Mostanában KRESZ témában amúgy is örömmel látom aktivitásotokat, na nem arra gondolok, hogy cseréljük le a jogi szaknyelvet a kocsmai zsargonra, de sok tekintetben példamutató ahogy foglalkoztok a témával.
Ennek a levélnek az apropója, hogy ma felborult egy kisbusz az M7-esen. Mondhatnám, megint egy. Most épp az M7-esen, máskor M3, vagy épp M1, attól függően, hogy a román vendégmunkás Londonból, Madridból, vagy csak Milánóból akarta megfutni egy szuszra a távot. Szinte minden hétre akad legalább egy román autópálya baleset. Gyerekek sérülnek, emberek halnak meg nyílegyenes, zárt forgalmú pályán. Veszélyeztetik magukat, másokat, minket. Várjuk meg, míg kihalnak ezek a kamikáze pilóták? Tényleg nem lehet tenni semmit védelmük-védelmünk érdekében? Felnyíltak a határon a sorompók, Európa kitágult, de láthatóan nem vagyunk felkészülve az új problémákra. A teherautóknál munka- és vagyonbiztonsági előírás a pihenőidő. A személyautóknál még csak fel sem vetődik a probléma. Legalább beszélni kellene róla, keresni a megoldást! Nem vagyok se jogász, se műszaki zseni, hogy meg tudjam oldani a helyzetet. Csak azt látom, hogy a gyorshajtás visszaszorulását követően az autópálya balesetek első helyére a hazatérő román vendégmunkások léptek. Nem tudom, szabad-e, lehet-e például reakcióidőt méretni közúti ellenőrzéskor, megoldható-e, hogy kimerültségre, mások veszélyeztetése hivatkozva elvegyék valakinek a jogosítványát 2-4 órára. Talán már az is eredmény lenne, ha a kóválygó román kisbuszokat bekísérné a rendőr egy pihenőbe. Ha a friss levegőn kinyújtóztatja a lábát a sofőr, az életeket menthet – és mint látjuk, sose egy emberről van szó. Most épp tizenegyen utaztak a kisbuszban.
Remélem, hogy találtok egy megfelelő fórumot, ahol ezt fel lehet vetni. Mint egyes kommentekből kitűnik, az erdélyiek szeretik azt hinni magukról, hogy jó sofőrök hozzánk képest. Én is emlékszem, milyen dinamikus stílusban lehetett nálunk közlekedni húsz éve a 4-es főúton, nem hiszem, hogy a mai magyar közlekedési morál visszalépés lenne ahhoz képest. Nem szeretném megvárni, míg határon túli barátaink rájönnek, hogy az előzés közben lehúzódik a szembejövő, az nem dinamikus vezetés, hanem életveszély, és húsz órát tankolási szünetekkel levezetni nem dicsőség, hanem szégyen. Nem szeretném megvárni, mert nem biztos, hogy megélem.
Üdvözlettel:
Péter
