Na jó, amúgyis BMW-s vagyok, de a 26 éves kiscápa azért nem adja ugyanazt a fílinget, amit egy vadiúj Bömös. Lehet az egész kicsi, akár egy 1-es kupé is. Ha az ember beül egy ilyen kis Bangle-tervezte jólétszimbólumba a kék-fehér propeller mögé, azonnal saját bőrén, de legalábbis lemezén érezheti, miként vélekedik a magyar társadalom arról, akiről azt hiszi, telik neki presztízsautóra, és pont a bajor márkát kedveli a piac választékából.

Egy hétig jártam egy 123d-vel (a tesztet a jövő héten szállítom). Nem nőtt kopasz fejem súlyos aranylánccal, az elakadásjelzőt is csak beengedés-megköszönésre használtam, és nem parkoltam járdán, tilosban. Mégis, az első órában több inzultus ért, mint eddig tán egész évben. Pedig tulajdonképpen végig jó voltam.

A Lánchíd felé haladva a dugóban a József Attila utcában volt az első kalandom. Itt a József Nádor tér kereszteződésében kulminál a dugó: a buszsávot eltömik a rajta autózó szabálytalanok, akik itt akarnak visszaétérni a belső sávba, nehogy meglássa őket a Roosevelt téren gyakorta látható rendőrök egyike. Valamint a József Nádor tér felől érkezők pofátlanul be szoktak állni a kereszteződésbe. Így, ha én a József Attila utcán jövök, és rendes, KRESZ-tudatos polgár létemre nem állok be magam is a kereszteződésbe, soha nem jutok tovább. Egy szabályos megoldás van: figyelni, és a zöld időtartama alatt azonnal átsurranni a kereszten, akár a jobbról-balról egyaránt tolakodó szabálytalan, pofátlan, esetleg hülye autósok elé.

Eddig itt egyszer húzta le az ablakot valami passátos yuppie, aki a buszsávból osont volna be, hogy átszóljon, de mire nyitotta a száját, már mondtam is, hogy baszki, te vagy a harmadik, aki a buszsávból jön elém, elég volt. Értette, biccentett, remélem magába is szállt, ennyi. Na de most, amikor az új BMW-vel voltam öntudatos!

Pirosban beszivárgó fehér vadiúj Fiesta elé ugrottam ki, mert nem csak sunyi volt az istenadta, hanem még balfasz is: még bennragadva is képes volt újra bennragadni. Ablak le, én is, odaszóltam, hogy nekem zöld. Kicsit állunk, indul a sor, gurulok, indul a Fiesta is, látom a tükörből, hogy a huszonéves kolléga kihajol, és lendületesen végigköpi a BMW-t, körülötte ülő pajtásai lelkes derültsége közepette. Ha az én autómat köpi le, tán megölöm, vagy megöletem magam, így csak röhögtem.

Száz méterrel odébb jön a másik incidens. A Roosevelt téren ugye a legkülső sáv a buszé, a középső visz fel a Lánchídra, a belső pedig arra való, hogy aki le akar menni a rakpartra, vagy az Apáczai Csere János utcára, vagy vissza az Andrássy felé, ne várjon együtt a Budára vágyókkal feleslegesen. Itt szoktak állni a Lánchíd torkolatánál azok a rendőrök, akiket oly lelkesen éltet a nép, mert látványos mozdulattal intik vissza a híd felé a záróvonalon át befurakodókat: igaz, hogy öt terelőelemmel ki lehetne váltani a máshonnan pedig tényleg hiányzó rendőri élőmunkát, de mindegy.

Viszont véletlen vagy szándékos forgalomszervezési hiba (csak egy balról nyitott záróvonalat kellene felfesteni, és megoldódna a probléma), de legálisan is lehet időt nyerni, ha a Roosevelt térre a József Attila utca felől felkanyarodva beváltunk a belső sávba, és csak a kanyarban, még a szaggatott vonalon sorolunk vissza a sor elé. Teljesen szabályos, a rendőrök sem szólnak, nem is szólhatnak érte, és be is szoktak engedni. Kicsit talán pofátlan megoldás, a kollégák szerint köcsög is vagyok, hogy nem állok sorba, de mentségemre legyen mondva, hogy a kanyarban olyan széles az út, hogy míg várok a beengedésre, a bal oldalamon simán haladhat a sor. ÉS még soha senki nem hergelte fel magát eddig rajta; vagy nyolc éve járok arra.

No, itt meg egy öreg japán valamiből, talán Corollából üvöltött át mellőlem egy autós, hogy "Márpedig ide nem jössz be!" És lecövekelt, feltartva a sort. Bólintottam, hogy értem, nem is akartam tolakodni, a mögötte jövő már készült, hogy be is engedjen rendesen. Kis idő múltán. Előbb ugyanis meg kellett várnunk, hogy a corollás felvegye a barátnőjét, ott helyben, az út közepén;a csaj a Parlament felől bukdácsolt át épp a villamossíneken. A Corollát aztán még láttam az Alagútból kiérve index nékül jobbra fordulni a lámpánál.

Meg még egy apróság, ilyet sem tapasztaltam sztráda melletti kútnál autósként, mióta élek. Kiértem Pestről, megálltam az OMV kútnál a főváros határában, nem tankolni, hanem épp ellenkezőleg. Jövök vissza a WC-ről, ülök be, indítok, megkocogtatják az ablakot. Lehúzom kicsit, aszongya a fiatelember: "Navigáció nem érdekel? Alig használt. Vagy van vadiúj Omega órám is."

Hát ennyi. Jó kis autó az 123d, megy, mint a veszedelem, készségesen rakja a fenekét, de ezek után megszűntem őszintén vágyni rá. Majd talán húsz év múlva újra elkezdek nyálat csorgatni ugyanerre a kocsira, amikor nem abba a körbe tartoznék a birtoklásával, mint most. (Ha lenne is rá pénzem, ami ugye nincs.)

Bónusz: a fenti eseményeket nem sikerült dokumentálni, de Budára érve már sikerült előtúrnom a fényképezőgépet. A múltkori görög tűzoltólegény után most szolgálatot teljesítő magyar rendőr az Alagút utcában: