Polszki-magyar barátság

  2008. július 21. - Nagy_Dániel Címkék: talalkozo polski

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Vége a napnak, vége a versenynek
2008-08-23 22:05:00

Időközben szépen ránkesteledett az éjszakai futamok hangulatával emelve a verseny izgalmát. Igen sok ember

Kicsik és nagyok
2008-08-23 18:21:00

Menetfelszerelésem része egy inverter, ami 220 volt feszültséget állít elő az autó 12 voltos rendszeréhez

Így mulatunk
2008-08-23 16:51:00

Tény, hogy itt Máriapócson lényegesen tizennyolcévenfelülibb az autómosás mint Kilitin, ám ezúttal sem

Újabb brutális szögek
2008-08-23 13:36:00

Rendkívüli rajongásról tesz tanúbizonyságot az, aki Budapestről, vagy attól nyugatabbra fekvő településről

 

A találkozóra megközelítőleg nyolcvan autó érkezett nem csak hazánkból, de mit ad isten, Lengyelországból, Szlovákiából és – úgy emlékszem – Csehországból is. Miközben az autók nagy része egy tájékozódási versenyen vett részt, Nyuszival, a találkozó egyik szervezőjével a Kispolszki tartás szépségeit és rútságait elemeztük.

A Kispolák, ha hobbiautónak tartják, általában nem egy húszmilliós gép mellett áll a garázsban második autóként. Ráadásul az emberek kicsit le is nézik, rosszabb esetben hajlamosak leöcsizni, a Kispolszki szeretettel évődő, akár a Kispityinger elnevezés. Pedig ezekben az Öcsikben gyakran nagyon sok pénz rejtezik. Köztudomású, hogy nem csak a kispolszkis szenved, ha aranyárban kell vennie egy alkatrészt, vagy félmillióért teszik rendbe a munka után százezret érő autó kasztniját. Nyuszy elmondta, neki alapvetően az fáj, hogy míg egy szép, gyári állapotú Trabantra, Wartburgra sokan tisztelettel néznek, a Kispolszki lehet bármilyen gyári, bármilyen tuning, bármilyen pimpelt állapotban, az emberek mégis a filléres játékautót látják benne.

A találkozón volt sok átlagos, jó pár átlagon felüli és néhány kissé rozzant Kispolák.

Elsőként Nyuszy autóját említeném, amely kabrió kivitelű, így nem sok tolong az országban. Az autó szerepelt már a TotalCar TV adásában, csak akkor még feketén. Nagyon igényesen alakították ki, a megerősített ablakkeretben és a megemelt küszöbökben futó cső biztosítja az átalakított karosszéria merevségét. Az ajtóív remekül harmonizál az autó alakjával, pofás kis gép, annyi szent. Az üléseken kétpontos biztonsági övek, valószínűleg strapabíróbb babákat kéne gyártania az EuroNCAP-nek, ha egy ilyen autót a falnak akarna vezetni. Szerencsére a felvonuláson harmincnál ritkán mentünk gyorsabban. A kabrió Polszkinak 700 köbcentis fekvő elrendezésű, vízhűtéses motorja van, ami csak számomra volt új, hiszen, mint kiderült, jó pár ilyen motorral szerelt Polszkit gyártottak.

A vizes motor amellett, hogy olyan elképesztő extrához juttatja a Polszki tulajdonost, mint a fűtés, sajnos nagyon kevesen ismerik, alkatrész sincs hozzá, így ha gond van vele, akkor tényleg gond van. A fekvő elrendezés tagadhatatlan előnye, hogy az autó méreteihez viszonyítva használható csomagteret nyújt hátul is. A tudatlan ember bizony könnyen elbizonytalanodik, ha azt látja, hogy egy Kispolszkiba előre és hátra is pakolhatunk csomagokat.

A találkozó egyik közbecsű büszkesége a Lengyelországból érkezett versenyautó volt. Igazi komoly munka (tényleg), a teljesítménye 7700-on 40 lóerő. 306 fokos Abarth vezérműtengely, 40-es fekvő iker Weber, átalakított hengerfej és forgattyús hajtómű, egyszóval minden, ami egy igazán komoly versenymotor ismérve. Egy apróság: az autó rendszeresen indul hegyi felfutó versenyen, ugyan miért nincs benne bukócső? A tulajdonos elárulta, hogy ebben a kategóriában nem kötelező, ami megdöbbentett, mert milyen versenybíróság lehet, amelyik ilyen szintű versenyen hagyja elstartolni ezeket az autókat? Azért a negyven lovas, megközelítőleg ötszáz kilós gép szedi a lábát rendesen, simán gyorsul száz fölé a versenyeken, egy borulás vagy a szalagkorlát közelebbi szemrevételezése ebben a kasztniban - belegondolni is rossz.

Agárdra, a szabadstrandra érkeztek vissza a tájékozódási verseny résztvevői, itt figyeltem föl egy másik unikumra, egy bámulatos igényességgel kivitelezett kombira. Az autóról senki meg nem mondta volna, hogy nem gyári, minden passzolt, minden szép. A büszke tulajdonos elmondta, hogy két évig tervezte és egy évig készítette az autót, amelybe rengeteg más kocsi alkatrészét építette be.

Az ügyességi versenyen először egy szlalomot kellett teljesíteni, triálosoktól kölcsönkapott karók között, amelyek tetején golyók voltak. Az első körben le kellett lökni, a másodikban visszatenni a golyókat. A humoros kommentek nagy részének a lányok örülhettek, a „milyen jól kezeli a golyókat” poén elkerülhetetlennek látszott. Ezután a Polszkihúzás következett. Mivel a Polszki könnyű, egyenes terepen húzni nem jelent kihívást, így egy gödörből kellett elindulni az autóval. Zárómutatványként a hátsó rendszámtáblára szerelt kihegyezett hurkapálcával kellett kidurrantani egy lufit, ám a pálca gyakran durranás nélkül tolta odébb a lufit a tartóban. A versenynek egy hölgy vetett véget, aki mintegy másfél méterrel elnézve a célt, lerombolta az egész installációt, szerencsére a lufit helyén tartó Polszkibarát, szöcskét megszégyenítő mutatvánnyal megmentette irháját. Röhögni nem volt illedelmes. Így igyekeztünk csendes hümmögések közepette megvitatni az esetet.

Hétkor kezdetét vette az autós találkozók elengedhetetlen eleme, a felvonulás. Körbeautóztuk a Velencei-tavat. A menetet természetesen rendőrök biztosították. Két humoros intermezzóra emlékszem vissza, az egyik a megvadult lovára hivatkozó helybéli, akit ezért végül nem előzött le a menetoszlop, megvártuk, míg célt ér. A másik egy quados fiatalember. Olyan jó magyaros hangulata volt, ahogyan egy rendszám nélküli quaddal, bukósisak nélkül, a forgalomnak szemben hajtva cimborált a rendőrrel. Nyuszyval megdöbbenve nyugtáztuk az esetet, bár igazándiból nem is értem megdöbbenésünket, hiszen egyikünk sem müncheni illetőségű...

A kempingbe visszatérve már a horizontot közelítette a Nap, csodálatos aranyszínűre festve a kis autókat. Nyuszy kérdezte – széles látókörről tanúbizonyságot téve – hogy outsiderként nem untam-e magam halálra, ám megnyugtattam: nagyon hangulatos, kellemes esemény volt a Kispolszkisok találkozója.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr31578429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AP 2008.07.21. 19:58:21

Erre nem lehet komolyan nézni..
Sose volt a Wartburg-Trabant szintjén. A mai világban meg a négyütemű németekkel ellentétben semmire se jó körülbelül. Nézzétek csak meg a népítéletet. :)

Stanci 2008.07.21. 20:20:42

A kompi polákról rittyenthetnétek egy rendes cikket. A tulajból kinézem, hogy dokumentálta az átalakítást.
Nagyon ott van a szeren.

papa 2008.07.21. 20:21:18

De jó az utolsó kép!

TerryBenedict 2008.07.21. 20:21:45

Sokat gondolkoztam a minap azon a BÖDÖN-ön.
Szabályozott katalizátors kocsiban, ha nem vezetjük vissza a szmöttyöt a motornak, akkor a lambdaszonda "túl híg" jelet küld vissza, és "ráhúzza" a szívatót.
Vagy nem?

Stanci 2008.07.21. 20:23:03

kompi=kombi
(íhös vaok, mán a kompóton jár az agyam :P )

ommm 2008.07.21. 20:25:19

volt. imádtam. még amikor hobbi lett, akkor is.
az egyetlen autóm, amin a dupláját nyertem.

TPZ 2008.07.21. 20:26:43

Nem hittem volna, hogy valahi ilyet mondok, de a kék (PE-801AC) egész szép. Milyen kevés kellett volna hozzá, hogy aranyos autók legyenek... (Érintettektől elnézést, de tényleg.)

ennyi az ára 2008.07.21. 20:30:12

hiába, a dacia az dacia marad

Squeky 2008.07.21. 20:30:49

bocs, de inkább trabant:S

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2008.07.21. 20:34:33

A "népítéletbe" inkább nem kötnék bele. Az lenézi a Trabantot, Wartburgot, Ladát, Skoda 120-at, Suzukit.

Szerintem jó dolog egy ilyen találkozó. :)

Sógun 2008.07.21. 20:35:21

Nekem is volt és szerettem! 2. autó volt és
ha odafigyeletem rá akkor nem volt semmi baja! 12 évig nyűzte a család minden tagja jóban rosszban! Volt része almaszedésekben, ahol 12 db zsák hullóalmát vitt el a tetején,utasterében + megpakolt utánfutóval még 12 zsák. A felvásárló nem akart hinni a szemének amikor meglátta! Semmi baja sem lett utána!!!Szegénykém sokat kapott, de a bontóba a saját lábán gurult el működő motorral! Nehezen váltam meg tőlle, de már túl sokba kerűlt volna ha tutira rendbehozom! Szép emlékek jutnak eszembe ha rá gondolok! Engem nem hagyott cserben sohasem!!! Tudom ez is ritkaság de így volt! Béke poraira!

ottopappa 2008.07.21. 20:45:30

Polak, Wegier dwa bratanki, i do bitki i do szklanki!
Na, lefordítja valaki? :)

Sógun 2008.07.21. 20:51:01

Sto eta kutykurutty!?

Stanci 2008.07.21. 20:54:50

itt a keleti oldalon rohangált eccer egy "felhúzhatós" kispolák (feat by kisvakond). a tulajnak volt öniróniája az szent, jókat röhögtem rajt'

vadparaszt 2008.07.21. 20:55:30

Nekem vannak képeim a kombi Polákról, kint volt a Veterán Expón. Senki nem mondja meg róla, hogy nem gyári, én magam elkönyveltem annak...

Stanci 2008.07.21. 20:55:52

ajandek no nyihuhu nye kukucsku protku

conzee 2008.07.21. 20:56:45

15 éve volt anyámnak egy kispolszija. Egérkamionnak hívták akkoriban, ha jól emlékszem.

Rémes volt, utáltam, mint a család összes tagja, télen nem indult, nyáron elszakadt az indítóbovden, rázott, leállt, dugáshoz kicsi volt, de zsebbe sem fért, autónak vicc volt, viccnek viszont durva.

És most, mégis némi megindultásggal nézem ezt a retróhülyeséget. Sosem értettem, a nagyapám miért emlékszik vissza nosztalgiával a hadifogolytáborra. Asszem öregszem.

Sógun 2008.07.21. 21:04:25

Én dugtam is benne! Technikádon múlik!
Azt is kibírta! Előtte olvasni kell használati utasítást! Pld Káma Sutra!
Tudod ha elkap a hév!!!

Sógun 2008.07.21. 21:07:59

Miért van a kispolákban biztonsági öv?

Ha elromlik akkor a hátadra tudd venni!

Csak vicc volt! Bocsika!!!

conzee 2008.07.21. 21:11:03

Egyszer majdnem elkapott a hév a kispolszkiban. Mondjuk nem lett volna benne sok köszönet. Valahol Ráckeve előtt történt, az átkelőben állt le.

Sógun 2008.07.21. 21:18:10

Olyan mint egy nő! Ha megadod neki amit kíván akkor nincs semmi baja! Úgy kell menni vele mintha nagyanyádat sürgetnéd!
Csak finoman!

Önjáró Talajgyalu 2008.07.21. 21:26:27

Nekunk egy Skoda 105 elott volt kispolak gyerekkoromban. Egy totalis iszonyat volt. a vegen mar 25km-nkent kellett benne gyujtast allitani (eleinte meg 150km-kent!), orran-szajan dolt belole minden ami dolhetett, unnepnapnak minosult, ha mind a ket henger mukodott, es egyaltalan, nagy joindulattal sem volt nevezheto autonak.

A Skoda 105 ahhoz kepest egy urhajo volt. :) Mindenfele teren. Mondjuk en birom a faros Skodat, most is az van. :D Tehat nyilvan elfogultsag beszel belolem. De teny, hogy volt Trabink, Warnyunk, es mas egyeb KGST borzalmaink is, de egyedul a kispolak volt az, amelyiktol ugy bucsuztunk, hogy ne is lassunk tobbet ilyet!

Viszont a kepeken szep jarganyok vannak, szereto, lelkes tulajokkal. Es ez tiszteletre melto. :)

fincsi 2008.07.21. 21:26:54

A bordó járgányban ülő fehér pólós csajsziért érdemes volt átpörgetni a képeket. Nagyon bájos teremtés.


A Polskit meg könnyen ki lehet nőni fizikailag, khömm... :-)

conzee 2008.07.21. 21:31:15

Ja, és egy nagy marha embernek adtuk el, nem is értettem, hogy a fenébe fér bele ebbe a kis autóba. Miután elvitte, fél évig nem mertem sötétedés után hazamenni, állandóan attól rettegtem, a kapu előtt vár, kezében a sluszkulccsal és tarsosolyában egy iszonyatos nyaklevessel. De nem jött. Azt hiszem, már hazafelé meghalhatott egy balesetben, mert a fék is akkor fogott, ha kedve volt, viszont csak riktán volt kedve.

George 2008.07.21. 21:36:34

Egyik kolleginámnak/barátomnak van egy napi használatban (főiskolás tánctanár nem keres sokat), és rendszeresen utazunk benne hárman (Ő - 160 cm 50 kiló a sofőr, másik kolleginám, meg én a 180 centimmel és közel 80 kilómmal a két utas. és van, hogy én ülök hátul) + három utazótáska + apróságok. Érdekesen mutathatunk benne, az biztos. Egyszer vezettem is. Hát, mit ne mondjak. Fültől fülig érő szájjal száltam ki belőle. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez egy jól karbantartott kocsi, hibátlan műszaki és jó esztétikai állapotban (bár az a libafoszold...)

Airnold · http://volvosagok.blog.hu/ 2008.07.21. 21:41:25

KGST Mini... :)
Minden márkatalálkozónak megvan a maga hangulata, a rajongók adják...
Klassz lehetett, ha előre tudom, elmentem volna bambulgatni... :)

A

Stanci 2008.07.21. 21:42:45

najó, hamán mindenki nosztalgiázik.
én anno köbö 6-7 éve vezettem egy kicsit a szerpentinen kispókot. 220m-es holtjáték a kormányban, plussz 30 km/h-ás eszeveszett tempó, virsligumi, rövid tengelytáv, vazz lepergett az életem bizisten... :D

de akkor is cikket akarok a kombi pókról

nyuszy · http://fiat126.hu/ 2008.07.21. 21:49:33

1. Mondtam én, hogy nem annyira egyszerű leírni a nevem :)
2. A versenygép a szlovák klub elnökének fiáé, legyünk korrektek :)
3. A kombi egy gyári prototípus tökéletes megépítése, természetesen ha van rá érdeklődés, utolérhető, a tulajával együtt, bár nem nagyon netezik a srác.
4. Lehet szexelni Polskiban, csak fáj :)))
5. Jók a képek :)

VadMacs · http://126.hu/ 2008.07.21. 21:49:55

88 után már nem szakadt az önindító bowdenje, mert nem azzal indult. :)

conzee:
olcsó alkatrészek, köztök akksi is. Aki ilyet vett az minden fillért le akart spórolni, aztán utána meg volt a csodálkozás hogy nem megy. Ha egy motort normálisan összeraktak, normális alkatrészekkel operáltak, netán gondozva is volt, azért lehetett vele közlekedni. ;)

DieselPower 2008.07.21. 21:50:42

Azért az utolsó képen a rövidnacis csajt ott helyben megdugnám, a csomagtértető bőven elég lenne a célra, különben az a gondom vele hogy 170-ért kapni használhatóbb darabokat is, a fogyasztása a 650ccm-hez képest tud jó szar is lenni, ha meg mondjuk hozzáteszek még pár tízest h mondjuk legyen 200e akkor azért már egész használható autókat kap az ember, pl elsőtulajos Ladákat, vagy '90 körüli koreaiakat, amik még japcsi motorral mentek, pl TICO, Maruti stb... Ergo ha 100e ért lehetne friss műszakival tipptopp darabokat kapni tömkelegével akkor lenne benne fantázia és 180e-ből kijönne a többi lenyúlással azévre mindenestül. Robogónál mégis jobb!

2008.07.21. 21:51:41

Amit sajnálok, hogy kevés az eredeti(nek látszó) darab!

Krómos lökhárítós fémszínű felnis első szériás kisPók rulez!


OFF: www.vezess.hu/magazin/alomauto_moszkvabol/14973/ Mi is taliztunk.

bexxter 2008.07.21. 21:52:04

AP:
német négyüteműekkel szemben? miért, a pócki nem négyütemű?


Amúgy meg ha a skodát trabit warnyút elhanyagolják, ugyanolyan utálatos tud lenni, mint az elhanyagolt polski. De nem akarok bántani senkit, mert az emlitett autós társaságok elég jól megférnek egymás mellett. így kéne másoknak is.

DieselPower 2008.07.21. 21:52:17

Ja és a bordó kocsi ablakában sem rossz a kiscsaj, helyes arca van, nem ismeri valaki személyesen?

panelproli 2008.07.21. 21:55:00

ilyen vagy hasonló kombit már láttam az index fórumban valami prospetusból volt a kép sárga szinben

Ocvt 2008.07.21. 21:56:08

Korának és élőhelyének legkörnyezetbarátabb és legaranyosabb tagja. :)

Annó elégvolt a két kezem, hogy kiemeljem a motort. :)

ommm 2008.07.21. 21:57:24

Hajjaj. És ha tudná a nagyérdemű, hogy lengyel barátaink milyen állatokat építenek belőle!

Olyan cuccaik vannak, hogy leesett az állam.
Mint ez a 120 lóerős FIRE-motoros turbo.
youtube.com/watch?v=bynH2UfSf98

Stanci 2008.07.21. 21:58:03

nyuszy!

meg köllene fűzni a tc-seket, egy cikkre.
KOMBI PÓKOT AKAROK!!! :)))

marosy 2008.07.21. 21:58:19

Hú wazz. Ebbe a kocsiba nem férnék be...

nyuszy · http://fiat126.hu/ 2008.07.21. 22:01:17

Stanci:
Szerintem ha sokan kéritek ezt kommentben, akkor majd az illetékesek elgondolkoznak :)
Úgysem volt még rendes Polski-teszt a Totalcaron.

marosy:
Ha kétszemélyesnek használod, és széltében nem vagy nagyobb a ruhásszekrényednél, egész elviselhető.
Én 185 magas vagyok, de van 210 körüli klubtagunk is :)

ktp 2008.07.21. 22:06:48

Mindegyik autónak előbb utóbb lesz valami (sőt, minden) baja.Régebben néztem én is a fiat500-asokat,ahhoz még lehet gyári cuccot is rendelni.Akkor adtam fel,amikor kiderült:sokszáz munkaóra és akár 1millió ft után lesz belőle olyan autó,amiket pl itt a képeken láttunk.Van,aki mégis feltámasztja.Nem lebecsülendő ez a hozzáállás.Respect!

DieselPower 2008.07.21. 22:12:23

Húúú ommm azon a vidin marha szexin szuszog a blow off szelep! Legalább annyira bírom hallgatni mint AZT a fajta szuszogást amit a csajok bírnak elengedni! LLLOOOOLLL!

hepike 2008.07.21. 22:19:08

DieselPower: Az neked miért jó, ha én ismerem a lányt? :)

Trash 2008.07.21. 22:20:30

TG 34 09. 3 volt belőle mindegyiket szerettem, bár az idő mindent megszépít.

KeMa 2008.07.21. 22:25:51

Hol a Safety Car?? :D

imi · http://moto.allegro.pl/4059_126.html?id=4059&order=t&view=gtext&p=0 2008.07.21. 22:25:55

Én már sokat gondolkoztam,jó lenne egy kispolszkit beszerzni mondjuk lengyelböl,olyan hobbi autónak 98-as vagy a 2000-es évjáratból mert az itthoniak elég romosak, ja és a csajok buknak is rá,persze ha van melette egy normális autód.Rakok be az url-hez egy cimet ahol rengeteg polák van eladó, akit érdekel az nézze meg érdemes!

DieselPower 2008.07.21. 22:26:37

hepi:Mert megírhatnád az elérhetőségét az emailemre! Mondjuk egy iwiw?! Különben én nem nézek 19 évesnél többet belőle! De asszem 1 kerek napig engesztelhetetlen maradok hogy nem mellettem ült!

AP 2008.07.21. 22:28:13

bexxter: a négyütemű Wartburgra és Trabantra gondoltam, mint használható gépekre.
Egyébként meg mittudomén, hogy hány ütemű a kispolák. :)

kobelako 2008.07.21. 22:29:12

Ilyennel kezdtem el vezetni, az első 10 ezer km-emet keresztapám féltve őrzött, ezáltal tökéletes műszaki állapotban lévő Fityójával tettem meg. Nagyon alapos (ki)képzést adott... ebben aztán meg lehet tanulni a deffenzív vezetést..... annyi bevágást, szabályzalan és veszélyes előzést, útról letolást, egyszerű "levegőneknézést" semmilyen más autóban nem lehet átélni... én bevezetném ezt a "terápiát" a kezdő frissjogsisoknak... lehet, hogy kevesebb probléma lenne az utakon...

Csubakka Junior 2008.07.21. 22:30:03

Unokaöcsém első autója egy kispók volt, amikor megvette, elvitt egy körre. 105-öt tudott kitaposni belőle. Rohadtul féltem, mert lyukas volt az alja, és láttam minden kavicsot alattunk menet közben. Hutyutyu.

stone age 2008.07.21. 22:30:52

Na ha már nosztalgia:
nem most volt, úgy 150000 éve. Volt nekem egy kedvenc (szelíd)mamutom a Bumbó.
Na az velem nőtt fel, hát beleraktam vagy 500000 mamutlépést (de a nagyobbfajtát ám).
Sose állt meg, igénytelen jószág volt, csak fű kellett neki me fa oszt ment.
Há így nézett ki e: (csak a Bumbó aranymetál fényezésű volt)
hu.wikipedia.org/wiki/Mamut

valahogy mostanában nem látok ilyent.
cső

nyuszy · http://fiat126.hu/ 2008.07.21. 22:31:57

ktp:
No igen, egy 126-ost sem olcsóbb restaurálni.

imi:
Meglepő módon az idő előrehaladtával egyre rohadósabbá váltak. Egy 2000-es példány valószínűleg sokkal szarabb állapotban van, mint egy 1980-as.

DieselPower:
Szerintem rossz nyomon vagy, ő ült mellette :)))

rockmachine 2008.07.21. 22:35:36

volt az legalább 100 polák is...

ott jöttem velük szemben Sukorónál bringával...

bela 2008.07.21. 22:38:33

kispolákom nekem is volt! Kurvajó:D Persze nem autóként kell rá tekintetni, hanem mint egy négykerekű, eső ellen védő robogóra.

Alkatrész ingyen van hozzá, csak kell is, folyton széthullik rajta valami. Ha a többi autós nem tolná le, ma is lenne egy félrerakva nekem hobbiautónak :)
off: a 105/120as skoda télleg űrhajó ehhez képest. De az más fíling. Túl megbízható egy polákhoz képest :D

VadMacs · http://126.hu/ 2008.07.21. 23:00:46

rockmachine:
mi 85 körül abbahagytuk a számolást :)

bela:
van aki autóként tekint rá, mi pl városban alig használjuk a kisautókat, a megtett kilóméterek több mint 90% -a városon kívül történik.
Alkatrész van fillérekért, főleg ha ócska utángyártott. Normális alkatrészeket nehezebb szerezni, és az áruk is valamivel magasabb. A BIS -hez meg örülünk ha szerzünk valamit (már az egy kaland ha tutod fejből a "kompatibilitási listát"), az árán sokszor nem is tudunk csodálkozni... ;)

GeT 2008.07.21. 23:11:45

Apámnak volt egy a 80-as években, állandóan azzal mentünk mindenhová és én spec baromi jól elfértem benne, sőt jobbra-balra döl9ngéltem a hátsó ülésen. Ez mondjuk összefüggésben lehet azzal, hogy kb. 4 éves voltam ,amikor eladtuk. Elmondása szerint soha, nem volt vele váratlan műszaki gond, de 2 hetente illet vele foglalkozni 1-2 órát, csak úgy preventív jellegel.

Másik: A polák-húzás témában a fekete trikós lányon senkinek nem akadt meg a szeme? Ja, ha ismeri valaki, akkor mondják meg neki, hogy telefonszámért veszek én is egy kispolákot. Ha komolyra fordulna a dolog, akkor feladom az alábbi hirdetést: "Nagy ,benzines amerikai terepjáróm, kispolszkira cserléném, kifejezetten CSALÁDI OKOKBÓL!" :-)

_MrB_ 2008.07.21. 23:12:58

Namost... kicsit múltam három, mikor fater betett egybe játszani. (karosszériázott anno). Első pár mozdulattal beindítottam. Ő eltökölt vele jópár percet, mire összerakta a két kis kar jelentőségét a kézifék mellett.
Szal beindult a matchbox. Fater berohan, kikap a kocsiból, Én meg... na igen...
"Apúúúú, vegyél egy ilyent nekem jáccani!"
Nem vett. ~ : D

Peter 2008.07.21. 23:16:57

Ehez a cikkhez tobb kep keszult ,mint egy eskuvon !:D:D:D
De a bordo polakban a neni nagyon helyes elismeresem a szuleinek !

VadMacs · http://126.hu/ 2008.07.21. 23:38:15

GeT:
a kispolszki beszerzését támogatjuk, majd utána megemlítjük hogy a fekete trikós lánynak nincs is kispolszkija... :)

hepike 2008.07.21. 23:44:01

Peter: :D Átadom a szüleinek.

KeMa 2008.07.21. 23:54:03

Azért milyen jó dolog személyesen ismerni azokat, akikért itt csöpögnek a kommentelők, nem? :D

norberto 2008.07.22. 00:06:53

KeMa:
-még kommentelők,inkább szemetzelő....ok!

Leegor 2008.07.22. 00:06:53

A nyolcvanas évek végén egy szép fehér példány hordott óvodába. Anyám nagyon szerette, nekem is kellemes élményeim maradtak róla. Azért Bulgáriáig a hátsó ülésen, na az kemény volt még hat évesen is...

VadMacs · http://126.hu/ 2008.07.22. 00:32:30

A lengyelek is bejárták velül európát :)

GeT 2008.07.22. 01:11:36

A beszerzés komolyan érdekelne is , ha valaki ismer olyan szakit ,aki illestbele valami harapósabb mocit. Nem a gyorsulási versenyekról ismert 350 ló és a feletti 2 szörnyre gondolok. Korábban láttam egy dieselt, az pl. tetszene, leszámítva, hogy zsigerből utálok mindent , ami diesel. De szerintem a kispók egy 2 liter benzinnel kiválüan alkalmas lenne a lámpánál indulások alkalmával kefe etetésre...
A hölgy kérdése inkább csak prózai volt (mert itt áll a csajom mögöttem és nem hagy békén ,de ha veszek egy 126p -t tuti azt hiszi meghibbantam és végleg békén hagy), de az tény , hogy A., baromi jó volt a fotós; B., A kispókra buknak a szép csajok.

dextercapo 2008.07.22. 01:34:02

a pok mint megbizhatatlan gep ? na neee . jopar pokom volt , es amikor olcso , egyszeru , megbizhato autora volt szuksegem akkor megint vettem egyet 1 ft-ert . azota negyvenezer km-t tettunk meg egyutt es nem hagyott cserben soha .
sajnos ebben az orszagban a polakhoz mindenki ert (valahogy ugy erzik hogy feleannyit kell erteni hozza mint egy ezerharmas ladahoz) mindenki szereli es ezzel oda jutott a hirneve ahol van . en regen belefertem , ma beleferek - nem tudom miert kell ket meter szeles auto hogy eljussak a-bol b-be . sajnos a talalkozon nem tudtam ott lenni :( azota is banom - de legalabb a bekescsabai pokosok kepviseltettek magukat .

nyuszy 2008.07.22. 07:20:52

GeT:
Jó kis magyar bürokrácia. Újabban már a 900-as motort is közel lehetetlen belepapírozni, annál nagyobbat meg régebben sem engedtek.
Bezzeg a lengyeleknél az 1.4 tie simán belemegy...
Egy komolyabb 2 lieteres motorral valószínűleg már használhatatlan lenne.

Egyébként egy normális állapotban lévő gyári motorral is bőven lehet meglepetést okozni a lámpáknál, mert ugye hála a sztereotípiának (ami statisztikailag tökéletesen helytálló esetünkben), senki sem számít rá, hogy egy Polskiban ülhet olyan 70 év alatti is, aki mer 50-nél gyorsabban menni (persze ltk) :)

Lowtyo 2008.07.22. 07:21:19

Nekünk is volt. Nejem első autója, melyet először útáltam, majd nagyon megszerettem. Alkatrészek fillérekért voltak hozzá, csak a minőségükkel volt gond.
Kapott egy komplett kasztnizást, ami kb a fél autó kicserélését jelentette. A kasztnisnak félúton erős gyanúja támadt, hogy nem fogom tudni kifizetni, mert nem hitte, hogy valaki költ ennyit egy pókra. Amikor fényezés után összeraktuk, nagyon jó érzés volt végigcsattogni vele a városban.

IQLight 2008.07.22. 08:17:19

Félreértés ne essék, nekem is tetszenek ezek az autók, de ez tök vicces:
szegecs.de/ktl/polski.html

Remélem az írója is fan.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.22. 08:18:26

index.hu/cikkepek/totalcar/magazin/kozelet/velencepolskitali/velencepolskitali_078.JPG

Ezt a lyányt blokkolnám :)

Amúgy ötletes volt ez a kis tali, ahogy látom, a kombi polák meg zúzda! Érdekelne, hogy vergődte át magát a sok bürokratán, hogy rendszámot kapjon, meg mibe fájhatott neki!

Yani 2008.07.22. 08:26:04

Klubtag vagyok két éve lassan...
Amikor tali van sosincs rendes vagy egyáltalán autom sem.
Eskü a legközelebbire veszek egy töfit... ez nem mehet igy tovább
Kispolski Foreva :)
Olcson kéne valami jo(bb) verda...
ha valaki tud valamit...
Irjon.
üdv.. Yani

twk004 2008.07.22. 08:45:03

Üdv!

Nejem barátnőjének volt egy példány, már kulcsos indítású 650E. Hát ... nem a legjobb példány volt a típusból ... Törött autóból lett helyrehozva, a futómű kétkezes-beledőlős kormányzású volt (egyszer próbáltam megzsíroztatni, de az egész futóművet szét kellett volna bontani hozzá, nem vette be a függőcsap a zsírt, így maradt a motoros stílusú autózás), az ülés fixen egy pozícióba berohadva (nem bántottuk, a kiscsajnak jó helyen volt, gond csak akkor volt belőle, ha néha bele kellett ülnöm a 188 centimmel), 2 év alatt az amúgy rendben megvett autó sz@rrá rohadt (konkrétan nem voltak küszöbök és padlólemez alatta), viszont elég dinamikus volt, és keveset fogyasztott. Télen a lány nem használta, mert az első úton a havon búgócsigát játszott vele, óvatosan visszagurult a parkolóba és lezárta .. és a téli autózást is egyben, mármint a Kispókkal. Nekem kínszenvedés volt, mert az állíthatatlan ülés miatt az 1.-2. fokozatot csak a jobb lábam felemelése után tudtam váltani, valamint a ki-beszállás is egy burleszk volt: ha beültem, és becsuktam az ajtót, a bal térdem az ajtó és a kormány közé szorult, súrolta a kormány a lábam kanyarodáskor. Kiszállni meg úgy tudtam, hogy mivel a bal kezem nem fért az ajtó és a lábam közé a helyszűke miatt, fel kellett emelnem a bal lábam, és JOBB kézzel a térdem alatt átnyúlva tudtam a kilincset meghúzni. Aztán általában azzal a lendülettel ki is estem belőle ... Szóval, feledhetetlen emlékek, feledhető autó. Aztért egy JÓ állapotúval most mennék egy kört, hátha feledtetni tudná AZT a beteg példányt ...

twk004

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.22. 08:45:21

Nekem három sztorim van kispókkal.

Az első tízéves koromból, amikor is a lejtős udvarunkban a saját, 1977-es évjáratú polákot elfelejtették a szülők becsukni. Gondoltam, játszósra veszem a figurát és brümmögök egy jót benne. Olyan jól sikerült, hogy a kéziféket kiengedve 10 km/h-val a szembelévő falnak csapódtam. Jelentem, semmi baja nem lett (egyikünknek sem). Ugyanez a gép szolgált a nyolcvanas években nálunk áruszállításra. Jobb egy kivesz és lőn tehergépkocsi:12 rekesz sört bele lehetett pakolni és még előre is jutott valamennyi. Olajat sosem cseréltek benne, mégis lehúzott 10 évet és a saját lábán ment tovább a következő tulajához. Azért ezt a bánásmódot megnézném hány más korabeli gép viselte volna el...

Később, serdülőkoromban jött a képbe ismét a kispók, lévén, hogy cimborám a jogsi mellé szerzett egy 76-os példányt. Meglepődve tapasztalatam az ülés állíthatatlanságát. Kissé kényelmetlen úgy vezetni, hogy a lábaid félig fel vannak húzva, de a kormány meg nyomja fentről :S Na, de a lényege nem is ez volt, hanem az, hogy miután csodálatosan jó hatásfokú dinamó töltötte, a diszkó elé érve lehetett csak extra fogyasztót bekapcsolni, mint autórádió, és/vagy ködlámpák. Viszont ezért mindig lejtőre kellett parkolnunk, hogy hajnalban a betolást megelőzzük :D

szófogadatlan prókátor 2008.07.22. 08:51:21

külön köszönet a képáradatért! valahogy így kell képekkel megörökíteni, illusztrálni egy tudosítást! gratula érte!

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.22. 08:51:49

A harmadik a szaléagavatómhoz tartozik. Miután én voltam az egyetlen, aki nem rúgott nagyon be (előző este miatt), így engem ért a megtiszteltetés, hogy a diszkóig vezessem. A gépben mindössze hatan ültünk, elöl-hátul három személy felállásban. Ugyan kissé kényelmetlen volt, hogy kvázi váltani az osztálytársam lába közt kellett, mivel Ő jutott középre (fiúosztály...), de valamiért nem akart 70-nél többet menni a gép. Ekkor a jobb egyből egy kiáltás:
"-Álljunk meg, hugyoznom kell!
-Lófaszt, már csak 5 kilométer van hátra, majd odáig kibírod!
-Állj meg, vagy behúzom a kéziféket!
-Nem állok, bazz, bírd ki!
-Akkor behúzom!!!
-Hülye vagy?! Mind megdöglünk!
-Bazmeg, ez be van húzva..."

Röhögés... A kézifék ugye valakinek a segge alatt futott :) Tehát az is olyan remekül fogott, hogy fel sem tűnt indulásnál. A végsebesség a kiengedés hatására 80 km/h lett, úgyhogy hamarabb lehetett pisilni :D

hukk 2008.07.22. 09:10:21

Hugom érettségire kapott egy kispókot. Elvileg egy megkimélt darab volt, 87-es, 19000 km-rel, ennek megfelelően jó drága is volt, viszont állandóan szervizbe rohangált vele szegény. Kb 3 vagy négy évig volt meg, aztán egy részeg srác a budakeszi uton belement hátulról. Túl sok baja szemre nem lett, viszont a hátsó motorelrendezés miatt mégis valami horror összeg volt a javítás, ígyhát könnyes búcsút vettünk szegénytől. Én nem sokat ültem benne, mivel egyrészt hányingerem volt mellette, másrészt meg mert gyűlöltem az üvöltő motorzajt túlordító rádiót, aminek muszály volt mennie. Én imádok minden autót, de se a kispókkal, se a 2T trabival nem sikerült megbarátkoznom.

Lowtyo 2008.07.22. 09:14:10

Haverom elkérte anyjától a pókját, mer pestre kellett mennünk és épp nem volt üzembiztos egyikőnk autója sem. Haverom én elől, tojók hátul. Szép csinosan. Haverom világos öltönyben volt. Mire pestre értünk az ölében lévő kormány szép fekete csíkot rajtolt a nadrágjára, csajom térde pedig belilut. Hazafelé aztán elment az olajnyomás. 10km autózás, majd fél óra pihenő, hogy visszahüljön az olaj. kb 100 km-ert jöttünk így.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.22. 10:02:21

Na azért a Kispók szidók valszeg soha nem néztek be a motortérbe, vagy mert hülyék, vagy mert lusták voltak hozzá. Ha egy régi autóra (akár még pár éves korában) nem figyeltél oda rá (nem baj hogy zörög, nem baj hogy ez-az) akkor az nem működött.

A mi Kispókunk 18 évig szolgált, mondjuk fater hol nekiesett ha baja volt, hol nem, és amikor rendesen volt szervizelve (ráért az öreg és nem csak gányolta :) ) akkor frankón működött.
Én amúgy 180cm vagyok, de elfértem benne, és egy Trabi is legalább olyan zűk volt. Hátul is.
Vezetni meg ugyanolyan mind a kettőt, a Traber hiába orrmotoros, annak is mászkál az eleje a nyomvályúkon.

austinpowers 2008.07.22. 10:09:52

A kombi nagyon baresz!
Meg a kislány a bordóban! :-)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.22. 10:26:40

A kombiról tesztet akarunk!!!

Zolo 2008.07.22. 10:31:21

csak én vagyok ilyen pancser, hogy nem tudom Nyuszyt azonosítani egyik képen sem? B-)

VadMacs · http://126.hu/ 2008.07.22. 10:50:27

Zolo:
Nyuszy elég sok képen szerepel... :)

Zolo 2008.07.22. 10:53:34

VadMacs, egy tipp? Szerkó vagy hajszín? B-)

hbarby 2008.07.22. 11:17:02

VadMacs, ne rontsd a Polskik esélyét - Igaz, hogy most épp nincs Polskija a fekete trikós lánynak, de még lehet, szóval ne beszéld le a GeT urat a Polskivásárlásról! :))

(Másrészről pedig a lány egyik kocsijáról már volt itt cikk a Belsőségben, úgy hallottam :) )

SsPL71 2008.07.22. 11:17:13

Nekünk is volt kisfityónk, anyám azzal vitt óvodába, télen is vitt vele simán a tükör jégen.

1x kölcsön adtam a kocsim az unokatesómnak, ő pedig a kispókját adta cserébe, elég rossz állapotú volt szegény 80-nál többet nem ment, más gond nem volt vele.

Régen emléxem a BIS-eket megnéztük, hogy ezek már milyen szuper gépek.

Ja, meg egyszer egy gólyabálon ínszalagszakadást szenvedtem, és az osztálytársam (neki már volt jogsija és kispolákja is) vitt este a korházba az egérkamionnal, de az már szögletes műszerfalú volt, 120-al tudott menni, enyhe lejtőn.

KeMa 2008.07.22. 11:21:17

Zolo, az összes adott kép alatt ott a neve. Tessék csekkolni.

Zolo 2008.07.22. 11:23:55

végignéztem, tuti én vagyok a pancser, mert pár kép kivételével - Nyuszy autója - alig akad képcím, csak a totalcar 2002-2008... B-) Lehet szemüveg kéne?

Zolo 2008.07.22. 11:27:13

Oké, megvagyok, tényleg én vagyok a pancser... B-) Az én logikám szerint Nyuszy csak nő lehetett volna... B-)

VadMacs · http://126.hu/ 2008.07.22. 11:49:13

"Az én logikám szerint Nyuszy csak nő lehetett volna... B-) "

Akkor én is...? :)

Zolo 2008.07.22. 11:55:14

Áááá, a végén még kikiáltanak itt hímsovinisztának, pedig semmi ilyesmi... Amúgy igen... B-)

HaHaHapci 2008.07.22. 12:41:41

Na, tetszett ez a cikk! :)

Csatlakozom a golyó felé nyúló kiscsajt istenítők és a kombi Polák tesztet követelők táborához. :)

t5 1966 · http://5h488c 2008.07.22. 12:55:51

Sielni mentünk egyszer egy wartburggal
Sczyrk-be, hát a waresz nem nagyon haladt, söt el is akadt 10-20 cm hoban, de a kis POLÁK-ok vigan rohangáltak le fel.
Szintén sielni mentünk de most CSEH-be és ezuttal egy kölcsön POLÁK-kal haárman 2 hétre... Elfértünk, ne kérdezd, hogy hogy. A lényeg, nagyon élveztük ezuttal mi a POLÁK hegymászó képességeit a friss hoban. Haza fele az M1-en, Tata környékén elkezdett dadogni és nem huzott. Este 10 ora körül kint -15-20C. Mondtam megyünk ameddig lehet majd meglátjuk.... Hazaértünk keservesen és másnap vettem észre a nyagy hibát: leesett az egyik GYERTYAPIPA. Mindez 1980-as években történt.

Jurmij 2008.07.22. 14:23:49

Én szretem a kispolákot, mondjuk leginkább a hozzá köthető emlékek miatt életem első nagy szerelmével is ilyenben smároltunk órákig a mogyoródi autósmoziban. Mondjuk kényelmes az nem volt, dehát az ifjonti gerjedelem még simán elbírta azt a kis kellemetlenséget.

Szadat 2008.07.22. 14:29:01

Háhá azt olvastam hogy : golyó felé nyúló kiscsaj és kombipolák tesztet követelők tábora
Mondjuk a feketepólós lány tesztjét meg bevállalom én.

(az érintett hölgyektől, barátjuktól, szüleiktől elnézést kérek a többi begerjedt kommentelő nevében is, azt akartuk kifejezni hogy nagyon helyesek és vonzóak vagytok)

Vespapa 2008.07.22. 15:22:19

14 éve nyúzok egy 126-ost! Most tartok 200000-nél.ENNYI!!

gatsy 2008.07.22. 17:42:06

Nekünk is volt, de akkor még kissrác voltam.
Aztán egy hosszú ideig szolgált nagynénéméknél, mint melóbajárós. Na ezt már vezettem, és nekem nagyon bejött a gokart-fíling.
Meg volt egy az unokatesóméknak, amit vészhelyzetekben szoktam elkérni, és jó alaposan kikormolni. Unokatesóm elég lájtosan használta. Bár a nagybátyám még egyszer újkorában beégette az egyik hengert, mert 140-nel ment Pestig...
Én nagyon szeretem a Kispolákokat

izirajder 2008.07.22. 20:36:20

Apámnak volt '86 körül egy kisműszerfalas, narancs színű Kispolákja, szerette, nagyon megkímélt példány volt de '88 körül eladta. Én is szeretnék egyet, mert nagyon feelinges, ahogyan a 2T Trabi is. De, hogy így lenézik, sajnos így nem lehet biztonságosan közlekedni egy amúgy is gyenge kasztnis autóval.

Darkside 2008.07.22. 20:38:52

Az a kombi úgytudom gyári.

izirajder 2008.07.22. 20:49:42

A kombi, a gyári tervek alapján készült házilag.

Petyaaaa 2008.07.23. 00:19:12

Én aztán végképp nem értem mit lehet szeretni ezeken a kávédarálókon. Egy Passat PD TDI, na az már valami, meg aztat a bukszák is kamázzák. Ha ilyen kis izéval járnák, be se engednének a fitneszklubba gyúrni. A Passattal meg leszorítom a összeset a gecibe. :):):)

[] (törölt) 2008.07.23. 00:36:53

" Egy Passat PD TDI, na az már valami, meg aztat a bukszák is kamázzák."

a PDTDI egy kerrego dizel varrogep. kulturember benzinessel jar.

Petyaaaa 2008.07.23. 00:42:54

Amúgy jó a cikk, de lenne pár apró kiegészítésem hozzá: A piros versenygép, mint ahogy Nyúl is említette, nem lengyel, hanem szlovák, nem Weber, hanem Dell'Orto karbi van rajta, illetve nem 40, hanem csak 39 lóerős. Végsebességre nem tud sokkal többet, mint egy jól beállított gyári, vagy egy BIS, mivel baromi rövid Fiat 500-as diffi van benne. De ez már tényleg csak szőrszálhasogatás részemről. ;)

Az emlegetett lányok mindegyike élőben is nagyon csinos, de csak óvatosan a meggondolatlan kommentekkel, mert még elbízzák magukat :) :) :)

nissin 2008.07.23. 11:55:12

"PDTDI egy kerrego dizel varrogep. kulturember benzinessel jar"

:)

lanciabacci 2008.07.23. 12:01:30

Nehéz ehhez sokat hozzáfűzni tényleg...

Bordó kispókos lányra nyálat csorgatók sorába magam is beállnék és a kombi is überfasza, különösen hogy vászonteteje és vizes motorja is van. Ide csak azt az egyetlen megjegyzést tenném talán, hogy az összhangot egyedül a hátsó fekete hűtőterelő rontja, anélkül sokkal tisztább volna a forma.

Különben jó kis buli lehetett, az látszik. Szerintem minél átlagosabb a tíus, annál kevésbé elszálltak a tulajok.

hepike 2008.07.23. 12:08:37

Petyaaaa: jó a meglátásod és a pontosítások. Ellenben aki ennyire nem szereti a kispókokat, akkor mit keresett egy kispolszki találkozón? Mivel csak akkor láthattad élőben. Az meg mástészta, hogy az ilyen emberek szoktak sorban álldogálni az útszélén nyitott motortér ajtóval és görcsösen nyomkodják a telefont, hogy ugyan valaki húzzta már ki a szarból.

Ha most jön a válasz, hogy a PDTDI passatod vagy audid nem hagyott még sosem cserben, elárulom az én pókom sem. Másrészt ha téget áttesznek egy lepukkant pókba, vagy egy lepukkant trabi 2t-be azt se tudod mihez nyújl. Ellenben ha minket tesznek át egy akármilyen csúcsszuper autóba, egyből tudunk vele menni...

lanciabacci 2008.07.23. 12:20:16

hepike, szerintem csak viccolt :)))

AP 2008.07.23. 13:59:12

Kerestem sokáig a feketepólós rimát, de én speciel nem látom.
Melyiken van??

KeMa 2008.07.23. 16:17:38

Hepike: Az írásképből van egy olyan gyanúm, hogy Petyaaaa minden bizonnyal buszospetya kolléga :D

hepike 2008.07.23. 16:22:35

áááá mindegy :D

Petyaaaa 2008.07.24. 00:28:22

Hepike: Pedig eltaláltad. A PD TDI Passatom még nem hagyott cserben, és soha nem is fog, mivel nincs. Nagyon nagy sokkot kell kapnom ahhoz, hogy pénzt adjak egy orrmotoros VW-ért, pláne ha dízel. :D :D

Amúgy viccen kívül, egy dologban szerintem nincs igazad. Addig oké, hogy ha valaki átül egy ESP-ABS-TBC-szervó-tempomat-vezetekhelyetted jellegű verdából egy Pókba, vagy egy Zsigába aztán csak néz bután. Viszont ha mi átülünk egy új autóba az legalább annyira furcsa. Könnyebben feltaláljuk benne magunkat, csak valahogy tök idegen az egész. Tapasztalatból tudom, mert volt alkalmam vezetni egypár ilyet (pl. 320d, Saab 9-3, stb.), de valahogy mindig visszakívánkoztam az öreg retkembe... ;)

KeMa: Most lebuktam, 'ázze. :) :) :)

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2008.07.24. 10:40:30

Lökhárító tisztító néni sem rossz, de szemben aki figyel zöld topban, az nagyon ott van a Topon! :) index.hu/cikkepek/totalcar/magazin/kozelet/velencepolskitali/velencepolskitali_068.JPG

hepike 2008.07.25. 00:40:57

Petyaaaa:
Nem tudom. Én nem érzem magam idegennek egyik új autóban sem. Vezettem már eléggé sokféle autót. Bár lehet nekem nagy segítség, hogy nap mint nap vezetek másfajta autókat a pár százezrestől a pár millásikig.Egyedül a fékrásegítőt szoktam szidni miután a pókból átszálok egy korszerűbbe :D egyébként nekem is mindig az a vége, hogy visszakívánkozok az én pókimba.

Másrészt meg igen, KeMa lebuktatott :P

____hews 2008.07.25. 07:17:24

Egy ilyen kombit vennék. Amióta láttam egy képet egy szintén fehér kombiról (lehet, hogy ez volt az), azóta kéne.
Pláne, hogy vászontetős.
Kár, hogy csak egyedi darab.
A bordó autóból golyózós lány pedig tényleg szép :)

Tibee 2008.08.29. 01:40:51

Na, nekem csak most volt időm elolvasni a kommenteket. Én is ottvoltam, baromi jó tali volt. Ja, és szerintem ha valakinek tetszik egy lány, azt nem pont úgy fejezi ki, hogy egyből hol, mikor, hogyan, mennyire "játszana" el Vele. Szerintem. ENnyi. :D

Sissy7 2008.08.29. 16:15:54

előszőr is:"DieselPower 2008.07.21. 21:50:42
Azért az utolsó képen a rövidnacis csajt ott helyben megdugnám, a csomagtértető bőven elég lenne a célra,"
mocskos nagy paraszt vagy te hallod,és még szánalmas is mellette,álmodik a nyomor,csak nevetni tudok:)
másodszor: én a Kicsikét,amivel a képen vagyok,igen olcsón vettem,és igen jó állapotban,szóvel eddig csak a kuplungszerkezet volt az ami nagyon gáz volt,és hozzá teszem '86-os a kicsike!
a Világon a legjobbak,és igazat adok nem autók,hanem Élet stílusok,na meg lelkük van:)
süti beállítások módosítása