Ezer autóbuzi Szegeden

  2008. július 08. - Égő Ákos Címkék: szeged találkozó márkafüggetlen

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Így szeresd a Saabod
2008-10-19 09:32:00

2000-ben alapítottam a Saab 900 Klubot , és azóta minden évben, ahogy közeledik az aktuális találkozó

Hogyan tankoljunk 59 litert a 45 literes tankba?
2008-10-16 23:34:00

A varázspöcök egy szelep, ami a tágulási tartályból engedi ki a levegőt. Ha nem állunk meg 45 liternél

Segédeszköz a követési távolság megtartására
2008-10-06 02:10:00

A találmány lényege, hogy a km/ó érték mellett a m/s értéket is feltüntetik egy kombinált skálán. Így a

Kályhatisztítás tolatókamerával
2008-09-24 14:51:00

Már legalább három éve a garázsban pihen a napellenzőbe épített monitor és a tolatókamera. Azt hiszem

Nekem ez a perverzitásom. Gyakran járok márkatalálkozókra, de lássuk be, aki nem az adott márka megszállottja, az az első óra után kikészül. Most viszont olyan találkozón voltunk, ahol nemcsak egy napot töltöttünk el, de még másnap is visszamentünk. Ezer ember több mint kétszáz autó és 19 márkaklub vett részt a Street Racing Szeged szervezésében a  3. Országos Autósklub Találkozón.

A helyszín a szokásos: a Szegedhez közeli sziksóstói kemping. Jó hely, rossz büfével. De a kiváló strand feledteti a zacskós, mikróban melegített gofrit.

Nagy falat a márkaklubokat egy rendezvényben összefogni. Nagyon különböző volt a felhozatal a több milliós show autóktól egészen a pár ezres járművekig. Ez senkit sem zavart, minden csapatnál lehetett látni valami különlegeset. Én a lambóajtónál már nem hasalok le, de egyre jobban örülök a nagy gondossággal széria állapotra hozott, esetleg korhűen tuningolt  jungtimereknek. Szerencsére ebből is, abból is jutott.

Jó ötlet volt, hogy a rendezvény műsorvezetőjének profi rádiós szerződtettek, aki nem hagyta lankadni a részvevőket, és komolyan agitált minden vetélkedőre. Nagy is volt az érdeklődés a vak vezetés, a szlalomtolás és a sörforgó vetélkedőn. Had ne meséljem el mindegyiknek a menetét, elég legyen annyi, hogy a Corsa klub volt az idei találkozó legaktívabb csapata.

Az autós szépségverseny nevezőit szigorú szempontok szerint pontozták, a végeredménnyel mindenki elégedett volt. Én nem biztos, hogy őket választottam volna, de a beléjük fektetett munka tagadhatatlan. Ha egy autónál első ránézésre hirtelen elbizonytalanodom a típusmeghatározást illetően, akkor az megérdemel minden elismerést.

Mi már leléptünk addigra, de azt mesélték, hogy este fedett helyre költöztek, és hajnal háromig ment a zenés buli. Vasárnap délelőtt, amikor visszamentünk még egyet fürödni a gyerekekkel, akkor kezdett magához térni az ott maradt, kempingező kemény mag.

Azt hiszem, egy ilyen találkozóról már így is túl sokat is írtam, aki rendes autóbuzi, nem hagyja ki, de a képeket mindenképpen érdemes végignézni. És ha valaki kedvet kapna ilyesmihez, jöjjön el augusztus 9-10-én Siófokra a Verda Napokra, ahol hasonlóban lehet része.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr97558122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Shame 2008.07.08. 10:20:02

Hmmm...

köszi szépen.
az lett volna amásik tippem. :)

Yani 2008.07.08. 10:24:53

p*csába hogy ezekröl mindig lemaradok :)
kiváncsi lennék az escort irányárára...
Y.

555 2008.07.08. 10:30:21

Sir Shame!

ööö csak annyit, hogy az egy astra ami a galériában van... ha arra gondolsz

Rocko- 2008.07.08. 10:33:43

felse ismertem, h crosa...

Sir Shame 2008.07.08. 10:42:01

555

én az Escortot néztem Astrának, valószínűleg a hátsó kerékjárati ív zavart meg.
Csak a lámpák nem stimmeltek. :)

Izsák Tamás 2008.07.08. 10:44:57

Nem, az egy Ford ESCORT kombi. Legalábbis szerintem, de jellegzetes az első hátsó lámpája. :-))

kölyök 2008.07.08. 10:55:09

szépek a suzukik....../:)/

Titi__ 2008.07.08. 10:56:45

Asszonykád a "csúnya" lányok fotózásakor feltétlenül elhiszi, hogy csak a blog-olvasó nyálcsorgatók miatt kellenek a csajos képek? :))

555 2008.07.08. 10:57:21

Én egy másik autóra írtam nem arra ami a kommentek fölött van ami valóban egy Escort viszont a galériában van egy Astra kombi azis fekete ,"taxi" fényezésű...:)

Foose 2008.07.08. 11:06:18

végignéztem a képeket, de egy szép, vagy igényesen megcsinált autót nem láttam. Ezekről a házilag barkácsolt autókról a gagyiság jut az eszembe.

szófogadatlan prókátor 2008.07.08. 11:07:44

Az "olajos kézzel hozzányúlni tilos" tábla?
Váááá:-)))))

555 2008.07.08. 11:11:38

Nekem az a fehér audi 100 tetszik a legjobban valamiért :)

Sir Shame 2008.07.08. 11:15:09

Tényleg van egy olyan Astra is!

De az sárga alul, nem taxi színű! :)
Sztem a Ford Szebb lett, az Astra, meg hát... érdekesebb. :)

555 2008.07.08. 11:17:15

Nekem a sárga taxi szín mondjuk amerikában:)
a fordon meg olyan krémszínű azmeg olyan németes:)
mondjuk az escort tényleg jobb...

ChPh 2008.07.08. 11:32:11

áh látom szelektálunk erősen, sehol egy daewoo-chevy... :\

w a s d 2008.07.08. 11:34:11

Ami nekem tetszik:
- fehér, Porsche- kerekes Golf 1;
- a fekete e34(?);
- a 4 kockalámpás fehér Audi;
- a Corrado;
- a beige (?) Golf 1;
- a szürke B Corsa a Ronal Turbokkal.

zöldi 2008.07.08. 11:48:13

Az a fehér audi egy V8 szerintem...

ommm 2008.07.08. 11:53:08

Inkább egy 5000.

zöldi 2008.07.08. 11:53:57

Fogadjunk:D

kölyök 2008.07.08. 12:07:35

zöldi!
az inkább egy 200as, nem??
a v8-nak sokkal masszívabb a pacekja, és fehér indexes...valamint sokkal megemeltebb, és picitt gömbölyübb az orra, nincs rajta ilyen vastag "díszcsík" az oldalán, és az első lökös is más, meg a hűtőmaszk....
nem fix. hogy audi 200as, de hogy nem v8 az biztos:) legalábbis szerintem....:)

Nándesz 2008.07.08. 12:08:02

vagy 200as vagy 5000res

zöldi 2008.07.08. 12:09:26

Na megtúrom a guglit..

zöldi 2008.07.08. 12:19:49

Meghajlok az Urak előtt. Valóban biztosan nem V8. Kb 30 képet hasonlítottam össze, amiről tuti észreveszem, ha szembe jön az utcán, a hűtőmaszk. A V8-é lenyúlik a motorháztetőből, a 200, 5000 nem.

Mondjuk ilyen 200-ast életemben nem láttam :D

AudiV7 2008.07.08. 12:23:00

Inkább az amerikai piacra szánt Audi 5000 (Audi 200 alapokon nyugszik mint a V8 is) van a képen. A V8 nem fehér indexes alapból. Annál a lámpa mellett a helyzetjelző van, az index a lökhárítóban található.

ommm 2008.07.08. 12:23:59

Anno szenyor Patakyt furikázták ilyennel. Valamikor a 80-as évek végén.

zöldi 2008.07.08. 12:28:21

Az amcsi piac igaz lehet, ilyen lámpájút a gugli sem dob ki. Viszont Karotta amerikai változatú elnőki donorján is ilyen duplakockák voltak elöl. Mindenesetre nekem is ez tetszik legjobban, nagyon szép autó és még fehér is.

km 2008.07.08. 12:30:58

Nagy buli lehetett. Nem tudom, hogy a Puntós ismerősök ott voltak-e.Majd megkérdezem. Jó a nyitó kép. (Két piros s egymás mellett. Mindkettőt elfogadnám.) (S.W. Az asszony lehet, hogy épp háttal volt a fényképezőnek. :))

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 12:36:52

Köpjetek le, nekem csak a Corrado jött be. Azért a Hyundaiosok hozták az átlagot: legolcsóbb matricák, legolcsóbb alu F&F szárnyak, széria kocsi, tesco dísztárcsa... Meg a tyúkháló rácsok, merevítés nélkül hajladoznak, natúr mattult fémszínű állapotban. És feltűntek megint a spinneres króm 14-es dísztárcsák, meg a kilóméterre vehető "krómcsík". Az egyes golf kabrio tulaját speciel én a helyszínen fejbelőném és elkoboznám a gépet, majd visszaalakítanám gyönyörű gyári állapotra és Cultosítanám...

Csubakka Junior 2008.07.08. 12:49:17

Volt látnivaló bőven! :) Azt a csákányos Golfot nem értem.

Ápropó, a blogtalálkozóról lesz valamiféle képriportos megemlékezés?

yenoee 2008.07.08. 13:21:06

Az a sima, piros Manta, na azzzz...

zly · http://baloghzoltan.hu 2008.07.08. 13:32:03

KuKori drága! Csak halkan súgok, ez a 3. Országos Autósklub Találkozó volt, nem pedig tuning show! És egy autósklubban azért nem olyan ritka a gyári autó, meg az olcsó matrica. A fikázás nagyon megy...

red87 2008.07.08. 13:45:40

most nézem, h látszik az autóm itt-ott...

levista 2008.07.08. 13:47:28

Istenem az a fekete Hyundai azzal az szárnnyal...De miért kell ez? Valaki magyarázza már meg,mert nem értem, mi járhat ilyenkor a tulaj fejében..

S2000 2008.07.08. 14:07:05

Jó helyszín, sok érdekes verda. Ötajtós autóra én nem tennék lambó ajtót... :)

Sziszka 2008.07.08. 14:19:05

hát nem tudom..sok ember szavaiból az irigységet és a hozzánemértést veszem ki...

megnézném,hogy nekik milyen "autó" áll a garázsukba v az utcán...

AP (törölt) 2008.07.08. 14:22:32

A piros Manta, az igen!

AP (törölt) 2008.07.08. 14:38:18

azzal még értelmesen közlekedni is lehet

Rocko- 2008.07.08. 15:41:55

az Audi az 5000-es. és nem kellett hozzá guggli. :)

Black Cat · http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=13817 2008.07.08. 15:44:16

Astra....A színről meg annyit,hogy a Lambotól kölcsönöztük a gyöngyház festést!
Csak ennyit a taxi dologról!

w a s d 2008.07.08. 15:53:48

Gondolatom a bejegyzés címével (Ezer autóbuzi...) kapcsolatban:
A tuningautó (galériában sok átalakított autóról van kép) feltűnő, ezért nem feltétlenül csak az autóbuzik műfaja, hanem feltűnősködő divatmajmoké is.

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.07.08. 16:09:31

a Maser instant get. de nagyon nagyon

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.07.08. 16:16:48

persze csak a fekete swift után

qualiataet 2008.07.08. 16:49:38

Egész kultúráltnak tűnik az a szép E32-es! Sajna ritka látvány már az ilyen.
Sokat dobna az "ogiginálságon" és rengeteget javítana az összképen, no meg az úttartáson, ha a tulaj kidobná a szemétbe
ezeket a csucsánszki diszkófelniket és hellyettük négy gyönyörű, gyári "vielspeichen"-t vagy TRX-et montírozna föl.
No meg el kéne dönteni, hogy shadowline vagy sem.
Ez a felemás sehogy sem jó...
Szép autó ,megérdemelné.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 17:21:28

zly 2008.07.08. 13:32:03

Ha talán egyben értelmezted volna a szöveget, mintegy kontextusában, akkor már tudnád a "tuning" alól kilátszó gépekre értettem. Azaz van egy gép, amit a tulaja roppant ízlésesen telematricáz és felvértez teszkó tárcsákkal. Remélem így érthetőbb.

RWD 2008.07.08. 17:36:47

ehh a piriscsíkos "corsa"t láttam multkor, a Velencei tó környékén.Muter csak röhögött:D. Pedig ő nem szokta kommenálni az auókat(hidegen hagyja...)

RWD 2008.07.08. 17:37:54

*autókat
(teszkós bill.)

Kivagyte??? 2008.07.08. 17:46:40

Sokat dobna... ha a tulaj kidobná a szemétbe ezeket a csucsánszki diszkófelniket és hellyettük négy gyönyörű, gyári "vielspeichen"-t vagy TRX-et montírozna föl.

Kedves Qualität: TRX felnik nem voltak soha, csak TRX gumik (Michelin TRX), nem collban, hanem millimeterben volt az atmeröje. A tipusok amikhez trx gumik voltak az pedig nem az E32-es volt (legalabbis soha nem volt E32 facelifthez), hanem az E23-as es az E28-as. Voltak meg francia autok is (Pl:Citroen bx) amikre trx gumikat tettek.
A vielspeichen-t pedig Styling 5-nek hivjak amugy.

Ha mar okoskodunk akkor legalabb rendesen :-)))

Leegor 2008.07.08. 19:09:19

Tejószagúatyaúristen!

"egyre jobban örülök a nagy gondossággal széria állapotra hozott, esetleg korhűen tuningolt jungtimereknek"

Na azoknak én is.
A többiek viszont szégyelljék magukat. Broáf!

ChPh 2008.07.08. 19:25:12

Foose 2008.07.08. 11:06:18

hápersze, a corsa is egy nagy rakás, mi?

eh... idióta

ChPh 2008.07.08. 19:34:25

de én vagyok a hülye, h reagálok erre

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.08. 20:00:47

KuKori · csendrendfegyelem.blog.hu/ 2008.07.08. 12:36:52
Köpjetek le, nekem csak a Corrado jött be.

Corrado, tényleg szép. Ezért nem köpnélek le. Viszont amit ezekután írtál, hát... Ahogy egy közeli barátom mondaná, határeset. :)

qualitaet 2008.07.08. 20:01:22

"helyett" trmészetesen egy l-lel íranó, bocsánat

Kivagyte???

Ki a fasz mondta,hogy ZOLL-os a TRX.

Tényleg ki vagy TE?
Hogy fingod sincs arról, hogy a 415mm-es Kreuzspeichen-styling felnit (valóban a Michelin gumi után)hivatalosan is így hívták. (Google : BMW TRX Alu 24 találat) No meg azt ,hogy ezt a felnit minvégig kínálták (09/86- 04/94)az összes E32 típushoz opciós felszerelésként.
Sőt az E23-hoz is 09/79-től a gyártás befejeztéig (06/86)kovácsolt azaz Geschmiedet TRX Alu 220/390,kivitelben )

E28-hoz szintén végig kínálták (07/81-09/87), a kissebbik , öntött (gegossene) 200/390, illetve a nagyobbik,-fent már taglalt méretben.
Sőt az E30-hoz is létezett a 325-ix re való ritka és csúnya "telifelni" képében.
Szintén,hivatalosan is TRX-alu néven.

Ha én okoskodom, akkor Te -legalábbis a BMW-khez mindenképp egy hülye segg vagy.

Én egy párat elhasználtam ill. importáltam ,és akkor amikor aktuális modellek voltak.
Nem átallod megkoronázni a ráadásul fennhéjázó sületlenségeidet az "E32 facelift" emlegetésével, ami ugyebár ennél a modellnél sosem történt meg.

(A lökhárító-borításon a 750i-n 09/90-től
légbeömlőket szereltek fel a fékek hűtésére,ezt a 740-in 04/92-től szintén alkalmazták. Ezzel egyidőben a 730i V8-ra is felszerelték, de csak a szellőző formáját követő imitációt.Ezeken felül az E32-n a gyártás teljes ideje alatt semmilyen külső változtatást nem eszközöltek.)


A vielspeichen-kérdésben is egy igazi hülye vagy, hisz az E32 750i szériafelnijét (09/89-04/94) is igy hívták hivatalosan.

Lehet, hogy későbbi modellnél Styling 5, de az E32 esetében totál indiferens.

Ha már ilyen tudatlan vagy legalább a pofád legyen kissebb,te szerncsétlen.

qualitaet 2008.07.08. 20:03:28

kisebb egy s

Xantia fun 2008.07.08. 20:32:36

qualitaet-nak


Az E32 gyártásának utolsó éveiben igenis változtattak az autón,mégpedig szélesebb BMW veséket kapott,és a motorháztetö jellegzetes hosszirányú dudora is szélesebb lett,követve a szélesebb veséket!

Lala 2008.07.08. 20:43:37

Kit érdekelnek a bmw-k... A samarás lány :-) Nagyon szép!

qualitaet 2008.07.08. 20:47:35

Xantia-fun

TE 1987 júliusát a gyártás utolsó éveként értelmezed?
Ugyanis a 750i-n, és onnantól került fel a nagy vese a hozzá tartozó széles géptetővel egyetemben.Erről '91 májusában az első (88-as)750i-m vásárlásakor magam is
meggyőződtem.
A V8 modellek szintén ezzel lettek szerelve '92-től. Gondolom erre gondolsz.

ronrol 2008.07.08. 20:48:56

kukori!

minek fikázol másokat? gondolok itt a hyundaiokról írt pár sorodra. hát minnyá lefikázlak én is az oldaladon. igazság szerint már próbáltam, de olyan vacak az a "csenrendőrség" oldal, hogy nem tudtam két szót se írni neked, mint oldalgazda.
egyben nyugodt lehetsz: hamarabb rohadsz le bármid is van, mint az egypálcás matricákkal összefogatott hyundaiok.

Madgéza 2008.07.08. 21:03:40

Kukori! Nem tudom milyen autod van biztos europai mert benned még nem alakult ki hogy milyen sokba van egy kocsi vagy tele vagy lóvéval és lenézed a kispénzüeket. Ja és a kiegészítőknek még tanuld meg a neveit mert aból sajnos csilagos egyes.

Madgéza 2008.07.08. 21:07:32

Kukori! Nem tudom milyen autod van biztos europai mert benned még nem alakult ki hogy milyen sokba van egy kocsi vagy tele vagy lóvéval és lenézed a kispénzüeket. Ja és a kiegészítőknek még tanuld meg a neveit mert aból sajnos csilagos egyes.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 21:09:21

Madgéza 2008.07.08. 21:03:40

1. Nem nyert hangszórót. Japán.
2. Nem vagyok tele, de az ízlést nem lehet pénzért venni... Szerinted igen, gratulálnék is rögtön ehhez :D
3. Példákkal is alátámasztanád, mire gondolsz, vagy csak kis sértett vagdalkozással érjem be?

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 21:12:53

ronrol 2008.07.08. 20:48:56

1. Nem a hyundai a vacak, hanem a stílusa bazári, amit a tulaja rávarázsolt. Óriási különbség!
2. Indapass-al kommentelhetsz, ha "oldalgazda"-ként még nem nyomna. (LoL)
3. Japán gép. Japán gyártás. Mi az a lerohadás? :P

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 21:23:02

Még találtam szép gépeket, alaposabban megnézve, nem csak átfutva. Mindenesetre kicsit több képet vártam, vagyis több autóklub/márka képviseltét a galériában. Mielőtt belém kötnek, itt arra gondolok, hogy egy autó 10 szögből megvan, de pl. Honda, vagy Renault kb. nincs is a képeken, pedig gondolom volt az is :)

Madgéza 2008.07.08. 21:23:38

Ne sértődj meg Kukori de az izlés mindenkinek más kint szőke vagy barna nő és nem kel gyémánt ha van egy olcsob ezüst.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 21:30:07

Oké, van, akinek ez jön be. Nekem nem, de így is kellett (volna) értenie többeknek, mielőtt Bounty-t játszanak.

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.08. 21:31:32

KuKori!

Egy sima "Bocsival" beérjük, egyébként magadra haragítasz kb. 500 Hyundai-ost. :)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 21:36:52

indafoto.hu/kukori/passau_tuning_2008/slideshow

Ez egy kis utcai életkép sorozat, van ami nekem sem jön be (pl. a punto eleje), de túlnyomrészt szépek, véleményem szerint. Az Audi S3 és a Mazda példának kiváló, úgy gondolom. Másként értelmezzük a tuningot odaát és itthon.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 21:42:30

A Hyundai továbbra sem rossz, ne forgassunk már itt ki mindent! XD Épp két hete beszéltem rá egy jóbarátomat egy Ceed kombira, tehát nem hinném, hogy megrögzött korea ellenes lennék :)

Homie 2008.07.08. 21:44:56

Egy igazi autóbuzi szerintem nem csinál ilyen csicsás,giccses hányadékot a kocsijából. Ezek kispénzű prolik,akik életük csúcspontjának tekintik,hogy körömlakk színű Corsájuk mellett pózol a narancsbőrös seggű,festett szemöldökű csajuk és 10-en lefotózzák őket.

Én úgy vagyok vele,hogy semmi pénzért nem szerelnék a kocsimra bóvli kiegészítőket,a felni a max,amit lecserélnék,azt is lehetőleg gyárira.
Minden más tuning csak a motortérben lehetséges.
Nem egy nagy dicsőség a piros lámpától való gyorsulgatás,szánalmasnak is tartom kicsit,de mennyivel szebb,ha a tök alap,szériának tűnő,hétköznapi kocsiddal előzöl le egy beképzelt,csajoknak villogni akaró önjelölt boyracert.

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.08. 21:46:04

Korábban megsúgták neked, hogy semmi köze nem volt ennek a talinak a tuninghoz. most tuningolsz, mint az állat. Szép volt ez az ezer autóbuzi így ahogy volt. Egyébként ott voltál?

Kivagyte??? 2008.07.08. 21:46:41

"Sokat dobna... ha a tulaj kidobná a szemétbe ezeket a csucsánszki diszkófelniket és hellyettük négy gyönyörű, gyári "vielspeichen"-t vagy TRX-et montírozna föl." Hogy idezzelek megegyszer te nagyon okos!!! Ebböl szerinted mi jön le te kurvara nagy arcu???

Ha mar ennyire vagod a temat es mindenki egy nagy segg (rajtad kivül) es ekkora bmw "buzi" vagy akkor legalabb annyit tudhatnal, hogy a trx alukat is styling-oknak hivtak. Talan haladhatnal a korral, mert van pl csomo olyan alkatresz ami mar nincs (masik szammal lett helyettesitve). Ma pedig 2008-at irunk es masak a felnik neve is.

Es igenis volt e32 "facelift". Lehet nem neveztek ennek, de ha a 730i sor6 modellt nezem akkor azon kivül nem voltak valtoztatasok, de a belsejeben jöttek masik anyagok es mas szinek is. A v8-as pedig nagyobb veset kapott, de ezt is biztosan tudod mert mintha te tervezted volna az egeszet.

Amugy pedig sose volt ilyen, hogy Vielspeiche, ha mar ennyire kurvara okos vagy. Kreuzspeichenak hivtak te tudalekos fasszopo es innen üdvözölöm azt a jo telibebaszott edes kurva anyadat (ha mar maskepp nem erted meg) mert mi a fasznak sertegetsz engem te buzerans. Megis ki a faszom vagy te??? Elmesz a picsaba es vigyel magaddal meg egy embert, meg bmw-vel mennjetek legalabb. Faszom mar az ilyen barmokba. Ennyit a bmw-s tarsadalomrol... bunko mindegyik (talan en se vagyok kivetel)

Sziszka 2008.07.08. 21:57:22

szerintem tök felesleges ilyeneken vitatkozni...mindenkinek másért és máshogy szép az autója!ezért vagyunk különbözőek!

de nem hiszem,hogy olyan autókat is le kéne fikázni amik nemzetközileg elismerést kaptak ebben az évben!

és ennek a találkozónak az volt a lényege h összehozza a clubokat,akár full gyári autód van,akár show kategóriás...

mielött bárki bármit fikázna elötte tisztába kéne lennie dolgozkkal,szerintem!!

a másik,őszintén gratulálok a cikk írójának,kíváncsi lennék a véleményére pár dologban...

Sziszka 2008.07.08. 21:59:43

de legfőképpen az indokokra,na meg arra h neki milyen autó van a tulajdonában.... :)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 22:28:17

Matyika · hyundaiklub.hu 2008.07.08. 21:46:04

Oké, bár a képeken szinte csak tuningautók vannak. Sajnos nem lehettem ott, mivel előző nap egy másik találkozón voltam (Rácz Tomival és egy kis GPS geochallenge-vel fűszerezve a napot :)) és így a vendéglátásban nem honorálják a szabadnapok hétvégi kivételét. A szombat-vasárnappal már erős konfliktust kockáztattam volna.

Sziszka, vállalom a savat elsőként, ide kérem a képembe :D :

Mazda 626 GT 2.0 16V évj.: 2000.08.

qualitaet 2008.07.08. 22:30:19

Te szegény egyszerű szerencsétlen.

Az elején azt írtad, hogy nem volt TRX-felni, csak gumi.Most meg már azt írod, te szegény tuskó,hogy TRX-felni.
Akkor most volt vagy nem?
Olyan sötét paraszt vagy,hogy arra sem emlékszel, hogy mit írtál.

A pár órája még azt mondod ,hogy sosem volt,most meg 2008-azol, belezavarodva a saját marhaságaidba.
Mi köze 2008-nak a '94-ben kifutott modellnek.

A facelift angolul ráncfelvarrást jelent.
De hogy erről fingod sincs az már meg sem lep.
Nos a ráncok kívűl vannak az esetek túlnyomó részében, bár egyes ultraprimitív, öntudatos paraszt esetében az agyban is előfordulhat.
Én tudom ,de te úgy látszik nem ,hogy nagy vese '87-től van. (750i)

A v8-ra ez került fel,megkülönböztetés és a legkevésbé sem újdonságként.

A "vielspeiche2 szó sok küllőt jelent németül, ha láttál már valaha ilyen 750i szériafelnit egy magadfajta egyszerű polgárnak is beugrik a jelentése.
Én ezt
és a TRX-et külön említettem,csak te vagy olyan kis surmó,hogy egynek olvasod.
Te kis okos kultúr csávó, nézz utánna a google-n, és ismét pofára esve láthatod,hogy volt ilyen nevű kerék több típushoz is,és az E32-750i-hez először.

"TRX Alu mit Kreuzspeichen (keresztküllős) styling".
Valóban ez a teljes neve a TRX-alunak (aminek a létezését pár órája még tagadtad).

Nos, a "tudásod" már ismert, téged minősíteni meg totál felesleges, hisz bemutatkoztál.
A magyar BMW-sek megítélését pont az ilyen csávóknak köszönhetjük.
Remélem,bekerül a "Heti merítés"-be

Kivagyte??? 2008.07.08. 22:52:28

Kedves Qualität:

Akkor leirom, hogy te is megertsed. Trx felni mint maga sose volt. A gumit hivtak Trx-nek. Maximum Trx Styling lehetett a felni neve vagy Fuchs Speichenrad Lm. De ezt biztosan te is tudod. Nem kell mindjart parasztozni meg seggezni...

A facelift valoban rancfelvarrast jelent. Örömmel latom, hogy angol nyelvtudasod nem rozsdalt be az evek alatt (mert biztosan valami "öreg roka" lehetsz"). Es szerinted csak kivül lehet rancfelvarrast csinalni? Biztosan nem mondok ujdonsagot, hogy egy autonak van belseje is. Amugy pedig nem nagyon szoktak azt piszkalni ami jol meg van csinalva (regen legalabbis ez volt az elv). Igy inkabb igenyesebb anyagokat hasznalnak fel es ujabb szineket kinalnak. Ezt is lehet rancfelvarrasnak nevezni. Ertem en, hogy mit akarsz mondani, en mint öntudatos paraszt tisztaban vagyok azzal, hogy egy autonak belseje is van. Ott is lehet "rancokat" felvarrni, mint a mar leirt modon. De irdd be ezt is a google-ba, hatha talalsz valamit erröl is.

Egyszerü polgar letemre lattam mar 750-es bmwt. Meg kell, hogy mondjam, hogy 750-es bmw nem 1987-töl van. 1986-tol van (konkretan 3db-ot gyartottak 1986-ban). De ezt is irdd be a google-ba.

Bemutatkoztam, igen! En a kis surmo, a sötet öntudatos paraszt. Aki hülye mint a segg es raadasul szerencsetlen is.

Tovabbra se erdekel, hogy mit ugatsz itt össze vissza. Lehet van közöd a bmwkhez, nem tagadom. De magad modjan valami ritka nagy bunko lehetsz. Te vagy az a fajta aki mindent nagyon tud. Irjal be mindent a google-ba es csodalkozzal hany talalat lessz. Ügyes vagy....

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.08. 22:57:18

Mondd, hogy bocs és a barátom vagy. :D

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.08. 22:59:35

KuKori · csendrendfegyelem.blog.hu/ 2008.07.08. 22:28:17
Matyika · hyundaiklub.hu 2008.07.08. 21:46:04

Oké, bár a képeken szinte csak tuningautók vannak. Sajnos nem lehettem ott, mivel előző nap egy másik találkozón voltam (Rácz Tomival és egy kis GPS geochallenge-vel fűszerezve a napot :)) és így a vendéglátásban nem honorálják a szabadnapok hétvégi kivételét. A szombat-vasárnappal már erős konfliktust kockáztattam volna.

Sziszka, vállalom a savat elsőként, ide kérem a képembe :D :

Mazda 626 GT 2.0 16V évj.: 2000.08.

Asszem tudod KuKori, hogy az előző neked szólt. ;)xqgh96

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.08. 23:02:15

Hé, Hunyadisok, KuKori a barátunk. Senki se bántsa.
KuKori, lett 500 barátod. ;)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 23:12:15

Én az a fajta akadékoskodó vagyok, aki meggyőzhető (egy szintig, a nófír matricára nem ismerek mentséget :D)! A BX-esek már egyszer jól elkaptak és megmutattak egy tip-top példányt, így nem volt más hátra, el kellett ismernem a bakit :)

Azt hiányolom sokszor innen a Belsőségből a párbajokból, hogy konkrétumokat nem kapok (érveket), csak általános nekiugrást. Én vállalom, hogy igenis meghajlok a tények előtt, ha vannak és simán meg lehet győzni. Fura egy gyökér vagyok, mi? :D

qualitaet 2008.07.08. 23:22:42

Igaz a TRX-"felge", vagy "ALU" az gumit jelent ugye?

A Fuchs felni sem a Porsche sajátja.

Parasztozni sem kell, elég lesz a "telibebaszotkurvaanyázósfasszopóbuzeránsozás.

Valóban a hamutartó, és az azt körülvevő konzol formájának megváltoztatása komoly "fészlift" pláne ha még hozzá vesszük az utastéri színek közül a kék árnyalatának megváltozását.

Így van a három "gyári" autóról én is tudok.Én balfasz a szériagyártáról beszéltem, pedig sehol sem ez számít.
A '86 87 helyett is erősíti ,hogy a nagy vese új keletű.

Ritka nagy bunkó vagyok,van is mit kultúrálódnom.Majd tanulok...mondjuk tőled.

Ez ott is látszik ,hogy egy egyszerű kommentet vagy véleményt mindjárt okoskodásként aposztrofálok, majd alá is támasztom mindnféle zöldséggel, majd az egészet letagadom ill. másképp magyarázom.

A "Lesz" egy sz.:)

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.08. 23:33:19

KuKori!

Tavalyi kép, remélem meggyőző. Tavaly sem voltunk semmik, idén a második legjobb klub lettünk.

kepfeltoltes.hu/view/080708/31323890_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.08. 23:40:51

Örök igazság, jim Morrison sírjára van vésve, " Ne ítélj túl keményen" . ;)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.08. 23:44:22

Ki ez a hölgyemény? A gondolatvilágomat zizegteti a szexi titkárnős külleme a kedves leányzónak :) Nem rossz kombó a géppel, na :)

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.08. 23:57:08

KuKori · csendrendfegyelem.blog.hu/ 2008.07.08. 23:44:22
Ki ez a hölgyemény? A gondolatvilágomat zizegteti a szexi titkárnős külleme a kedves leányzónak :) Nem rossz kombó a géppel, na :)

Tavalyi manöken, csak a Hyundai klubbal fotózkodtak, figyelemmel kísérhetnéd a szikit. ;) egyébként itt az autóm, csak a felniket változtattam meg, a többi gyári.

kepfeltoltes.hu/view/080708/529597332K_p_009_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.09. 00:19:46

Na, feljebb pont erről beszéltem. Ennyi pont elég is egy autóra, szvsz. Nekem sajnos még a felnikérdés függőben, a gyári swift sport-é férne egyedül be normálisan (átalakítás - vagyis nyomtávszéleítés és tőcsvar csere - nélkül) alá, ha a csere lebonyolódik végre. Gyárit lehetetlen itthon szerezni, a Mazda 6-é meg nem klappol ET ügyileg. Most egy Daewoo Leganzán tündököl épp a biznisz tárgya.

totalcar.hu/nepitelet/kep.php?id=39438

Eddig tehát így állok. Neked meg grat a géphez, jól néz ki a jószág, gondolom jó is!

Kivagyte??? 2008.07.09. 00:26:47

"A Fuchs felni sem a Porsche sajátja."

Nem egeszen. A Fuchs egy felnigyarto ceg, de ezt se kell neked ecsetelnem. A Fuchs Scheibenrad neked "Styling Trx 1" abban különbözött a masik "Styling Trx 2" felnitöl, hogy a "küllök" jobban benyulottak a felni közepe fele, majdnem a kerekcsavartol indultak. A 2-es felnin pedig a "küllök" rövidebbek voltak. De biztos te lattal mar ilyen felnit amiröl en beszelek. Amugy ha olyan nagy bmw-s vagy akkor tudhatnad a becenevet is: "Spinnenbein", igy mar lehet ismerös. De ez nem lenyeg. A Fuchs nem csak a porschenak a sajatja, konkretan bmw-k (E23-24-28) is lettek szerelve Fuchs felnivel es Trx gumival.

Beke veled.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.09. 00:30:44

Az előzőm ez volt, szerettem, de gyengécske volt az 1.4-es 8 szelepes kövület motorja. Aztán még a cuccolásnál hátránnyá vált a szűk csomagtér ajtó is, mert új munkám lett közben. Fájó szívvel váltam meg tőle, de jó kezekbe került. Pont szombaton futottam össze vele, szeretik még mindig :)

kepfeltoltes.hu/080708/h_ts__sr_hen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/080708/sr_vize_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.09. 00:35:31

KuKori · csendrendfegyelem.blog.hu/ 2008.07.09. 00:19:46

Figyuzz, ezek a BMW-sek megölik itt egymást. :DD Ez mire jó?

qualitaet és Kivagyte??? nem szégyenlitek magatokat? Én igen. Helyettetek.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.07.09. 00:42:52

Levezetik a feszültséget, legalább nem a Zasszonyon, hanem a monitor előtt :) Az se rossz végülis :)

Kivagyte??? 2008.07.09. 00:49:22

Mit szegyelljem magam, ha igy betamad a kedves qualitaet???
Elküldd finoman a melegebbre...

De ne szegyeldd magad helyettem/ünk...

Talan meg ennyit a felnikröl es a Fuchsrol:
www.fuchsfelge.de/index.php?id=135

Ennyire a porsche sajatja.

Google legyen a baratod qualität...

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.09. 00:51:48

Egyébként, hogy jövök én ahoz, hogy beleszólok a bajorok dolgába.Elnézést.

Más. Ákos, gratulálok a cikkhez, asszem találkoztunk szikin. Mikor átadtad a "verda" tali szórólapját. ;)

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.09. 01:08:58

Kedves qualitaet és Kivagyte???

Ott voltatok szikin? Mert ha nem akkor, mit kerestek itt? Ha igen, akkor jövőre ne gyertek, szerintem nem fogtok hiányozni Árpinak.Elnézést SRS, hogy ebbe belekontárkodtam. ;)jq86jv

____hews 2008.07.09. 01:43:18

Szegény 1-es cabrio...
De a fekete bömbi legalább gyárinak néz ki.
Az audi korrekt, de egy számmal kisebb felnivel még korrektebb lenne.

A két 350Z-n is csodálkozom, hogy minek ilyen feltűnősködő festés meg gondolom hozzá hang, és az egyebek. Van annyira ritka a vas, hogy önmagában is feltűnást keltsen sztem.

A nagyszárnyas csodafestéses autókat meg ki kéne nőni, szerintem. Persze van egy-két ízléses és jó ötlet, de a többsége sajnos néha már az ízléstelenségbe csap át.

Jani 2008.07.09. 12:57:20

Homie!

Egy picit kinevetlek és lenézlek téged, ha nem baj... :D

Sziszka 2008.07.09. 20:13:08

hews!
a 350z-nek konkrétan története van!a tulajd ha jók az infoim nem akart tuning autót,csak olyan szinten szarrá volt törve az autó meg megcsavarodott a kasztni,hogy ez lett belőle ahhoz h valahogy kinézzen az autó :)

km 2008.07.10. 00:21:56

A sárga Nissan, ha jól emlékszem - csak futólag lapoztam bele - benne volt az egyik tuning újságban. Szóval, akit érdekel, az keresse meg. km

Xantia fun 2008.07.10. 19:54:48

qualitaet

Igen,ez zavart meg,nézegettem öket,akartam venni egy 7est,de csak 3500 ccm ig,és hát ott csak 92 utániaknak van szép nagy veséjük :) bocs az okoskodásért..

Matyika · http://hyundaiklub.hu 2008.07.10. 22:48:26

KuKori · csendrendfegyelem.blog.hu/ 2008.07.09. 18:33:18
Matyika, csak Neked:

hvtm.hu/index.php3?ID=9000&carID=7499&s=1

:)


Köszönöm, a linket. MC Accent. Sajnos háromajtósban itthon nem árulják, de ha N betűvel kezdődik az alvázszáma akkor monnyon le a háromajtós is. Egyébként szép munka, kivitelezőjének jó ízlésére vall. ;)
süti beállítások módosítása