Hétvégém a megszokott menetrend szerint indult: terveim szerint hétig aludhatok, pihenten, frissen ébredve kezdhetem meg a heti pihenőnapjaimat. Szokás szerint a terveim csak tervek maradtak, mivel Norbi (3) fiam megjelent hálószobánk ajtajában fél hatkor. Megetettem, megitattam, majd ha már úgyis felkeltem, élesítettem a Rácz kolléga vad quados hétvégéjének beszámolóját. Családom női tagjai persze vígan húzták a lóbőrt nyolc óráig.

Reggelikészítés közben csörrent meg a mobilom. Néztem, ki hívhat hétvégén reggel a magánszámomon. Majosházi Peti nevét olvastam a kijelzőn. Ilyenkor? Eszembe se jutott lenyomni rég nem hallott barátomat, főleg hogy ő, az általam ismert legönzetlenebb ember, akitől még nem kaptam soha nemet kéréseimre. Négy éve már annak, hogy nem készítjük együtt a Yamaha Hungaria hírlevelét – Peti, mint sportszerkesztő, én pedig mint kiadványszerkesztő –, de a kapcsolat megmaradt, igaz csak telefonon illetve januárban a Veterán Autó és Motor 100. lapszámának jubileumi ünnepségén személyesen is találkoztunk. Péter az újságírás mellett még saját autó-motorsportra specializálódott időmérő cégébe is dolgozik.

– Bényén vagyok épp, mikor beugrott, hogy itt laktok. Ha gondolod kinézhetnél a házad elé úgy húsz perc múlva, mivel ennyivel vagyunk egy veterán autók versenyének mezőnye előtt. Gomba felől megyünk Pilis felé. Talán még érdekel téged, s hátha a fiad is élvezné.
– Itt Bényén? Húsz perc múlva?
– Igen, igen. Csak ki kell nézned. Különben jól vagytok? Család?

Nem tartott a beszélgetés még egy percig sem. Gyorsan elbúcsúztunk mivel ő dolgozott (robogott) épp, én meg a kenyereket kentem a kölyköknek. Belehúztam, kiosztottam a gyerekeket, vagyis a reggelit a gyerekeknek, Norbira cipőt húztam, felkaptam a karácsonyra kapott amatőr kompakt gépemet, majd kiáltunk a fiammal a kerítésünk előtti járdára.

Nem tudom mi ütött az emberekbe. Óriási volt a forgalom, persze csak az átlagos falusi hétvégi napokhoz képes. Szerencsére belátni az utat tőlünk úgy fél kilométer hosszan és mivel lejt is, így elég jól ki lehetett szúrni a veteránokat a mai autók közül.

A VAM két évnyi tördelése közben rám ragadt egy parányi kis tudással megpróbáltam beazonosítani az előttem elsuhanó öregeket több kevesebb sikerrel. Bevallom, a neten is utánanéztem a típusoknak mielőtt kitettem volna ezt a posztot, és a Csikivel is átolvastatom.

Első találat: '63-as Porsche 356 S B Coupe

A Szuperkupa 2. futama után 6. helyen álló Mercedes-Benz 190 SL

A volt főnökömnek is van egy Amazonja, bár nem hiszem hogy az is egy kisszériás 123GT

Gyönyörű így tavasszal a házam előtti orgonasor, de most sokat kitakar a Buick Century Riviera 66R-ből

Kilóg a mezőnyből ez az 1966-os Ford Taunus Transit

A Coppa Pannonia Regián nem szerzett pontot, így az utolsó helyezett a tabellán ez a gyögyörű Jaguar E-type a maga egy pontjával

A Sorstalanság szerplőjét, a 46 éves Willys Jeep MB-t, korhű ruhában vezették. Nálam első helyezés

A 35 éves Pallas az istennők közül

Nem túl jó kép, de a rajongók felismerik: Ferrari Dino 308 GT4

Bár traktorrajongó, attól még Norbi szájtátva nézte az elsuhanó versenyzőket. Egészen eddig. Meghallotta ugyanis az általa oly jól ismert szóljanyádnakaddjonpénzt. Gép eltesz, rohanok pénztárcáért. Épphogy el nem üt egy tébolyult, mikor rámvigyorog a fagyissofőr – Ezt is le kellett volna fotóznia. Odakapom a fejem és megértem miért nem vettem észre hamarabb, egy OT rendszámos Lada hagyott majdnem cserben.

Míg fizettem, addig egy fekete Mercedes is meglógott a lencsém elől. Na itt ütközik ki a szakmai hiányosságaim, mert meg nem mondom a típusát.

Béna fotós vagyok de nem ennyire. Tudják mekkora ereje van egy hároméves fiúnak ha meglát egy fagyisautót? Előtérben egy Porsche 912-es

Szerintem nem kell bemutatnom senkinek

Visszatükrözi a kép e Karmann-Ghia festésének gyönyörűségét?

Ahogy illik. Fehér Rolls-Royce-hoz (Corniche Convertible) fehérbe kell öltözni

Ezeket a képeket lazán, lesajnáló mosollyal törölném le az újságíró pendrive-járól, hogy próbálkozzon újra. De szerencsére én nem vagyok sem újságíró, sem fotós. A körülmények sem voltak ideálisak. Vakító fény, másfél méteres távolság, nagy sebesség és egy kézenfogott gyerek, aki nem tudja eldönteni, hogy a guggoló apjával elsuhanó kocsikat bámuljon vagy a háta mögötti, szomszéd, egyhónapos kölyökpulit csalogassa valahogy a kerítéshez.

Kereszturi Tamás
a Totalcar.hu (kerítés elé) kihelyezett tudósítója