megvettük. azóta is hibátlan. Az ára az új ár 60%-a volt. szívesen vennék valami öreg romot, de csak egy autóm lehet, az pedig induljon mindig.

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 09:29:09

Olyan kár, hogy a buta, ostoba, suzuki-célközönséget képező emberek nem értik a cikket.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.03.16. 09:33:46

@Érdekes:

Szombati eset: egy Golf oldalról belement az elé kanyarodó Passatba.

Erős autók.
Vasautók.
Német autók.

A Passatos mégis zsákban távozott.

Lakott területen belül.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.03.16. 09:36:45

@A Futrinka utca lakója: Utdod, kis kócos, a Heti Világgazdaságba sem (tesznek bele kereskedelemről szóló zsidó)vicceket vagy pamfleteket.

Valaki megírta: a Belsőségben simán elfért volna. A Totalcar.hu-n viszont virít.

Kifordított kacagány 2009.03.16. 09:37:20

@sipike78: ja, ilyen felénk is van. mikor egyszer rááll az ember, megtanulja, hogy oda legközelebb csak lábujjhegyen. de még soha nem találkoztam olyannal, aki emiatt vett volna magasabb autót.
meg olyannal sem aki mérőszalaggal feküdt volna alá.
persze, ha szerinted is ez az egyetlen jó tulajdonsága, akkor megértem a felháborodást. tényleg vérlázító így csorbítani egy ilyen nagyszerű autó érdemeit.

@stellaz1: és ezt te hol olvastad?

stellaz1 2009.03.16. 09:38:10

A Futrinka utca lakója: nekem a kb. 10-ik autó után, és rögtön a cikkben említett skoda fabia után lett egy suzukim. Pont olyan bádogdoboz ez is, mit a többi. Ebben a kategóriában nincsenek csodák. Aki olyan autót akar az vegyen egyet hobbíautónak, de nem keverjük már össze ezeket a sima közelekédi eszközökkel.

Azért hülye a cikkíró, mert keveri a szezont a fazonnal. Én is gondolkodom egy régi sportosabb kocsin a suzuki mellé, na de azért tisztában vagyok vele, hogy melyiket mire és miért lehet használni.

pedig nem vagyok autós újságiró

Érdekes 2009.03.16. 09:40:18

@sipike78: durva... még belegondolni is rossz..Főleg akkor, ha nem ő volt a hibás.

B.Petike 2009.03.16. 09:43:37

Öreg autóim vannak és vigyorgok...

csiky944 2009.03.16. 09:44:37

@stellaz1: sajnálom,hogy még mindig nem érted

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.03.16. 09:45:08

De, ő volt a hibás. (Nem adta meg az elsőbbséget.) Legalábbis az elsődleges álláspont szerint.

A Golfot szolgálaton kívüli rendőr vezette, bizonyára nem 50-nel.

www.szon.hu/hirek/Szabolcs-Szatmar-Bereg/cikk/halalos-karambol-rakamazon/cn/news-20090313-11012891

Kifordított kacagány 2009.03.16. 09:45:17

@A Futrinka utca lakója: szerintem nem olyan nagy kár

@sipike78: pedig az sem ártana

stellaz1 2009.03.16. 09:47:49

csiky944 2

akkor magyarázd már el légyszi

Kifordított kacagány 2009.03.16. 09:48:24

érdekes, hogy azok akik lehülyézik azt aki letesz valamit az asztalra, soha nem gondolkodnak el azon, hogy esetleg ők a hülyék.
persze lehet, hogy ez azért van, mert nem vagyunk egyformák és ők gondolkoznak.

Érdekes 2009.03.16. 09:48:45

@stellaz1: Az lenne a jó felállás jah, egy ilyen kis autó a hétköznapokra, meg egy sportos.NA DE MOST KOMOLYAN, ti azt hiszitek, hogy egy öreg, sportos kocsi, olcsóba fog lenni?Ez komoly?Ha tróger volt az előző tulaj, akkor már sose lesz egész a kocsi, és nyeli a pénzt...Biztos, h van szerencsés aki kifogott egy lelkiismeretes tulajt, de azért egy öregebb sportkocsinál már eléggé rezeg a léc...Nyílván 200LE alatt nem gondolkoznál, nekem egyébként a régebbi M3-asok akkor...Dehát, kivannak taposva azoknak a bele..spanom vett bömöst jól át kúrták a naív fejét..tengely törött volt, kompúter 1 hét után már megbolondult, be vittük szervízbe, 50 rongyot elkértek a fejvakarásért meg a nagy semmiért...+ tróger makik voltak a szervízesek..Hát nem tudom, én 3x meggondolnám, h vennék-e öreg sport kocsit...

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.03.16. 09:50:09

@Kifordított kacagány: Úgy vagyok ezzel, hogy cipőt a cipőboltból... Viccet a vicckönyvből.

A minap a postán sorban állva akadtam ki: egy csávó a sor elején nem tudta eldönteni, milyen cigit vegyen.

A büdöskurvaeget. A levelet meg a közértbe jár feladni?

Hülye világot élünk, minden össze van kavarodva.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.03.16. 09:53:26

@A Futrinka utca lakója: "Olyan kár, hogy a buta, ostoba, suzuki-célközönséget képező emberek nem értik a cikket. "

Olyan kár, hogy a buta, ostoba emberek egyáltalán nem is olvasnak semmiféle sajtóterméket. Vagy, ha meg is teszik, nem kritikus szemmel.

Éppen azért maradnak továbbra is buták és ostobák.

stellaz1 2009.03.16. 09:55:07

Érdekes

áhh. ilyen autónál a feeling számít, meg, hogy szép legyen

Én valami régebbi toyota, datsun, modelleken esetleg skoda rapidon vagy a targatetős fiaton gondolkoznék. Van a családban öreg autó is pl. citroen cx pallas 2.5 td motorral. kurva jó kocsi, lelke van, csak éppen alkalmatlan a napi használatra

csiky944 2009.03.16. 09:57:36

@stellaz1: olvasd el még egyszer kisautós komplexus nélkül

stellaz1 2009.03.16. 09:57:44

na meg attól, hogy valaki öreg roncsot tart, még nem lesz stílusos veterános...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 09:57:51

@stellaz1: bulvárautósújságírás. nem több.
ez kell a népnek (egy részének), lehessen jól szidni megint a sutyukit...

"Suzuki SX4 cseppenként adagolja a mérget"

ezt így főoldalon.
ennyit a totálkárról.
Azt hittem ha elmegy a rác, kicsit emelkedni fog a szinvonal (ő volt a legnagyobb mestere ennek), tévedtem...

stellaz1 2009.03.16. 09:59:07

csiky944

nekem nincsen semmilyen kisautós komplexusom, szerintem annak van komplexusa, aki szarul érzi magát egy kisautóban :)

Pont, mint a cikkíró

nah, de mindegy

Blogerovac 2009.03.16. 09:59:19

Szerintem ez egy olyan dolog, amit ki kell nőni, hogy lesajnálunk valakit, aki más szempontok alapján választ egy eszközt magának, mint ami nekünk fontos.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.03.16. 10:01:04

A konzumidióta szerintem az, aki ebből megveszi a 4X4-et, mert nincs aszfaltos út a ház előtt:)

Mint anno az Ignisnél, amikor valaki kitalálta, hogy az bizony oylan, mint az akkori Honda C-RV. Örült is mindenki a saját kis hárommilliós SUV-jának.

Merev tengellyel. Gratula:)

Érdekes 2009.03.16. 10:02:32

@stellaz1: jaaaaa, lol :D AE86 :)))))

csiky944 2009.03.16. 10:03:08

@stellaz1: a cikkírónak is japán kisautója van,úgy hogy nem talált

stellaz1 2009.03.16. 10:06:50

csiky944

hát innen a komplexus :)

min 2009.03.16. 10:07:20

Milyen érdekes, hogy valaki azon méri le élete értelmét, hogy milyen márkájú autó van a segge alatt...szánalmas. Nekem nem lesz sose "drága" autóm pedig megtehetém de sajnálom rá a pénzt és inkább utazok évente töbször belföldre, külföldre és űzöm a hobbijaimat amire szívesebben ádozok mint egy nyavajás pléhdobozra. A szomszédom vett egymercités nem is mennek sehova mert kialmoltak maguk alól. Most ez jó?? Tökmindegy milyen a kocsi és, hogy milyen emléma van rajta csak elvigyen A-ból B-be. A többi csak rongyrázás. Öregkorban micsoda élmény lesz mesélni, hogy én nem vettem pl. suzukit hanem egy használt volvót inkább. Micsoda élet élmény lesz....Én meg megvettem egy használt franciát occsón amivel egyébként semmi baj sincs és járom a világot és majd azt mesélem mikor merre utaztam és mennyi mindent láttam.

csiky944 2009.03.16. 10:09:28

@min: valószínű eltévedtél,a TC sosem a kizárólagos racionalitásról szólt

amúgy van igazság abban amit írtál

kewcheg 2009.03.16. 10:09:43

Véleményem szerint a Suzuki fő baja a hibás vezetőség- Japánban- legalábbis a gépkocsi részlegen.Ha visszamegyünk az időben 10-20 évet,nem vált ennyire el a Suzi a többi normál utcakép-autótól.Egy 1986-os Swift és egy ugyanakkori Daihatsu Charade között semmi különbséget nem látott volna az utca embere, mindkettőt kis csinos, japán "nyugati"kocsi számba vették. Vagy pl. a Baleno.10-12 éve.Autószerű autó, gyakorlatilag elölről egy akkori Subaru Impreza,oldalról, hátulról is jól kinéző járgány nem beszélve a terepjárókról.Az első elkerekedett szemet sokaknál a Liana okozta. "Life In A New Age." A népítélet szerint szeretik a tulajdonosai, de könyörgöm, honnan vették a formatervezőket? Az autó magas, keskeny, és rövid a tengelytávja.Ugyanez a mostani SX4 és a Sedan.Az Ignisnél a forma mellett komoly hibák is voltak, emellett a GM cuccok a műszerfalon egy kissé összetákolt autó érzetét keltették.Emellett rakásra ontja a kiskategóriás modelleket, amik egymás konkurrenciái.Jelenleg szerintem két piacképes autója van, az egyik a Swift, a másik a Grand Vitara.A többi gyártását akár azonnal abba is hagyhatnák felőlem, helyettük kellene egy kb. 4.2 méter hosszú ARÁNYOS családi sedan, egy modernizált Baleno.
A motorjai ugyanakkor überfaxák, mintha nem is egy gyár lenne.
Sürgősen frissítésre szorul a "management".

stellaz1 2009.03.16. 10:11:17

Eszembe jutott, hogy a cx pallas ráadásul még az én nevemen is van :)

Felvetődött már édesapámban is, hogy megkéne csinálni hobby autónak, de napi használatra ő se tartja már alkamasnak, pedig az öregem nagy roncsguru

Én egy sierra v6 -oson tanultam vezetni, majd az említett cx pallason, utána pedig vectrán, regattán, asconán, hajtottam octaviát, fabiát is, stb.

most suzukit hajtok, mert olyan autó kellett amit 4 évesen megkapok egy milkáért, tisztességes motor van benne, elvisz bárhová, megbízható, és marad pénzem a rendes hobbymra (kerékpár).

Agr3ssor 2009.03.16. 10:15:21

Hát ha én most leírom én hogy látom ezt a helyzetet, akkor a kövek felhője el fogja takarni az eget!!!
Nekem egy öreg Renault-om van... Abszolút mindennapi használatban... És pont azért nem veszek helyette egy másikat, mert hiányozna a feeling... Én szeretek hétvégén farigcsálni, legózgatni... Szerelgetni, olajosnak lenni...
Eddig minden alkalommal elvitt akárhova, és az együtt töltött 400000km alatt soha nem hagyott ott sehol...
Tavaj le akartam cserélni, de elgondolkoztam, hogy egy olcsón fenntartható, megbízható A-ból B-be rohangáló lélketelen autóval elméletileg jobban járok, de mindíg is érezni fogom, hogy valami nagyon hiányzik... Esélyes volt a Hyundai Accent, vagy valami kissebb VW, de rájöttem, a boldogságomhoz nem ez kell... Azóta ezt az elvet vallom, hogy helyette semmit, mellé bármit!!!
Én a kedves SX4 tulaj helyébe vennék valami hobbyautót...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 10:17:12

@stellaz1: ezért mit fogsz itt kapni, hogy egy bringára többet költesz mint egy autóra... ;)

pedig járhatnál vw-vel a sutyuki helyett :D

ommm 2009.03.16. 10:20:06

@makimalyom: Igaz, igaz. Elnézést, javítom. 175 az. Pont elég.

stellaz1 2009.03.16. 10:22:28

makimalyom

1,2 fabia után megváltás volt a suzuki sfwift, 3 milliós autó azzal a botrányosan rossz motorral. A belső tér azért nem tudott kárpótolni. Áhh.. inkább bringázom :)

A kocsim japán, a bringáim meg amerikaiak :)

Én elégedett vagyok :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 10:29:55

@stellaz1: nekem ne magyarázd, én tudom...
nekem is volt, hogy a bringá(i)m többet értek az aktuális autómnál (abból mindig csak egy volt, és gyakrabban is cserélgetem)... Bár most éppen nem.

1.2-es fábiához még nem volt szerencsém, de abból az 1.4-hez képest is az sx4 egy erőgép...

Egyik bringám francia, másik német. Az autóm koreai ;)

Érdekes 2009.03.16. 10:36:54

@makimalyom: blikk "színvonal" :D

Egyébként aki szeret olajoskodni 7végén (v. nem tudja mással lekötni magát), mi az istenért vesz olyan kocsit amivel nincs probléma, és megszűnik ez a tevékenysége?
Ez jött le nekem gyorsan a cikkből...Adott egy forma, aki egész nap túrkál a kocsis újságok között neten is meg újságosnál is..IMÁD SZERELNI, erre vesz egy új kocsit, és a "történet" alapján ő jön ki szarúl, h megvette az új kocsit és így vége az életének :D:D:D:D:D:D:D:D
Menjen csajozni ba**zameg, ne a kipufogóba dugdossa...

stellaz1 2009.03.16. 10:39:00

makimalyom

1,2 -es fábia olyan lassú volt, hogy akkor áltam rá a mindenhol szabályosan tempóra, ellenben 10 liter alatt nem lehetett közlekedni vele városban :)

Amúgy pedig jó tekerést sporttárs :)

Agr3ssor 2009.03.16. 10:47:50

@Érdekes: Ezt nem értheted... Felveszed az otthoni "melós" szerelést, és elindulsz ki a garázsba szombat délelött... A minden hétvége pedig szerintem nagyon erős túlzás... 16 éves kocsim van, de jó ha 2-3 havonta hozzá kell nyúlni... Az egy dolog, hogy átjáratom a csavarokat, megzsírozom őket, megcsiszolom az elektromos érintekzőket... Most pl. vettem a kocsimra 5000 forintért plusz egy lökhárítót... Megfarigcsálom, elviszem műanyagoshoz... Átalakíttatom... Lefényeztetem... Szép egyedi lesz... Ez az autóbuziság szerintem...
Egy új kocsival szerintem nem lehet ennyire fillérekből legózgatni... És ugye valamennyire meg kell őrizni eredeti állapotában... Garancia, satöbbi...
Ezért kell 2 autó!!

Opelfan 2009.03.16. 10:49:26

Az a helyzet, hogy nézegettem én is az SX4-et amikor autót akartam venni. Éppen akkor volt új kocsi az SX4 Sedan. Nem mondom hogy nem tetszett, de a kényelme az nem túl jó. Összehasonlítva a Fiat Lineával a Linea sokkal kényelmesebb autó, abban megtaláltam azt amit a 10 millás Pajeroba se: normális könyöklők vannak benne, normálisan tudom fogni a kormányt úgy hogy mindkét könyökömet támasztom, és nem a kormány alját fogom mint a legtöbb kocsiban, vagy mondjuk a Kia Sportage-ben el sem érem a kormányt ha könyökölök. Aki több száz km-ereket nyom le autópályán az biztos tudja miről beszélek.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 10:50:27

@Érdekes:

a suzuki márcsak ilyen itt a tolkáron:
ha elromlik az a baj, ha nincs vele semmi baj, akkor nemleszekolajoshétvégén az a baj...

stellaz1 2009.03.16. 10:53:34

Opelfan

jaja, akkor nem csak nekem tűnt fel, hogy akármilyen drága egy autó, ha rossz helyen van a könyöklő(k) benne, akkor már oda a vezetési kényelem :)

Skótduda 2009.03.16. 10:53:37

egyszerűen zseniális :D ennyi. tökéletesen megragadja azt az érzését annak aki hosszú idő után új kocsit vesz, bár ez szerintem nem csak suzukira igaz...

Humphrey 2009.03.16. 10:56:17

mondjuk a cikkből nem sok derül ki az autóról .
az annál inkább, hogy a szerző értetlenkedve és mélyen lenézi azt, aki egyszerűen egy működő, megbízható autót szeretne. ezt a pökhendiséget meg belecsomagolja valami szocio-irodalmi köntösbe. csakhogy ommm, te nem tudsz ugy írni, mint karotta sem ugy sem mint csikós.
valami nagyon penetráns prosztóság sugárzik az egész írásból.
kár, mert ráadásul pont egy olyan modellről van szó ami, gyaníthatóan érdekli a még épphogy létező magyar ujautó-piacot (_uj_, ezért most nem jétszik, hogy ennyiből ki milyen használtat venne)

(nem, nincs suzukim, nem is volt, relax)

Alf (törölt) 2009.03.16. 10:58:07

@GYUSZI BACSI:

"ha van előtted egy 1,5 m-es motorháztető és 1,8 t az autód, jobban jössz ki a fizika törvényei szerint egy balesetből, mintha 80 cm van előtted és 900 kiló a kocsid"

erre csak ezt tudom mondani:

www.youtube.com/watch?v=qBDyeWofcLY

csiky944 2009.03.16. 10:58:59

@Humphrey: kit érdekel az sx4? :D
nem az autó miatt olvastam el a cikket

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 10:59:21

a személyes kedvencem a toálkárról azóta is:

"Ráadásul, és ez már pszichológiai fejtegetés, számos régi Swiftben a hátsó ködzárófény az egyetlen extrafelszerelés. Sok kisebbrendűségi komplexussal terhelt suzukis pedig - azért ilyen is akad -, akik nem emelhetnek motorral ablakot, nem csattogtathatják távirányítóval a centrálzárat, nem klímázhatnak, és még a külső visszapillantót is a tükör lapjának nyomogatásával tudják beállítani, tűkön ülnek. Ujjuk bizsereg, alig várják az első ködfoszlányt, az első hópelyhet, az első esőcseppet. És már csapnak is le a gombra."

totalcar.hu/magazin/velemeny/kodzaro/


ehhez képest a jelen cikk tényleg az autósújságírás csimborazzója... :D

szerencsére Rác kolléga már máshol boldogítja a szerencsétlen olvasóit...

csiky944 2009.03.16. 11:02:04

@makimalyom: mert hogy igaz,amit le írt

stellaz1 2009.03.16. 11:05:20

hát igen, a cikkből rohadtúl nem jön át, hogy ez azoknak/azokról szól, akiknek hobbija az autóbütykölés.

Nekem pl. megváláts volt, hogy nem kell attól félnem mikor áll meg alattam a vas, ugyanis nem értek az autószereléshez.

Ilyen formában ez egy nagyon nagyon rossz cikk.

És az is képzavart okoz, hogy azt írja: "Persze tudja, hogy a valamivel több mint két és fél millió forint nem lesz elég az Aston Martinra, de még a 320d és a csodadízel Octavia is elérhetetlen messzeségben sejlik csupán."

Most akkor az aston martint meg a bmw -ét nem érinti az, hogy nem kell bütykölni?

Geza16V 2009.03.16. 11:05:36

@makimalyom: Mert a buzuki nem autó... :D

Érdekes 2009.03.16. 11:05:48

@Agr3ssor: :D :D :D Én nem érthetem? :P új swiftem van amúgy :P:P
img.carstyling.hu/usercars/00/05/03/85/50385_1237123292.jpg
...3 éves..és semmi baj nem volt vele (3kop), ellenben tuningolgatom, amennyire csak lehet, persze jó izlés határain belül..olajból jót kap, mindig mindenre figyelek stb.Nem tudom miért mondjátok, h nincs lelke, én amúgy imádom..Ha jobban megy, és nagy családom lesz esetleg és veszek normális nagyobb verdát, tuti nem adom el :D
Lehet kedves Istvánból csak az irigység beszél :D eleve abszurd ez a történet, h valaki szeret szerelni, és annyira hülye, hogy saját maga ellensége, mert vesz egy kocsit amit már nem kell szerelgetnie..

will 2009.03.16. 11:06:21

A cikk jópofa, irónikus meg hangulatos. A vicces az, hogy szerintem nem is az autóról szól, hanem arról a sokmillió szürke magyar kispolgárról, aki hétvégén csak bütykölni meg takarítani, meg füvet nyírni tud, de ha ezeknek a lehetőségét elveszik tőle, akkor leblokkol. Egy kurva újságot kezibe nem venne, vagy kirándulás, beszélgetés szóba se jön, csak nyomná a befelefordulásos olcsó drogot.
Azok is mind ilyenek, akik képesek felháborodni azon, hog az ő autójukat fikázzák-e avagy sem. Nevetséges nyárspolgár-mentalitás.

saki05 2009.03.16. 11:06:28

Agr3ssor
Igazad van bár sajnos nem mindenki teheti meg de valóban 2autó kell az igazi autóbuzinak.Nekem is ott a megane amire úgy vigyázok mint a szemem fényére teljesen gyári mindene mellette meg ott a samurai amit módszeresen lehet gyílkolászni :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 11:08:11

@csiky944: nem gondolom hogy swiftesekre jellemzőbb hogy feleslegesen égetik, mint bármelyik másik tipusra...
Ilyet csak egy suzukifóbiás állíthat.

Különösképpen azért, mert mint később a cikkben megemlíti, mintegy önmagának ellentmondva, hogy nagyrészük azt se tudja hol a kapcsoló :D

Érdekes 2009.03.16. 11:08:59

@stellaz1: Vannak érdekes anomáliák a cikkben... :)

stellaz1 2009.03.16. 11:09:29

will

szerintem ez a cikk azért nem ennyire egyértelmű

ha ez jó cikk lenne, akkor nem lenne ennyiféle értelmezése

Geza16V 2009.03.16. 11:09:54

Ha megtehetném, nekem is 2 vagy még több kellene (igazából nem is nagyon tudnék választani, hogy mi...), de így marad a bütykölös inkább. :D Ettöl még el tudom magam foglalni, ha nem kell bütykölni. :)

Geza16V 2009.03.16. 11:11:14

@makimalyom: Lehet, hogy ez a fóbia nem véletlen... :)

Herman 2009.03.16. 11:12:10

@saki05:
Úgy bizony. Ezzel egyet értek. És egyre gyakoribb az ismerősöknél is, ahogy nálunk már régóta alap, hogy több kocsit tartunk. Városra mászkálós kisautó, van egy családi kombink, ha sokat pakolunk, kutyát visszük, stb... és egy 320 lovas coupe a hétvégi örömautókázáshoz.

Márkákat nem irok, mert nem akarok reklámot..

Humphrey 2009.03.16. 11:12:51

@csiky944:

:) pl engem: 70+éves apámnak uj autót akarok venni a tizenkétéves lancerje helyett. Én ilyen, vagy hasonló kategóriáju autóval nem járok (fabia, grande punto jött még szóba), gőzöm sincs milyen autók

cikk nem a belsőségen jelent meg, hanem tesztként. igy aztán übergáz, hogy a képaláírásokból többet tudok meg, mint magából a cikkből (ami még szar is) .

csiky944 2009.03.16. 11:13:56

@makimalyom: ó persze,azért van h a nappal refivel közlekedők 90%-a régi stift :D

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 11:14:36

@will: akkor miért az a címe, hogy "Suzuki SX4 1.5 GLX"
és miért az van a totálkár nyítóoldalán, hogy:
"A Suzuki SX4 cseppenként adagolja a mérget"

ha az lenne ott hogy aston martin, akkor biztos többen értenék a viccet...

Így csak a szokásos suzuki szidás lett belőle...

Érdekes 2009.03.16. 11:15:50

@will: "Egy kurva újságot kezibe nem venne" tele vót újsággal a fószer :D Ezek a teóriáid buktak :) Nem erről van szó..szvsz :)

csiky944 2009.03.16. 11:17:13

@Humphrey: 12éves lancert minek lecserélni?
hogy legyen egy új olcsó kisautója,ami nagy valószínűséggel nincs olyan megbízható?

qmatch 2009.03.16. 11:19:15

A lélektani és szocuológiai fejtegetés azért veszélyes pálya, mert jövök pl. én, és felveszem a fonalat, kb. ott, ahol a cikkíró letette:
...mert ebben az országban nem mindenki olyan autót vesz, amilyet szeretne. Mert nincs elég pénze. Mert nem lopja a pénzt, hanem megkeresi. Meg pl. befizeti AZ ÖSSZES KÖZTERHET - persze sokak szemében itt kezdődik az elmezavar. Mert parkolójegyet vesz, ha kell, és nem rokkantkártyát. Vagy egyszerűen azért, mert nem akarja, hogy az autója majdnem annyit érjen, mint a lakása - nincs viccesebb, mint lakótelepen 6..8 milliós autókat látni.
Emberünk lelkével nincs semmi baj, a társadalomban elfoglalt helyével meg viszont NEM CSAK az autózás szempontjából vannak súlyos bajok - de legalább nem érdekli a LÁTSZAT, csakazértsem vesz lógó belű öreg fost, csak mert nagy-és-német.
Emberünk majd vesz "rendes" autót, ha hagyják.
Más szempontból meg: nekem sem tetszik az esiksznégy, amolyan kihaénnem olcsótuning kinézetű autó, felesleges külsőségekkel, ami mögött nincs komoly tartalom. Régebben a suzukik "őszintébb" autók voltak - nekem egy ilyen régebbi őszinte suzukim van :) . 300 literes csomagtartóval, ami nem sok, de több mint ennél a nagynak-látszani-akaró suzukinál...érted: TÖBB. A suzuki egy ideje nagyon ráfeküdt a dizájnra, divatautókat készít, pedig nagyon nem kellene, mert a divat mostanság a külsőségeket hangsúlyozza, és szarik a praktikumra...ellenben emeli az árat.
A suzukinak nem hivalkodó, praktikus autókat kellene csinálni.

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 11:19:33

@stellaz1: szívem, egy clio2 rs is kisautó, 2.5-ért megkapod használtan, mégis ég és föld, az sx4 a tömény unalom maga, a clio a földi mennyország

vágod már?

The Good Boy 2009.03.16. 11:21:38

Végigolvastam a kommenteket, és jól szórakoztam:)
Föleg ez tetszett, talán a napi díjat megkaphatná:

"...De az hotziher, hogy soha a budos eletben eszembe nem jutna egy ilyen fostalicskat venni. Jo nekem a hasznalt nemet premium. Azert, mert sznob vagyok..."

Hát "barátom", el kell keseritenem: Nem vagy sznob... A sznob ugyanazt az autót újként veszi, nem ötévesen levetett szarként:)

A cikkhez: Én pl. soha nem gondoltam úgy, hogy suzukiban kellene utaznom, de úgy gondolom, hogy lehet olyan élethelyzetben az ember, amikor igenis racionális döntés lehet egy ilyen beszerzése. Mert alapvetően megbizható, jó a szerviz és alkatrész hálózata, kedvező a fentartása, olcsó(bb) a speciális (suzukis casco) biztositása, finanszirozása. De, még kb. 1 éve is elkövették azt a hibát, hogy a használhatóbb, jól felszereltebb változatokért nagyságrendileg azonos, vagy még magasabb árat kértek, mint több kategóriatársáért, amiért már nem is volt olyan jó vétel (persze 120 évre 0 forinttól igen). Megjött a válság, meg is lehet látni, hogy hanyadik helyen van a suzuki az eladási listán. Elötte az Opel és a Ford, de nagyon, a nyakán (néha elötte) a vw. Szóval talán rájöttek, hogy hitelkiajánlásból jelenleg nem megy a suzuki (elfogytak a hitelfelvevők), ezért árat módositottak. Swift fapad 2 milka alatt, sx4 minumum felszereltséggel 2,5. Ezért az árért pedig egy olyan embrenek, akinek nem számit, hogy a szomszéd autójától nagyobb szebb, drágább legyen, racionálisan gondolkodva igenis jó vétel lehet. Lehet, hogy lenne olyan élethelyzet, amikor én is ezt választanám (szerencsére jelenleg nincs, és remélem nem is lesz).
A vezetési élményről: Mondja már el valaki, hogy 100 km-ként mennyit számit a vezetési élmény? (majdnem)Mindenki emiatt kardoskodik. Kérdem én: napiszinten mindenki szerpentineken küzd a "G" kersztgyorsulással, meg éjjel nappal a 10 éves levetett gönc koppány kipufógójának hangjára élvez? Meg persze az átlag magyar 5000 és leszabályozás között üzemelteti a gépét? Hát szerintem 100 emberből jó, ha 1 élheti meg így az életét, a maradék ezzel indoklómeg inkább a savanyú a szőlő kategória tagja.
Tény,hogy lehet filingje egy régi gépnek, de én úgy vagyok vele, hogy a kb. 10 korábbi használt vasam helyett igy utólag (talán megkomolyodva), bármikor ültem volna akkoriban egy új swift, sx4 volánja mögött, mint azokban (jó ez mondjuk nem igaz az R5 GT Turbora, meg talán a Renault Fuegora), de belegondolva a már alaphangon is 10+ fogyasztásra, jelenleg nem vállalható. Úgyhogy én 10 éve csak új autókat vásárolok (tudom eléggé lúzer vagyok miatta), de azok is tökéletesen megfelelnek az elkényelmesedett igényeimnek.
Ommm kolléga cikkei pedig nagyon jók, ennek nyelvezete, stilusa is kiváló, mégha a benne foglaltakkal nem is értek teljesen egyet. RT-vel egy lapon emlegetni, pedig nagy hiba, mivel Ommm jelenleg CsZs és neje után a legjobb szerző itt:)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 11:22:41

@A Futrinka utca lakója: neked lehet hogy egy klió a mennyország.
Másnak lehet hogy nem.
Egy autó nem unaloműzésre kell általában.

csiky944 2009.03.16. 11:25:48

@A Futrinka utca lakója: 1,5-ért tudok egyet,szervizelt, kb. az uccsó olajcserét én csináltam rajta

stellaz1 2009.03.16. 11:26:34

@A Futrinka utca lakója: világos, a bátyámnak is volt gyárilag becsövezett renault 5 gt2 turbója, 10 000 darabos limitált kiadáú volt, még a renault klubtól is küldtek emailt, hogy ha van fénylépem küdjek róla mert olyan ritka.

Aztán elcserélte egy családi fordra, mert rájött, hogy a 16 literes fogyasztás, a gyári 220-as gumik, az olyan részletmegoldások, hogy a hátratolt motor miatt egy gyetyacseréhez (az is valami speciális) ki kell venni a motort, stb, stb miatt kurvára nem tudja napi használatra fenntartani.

Ennyi

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 11:27:09

találtam 2 szép autókát ki melyiket választaná de őszintén

www.hasznaltauto.hu/1132142_suzuki_sx4_2006

www.hasznaltauto.hu/2691379_bmw_525_2004

és még azt mondják hogy a szutyuki ócsó

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 11:27:16

@csiky944: ha annyira maga a mennyország, akkor miért kerül eladósorba ?

Egy ilyen kincset értéktelen pénzre váltani?
érthetetlen...

Érdekes 2009.03.16. 11:27:40

@csiky944:
"ó persze,azért van h a nappal refivel közlekedők 90%-a régi stift :D "

Ez..mert régóta közlekedek mondjuk pesten, de még 1 régi swiftet sem láttam refivel nappal (lehet én hibám..LOL).Ellenben qva sok makákó van akinek szarul van még a tompított is be állítva..és ez sokkal idegesítőbb szerintem..és itt nem tudnék márkát mondani, mert mindenféléből van..

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 11:28:01

@makimalyom: jézusom.. mindegy, hagyjuk.

(ostoba emberekkel nem vitatkozom 3 hozzászólásnál több ideig)

Humphrey 2009.03.16. 11:29:54

@csiky944:
mert 170e km van benne, mert az aktív-passziv biztonsága (töréstesz, légzsákok, abs stb...) idejétmúlt, mert nem akar szervízbe járni, mert jól esne 1-2 kényelmi extra (a lancer elég fapadosra sikeredett anno), mert az uj, magasabb építésű autókba konnyebb beszállni, mert 12év után kicsit unja...ilyenek.

csiky944 2009.03.16. 11:30:03

@makimalyom: mivel a srác vett egy r26-os megane-t

csiky944 2009.03.16. 11:31:31

@Humphrey: ebből a könnyebb beszállás a legfontosabb tényező az én szememmel
végy neki sanderót,olcsó :)

mnb 2009.03.16. 11:32:27

Az ilyen cikkek miatt olvasom a Totalcart.
Gratulálok a szerzőnek.

csiky944 2009.03.16. 11:32:59

@Érdekes: kimondta,hogy én pesten közlekedem,tudod a falusi ember mikor rászabadul az országútra(!!! lol) veszélyes dolgokat művel

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 11:35:30

@csiky944: egészségére...
van aki buzukit nem venne soha az életbe, van aki rönyót...

Érdekes 2009.03.16. 11:36:08

@csiky944: JAAAAAAAAA.....hát..ott lehet ^^ rákönyökölnek véletlen a refire :w

kabaka (törölt) 2009.03.16. 11:36:32

Fos a cikk, az írójával eggyütt.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 11:37:47

@orbán cigány takarogggyyyyyy:

egyértelműen hozzá sem nyúlnék ahhoz a (kitudjahány)százezer km-es bajor iparihulladékhoz...

tlantos 2009.03.16. 11:40:11

@Alf: a volvo mindigis nagyon biztonsagosnak szamitott.
ennyit haladt elore a technika.
viszont az biztos, hogy nem veszek panoramatetos autot soha :)

csiky944 2009.03.16. 11:40:47

@makimalyom: ez igaz
viszont 230lovas autóban ülve,kurvára nevetségesek a boyracerek :)

csiky944 2009.03.16. 11:42:56

@makimalyom: jujj
mindjárt jön a Szentháromság(Árnyékbika-Minőség-Hraccsoló gyopár) és rútul jársz :D

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 11:44:15

@makimalyom:

elöbb venném meg azt az 5öst mint a buzuki esikszétet :D

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 11:45:28

na de most komolyan E60as 5ös vagy esikszét? szerintem nem kérdés

stellaz1 2009.03.16. 11:46:27

@csiky944: viszont az is igaz, hogy a városi dugóban ülve egy kisfogyasztású autóból viccesek a 230 lóerős benzintemetőkben ülők :)

a boyracerek minden autóból viccesek, még bringáról is :)

Humphrey 2009.03.16. 11:47:52

a dacia-s korszakot egy életre lezárta, asszem :))
off lettünk, és a gépem is indul... cheers

Érdekes 2009.03.16. 11:48:30

@csiky944: És attól má csak a bimmer részerek a nevetségesebbek, mi? :D mer azokból is van ám :D:D:D:D ott is vannak komplexusos problémák.. :) legalábbis itt pesten no.Vidéken biztos húzósabban nyomják a bojler huligánok az kemény aszfalt kilométereit :w:D

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 11:49:05

@csiky944:
nevetséges az aki versenypályának tekinti az utakat. Akár kliós boyracer, akár buzukis...
Akár 200lovas klió van alatta, akár 60lovas klió, akár 70lovas swift, teljesen mindegy.

laja08 2009.03.16. 11:50:40

Ennek nem is VVT-s a motorja. Kb. ennyit a cikk(író) szakmaiságáról.

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 11:50:40

@stellaz1:

autópályán meg a kis fogyasztású hulladék vicces a belsősávba 90el cammogva
ezt tapasztaltam szombat reggel M0-áson astra 1,4 csúcsmodell 85-90km/óra belsősávban

Érdekes 2009.03.16. 11:52:28

@orbán cigány takarogggyyyyyy: Ha van pénzed, E60...úgy látom, nem nagyon vagy tisztába azzal, hogy egy autónak fentartási költsége is van, nem csak megvenni kell...Másfelől, pont kiválasztottad az effektive "legdrágább" sxet meg a "legolcsóbb" bömöst.És még a szervízelésről (annak minőségéről és áráról) + az alkatrészek áráról még mindig nem beszéltünk...Ha nincs pénzed esikszét egyértelműen, ha ven bmw egyértelműen.(ez mind attól függ, hogy ki milyen komplexussal küzd, vagy tud objektíven gondolkodni..és még keres a használtautó palettán...)

The Good Boy 2009.03.16. 11:54:16

@orbán cigány takarogggyyyyyy:
Azért a 4,5 éves dizel bömös 100.000 km-re egy harsány Muhahát engedjünk el:)
A megközelités akár jogos is lenne (100-ból 101 magyar valószinüleg a bmwt választaná), de aki sx4d-t akar venni, az valószinüleg nem kezdi el nézegetni a bmw találatokat. Márpedig egy apró ok miatt: se inge, se gatyája nem lenne fenntartani a bajor vasat valószinüleg, sem rövid, sem hosszútávon.
Mondjuk a közel 3 éves, szemmel láthatóan tesztautóként müködő "csak" 6000 km-t guruló suzuki vétele is eléggé csákbamacska a szemembe:)
Erre lenne egy OFF-os példám:
- cimborának mentünk autót venni két éve egy hüvős márciusi hétfő reggelen. Első helyszinünk egy skoda dealer volt, ahol éppen aznap reggel lett beállitva teszt módba egy octavia2 5 km-el. Autó hétvégi hideg állapotban. Kereskedő az autóról a kormány és a pedálok bemutatásával kezdte (mondjuk mélyebben nem is mert belemenni vele kapcsolatban), majd elindulást követően mondta a vezető cimbimnek, hogy nyugodtan padlózza le, meg satuzza le,hogy lássa mire képes a vas. Meg követelte(!) hogy nyugodtan rángassa a kormányt menet közben, és a kátyúkba is belemehet, hogy lássa, miylen jól birja a rossz magyar utakat!!! Én meg nem birtam neki megmagyarázni,hogy nem teljesen egészséges dolog amire kéri a havert egy 0 km-es autó esetében. A pláne az volt, amikor megkérdeztem, hogy ha 1 hét múlva ezért az autóért beesnénk a kp-val, mennyit engedne ebből a tesztautóból, amire a kereskedő azt mondta, hogy ez egy 0 km-es autó, milyen jogon számitunk kedvezményre 1 hét múlva, föleg, hogy a haver ment vele elöször. Ja, és amig én közben mással telefonálva elvonultam, megköpködött a hátam mögött a kereskedő, hogy milyen bunkó vagyok, hogy le akartam őket húzni anyagilag ezért az új hibátlan autóért, meg, hogy az ő (erősen hiányos) tudását kioktatással egészitettem ki. (pedig csak alap dolgokat kérdeztem, és mivel váll ránditás volt a válasz, elmondtam helyette azokat, hátha ráragad valami a pökhendiség mellé). Persze a csoda le is került a listáról(más miatt elsősorban, de a kereskedés nálam azóta is felejtős)

stellaz1 2009.03.16. 11:54:26

@orbán cigány takarogggyyyyyy: ez megítélés kérdése. Belső sávban nyílván szabálytalan, de azért inden autó tud menni 130-al, igen még a leggyengébb is.

Én is sokszor megyek 90-100 körül (autótól függetlenül), mert én megtehetem, hogy nem sietek

Érdekes 2009.03.16. 11:55:12

@orbán cigány takarogggyyyyyy: Ez seffőr függő...Nem az zasztra csúcsmodell megy önönmaga akarata erejével 85tel az autópályán...hanem az a makákó, aki vezeti...azt kellene jól megb*ni.

csiky944 2009.03.16. 11:55:25

@stellaz1: viszont akinek olyan autója van,azt általában nem érdekli a fogyasztása

csiky944 2009.03.16. 11:57:20

@Érdekes: ja hát itt a legkeményebb bmw-s csávóknak van max 320-as e36-osuk :D
a 316-ossal rendelkező racerekről nem is beszélve

akinek meg komolyabb van,az agyilag is fejletteb,tehát nem szabályoztatja 1-2-be szerencsétlen autót

Érdekes 2009.03.16. 11:58:12

@The Good Boy: Na, én is ezt mondom :)

Az a skoda diler meg egy jó nagy vadbarom lehetett...Igazi aluliskolázott tapló :) fújj, de utálom az ilyeneket , ah

csiky944 2009.03.16. 11:59:48

@makimalyom: figy boyracer nem vesz rs cliót,mer max 1,4-esre futja
suzuki gti olcsóbb,abból több van
ennyi
a 200ló feletti autós meg nem törvényszerűen tekinti versenypályának az utakat

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 11:59:57

@The Good Boy: azért ez így nem fedi teljes egészében a valóságot...
van ahol van az 110 is...

The Good Boy 2009.03.16. 12:02:49

@makimalyom: tudom, de az ilyen hözöngők azok, akik pl. duplasávos városi sztrííten 50-es táblánál levillogják a 60-al csoszogót a belsőben... ezért irtam, mert szerintem ez is a 80-as táblás eset lehetett.:)

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 12:03:20

Azt se felejtsétek el, hogy egy viszonylag gyenge autó is tud 140-el beesni egy kanyarba, ha elég hosszú előtte az egyenes, és meri nyomni.. Egy 1.4-es Clio megy 200-at.
Azért ne szálljunk már el, hogy ezekkel, vagy egy 1.6-os bmw-vel nem lehet gyorsan menni. Hogyne lehetne. Sokszor még ezek is gyorsabbak, mint amilyenek a driver képességei.

stellaz1 2009.03.16. 12:05:32

Én a céges autóval se mentem mindíg 130-at, ha nem kellett rohannom. Ha nincs nagy teherforgalom, akkor nyugisabb 90-100-110 körül menni, és tankolni is ritkábban kell megállni.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 12:08:01

@csiky944:

nem állítottam semmit minden 200ló feletti autó tulajdonosáról.
Azt mondtam, tökmindegy mi van a segge alatt, ha versenynek tekinti a közlekedést, akkor nagy autóval is szánalom, nemcsak stifttel...

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 12:08:18

egyébként még ez is nagyon bejön eltudnám képzelni kiránduló autónak új fényezéssel csodaszép lenne

www.hasznaltauto.hu/2410357_volkswagen_westfalia_1974

The Good Boy 2009.03.16. 12:09:08

Úgy néz ki, a Tc sponzorai ma is boldogok lesznek, lesz vagy 500 komment, lesz ám kattintás bőven:)
(most látom, hogy a suzuki a téma, úgyhogy nem is csodálkozom:)
és még nincs is itt a @csiky944 által emlegetett dájcsefan triumvirátus. Na az még megdobja majd vagy 200-al a kommenteket:::)))

csiky944 2009.03.16. 12:11:30

@orbán cigány takarogggyyyyyy: húúúú
tipikus balcsi nyaralós autó :)

Érdekes 2009.03.16. 12:15:24

@The Good Boy: lesz nagy pingpongozás lol XDDDDD

The Good Boy 2009.03.16. 12:17:22

@Érdekes:
már félek, hogy farkast, akarom mondani wolfot kiáltottam. Jót nem jelent, szerintem percek múlva jön a kioktatás onnan a nagy és szép németföldről...:)

Érdekes 2009.03.16. 12:21:19

@The Good Boy: Nyílván, ha valaki rálép az német termőföldre, azonnal alanyi jogon jár a tudás nekije :W :D:D:D mindent mindenkinél jobban :D de csak, ha emigrált haha

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 12:23:44

@stellaz1: Akkor te nem szeretsz vezetni. Van ilyen, nem gond, neked szól a Suzuki fapad, örülj neki. Ennyi.

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 12:24:44

@The Good Boy:

szerintem is az,nagyon bejövős nekem is :)
mennyi lenne rá egy új fényezés?

csiky944 2009.03.16. 12:27:55

@Érdekes: és mivan azzal aki hazatért? visszabutult? :D

Pasas 2009.03.16. 12:33:41

Én inkabb egy Astra classic II-t vennék. Asszem ennyi körül van az ára. Amúgy én is egy régi szarral járok, és ha meg volt kímélve előtted, és te is vigyázol rá örök életű. Kb.4 éve van nálam, 24 éves, óra szerint 500.000 van benne, és kopó alkatrészen kívül még nem kellett rá költsek. Azok is fillérekbe kerülnek. Akkor minek vegyek újat? Pedig vehetnék. Volt is. Az ment, a régi maradt. Amúgy @Opelfan jól leírta a lényeget a könyökléssel kapcsolatban. Volt már nekem is hogy nagyon drága autóban nem találtam a helyem.

The Good Boy 2009.03.16. 12:43:05

@Érdekes: vagy a német életérésből csak a gőg jött át neki:::) Bocs a gőgtelen kivételektől:)
@csiky944:
nem butul vissza, hanem még rátesz vagy két lapáttal (volt olyan dájcsban élő ismerősöm,aki valami "falusi" vw gyárban mosta fel a csarnok padlóját a munkások alatt, de itthon már a Golf4 fejlesztő csapatának z egyik vezető tagja volt,és persze mindenkinél mindent jobban tudott. (hogy miért nem új, kedvezményes dolgozói autót nyúzott, hanem sokéves japánt, arról soha nem nyilatkozott:::))

Bakacsi 2009.03.16. 12:45:17

ha már a suzukit mindenképpen szidni akarjátok, próbáljátok meg ezt:
www.hasznaltauto.hu/2807031_suzuki_samurai_1991

ez hibátlan..

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.03.16. 12:45:44

laja08:

"Ennek nem is VVT-s a motorja. Kb. ennyit a cikk(író) szakmaiságáról."

Ki kell mentsem Cikkíró Pistát. Felhívott, megkérdezte, az 1.5 vajon VVT oder nem.

Én meg mondtam, persze, csak a Swift 1.3 nem az.

Hülyeség volt, az Swift 1.3 és az SX4 1.5 nem VVT, a Swift 1.5-1.6, SX4 1.6 és az Ignis 1.3-1.5 viszont igen.

Szóval cikkíró utánajárt, csak a forrása átverte :)

Megyek, hamvat szórók a fejemre...

gygaabor 2009.03.16. 12:46:37

Nekem is alternatívát kellett volna hogy jelentsen tavaly egy ilyen autó. Tartottam magam, nem veszek Suzukit. Hogy miért?
Mert hazánk s autóstársadalmának prosztótuningos szakosztálya méginkább a sárbadöngölte nálam a Suzuki nevet. Nem elég, hogy az anno "mi autónk" Swifttel megalkotta a legigénytelenebb autót (ezt most mind külső, mind pedig fenntartási igényben értem), amely nagyon ronda és ráadásul tele lett vele az ország, még "Izirájder öcsém" matricás, SPORT (hehehe) feliratos Swiftek is borzolták a jóízlésemet, fehér színű, vaterán lőtt használt alufelnikkel, csokor Wunderbaummal a tükrön, Remus matricával a gyári hagyományos kipufogó fölött.
Igazi, szegényemberautója lett a Suzukiból a szememben. És persze nem azzal van bajom, ha valaki szegény, vagy pontosabban nem gazdag (magam is ide tartozom), hanem mert hosszú-hosszú ideig szánalmas faceliftek kivételével semmi, azaz semmi fejlődés nem volt Suzuki tájon, árulták az olcsó vasdobozt és pontosan abba a szürkeséget árulták, amit a szerző a cikkben lefestett.

Nem tudom.. igazából az új Suzukikkal már nem kellene hogy bajom legyen... ha az új Swift nem lett volna ilyen töpszli szar nulla hellyel, akkor lehet hogy meggyőzött volna anno. De végül Honda Jazz lett belőle és nagyon nem bántam meg.

KaPé 2009.03.16. 12:49:12

@Alf: Renault Modus 1100 kg, Volvo 940 1300 kg. Messze van a 900 vs 1800-tól.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 12:53:32

a jazz árban sem ugyanaz a kategória...

Érdekes 2009.03.16. 12:53:53

@csiky944: dehogyis, játsza a kis királyt a sok pór között ^^ lol :D

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 13:00:28

@prokee:
ezt nem értem, miért egyszerűbb hivogatni kétes információforrásokat, mint megnézni két másodperc alatt... a suzuki.hu-n ott van fekete-fehéren, hogy csak az 1.6-os a vvt...

Ha nem tudja a kedves szerző, legalább a forrásait megválaszthatná körültekintőbben ;)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.03.16. 13:01:16

Egyszerű a megoldás:
Kell venni egy másfél éves használt esixétet, lehetőleg bebukott hitelest, jó ócsón, a maradék lóvéból meg egy öreg tragacsot, amit időnként brahiból lehet buherálni, és hétvégén krúzolni vele egy kicsit. Így a káposzta is megrohad, és a kecske is megdöglik. Vagymi. :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 13:06:01

@Tie:
azzal az a baj, hogy a bebukott hiteles nem fogja neked olcsóbban adni, mert a tőketartozása kb 1,5-szerese a mostani új árnak... jóesetben...

Herman 2009.03.16. 13:07:10

@stellaz1:

Aki megteheti, hogy "benzintemetőkben" tengesse a dugókban az idejét, jól teszi.
Talán ők meg az 1.0-ás olcsójánosokon derülnek jókat, amíg a full bőrös, menet közben nézhető TV/DVD-s, 200-300+ lovas luxuskocsijukban üldögélnek.

Kinek a pap, kinek a papné.

Herman 2009.03.16. 13:08:15

Groteszk összehasonlítgatni ilyen szinten a kategóriákat......

ommm 2009.03.16. 13:10:27

@makimalyom: Virág Elvtárs. Én vagyok a hibás, ide lőjön!
A sztori egyszerű.
Megnéztem itt:
www.suzuki.hu/pages/display/auto/modellek/sx4/muszaki_adatok

Ahol láttam, hogy nem VVT, ellenben a Swift 1.5 VVT, ugyanilyen furattal, lökettel. A 3 lóerőnyi különbség okán először arra gondoltam, hogy ugyanezen VVT motor némiképp módosított, gyengébb változata lehet az SX4-ben, hiszen teljesen logikátlannak tűnt ugyanazon motorcsalád két különböző típusát szerelni a két modellbe.
Ezért aztán felhívtam Prokop kollégát, akit Suzuki-Kia-Hyundai-Trabant vonalon egy meglehetősen jól informált embernek tartok. Tévedett, előfordul, gyorsan kellett az infó, ez van.
VVT törlendő, benyomás ugyanaz.
És NEM bántottam a konkrét tesztpéldányt, túlzott kritikát nem lehet támasztani vele szemben (pedig sok labdát dobott fel magasra), hiszen amire van, arra jó. A világ nem csak puccos tesztautók tömege. Erre leginkább a Soul és az SX4 emlékeztetett. Más-más módon.
Én kérek elnézést.

A félreértések elkerülése végett: nem vettem SX4-et, megvagyok a szarommal. Merő véletlen, hogy éppen akkor végeztünk rajta egy kisebb karbantartást.
Majd lesz poszt.

ipari_fostalicska 2009.03.16. 13:10:28

Azért ismét előjött a szokásos viselkedés a Suzukival kapcsolatban. És már megint teli vannak a kommentek az olvasott szöveg értelmezésével küszködő emberekkel. Ugyanis a cikk ÚJ autóról szólt, tehát teljesen értelmetlen dolog volt használt autókkal összehasonlítani. Én pedig személy szerint pont lesz@rom a jellemző magyar viselkedést és ha új autót kellene vennem, akkor minde bizonnyal elgondolkodnék az SX4-en is, mint alternatíván, aztán minden bizonnyal vennék egy Sandero-t. Mert szeretem ugyan az autózás élményét, de a racionális választás és a pénztárca nálam előrébb valóbb, mint a másoknak megfelelés. De nem veszek új autót, amíg a jelenlegi Swift ki nem rohad alólam. Márpedig nem nagyon fog még egy darabig...

Pasas 2009.03.16. 13:12:22

A bebukott autókkal az a baj, mielőtt lefoglalják a tulaj kiberhel belőle mindent, +még szarrá is hajtja.

Herman 2009.03.16. 13:14:09

@Pasas:

így igaz. Ha megnézitek pl. licitautot, meg a hasonló oldalakat, egyben lévő autó alig akad....1-2 évesen sokkal lepusztultabbak, mint egy 10 éves.

Neszójjábe__ 2009.03.16. 13:22:42

Szasztok!

Jó kis csikk ez, nem kell fujjolni. Meg kell hagyni, a mostani suzukik kitesznek magukért árban és minőségben egyaránt, de azért találni ennél jóval olcsóbbat persze újan. Egy korábbi cikkben olvastam hogy mé mindig kapható kocka lada. Mi történetesen 6 éve vettük a mi kockánkat (2107, 1500, 5gang). Az árról csak annyit hogy akkor volt 1 millában az autó, mikor már rendszámmal az orrán, CD lejátszóval a műszerfalban elkezdte róni a kilómétereket (manapság is kb ennyiből jönne ki). A fogyasztás 6-8 literig alakul, ami szerintem nem vészes, abból a másfél millás különbségből bőven tankolnék egy darabig meg az alkatrész utánpótlás is meg lenne oldva.
Nem vagyok elfogult, ez is egy javaslat az óccsó új autóra.

Mazdafan 2009.03.16. 13:24:02

Nem értem a magyar mentalitást. Az SX4 egy jó kocsi. Volt szerencsém Hollandiában egy 1,5 GC-hez nekem is voltak előítéleteim. De sajnos a mindennapokban igen is használható jó kocsi. Volt hogy mentem vele egyhuzamban 450km-et és majdnem olyan kényelmes mint a MAZDA3-asom, Jó oké magasabban ülök, kicsit rövidebb az ülőlap, de nem zavaróan. Nekem tetszik, és el kéne felejteni a suzuki utálatot. Meglehet nézni az ADAC statisztikáit. Az első 15 autó a hibalistán amik a legkevesebbszer hagyják ott a tulajdonosaikat: Toyota, Mazda, Subaru, BMW, Ford, Mitsubhisi, Seat, Suzuki, Opel, VW, Fiat, Skoda, Renault, Citroen, Peugeot,

zöldi 2009.03.16. 13:25:37

@Neszójjábe__: Kocskát én is vettem volna,de már újan nem lehetett itthon forgalomba helyezni.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 13:29:01

@ommm:
jójó, ez már csak rosszindulatú kukacoskodás volt részemről.

Annak folyományaként, hogy a beígért javítás ellenére a 14 canti, még mindig csak 14 ;)

csiky944 2009.03.16. 13:29:37

@Mazdafan: nem akarok kötekedni,de a mazda3 sem egy kényelmes autó,kemény az is,mint általában a japánok

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 13:32:08

@Mazdafan: "De sajnos a mindennapokban igen is használható jó kocsi. "

ezt a sajnos-t nem tudom mire vélni...

primatus 2009.03.16. 13:40:02

Nekem nincs új(szerű) autóm (sajnos) és szívesen használnék egy ilyen fikázott szerkezetet, hogy megszűnjenek a sokat használt autóknál jelentkező gondjaim. Bárki írogat hülyeségeket róla, nem rossz kocsik ezek a Suzukik. A cikkben pedig érdekes ez a nem megy, gyenge és hasonló kitételek, mert a mihez képest kérdése kimarad....
Leírták a teljesítmény adatokat, amit megnéztem a Suzuki.hu-n is. Nos, az 1,6-os csak valamivel erősebb, de az 1,5-ös végsebessége, gyorsulása jobb és kevesebbet is eszeget ehhez. Gyári adatok alapján mondom. Az érzet lehet más, ami nagyrészt hangok és szubjektív dolgoktól eredhet. Az adatok mindenesetre mást mondanak...

Azt pedig sohasem értem, hogy egy átlagos használatra szánt kocsin miért hiányolnak +40-50LE-t, még a VW TD-ken is... Hova kell ennyi paci az általában rövidnek tekinthető használati távolságokon? A 100LE környéke (benzineseknél)teljesen megfelelő az átlagos használathoz és ezeket még takarékosan lehet etetni. A 175-ös végsebesség, pedig mihez nem elég? 160-at még tele pakolva is megy, így nem értem, hogy mi a gond.... (Aki meg mást akar, vagy gondot a nyakába, az majd vesz mást.)

Leadfoot 2009.03.16. 13:43:02

@Blogerovac: Pontosan erről van szó. Egyesek nem tudják fölfogni, hogy a másik ember másmilyen szempont alapján választ autót.

Én is félig-meddig autóbuzinak tartom magam. Szeretem az ilyen-olyan régi vasakat. De mivel emellé műszaki antitálentum vagyok, nem engedhetem meg magamnak, hogy olyat vegyek. Két autót nem tudok fenntartani, napi használatra pedig megbízhatóbb gép kell, mert én max. egy izzót tudok kicserélni rajta. És nem szeretném a fél fizetésem a szervízben hagyni, és fogni a fejem, hogy addig mivel járjak a 70 kilométerre lévő munkahelyemre.

Szóval a "bütykölős" emberfajtát. De mellette azt is föl tudom fogni, hogy vannak olyanok, akiknek az autó csak egy tárgy. Nem kötődik hozzá érzelmileg, csak legyen új, legyen rajta garancia, vigye el A-ból B-be. Én nem ilyen vagyok, de értem, hogy van, aki máshogy gondolkozik ilyesmiről, és ami a lényeg: nem nézem hülyének ezért.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 13:49:09

@primatus: hát igen, ha erre azt mondja, hogy "minimálmotor", akkor mit mond a méltán nagyraértékelt vw 1.2-esére, ami hasonló nagyságú, és súlyú autókba, mindenféle rosszérzés nélkül belepakolnak?

na, az a minimálmotor kéremszépen...

vagy ugyanabból az 1.4-es octáviába?
pláne...

Érdekes 2009.03.16. 13:50:38

@Herman: @Herman: Szerintem meg , dedós és egyben butaság is.Mármint aki így akarja összehasonlítani.Felületes,egyszerű és együgyű.Vannak tisztességes ismerőseim, akik "csak" egy kis stiftbe ülnek, ellenben volt már olyan taggal szerencsém, aki az emlegetett kategóriában autókázik (2-300ló luxus autó) és csempészik, pénz hamisítás..bankok stb.Ne akarjunk már így elítélni embereket, mert lehet, hogy érdekes dolgok jönnek ki...

Ottopappa 2009.03.16. 13:59:51

Ennyi sznob pöcsfejet... Persze, hogy nem ez az autók etalonja, de arra, amire kitalálták, hogy egy viszonylag kényelmes, megbízható, relatíve olcsó autó legyen mindennapi használatra, arra tökéletesen megfelel. Nekem simán kéne. Sőt, leszek olyan perverz, hogy azt mondjam, még egész jól is néz ki szerintem.

Leadfoot 2009.03.16. 14:02:02

@orbán cigány takarogggyyyyyy: Ugye tudod, hogy ez az összehasonlítás úgy ahogy van hülyeség?

Teljesen más kategória, teljesen más futásteljesítmény, ez egyikből a csúcsmodell.

Egyébként épp ezt írtam. Tegyük föl, hogy van az embernek X pénze. Ennyiért lehet mondjuk venni vadiúj Suzukit, 3-4 éves alsóközepest, 6-8 éves hot hatch-et, 10 éves luxusautót, stb-stb-stb. Nyilván az adott pénzből minél újabbat veszünk, annál kevesebbet nyújt. Viszont minél régebbit, annál többe kerül a fenntartása. Mindenkinek meg kell néznie, mire/mennyit akarja használni az autóját, mennyi pénze van fenntartani és hol van a "metszéspont", ahol találkoznak az igények, és a realitás.

Pl. meg lehet venni egy ilyen BMW-t, ha akkora balek vagy, hogy elhiszed a 100ezer kilométert. Aztán teszem azt kiderül, hogy gombócba volt törve, és az első évben annyit ráköltesz, amennyiből a Suzukit kb. 5 évig cakk-pakk (adókkal, szervizekkel, stb.) fenn tudod tartani...

Ottopappa 2009.03.16. 14:06:04

@makimalyom:
Faternek 1.4-es újabb fajta Oktávja van, és hidd el, nagyon szépen megy! Nagyrészt városban használja, oda tökéletes, sőt, az első 3 fokozatban egész dinamikus is. Egyedül nagyobb tempónál előzésnél kell egy kicsit rászámolni a befejezésre, de ez legyen a legnagyobb baj. Meg elbírna egy hatodik fokozatot, mert autópályán 130-nál 3800 körül forog, de ott kb 3 havonta egyszer van használva, úgyhogy na... Ne ítélkezz, amíg ki nem próbálod.

2009.03.16. 14:11:57

Nagyjabol az elso 100 hozzaszolasig jutottam, de elkeserito, hogy mennyi buta ember van meg ezen a blogon is. De tenyleg...

primatus 2009.03.16. 14:16:09

@makimalyom:
1.4-es Fabia (1db) és 1.4-es Octavia (2db) van a cégünknél. Újak... Az előző Octavia -k a napokban fikázott 1.6-os 102 LE-sek voltak. Azokkal lehetett haladni és nem ettek rosszul.
Na ezek a mostaniak....röhejesek. Ekkora vasba 75-80LE-s benzines motort tenni....
A Fabia pedig éppen áll, mert előjött a típushibája(elektromos kormányszervo és a valószínűleg féklámpakapcsoló okozta hibajel).

BushDoctor 2009.03.16. 14:16:40

@A Futrinka utca lakója: Aha..nekem volt, amig el nem lopták ezt a "kis földi menyországot". Amig nálam volt 4 évig, 9szer voltam vele komolyabb elektronikai vagy más motor-probléma miatt szervizben, ott hagyott úton, út mellett, külföldön és idehaza.
.
Most SX4 1.5 GS-em van. Megy. Nem hagy ott. tele van extrákkal. Belefér a család. Az hogy időnként a totalcar belerúg egyet azt meg úgy veszem, hogy amolyan TC-s hagyomány a suzukit savazni, mert a magyar szuzuki le se szarja a totálkárt és ez a karottának meg a többieknek bassza a csőrét már 5 éve.
.
Tipikus magyar majomkodás : ami idehaza készül az FOS. Ennek az autónak pl. az USA-ban tök nagy respectje van...olcsó, keveset fogyaszt, nem kell szervizbe hordani. EZ LENNE A BAJ ? Vagy csak a döjfünktől és a beképzeltségünktől nem fér be a fejünk az első ajtón ????

csiky944 2009.03.16. 14:16:44

@ruskyy: te biztos intelligens vagy és mindenki számára okos is
még véletlenül sem eshet meg,hogy valaki máshogy gondol valamit és téged meg hülyének néz

ilyeneket ne írj le itt,mert neked ugranak

Aldo Moro 2009.03.16. 14:19:53

Tudjátok mikor gyorsul 11-et egy 99 lovas 1130 kilós autó ilyen rövid váltóval? Hogy egy klasszikust idézzek: amikor a pina kelepel.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 14:20:38

@Ottopappa: nyilván egy új autó menjen szépen, akármilyen motorja is van.

Elnézést ha megbánottam a Oktáv/Fábián tulajokat, nem állt szándékomban. Mindössze arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy mennyire nem szerencsés minimálmotor-nak hívni ezt a kis 1.5-öst.
Amire kitalálták arra elég. Mintahogy feltehetően az 1.4-es Oktáv is, a jóval rosszabb kiló/LE aránya ellenére is.

Versenyautót pedig a versenypályára.

Herman 2009.03.16. 14:21:00

@Érdekes:

Ha megnézed, hogy mire reagáltam, akkor lehet hogy belátod, hogy amit írtam, az is egy nézőpont, és igazság.
Nagyon sokan vannak, akik VALÓBAN megdolgoznak azért, hogy luxus életvitelt engedjenek meg maguknak....

te vagy az, aki általánosít.

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 14:21:58

@BushDoctor: neked készül, légy vele boldog. Nem bántásból mondom.
Kevesen vannak, akik hajlandóak szívni azért, hogy utána autózhassanak egy jót. Az átlagnak marad az átlagos unalom.
Én se izgulok fel egy dizájnos hajszárítótól..

Herman 2009.03.16. 14:23:57

Amúgy meg nincs is értelme vitatkozni ezen a dolgon...

Valaki jól elvan az új, 120 hónapos futamidőre vett modern szappantartójában, valakinek meg a kerti fűnyíró traktora többe került. Ennyi.

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 14:26:18

@Herman: mintha azon lehetne lemérni, mi milyen jó és ki mennyit ér, hogy mennyi a pénzben kifejezhető értéke :)

primatus 2009.03.16. 14:27:35

@makimalyom:

Városban rendben van, de beragadsz a teherkocsik mögé vele, mert előzni elég nehéz vele. Ezek tények és szerintem Ő sem állított mást. Öreguras használatra O.K.
Persze igazából, ha előzgetve haladok, akkor is max. 5-15 percet nyerek vele, tehát elég a motor, de Én szeretem az előzést minél hamarabb megoldani, befejezni).

Alhazred 2009.03.16. 14:30:21

...aki meg egy ladából ül át, annak erőgép az sx4 meg az oktávia is.

ciel 2009.03.16. 14:30:34

Na most, ha a cikk fõhõse az SX4 helyett tegyuk fel egy zsiruj BMW M3-t vesz akkor mit berhel rajta a garazsban hetvegen?
A krokidilemelot max a teli nyari atszereleskor veszi elo, a hidegvago meg banatosan rozsdasodik a fiokban.

Praktikus cikk, gyakorlatilag barmelyik uj auto tesztjekent hasznalhato.

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 14:31:42

@ciel: ok, akkor most indítsuk be, és menjünk vele egy kört :)

2009.03.16. 14:32:16

@csiky944: Nekem aztan ugorhat az, aki akar. Szerintem te is tudod mennyire erdekel. Egyszeruen elkeserito a sok komplexussal es szovegnemertelmezo kepesseggel megaldott joember, aki itt irogat.

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 14:33:48

@Leadfoot:

akár hiszed akár nem elöbb venném az E60at
mint a csoffadt esikszétet és szerintem nem vagyok egyedül kevesebb mint 100ezer ft a különbség árban,de valójában univerzumok választják el egymástól a két autót ültem esixétben és egy rémálom volt azaz undorító szar beltér lehangoló,aki megveszi önszántából az egy barom szerintem,ha ingyen adnák akkor se kéne

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.03.16. 14:36:58

@BushDoctor:

>Az hogy időnként a totalcar belerúg egyet azt meg úgy veszem, hogy amolyan TC-s hagyomány a suzukit savazni, mert a magyar szuzuki le se szarja a totálkárt és ez a karottának meg a többieknek bassza a csőrét már 5 éve.

Mert te még nem láttál egy SX4 teszten örjöngeni Suzukis kereskedelmi vezetőt. Én meg igen. És nem a Totalcart szidta, hanem a vezetőséget, amiért nem votlak képesek rendes tesztautót adni. Rácz Tamás meg tesztelte azt, ami volt, az SX4 eladásokon meg is érződött. De az az 1.6-os dízel volt.

primatus 2009.03.16. 14:39:12

@orbán cigány takarogggyyyyyy:

OFF
Már elnézést, de jó lenne, ha egy új (már nem rasszista) névvel regisztrálnál.
Köszönöm!

csiky944 2009.03.16. 14:40:49

@Alhazred: nono,egy duplakarmantyú azé 130-ig szépen veri az 1,5sx4-et meg octaviát

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 14:43:35

@primatus:

ez egy rendes név ha gondod van vele sajnállak

primatus 2009.03.16. 14:47:56

@orbán cigány takarogggyyyyyy:

Érdekes fogalmaid vannak erről a dologról. Nem Engem kell ebben az ügyben sajnálni, főleg nem neked (csupa kis betűvel)!

The Good Boy 2009.03.16. 14:52:10

na alakul az 500 komment... a fele már meg is van. Úgye milyen egyszerű? Végy egy suzukit, kicsit fikázd*/dicsérd*, a reklámozók pedig már dörzsölhetik is a kezüket:) Ennyi meg egy bambi. Bonuszként lehet röhögni a hozzászólókon, hogy milyen apróságokon képesek összeugorni. É igen már elkezdődött a bmw vs. suzuki csata is, ami újabb pár száz kommentet fog eredményezni. De én ezeket már mind leirtam vagy 100-al arrébb:::)))
* nem megfelelő törlendő:)

megint 2009.03.16. 14:53:42

Érdekes ez a név dolog, baloldali rasszista lehet a tag:)

megint 2009.03.16. 14:54:53

hihi, bmw vs suzuki? Ki veszi ezeket egy kalap alá? Max egy lelkes suzukis.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.03.16. 15:02:34

@primatus: ne essünk bele mindig abba a hibába, hogy keverjük a szezont a faszommal...

Nyilván egy gyorsabb autóval könnyebb előzgetni. Senki nem vitatja. Mintahogy azt sem, hogy létezik gyorsabb/erősebb az sx4-nél.

De. Nézzük már kategóriáján belül! Tehát kérdem én, hogy ez az 1.5 mihez képest minimálmotor? az 1.2-es fábiánhoz képest? Vagy a 65lovas kilóhoz képest? vagy az ős 1.4 astrához képest?
Ne a bmw-hez hasonlítsuk már, kéremszépen...
Mutass olyan autókat, EBBEN a kategóriában, ami újonnan 2.5M, és jobbak a menetteljesítményei.
És ha annál akarunk maradni, hogy MINIMÁLMOTOR, akkor többet is mutass :D

primatus 2009.03.16. 15:09:12

@makimalyom:


"ne essünk bele mindig abba a hibába, hogy keverjük a szezont a faszommal..."

Szerintem ezt nem Nekem szántad.....
Én ezt nem vitattam.

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 15:12:37

@primatus:

A kisbetűs névválasztásom szándékos volt csak hogy lásd mennyire "kedvelem" az illetőt.
Na de tudod nagyon nem érdekel mit gondolsz.

Érdekes 2009.03.16. 15:13:35

@Herman: Jah, szóval általánosítok, és nem dedós dolog és butaság így összehasonlítani.Jó, hát te tudod..minden ember más.

primatus 2009.03.16. 15:17:46

@orbán cigány takarogggyyyyyy:

Ha kis betűvel írod a nevét, az rendben van. Egy véleményt jelez. De! Te így egy rasszista, sekély értelmű, felszínes ember(?) vagy. (Bármilyen oldalhoz tartozónak is gondolod magad.)

Nem sok fagyit ennél meg, ha rajtam múlna.

Érdekes 2009.03.16. 15:17:55

@Érdekes: Jah igen...elég sok nézőpont és "igazság" létezik, ha úgy nézzük ahogy te...Máskérdés, h ez alapjáraton is nettó hülyeség.De mind1.
(azért csak a hecc kedvéért, menj már plz végig a körúton, és kérdezgesd meg azokat akiknek 6-os bömösük van, hogy ugyan mibű..Nem mintha érdekelne, de ez a párhuzamotok, kénytelen kelletlen a zsebekben turkálóson és egy "kozumberögzöttségen" alapul).
Mert ugyan, mennyivel jobb ember az, aki egy kis autós kiröhög?mégis?FŐleg, ha összelopta...Mert aki nem összelopja, az tiszteli annyira a másikat, h tudja, nem egyszerű...
De mind1, lehet neked másképp jött a dolog, vagy szerencsés vagy, ezért nem is fogod megérteni.MInd1, tiszteld a másikat.

stellaz1 2009.03.16. 15:23:30

jaja, tényelg az lehet a gáz, hogy a suzuki nem ad hivatalos tesztautót a TC-nek

Érdekes 2009.03.16. 15:23:31

@ciel: De most nyílván a szutyukit kellett elővenni, úgy jó búlvárosan blikkmódra, hadd foggyonazárú..Egyébként az esixét annyira nem gyün be :S

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 15:29:25

@primatus:

na most ki a rasszista? ha jól látom te vagy az :D
felszínes én??? mert kiírtam a véleményemet orbán vagy hogy sértettelek a kiírásommal?vagy kisebbségi tag? ne haragudj ha a lelkedbe tiportam :D

stellaz1 2009.03.16. 15:29:50

Sokan ülnek elhasznált, kék füstöt eregető, szakadt német luxusautóban, és tankolják a 25 literes fogyasztást egy olyan kocsiba, amivel én szégyenlenék bárhol megjelenni.

Arra már nincsen gempa, hogy rendbe tegyék, vagy csak karban tartsák. Sok ismerősöm vett középkategóriás vagy nagyobb autót új kisautó áráért. A lelkesedés addig tartott amgíg rá nem jöttek, hogy a 4 gumi vásárlása sem úszható meg 200 000 ft alatt 40 000 helyett, féktárcsa, egyéb kopóalkatrszéek is sokkal drágábbak, a caso megfizethetetlen rájuk, biztosítás 2X annyi, fogyasztás, xenon cseréje 250 000, 5 ezer helyett, stb, stb., stb

És akkor még nem romlott el semmi.

Ezért létni annyi drága, de lepusztult autót, amin már csak a név mutat valamit.

Agr3ssor 2009.03.16. 15:31:24

@ciel: Az általad említett autó vevőközönsége többnyire olyan forma, amielyik azt sem tudja mi a torx csavar... Azok nem szerelnek semmit, hanem max szereltetnek...
Ráadásul hidd el, ha Te arra használsz egy M3-ast, amire eredendően készült, akkor azt bizony gyakran kell szerelőhöz vinni... Gondolok itt fékbetét, meg gumiproblémákra...

@ommm: Te meg ne foglalkozz a kritikákkal, mert 80 iq felett érthető, hogy miröl szól a cikk, és innen nézve MB1!!!!

stellaz1 2009.03.16. 15:37:41

@ommm: bocsánat, én fogok most ballanszírozni

Ennek a cikknek semmi értelme nem volt (max a kommentek), és mint autós cikk (teszt?) siralmas volt

primatus 2009.03.16. 15:39:53

@orbán cigány takarogggyyyyyy:

"Bunkó vagy Báxi"....

Fogalmi (és mentális) zavaraid vannak.
Az nem rasszizmus, ha utálom a bunkókat.

SsPL71 (törölt) 2009.03.16. 15:40:16

@BushDoctor: "Tipikus magyar majomkodás : ami idehaza készül az FOS. Ennek az autónak pl. az USA-ban tök nagy respectje van...olcsó, keveset fogyaszt, nem kell szervizbe hordani. EZ LENNE A BAJ ?"

A ZUSÁ-ban 2.0L benzinessel árulják, asszem 140 lóerő, sajnos itthon nem lehet ilyen motorral kapni.

Nekem is fűnyírómotoros(1.3-as) "új" stiftem van.
SX4-re cserélném, mert nagyobb lett a család, de sajna közeli ismerőstől azt halottam, hogy kicsi a csomagtartója, tehát családi autónak ebből szempontból nem megfelelő :(
A Sedan, meg nem tetszik.
BMW-re meg nem futja.

Volt bmw-m is(régi), jártam 520i, 528i, 535i-vel, w126-osal, Audi-val is (ezek cégesek voltak), ennek ellenére azt mondom, hogy nem olyan rossz a buzuki.
Persze, azért imádom a BMW-ket, viszont a hozzájuk köthető sztereotípiák nem alaptalanok ez tapasztalható minden nap.

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 15:44:53

@primatus:

csókolom te pszichológus vagy?nincs kin gyakorolni? :D menjél haza családodon gyakoroljál,ha van olyanod,köszi!!!!

SsPL71 (törölt) 2009.03.16. 15:46:41

gyurcsány hazaáruló fletó, lámpavasra!

w a s d 2009.03.16. 15:53:39

Ugyanmár, az illető nem szereti a 100folkcelziuszt, ezért csúnyákat ír a frontemberre.:D

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 15:54:49

@SsPL71:

orbán bácsi akkor minek nevezhető?ment az európai parlamentbe dumálni hogy ne küldjenek Magyarországnak uniós támogatást,az nem hazaárulás?

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 15:57:27

Ez nagyon alja szint, hogy orbán cigány takaroggy néven írogat valaki

Moodshooter (törölt) 2009.03.16. 16:02:04

"Be nem ázik, meleg van benne, már csak ezért is jobb, mint a bicikli."
Ezt talán nem kellett volna. Látszik egyikőtök sem egy nagy bringás. (Ezzel most nem a kocsit akarom leszólni.)

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 16:02:11

@A Futrinka utca lakója:

van Gyurcsány takaroggy névvel illető itt azért lettem én meg ellendrukker névvel mert miért ne,azon meg senki nem akadt ki ezen meg igen?

stellaz1 2009.03.16. 16:05:29

egy hülye százat csinál...

Aldo Moro 2009.03.16. 16:06:20

@orbán cigány takarogggyyyyyy: Csak éppen 2,5 milláért a BMW-nél adnak 4 felnit. Itt meg kész autót kapsz. Meg aztán a fenntartás sem mindegy. Ja, hogy használtra gondoltál? Az mióta egy súlycsoport? 2,5 milláért tudod milyen Cromát adnak? Na, ennyi értelme van az összehasonlitásnak.

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 16:07:05

van itt több száz hülye
csak én vagyok normális :

primatus 2009.03.16. 16:11:31

@orbán cigány takarogggyyyyyy:

Felfogod, hogy hozzá biggyesztettél még egy szót? Te (már elnézést) olyan homály vagy, hogy az már szánalomra ad okot.....

Ha csak "orbán takarogggyyy" lenne, az a te magán véleményed (persze nem ide illő, de más gond nem lenne vele)

Menj! Hallgasd a 95.3-at, mert ott most kiélheted magad!

(A magam részéről ennyi, mert már nagyon unom....)

SsPL71 (törölt) 2009.03.16. 16:11:36

OFF
@orbán cigány takarogggyyyyyy: Hát, "nembarátom", a kurváknak ne is, a nagycsaládosoknak meg minek, igaz?

De, lehet azért kaptak a kurvák, mert ez egy "kurvaország".

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 16:13:21

@Aldo Moro:

cromát se vennék mert német autó párti vagyok :P

SsPL71 (törölt) 2009.03.16. 16:15:57

@orbán cigány takarogggyyyyyy:
"német autó párti vagyok"

Ezzel el is mondtál mindent, hova szarjunk?

Moodshooter (törölt) 2009.03.16. 16:16:35

1. Én azt nem értem, hogy mit várt. És nem hinném, hogy a márkával van a probléma. Ezért a pénzért szerintem semmi formabontót nem fog kapni senki, csak max. használtan. Viszont azért vannak jó kocsik. Motorok és biciklik meg pláne.:)
2. "Dogmatikus gondolkodásmódja kizár mindent, ami francia, olasz, számára csak japán és német autó jöhet szóba"
AAAAAAnnyira uncsi már!!!!!!!!!!!!!!

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 16:18:08

@primatus:

Na most ha ránézel orbánra mi jut eszedbe?hófehérke? :D te nagyon nagy gyökér vagy de ezt már sokan mondhatták neked :P ja és homály vagyok?Kettő diplomával felsőfokú német és angol nyelvvizsgával,ha te mondod.
neked a szakmunkás bizonyítványodon kívül mid van???

Moodshooter (törölt) 2009.03.16. 16:19:21

Te meg minek politizálsz itt???? NEM EZ A TÉMA ezen a honlapon!

Moodshooter (törölt) 2009.03.16. 16:20:40

Ha ilyen agyoniskolázott vagy, akkor tudhatnád, hogy nem ide kellene írogatnod!

primatus 2009.03.16. 16:22:12

A te diplomádat itt látjuk oldalakon át....

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 16:24:55

@Moodshooter:

nem politizáltam ha észrevetted volna nem a kommentek 1%-át kéne elolvasnod csak,hanem a többit is,vagy ha nincs fogalmad valamiről inkább ne is szólj hozzá.

SsPL71 (törölt) 2009.03.16. 16:26:30

@orbán cigány takarogggyyyyyy: Gondolom ezt tapasztalat, ezek szerint te jól laktál 30ember szarától.
Te agyoniskolázott Isten barma.

A gond az, hogy intelligenciát nem adnak a papír mellé, ez is meglátszik rajtad.

Tudod van egy mondás ehhez kapcsolódóan: "Pénzt azt tudok adni, de észt, azt nem."

Moodshooter (törölt) 2009.03.16. 16:29:29

"Na most ha ránézel orbánra mi jut eszedbe?hófehérke?"

Ez a poszt cikkével függ össze, vagy az autókkal esetleg a politikával?????

Zoltec 2009.03.16. 16:30:36

Én az SX4-gyel majdnem pontosan igy jártam. Szerencsére használtan áron alul vettem, 50% kezdövel, ugyhogy hamar ki tudtam belöle szállni. (ráadásul még egy kicsit kerestem is rajta)

Hatalmas csalodás volt. Egy pár százezres, 10-15 éves használt kocsi, pl corsa, astra szintjét kényelemben, teljesitményben, minöségben épphogy eléri, és az SX4 akkor még használtan is 2,5 körül mozogott (természetesen a 10-15 éves kocsinál nem BMW vagy Mercire gondolok, és nem is szakadt példányokra, dehát a jo állapotut türelemmel ki lehet fogni)

Meg tudom érteni, aki vett egy alap SX4 GC-t 2,8-ért, 0Ft-tal, 120 hóra, havi 30-40 ezerért, aztán csodát vár és pofára esett. (Föleg akire rátukmálnak egy GS-t 4,9-ért, fizet havi 65-öt, és még csak leadni se tudja, csak ha ráfizet vagy 600 ezret..) Marad az, hogy "legalább nem romlik el", és ez legalább nagyjábol igy is van..

Asszem az az ember akit az SX4 megfosztott a barkácsolás szenvedélyétöl, talál más elfoglaltságot "önostorozás" cimszo alatt :))

Egyébként én szeretem a Suzukit, de az SX4 sztem melléfogás volt.. Ha már egy megnagyobbitott Swiftet árulnak joval drágábban, legalább vmi minöségi javitást is eszközölhetnének...

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 16:31:20

@SsPL71:

összekeversz magaddal :P
nagy szarrágó vagy "pajti" :D
ja és én étterembe szoktam vacsorázni
tegnap lazacot ettem egész jó volt,ha majd nagy leszel talán meghívlak egy adagra,hogy legyen értelme az életednek :)

Bambano 2009.03.16. 16:32:50

Új autó? Valami új anyagot szívtatok? :P

Ubul1 2009.03.16. 16:35:51

Most komolyan nem tom h miért nem lehet megfogni a cikkből amire rá akart világítani, hogy a lúzer melósunk 10-en fasz tudja hány év után végre kiköhögött egy megbízható kocsit. Most mi a fasznak vesznek egyesek kocsit, hogy benne lakjanak, vagy mi a szar?! Vagy h vakargassák a fakormányt és a bőrülést a dugóban? menni megy ez is, és pontosan tudja amire kell, nem kell tovább baszni az egyet a mocsokban, és szívni, hogy mikor áll meg legközelebb. És nem köszön vissza a sarki lehúzós autóbótos, meg bontósfaszi aki az ilyen barmokból él akik rég leírt szarokat hajtanak. Mert ugye az jóómegy 500ezer után is!
És akkor ugye sík véletlenségből van hogy fasz tudja hány százezer Swift meg más suzuki rohangál, mert mindenkinek elmentek hazulról mert új kellett olcsóért, vagy használt még olcsóbbért megbízhatóan... Kibaszott kicsinyes idióták!

Carfan 2009.03.16. 16:37:59

Ennek a cikknek mi az értelme? Mert szerintem az égvilágon semmi. Az autóról nem lehet megtudni semmit, ellenben két oldalon keresztül megy a rinya, hogy emberünk unatkozik, mert nincs mit bütykölni. Jó lenne végre normális cikkeket írni, ugyanis az utóbbi időben a TC a béka segge alatt van, ezzel a bajszos bohóccal az élen... Legalább is még nem olvastam tőle egy épkézláb cikket.

Ebben a cikkben nevezett borzalomban is összehasonlítja az akciós SX4-et a "3 milliós lendkerekes Fabiaval" LISTAÁRON. Hát no komment... Ha nem csak egy félóra alatt összecsapott vacakot dobna fel a TC-re, hanem venné a fáradtságot és írna egy olyan cikket amiből pl kiderül mit érdemes venni 2.5-ért manapság akkor valami értelme is lenne a dolognak. Biztosan nem vennék SX4-et újonnan, de használtan a nagy választékot és a feltehetőleg alacsony árát figyelembe véve nem egy olyan rossz autó. Egy barátom régi Swiftje volt nálam egy hétig és igenis szerethető kis autó a maga módján. Arra amire a magyar lakosság 80%-ának kell tökéletes. De itt persze mindenki hetente külföldre utazik:) Ja csak pénz nincs hozzá, de álmodozni jó róla és jól lehet fröcsögni a hülyeséget... Ilyen a magyar:D

yard (törölt) 2009.03.16. 16:38:03

Nem kívánok kötekedni.
De a Suzuki csak most, akciósan ennyi.
Egyébként a hivatalos ára a válság előtt majd egy millával több volt, ezzel a felszereltséggel. Ami, akármilyen jó autó iszonyúan magas (volt).
A mostani árak irreálisak, persze ez a vevőt nem érdekli, magyarán most kell venni.
Megjegyzem "jobb kiállású" kocsik is igencsak áron alul kaphatóak jelenleg, egy ideig még.
Tehát korrektebb lett volna az jelenlegi árak alapján összevetni: pl. mit kapok 2,5 és 3 milla között.
Az SX4 sztem kémyelmetlen, öncélúan otromba jószág, beltere semmitmondó. Az első ablak megoldása minősíthetetlen.
Mondjuk ennyiért elmegy, de van jobb is:)

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 16:42:06

ha a szarnak lenne négy kereke és ócsó vóna azt is venné a sok balfasz

csiky944 2009.03.16. 16:45:22

@Carfan: ha nem tudsz úszni,attól még nem a víz a hülye

Bambano 2009.03.16. 16:45:37

@stellaz1: nekem sok köbcentis, használt német autóm van, még garis korában vettem, nem szakadt, mert mániákusan rendbentartom, a zöldkártyán két rovatban is 0 a károsanyag kibocsátása. Ugyanolyan vezetési stílus mellet kevesebbet eszik, mint a haver 1.3-as ignise. Van, hogy sokkal kevesebbet. Akár 20 rugóért is vehetnék rá olyan gumit, amivel sok buzuki meg bmw jár, de én szeretek rendes gumin közlekedni, tojok rá, mennyibe kerül. Két évenként ráköltök, hogy vizsgán rendben legyen, egyébként csak olajcsere meg hasonlók.

Suzuki a ti autótok.

yard (törölt) 2009.03.16. 16:47:40

@Ubul1:
" Mert ugye az jóómegy 500ezer után is!
" Biztos? ez?
Az egész értelmetlen. Most akciósan ennyi, egyébként a válság előtt kb. millával több volt. Az igencsak drága egy abszolut rossz kiállású autóért.
Kényelmetlen, otromba, első oldalablak megoldás borzalmas.
Értelmesebb lett volna megnézni mit lehet akciósan kapni 2,5-3 milla között.
Biztos van jobb is.

Bambano 2009.03.16. 16:48:11

@Carfan: arról nem lehet cikket írni, hogy 2.5-ből mit érdemes venni, mert az összesen két szó: nagy levegőt.

Kifordított kacagány 2009.03.16. 16:49:35

@SsPL71: miért, forgalmaznak itthon olyan suzukit ami családi autó? ne már. egy autó nem attól lesz családi, hogy az egész család ezt használja, mert nincs más, hanem attól, hogy anya, apa, gyerekek és időnként a nagymama is elfér benne csomagokkal, mindennel ami egy jó családi programhoz kell. mindezt úgy, hogy egy hosszabb út nem úgy néz ki benne, mint a turistaosztály a pokol 9. bugyrába.

ciel 2009.03.16. 17:01:51

@Agr3ssor:

Nem az auto atlagos kozonsegerol, hanem a cikk föhöseröl irtam. Valojaban meg veletlenul sem az M3 megbizhatosagara celoztam hanem arra, hogy a krowa keszlet, krokodil es hidegvago ellenere sincs eselye egy autobuzinak egy uj autohoz hozzanyulni - leszamitva a kerekcseret + a szonyegek lesöpreset. Mar csak a garanciavesztes miatt sem.

Tehat amirol omm ir az SZVSZ nem az SX4 bune, hanem minden uj autoe.

Carfan 2009.03.16. 17:05:10

@csiky944: Miért szerinted ennek a cikknek van valami értelme? Sajnos én már unom ezt a TC színvonalat, csak arról lehet olvasni, hogy régi autó a jó. Az olasz szép, a francia kényelmes stb stb. Csak sztereotípiákról szól semmi másról. Objektivitás meg semmi. Ráférne az oldalra egy alapos modell (és szerző garnitúra) frissítés:)

csiky944 2009.03.16. 17:06:27

@ciel: miért szted mechanikailag bonyolultak lettek?
lófaszt
sok mindent megtudna csinálni otthon is az ember,ezt úgy mondom h márkaszervizben dolgozom és tudom,hogy mit hogyan lehet

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 17:08:48

@orbán cigány takarogggyyyyyy: őt még nem láttam itt, de neki is gratulálok ezúttal :)

Bau76 2009.03.16. 17:12:41

eszméletlen jó a cikk, telitalálat :)

yard (törölt) 2009.03.16. 17:26:35

@Kifordított kacagány:
A családi autó egy lób@szó nagy állat-jobb helyeken- amibe a fél ház belefér.
Egyetértek: attól még nem családi a kocsi, hogy belefér 2 felnőtt+2 gyerek.

yard (törölt) 2009.03.16. 17:30:15

De miért életforma az, hogy minden szabadidőt egy szar autó gányolása vegye el. Csakhogy legyen autó. Mikor annyi szép dolog van:maunikasó, győzike, vacsoracsata, stb:)
De komolyan van (legyen család), normális kikapcsolódás, kultúra, tanulás, stb. Nehogy már egy szar vas töltse ki az életünket.

Krisi 2009.03.16. 17:34:10

Szerintem is a régi autók a jók, ezért is olvasok totálkárt, azon belül is CsikósZsolti4/b-t meg Ommm-ot :)

Csatlakoznék egy előttem szólóhoz, miszerint 80-as IQ felett egy átlag embernek átjön, hogy miről szól a cikk. A többiek meg jönnek anyázni :)

Szavazás meg egyértelmű, én is vigyorgok a "régi szaromon" :)

Carfan 2009.03.16. 17:38:27

@yard: Így van és ez unalmas már a TC-ben, hogy csak a maguk hülyeségét fújják mindenféle objektivitás nélkül. Múltkor véletlenül láttam valamilyen autós műsort az M1-en és egészen kellemesen csalódtam. Tesztelt a pasi X autót és korekten objektíven elmondta, hogy neki ez pl nem tetszik a komor belső, DE VANNAK KONZERVATÍVABB VEVŐK AKIKNEK TETSZIK. Ennyi. Ugyanez TC-ben: Szar unalmas nem tetszik fujj fujj. Egy újságíró legyen már objektív könyörgöm. Régen Winkler és Bazsó legalább belecsempészett annyi iróniát és gúnyt, hogy az ember akkor is röhögött ha a kedvenc autóját szólták le. De én úgy érzem ma már csak az eszetlen fikázás megy. Ez unalmas meg komor és szent meggyőződéssel az a konklúzió hogy márpedig ez SZAR mert a kedves "cikkírónak" nem tetszik. Lehet ez sok emberkének nem fog tetszeni, de nekem már csak Csikós írásai tetszenek meg néha ha Winkler ír a több hagy némi kívánnivalót maga után. Jó lenne ha nem jutna az oldal is a tévéműsor sorsára:(

loláb 2009.03.16. 17:40:34

@yard:
Egyetértek, de ehhez hozzátartozik az anyagi része is: nehogy már egy szar autóra keressünk...

Az autónak szeritem a harmadik-negyedik dolognak kéne lenni a preferencialistán:
lakhatás
iskola
nyaralás/kikapcsolódás
autó

Ehelyett sokaknál az első-második, és veszik hitelre az újat, vagy a lepukkant német nagyvasakat, és hüledeznek a téligumi meg a szervíz árán...

loláb 2009.03.16. 17:43:04

@Carfan:
"...DE VANNAK KONZERVATÍVABB VEVŐK AKIKNEK TETSZIK..."

Nem ettől lesz objektív egy teszt, ez csak udvarlás a forgalmazónak, hogy legközelebb is adjon tesztelni autót.

Ez az, amit a TC-n nem csinálnak (tak sose), ezért nem áll velük szóba a POHU se, meg ezért van egyre több szlovák tesztautó.

SilverGhost 2009.03.16. 17:43:22

Az oké, hogy páran nem értik a cikket... De emberek, végre az értő olvasás is legyen divat... A szerző egy átlag magyarról ír, aki megunta a régi szarát összekuporgat 2,5 millát, amiből kijönne egy jobb swift, de mivel mindenkinek az van, ezért ő rögtön feljebb nyúl és egy full fapad esix4-et vesz... Namost ő ezt a full fapad esixet teszteli... És inkább ez egy paródia a nagy átlag magyar autóvásárlóra nézve...

Carfan 2009.03.16. 17:47:28

@loláb: Igen a "régi" TC valóban így működött, hogy "megmondták a tutit", de valahogy sokkal kultúráltabb és szórakoztatóbb módon. A mai már csak a régi erősen "izzadságszagú" utánzása. De lassan ideje lenne elővenni a dezodort...

yard (törölt) 2009.03.16. 17:49:52

@loláb:
Mondta nekem egyszer egy okos ember (nem itthon): a vagyonod (nem a pénzed) max 15, de inkább 10%-a lehet csak autóba fektetve. És nagyon igaza volt. Nézzünk csak körül. Túl vagyunk autózva a lehetőségeinkhez képest, és akinek minden vágya az életben csak egy autó, az úgy is viselkedik, mint aki a csúcson van. De őszintén ki a sz@rt érdekel manapság, hogy ki mivel jár? Ma már nagyon kevés kocsi van, amit tényleg megnéz az ember. És amit nem néz meg, abban a körben benne van a Suzuki és BMW is. Magunknak vegyünk autót, ne a külvilágnak, mi érezzük jól benne magunkat és ez a lényeg.

loláb 2009.03.16. 17:53:39

@yard: Tökéletesen egyetértünk.

Nores 2009.03.16. 17:55:25

ez a "ki fingja tele az ülést" duma kicsit már erőltetettnek tűnik...
aki az orrával "ül" az ülésen, vagy normál pozícióban érzi a bűzt, de megvette a kocsit, az csak szagolja. ellenben nem tök mindegy?
használt a kocsi és kész! mennyivel jobban hangzik (és szalonképesebb jelző), mint ez a prosztó baromság :)

loláb 2009.03.16. 17:57:33

@Carfan: A régi TC szerintem is jobb volt sok szempontból (de pont nem a régi autós része romlott le), de akkor is a véleményüket írták meg. Ezen nem kéne változtatni, a cikkek anyagán, esetleg a felkészültségen már lehetne.

megint 2009.03.16. 18:01:34

Ha már polizáltok, ugye tudjátok hol lehet ibolyát találni? A bokros mögött.
Nem értem, ha orbán roma, akkor ferencnek, meg a tojásos demszkynek imádnia kéne őt, mert mostanában rádöbbentek , hogy imádják őket.

foolproof 2009.03.16. 18:09:53

@Bambano: Az Opel meg a tied, nagyfiju. Ezert tart itt az orszag, mert fostaligabol is lenezi az egyik a masik fostaligast. Biztos jo oka is van ra, de meg mennyi!

Sanzistift 2009.03.16. 18:11:31

Nos, újonnan én sem vettem volna, de használtan már jobban megéri.
Akinek alulmotorizált, az vegyen vényócat, és örüljön neki.
Aki meg eleve hideglelést kap egy suzukitól, az ne tesztelje, mert abból sosem szokott jó kisülni. Feltéve, hogy ez teszt volt, mert semmi érdemlegeset nem tudtunk meg, azonkívül, amit 5 perc alatt össze lehet gúglizni.

Szerénytelen véleményem szerint, akinek egy suzukinál jobb autója van, az örüljön neki. Ha az még perverz örömet okoz neki, hogy belerúg a "köcsög, csóró" suzukitulajdonosba, az nem a suzukis hibája. És ne a suzukisnak kelljen már önkontrollt gyakorolnia, mert kikéri magának.
Egyáltalán, miért kell bántani a suzukit?
Talán azért, mert divat, vagy azért, mert annyira mégsem szar, mint emlegetni szokás?

Játszunk olyat, hogy akinek nem holland bőrbútora van, az köcsög?
Nekem sincs, akkor én is az vagyok?
Mennyire értelmes ez a márkavita?
A nyakamba a rozsdás bökőt, de ha a kocsi orrán más embléma feszítene, akkor a kis csomitartó 270/1050 liter praktikusan pont jó lenne, mert nem egy nagy batárral kell szállítani a sok levegőt. Elvégre van utánfutó, meg tetőcsomitartó is a világon.
Akinek pedig pár napos bevásárlás nem fér bele az SX-be, az nem vásárló, hanem akcióhajkurászó hörcsög.
Ha más lenne az embléma, akkor el lenne nézve az a oszlop is, elvégre német, francia, amerikai márkákon is előfordul a jelenség, és akkor annyira már nincs is útban.
Az csak winklert érdekli, meg az őt fenntartás nélkül éljenző embereket, hogy a műszerfal legyen pihepuha, mert lehet hogy nem is műszerfal, hanem kispárna... ???
Megemlítem még a gyorsan kopó féktárcsákat, ami jobbára vezetési hiba.
A fogyi meg olyan, amilyen, ebben benne van a pisiminőségű magyar benya, mert németországban én érdekes módon tudom hozni a gyári adatokat, ha akarom.
Valószínűleg egy más autó által elfogyasztott 8-11 liter kevesebb, mint alanyunk 6,5-9 literje, amit nem értek, de biztosan én vagyok a hülye.

Hirtelen ennyi.

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 18:11:43

@yard: De őszintén ki a sz@rt érdekel manapság, hogy ki mivel jár?

HRHSSRRNCCHN urat. Állandóan azt vagdossa mindenki pofájába, hogy milyen BMW-i voltak eddig. Pedig a lófaszt se érdekli.

Sanzistift 2009.03.16. 18:13:39

@yard: Nem is családi autónak adják el.
Az SX4 kategóriája a kisautó. Ahhoz képest viszont becsületesen el lehet benne férni.

Carfan 2009.03.16. 18:14:05

@loláb: Szerintem sem a régi autós rész romlott, mert pl Csikós "romgyűjtő" írásai szerintem teljesen jó. Én az ilyen semmitmondó cikktől mszom falra, mint a mai. Oké mondja meg a véleményét de valami humor vagy irónia legyen benne. De ez a mai is egy mondatban összefoglalva: "Hülye aki SX4et vesz". Ennek mi értelme? Max szegény szerencsétlen aki megvette 120 hónap hitelre az SX4esét és eddig szerette, most esetleg megutálja mert a "neten azt olvasta, hogy szar". Az ilyen teszteket kellene kicsit objektívebben leírni. Egyértelmű, hogy nem ez a járműgyártás csúcsa, de egy átlag magyarnak megfelel. Ha használtan veszi még anyagilag is egész jól jár vele. (újként hülyeség megvenni szerintem is) Ennyi nem több nem kevesebb. De attól senki sem lesz boldogabb, hogy ez a jóember osztja az észt a harcsabajusza mögül, mindenféle humor vagy irónia nélkül.

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.16. 18:14:13

@orbán cigány takarogggyyyyyy:
egyébként az "illető" a 4 osztályt végzett nagyapám szavajárása.
bírom az öreget, de nem a műveltségéért. odaállhatsz mellé.

foolproof 2009.03.16. 18:15:07

"Mondta nekem egyszer egy okos ember (nem itthon): a vagyonod (nem a pénzed) max 15, de inkább 10%-a lehet csak autóba fektetve."

Na most azert nagyon nem mindegy, hogy milyen taligarol van szo. Egy EB110 Bugattiba szivesen befektetnem az osszes penzem:) Amugy, mivel az auto inkabb viszi, nem hozza suskat, ezert irasodban van egy kis igazsag. Na de hat nem volt meg tul regen a Kadar-rendszer, nem, tudott meg raunni a paraszt az autobosegre elegge!

Sanzistift 2009.03.16. 18:22:24

@foolproof: Ezek szerint, aki végre a nemrég elmúlt Kádár-rendszer bajlós árnyékából felszabadulván, szeretne magának egy "igazibb" autót, mint a zsiguli/skoda/polák, akkor az valószínúleg paraszt.

Talán, ha egyszer összevetnénk, hogy kinek mennyi a havi betevője, és ehhez képest milyen drága autója van, akkor nem csak suzukisok vakaróznának, sőt, el tudom képzelni, hogy nem a suzukisok lennének többen.

Leadfoot 2009.03.16. 18:23:04

@orbán cigány takarogggyyyyyy:

Olvasd már el, amit írtam, ember! Nyilván ha választhat valaki, szívesebben ül ötéves BMW-be, mint hároméves Suzukiba. De:
1. Azért SX4-ből nem ez a jellemző konfiguráció. Nem hiszem, hogy sok 1.9D 4x4-et adnak el.
2. Értsd már meg, hogy mekkora hülyeség ez az összehasonlítás. Ezzel az erővel összehasonlítom a vadiúj alap SX4-et ezzel is: www.hasznaltauto.hu/2495318_rolls_royce_silver_1987

Szerintem aki azért baromnak nevez valakit, mert egy bizonyos típusú autót vett, na AZ a BAROM. Miért nem lehet felfogni, hogy más embernek teljesen mások az igényei autók terén, mint neked?

foolproof 2009.03.16. 18:23:12

Hmm, 2.5 milla? Dreamgarage: 91` 16v II GTI + 87-91` W126, 300 SE. Aztan lehet sakkozni, mikor, melyik huzza a masikat a vontatokotelen:)

Felre a trefat, az senkinek se szur szemet, hogy most hirtelen ennyiert adnak egy viszonylag jol kihasznalhato, modern kisautot. Amikor a osi Swift kifutott, 2M felett volt! Ahhoz kepest ez a Millenium Falcon! Azert csak van egy kis fejlodes, ugye, elvtarsaim?

Leegor 2009.03.16. 18:24:06

A cikkben szereplő embertípus, aki valóban szeret bütykölni és élvezettel tölt el hétvégeket az autó alatt, plusz még a körülményei is adottak hozzá, az autósok kb. 0,5 %-át teszi ki. Az utcán körülnézve viszont az öreg (10-15 évesnél öregebb) autók aránya olyan 40 % lehet.
Tehát a maradék 39,5 %-tól kérdezném:
Miért nem lehet kimondani azt hogy nem telik másra/nem szánok többet autóra? Ehelyett az önámításnak is harmatgyenge "szarok az új autók" kezdetű baromságot szajkózza mindenki, beleértve a TC szerkesztőség nagy részét is.
Fakutya legyek ha én ezt értem...

Ati232 2009.03.16. 18:24:48

Senki nem ért egy jó dolog (ez esetben kocsi) lehúzásához mint a magyar. Gratulálok!

Egyébként Suzukit nem "autóbuzik" vesznek - akiknek hatalmas vezetési élmény kell, tágas terek tespedéshez, lóerők lóerők hátán stb stb -, hanem egyszerű emberek akik gond nélkül szeretnének A-ból B-be jutni egy megbízható autóval. A Suzuki ilyen.

Agr3ssor 2009.03.16. 18:26:45

@ciel: Ezzel tökéletesen egyet tudok érteni!!!

@orbán cigány takarogggyyyyyy: És most őszintén, szerinted miért van ez így?? (userneven kiakadás témája)

Sanzistift 2009.03.16. 18:29:27

@Sanzistift: Sok emberke vagyonának 10%-ából biciklit nem lehetne venni, nemhogy autót, és ez egyre jobban így lesz.
De muszáj megtartani azt az egyet (nem négy-öt "menő" öreg verdát), ami van, mert különben talán pont a családfő,-aki még tud dolgozni, mert neki még van munkája- bukná el a munkahelyét, mert nem tud bejárni dolgozni. És nem budapestországról beszélek.
Ilyen embernek biztosabb az újabb, akkor is, ha nem státuszverda, mert mindig beér vele, és nem akar hétvégenként a garázsban a szerszámokkal trenírozni.
Szerintük az öreg vassal csak a baj van.
És igazuk van.

A pesti fajtának adok olyan útvonalat, amin 1 nap alatt ér végig Volán/MÁV viszonylatban, amihez kocsival bőven elég 4 óra.
Utána örül, hogy a békávé csak 10 percet késik.

Nagyon el van itt kényelmesedve mindenki.
Kocsi nélkül mikor sétált valaki utoljára buszhoz 4 kilométert?
Az tegye fel a kezét.

foolproof 2009.03.16. 18:36:54

@Sanzistift: Jajj, dehogy is! A paraszt egyebkent sem pejorativ szo, csak a varosi prolik szeretnek ezt hinni. Vegyek csak a szep uj kocsikat, jo az mindenkinek, nem sajnalom en senkitol!

Csak szerintem azzal van baj, hogy az autokat meg olyanok sem tudjak racionalisan , hasznalati targykent nezni, akiknek pedig pont arra van szukseguk. Es innentol kezdve nem a szuksegletek, hanem az igenyek diktalnak. Ami nem is lenne baj, dehat ismerve kishazanak felvilagosult, jomodu, hatalmas polgari reteget felvonultato tarsadalmat(lasd szemelyi kolcsonbol Bahamakra) ez meg egy jo darabig igy is marad, sajnos.

Kifordított kacagány 2009.03.16. 18:37:48

@Sanzistift: de igen, valószínűleg ők lennének legtöbben. nem véletlenül ennek a kategóriának esett vissza leginkább a forgalma az utóbbi időben.
és mindenki jobbra vágyik. a suzukis is, meg a bmw-s is. ez még nem olyan nagy baj. csak talán sok suzukisnak jobban fáj, hogy nem telik rá, mint másoknak és akkor jönnek ide, meg máshova is védeni azt ami nekik már így is sok esetben anyagi csődöt jelent és pillanatnyilag a lehetőségeik csúcsát jelenti. ha valaki leszólja a vasat, akkor azt magukra veszik, pedig nem kellene. nagyon sokan csak részben tehetnek róla, hogy nem tudnak jobbat venni, de nekik sem arra kellene köpködni, aki ezzel "szembesíti" őket, hanem tenni kellene érte, hogy ez a helyzet változzon.
persze csodák nincsenek, akik még ennél a cikknél is képesek leragadni és az értés legkisebb jele nélkül megsértődni, azoktól nem lehet túl sokat várni.

w a s d 2009.03.16. 18:42:52

@Sanzistift:
A "az öreg vassal csak a baj van" résszel nem értek egyet. Persze, hétköznap szívesebben mászkálnék én is szinte bármelyik itthon kapható új autóval, de ha a lehetőség megvan rá, akkor nem csak nyűg egy vén szar sem.

konti10 (törölt) 2009.03.16. 18:45:33

Ha ez a cikk egy konkrét személyről szól, annak javaslom terápiás célból vegyen gyorsan egy olcsó 25 éves olasz dízelt, nem galvanizáltat, full elktromos kütyükkel tele. Az mellé oda is költözhet, talán rendbe jön a lelkivilága.

Megbízható kocsi viszont kötelező a mai világba, mindegy milyen típusú és mennyivel megy, de kell! Így van kialakítva társadalmunk, nélküle rohadt nehéz.

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 18:46:29

@Leadfoot:

igazad van aki ilyet vesz az az igénytelenség csúcsán van :)

Ottopappa 2009.03.16. 18:54:59

@Érdekes:
Vegyünk egy soha meg nem valósuló elméleti lehetőséget: az biztos, hogyha Budapesten, vagy akár más nagyvárosban (pl Szegeden, hogy egy kicsit "haza" is szóljak :) ) egy nap egymás után leállítanák az autókat, ( az összeset, minden típust és márkát, mindegy milyen régi, új, stb) és tételesen megvizsgálnák, hogy ugyan mibű van ez neked komám, hát, elég durván elég érdekes képet adna a dolog nap végére... Olyan szinten borulna ki a szaros bili, hogy azt el sem hisszük. És a legrosszabb, hogy aki a legsárosabb, vagy csak kölcsönkapta apucitól a gépet, sokszor annak a legnagyobb a pofája. Persze akadnak kivételek, láttam én már tényleg gazdag embert Swifttel járni - mert hogy ilyen is van...

Sanzistift 2009.03.16. 18:56:42

@F/: Az öreg vassal azoknak van baj, akik nem tehetik meg, hogy állandóan matassanak rajta valamit, mert ha nem sikerül, és nem megy az öreg vas, akkor kimarad a munkából.
És akkor munka sem lesz. Meg öreg vas sem.
Inkább fizeti a részletet, de tuti, hogy nem az autó fogja elkúrni a családi bevételforrást.

Egyébként ez a mondat így magában valóban nem igaz, de tán nem kellene kiemelni a szövegkörnyezetből.

Sanzistift 2009.03.16. 19:06:08

@Kifordított kacagány:
Írtad:"ha valaki leszólja a vasat, akkor azt magukra veszik, pedig nem kellene."

Hát itt van a kutya elásva.
Nem érti senki???
Leszólni nem kellene!!!

Aki leszólja a másik kocsiját, az kiállítja magáról a szegénységi bizonyítványt.
Honnan tudod, hogy miért van neki pont suzuki?
Ha "gyér/igénytelen" az ízlése, akkor azért nem kell leszólni. Nem vagyunk egyformák.
Ha pedig nem telik neki "komolyabbra", akkor meg azért nem kell leszólni.
A gazdag köcsög leszólja a csóró szarbelűt?
Milyen dolog ez?

A szembesítés a jelenlegi helyzetével pedig nem a te dolgod, és nem az enyém.
És természetesen kikel magából, és magára veszi.

Lehet nagyon jó ember, de ha suzukiból száll ki, akkor máris meg van bélyegezve.
Hogy a picsába ne venné magára?
Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, már rajta van a bélyeg.
Ez az igazi autós rasszizmus.

És ez így valószínűleg rendben van, mert mindenki így gondolkozik?
Senki nem látja a fától az erdőt, az emblémától az embert.
Senki sem kivétel, mindeki szégyellheti magát, velem együtt.

Kifordított kacagány 2009.03.16. 19:07:59

@Sanzistift: ööö, na most én nem nagyon matatok az öreg vason, ami a motorikus részét illeti, de amíg két öreg vasam volt, az sokkal kevesebbe került, mint egy új és mindig volt egy működőképes darab.
mostanra bővült a létszám és mondjuk ezt a helyzetet anyagilag már nem lehet egy sx4-el összehasonlítani, de egy középkategóriás autóval még igen és még mindig van általában két működő autóm a négyből. azt is meg kell mondjam, hogy ez így még mindig üzembiztosabb, mint egy új autó, mert ugye azért az is elromolhat és a környezetemben erre példát is láttam már.
ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenki vegyen öreg vasakat, mert az jobban megéri, csak azt, hogy azért sokkal árnyaltabb ez a "mibe kerül és mennyire üzembiztos" téma, mint hogy vegyünk ilyent vagy olyant, mert az a tuti.

papa33 2009.03.16. 19:10:10

Lehetne példálózni, hogy nincs használt olcsó autó, ha nem vesszük újként. Mindenütt a DACIA, a Sandero mm-re azonos, decire annyit eszik, (szervokormánnyal tán nem is occsó annyira)de minden nemzettel ellentétben csak azért sem a hazait preferáljuk. Valamennyire magyar.

Nem egy emberrel beszéltem, aki minden ócskaság után vett Suzukit és lett gondtalan. Az ember élete nem az autó örökös javítgatásából áll, ennyivel több idő marad családra, stb. Gond (és drága lóvéköltés) nélküli autó, reális választás. Mért, mitől jobb pl kisPeu?

papa33 2009.03.16. 19:14:54

Az oltári kicseszés, hogy ha tényleg 2.5 milla, anno meg 3.6. Az mit ér egy évesen, irtó bukta. Na de VW is tett ilyet, anno Polo, vagy 1 millával leengedett Jetta D.

Támogassuk a kereskedőket...

pause 2009.03.16. 19:15:40

ugyehogy büdös belül ugye
fúj de mennyire

Kifordított kacagány 2009.03.16. 19:20:11

@Sanzistift: azért itt külön kellene választani a "köcsög suzukis" és a "suzuki egy olcsó szar" típusú leszólásokat. az első semmivel sem jobb mint a suzukis élharcos habzó szájú kereszteshadjárata(emiatt én pl nem is foglalkoznék vele, hülyékkel felesleges). a másik viszont egy vélemény az autóról, amivel vagy egyetértek vagy nem, de ezen háborogni szerintem ostobaság. én erre az utóbbira gondoltam, mikor azt írtam, hogy ezt nem kellene a tulajoknak magukra venni. senki nem azonos az autójával, főleg egy olyannál, amelyiknek a legfontosabb tulajdonsága az, hogy praktikus és elvisz abólbébe.
lehet vitatkozni azon, hogy egy autónak mik a jó és rossz tulajdonságai, mire jó, de megsértődni azon, ha valaki mást állít, már beteges.

Sanzistift 2009.03.16. 19:23:01

@Kifordított kacagány:
Havi százezerből 2 gyerek mellet, meg az asszony havi minimálbéréből hány autód lenne?
Mert fizetni kell a rezsit, a lakás törlesztőjét (mert az idióták hitelből vettek lakást, hogy legyen hol lakni a két gyerekkel, ahelyett, hogy spóroltak volna, míg felnőnek a kölykök.)
És akkor a két büdös kölök nem átall iskolába járni, az sincs ingyen.

Valaki meg nekedesne, hogy élhetetlen vagy, biztos van megoldás.
Persze, elköltözni olyan helyre, ahol több a munka, vagy többet fizet.
Miből?

BIZTOSAN neked van igazad.

stellaz1 2009.03.16. 19:23:21

És a suziku ha öreg lesz akkor már átlép a kurva jó kategóriába?

Egyik fórumon egy okostojás emlaítette, hogy a muterja!!! ezres pólója mennyivel vaszább a "szütyükinál", az nem olyan lassú szar. Erre valaki említette, hogy az alap swift kb. 30-40 lóerővel erősebb, erre az volt a válasz, hogy akkor meg túlmotorizált, ezért életveszélyes :)

Hát így nehéz vitatkozni :)

Pityorka1 2009.03.16. 19:23:50

Egyetértek Sanzival, hogy sokszor nagyobb gond utánajárni egy jó szerelőnek, alkatrésznek,mint részletre (okosan!) venni egy új/kevésbé használt megbízható autót. Nehéz találni jó szerelőt, a maszekok is lehúzzák az embert, (tisztelet a kivételnek), a használt autó nepperekről meg ugye tudjuk, hogy nem emberbarátok túlzottan. Én is használt német, vagy japán nagyvasat szerettem volna, de használt új Swift lett, semmi baja, ami apróság volt, azt garanciába elintézték, nem kell azon agyalnom, mikor, hol hagy ott.
Tetszik a BMW is, de sajnos nem csak a neve presztízs, hanem fenntartani is.(fogyasztás, szerviz, gumik, stb.)
Az is elszomorító, hogy mennyire tudják egymást az emberek froclizni a kocsijuk miatt. Meg lehet érteni azt is, aki nem költ sokat autóra megvételnél, viszont van ideje, haverja, módja, hogy "okosba" szerelgesse, meg azt is, aki élvezni szeretné az új autót. Miért is baj ez?
Egy régi autós könyvben olvastam, asszem a Trabi apropóján ezt az idézetet: autó és autó között sosincs akkora különbség, mint aközött, hogy van-e az embernek kocsija, vagy nincs.
A cikkel kapcsolatban meg annyit, hogy tényleg eléggé nyögvenyelős, és kényszeredett. (kb olyan olvasata van, hogy aki ilyet vesz, az hülye.)És amit még észrevetetem, hogy az utóbbi időben semmilyen autómárka sem tetszik a tisztelt szakújságíróknak. Ami nem izgalmas, az már nem is autó...

csarlee 2009.03.16. 19:31:17

A cikk borzasztó gyenge... Csak fikázza azt a szerencsétlen SX4-t. Ráadásul, meg lehetett volna írni azt is, hogy ennyi pénzből mit érdemes venni..
Nekem is Suzukim van, Swift II, de én elégedett vagyok vele. Tudom, itt rengeteg nagyokos veri, hogy német autó jó, ez meg Szutyuki meg Buzuki de egy teljesen racionális választás volt. Más kérdés, hogy 2,5-ből nem SX4-et kell újonnan venni, pláne nem a fapadot... Én 1,8-ért vettem tavaly tavasszal Swift II-t GS felszereltséggel 3 évesen. Persze, eladni valószínűleg nem tudom majd normális áron mert egyszerűen nincs értéke. Ez a baj az SX4-el is, hogy koma megvette 2,5-ért de 3 hónap múlva max 2-t ér majd a verda.

waffen55 2009.03.16. 19:31:49

Az ördög vigye a sok sznobot!!! Merci, meg Lexus meg VW.....na és ha azt mondanám, hogy ez egy SUBARU??? Mindjárt többen vennék itthon is kb. 2-3x annyiért.. Ha valaki nem értené/hinné amit mondok az látogasson el Svájcba vagy méginkább Montecarloba - ott ugyanis az életveszélyes első swifteknek is Subaru Swift a nevük... (Ja és az emblémán kívül semmi változás!!!!) Egyébként ha vennék inkább egy magyar keze által összerakott vasat vennék mint egy pl. románt mégha az aranyból van akkor is! Csak azért, hogy hátha pont miattam nem hal éhen egy magyar család...

Sanzistift 2009.03.16. 19:33:49

@Kifordított kacagány:
Nem veszem magamra, ha ti nem bélyegeztek meg.

De ez most az a szitu, hogy a suzukis VISSZAszól. Közben meg nem tudja, hogy nem lehet neki... höhöhöhö, kurva jó poén. :((

Attól keresztes lovag leszel, hogy a "köcsög suzukis" helyett a "suzuki egy olcsó szar" kifejezést használod?
Mit kell azon megmagyarázni, hogy lenézel másokat, mert az, aki?

A szar, dezodorral befújva is szar marad.

Magas lóról, drága autóból könnyű leszólni a másikat.

Ha esetleg megdolgoztál érte, és megérdemled, hogy "igazi" autód legyen, akkor meg simán ... kimondom, szar ember vagy, mert nem tiszteled azt, hogy a másik esetleg ugyanúgy megdolgozik, megszenved az ócska suzukiért, csak ő még vissza sem dumálhat. Neki szar autója van, punktum, kuss van. Ne akarjon vitatkozni.
HA esetleg így van, akkor elfelejted, hogy honnan indultál.

DE.
Ha te nem dolgoztál meg azért, amid van, és nincs benne a verítéked az autóidban, akkor természetesen ez rád nem vonatkozik.
Mert ebben az esetben nem munkából van a pénzed. Ezért okafogyott a dolog.

Nem kell leszólni senkit, semmiért.
Ennyire egyszerű.

Tudsz harmadik verzót???

Pityorka1 2009.03.16. 19:36:26

Ez az Sanzi, ne hagyd magad! :))

SilverGhost 2009.03.16. 19:37:01

@waffen55:
2 apró hiba:

1, A Suzukiban főleg szlovák vendékmunkások vannak.
2, A Subarut se veszi itthon senki... És ne aggódj az átmatricázott suzukiért se verte magát a nép...

svw 2009.03.16. 19:39:12

Családon belül van VW T4 és SX4…., beleolvasgattam a véleményekbe, az én véleményem: egy semmit mondó igé..telen, valamit írni kellett a „címoldalra” … Suzuki vagy Dacia legyen benne , hogy csámcsogjon a nép. Ha nincs miről írni… akkor nem kell írni.
Saját véleményem-

csiky944 2009.03.16. 19:41:24

@waffen55: inkább subaru justy
ismerősnek volt osztrákból hozott régi swiftje,az pl bőrős és olyan extrák vannak benne,amit magyarba nem is lehetett rendelni

Pityorka1 2009.03.16. 19:43:54

csarlee:
én is használtan vettem két évesen, 1,5 GS, de már szinte semmit sem kapnék érte, tehát marad egy jó darabig. Öreg autó lesz, és vigyorogni fogok. :D

SilverGhost 2009.03.16. 19:44:07

@Sanzistift:

Kifordított kacagány a "suzuki egy olcsó szar" kifejezéssel, nem Kovács Pistát szídta a tulajt, hanem a Suzukit mint gépjárművet... Ettől ő nem néz le, és semmi köze ennek ahhoz, hogy ő mivel dolgozott meg érte... Ő se azt firtatja, hogy te 120 hónapos hiteles vagy e, hanem kifejtette véleméynét miszerint a suzuki egy szar autó.

Sanzistift 2009.03.16. 19:45:20

@csarlee:
Én az enyémet karácsonykor vettem,1.5 GLX, 2egész háromért.
És nem érdekel, hogy mennyit fog 1-2 év múlva érni.
Nem eladni vettem.
Használni.
Bevált, tehát használom, ameddig lehet.

Valóban, majd pár év múlva nekem is lesz egy öreg vasam, megbízható, bevált bútordarab. Csak az a fránya "S" betű ott van az elején...
Enyje-benyje, megyek is, gyorsan kiszállok belőle, és beülök egy Presztízsmárkába. Lehet, hogy nem fog annyira beválni, lehet, nem is fogom annyira szeretni, még az is elképzelhető, hogy sok baj lesz vele, de mindez nem számít, mert presztízsmárka.

NORMÁLIS???
Akinek ez ésszerű gondolkodás, azt csak sajnálni tudom...
Ki a faszt érdekli, hogy mi van az orrára ragasztva??? Tegyek rá Fiatos Sedicis plecsnit?
Akkor már ember leszek?
Pedig az autó ugyanaz.

Megbízható, hűséges, nekem kényelmes, és pont megfelel minden célomnak.
Hülye lennék mást választani.

Meg van itt bolondulva a világ, én azt mondom.

SilverGhost 2009.03.16. 19:46:20

@Sanzistift:
kifordított kacagány "a suzuki egy szar autó" kjelentéssel, nem téged mint sofőrt/tulajt fikáz, hanem mint gépjárművet szólja le a suzukit... Az, hogy te ezt magadra veszed, a te dolgod.

csiky944 2009.03.16. 19:46:42

@Sanzistift: Kacagányék két autója volt fele annyiba,mint a most leárazott esixét
most akkor kinek volt több pénze kocsira?

Kifordított kacagány 2009.03.16. 19:47:50

@Sanzistift: akkoriban ennél kevesebből volt a két autó. nekem olyan 60-70 között volt a pénzem, az asszony meg minimálgyest kapott(pár hónap kiesés miatt). igaz nem jártak még a kölkök iskolába, de cserébe a két gyerek pelenkája csaknem elvitte az asszony teljes "jövedelmét". meg kell mondjam elég keserves időszak volt és a lakásrészlet mellett eszembe nem jutott volna még hitelre autót venni. de ez az én példám és még mindig nem állítom, hogy másnak is úgy kell választania, mint nekem. csak ez is egy lehetőség.
azt is félreérted, hogy szerintem neked, vagy másnak egyedül kellene felvenni a heroikus küzdelmet a világgal és más munkát, több jövedelmet kellene keresned. én igazából arra gondoltam, hogy ha a sok nyomorult végre az eszét is használná és a világi nagy megsértődés helyett végre nem hagyná, hogy port hintsenek a szemébe és tenne is valamit ami kicsit hasznosabb, mint itt köpködni a nagy megbántottságtól, akkor talán sokaknak lenne lehetősége végre tényleg venni egy családi autót. de ez már politika, ami nem ide való.
és mellesleg ábrándkép, mert a jelen felhozatal mellett erre nincs reális esély.

w a s d 2009.03.16. 19:50:37

@Sanzistift: Ha úgy vesszük, hogy a "csak a baj van valamivel" egy mondás, akkor OK.

Mert az öreg szaroknak van előnye, ami attól független, hogy mennyire megbízható.

Kifordított kacagány 2009.03.16. 19:51:12

@csarlee: szerintem meg nincs itt semmi fikázás. arról szól, hogy ez az autó egy élmény nélkül való igásállat a maga jó és rossz tulajdonságaival együtt. mellesleg meg olcsó és akinek ilyen kell, az vegye meg, de csak akkor, ha ki tudja fizetni és tényleg nem vágyik többre. mi ebben a fikázás? szerinted tényleg arról kellett volna szólnia, hogy az élményautózás csúcsa ez a típus?

csarlee 2009.03.16. 19:52:03

Én sem azért vettem, hogy eladjam hanem használni! Engem csak azért izgat, hogy mennyit ér használtan mert az árát a következő autó megvételére fordítanám.

Sanzistift 2009.03.16. 19:54:01

@SilverGhost: 120 hónapos hiteles vagyok.
Most jobb?
Egyszerűen nem volt választásom.
Vagy nincs kocsim, és nincs állásom sem.

A suzuki egy szar autó.
Höhöhö, ez jó. Mihez képest?
És ki mondja? Volt már neki? Használta hosszú ideig? Tudja, miről beszél?
Ha igen, akkor sem szabad így beszélni.

Mert kultúrember azt mondja, hogy igen, volt, használtam, de nem tetszett, vagy nem vált be, ezért nem tartottam meg.

De leszarozni?
Nagy divat itthon mindenre rámondani, hogy szar.
A nagyobb baj az, hogy már nem gondolkodnak az emberek, hanem rutinból, megszokásból, gondolkodás nélkül leszaroznak valamit, mert a másik is leszarozta.
Végülis, mostanában így kell, birkának kell lenni.
Leszarozni mindent, ahelyett, hogy gondolkodna. Csak egy picit.

Hogy ne legyek tejbetök, meg különleges eset, akkor én meg azt mondom, hogy minden francia vas egy szar, egy ipari hulladék.
Ha meg nem, akkor nem értem, hogy miért nem volt 1 éves korára legalább sebváltó cserélve a suzukiban, mert mostanában ez a normális. Akkor a suzuki is szar, mert pl az SX4 egyetlenegy olyan komoly hibát nem tud felmutatni az árán kívül, mint bármelyik autótípus.
Jó szar kocsit vettem, én idióta...

Pityorka1 2009.03.16. 19:55:56

Azért abban úgy látom nagyjából mindenki egyetért, hogy ez a cikk nagy mellényúlás volt a TC részéről.

Pityorka1 2009.03.16. 19:57:44

Ja beszéltem egy ismerősömmel még régen, mondja, hogy a Suzuki szar. Mondom miért is? Hát mert szar. Mondom nekem is Suzukim van, talán kifejtenéd miért szar? Hát mert szar... Maradtunk ennyiben. (Ráhagytam.)

Sanzistift 2009.03.16. 19:59:51

@Kifordított kacagány: Az a baj a cikkel, hogy elfogult, és nem hozzáértő.
A stílusról a középkor jut eszembe, meg az inkvizíció. Akkor nagyon uralkodtak az ilyen "szabadelméjű" emberkék. Aki nincs velem, az ellenem van.
Csak gratulálni tudok.

Vagy például a nyuszi esete, akit megver a farkas, meg a róka, ha van rajta sapka, akkor azért, ha meg nincs, akkor azért.

Az autó a cikkben egy csigagerincnyi esélyt nem kapott. A többiben sem.
Ha minden újságírónak igaza lenne ezzel a konkrét autóval kapcsolatban, akkor a gyártás be sem indult volna.

SilverGhost 2009.03.16. 19:59:52

@Sanzistift:
Nos nem, nem érdekel hogy 120 hónapos hiteles vagy, mer ez mást sem. Itt csak a Suzukiról, mint autóról szólt a dolog, nem arról hogy te milyen munkalehetőséget tartottál meg neki hála... De azért had kérdezzem meg, ha beüt a nagy válság nemtod fizwetni a hitelt, mi csinálsz? 120 hónapnál nem elég visszaadni az autót... Nem jártál volna jobban egy használtal? egy használt Suzukival?
És igen, francia autó van a családban, és nem egy típushíbán (gyújtótrafó), és egy felső holtpont jeladón, valamint egy lamdaszondán kívül nem kért mást. Most a karbantartást ne vegyük ide. az autó 2002-es, szal már nem fiatal... De az autó megbízhatóságát nagyban meghatározza a törődés is...

Pasas 2009.03.16. 20:02:07

Én meg csak röhögök a sok balfaszon, aki apuci 10 éves Swiftjéböl, Astrájából, Mégane-jából lenéz amiért egy öreg szarban ülök. Leszophatnak. Ülhetnék új Passatban is, de nem érdekel. Erre nem kell vigyázni, nem érdekelnek a kátyúk, és nem zavar ha elfelejtem lezárni.(vidéken) És bár én soha nem vennék, de a Suzuki tényleg az egyik legészszerűbb választás lehet.

SilverGhost 2009.03.16. 20:02:21

Jah, azt kihagytam hogy nem sokkal volt drágább az esix4nél, és szériában annyit, ha neem tubbet tud... Ekkor a Suzukiban még a légzsák is extra volt, ha jók az emlékeim...

Sanzistift 2009.03.16. 20:04:23

@csiky944: És kacagány melyik autójával merjem bevállalni bármikor, bármennyiszer az 1000 kilométeres németországi utazásomat?
Én itt dolgozom, bütykölni, cserélgetni esélyem sincs.
Szoptam én már St.Pöltenben 27 órát, szétszakadt vezérműszíj miatt (a szerelő faszsága miatt), mire értem tudtak jönni.
Víz a kúton, panzió sehol, éjjel mínusz 5 fokban próbáltam aludni, a mozgásképtelen autóban.
Akkor elbuktam cirka 800€-t mindennel együtt.

Tehát nekem az újabb, megbízhatóbb az olcsóbb.

csiky944 2009.03.16. 20:05:01

@Sanzistift: Mindig is csodáltam az ilyen embereket mint te,körültekintés-utánajárás nélkül belevágni 120hónap hitelbe egy olyan autóért,amiért még akkor is fizetni fogsz,amikor az értéke a tizede lesz az új árának.Igazán bátor ember vagy.

Ha nem lenne gond az újabb buzukikkal,akkor a márkaszervizek már becsődöltek volna......
Ma már nem gyártanak olyan autót,aminek zörög a belseje újkorában,ennek ellenére swifteknél visszatérő probléma,főleg a sport verzióknál,a 4milliós swifteknél,azért durva.

csiky944 2009.03.16. 20:09:13

@Sanzistift: a balfasz szerelő az nem az autó hibája

melyik autóval? sztem az eagle-el(vagy mi az)
majd Kacagány nyilatkozik

Kifordított kacagány 2009.03.16. 20:10:31

@Sanzistift:
SilverGhost és csiky944 már elmondta a lényeget, de ha eddig nem értetted meg, gondolom ezután sem fogod. reméltem hogy te nem sértettségből jöttél ide, hanem társalogni(még csak meggyőzni se nagyon akartalak), de tévedtem.
még annyit elmondanék, hogy a "suzuki egy olcsó szar" kifejezés még csak nem is a véleményemet tükrözi, csak példa volt a mondandómhoz,
az autóimért megdolgoztam, amik egyébként összesen is alig érik el ennek az sx4-nek az árát.
lenézni meg leszólni ritkán szoktam, de ahhoz nem kell drága autó, sem olyan amiben ülök, sem olyan, ami a leszólás tárgyát képezi. ez általában a felfogás és a kreatív gondolatok hiányának szokott szólni, nem annak, hogy ki mit engedhet meg magának, ha elmegy bevásárolni.
amúgy meg visszaszólni visszaszólhatsz, te is, meg bárki más is, nem tiltott, csak nem sok értelmét látom, ha közben elbeszéltek mások mellett.
részemről lezártam a társalgást, feleslegesen nem tépem tovább a számat.

Sanzistift 2009.03.16. 20:13:21

@Kifordított kacagány: Ennél többel sem lennék momentán sokkal boldogabb, mivel havonta vagyok otthon egy hétvégét.

@SilverGhost: Ez is használt, nem én fingottam bele elsőnek.
A 120 hónapot meg nem én hoztam fel először.
Mire cseréljek egy 14 éves autót?
Egy 10 évesre?
Vagy egy megtekert órájú 4-5 évesre? Ami ugyanúgy otthagy, ha kedve tartja?

Váltani kellett, nem volt sok választásom.
Valamint nem arról szól, hogy én mit tartottam meg az autónak köszönhetően, hanem azokról, akik autó nélkül halott emberek. Mert nincs más választásuk.
Én még összeteszem a két kezem, mert nincs nagyon okom panaszkodni.
Én nem magamért "sírok", hanem azokért akik ezt nem tehetik meg, pedig szeretnék.

Vagy beállok birkának, és leszarom az egészet.

Pityorka1 2009.03.16. 20:21:57

Más autónál azért nem volt ennyire cinikus, és epés a cikk, mint ennél. A TC jobb lenne, ha átgondolná az írásait, mert ez így nagyon nem jó. Ilyen cikket szinte akármelyik mai tucatautóról lehetne írni.

waffen55 2009.03.16. 20:23:25

Én BMW és Alfa fan vagyok! Jelenleg egy Corolla kombim van ami a maga kategóriájában a 3 legszalonabb állapotú autó közt van (2,5 éves 70000km), de ezt is eladom mert házat akarok venni és abba forgatom az árát - mellesleg én vagyok a tulaj nem a bank. Szóval.. itt nem az a baj, hogy melyik autó jó vagy melyik tettszik hanem az, hogy igenis nemhagyhatjuk ki a politikát ebből sem... Ebben az országban kéne, hogy a leggazdagabb emberek éljenek és a ferrarit kéne, hogy fikázzuk mint tucat terméket :)) ezzel szemben a magyar nemzetiségű családok 98%-nak kenyérre sem telik nemhogy autóra - akár régi, de kedves darab akár új és a legolcsóbb! Pedig ha tudnátok mennyi olaj van az ország alatt hajjaj....

Kifordított kacagány 2009.03.16. 20:24:42

@Pityorka1: ilyennel tényleg nem lehet érdemben eszmét cserélni. de azért ugye az sem állja meg a helyét, hogy a suzuki maga a hiba nélküli tökéletesség. szerintem a cikkben többször is elhangzott, hogy mi az erőssége, az pedig kizárólag az, hogy jó igavonó. legalábbis a cikkben meghatározott aspektusból: elmény vs cél. ez az autó egy élmény nélküli cél, ezen most miért kell megsértődni? mindenki vonja le a következtetést, hogy neki mi a fontos. az asszony amcsi szarára ugyanezt rá lehet húzni. egy igavonó barom, aminek egyetlen előnye, hogy a gázosításnak hála elfogadható a fogyasztása és soha nem rohad szét, mert műanyag az egész. most én is kezdjem fényezni, hogy de azért ám ez mekkora élményt is nyújt, amikor közben nem igaz? ugyan.

@csiky944: a sassal még nem voltunk külföldön, de a trans sporttal már megjártuk svájcot és olaszországot is. meg persze az ország túlsó felét is párszor.

Kifordított kacagány 2009.03.16. 20:27:53

@Pityorka1: és ebből mennyi az, ami valóban ott van és mennyi az amit látni vélsz?

SilverGhost 2009.03.16. 20:31:48

@Sanzistift:
A 14 éves autót cseréld egy 3-5 évesre, mivel eddigre az újkori áruk kb 60%-át érik. Ha németorszgban dolgozol, miért nem néztél szét ott? Fényévekkel jobb és minőségibb a felhozatal... Egy Golf példának okáért kiváló vétel, értéktartóbb, kiváló ár-érték arány (használtan!!), és nem mellesleg széria a 6 légzsák Magyarországon is... De most mondhattam volna Astrát, Corollát bármit...

Sanzistift 2009.03.16. 20:37:04

@Kifordított kacagány: Társalogni jöttem ide.
A sértés már évek óta megvan.

De mielőtt beszálltam volna társalgásba, megint ömlengés volt, hogy mi mennyire szar, és egyéb...

Hogy én felhoztam ezeket a dolgokat, az szemléltetés volt.

Hogy tán nem kellene ennyire bibliának venni egy idióta cikket.
És bólogatni rá.

Társalogni jöttem, nem bólogatni.
Mivel nem bólogatok, így csak kötekszem, ezek szerint. Meg az is baj, hogy nem értek mindennel egyet. Sőt, néha semmivel sem tudok egyet érteni.
Az is az én hibám, hogy néha szeretnék belátni egy-két kijelentés hátterébe.
Azért meg külön hülye vagyok, hogy ennek a szándékomnak hangot is adok.

A vásárlás a csomagtartóra volt példa, a megbízhatóság a pajszerra, a kispárna a műszerfalra, és így tovább.
Csak az nem azt olvassa ki az írásomból, amit közölni akartam, aki nem akarja.

Nem személyeskedni jöttem ide, mégis elfajult a dolog.
Ne érts meg, és ne válaszolj.
Nem mindenki olyan, mint te.

Feleslegesen se tépd tovább a szádat.
Eddig miért tépted? Ráadásul feleslegesen...
Mert ugyanúgy nem hagyott téged hidegen a mondandóm, ahogy nekem is reagálnom kellett a ti mondandótokra.

Így lesz mindenki egyforma, középszerű kisember. Én is tudom magamról.

@csiky944: Ne csodálj, ne viccelődj.
Az ember nem bátorságból tesz néha ilyen dolgokat, hanem muszájból.
Nem is fogok példálózni.
A régi suzukim állt meg alattam, mert a motorolaj megette a szíjat. A szerelő nem cserélte ki a főtengelyszimmeringet.
Hagyjuk a szerelődumát, hogy mit-hogyan kellett volna, lényegtelen, túl vagyok rajta

Kacagány nyilatkozata nélkül rosszabbul érzed magad?
Egyszerűen nem kell helyette válaszolni, és nem kell lesni, hogy ő mit válaszol.
Olvasni én is tudok, nem is rosszul, megvagyok a tolmácsolásod nélkül is.
Saját gondolat, esetleg?

Gyere, ülj be az én székembe, tégy helyettem csodát.
Ne kelljen pont most hitelre vennem autót. Pláne nem ennyi időre.
El tudod intézni?
Amennyiben nem, akkor ne ítélkezz felettem, meg a hitelre vásárolt autó feletti bátorságomról.
Nem vagy abban a helyzetben, hogy megtehesd.
Nem tudhatod, miért döntöttem így, mert hiába írtam le, nem olvasol, csak amit akarsz. Szerintem.


Én is befejeztem a szájtépést.

svw 2009.03.16. 20:39:03

Gyenge cikk, visszanéztem a régebbi írásait is.....

Pityorka1 2009.03.16. 20:43:18

@Kifordított kacagány:
"Igaz ugyan, hogy pénzéből csupán az 1,5-ös fapadosra futja, így a klímán kívül szinte semmit nem kap, de üsse kő, akkor is új, ropogós, garanciális autója lesz. Végre valami, amit ő finghat tele először, megveszi és boldog lesz, szereti." Szóval ez azért így erős. Azt nem mondtam, hogy a legtökéletesebb gép a Suzuki, megvannak a maga hátrányai, mint minden autónak. Szó sincs róla, hogy én legjobb autónak mondanám, sőt újonnan nagyon nem éri meg.(régi árlistával) Engem az bánt, hogy már ha megemlítem azt, hogy Suzukim van, nem úgy néznek rám, hogy van egy olcsón fenntartható, megbízható kisautója, hanem úgy, hogy "nem vagyok sikeres ember2, hogy finoman fogalmazzak. Én sosem bántottam senki autóját, (ezután sem fogom), csak valahogy nem tudom elfogadni ezt, hogy miért is kell a másikat bántani csak azért, mert Suzukit vett. (Amúgy ha időm, meg pénzem lenne szerelgetni, biztos, hogy lenne valami nagyköbcentis kocsim, meg vennék egy duplakörlámpás 1500-as Ladát is.) Én nem hitelre vettem használtan a Suzukit, nem is tervezem eladni egyhamar, de mégsem bántom azt, aki hitelre vesz kocsit.De távol álljon tőlem a vita, csak valahogy nem értem, hogy megint mire volt jó ez a cikk.

Herman 2009.03.16. 20:43:27

Nevetséges az egész cirkusz.

Nincs értelme vitatkozni.

Aki fapados műanyag kisautót vesz többéves hitelre, vegyen, és élvezze...
Aki meg sok milliós csillivili germán nagyvasat, KP-ra, az is.


PEACE, uraim.

Sanzistift 2009.03.16. 20:43:42

@SilverGhost:
Már késő, megvan, és ha rajtam múlik, nem szállok ki belőle.
Ha pedig ezt is fel kell adnom, akkor már tökmindegy, mert akkor minden megy, és nemcsak nekem. Itt mindenkinek.

Golfot meg nem vennék, astrát sem, corollát igen.
Azonkívül a régi már el volt adva, tehát sokat nem szórakozhattam.
Azt hiszed, nem gondoltam át ezt a lehetőséget is?
Gyorsan kellett dönteni, kevés pénzzel, abba nem fért be a behozatal sem.
Mindent többször végigrágtam, ez volt a legjobb.

Herman 2009.03.16. 20:44:51

Ha még egy autós fórumon is egymást marjuk, akkor mi lesz itt???

Nem fog ez az egész nyomorult, elkúrt ország semerre se fejlődni!

csiky944 2009.03.16. 20:47:01

@Sanzistift: ebbe a "válságba" nem tudnék jó hitelt az biztos
sajáthoz ment nyáron még,most is menne,bár nincs rá szükség
10-essel lett több a törtlesztője az autónak

Sanzistift 2009.03.16. 20:48:36

@Pityorka1:
Egyetértek.
Én is elpátyolgatnék egy vényócat a kertemben, mert fáj rá a fogam, de nem tehetem meg.

A cikk arra volt jó (mint fentebb leírta valaki), hogy megint jó sok hozzászólás legyen... :))

@Herman: Én már írtam, hogy nem kell leszólni, és nincs semmi vita, de azt nem értelmezi senki. :(

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2009.03.16. 20:55:35

@Sanzistift:
25 euróért aludhattál volna ágyban, reggelivel. ;)
St. Pöltenben és környékén elég sok panzió van. Az autópályalehajtónál (St. Pölten Süd) meg rögtön ott van az ÖAMTC támaszpont. Valamit lehetett volna velük alkudozni. Vagy nem vagy klubtag?

Pityorka1 2009.03.16. 20:56:19

Mindenkinek jó éjt, nehogy rosszakat álmodjatok. :D

w a s d 2009.03.16. 20:56:48

@Sanzistift: Van olyan, aki Golfot vagy Astrát nem venne, más meg Suzukit. Nekem úgy tűnik, erről szól az egész.

Sanzistift 2009.03.16. 20:57:28

@csiky944: Nekem egyenlőre maradt, azon drukkolok, hogy erősödjön a forint.
(másrészt meg nem, mert euróban vagyok számolva)

Franc, aki megeszi ezt az össznépi banvilágot, nem jár jól senki, csak ők.

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2009.03.16. 21:03:36

@Sanzistift: Arra ne drukkolj. 280-285 alá nem fog menni a büdös életbe sem.

Kifordított kacagány 2009.03.16. 21:07:51

@Pityorka1: lehet, hogy erős. én nem érzem annak, mert pont ezeket a szavakat lehet hallani azoknak a szájából akik itt és egyéb hasonló fórumokon indokolják a választásukat. mikor a cikknek ezt a részét olvastam, nekem rögtön azok az érvelések ugrottak be ahol a tulajok magyarázták, miért volt helyes a döntésük. lehet, hogy erős és torz a tükör, de akkor az a tükör a torz, amit korábban az olvasók tartottak.
ha ez vigasztal, nekem van olyan ismerősöm, akinek sx4-e van és sikeres ember. sőt olyan is akinek swift van a segge alatt és az meg még sikeresebb. ettől még nem lesz se jobb, se rosszabb az autó. érdekes módon mikor a fenti ismerőssel taglaltuk az autója érdemeit és hiányosságait, ő nem sértődött meg és nem is akarta az egekig magasztalni.

@Herman:
mindenhol ez megy. nagy a sértődés az emberekben. pedig megsérteni csak azt lehet, aki meg akar sértődni és ahhoz még szándék sem kell.

Sanzistift 2009.03.16. 21:08:00

@malenykij polgar:
Vagyok, magyar autóklubnál.
Az osztrák autómentős 2 perc rápillantás után közölte, hogy az egész autó kukás, ganz kaputt, javíthatalan.
Azt is közölte, hogy otthagyhatom az autót, napi 20 ojróért, de nem vállalnak érte semmilyen felelősséget.
Mivel nem volt jó ajánlat, kivontatott az autópálya lehajtó mellé, és otthagyott.
Alkudni nem lehetett vele, örültem, hogy a pályáról való lehúzásért nem a rendes tarifát kérte el, hanem csak egy 50-est, a klubtagságom miatt. 4 kilométert vontatott.

Ja, panzió az van. Sok.
Meg egy telepakolt autó, mert akkor mentem vissza, tehát nem hagyom ott a kocsit az út szélén, megrakva, építési terület mellett, még az osztrákoknál sem.

Éjjel felébresztett egy járőr, és mivel feltűnt nekik, hogy már délután óta ott áll az autó, elszállítatták volna, ha nem vagyok ott.
Elmagyaráztam nekik a szitut, meg hogy jön a segítség, így békén hagytak.

Az lett volna a nagy szám, reggel ki a panzióból, és a kocsinak hűlt helye, minden cuccommal.

Sanzistift 2009.03.16. 21:09:02

@F/: Itt már régen minden erről is szól.

@malenykij polgar: Akkor a frank legyen olcsóbb... :))

Sanzistift 2009.03.16. 21:13:05

@Kifordított kacagány: Nincs itt magasztalás. Csak legyen a helyén, ne ott, ahol nincs.

@Herman: Szép elmélet.
Téged is meg tudnak sérteni, akkor is, ha nem akarsz.
Ne az legyen már a hibás, aki megsértődik.
Az a hibás, aki sérteget. Miért kell sértegetni?

Hrzrasn (törölt) 2009.03.16. 21:13:31

@Sanzistift: Brecht is megmondta, hogy csak az amatôrök rabolnak bankot, a profik alapítanak.

waffen55 2009.03.16. 21:15:09

A bank mindig nyer ( ha csődbe megy akkor is!) és a bank mindent visz! :):( Higyjétek el vagyok annyira profi a témában mint egyik másik "betegtársam" (ti. autóbuzéria) az autókhoz.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.16. 21:16:37

@SilverGhost: "hanem kifejtette véleméynét miszerint a suzuki egy szar autó"

Mihez képest?

waffen55 2009.03.16. 21:19:16

@Hrzrasn: Anyukám! Összetörtem a kocsit...
Géza! Az új autónk...!
Új az még mindig... :D

250ce 2009.03.16. 21:19:26

@yard: azzal egyetértek hogy magunknak vegyünk autót, ne a külvilágnak, meg hogy vagyonunk max 10-15 százalékát fektessük autóba. Ezért nem vesz értelmes ember ilyen sy@rt. Egy majd negyven éves "németnagyvassal" járok mert: nincs időm bütykölni, a saját és szeretteim élete többetér mint hogy egy ilyen életveszélyes sz@rral járjak, lehet hogy az öreg nagyvas más szemében nulla, de én több mint 1000km-ert levezetek benne és még mimndig kipihenten szállok ki belőlle, van egyénisége és abba az autóba sokszor csak azért ülök bele hogy vezethessem egy kicsit és közben kikapcsolódom, kizárom a mindennapok gondjait és kipihenve felfrissülve szálok ki. Ezt egy buzuki soha nem fogja produkálni

Sanzistift 2009.03.16. 21:19:56

@Hrzrasn: Rablás-rablás, csak más a ruha.

@waffen55: Nem vagyok profi, de ez feltűnt már régen nekem is.
Mit tudok csinálni?
Amíg pénzalapú kereskedés van, és ameddig így csinálják a pénzt, ahogy most, addig itt senkinek nincs esélye a bankokkal szemben.
A politikának sincs esélye, a bankoktól kapják a zsetont.

Elmentem aluszni.

Cnere 2009.03.16. 21:21:01

Nekem egy 4,5 éves Ignisem van és éppen múltkor számolgattam, hogy mennyire nem éri meg másik autót venni.

Használom kb évente 5 hosszabb útra a kocsit azon kívül városon belül csak.

Ha most vennék egy akárcsak ilyen 2,5 millás gépet, akkor évente garantált a 250-300e értékvesztés (jelenleg a fele). Ha azt nézem, hogy 15e pénzért tudok bérelni autót akkor még mindig sokkal jobban járok, ha megtartom a jelenlegi kocsimat, amire ráadásul már ki van fizetve a hitel és mellette inkább bérlek nagyobb autót, például egy opel kombit a hosszabb utakra.

Úgyhogy felőlem bekaphatja az összes autókereskedő én még 10évig biztos nem fogok másik autót venni, újat meg végképp nem.

stellaz1 2009.03.16. 21:21:55

Volt haverom aki engem is hülyének tartott mert suzukit vettem: egy négyéves, 93 lóerős, garanciális japán autót 1 millerért.

Baszki, most hogy a cikkben meg itt is megmondták a frankót a suzukiról, rájöttem mennyivel jobban jártam volna, ha még hozéteszek egy kicsit és veszek belőle egy 8 éves, 6x lóerős opelt vagy wolksvagent. Óó én hülye...

Sanzistift 2009.03.16. 21:27:28

@250ce: Tessék.
Elmondtad a véleményed?
El.
Elmondtad, hogy miért jó az autód?
El.

Az uccsó mondatot miért kellett?
Én elmondtam ugyanezeket? Az enyémről?
El.
Tettem megjegyzést a végére?
Nem.

Most fasza gyerek vagy, hogy te is leírtad?

Aaaz hát, hóógyne.
Gratula.

Kurva életbe, tegnap, ahol voltunk bulizni, láttam egy fehér állólámpást, olyan Bazmeg formát, csak fehéret, napfénytetővel.
Hazahozom, megcsinálom, utána idejövök én is fikálódni.

Fasza gyerek leszek?
Aaaaz hát, hóógyne...

(Egyébként a kocsi Heilbronnban van, ha érdekel valakit, akkor tudok segíteni.)

waffen55 2009.03.16. 21:27:40

@Sanzistift: kiskapuk a banknál is vannak és nem kell egyetemi diploma csak a szabályok pontos ismerete, józan paraszti ész no és tudd, ha megijedsz a markukban vagy viszont ha határoyottan kiállszmagadért akkor nem biztos, hogy ráfaragsz. Manapság simán nekiállok nem csak egy ékszerüzletben, de a banknál is alkudni ------> egyre inkább szükségük lesz az ügyfelekre, szal nem feltétlen a bank parancsol minden helyzetben.

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.16. 21:37:34

@waffen55:

és nem néznek szarrágónak az ékszerüzletbe hogy alkudozol?vagy nem mondták hogy menjél piacra alkudozni?

250ce 2009.03.16. 21:39:00

@Sanzistift: 1. állólámpásom van
2. ráadásul attól vettem akié a bazzeg is volt
3. saját kezüleg ujjitottam fel 2 éve olyan állapotra hogy azóta belenyomtam majdnem 100.000km-t és lépten nyomon megállnak és bámulják.
4. az utolsó mondatot a cikk elején szereplő mondat váltotta ki belőllem, miért kell egy dacia-t fikázni egy szuzukihoz képest? mivel több egy szuzuki mint egy dacia? vagy mennyivel megbizhatóbb mint egy francia? vagy akár egy olasz? az nem stereotipia?

Normális 2009.03.16. 21:40:27

Undorító, felületes cikk, rosszindulatú alapállással, szakcikkhez egyszerűen méltatlanul.
Egy okból sosem vennék viszont SX4 -et: eléggé el van cseszve alapjaiban a mellső futóműve (már a kormánygometria): eléggé alászedve a kormányt, nem "egyenesíteni" akar, hanem inkább szűkítené a kört. Ez bizony nincs Isten hírivel, pontosabban: életveszélyes.
Tahókám legelább ennyit kiszúrhatott volna...

stellaz1 2009.03.16. 21:44:10

amúgy a TC-én esik a színvonal, már egyre ritkábban látogatok ide, és még ritkábban olvasom el a cikkeket

kár, hogy így lecsúszott, régen kedveltem :(

svw 2009.03.16. 21:44:24

Még a "cikkhez" az első képeken nem emelkedik ki az auto a háttérből... a háttér "no comment" ...

Hrzrasn (törölt) 2009.03.16. 21:46:34

@waffen55: Höhöhö, na arra befizetek, ahogy kialkudod a bankban, hogy te nem fizetsz 8% kamatot a hitelre, csak 6.3%ot. Megnézném.

waffen55 2009.03.16. 21:49:44

@orbán cigány takarogggyyyyyy: NEM BIZONY! Ha kapitalizmus és szabad rablás akkor bizony alkudni is lehet! Egyébként ez csak nekünk nem természetes dolog. Pl.: elég sok embert azért tud megbüntetni a rend szigorú őre mert félnek tőlük, a rendőr mindenható és mindig igaza van, stb. ha ismered a kreszt és tudod milyen jogaid vannak akkor nem megy olyan könnyen a bünti! Pl. pótkerék nem írja elő a kresz mégis mennyi szerencsétlent büntettek meg érte.

waffen55 2009.03.16. 21:53:32

@Hrzrasn: nem csak thm-re lehet alkudni ám... Bár lassan már arra is... Várd ki a végét!

Sanzistift 2009.03.16. 21:55:35

@250ce:
A válaszomat az utolsó mondatod váltotta ki.
Végülis, ha már mindenki szarozik.
Volt suzukid?
Nem sértegetésképpen, csak kíváncsiságból.

Az egész kommented korrekt volt, csak az utolsó mondat volt olyan abnormális a többihez képest, hogy nem bírtam szó nélkül.
Csak nekem tűnt fel?

(tudom, már aludnom kéne... :)

Carfan 2009.03.16. 21:59:06

@stellaz1:
Á a TC szerint az Opel és a VW is egy rakás szar. Meg konkrétan szinte minden 20 évnél fiatalabb autó. Nagyon ritka kivételektől eltekintve:) Szóval annyira nem vagy hülye, legalább is nem hülyébb mint a többség:D

Carfan 2009.03.16. 22:01:37

@stellaz1: Ezek szerint nem csak én gondolom így:(

Sanzistift 2009.03.16. 22:06:11

@Sanzistift:

Állólámpásod van. Remek. Nem tudtam.
Csikóstól vetted. Remek. Nem tudtam.
Te csináltad meg. Remek. Nem tudtam.

Beledöglöttél volna, ha nem rakod oda a "buzuki" mellé, hogy a tied jobb.
Beledöglöttél volna abba is, hogy legalább egyszer leírd rendesen a szerencsétlen autó nevét.
Nehogy is, még közöd lenne hozzá áttételesen, megfertőződnél, ha leírnád rendesen egyszer, hogy suzuki.
Csak így, minden megvetés nélkül.

Nem lett volna elég közölni csak szimplán, hogy jó?
Suzukival kell überelni, mert nem hinném el?

Egyébként meg nem egy kategória a kettő.
Még csak nem is hasonló korosztály.
Még csak nem is hasonló méret.
Hogy kerül az alma mellé a dinnye?

Szerintem most már biztos egyedül én vagyok a hülye.
Vagy csak a rács rossz oldalán állok...
És én vagyok autórasszista.

Nevetséges.
Szánalmas.

Szánalmasan nevetséges...

waffen55 2009.03.16. 22:06:14

@Carfan: Eszembe jutott valami... 1x valami Henry Fordot vagy kit ( :D ) megkérdeztek, hogy szerinte melyik autó a legjobb a világon azt válaszolta, hogy az ÚJ! - Sajnos ez mamár nem feltétlenül igaz - nézzük csak meg kedvenc márkámat a BMW-t (az sem az ami rég és ezzel nincs egyedül)... :((

Gomulka Béla 2009.03.16. 22:13:38

@waffen55: Henry Ford autókat árult. Abból élt. Mondta volna azt, hogy szerinte a Dusenberg?

loláb 2009.03.16. 22:14:46

@Hrzrasn: Vállalati finanszírozásnál ez tök általános, ha mondjuk lakáshitelt akarnék felvenni, én bizony megpróbálnám.

Max. elnézően mosolyognak és azt mondják, hogy nem.

De szerintem nincs ma annyira sok jó hitelminősítésű, fizetőképes adós, hogy elküldjenek egy-egy embert 0,5-1% miatt.

Suz 2009.03.16. 22:15:04

Már megint a vitatkozás. Mindenki meg akarja győzni a másikat a saját igazáról. Pontosabban a Suzuki tulajokat akarják meggyőzni arról, hogy nem jól választottak.
Amikor a cikk címét és bevezető részét elolvastam, azt hittem, hogy nagy lehúzásról lesz szó. De alapjaiban véve nem lett leszólva az autó, szuverén véleményem szerint nincs is ok rá. Vannak emberek, akik szeretnek autóbütyköléssel foglakozni, ez kapcsolja ki ill. szórakoztatja Őket. Én is szeretem az autókat, bátorkodom autóbuzinak nevezni magam. Nálam ez nem az autószerelésben, tuningolásban merül ki. Nem bántom azokat, akiknek ez a szórakozása. Nem bántom a használt autó tulajokat, tetszenek a német autók, és még mostanában a franciák, olaszok is. A Suzukitól van jobb autó, a Suzukik nem hibátlanok. Fogadjátok már el azt, hogy valaki Suzukit vesz. Nem kell folytom bizonygatni azt, hogy máshogy kellett volna döntenie. Ti máshogy döntöttetek, nem Suzukit vettetek. Én nem szóllak meg érte benneteket. Annak ellenére, hogy sokan azt sugallják, nem érzem kevesebbnek vagy rosszabnak magam azért mert Suzukim van. Ha meg akartok előzni, akkor hagyom (de Ti is hagyjatok engem előzni), a sávba beengedlek magam elé. Nem vagánykodok, nem menőzöm, csak egyszerűen közlekedem. Szerintem 2,5-ért nem rossz választás az az autó (mert bizony ez autó). Akinek nem tetszik, az ne vegye. Az 1,5 moci nem olyan rossz, a műanyag szag kimegy belőle. Üdv

waffen55 2009.03.16. 22:16:59

@Gomulka Béla: Mindenki azt várta, hogy a saját lovát dícséri.
@loláb: Te sejtesz valamit... :)

waffen55 2009.03.16. 22:21:59

@Suz: Csak annyit fűznék, hozzá, hogy elég nagy baj lenne ha mindenki az én csajomat akarná elkapni! :DD Kicsit durva hasonlat, de ha a népítéleteket nézzük amikor nőhöz hasonlítják az autókat akkor már nem is annyira.

zöldi 2009.03.16. 22:24:35

Nem olvastam végig, csak annyt mondok:
Ha most kéne kocsit vennem, egyáltalán nem izgatna, mi van ráírva. Ha elég nagy- magas vagyok, Asszony is- ,elég olcsó,max 6 éves és van hozzá alkatrész esküszöm bármit megvennék. Ahogy a piacot nézem, megint Dacia lenne, csak gázolajos.

250ce 2009.03.16. 22:37:11

@Sanzistift: nem a saját automhoz hasonlitom a szuzukit, hanem egy 10 éves céges agyonhasznált fiat puntohoz
le kellett vezessek 300km-t egy szuzukiban hogy a puntot auto számba vegyem
addig semmibe nem néztem a puntot, mikor a szuzuki után ultem vissza ugy éreztem hogy legalább egy kategóriával nagyobb majdhogynem prémium kategóriába ültem vissza,van hely, van fék, az autót az uton lehet tartani, nem zörög, stb. Addig azt hittem hogy kifogtam azt a 3-4 szuzukit ami éppen sz@r. Azóta megváltozott a véleményem a fiat punto-ról, egy kifejezetten jó autó

stellaz1 2009.03.16. 22:38:50

@250ce: melyik punto, melyik suzuki? skoda fabia után megváláts volt a sfift :)

Carfan 2009.03.16. 22:39:08

@waffen55: Persze jöhetne az "abban még volt anyag" stb sztereotípiák, de a világ már csak ilyen. Változik jó és rossz irányba is. Lehet sírdogálni, hogy bezzeg a régi autók jók, az újak szarok, de az ilyen általánosítások is csak a beszűkültségről tesznek tanúbizonyságot. Sztereotípia amit annyira szeretnek mostanában a kedves szerzők:) Ma több az elektronikai nyűg, de régen is megvolt minden autónak a maga keresztje pl rozsdásodás, gyújtáshibák stb. Mármost az egyszeri parasztnak szerintem tökmindegy, hogy a szuper dízel fölött áll bambán, hogy megállt a technika vagy a behalt gyújtáselosztó fölött. Érdekes lenne megnézni egy ADAC felmérést, hogy nőtt vagy csökkent az adott darabszámra vetített meghibásodások száma. Valószínűleg hatalmas eltérések nem lennének.

waffen55 2009.03.16. 22:41:58

@Carfan: tökéletesen igazad van.

stellaz1 2009.03.16. 22:42:18

@Carfan: beszéltem egy mérnökkel nemrég, aki kifejtette, hogy a mai érzékeny elektzromos rendszer sokkal jobb minőségű csatlakozókat kíván, mint a régebbi kocsikba

250ce 2009.03.16. 22:51:10

@stellaz1: 1. suzuki swift 1.3 2003 vs fiat punto 1.1 van 1999
2. vezettem már 1.6 16v-t is biztos rosszat fogtam ki.
3. a fabia 1.4 mpi sem egy álomvilág de jobb mint egy swift

Hrzrasn (törölt) 2009.03.16. 22:53:37

@loláb: "Vállalati finanszírozásnál ez tök általános, ha mondjuk lakáshitelt akarnék felvenni, én bizony megpróbálnám."

Egy vállalat adott esetben több száz milliót vesz fel, ott egy 10-20 milliós lakáshitel picsafüst.

250ce 2009.03.16. 22:53:47

@250ce: bocs kimaradt: swift 1,6 16v-t

Sanzistift 2009.03.16. 22:56:50

@250ce: Nem mondod, hogy képes vagy bármit jónak tekinteni, csak nehogy véletlenül is hangyafasznyi igazam legyen.

Előjött, megvan, tettenértem.

Vezess puntót. Sokat.
Az autót az úton lehet tartani, fék is van, meg hely is.
Ja igen, kicsit keményebb, mint a pihepuhapunto.

Nem azért vettem suzukit, meg használok már hatodik éve, mert hülye vagyok, hanem mert ez felel meg. Tökéletesen.
Ma már leírtam egyszer, többször nem fogom.

Nincsenek felesleges igényeim, kiszáguldoztam/kiszerelgettem már magam, mással akarom elkúrni a szabadidőmet, nem autóval.
Elvagyok a manuális klímával, én igénytelen barom, nincs szükségem könyöklőre, mert a gerincem még megtart.
Nem kell bőrkormány,bőrülés meg bőrváltó sem, és elektromos ülésfűtés nélkül sem jön el hamarabb a világvége. Elvagyok első ködlámpa, meg ESP nélkül, és nem esek kétségbe, ha karc esik a csomitartó belső borításán, vagy esetleg az ajtón. Azért van.

Csak a fűthető szélvédőt hiányolom, de azt sem pakolják akármibe, tehát üsse kavics, nincs.

250ce 2009.03.16. 23:00:46

@Sanzistift: Erre miért nem jó egy Dacia?

Sanzistift 2009.03.16. 23:10:34

Mert volt, és ismerem.
Mégegyszer nem.
A külseje sem jön be.
Nem kell szépségdíjas, de lagalább nézzen ki valahogy. "Sehogyan" ne nézzen ki.

Ati232 2009.03.16. 23:39:32

@Sanzistift: Kár vitatkozni velük, értelmetlen. ;)
A Suzuki tökéletes választás.

Ők meg a végén kiderítik, h az OLASZ Fiat (ez esetben az olajfolyató Puntó) jobb mint a Suzuki, höhöhö. :P

Hrzrasn (törölt) 2009.03.16. 23:42:02

@Sanzistift: "nincs szükségem könyöklőre, mert a gerincem még megtart."

És ez már egészen biztos?

www.suzuki.hu/files/products/1670/1670.jpg

Hrzrasn (törölt) 2009.03.16. 23:46:30

@Ati232: Pedig a Punto a Suzihoz hasonlóan primitív jószág, nincs sok minden, ami elromoljon rajta. A büdös életben nem tudtak volna több mint 6 milliót kiszórni belôle, ha szar lenne.

pARTner 2009.03.16. 23:53:44

Minden bizonnyal igen férfias dolog lehet minden hétvégén bütykölni valamit az autón... sajnálom azt, akinek ez tölti ki a szabad perceit.
Kár bárkinek is belemenni a céltalan "melyikatutimárka" vitába, mindenkinek szabad joga azt venni, ami neki tetszik. A fentebb olvasott, túljátszott (kétes)presztízs-vita szánalmas.
Ahelyett, hogy az autósok azon gondolkodnának, valóban az igényeiknek és lehetőségeiknek megfelelő autóban ülnek-e. A ma kis hazánkban autót választók 70%-a (válság ide vagy oda) egy számmal nagyobb kategóriából választ, mint amire szüksége lenne, és főleg amit megengedhet magának.
ui: a régi autó ronccsá válása könnyedén megelőzhető következetes karbantartással...

Ati232 2009.03.16. 23:56:10

@Hrzrasn: a Fiatok közül igen, még a régi Punto elfogadható, de csak a Fiatok közül.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 00:18:14

@Ati232: Miért, más is gyártott Puntót? :)

zajcev 2009.03.17. 00:37:06

nem hiszem el!
végre egy jó cikk, szinte már már régi totalcar-os magasságokban repkedtem ahogy faltam a sorokat, igen ezt kellett nekem! köszönöm és grat az írónak

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.03.17. 01:09:42

@csiky944: Azt hittem, hogy ez a valódi bőr kárpitozású régi swift legenda már kihalt. Ezek szerint nem.

Koncz_János 2009.03.17. 01:42:56

Ehhehe. A Suzukik csak nem lehetnek annyira érdektelen autók, ha ekkora vitát és indulatokat képesek generálni. Én eddig kétszázezer kilométert raktam egy Swiftbe és egy Ignisbe, napira jelenleg is az Ingist használom. SOHA az életben nem volt semmi bajuk ezalatt, soha nem hagytak ott az úton, soha nem apasztották mértéken felül a pénztárcámat. Olyan kispénzű emberként, aki szereti, ha gond nélkül eljut A-ból B-be, és szarik közben a presztizsszempontokra, nekem a Suzukik teljesen megfelelnek. És szervíz is van minden sarkon, ha esetleg szükség lenne rá.
És legyünk őszinték, a mai sebességkorlátozások, továbbá rendkívül szar utak miatt gyakorlatilag felesleges ezeknél erősebb autót tartani, ha csak a józan eszünkre hallgatunk, és nem gyerekkori vágyainkat éljük ki, vagy nem a farkunkat hosszabbítjuk az autónkkal.
Vezettem SX 4-et is, benzines alapmotorosat, az sajnos éppen hogy átviszi a lécet, valóban a dögunalom a legjobb szó arra, ahogy belül kinéz, és ahogy megy. Kívülről megjárja, de vannak rajta árulkodó, igénytelen részletek, például ahogy a kifugó kikandikál hátul, hát az konkrétan szégyen. De nagyon is el tudom képzelni, hogy sok ember, főleg kisgyerekes családok, abszuolút elégedett tud lenni vele. Az SX 4 nem autóbuziknak készül, hanem átlag júzereknek, mint általában a Suzuki legtöbb modellje.
Ha szétnéztek a világban, nincs olyan ország, beleértve az USÁ-t is, ahol nem jönne szembe öt percen belül egy Suzi vagy valamilyen licenszmodellje. Ezek világautók, és mint mondani szokás, ennyi ember nem tévedhet.

ommm 2009.03.17. 04:02:19

@Carfan: Bölcs ember.
A Skoda honlapján van akciós ár? Szerinted nem vettem észre, vagy direkt beszólok?
Ne fröcsögj, gondolkodj.
A mellveregetés helyett, hogy "de nekünk is van olcsóbb" ki kéne biggyeszteni a honlapra, azért van, csókolom.
A kisember is tud már internetet használni, először ott nézi meg a listaárat és az akciókat.
Bajuszról le lehet zizzenni, én már szoktam borotválkozni.

ommm 2009.03.17. 04:09:06

@Carfan: Objektív újságírás (hál' Istennek) nincs. Nem én mondom, melletted szavam nincs. Dávid Sándor, neki elhiheted. Nem csak az autós médiában.

ommm 2009.03.17. 04:13:48

@Carfan: Istenem, minden egyes kommenteddel messzebb és messzebb vagy.

bigpond 2009.03.17. 04:29:23

"Ha szétnéztek a világban, nincs olyan ország, beleértve az USÁ-t is, ahol nem jönne szembe öt percen belül egy Suzi vagy valamilyen licenszmodellje. Ezek világautók, és mint mondani szokás, ennyi ember nem tévedhet."

viszont az egyetlen orszag a vilagon ahol a suzuki kozutalatnak orvend az magyarorszag. erdekes nem?

szarnak viszont egyaltalan nem szar a suzuki, hanem MAS. ezer elonye es ezer hatranya van a tobbivel szemben.
van elonye egy bmw-vel szemben is es lehet rosszabb egy 1200-es ladanal, attol fuggoen ki milyen tulajdonsagat tartja fontosnak.

csiky944 2009.03.17. 05:32:31

@KuKori: nem tudom milyen legenda ez,de láttam párszor a belsejét annak a stiftnek

Zsuppim 2009.03.17. 06:47:37

Anno 2006-ban választhattam, hogy átveszem az öregem 2 éves 100 lovas Fabia Combiját, vagy elmegyek és veszek egy új 1.3 Gs Swiftet. Elmentem és kipróbáltam a Swiftet, aztán boldogan rohantam haza a Fabiáért. 2007 végén aztán megcsapott az akciók szele és bár kicsit félve, de beleültem egy alsóközepes diesel Franciába, benzines áron. Ekkor újra látótérbe került a Swift, mert a kollégám is ekkor tervezte az autócserét. A véleményemre volt kíváncsi, én meg mondtam neki hogy bármit a 3 millás sávban, csak Swiftet ne, mert az szerintem egy végtelenül egyszerű konstrukció. Persze Swiftet vett és az elmúlt majd másfél év bizonyította hogy igazam volt, ennek a kocsinak az egyszerűség az előnye és a hátránya is egyben. Egy parkolói horpadást nagyon könnyen javított rajt a horpadásjavító ember, hangszóróvezetékelést (kalaptartóig) is elég egyszerűen el lehet rajt végezni, mert az első-hátsó-b oszlop burkolata pillanatok alatt ugrik ki az autóból ( 3 milláért egy puha és 20 dekás gagyiműanyag cuppantós illesztése azért már elég puritán megoldás ). A belső műanyagokkal nagyon óvatosan kell bánni, mert minden hirtelen törik ( hátsó ülőlap rögzítés műanyag burkolata ), vagy karcolódik ( oldalkárpit cipővel találkozva, műszerfal meg a takarításnál ). A bő másfél év alatt nekem cserélni kellet az elektromos ablakemelők négyes kapcsológombját (egy led megszűnt működni) és a kézifékkart (a szerviz beállítás helyett ezt választotta), a kollégámnál cseréltek üzemanyag-szivattyút (mert a szerviz úgy ítélt meg ), kuplungpedált ( így szüntették meg a nyikorgását ) és tegnap cseréltek oldalkárpitokat, meg lefújták ( dobozos spray-el !!!! ) a vörösréz színű autó csomagtér-padlólemez jobb és bal felét kb 7 cm-s sávban piros festékkel, mert a kárpitot rögzítő patentok alatt megindult a karosszéria rozsdásodása a 1,5 éves autón. Ez utóbbi márkaszervizes művelet után tegnap azzal vigasztaltam a kollégám, hogy ez egy értéknővelő hatású szakmunka volt, mert eddig a csomagtartó padlólemezének nem volt fényezése, most már mindkét sarkán ki van fújva egy kis keskeny sávban és ez ösztönzőleg hathat magára tulajra, hogy elvigye egy karosszériafényezőhöz a biciklit és normálisan telibe fújassa eredeti színnel az egész színtelen csomagtér padlólemezt.

Zsuppim 2009.03.17. 07:05:37

Ja és hozzátenném hogy nekem most 61 van a kocsiban, neki meg 23

loláb 2009.03.17. 07:28:44

@Hrzrasn: Viszont a hitelezési kockázat is sokszorosa a lakáshitelének.

Alkudni szerintem meg lehet próbálni, főleg most. A bankok sávokkal dolgoznak, ha hitelképes vagy, és nem felel meg neked amit kínálnak, nem fognak azért elküldeni, mrt 1%-kal kisebb kamatot kérsz.
Kérnek egy döntést az eggyel magasabbi szintről, hogy mehet-e, vagy sem, és ha rábólintanak, akkor mehet. Ha meg nem, akkor még mindig felveheted az eredeti kondiciókkal. Veszteni nem veszthetsz semmit, ellenben 1% húsz éves futamidőnél pedig kb 350-370 ezer forint.

Érdekes 2009.03.17. 08:27:06

@250ce:
"saját és szeretteim élete többetér"
- akkor figyelj a MÁSIKRA vezetés közben és tartsd karban a kocsit.

"Egy majd negyven éves "németnagyvassal"
-Egészségedre, erre csak ennyit tudok mondani.

"nagyvas más szemében nulla"
-Nem, most az ilyen makik akik nem tudnak/gőgből nem akarnak új kisebb autót venni, azok szemében most felértékelődik az öreg vas.Nagyonis király vagy az öreg vasaddal (egy réteg szemében..ofc).

"1000km-ert levezetek benne és még mimndig kipihenten szállok ki belőlle"
-Erről egyik lófütty ismerősöm jut eszembe, aki már egyszer levezetett Egerből, spanyolba 1 nap alatt megállás nélkül...ofc..no comment kategória (jól ki is röhögtem:D kb 2200 km ).Jah, elmondom, nem árt, h kényelmes legyen az ülés, de kizárt, h 1000km után te kipihent leszel, mivel figyelni kell a többieket a koncentráció sokkal több energiát vesz el, mint az üléspozició.

"sokszor csak azért ülök bele hogy vezethessem"
-Én is így vagyok..érdekes O.o és nem 40éves "vas"am van.

"kizárom a mindennapok gondjait és kipihenve felfrissülve szálok ki"
:D:D:D:D:D:D:D Lehet, akkor én is bevezetem ezt alvás helyett...

ipari_fostalicska 2009.03.17. 08:38:53

Hejj-hejj. Elég sok komment volt és elég vegyesek az értelmezések. Nekem 2002-es Swift Sedan-om van, előtte 1.0 volt, 97-es. Sosem azok az emberek dühítettek fel, akik elmondták, hogy nekik nem racionális választás a Swift, vagy az Ignis, vagy az SX4, mert nem felel meg valamilyen igényüknek. Azoktól az "emberek"-től készültem ki, akik nekiálltak fröcsögni, hogy sikeres nem lehetek, meg mekkora szar már, mert nem megy, lassú, stb. Ha lehetőségem volt, ezeket beültettem magam mellé és mentünk egy gyors kört. Akkor jött a szokásos rinya a biztonságról. Ezt nem is vitatom, gyűrődik a szekér rendesen, de nem jobban, mint a hasonló évjáratú kategóriatársai. Ekkor azzal jöttek az okosok, hogy láttak már olyat, amikor frontálisan ütközött egy Swift és egy A8. Jaaaa, más kis autó is porrá omlott volna. Nem istenítem a Suzukit, de az igényeimnek megfelel, pénzemet nem nyeli, megbízható társa a mindennapjaimnak, mindezt hat liter alatti fogyasztással és kellő dinamikával. Talán pont ezért nem szólom le a DACIA-t sem és nem kezdek habzó szájjal adócsalót kiabálni egy hetes Bömös láttán.
A jelenlegi Swiftemet négy éves futamidejű hitelre vettem, és a havi hitelösszeg még most is csak a netto fizetésem 10%-a. Mellé van lakáshitelem, két éves fiam, stb... Az aki bármilyen autóban ülve lenéz bármilyen márkát is, az egyszerűen egy barom.

Gomulka Béla 2009.03.17. 08:42:22

@waffen55: Áttételes módon a saját lovát dícsérte. Az egész élete arról szólt, hogy a saját lovát dícséri. (Meg egy kis rasszizmusból.)

Ámbár, ha meggondolom, feltéve hogy a saját autóit ismerte a legjobban, és ily módon intett attól hogy valaki használtan vegyen egyet, esetleg túl sokáig használja... Hmmm

Bad boy 2009.03.17. 08:49:37

Szerintem a teszt több sebből vérzik.
Az alaposnak hitt kedves újságíró, több adatban is téved. Pl 1.5-ös motor nem VVT, SIMA 16 szelepes, a hasmagasság sem 14 cm-er, stb...
De nem ez a lényeg. Végre MI Magyarok, gyártunk egy autót, amit külföldön olyan "semmitmondó" országokban mint Németország, ahol az autógyártás nemzeti hagyomány, megdicsérnek, ár-érték viszonylatban kiemelkedőnek tartanak, MI magyarok ismét lefikázzuk.
Nekem volt TDI audim, dci 1.9 Scenicem, egy egy szervízre a horribilis összegeket fizettem. Én azért vettem suzukit, mert megbízható, fürge, jól bírja a Magyar utakat és nagyon olcsó fenntartani.
Mindenki vegye a neki tetsző verdát, kívánom sokáig használja balesetmentesen, de értelmetlen olyan cikket megjelentetni amely inkorrekt mint adatokban, mint szubjektív véleményben.

Érdekes 2009.03.17. 08:52:17

@Ottopappa: Na, erről beszélek :) Hogy aki tudja, hogy mennyi meló megszerezni annyi pénzt tisztességes munkával, az nem röhögi ki nagyobb autóból sem a kisebbet...Mert én azt a stílust csak egy szóval tudom jellemezni : PARASZT.Ennyi.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 09:19:24

@Koncz_János: "És legyünk őszinték, a mai sebességkorlátozások, továbbá rendkívül szar utak miatt gyakorlatilag felesleges ezeknél erősebb autót tartani"

Már ahol.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 09:22:43

@Bad boy: "amit külföldön olyan "semmitmondó" országokban mint Németország, ahol az autógyártás nemzeti hagyomány, megdicsérnek"

Németországban ritkaság a Suzuki, kétévente látni egyet. Aki olcsó autót akar, Polot, Foxot, Lupot vesz, keleti tartományokban Fabiat.

Érdekes 2009.03.17. 09:32:04

@Hrzrasn: Nyílván, japánoknál meg nem polókkal,fábiákkal meg lupokkal szaladgálnak.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 09:36:17

@250ce: "Egy majd negyven éves "németnagyvassal" járok mert: nincs időm bütykölni, a saját és szeretteim élete többetér mint hogy egy ilyen életveszélyes sz@rral járjak"

Azt azért remélem tudod, hogy egy 40 éves "nagyvas" egy 4 csillagos töréstesztû új szériás Swift ellenében összecsuklik, mint a tangóhamonika? Valójában te jársz az életveszélyes szarral:
www.youtube.com/watch?v=86M_fV-1yKY

A mai Suzi biztonsági szintje, az kb. egy 5-10 éves E46osé, de nem egy 40 éves roncsé.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 09:37:20

@Érdekes: Nem is állította senki. Mindössze az az állítás nem igaz, hogy a német piacon olyan marhára népszerûek lennének a Swiftek.

Érdekes 2009.03.17. 09:43:53

@Hrzrasn: Így jogos.Elég bátor kijelentés...

A Futrinka utca lakója (törölt) 2009.03.17. 09:58:53

@Hrzrasn: Itthon. Nem németföldön, ahol a magyar elit lakik.

Humphrey 2009.03.17. 10:20:25

urak, csak halkan jegyzem meg, hogy amig itt egy fiktiv autóvásárló nemlétező nyavalyáiról szóló cikk kapcsán megy az anyázás, a vezessen meg az uj E klasse-t bemutató cikk jelent meg...

Motoros III. 2009.03.17. 10:20:56

Engem különösebben nem érdekel a fanatikus suzuki ellenzők véleménye, mivel nekünk a családban már több suzukink is volt, ill. jelenleg is van egy másfél éves swift, közel 30.000 kilóméterrel, tehát az autó használva van.
Ebben a kocsiban minden benne van, amire szükségünk lehet.(van) Ami a lényeg, nem romlik el, bírja a napi igénybe vételt.
Valójában nem értem, hogy mi magyar emberek miért vagyunk ennyire ellenségei önmagunknak, miért szidjuk azt amit mi csinálunk egy kis japán hátszéllel. A magyar suzukikat magyar utakra tervezték, ezt határozottan, tapasztalatból ki merem jelenteni!
Ebben a kocsiban is csak annyi műanyag van mint egy mai modern kocsiban, ugyanis ma már moszkvics vagy warszawa esetleg volga belsővel nem találsz autót. Mivel biztonságosabb egy bádogból készített műszerfal mint egy műanyagból megtervezett?
Sorolhatnám az érveket, de nem akarom, mindenki olyan kocsit vesz, amilyet akar és amennyi pénze van. Ma egy suzuki 2,5 millió forintot nagyon megér, nincs vele gond, nem kell javítani és még a szigorú Eu. előírásoknak is nagyon megfelel.

Bad boy 2009.03.17. 11:13:44

Németeknél csináltak egy tesztet, BMW X5, SX4 4WD, merci 4matic.
Azt nézték, hogy havas, jeges úton 300 kg-os farönk húzás, szlalom havas jeges úton, valamin állóhelyből jeges emelkedőn elindulás.
2 rally versenyző apa fia volt a tesztpilóta.
Konklúzió: sx4 töredék áron ugyan rosszabb teljesítménnyel, de a vártnál sokkal jobban szerepelt. 10-es skálán 7-t kapott.
Németektől nem rossz ajánlólevél.

Bad boy 2009.03.17. 11:23:18

@Hrzrasn: Pontosan erről van szó, Mi meg magyarok vagyunk!
Nem kell mindenkinek sx4-el járni, de biztos, hogy racionális döntés.

Pasas 2009.03.17. 11:58:26

Én imádom a Suzukit. A 600-as GSX-R például kéne.

lala11 2009.03.17. 12:46:32

A Suzuki megvásárlásának van még egy előnye,azon kívül, hogy egy kispolgár igényeit teljesen kielégíti,az hogy magyar munkahelyeket teremtesz és tartasz meg(maga a gyár, beszállítok, márkakereskedők, stb, persze a haszon jelentős része kimegy az országból de valamennyi marad is). Mikor az emberek döntő többségének jövedelem a lakáshitel mellett autóra megy ez nem mindegy. Még nem volt Suzukim, de vezettem jó párat, jó kis autók, a swift mikor kijött szerintem kategóriája egyik legjobbja volt. Lengyel tesztek sokkal objektívebbek, ott is jó vételnek számít. Mivel a mienk ne szóljuk le, a cseheknél teljesen természetes, hogy Skodával járnak(100% VW tulajdon), egy Fabiának megfelelő vetélytársa egy swift, sx4, főleg 1.2 htp 55 Le-ősnek. Jól motorizáltak,(főleg fabiához képest), jó ár-érték arány. Vagy szerencsétlen közalkalmazott vegyen egy 10 éves füstöt okádó Audi A6 tdi-t fél millió km-rel részletre, akkor jobb fej lesz?
Persze kinek mi az igénye.

Ati232 2009.03.17. 13:02:05

@Hrzrasn:
Mégegyszer:
A Fiat gépjárművek közül a Punto jó. Talán az egyik legmegbízhatóbb közülük, persze Fiat viszonylatban.

A Suzukival összehasonlítva messze elmarad (a két autót össze is lehet mérni, mert egy kategória).
Egy régi fapad Puntoért kapsz egy pár évvel fiatalabb régi Swiftet sok extrával (elekrt.ablak, centrálzár, légkondi, metál szín, riasztó...). :)

w a s d 2009.03.17. 13:12:47

@Ati232: Az a kérdés, miben marad el.

Árban, meg esetleg megbízhatóságban.

Ugyanakkor pl. a Punto esetében nagyobb a motorválaszték, meg a csomagtér (ha nem lépcsőshátúakat nézünk, de arra meg ott az Albea, ha az a fő szempont, igaz, ott az lehetséges motorvariációk száma elég kicsi).


A Suzuki magyarsága meg...
A pénz nagy részét úgyis elviszi az országból a japán tulaj (meg a szlovák munkás), lehet, egy német/francia autó vásárlásával többet teszünk a hazáért.

s3ci 2009.03.17. 13:19:26

a suzuki egy szar
ja nem, az jó
bocs
a suzuki nem szar

Motoros III. 2009.03.17. 13:37:14

Ati!

Én a Fiatot nem igen kedvelem, ettől függetlenül nem bántom azt, aki Fiat Puntó rajongó.
A haza suzuki termelésének egy részét valóban elviszik a Japik, hogy mennyit, ezt szerintem senki nem tudja, mert üzleti titok.
A szlovák munkásokkal kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy - legyünk őszinték - nekünk magyaroknak egy kicsit büdös a munka (Tisztelet a kivételeknek!), ha a szlovákok nem dolgoznának a gyárunkban nem tudnánk az igényeket kielégíteni.
Korábban már valamikor leírtam, hogy én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy voltam Európa jó néhány országában, ezért nekem az a véleményem (tapasztalatom), hogy a suzuki ellenességben csak a románok előznek meg bennünket. Bár a hazai eladási adatok nem ezt támasztják alá, szét kell nézni az útjainkon és meglátjuk mennyire kedvelt nálunk a suzuki bármely típusa. Szinte minden harmadik autó suzuki!

Ati232 2009.03.17. 13:51:19

@F/: A régi Puntot és régi Swiftet hasonlítottam össze.
Ugyanazért az árért kapsz egy alap Puntot és egy jól felszerelt Swiftet. Nem kérdés, h melyik a jó vétel. ;)

Ati232 2009.03.17. 13:52:43

Én sem utálom a Puntot, annak idején majdnem azt vettem.

ipari_fostalicska 2009.03.17. 13:55:01

Kicsit korábbi hozzászólásokhoz kapcsolódik, de azért belinkelem. Aztán nyugodtan lehet tovább röhögni a 120 hónapos szuzukis hiteleseken.
És van ám még elég sok ilyen:
www.hasznaltauto.hu/2812160_bmw_530d_2005

Érdekes 2009.03.17. 13:58:54

@ipari_fostalicska: Nem egy ilyen van...De én már mondtam, hogy azoknak akik lenézik a másikat ezért, kb egy szinten vannak egy roncs swiftes bójrészerrel, legalábbis agyilag.Anyagilag kicsit más, de kinek mi a fontos...

Pasas 2009.03.17. 14:30:04

@ipari_fostalicska: Nem hinném hogy aki Swiftet vesz 10 évre, az be tud vállalni havi 70e törlesztőt, a fenntartásról nem beszélve.

w a s d 2009.03.17. 14:32:02

@Ati232: A Swift szerintem leginkább azért jobb választás használtan, mert könnyebb viszonylag világos előéletű darabot találni, elég nagy hozzá a választék.

SilverGhost 2009.03.17. 14:56:05

@Hrzrasn:

Mosta akkor kitérjünk az Audi Q7 kontra fiat 500 töréstesztre? Ahol kidurrant a fiat légzsákja?
A súly igen is számít, arról nem is beszélve, hogy hány baleset van félátfedésben? Általában totál frontális a dolog, meg azért egy W126-al is meglestem volna a Modust...

gabor.gabor 2009.03.17. 15:00:32

Stellaz1-nek teljesen igaza van.

Miért vesznek M.o.-n annyi Suzukit?
Mert rájöttek az emberek 18 év után, hogy kategóriájuk élvonalában vannak ezek az autók és nemcsak azért mert olcsóbbak.

Egy példa:

Új Suzuki Swift 1.3 GS (92 LE):
3.2 millió HUF

Ennyiért aut.klíma, elektromos ablak/tükör, MP3-as CD, 6 légzsák, ülésfűtés, mozgatható kormányoszlop, ABS, EBD, ASR


Új Opel Corsa 1.4 Enjoy (90LE):
3.2 millió HUF

Ugyanennyiért klíma, elektromos ablak/tükör, MP3-as CD, 2 légzsák, mozgatható kormányoszlop, ABS, EBD


Új Skoda Fabia 1.4 Classic + AC (86 LE):
3.46 millió HUF

Ez egy picit drágább. Ugyanazt tudja kb.(ebben 4 légzsék van) mint az Opel.

Új Renault Clio 1.2 (75 LE) :
3.03 millió HUF

Ez is kb ugyanazt tudja mint az Opel és a Skoda, de ez a legolcsóbb.

A fentieket elolvasván magyarázza meg valaki, hogy miért mégis a Swift az eladási listák vezetője amióta megjelent, ha van rajta kívül is ilyen árú, hasonló tudású autó?

Talán azért, mert mind közül a legmegbízhatóbb, legjobb minőségű autó!

Riasom 2009.03.17. 15:05:05

@Pasas: de ezek szerint ez a valaki sem tud bevállalni havi hetven törlesztőt, és míg a kényszer-Suzukisokat (akiknek munka-család-élet miatt mindenképpen kell egy megbízható autó, mindegy milyen, de menjen mindig) abszolút meg tudom érteni, addig ennek a BMW-nek a megvételét szinte biztosan kizárólag a hiúság, a takarón túl nyújtózkodás motiválta. Minek vesz bömöst aki havi negyvenet mondjuk tud még fizetni, de hetvenet már nem? Hülye egy világ.

SilverGhost 2009.03.17. 15:11:42

@gabor.gabor:
Mert a többi autót nem 0 Ft-al hirdetik? Illetve nem divat a 120hónapos hitel? Oké a Skoda kivétel, de tökéletesen meglátszik a mostani eladásokból hogy a Suzuki azokból élt, akik egyébként nem lettek volna képesek új autót eltartani, azonban a hihetetlenül laza és nevetséges hitelfeltételek mellett lehetőségük nyílt rá...

Riasom 2009.03.17. 15:20:48

@SilverGhost: de ez így tökéletes (volt?) a Suzukinak, a bankoknak, és bizonyos szempontból még a vevőknek is - hiszen lett új autójuk - egész addig amíg tudják fizetni az akármekkora törlesztőrészleteket.

Pasas 2009.03.17. 15:22:29

@gabor.gabor: "A fentieket elolvasván magyarázza meg valaki, hogy miért mégis a Swift az eladási listák vezetője amióta megjelent, ha van rajta kívül is ilyen árú, hasonló tudású autó?

Talán azért, mert mind közül a legmegbízhatóbb, legjobb minőségű autó!"

Válasz: nem, hanem mert 0 forinttal elhoztad, és ráértél kifizetni 10 év alatt.
De megsúgom hogy mióta nincs ez a fajta hitel, nem a Suzuki vezeti az eladási listát.

lally 2009.03.17. 15:26:42

Ommm! Most csalódtam benned. Ez a poszt, illetve a TC cikk lenullázta nálam az eddigi munkásságodat. Ezt, így kár volt......

csiky944 2009.03.17. 15:33:35

@gabor.gabor: legjobb minőségű autó
muhaha
Pasas leírta,a legolcsóbb hitelek miatt vették,és tényleg,jelenleg a Ford a piacvezető Mo.-n

Motoros III. 2009.03.17. 15:39:47

Azért azt tegyük hozzá, hogy a ford azért lett jelenleg listavezető, mert a magyar rendőrség részére vásárolt két lízing cég 1.500 db Ford Focust. Ha a rendőrség nem bérelne 1.500 focust és 600 db. astrát, akkor ezek a kocsik elvesztek volna. Az opel így is be..rt.
A leírtaktól függetlenül nekem tetszik az astra is és a fokusz is.

ipari_fostalicska 2009.03.17. 15:51:10

@Pasas: miért? ez a bmw-s tudta fizetni? Teljesen mindegy, hogy a Suzukit kell hitelátvállalással eladni, vagy a bömöst. Csak még mindig jobban esik a balf@sz Szuzukis fikázni, mint a béjemvést (nem a béjemvén van a hangsúly).

Pasas 2009.03.17. 15:54:51

@ipari_fostalicska: Vágom. Pedig a BMW-s jobban beszopta."(nem a béjemvén van a hangsúly)"

P_Lac 2009.03.17. 16:23:11

Az elvakult Suzuki fanok most berágnak rám, de én inkább vennék vmi komolyabb autót 2.5 M Ft-ert, (persze nem 10 éves felső kategóriásat) hanem mondjuk
2-3 éves, és nem széjjelgyilkolt
kompaktat.
Az az egy szólhat az új Suzuki megvétele mellett, hogy ezzel talán magyar munkahelyet véd az ember, ami ezekben az időkben (is) nagyon fontos.

waffen55 2009.03.17. 16:37:45

Egy dolog miatt haragszom a Suzukira: Nagyon kevés belőle a kombi és az is "szar", sajnos nem swift/ignis minőség... :(

Sopánka76 2009.03.17. 16:38:40

Ez is egy jó kis megosztó cikk.
Talán tényleg túl erős.
De végülis mit akart mondani?
Ez egy teszt?
Azt, hogy egy belépő szintű új kisautót nem lehet úgy szeretni, mint egy tizen- huszonéves nagyobb vasat?
Aki szintén így gondolja, az legfeljebb bólogatott. De neki sem volt itt új infó.
Alapvetően egyetértettem, én is autóbuzi volnék, vagy mi.
De most komolyan, őszintén: miért is kellett ez ide? mi volt a célja?
Mert tényleg megértem azokat, akik nem így gondolkoznak, hanem nincs idejük, és csak közlekedni szeretnének.
Nekik tényleg jó.

Carfan 2009.03.17. 16:41:36

@ommm: Látom nagyon szíven találtalak azzal a pár kommenttel:) A cikk szerintem akkor is egy rakás szar, ha tetszik ha nem. Ha már úgysincs objektivitás, ahogy te is mondtad. És ha végigolvastad a kommenteket ezt jópáran meg is jegyezték, hogy szar. Nincs rajta a honlapon istenem... Esetleg egy emailt megereszteni luxus? Ja hogy egy olyan cikket nem lehetne 20 perc alatt összecsapni. Bocs... Inkább olvasd el Csikós mai cikkét hasonlítsd össze ezzel a NULLÁVAL aztán lehet miről beszélgetni. Lenne mit tanulni hidd el nekem. Mert ha te összehasonlítod a szerelgetős szerelem autót, a megbízható unalmassal az kb olyan, mint bordélyházat a házassággal. Remélem azért érzed a különbséget:)

ommm 2009.03.17. 16:43:28

@Carfan: Még mindig mellé. Olvass, érts, Skodázz.

Carfan 2009.03.17. 16:50:54

@ommm: Szintén mellé, mert nálam a Skoda nem sokkal áll a Suzuki fölött, te hivatkoztál rá a "cikkben". Egyszerű, olcsó és jó kis autó mind a kettő, a maga kategóriájában. Ezért nem kellene őket épített pályaautóhoz, dédelgetett veteránhoz stb hasonlítani. Akkor talán itt sem menne a hülyeség 500 kommenten keresztül, hogy a 10 éves A6 vagy az SX4 a jobb. Erre mondják, hogy egy bolond százat csinál.

yard (törölt) 2009.03.17. 16:52:59

lehet, hogy a cikk "egy nagy rakás szar", de mégis, mennyien élvezkednek (élvezkedünk) a szaron:)

waffen55 2009.03.17. 16:54:38

Ha polgárpukkasztás volt a cél - bejött! :)

Carfan 2009.03.17. 17:00:17

@waffen55: Hagyjuk már ezt a polgárpukkasztás dolgot... Valaki csinál valami hülyeséget ebben az országban és rámondják, hogy ja ez polgárpukkasztás. Ennek a cikknek valószínűleg az volt a célja, hogy az új autóból visszagondol az egyszeri user a régi "szép" időkre amikor volt mit bütykölni hétvégén, bezzeg az új lelketlen Suzit nem lehet. Csak ezt le lehet írni jópofán, viccesen, mint Csikós vagy Winkler szokta és le lehet írni így is. Ez meg olyan amilyen:)

waffen55 2009.03.17. 17:00:38

Totalcar- van! Totalbike- van! Totaltruck- NINCS! Én szeretném ha lenne és ha a srácok között van legalább c-s jgsival rendelkező akkor szívesen segítek tesztalanyokkal is!

ui.: Ha Péter Annát külditek nála a jogsi sem feltétel! :P

waffen55 2009.03.17. 17:03:24

@Carfan: Én végigolvastam a kommenteket és majdnem anyázás lett belőle ezért mondtam...

Carfan 2009.03.17. 17:08:49

@waffen55: Ha a szerzőnek lett volna annyi esze, hogy típus nélkül megírja ezt a témát egy sima belsőség rovatban akkor semmi gond. Így meg biztos büszke magára, hogy tovább szítja a parttan Suzki fikázós vitákat.

Ja és nem vagyok Suzukis és remélem nem is leszek:) Csak egyszerűen már unalmas a téma és jó lenne ha legalább a szerzőknek lenne annyi esze, hogy nem folytatják

ommm 2009.03.17. 17:17:48

@Carfan: Még egyszer, látom nem jön le: ez a Megvolt rovat írás kurvára nem arról szólt, hogy az SX4 rossz autó.

Carfan 2009.03.17. 17:29:37

@ommm: Akkor feladom légy szíves mondd el miről akart szólni, mert az én csökevényes agyam kevés ehhez:)

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.17. 17:36:08

@Carfan:

olvasd el néhányszor a cikket és talán megérted,valószínűleg tanultál szövegértést középiskolába,feltéve ha van
érettségid

Carfan 2009.03.17. 17:39:25

@orbán cigány takarogggyyyyyy: Elolvastam, de nekem csak az jön le, hogy az autóról nem tudtam meg szinte semmit, utána pedig összehasonlította a szezont a fazonnal. Pedig még diplomám is van fene se érti ezt:D

orbán cigány takarogggyyyyyy 2009.03.17. 17:48:50

@Carfan:

ommm mint írta ez egy megvolt teszt
azaz már írtak az esikszétről egy rendes tesztet ez meg egy amolyan szubjektív ráadás teszt

Carfan 2009.03.17. 17:59:53

@orbán cigány takarogggyyyyyy: Ha ennyire érdektelen a téma, akkor fölösleges elővenni még egyszer, nekem az a véleményem. Elhiszem, hogy nem sok mindent lehet írni egy ilyen autóról, de sajnos a világ nem csak Honda S2000-ből és Mazda MX-5-ből áll. Ja és szerethető öreg autókból:) Én csak azt szeretném, ha a kedves szerzők kicsit megeröltetnék magukat az ilyen autók tesztjeinél is. És nem ásítozva kellene olvasni ezeket az írásokat. Mert szeretem a TC-t és jó lenne, ha ez nem változna meg. És könyörgöm egy minimális objektivitást. Legalább csak annyiban, hogy mindent a helyén értékeljünk. Nem szeretnék a múltkori 300C Integra Type-R összehasonlító "teszt" szerű agyrémeket. Valahogy nem köt le egy Smart vs 40 tonnás kamion teszt sem.

Carfan 2009.03.17. 18:01:20

@csiky944: Szerintem Vályi sem érti mit akart írni és az a nagyobb baj:D

Savger Inc. (törölt) 2009.03.17. 18:09:46

Szerintem mindenki olyat vesz, amilyet akar és tud. egyébként az sx4 megjelenésekor volt szó v.mi 4x4-es Fiatról is, ami nagyon hasonlított a kis japóra... Jó kis autó ez. Nekem sem számít az autó presztízse. Ezen a szinten? Könyörgök szépen...

SilverGhost 2009.03.17. 18:21:32

Olvassuk már el a cikk címét:
"Kettő és félért ennyit kapsz"

gabor.gabor 2009.03.17. 18:24:33

@csiky944:
Magyarországon 2008-ban forgalomba helyezett új autók:

1. Suzuki Swift 8684
2. Suzuki SX4 8499
3. Opel Astra Classic 6329

gabor.gabor 2009.03.17. 18:26:22

@csiky944: Legközelebb tájékozódj, mielőt leírsz valami baromságot.
Méghogy a Ford :D:D muhaha

Sanzistift 2009.03.17. 18:30:07

@Carfan:
Ja, talán vissza kellene menni a kapához.
Talán még jobban is állna neki.
Talán.

SilverGhost 2009.03.17. 18:40:25

@gabor.gabor:
2009 február:

"Februárban az Opel adta el a legtöbb, 1733 autót idehaza, ezzel 13,2 százalékos piaci részesedést elérve. A második helyen a Ford áll 1620 eladott új gépkocsival. Mindkét gyártó - követve a piaci folyamatokat - közel 50 százalékkal alacsonyabb értékesítési mutatókat produkált, mint tavaly.

Az évek óta piacvezető Suzuki, bődületes, 70 százalékos visszaesés után már csak harmadik a listán. Tavaly februárban 4260 autójukat vásárolták meg idehaza, míg idén csak 1279-et. A negyedik helyen jegyzett Volkswagenből 1147 kelt el. "

Gomulka Béla 2009.03.17. 19:08:34

Hogy egy ilyen prózai posztnak jo"jjo"n o"ssze az 500 plusz! Tényleg nagy lehet a baj odahaza.

Ciri 2009.03.17. 19:15:59

"A negyedik helyen jegyzett Volkswagenből 1147 kelt el. "

Aminek a 70%-a minimum export.... :D

Ciri 2009.03.17. 19:17:06

@Gomulka Béla:

Bélánk, mi van az ékezeteiddel?
Sztrájkolnak? :D

Coupeboy 2009.03.17. 19:32:51

Jó kis cikk volt.tetszett:)

csiky944 2009.03.17. 19:48:19

@gabor.gabor: 2009 van
a 120hónapos hitelek vége,adios suzuki elsőség

Coupeboy 2009.03.17. 20:25:47

Ja amúgy ahogy olvasgattam a kommenteket feltűnt az hogy van egypár ember aki leszarja milyen márka a kocsi, csak elvigye A-ból B-be meg nem akar költeni a kocsira, inkább mindenféle más hobbira költ.Ezt is meglehet érteni, de akkor miért olvasnak autós blogot?És akkor milyen indokból irkálnak ide?:D Inkább nyomassák a hétvégi hobbikat meg suvickolják az A-ból B-be elszaladós új verdájukat:)(öreg autóm van és röhögök)

Gomulka Béla 2009.03.17. 20:52:59

@Ciri: Csúnya, hanyag alak vagyok. Ha egy posztba jobban belekeveredek, kinyitom a word-ot, az már tudja a hosszú ezt meg azt, pontokat, ilyesmit. De ebbe nem keveredtem bele, éspedig: 1. tegnap dolgoztam, ma meg - nem dolgoztam, de nem is voltam a gép mellett. (Eddig megúsztam gyanús írásjelek - szamek! - nélku"l.) 2. én az, a Coupeboy által kárhoztatott fajta vagyok, aki ából bébe autózik, és a másember kocsija elvi szinten érdekli. Természettudományosan. Bálnám sincs, mégis szívesen olvasok róluk. És persze elfogadom a másember választását, ha az igazából választás. Egy olcsó új autó, mert új és olcsó, logikus választás. Egy olcsó régi, mert olcsó (és esetleg érdekes), szintúgy az. Ami viszont gyanúsan marketingszagú...

qualitaet 2009.03.17. 21:41:09

@Koncz_János:

"És legyünk őszinték, a mai sebességkorlátozások, továbbá rendkívül szar utak miatt gyakorlatilag felesleges ezeknél erősebb autót tartani, ha csak a józan eszünkre hallgatunk, és nem gyerekkori vágyainkat éljük ki, vagy nem a farkunkat hosszabbítjuk az autónkkal. "

És legyünk őszinték ilyen szánalmas "farokhosszabbítós" és más triviális baromságot tartalmazó megjegyzéseket átalában csak olyanok tesznek, akiknek a büdös életben nem volt hosszú távon igazán nagyteljesítményű autójuk, és fogalmuk sincs arról, hogy a rugalmasság és az erőtartalék az engedélyezett sebességhatáron belül vagy akár 30-40 km/h-s tempónál is mindig kihasználható ill. élvezhető.
No meg valószinüleg arról sem, hogy ezt megszokva akár egy árnylattal gyengébben motorizált verzióval még rövidebb utat megtenni is szabályos gyötrelem.

Seca81 2009.03.17. 22:01:47

@Koncz_János:

Legyünk őszinték: ki tartja be 100%-ban a sebességkorlátozást?

A szar utaknak mi közük van az erős autókhoz? Sztem semmi... A szar utaknak máshoz/másokhoz van köze.

Abban valamennyire egyetértek, hogy városba nem kell feltétlenül több száz lovas masina, anyukáknak akik cipelik a srácokat a suliba, a dugóban ácsorgóknak akik pályára évente 1-2x gurulnak föl, stb...
1 tonnás 100 lovas kiskocsi is lehet kellően dinamikus, városban bőven elég.

Továbbá az "erős autó" kifejezés relatív...

Seca81 2009.03.17. 22:10:26

Itt Pesten amit megfigyeltem a kátyúkkal, úthibákkal kapcsolatban az a következő: a legtöbb "kátyú" a városban, melyet a mérete ill. gyakorisága miatt a legnehezebb kikerülni, bizony a csatornafedél... Frissen aszfaltozott úton is olyan szar minőségben és elrendezésben rakják le őket, hogy akarva-akaratlanul belemegy az ember.
Nekem ez a tapasztalatom, valódi úthibával jóval kevesebbszer találkozom mint az aránytalanul mélyre épített csatornafedelekkel.

Seca81 2009.03.17. 22:15:29

Mikor megyek a reptérre hetente többször is, csak csodálkozom a Volvo buszokon... Hogy ezeknek mit kell kibírniuk Ferihegy 1-ig! Valami szörnyű! Aztán csodálkoznak, hogy mennek tönkre, még jó, nem rallyra tervezték...
Viszont eltértem a témától úgyh sorry.

Jetfighter 2009.03.17. 22:20:41

qualitaet

Ezt annak tudod elmagyarázni, aki már megtapasztalta. A többieknek kínaiul beszélsz :))) Ezen a hosszabbítás dolgon én csak mosolygok belül. Nincs két egyforma ember, és hát a sorrend sem mindegy, hogy kinek melyik volt meg először... :)))
Nem is a fő gond, hogy gyengék az új kocsik. Hanem, hogy nem élnek. Akár +100 lóval se. Közlekedni lehet velük csendben, megbízhatóan - és kifújt. Ommm beszámolja szerint ilyen lehet az SX4 is.
Az ész diadala. Abszolút logikus választás.
Milyen lehet abszolút logikusan élni? Alighanem dögunalom...

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 22:35:51

@qualitaet: Kíváncsi lennék, Koncz úr mit üzenne azoknak, akik semmiféle ideológiai eszmefuttatást nem költenek a nagy teljesítményû autók vásárlásához, hanem szimplán megveszik, mert:
a) megtetszett
b) van annyi húszas a malacperselyben, hogy kijöjjön belôle.

Fasznak kell mindent megideologizálni?

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 22:45:12

@Jetfighter: Koncz úr koporsóján minden bizonnyal lesz majd egy tetôcsomagtartó, amin egy bôröndben majd magával viszi a föld alá azt a pénzt, amit a kisautókon megspórolt. Legumipókozva, természetesen.

Mert ô az eszére hallgat, mindenki más hülye. (Vagy a faszát hosszabítja.)

qualitaet 2009.03.17. 22:51:58

@Jetfighter:

Biztos lehet logikus egy SX4 választása én ezt nem vitatom sőt outsiderként számomra is kifejezetten unalmas már a Suzukik(sok) folytonos cikizése.

A teljesítményt "feleslegesnek" tartó megjegyzéshez fűztem kommentárt a másik gyermeteg hülyeségről nem is beszélve.

qualitaet 2009.03.17. 22:57:05

@Hrzrasn:

Ráadásul sárga keretben a, szerkesztőségből érkezik a hozzá nem értő és rendkívül demagóg duma.

csiky944 2009.03.17. 23:01:05

@qualitaet: miközben ti egymás f.szát sz.pjátok? :D

qualitaet 2009.03.17. 23:18:57

@csiky944:

Ja, én véleményt nyilvánítok te meg ismételten megragadod az alkalmat egy kis olcsó,személyeskedő felkóstolásra no meg arra, hogy -immáron cca. 1674-ik alkalommal - benyaljál a meleg szarig a szerkesztőségnek :)DDDDDDDDDD

csiky944 2009.03.17. 23:23:01

@qualitaet: látod én ilyen rossz ember vagyok
még a nickem is parasztporschéra utal
ha ez neked személyeskedés,hogy a barátoddal itt puszipajtáskodtok és meg egy olcsó poént benyomok,hát...

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 23:25:00

@qualitaet: Pedig hasznosak ezek az elszólások, mert legalább kiderül belôle, hogy kinek a tanácsa/cikke nem ér lófaszt sem, mert a saját idióta vesszôparipáján lovagol.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 23:27:42

@csiky944: Hát, azt hiszem, elôbb lennék homoszexuális, minthogy parasztporschém legyen.

Az a kisebbik rossz :)

csiky944 2009.03.17. 23:32:45

@Hrzrasn: Elhiszem h lennél az :)

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 23:35:48

@qualitaet: Egyébként igazad volt papa, ott figyel a kallantyú az E32ben:
img6.imageshack.us/img6/854/picture152ygq.jpg

qualitaet 2009.03.17. 23:40:06

@Hrzrasn:

Érthető. A ratyiság manapság bizonyos helyeken -pláne az Indexen- még menő is, ellenben a 924/944 -gyel ami iszonyú égő volt már anno is.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.17. 23:40:26

@csiky944: Hát, ha választanom kéne, hogy orrmotoros kockaporschéban vagy tollboában menjek végig az Andrássyn, mindenképpen az utóbbi :)

csiky944 2009.03.17. 23:43:41

@qualitaet: jah,hogy számít h menő-e a cucc,az hogy valakinek esetleg tetszik az nem számít,nem mindenki látja így

csiky944 2009.03.17. 23:44:48

@Hrzrasn: sötétítéssel esetleg? :)

Hrzrasn (törölt) 2009.03.18. 00:00:25

@qualitaet: A színes birkabôrhuzat kôkemény. Ma már csak antracit van.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.18. 00:14:50

@qualitaet: Ugyanilyen szivargyújtóba dugható Osram térképlámpám volt az E36ban, mai napig megvan és mûködik. Nem tudtam, hogy ez ilyen régi (fehér zseblámpa, szintén klasszikus).

qualitaet 2009.03.18. 00:20:35

@Hrzrasn:

Ja, meg a '81 februári rubrikban a "Hi-fi" kínálat.

Mono rádiótól(gondolom feláll a hátadon a szőr ;)´) a Becker Mexico-ig...

Egyébként (Aldo Moro-t most megüti a guta ! ) Soundsystem is ebben volt először a világon.('84-es árlistán már ott figyel.)

A minőségi velúrszőnyegeket hesszöld!

(De kár, hogy az enyémből már kispórolták ;)

qualitaet 2009.03.18. 00:23:25

@Hrzrasn:

Fater 528i-jében '82 tavaszán már ott figyelt :)

qualitaet 2009.03.18. 00:25:21

mármint a zseblámpa.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.03.18. 01:05:28

Kissé belterjessé vált a beszélgetés, nemde, uraim? ;)

Gomulka Béla 2009.03.18. 07:23:15

600? Ha már a BMW szóba keru"lt.

Jetfighter 2009.03.18. 08:26:00

qualitaet 2009.03.17. 22:51:58

Ugyanezt mondom. Csak akinek már volt (van) valamirevaló autója, az érti, miről beszélsz - én is - a többieknek "süketeknek a bostoni filharmonikusok". Jól elvannak a padlógázra mínusz gyökkettőt gyorsuló, zajos, igénytelen "racionális" autókkal, és úgy nyilvánítanak véleményt luxuskocsikról, hogy nekik sosem volt. (És szegénységi bizonyítványként farokhosszakat emlegetnek, mintha annak bármi köze lenne bármihez. Ebből kiindulva, aki Karavánt iszik, az faszagyerek, aki jobbféle Lavazzát vagy Davidoff 57-et, az farkat hosszabbít... :) Boldogok a lelki szegények. :)

Herman 2009.03.18. 10:47:21

Az "olcsójánosok" zömének igen nehéz a felfogása. Leginkább az irigység beszél belőlük.

djA4 2009.03.18. 11:01:12

Majdnem mindegy mit vesztek "A" kategóriában. Daciat tuti nem vennék,de nekem a swift clio polo yaris punto .....egyre megy. Nagyrészt mindenki 5-6 év után lecseréli azt bírja akármelyik hiba nélkül. Aki meg tovább tartja meg annak az szívni fog valamivel úgyis. A japánok (tök min1 toyota vagy suzuki vagy mazda) a festéssel szívni fognak , viszont nekik legalább műszakilag topp lesz ,egy német autó se olyan ,mint egy japán,de legalább a karosszériája a legjobb és 1000x jobb,mint egy francia vagy olasz. Mindegy milyen kategória(max. felső kategóriában mondanám,hogy mind minőségi) . Japán vagy Német. Nekem ez kulcsfontosságú egy autónál. Japán=kitűnő műszaki tartalom (karosszéria se rossz) Német=kitűnő karosszéria (a műszaki tartalom is jó).
Kb. hasonó áron van egy ugyanolyan idős corolla, mint egy golf. Mind a 2 jó autó.
Az sx4 szerintem jó autó (kár,hogy itt rakják össze). Nem annyival,jobb egy golf vagy corolla, mint amennyivel drágábbak, tény ,hogy jobbak......de drágábbak......

Herman 2009.03.18. 11:32:59

Már egyszer egy másik témában leírtam, itt is megteszem:

A SUZUKI autógyár a kisautógyártás élvonalába tartozik, amióta létezik a márka, azóta ebben a szegmensben piacvezető.
DE KI KELL HANGSÚLYOZNI, HOGY ELSŐSORBAN VÁROSI KISAUTÓ!!!

Bármelyik modelljét vizsgáljuk, ez jön le. (leszámítva a 4X4 vitara vonalat)

Ebből kifolyólag nevetséges bármilyen, kategóriáján kívüli típussal összevetni, LEHETŐLEG CSAK A SAJÁT KATEGÓRIÁBAN!

Ár-érték arány miatt nem rossz vétel második autónak városi használatra.

Amúgy pedig, Magyarország szegénységi bizonyítványa az, hogy itt sajnos elsődleges családi kocsinak veszik a legtöbben, nem arra, amire kitalálták.
Nyugaton a Suzuki másodautó. Meg az összes hasonló méretű típus is.

Motoros III. 2009.03.18. 13:39:59

Igazad van Herman!

Összességében megállapítható, hogy nem rossz autó a swift vagy az SX4, ez látszik a hozzá szólásokból. Nincs még egy típus, mely ennyire fel tudja kavarni az írigy embereket és természetesen azokat akik nem tehetik meg, hogy új suzukit vegyenek. ( Ez utóbbiaktól elnézést kérem nem szerettem volna senkit megbántani!)
Az írások nagy része, gondolom nem vonatkozik a hazánkban jelenleg sajnos nem kapható Suzuki Lianára, vagy a szalonjainkban megvásárolható Grand Vitarára, igaz ezeket nem lehet 2-3 milla között megkapni!
Éljen a mi autónk, sziasztok!

Rolando 2009.03.18. 14:30:59

Kedves Vályi István!

MIndanzok mellett, hogy nem vagyok SX4 tulajdonos, úgy gondolom, az írásának bizonyos részei a felháborító kategóriába tartoznak . Az alábbi nyitó mondatok, még ha később el is hangzik, hogy azért jó autóról van szó véleményem szerint sokakat dűhítenek :

"Szegény ember Golfja bagóért. Be nem ázik, meleg van benne, már csak ezért is jobb, mint a bicikli".

Ebben az országban százezrével járnak az SX4-től "fényévekre lévő" színvonalú régi, romos állapotú, egy átlag új Suzuki árának töredéke értékű gépkocsival, (vagy éppen tömegközlekedési eszközzel), akik csak álmodhatnak arról, hogy egyzer egy ilyen autójuk lehessen. Persze autós újságíróként könnyű a Golfhoz hasonlítani és leszólni a "mi autónkat"sőt ilyetén foglalkozást űzve az ember 5 percre akár egy Ferrariban is nagyképűsködhet, de úgy gondolom nincs sok alapja minderre. "2,5-ért ennyi jár", jól hangzik, de nem igaz, ennyiért az őrültebbje használtan akár A8-as 4.2 quattrot is vehet (amely bizonyára minden tekintetben lenyomja a golfot, aztán meg az elektronika felmondja a a szolgálatot a következő sarkon), de ha az ember egy megbízható, jó autót akar venni magának, amely viszonylag alacsony költségek mellett mindenhová kényelmesen elviszi, a Suzuki jó választás.

SilverGhost 2009.03.18. 14:45:50

"Ebben az országban százezrével járnak az SX4-től "fényévekre lévő" színvonalú régi, romos állapotú, egy átlag új Suzuki árának töredéke értékű gépkocsival, (vagy éppen tömegközlekedési eszközzel), akik csak álmodhatnak arról, hogy egyzer egy ilyen autójuk lehessen."

Tehát az elő se fordulhat hogy ők elolvasták az esetleges hitelszerződést? Illetve van annyi eszük, hogy nem akarnak 120 hónapra hitelezni, hogy aztán a 2,5 millás suzukiból, 4 millás legyen, illetve nem várt események során még a kocsin kívül fizess is?

"ennyiért az őrültebbje használtan akár A8-as 4.2 quattrot is vehet (amely bizonyára minden tekintetben lenyomja a golfot, aztán meg az elektronika felmondja a a szolgálatot a következő sarkon)"

Tapasztalat vagy csak a szokásos önnyugtató demagóg duma?

w a s d 2009.03.18. 15:43:34

@Rolando: A Suzuki jó választás, de nem az egyetlen ennyi pénzért ebben a kategóriában.

Herman 2009.03.18. 15:45:04

@SilverGhost:

Kicsit off, de szerintem a régi A8 már koránt sem presztízs.....2 milla alatt hatalmas a választék belőlük, zömük lógó béllel, nehezen meghatározható előélettel.

Ha már német bálna, inkább a bangle korszak előtti BMW 740 V8-as benzines.
Egy sx4 áráért megkapod az utolsó évjáratot. (2000-2001)

m.a 2009.03.18. 16:12:08

@Rolando: Miért őrült az aki 4.2es autót vesz? Valakinek nem az az egyetlen cél, hogy eljusson A-ból B-be minél olcsóbban, hanem élvezni is akarja az utat. Mondjuk egy ilyen blogon nemhiszem, hogy ezt akárkinek is magyárázni kéne:)

Próbálj ki egy ilyet egyszer, (ne egy brazilok által leéltet) meglátod mi a különbség.

Bad boy 2009.03.18. 16:24:34

@SilverGhost: Én sem 120 hónapra vettem, 80 % kp-ban fizettem. Előző autóm 1.9 dci renó scenic II PRIVILLÉG + ÜVEGTETŐ, félbőr, tolatóradar, tempomat, 7,2 milla, szervíz alapdíja átlag 100 ezer Ft, 60 ezer km-nél két első féltengely csukló+ zselés motorbak, jobb hátsó lengőkar, turbócsere. 650 ezer.
Eladtam. Vettem SX4-et, még 2 év és veszek egy újat, garisat, üzembiztosat. Még mindig nem fogok ott tartani mint a renyónál 2 év után.
Ennyit a luxusról.
Ja az üvegtetőt egy irigy ember 3 naposan összekarcolta, de legalább működött.

Herman 2009.03.18. 16:32:00

@Bad boy:

A renault mióta luxus???? ócska francia tömeggyártó....

A büdös életben nem vennék francia hulladékot

SilverGhost 2009.03.18. 16:41:36

@Bad boy:
Ne hasonlíts össze egy 7.2 milliós és egy 2.5 milliós autót.
Ami a Suzukiban nincs, az nem is tud elromlani...
Szervíz alapdíja 100 ezer. Feltatlálták a magánszervízt is.

@Herman: Nem is írtam hogy a régi A8 presztízs autó.

yard (törölt) 2009.03.18. 17:12:41

"És legyünk őszinték, a mai sebességkorlátozások, továbbá rendkívül szar utak miatt gyakorlatilag felesleges ezeknél erősebb autót tartani, ha csak a józan eszünkre hallgatunk, és nem gyerekkori vágyainkat éljük ki, vagy nem a farkunkat hosszabbítjuk az autónkkal. "

Legyünk őszinték, én az leszek:
1.Farok-hosszabbításra nálam a nők jönnek be (én mondjuk így szocializálódtam, de elviselem a másságot)
2.Gyerekkori vágyaimat már kiéltem (kiélem) és az nem (csak) az autó.
3. Miután nem nagyon iszom, őszintén, általában a józan eszemnél vagyok.
4. Az erős autó soha nem árt sztem, ha van rá lehetőség. (egy előzésnél az élet múlhat rajta)
5. Legyünk őszinték: a szar út futómű kérdés, szerintem egy nagy autó jobban viseli a gyűrődést. Gondolom a pinaszőr vastagságú futóműelemektől sokat nem várhatunk.
A fentiek alapján a világ autógyárainak nagy része nem normális, mert minek a jobb-nagyobb-erősebb-kényelmesebb-biztonságosabb-stb. De ha ők nem is a magyar vásárlók nagy része sem az, a cikk szerint.
És őszintének kéne lenni: a 2,5 millás ár (az emlegetett felszereltséggel)szrintem nem annyi, még akciósan sem. A motorikus tévedés egy autós újságírótól megbocsáthatatlan (ja, valaki mondta).Netem meg lehet nézni.
De 2,5 -ért ez mondjuk megéri, de van más is hasonlóért.
A tényleges (mondjuk válság előtti ár) egy fullos Suzukinál irreálisan magas, más tipusokkal összevetve. (szándékosan nem írok tipusokat)
Fikázás, szerintem 2 kategória van:
1. Akinek jobb-nagyobb-stb. van az jogosan unja az unos untalan ajnározást.
2. Akinek nincs még ennyije sem az is unja (illetve bizonygatja, hogy ő milyen okos-ügyes, pedig lóf@szt, csak irígykedik) mert irritálja, hogy valakiknek többre futja mint nekik. (hitel ide-hitel oda).

Ez egy ilyen ország.
A "nézettség" pedig úgy látom a következő szavak bedobásától függ:

japán
német
Suzuki
Audi
Bmw
Roncsok

yard (törölt) 2009.03.18. 17:29:02

És a legújabb:
"Kínában bemutatták a frissített Suzuki SX4-et"
Itt a piac!

Bad boy 2009.03.18. 18:07:19

@SilverGhost: nem összehasonlítani akartam, hanem leírni, hogy hiába a luxus verda és mindegy a típusa, ha a fenntartásra is sokat kell költeni.
Most is vehetnék "drága" autót, de minek, ha egy olasz nyaralás ára lassan a költsége egy évben.
Az elsők között vettem sx4-et 3 éve, hidd el nem bántam meg, és bőven van összehasonlítási alapom.
Csak röviden: 1.9TDI audi, renyo laguna 2 literes rxe , scenic II, (full) merci 300 E automata, ezek csak a prémiumok vagyis azon közeliek.

Pasas 2009.03.18. 19:54:59

Aki Suzukiban gondolkozik, annak hiába linkeltek 10 éves 740-est és A8-at. Fordítva dettó.

Áki501 2009.03.18. 20:25:28

@Jetfighter:

Ha a nagyteljesítményű autótulajok normálisan betartanák a sebbességhatárokat, és a kresz szabályait legalább akkor,amikor mást nem veszélyeztetnek vele,akkor nem lenne semmi gond. A gond ot kezdődik,mikor egyes nagyteljesítményű autósok nem bírják kivárni a sorukat a lámpánál,esetleg előzésnél,és így komolyan veszélyeztetik a többi autóst. Főleg azokat persze akik ijedősebbek és nem olyan nyugodt és tapasztalt vezetők.
Ha viszonylag kúltúráltan közlekedne a többség,akkor nem érdekelne engem sem,hogy egy bmw elszáguldott mellettem!
Viszont mivel suzukim van,ezért nyilván mindenki meg akar előzni,mert ugye hát a suzuki az egy nagy rakás ... Viszont a gond az ,hogy én is betartom a szabályokat, és mindig haladok a forgalommal,senkit sem zavarva és veszélyeztetve.Viszont elég sok bmw-s hülyegyerek (a többség bmw-s,a többiektől elnézést), még mutogat is,de nem tudni miért,valószínű ennyire futja az IQ. Ha menni akar és tud,akkor előzzön és kész.Nincs vele gond,és nem lesz kisebbségi komplexusom,mert sokszor a munkán jár az eszem és haladok a forgalommal,de rendszerint nem sokig,mert mindig felbasznak ezek az idióták.
A lényeg,hogy nyilván elég kevesen vennének suzukit,ha legalább 2x annyi pénzük lenne autóra, legalábbis én nem,és aki igen az csak a márka mellet kampányol.Én is szivesen vennék bmw-t,de golfot is, viszont használtan nem bízom a kereskedőkben,egyikben sem.Ebben a kategóriában már apróságnál is röpködnek a 10 ezresek, és ha nincs rá büdzsé akkor marad az olcsóbb.Kiskategóriában pedig igénytelen és aki megveszi se várjon igényességet tőle,mert csak egy közlekedési tárgy!Aki szeretni akar egy kocsit annak ez nem való, az vegyen egy számára különlegeset és bütykölgesse.Ha tehetném én vennék egy ilyet a suzuki mellé.De ha tehetném nem lenne suzukim sem. A kereskedő,akitől vettem a verdát, egy ismerős volt (bár kicsit átvert,mert ugye üzletben nincs barátság).
Ha valaki közlekedési eszközt keres, és egy egyszerű tárgynak tekinti,akkor egy megbízható kisautó, és a lényeg hogy olcsó hozzá minden,és könnyen beszerezhető bármi. Nekem csak közlekedni kell,munkába járni,és városba rohangálni. Viszont ennek már kényelmes ülései vannak,és 500 km-t is kibirok benne,de nyilván nem pihentető.A könyöktámasz pedig kifejezetten pihentető benne,bár nem gyári extra,de kell bele!A biztonságérzetet egy kartondobozhoz hasonlítanám, (2003-as) így családdal és pici babával én is inkább vennék golfot,viszont ebben nem segít a jelenlegi gazdasági helyzet,mert örülök,ha ez alattam marad.
Tehát aki a luxust, vagy akár a pihentető autózást keresi az ne 2,5 misit szánjon rá.Munkaeszköznek,vagyis igáslónak megfelel, és nem ad annyival többet mint amennyibe egy golf kerül, és nem sorolnám egy kategóriába a kettőt.

Jetfighter 2009.03.18. 21:53:51

Áki, az általánosítás nagyon veszélyes dolog. De sajnos működik, ahogy a kabátlopási ügyekbe keverés is... Régóta.
Én kapásból egy tucat esetet mondhatnék, amikor Suzukisok vagy Thaliások nyomták lakott területen, zebránál legalább 90-nel - na most akkor mi van?... :)
Van akinek futja jó kocsira, van, akinek nem, van aki tudja élvezni, van aki nem, van akinek szerel(tet)ni kell, van, akinek nem... Folytassam? Millió féle ember van, minden általánosítás egyfajta hazugság.
Gyakran járok kisautóval is, azt többnyire le akarják nyomni. (Skodások is.) De ha a nagykocsival betartom a szabályos köv. távot, abba is be akar furakodni mindenféle népség. Sebaj, én ráérek. (És ha akarom, 6-ot előzök vissza egy gangolással.)
De ha valaki tudja élvezni az életet autós vonalon (is), adott esetben egy új Swift árának feléért, annak mitől menne össze a pimplije, kéremszépen? Vagy csak savanyú a szőlő? :)))

Hrzrasn (törölt) 2009.03.18. 23:06:39

@Áki501: "A gond ot kezdődik,mikor egyes nagyteljesítményű autósok nem bírják kivárni a sorukat a lámpánál,esetleg előzésnél,és így komolyan veszélyeztetik a többi autóst."

Nem kell ehhez nagyteljesítményû autó, aki idióta, annak mindegy mi van alatta, egy 1.2es autóval is padlógázon megy. Azzal ugyanúgy meg lehet halni, és meg lehet ölni másokat.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.18. 23:11:20

@qualitaet: Mono ha nincs is, de "Audio" rádió, befalazott CD slottal (meghajtó nélkül, AM/FM only) a mai napig van!

Soundmodul-hoz meg Soundsystem-hez egy csomó retrofit volt, aztán eltûntek, már csak gyárilag lehetett rendelni.

Hrzrasn (törölt) 2009.03.18. 23:15:13

@Herman: "Ha már német bálna, inkább a bangle korszak előtti BMW 740 V8-as benzines. Egy sx4 áráért megkapod az utolsó évjáratot. (2000-2001)"

Meg a V8at is ugyanannyiba kerül alkatrésszel meg benzinnel etetni, mint egy Suzit. Na téged se az eszedért fognak ellopni.

Gomulka Béla 2009.03.19. 08:30:48

Hatszáz! BMW! Suzuki! Mindent bele!

Kifordított kacagány 2009.03.19. 10:38:13

@Áki501: a minap kb hat okostojás előzgetett idióta módon a megtett 80km alatt. mindegyiknek kisebb autója volt, mint az enyém. a hasonló, vagy nagyobb kategóriák szépen haladtak a forgalommal és ha előzni támadt kedvük, azt határozottan, mások veszélyeztetése nélkül tették. úgy látszik másik univerzumban jártam.

@Jetfighter: ha a kicsivel járok azzal nem erőlködik senki, ha meg a naggyal, akkor azt mindenki le akarja nyomni.

Jetfighter 2009.03.19. 11:44:22

Kacagány

akkor a kicsi nyilván egy Saxo VTi, a nagy egy 200D :)))
Áh, nem lesz meg a 600...

Jetfighter 2009.03.19. 16:21:24

Nem, hát nem.
(A kiskocsidon biztosan nincs kinn a Baby on Board. Nekünk igen. A legtutibb előzés-kiváltó inger.)
Na még ötöt valaki :)

Seca81 2009.03.19. 16:33:55

Mennyit? Ötöt? :)

Kifordított kacagány 2009.03.19. 16:44:01

@Jetfighter: a ladára bármit kitehetek, már nem váltja ki a "defaszacsávóvagyok" érzést, ha megelőzik. a drága benzint a nagyobb autókra tartogatják, ahol lehet üveghangon pörgetve erőltetni az előzést.
talán mégis meglesz

yard (törölt) 2009.03.19. 17:12:36

A száguldozó, nagyteljesítményű autók elviselhetőek -a legtöbbjük meg is tud állni. Saját tapasztalatom-autópályán a lassú járművek kimondottan okozói a balaseteknek. Torlódásokat okoznak, idegesítőek miután a gyengébb kocsikkal szinte lehetetlen kitörni, felgyorsulni.
Érdekes-sokat látok-mindig a gyengébb (kisebb?) kocsi áll bele általában a nagyobba.A jelenlegi, azt hiszem 60 a minimum autópályán pedig régen elavult.
Külön kategória a mobilozó, döcögő picsa-ma hazáig csak 3-al akadtam össze. na mindegy, nekem azt tanították, kerülni a falkát-vagy lemaradni, vagy megelőzni amilyen gyorsan csak lehet.
Ettől függetlenül a mai autók mindegyike képes szerintem tartósan -legyen az akármilyen kicsi- 110/130-at menni. tehát ki kellene -vagy merni-a gép erejét használni, ha már van nekije lóerője.

m.a 2009.03.19. 17:36:59

@Jetfighter: Nem akarok szőrszálhasogató lenni, de az legyen inkább Saxo VTS vagy Civic VTI :))

yard (törölt) 2009.03.19. 19:11:24

És akkor mi van? 601 Trabantban is volt:)

Jetfighter 2009.03.19. 19:16:47

m.a Így van. E kettő közt őrlődtem, mint látható, az eredmény döntetlen :)
Haverom ma vett 2,5 éves Astra kombit, Enjoy Plus felszereltséggel, 1,6-os Twinport-motorral, 48 ezer km-rel 2,4 millióért. Ő meg ezt kapta...

Jetfighter 2009.03.19. 19:20:48

Újabb hasogatók kedvéért a Twinportot ő mondta, én Ecotec-re tippeltem :)

Gomulka Béla 2009.03.19. 20:50:27

Mondtam, ugye mondtam! A hétszáz azért már túlzás volna.
Mi az a Twinport? Sokszor olvasom a másember autóján - mibo"l van neki két egyformája?

Jetfighter 2009.03.19. 22:03:29

"A Twinport eljárás részterhelésnél egy kis pillangószelep segítségével elzárja az egyik szívócsatornát. Ekkor a hengerben erőteljes áramlás alakul ki, ami növeli a motor hatékonyságát, és így jelentősen csökkenthető a fogyasztás. A másik csatornán az égéshez szükséges levegőt nagy részét visszavezetett kipufogógáz szolgáltatja. A közvetlen benzinbefecskendezéses motorokkal szemben a Twinport benzinesek nem igényelnek kénszegény benzint." (másik portál írja)
Aztán lehet hogy ilyet vesz a cimbi mégis, mert 1,6-osban is volt, de az Opel.hu-n most nincs. Majd megsasolom:)

Áki501 2009.03.19. 22:08:59

@Jetfighter:
Ha valakinek már csak nagy autóban áll fel...
Egyébként a kis autóban az életveszélyes manőver,és előzgetés a tipikus hülyegyerek szindróma. Esetleg egyszerű cégautó.
Nyilván nem minden hülyegyereknek futja nagy bömösre,csak valami kisebbre.Ezek szeretik a civic-et is.Nem tudtam olyat találni a piacon használtan amit nem hajtottak volna szét.
Viszont a vezetéshez kaptam a jogsim mellé egy jó tanácsot.
Nekem még azt tanította apám,hogy nem akkor tudok jól vezetni ha tövig nyomom a gázt és csikorognak a kerekek, hanem akkor amikor ki tudom védeni mások hülyeségeit.
Sajna kocsit nem kaptam,csak ezt. A kocsit a saját pénzemből kellet kigazdálkodnom albérlet mellet kezdő mérnöki fizetésből egyedül,de megvettem.Erre futotta, egy 5 éves mi autónkra,de legalább megtanultam hogy itt a mai világban mennyit kell dolgozni ennyiért.
Ha ezt nézem igen,savanyú a szőlő.

Jetfighter 2009.03.19. 23:00:04

Áki501,
erre sajnos érdemben nem lehet reagálni. Maradjunk annyiban, hogy nézd meg ezt a pár sort mondjuk tíz céltudatos, keményen végigdolgozott év múlva... Sok sikert.

Pasas 2009.03.20. 00:05:05

A Twinport-nak valószínű a Port-ból van kettő

29 Palms 2009.03.20. 10:01:31

Attól Twinport hogy kettő darab tök egyforma prüttyögős kracmag van benne! :)

Csikós Zsolti a 4/b-ből szabadságra ment, vagy elfelejtett Save-t nyomni az áramszünet előtt múlt hét végén?

Pasas 2009.03.20. 11:54:18

@Gomulka Béla: Ha arra gondolsz hogy mindkettő én vagyok, akkor a válaszom NEM.
Nekem ez az egy nickem van.

corsa_c20ne 2009.03.20. 13:56:31

nekem tetszett.
elképzeltem a helyzetet, lehet, hogy így érezném magam, ha átülnék a 15 éves corsa-ból egy új szemétbe.

3.0tdi quattro 2009.03.22. 09:56:14

Már jó néhány éve volt mikor egy jó emberrel összehozott a sors aki elég benfentes pozicióban gürizik a suzukinál és a következőt mondotta nekem.
Nézd meg fiam néhány év mulva a suzuki is fel fog zárkozni az autógyártásban és jobbnál jobb kocsikat fog gyártani.
Nevettem.Persze hogy nevettem mert nevetett volna mindenki abban az időben mikor a régi swift fénykorát élte és nevetséges törésteszt eredményel az emberek még igy is kapkodtak utána mint bolondok a tescoban az akciós cukor után.
Aztán eltelt az a néhány év és jött a nagyon-nagyon swift,a vitara,az sx4 és ki tudja még mi fog jönni.
Tény ami tény.nagy fejlődésen ment keresztül a márka az évek folyama alatt.
Ha már az sx4 a téma talán a kategoriájában az egyetlen ien felépítésű autó,ami a magyar embernek megfizethető még akkor is ha minimális önerővel is bele.
egy biztos.muter egy 2000 es évjáratú swiftet hajt újkora óta.közel 100.000 km er alatt kapott mindent mint egy rally autó.
soha semmi baja nem volt.
puritán,ronda,de motorikusan kifogástalan a mai napig.
Hogy az ujjak mienek?5-10 év mulva biztos többet lehet majd mondani a tartóságukról.
De véleményem szerint egy olyan embernek akinek átlagos elvárásai vannak egy kocsival szemben annak tökéletesen megfelel,mert nem kell több.megfizethető,mégis tartós,és azt mondom ahol 1 esetleg 2 kisebb gyerkőc is van évekig megfelelő autó lehet egy ien sx4!

KaPé 2009.03.26. 15:08:25

@3.0tdi quattro: a csomagtartó teljes hiánya miatt abszolút alkalmatlan gyerekes családoknak, csaxólok.

Maul 2010.01.11. 19:00:15

Ez egy kicsit mar unalmas Magyarorszagon hogy igy a Suzuki meg ugy eleg sok autom volt es sokkat probaltam ki volt harom suzukim is de egyik sem hagyot cserben nem kellet oket az utszelen javitani stb lehet utalni oket mindenkinek szive joga de hogy csak utalatot lehet roluk olvasni az mar kiveri a biztositekot valakinek csak erre van penze es igen szereti oket volt nekem vadi uj Passatom de amikor egy hosszab uton haromszor rohadt le a akkor meregbol vettem egy Suzukit es negyszer jartam meg vele Svedorszagot gond nelkul lehet hogy nincs presztizse de kit erdekel amikor az ut szelen varod az auto mentot egy presztizs kocsiban.Most egy Subarut vezzetek de a suzukit vetunk masodik autonak ja es hozza teszem olyan orszagban elek ahol nincs eloitelet hogy suzukid van ebbol az irasbol minden objektivitas hianyzot es serto volt mint az oldal mas Suzukis cikei
bocs a hosszu offert
süti beállítások módosítása