Legyen kemény, de kicsi, legyen fürge, de játékos, legyen sportos, de azért elviselhető a hétköznapokon. Legyen egy igazi forró ferde. Mielőtt bárki is másra gondolna, az angolul hot hatch-nek, azaz forró ferdehátúnak hívott kategória tagjai után sóvárgok. Ezek olyan kicsi vagy kompakt kocsik, amikbe az áldott tervezők túlméretes motort, kemény futóművet és egy kis egyéniséget passzíroztak. Imádom őket.

Volt már ilyen autóm, és mióta nincs, hiányzik. Egy sokat látott Peugeot 206 RC-vel töltöttem el pár vidám, kézifékes farolásban gazdag évet. Előfordult néhány útszéli lerohadás, sűrűn követték egymást a szervizlátogatások, és bizony gyakran szitkozódtam IVN-321 miatt, de azért imádtam. Elvégre egy médiasztárral, egy igazi hírességgel élhettem együtt. A kisautó ugyanis a Peugeot Hungária tesztparkjában kezdte pályafutását, rögtön egy hungaroringes bemutatóval. Aztán sok-sok újság látta vendégül, sőt, járt a TotalCar című kitűnő TV-műsornál is. Karotta óvatos, finomkodó tesztjét itt láthatják.

Miután megvettem, egy régi kolléga küldött néhány képet az archívumából, hisz ő is tesztelte a kocsit. A fotón épp fél méterrel a föld felett repült a kék 206-os. Kedves gesztus egy figyelmes kollégától, nemdebár?

De a kemény előéletből eredő gondokat leszámítva az RC kellemes autónak bizonyult. Ha kétliteres, 177 lóerős motorját kipörgettem, akkor ordított és sebesen vágtatott, szükség esetén akár négyen is elfértünk benne, és párosan még snowboardozni is elvitt. Harapós féke, közvetlen kormányzása és játékos futóműve sok vidám percet okozott. Ráadásul volt egy olyan műszere, konkrétan az olajhőmérséklet-mérő, ami nélkül rendes sportos autót ki se engednék a gyárból. Minden hiba és nyűg dacára kedveltem, a béna üléspozíció, a szörnyű műanyagok és jelentős alulméretezettség ellenére is nehéz szívvel váltam meg tőle. És az óta is szeretnék valami hasonlót.

Persze sokan lenézik az ilyen autókat, elvégre külsőre alig különböznek a tipikus nő bevásárlókosaraktól. Pedig egy modern hot hatch egy jókezű pilóta irányításával csodákra képes, és a való világban igenis meg tud szorongatni nagyobb, erősebb, gyorsabb, különlegesebb verdákat. Nem hiszik? Íme egy videó, amiben egy német fiatalember (NEM Michael Schumacher) a legendás Nüburgring Nordschleifén oktat. A szemléltető eszköz pedig egy aktuális Suzuki Swift Sport. Igen, nem tévedés, egy alig 125 lóerős, közel széria kisautóval szúrt be a Lancer EVO-nak, ment el a kanyargós részeken egy Porsche 911 Carrera 4S mellett, és egyáltalán alázott mindent és mindenkit, aki épp arra járt. Persze nem először tévedt a zöld pokolba, de akkor is figyelemre méltó, ahogy ez a vicces kis törpe utat vág magának a többmilliós sportkocsik között.

A „végy egy kisautót, tégy bele nagy motort és kemény futóművet" recept a Volkswagentől származik, az egyes Golf 1976-ban debütált GTI-je volt az első igazi hot hatch. Az ilyenek ma már muzeális darabok, mind árukat, mind állapotukat, mind tudásukat tekintve. Hiszen hiába volt könnyű a Giugiaro féle Golf, az 1,6-os, 110 lóerős motorral ma már nem sok gyorsulási versenyt nyernék. Pedig ez egyike volt az első motoroknak, amiben a karburátort befecskendező váltotta fel, mindennapi használatra nekem mégis túlságosan old-scool. Hiányzik belőle néhány modern, világi hívság, mint például az elektromos ablak, a központi zár, némi zajszigetelés vagy egy kis ütközésbiztonság. Bezzeg a kettes Golf.

Mint például ez is. Már 430 ezer forintért hazavihető gyerekkorom egyik álma, a dupla kereklámpás Golf II GTI, igaz, ez csak a gyengébbik, nyolcszelepes, 115 lóerős változat. Viszont piros, ami gyors szín, ráadásul szép a felnije, vaskos a sportkipufogója és nem is túl gagyi a morcosítása. Meg egyébként is, ahhoz képest, hogy egy lassan húsz éves sportos autóról van szó, meglepően egyben van. Állítólag nem dohányzó, és rendszeresen karbantartott, a pénzét már csak ezért is megéri. Még az utastere is egészen korrektnek tűnik, bár a homályos fotó a legjobb autóápoló szer, így ezt azért meg kéne nézni közelebbről is. Nem hiányzik belőle minden magyar Golf GTI kötelező tuning kiegészítője, a győri gyárból, vagy annak beszállítójától „szerzett" Audi TT váltógomb sem. A hátsó lökhárító fekete betétje kissé napszítta, az embléma pedig hiányzik a fenekéről, de a vonalai futnak, így, a kép alapján nagyobb sérülése nem volt. Kéne, de azért lássuk, van-e még valami izgalmas az expressz.hu/auto kínálatában.

Elsőre talán unalmasabbnak tűnik „a mi autónk" GTi változata, pedig nem az. Egyrészt ez igazából nem a mi autónk, hiszen Japánban gyártottak, ami patriotizmus ide, hazaszeretet oda, még az esztergomi összeszereléssel szemben is jelent valamit. Megbízhatóságban páratlan, még a legvadabb boyracerek módszeres kínzásaival sem lehet szétgyilkolni. Ugyanakkor a lemezei olyan vékonyak, mintha sztaniolból hajtogatták volna őket, így az autó alig nehezebb egy hasonló méretű vattapamacsnál. A motorja 1,3-as és 101 lóerős, amivel komoly meglepetést tud okozni a nagyobb és nehezebb kocsiknak. Filléres tuning trükk, hogy egy háromhengeres Swift rövidebb váltóját teszik bele, ami tovább fokozza fürgeségét. Ilyenkor persze a 190 km/óra körüli végsebesség valamelyest lecsökken, de kit érdekel. Kanyarokban is érződik a könnyű kasztni előnye, nem véletlenül kapott gyárilag vastag oldalhurkájú sportüléseket. Ráadásul normális használatban alig fogyaszt, ahogy erre a jelenlegi tulajdonos ki is tér a hirdetés ajánlójában.

Ellene szól a Golfénál magasabb ár, hiszen ezért majdnem 700 ezer forintot kérnek. Ízlés dolga, de nem tetszik a felnije sem, ám a kegyelemdöfést végül a műszerfal fotója adta meg. Nem is az elhasználtsága, hiszen vállalhatatlan kopás ezen sem látszik, de a csúf műanyag kormány a végtelen egyszerűséggel és unalommal párosítva elüldözött.

Újabb keresés, újabb találat, de valahogy ez a helyes kis Ibiza sem vonz hatalmas elektromágnesként magához. Sőt. Ebben az autóban megtestesül minden, amiért félek ettől a kategóriától. Mert hiába a vonzódás az ilyen kocsik iránt, a tulajdonosaik nagy része lelakja, szétüti, ízléstelenül felcicomázza őket. Mint ezt a szegény Ibizát is. Nézzék azt a Cupra feliratot a szélvédő tetején, azokat az utólagos lámpákat, azt az ütött-kopott lökhárítót és azt a parádésan gagyi küszöbtoldat. Mind harsányan ordítva hirdeti a lakótelepi vagányok, a kispénzű boyracerek autótuningolási irányelveit. De mindenekfelett és leginkább ez a neonzöld szín zavar. A hirdetés igen szűkszavú, futásteljesítményről, előző tulajdonosokról, urambocsá’ szervizkönyvről szó sem esik benne, és talán az sem véletlen, hogy az utastérről nem került fel kép az illusztrációk közé. Az adatok is sántítanak kicsit, emlékeim szerint a kétliteres szívó (a képen szerintem ilyen látható) csak 150 lóerőt tudott, míg később jött a győri, ötszelepes turbó, az már valóban 180 lóerős teljesítménnyel cserébe viszont csupán 1,8-as lökettérfogattal. Bár erre azért nem vennék mérget.

Az viszont szinte teljesen biztos, hogy ez a konkrét kocsit már sokat látott. Ráadásul újkorában sem volt a kategória bajnoka, sose felejtem el, hogy anno a tesztautón milyen katasztrofálisan lötyögött a váltó. Amikor sebességben volt, azt hittem az az üres, üresben meg az hittem, hogy szétesett az egész szerkezet. És ha ilyen volt újkorában, milyen lehet most? Azt hiszem, ennek firtatását inkább hanyagoljuk, nézzünk helyette valami frissebb, rendezettebb előéletű verdát.

Mint például ezt a Clio RS-t. A franciák, azon belül meg különösen a Renault, nagy varázslói ennek a kategóriának. A rombuszos márka sportváltozatainak immár generációk óta bérelt helye van a tinédzser fiúk szobájának falán. Persze nálam is beindítja a nyáltermelést a lista: R5 Turbo, Clio I Williams, Clio II V6 RS vagy az épp aktuális Clio III RS. A még kellően modern, de már megfizethető kategóriába pedig a második generációs Clio Renaultsport változata tartozik. Eredményes rali és pálya versenyautó, itthon a mai napig sikeresen fut vele a Clio Kupa. De utcai változata is minden idők egyik legnépszerűbb és legjobban sikerült forró ferdehátúja. Motorja kétliteres és négyhengeres, 180 lóerős, a futóműve, kormányzása, fékrendszere fenomenális, francia mivoltához képest a váltója is tűrhető. Ugyan árban jó egy milliót ugrottunk az eddig befutónak tűnő Golf GTI-hez képest, de időben is előreléptünk vagy 15 évet és ez érződik is a kocsin. Jár hozzá szervizkönyv, két garnitúra felni, négy légzsák, elektromos csecsebecsék, fedélzeti számítógép és légkondicionáló. Még mai mércével is korrekt ez a felszereltség, és a menetteljesítményekre se lehet panasz. Kéne. Bár mintha kicsit magas lenne a futásteljesítménye. Nincs valami, ami kevesebbet kiképzést kapott?

De akad, ráadásul régi személyes nagy kedvencem, a Citroën Saxo VTS. A Saxo már a kisebb motorokkal is fürge és játékos törpe volt, emlékeim szerint szinte az összes általam vezetett példánnyal frenetikus volt az autózás. Az a vidáman kitaposom a belét érzés, amikor gyorsan megyünk, de nem veszélyes ámokfutás, hanem mosolygós örömautózás az egész. Annyira egyszerűen vezethető, a limiten is annyira könnyen uralható kisautó volt a Saxo, hogy még most is könnybe lábad a szemem, ha csak rá gondolok. Nem kell többszáz lóerő és 19 collos kerék ahhoz, hogy jól érezzük magunkat egy négykerekű kormánya mögött.

A VTS ezt az egész élményt pontosabbá és gyorsabbá varázsolta. 120 lóerős 1,6-os motorja kellő dinamikát, keményebb futóműve pedig elegendő stabilitást adott a vaduláshoz. Olyan érzés volt, mint egy gokart. A méltatlanul elcsépelt újságírói frázis annyira találóan illik a VTS-re, hogy több szót nem is kéne pazarolni rá. Pedig lehet. Ennek is léteztek rali versenyautó változatai, sőt, Franciaországban összkerékhajtású(!) Saxokkal rendeztek bajnokságot a fiatal tehetségek felkutatására. Sikerrel, ugyanis a Saxo VTS legkomolyabb versenyváltozatával, a Super1600-assal aratta első világbajnoki sikereit a rali Michael Schumachere, a francia Sebastian Loeb. Márpedig egy sportos autónál a verseny pedigré az egyik legnagyobb érték, s a Saxo VTS vitrinje roskadozik a kupák alatt. Ráadásul ez a példány igazán megkíméltnek tűnik, igazoltan keveset futott és a klíma kivételével minden megvan benne, amit egy ilyen méregzsákban keresek. Hova is tettem a telefonom?

Autonánia

Gyakran bóklászunk a Mobile.de-n és az Expressz.hu-n érdekes autók nyomában, amiket aztán nem veszünk meg. Ismerős? Ha ön is szokott ilyet csinálni, írja meg nekünk!

A konkrét használtautókra mutató linkeket a posztok publikálásakor ellenőrizzük, utána azonban lehet, hogy eltűnnek, mert eladják az autót vagy leveszik az oldalról.

Ha nem szeretne lemaradni egy részről sem, tegye el a sorozat okos könyvjelzőjét (RSS).