Flóra, fauna, mechanika

Környezetvédelmi aggályok a CE Rally körül

  2008. április 22. - Nagy_Dániel Címkék: cerally 2008

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Vége a napnak, vége a versenynek
2008-08-23 22:05:00

Időközben szépen ránkesteledett az éjszakai futamok hangulatával emelve a verseny izgalmát. Igen sok ember

Kicsik és nagyok
2008-08-23 18:21:00

Menetfelszerelésem része egy inverter, ami 220 volt feszültséget állít elő az autó 12 voltos rendszeréhez

Így mulatunk
2008-08-23 16:51:00

Tény, hogy itt Máriapócson lényegesen tizennyolcévenfelülibb az autómosás mint Kilitin, ám ezúttal sem

Újabb brutális szögek
2008-08-23 13:36:00

Rendkívüli rajongásról tesz tanúbizonyságot az, aki Budapestről, vagy attól nyugatabbra fekvő településről


Már a verseny előtt megjelent egy cikk a greenfo.hu-n amely szerint a CE Rally jogilag nem kerülhetne megrendezésre, alapvetően két ok miatt. Az egyik, hogy a kiadott természetvédelmi engedélyek a verseny kezdetének időpontjában még nem emelkedtek jogerőre. A másik, hogy a Greenfo birtokába jutott a táborfalvai pályarajz. Mivel a rali lényege, hogy a versenyzők csak az indulás pillanatában kapják meg az itinert és addig nincs információjuk a pálya nyomvonaláról, ez a szabályok alapvető megszegését jelenti. Nyilván a Greenfo azért hozta nyilvánosságra a birtokába jutott pályarajzot, hogy ezzel próbálja szabotálni a versenyt.

 
Már itt szeretném leszögezni, hogy nincs birtokomban hiteles információ sem, pro sem kontra az üggyel kapcsolatban. Nem rohanok neki a szervezőknek és a Greenfonak sem. Nem tudom felmérni a rali okozta környezeti terhelést sem, de természetszerető és természettisztelő ember vagyok, így megérint a közzétett információ. Mondom még egyszer, nem tudom, hogy a szervezők tiporták sárba a környezetvédelmet (egyik véglet), vagy a környezetvédők tesznek meg mindent a szabotázsért (másik véglet) között hol lehet az igazság.

 
Amennyit mi tehetünk jó szándékkal az annyi, hogy amikor ilyen helyen járunk, igyekszünk minél kevésbé károsítani a környezetet. Talán csacskaságnak tűnhet egy raliverseny mellett azt nézni, hogy hova lépünk, mit törünk le, de amikor sokezer ember figyel vagy nem figyel, azt már biztosan megérzi a környezet. Mondjuk táborfalván nem voltak sokan, de az elkövetkező magyarországi szakaszoknak még lehet komoly a látogatottsága. Figyeljetek a természetre!

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr38436518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xerxesz 2008.04.22. 09:44:16

Greenfo, nem Greeninfo!

Mondjuk nekem kicsit 'más' a véleményem róluk de azért a nevüket írjuk jól :)

Anulu 2008.04.22. 09:46:14

Ott a pont!

Nagy_Dániel 2008.04.22. 10:09:08

Bocs az elírásért, kijavítottam. Ha az ember a WC-ben zuhanyzik, könnyen válik defókuszálttá. :) Más mentségem nincs.

Kazán Kovács 2008.04.22. 10:24:27

Úgy írom, ahogy gondolom: egy nagy faszság az egész. A még így-úgy megmaradt tájdarabokat túrják szét mindenféle erőgépekkel - miért is? Ez a véleményem az összes természetben elkövetett géperejű versengésre vonatkozik.

xerxesz 2008.04.22. 10:25:02

Most leérveltél ;)

muhi 2008.04.22. 10:27:08

A cikkhez senki nem szól hozzá? Én örülök, hogy valaki ilyesmikre is odafigyel. Én kvados-krosszmotoros környéken élek (Pesthidegkút), itt a legtöbb helyi lakos keresztre feszítené a 'sportembereket'.

kuglof 2008.04.22. 10:29:05

Felelotlen es idiota az osszes, aki a termeszetet gépekkel barmítja. Palik Lacika mit hagy majd Vilikéjére? Széttúrt lankákat, agyonpöfögött erdőket, nem sorolom. Menjen Lacika, birkozzon grizzly-vel, ha sok az adrenalinja. Idiota.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2008.04.22. 10:35:29

a dakar a világ legszégyenletesebb "versenye". újgazdag marhák divathóbortjából kiindulva méggazdagabb nemolyanmarhák hatalmas pénzt kaszálnak a nyomor és éhínség földjén. most ezt elhozták nekünk meg a románoknak kicsiben. köszönjük!

xerxesz 2008.04.22. 10:54:18

Én spec motorozom. Enduróval. Úton. Földúton persze. Szeretem a virágokat, nem is megyek át rajtuk. Szeretem az állatokat, ha látok egyet, megállok, leállítom a motort, miegymás. Nem szeretem az embereket, mert megmondják, hogy mit csináljak, és mit ne csináljak.
Ez az egész dolog elég demagóg szerintem, hogy "hatalmas pénzt kaszálnak a nyomor és éhínség földjén". De mindegy. Úgysem győzzük meg egymást. Én a magam módján tisztelem a természetet.

xcoder 2008.04.22. 11:01:07

Én speciel úgy tartom hogy a gépjárműveknél csak a zöldek ártanak többet a bolygónak. Teljesen hiteltelen a grínpísztől a grínfóig az egész banda.

dexter 2008.04.22. 11:01:53

mekkora divat lett utalni mindent :)
a verseny a versenyzoke . emberfeletti teljesitmenyek es fantasztikus technika vonul fel - ami a mi fejlodesunket is szolgalja .
le minden olyan emberrel aki a termeszettol cipovel , ruhaval valasztja el magat . igaz zold nem megy le a jardarol , nem vag fuvet es nem eszik - nem profital elvbol a muszaki fejlesztesekbol . papucsallatkak :D

wigwam 2008.04.22. 11:16:27

Igaz és következetes zöld végez magával abban a pillanatban, amikor felismeri, hogy ő igaz és következetes zöld, mégpedig oly módon (krokodilmedence az állatkertben, virsiligyártó sor egy húsüzemben), hogy a lehető legkisebb környezetterhelést okozza holtában is. Igazi motor/autósportoló meg zárt, direkt ilyen célra kiépített pályán belül marad, egyéb esetben pedig nem hüppög, ha az igazi zöld betesz a versenynek, esetleg a földtulajdonos/útfenntartó/tetszőleges civil orcán keni a hentesszatyorral. Uff, beszéltem.

dexter 2008.04.22. 11:17:45

xerxesz : van aki tudja hogy o dontheti el mi szamit termeszetnek , mi szamit vedelemnek es azt is eldontheti hogy barki hogyan szeretheti , elvezheti a tajat , termeszetet.
ok eldonthetik hogy mindenki mas mit szerethet, es hogyan . ezeket hivjuk liberalisnak :)

Kazán Kovács 2008.04.22. 11:20:32

Nem arról van szó, hogy a zöldek-e a hülyébbek, vagy a természetben versenyzők, hanem arról, hogy a túlnépesedett és túltechnicizált Földön az emberiség belépett a 24. órába. Vigyázni kellene a megmaradt értékekre, nem még jobban tönkretenni olyan tevékenységgel, ami teljességgel felesleges, sőt, még egyszer modnom, káros.

senki 2008.04.22. 11:27:44

Ha egy ugaron hagyott szántóföldön rendeznék, senkit sem zavarna.
De így, hogy védett területen -ahol több fokozottan védett faj él- száguldoznak; az parasztság...

xerxesz 2008.04.22. 11:28:39

Valóban, káros. A feleslegességével vitatkoznék. Sportolni felesleges? Fejlődni felesleges? Továbblépni felesleges?
A létünkkel károsítjuk a földet. Mindenkinek megvannak a saját "határai" amit próbál betartani.
Én azt nem látom, hogy mennyivel kevésbé környezetszennyező egy közúton zajló verseny, mint egy terepen? Vagy akkor az is felesleges és elítélendő? Hol húzod meg a határokat?
Kocsival járni felesleges, de gondolom itt mindenki villannyal világít. Az nem felesleges? Ezeket a sorokat beírni is felesleges, mert csomó energia.
Végtelenségig le lehet korlátozni magunkat, de akkor marad a kőbunkó és a barlang.

xerxesz 2008.04.22. 11:31:16

senki: ezt most nem értem. Mennyivel jobb az ugaron hagyott szántóföld? Ezmeg milyen hozzáállás már. Ugyanannyira károsítja a környezetet az is. Kicsit demagóg ez így megintcsak...

senki 2008.04.22. 11:34:58

Szerinted mi a különbség egy védett terület és egy szántóföld között?
Nem hiába helyeznek védelem alá egy területet. A szántóföldet az ember már szátbarmolta - abban nem tesz túl nagy kárt egy rally.

Kazán Kovács 2008.04.22. 11:41:19

"A létünkkel károsítjuk a földet." Itt a pont! Ökológusok kiszámolták, hogy a Föld hatszázmillió, maximum egymilliárd embert tudna eltartani úgy, hogy létezhessenek nagy, intakt erdőségek, és egyéb tájfajták, ahol a növények és az állatok is viszonylag háborítatlanul élhetik a maguk életét. Mivel az ökoszisztéma egy összefüggő rendszer, az ember a legnagyobb, ön- és közveszélyes hülyeséget akkor követte el, amikor benne túlszaporodott, és tönkretette az össze többi élőlény élőhelyét. Ez teljesen nyilvánvalóan vissza fog ütni, mert borulni fog, sőt, már borul is a rendszer. A közlekedésről szerintem mindannyian tudjuk, hogy sokkal károsabb az egészségre, mint a cigaretta, csak az autók ablakára még nem kell fekete keretes figyelmeztető címkét kiragasztani. Innen nézve már az is lelkifurdalást okoz, hogy imádom az autókat. Ha mind a hatmilliárd ember ártatlan angyal és határtalan bölcs lenne, akkor is felcsócsálná a bolygót, hát még így, hogy sem angyalok, sem bölcsek nem vagyunk. Olyan bonyolult és szerteágazó kérdéskörbe kezdtünk bele, aminek a kitárgyalásához ez a blog kevés lesz.
A konkrét ügyre, a technikai sportok természetben való űzésére visszatérve mégegyszer elmondom: ez nem fer a természettel szemben, és nincs rá semmi szükség.
Na, mentem dolgozni, jó boxolást.

xerxesz 2008.04.22. 11:43:45

Nyilván ezt a részt értem, de mégsem érzem annyival jobbnak. Itt a járművek az úton mentek. Nem tettek kárt az út mentén lévő növényzetben. Nyilván az ott élő állatok nem fogadták heves tapssal és ujjongással az érkező járműveket, de mégsem látom azt a hatalmas pusztítást.
Mondjuk egy nagy létszámú nézőközönség - magas intelligenciával eldobált szeméttel - sokkal nagyobb kárt tudott volna okozni szerintem. De itt még az sem volt jelen.
Amúgy a vasárnapi szakasz - Örkény mellett - tudomásom szerint egy katonai lőtér területén zajlott - habár bevallom nincs a fejemben Magyarország teljes védett területi térképe - ahol normális hétköznapokon tankok jönnek-mennek, katonák menetelnek.

Nebameg 2008.04.22. 11:48:27

Tudod mi az igazán demagóg? Ha a környezetkárosításra eszmerendszereket tákolunk össze. Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy ő, ha az erdőben motorozás közben állatot lát, akkor leállítja a motort, meg nem megy át virágokon. Ettől még paraszt, nincs mese. Technikai sportoknak nincs keresnivalójuk a természetben, ennyi. Mégis, mennyire károsítja a természetet az ugarolás? Ne gyere ezzel a parlagfű hülyeséggel, mert az nyilvánvalóan csacskaság.

vadbarom 2008.04.22. 12:03:07

arról nem is beszélve, hogy megint arról is van szó, hogy törvény szerint nem lehetne, de egyesekre ez nem vonatkozik

Richárd · http://probadolog.blog.hu 2008.04.22. 12:04:04

Eddig is voltak kétségeim ezzel a CE rallival kapcsolatban, de most még inkább...
probadolog.blog.hu/2008/04/22/dakar_budapest_ralli

lőtérlakos 2008.04.22. 12:09:16

Kijelölt, már kitaposott úton zajló, évente 1x, 2x, 3x megrendezett, terepen, de nem természetvédelmi területen zajló versenyek nem jelentenek kiheverhetetlen problémát a természetnek. Ezek nagyon sok embernek -nézőknek, autózást szeretőeknek mint én is- jelentenek örömöt (bár én nem nézem, csak a motoros gépeket szeretem, nem véletlenül vagyok itt). Szerintem egy új út kialakítása, mint pl. a most épülő M6-os sokkal nagyobb problémát jelent a természetnek, az regenerálódni tuti, hogy sohasem fog. Én sokat futok terepen, itt lakok a lőtér mellett Veszprémben. Futottam a Mikulás kupa alatt is, higgyétek el nem a versenyzőkkel hanem a rendezőkkel van a probléma. A szerencsétlen nézők útbaigazítás hiányában, általában GPS alapján mentek a mezőkön keresztül-kasul, keresték a DEPO-t. Dagasztották a sarat, teljesen nyomvályússá és tönkre téve az ilyen forgalomra alkalmatlan földutakat, a négykerekesek mentek át a mezőkön keresztül, a nyomaik a mai napig láthatóak. Ja, a szervezők elfelejtették összeszedni a szemetet, és legalább egy kicsit rendberakni a tönkretett utakat. Bocs, hogy ilyen hosszan írtam, de a fenti post-ok kicsit dilettánsak. Quad-osok és endurosok: itt a környéken nem túl veszélyes a jelenlétük, de tapasztalataim szerint nem nagyon hatja meg őket a Természetvédelmi Terület, Nemzeti Park tábla látványa, ha menni akarnak valahova, vagy csak cirkálnak, akkor nincsen kegyelem. Tisztelet a kivételnek!

Kazán Kovács 2008.04.22. 12:21:21

index.hu/tudomany/kornyezet/laszlo1372/ - most tették ki az Indexen a főlapra. Olvasgassatok.

nad 2008.04.22. 12:23:26

A cikket akár ki is lehetne egészíteni egy-két dologgal:
- A verseny Natura 2000 területeket érint legutóbbi információk szerint. Natura 2000-ről lásd: natura.2000.hu
- Natura 2000 területek lehetnek katonai lőterek is. Kicsit más szabályok vonatkoznak rájuk, mint a mezitlábas Natura 2000 területekre, de ezzel együtt az egyik feladatuk az élővilág védelme, lásd fent.
- Kezdetben Szalai Balázsék, mint szervezők bevállalták, hogy nem lesz a verseny útvonala Natura 2000 területeken. Állítólag tök szimpatikusan és megértően viszonyultak a zöld érvekhez.
- Ehhez képest a legutóbbi hírek arról szólnak, hogy a (természetvédelmi)Felügyelőségek nagy politikai nyomásra kiadtak nem jogerős engedélyeket a rallynak ilyen területek használatára. Ha valaki ismeri a vonatkozó jogszabályokat, akkor tudhatja, hogy ez bizony jogellenes volt. Ennek a kitaposása zajlik most, nem a rally ellehetlenítése.
- Amit nem lehet tudni: a szervezők korábbi igéretük ellenére kértek engedélyt (kicsi a valószínűsége) vagy már megint a magyar betegség, a politika nyalt alá a "Dakarnak", próbálja tágítani a saját mozgásterét, dörgölődzik híres emberekhez és népszerű eseményekhez, stb.
- A többség talán nem tudja, de természetvédelem kontra motorizált társadalom történetben nem csak konfliktusok vannak, a legutóbbi időben közös megbeszélések is megindultak. A történethez való kapcsolatot mindenki gondolja végig.

ICE 2008.04.22. 13:01:53

A túlnépesedett Föld felesleges lakosaiba a kedves zöldek is beletartoznak,és tudjátok : Egyél hódot, a fákat véded !

lőtérlakos 2008.04.22. 13:08:10

Tények sehol, csak lehet, úgy tudjuk, ígérte és hallottam. Erre nem lehet "várat építeni". Ne haragudj-jatok, de ezek az információk semmit sem érnek (információ szűréssel foglalkozom), ezekből nem szabad következtetések levonni, nemhogy állításokat. De. Elvárom, elvárhatjuk, a hivatásos környezetvédőktől, akiket a Mi munkánkból húzott járulékokból fizetnek, hogy fellépjenek a jogellenes cselekmények ellen, tehát pereljék be a jogellenes engedélyeket kiadó Felügyelőségeket. Sokkal nagyobb probléma, hogy a környezetet az emberek szemétlerakónak használják, hetente látom, hogy hány és hány + köbméter szemetet raknak le a környéken lakó lakosok a lőtérre. Ez véleményem szerint sokkal nagyobb probléma a versenynél. Ez a mentalitás országos probléma, de nem érzem a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek mozgólódását-társadalmi munkára mozógsítását ennek a sokkal nagyobb problémának a megoldása irányába.

dexter 2008.04.22. 13:29:24

Lőtérlakos : szerintem a fatolvajokat , szemetlerakokat nem olyan sikk utalni , mert nincs alattuk irigysegre lehetoseget ado technika - az emberi ertekekrol es kepessegekrol nem is beszelve .
a tarvagassal kar foglalkozni , a kornyezetszennyezessel is - a lenyeg hogy hoboroghessunk par tiz auto es motor ellen akik elutaznak 3000km-t . mekkora kart okoznak egy fatolvaj uazhoz kepest ?

lőtérlakos 2008.04.22. 13:58:19

Konstruktívabban: fentiek fényében a környezetvédelemmel hivatásszerűen foglalkozóknak szerintem a legnagyobb kárt okozható, tájékozatlan nézők kiszolgálásának körülményeit (verseny megközelítése), a szemét gyüjtési módját és az anyagcsere végtermékek elhelyezését kellen ellenőrizni. Ha probléma van, akkor annak megoldását kőkeményen rá kell kényszeríteniük a szervezőkre, és a problémák elemzéséből jövőbe mutató intézkedéstervet kell készíteniük.
Javaslom továbbá, hogy a xerxesz és hasonló gondolkodású embereket keressék meg és kérjék meg, hogy: ugyanmár barátom, vigyél utadra egy fényképezőt és ha valami környezetkárosítást látsz fotózd le és oszd meg velünk. Majd mi intézkedünk ezen problémák megoldására, hiszen többek között ez a feladatunk. Ha sok adatuk áll majd rendelkezésre akkor intézkedési tervet is fognak tudni készíteni, látni fogjuk a helyi problémák gyökerét (pl. túl drága a helyi szeméttelep). És évente párszor szervezünk társadalmi munkát hétvégére egy napra, amit rendesen kihirdetünk, hogy jó sokan eljöhessenek, többek között xerxesz és hasonló gondolkodású emberek is. Biztos vagyok benne, hogy Ők is eljönnének, mert sokkal jobb lehet motorozni, futni, stb... a közösen felügyelt és karbantartott természetben.

nad 2008.04.22. 14:46:41

lőtérlakos:
- igazad van részben a bizonytalanságot illetően, de egy tereprallynál, ahol nem ismert az útvonal, szerinted mit lehet csinálni? Ami tény: az engedély oda is szól, ahova nem lenne szabad, annak ellenére, hogy a jogszabályok és a rendezői igéretek nem erről szólnak.
- a többi gondolatoddal csak nagyon kis részben tudok egyetérteni, mert más f..val könnyű verni a csalánt. Egyébként te is, és mindenki tehet(ne) azért, hogy az általad felvázoltak haladjanak a maguk útján, jó irányba. Nem kell ehhez másra várni és mutogatni.
- a Felügyelőség a legkisebb játékos ebben a történetben. Itt inkább a HM és politikusok felelősségéről van szó.

lőtérlakos 2008.04.22. 15:18:49

A véleményemet olyan versenyekről mondatam el amiket ismerek, mert itt zajlottak (évente több). Nem vettem észre, hogy a versenyzők össze-vissza mászkáltak volna a területen, letértek volna a már használt utakról. Jelen versenyről még nem tudok nyilatkozni, majd a hétvégén fognak jönni. Bocsi, de nem érzem, hogy akiknek a környezetvédelem a hivatásuk azok a frontvonalon tevékenykednének, pl. szereznek 20 db 5 m3-es konténert, gumikesztyűket, zsákokat és mozgosítani tudnak legalább 50 embert és összeszedik valahol a szemetet. Hol vannak a konkrét akciók? Elnézést, Én amit napi szinten meg tudok tenni a környezetért azt megteszem, eléggé tudatosan gondolkodom ez irányban, de nem ez a munkám! De, akiknek ez a munkájuk, szerintem nem végzik elég jól, legalábbis nem látványosan, és nem jól szólítják meg az embereket. Akinek inge vegye magára, akinek nem...

speedline 2008.04.22. 15:45:34

Remek! Már megint a zöldek! Csak egy kérdés! A most a rally-t fenten ellenző heves természetvédők közül vajon egy is volt katona??? Vagy mind kapott anyuka -apuka révén egy nagy alkalmatlan minősítést és surranót csak fényképről látott. Vagy az a korosztály akit már el sem vittek....
Megmondom miért kérdezem. Nos csak azért mert Táborfalva vagy Veszprém környéke közismerten katonai terület. azaz jártak arra tankok, meg UAZ-ok, meg GAZ-ok, KRAZ-ok, meg BTR-ek és hasonló nem a Suzuki Swift súlyában induló járművek. Azok vajon mit csináltak ott évtizedeken keszetül? Azok vajon nem okoztak kárt? De! Persze! Csak mert volna bárki is szólni akkoriban! Vagy akár tíz éve! De nem mert! hol voltak akkor a mai nagyszájú főokosok? Táborfalván a szelekíítv mellett úgy szét volt ásva a táj gyalásóval, hogy minden második méteren volt egy lövészgödör! Az csak úgy termett ott???? Nem, azt is ásták éveken keresztül! Parancsra! az nem volt baj???? az ellen miért nem tetszettek ágállni kedves zöldek?????? Ja mert az kellemetlen lett volna mi?????? ,
Most itt van pár világsztár meg itt egy rendezvény ami még soha nem volt az országban ez bezzeg most fáj ezt lehet fikázni! Remek!

lőtérlakos 2008.04.22. 15:52:13

Azért, hogy közérthetőbb legyen amit idáig leírtam, elnézést ha ez valakit untat, tudom ez egy autós oldal: a lőtéren és az egész országban mindenhol egyre több a szemét. A szemét áll háztartási hulladékból, építési törmelékből, autóbontókból kikerült cuccokból stb... Személyesen látom, mint már említettem hetente többször itt futok. Naponta nő a mennyiség! Tehát amikor valakik azt állítják, hogy ez a verseny tönkreteszi itt a környezetet, akkor szerintem még nem jártak itt. Lecsöpög az olaj a talajba a gépkocsikról? Hol élnek akik ilyet leírnak? Sajnos a lakosság nap mint nap drasztikusan sokkal jelentősebb szennyezést idéz elő ezen a hatalmas vízgyűjtő területen, a "dolomitpusztaságon" (Cholnoky Jenő nevezte így). Az a nagy baj, hogy sokan nem látják az erdőt a fától.
Ja, Én le tudnám élni az életemet autóversenyek nélkül, de ezzel nincsen mindenki így. De Én tiszteletben tartom igényeiket, évente pár verseny kibírok, azt hiszem a természet is.
süti beállítások módosítása