100 felett a combig érő kátyúkban

Hamarosan rajtol a magyar Dakar

  2008. április 14. - Nagy_Dániel Címkék: cerally 2008

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Vége a napnak, vége a versenynek
2008-08-23 22:05:00

Időközben szépen ránkesteledett az éjszakai futamok hangulatával emelve a verseny izgalmát. Igen sok ember

Kicsik és nagyok
2008-08-23 18:21:00

Menetfelszerelésem része egy inverter, ami 220 volt feszültséget állít elő az autó 12 voltos rendszeréhez

Így mulatunk
2008-08-23 16:51:00

Tény, hogy itt Máriapócson lényegesen tizennyolcévenfelülibb az autómosás mint Kilitin, ám ezúttal sem

Újabb brutális szögek
2008-08-23 13:36:00

Rendkívüli rajongásról tesz tanúbizonyságot az, aki Budapestről, vagy attól nyugatabbra fekvő településről


A világ egyik legrangosabb autóversenye, a Dakar 1979-óta kerül minden évben megrendezésre. 2008 azonban megszakította a sort, hiszen idén terrorfenyegetésre hivatkozva az A.S.O., a szervező cég az utolsó pillanatban lefújta a versenyt. Ennek bejelentését követően nem sokkal már körvonalazódott egy pót-Dakar, aztán hivatalosan is közölték, hogy Magyarország és Románia területén rendeznek egy eseményt Central Europe Rally néven.

 

Az egész világ érdeklődését vonzó autós megmozdulás megnyitója április 17-én lesz Szegeden. A közelítőleg 100 autót, 100 motort és quadot valamint 20 kamiont számláló mezőny 20-án indul Budapestről. Romániában, Nagybányán egy speciál szakaszt követően indulnak vissza, az utolsó rész a Veszprém-Balatonfüred szakasz, amelyre 26-án kerül sor. Közutakon a versenyzőknek a KRESZ szabályainak betartásával kell közlekedniük, ezt szigorúan ellenőrzik. A gyorsasági, speciál szakaszok más hasonló eseményeknek is rendszeresen otthont adó katonai lőtereken zajlanak majd, így a természetet nem károsítja a verseny.

 
Tesztnap

 A TotalCar naponta többször frissülő on-line tudósítást nyújt olvasói számára. Igyekszem majd az olvasót a verseny közelébe vinni, már amennyire ezt fényképeken és írásokon keresztül lehetséges. Az első ilyen élménybeszámolóra már a verseny előtt sor kerülhetett, ugyanis a BMW X3 versenyautókkal rajthoz álló X-Raid csapat veszprémi tesztelésére kaptunk meghívást, ahol beszélgethettünk a csapat tagjaival, sőt egy körre el is vittek.

 

Elsőként volt szerencsém a versenyautóba ülni, és mivel a tudósítás számomra olyan, mint anyának gyermeke táplálása, a kamerát is szerettem volna magammal vinni, hogy annak a néhány olvasónak, akik még nem mentek versenykörülmények között dakaros, élmenő versenyautóval, valamiféle testközeli élményt nyújthassak. A csapat egyik tagja azonban sajnálattal közölte, nem vihetek kamerát. Kicsit erősködtem, hogy hadd de, azonban nagyon határozottan elutasított: hogy higgyem el, lehetetlen a kamerát kézben tartani menet közben.

 
Nem hittem el, ültem már raliautóban párszor, van némi rálátásom a dolgokra, tudom, hogy nem egy pihe-puha álom, de azért azt a kamerát igazán hozhattam volna. Természetesen nem akartam tovább erősködni, így a kamera maradt, én meg beültem. Becsatoltam a sisakot, lehúzták rajtam az övet, még én is húztam rajta egy kicsit, mert tudtam, hogy az soha nem lehet túl szoros. Aztán elindultunk.

 
Testközelből

 Az első pár száz méteren komolyan azt gondoltam, én ezt az egészet nem fogom bírni, olyan kiszámíthatatlan és erőteljes hatások érték a testem függőleges irányban. Nemhogy kamerát nem tudtam volna, a saját fejemet sem tudtam megfelelően tartani, néha olyan érzésem volt, hogy leválva a nyakamról az ölembe hullik, majd egy rugó valahogy ismét a helyére húzza. Az autó száz kilométer/óra feletti sebességgel ment át combközépig érő kátyúkon és útegyenetlenségeken, az 5-10 perces menet alatt ez megszokhatatlan tulajdonságának bizonyult. Bár az eszemmel tudtam, hogy megbirkózik ezekkel az akadályokkal, bent ülve elég valószínűtlen volt.

 

Ebben a hangulatban repesztettünk tehát, amikor azokból a képkockákból, amikor nagy néha sikerült előre néznem és megfelelő távolságra fókuszálnom, kezdett összeállni, hogy egy fal felé közeledünk. A pilóta természetesen úgy állt a gázon, mint kispolszkis előzés közben, a fal meg csak jött. Érzésre nyilvánvaló volt, hogy egyszerűen beleállunk, mint a szög, persze távolról sem erről volt itt szó. Amikor elértük, az autó újabb fájdalmas manőverrel az égnek emelte orrát…..kék ég….súlytalanság….föld….nyekk. És azzal a tempóval folytatta az őrjöngést, amit maximális sebességnek neveznek a magyar autópályákon, olyan gödrökön keresztül, amelyben egy személyautó is eltűnik.

 
Miután megfelelő légzőgyakorlatokkal kiakasztottam lengőbordámat a májamból, elengedtem a nadrágomat, amelyből azt a vizet facsartam ki görcsös markolással, amelyet én izzadtam bele, lassan normalizálódott minden, visszagurultunk a szervizkamionhoz. A pilótától kérdeztem, hogy a boldogságos Szűzmáriában lehet ezt bírni órákon keresztül a versenyen, de megnyugtatott, hogy azért ilyen terep nem szokott lenni olyan hosszan. Később egy másik pilóta hozzátette, hogy egyszer egy ilyesmi terepen valami történt az egyik nyakcsigolyájával és emiatt vezetés közben elájult. Megnyugodtam, hogy akkor mégsem vagyok annyira csiken, hanem ez a műfaj tényleg tud durván kemény lenni.

 

A csapat vidáman várta első reakcióimat, ahogy kiszálltam az autóból, amelyek a következők voltak: „Tényleg kár lett volna a kamerát vinni.” Ezt nagy röhögés fogadta. „Egyszer műrepültek velem, csak ahhoz mérhető.” –mondtam, amelyet komoly egyetértő bólogatás követett.

 

Milyen lehet ikrekkel?

A tesztnap alatt több csapattaggal is beszéltem, köztük az egyik pilótával, a nagyon kedves francia fiatalemberrel, Guerlain Chicherit-vel.

 

TC: Első alkalommal jársz Magyarországon?
GC: Nem, 2003-ban már jártam itt a Citroen szervezésében.

TC: Mit jelent számodra a Dakar-sorozat, egyetlen szóban összefoglalva?
GC: A kalandot. Azt, hogy bármi megtörténhet.

TC: Mi a köze ennek az eseménynek ahhoz, amit a nagybetűs Dakarnak nevezünk?
GC: Szerintem ez egy nagyon érdekes rali lesz annak ellenére, hogy nem lesznek homokos szakaszok, mint Afrikában. Az eddigi tesztelések és tapasztaltok alapján azt gondolom, hogy leginkább a marokkói versenyre hasonlít.

TC: Azt mondják, Romániában olyan hó van, hogy bizonyos szakaszokat törölni kellett.
GC: Ezt egyelőre el sem tudom képzelni, hiszen itt 25 fok van és nyár, Románia pedig nincs olyan messze. Készülni nemigen tudunk rá, hiszen minden hivatalos csapatnak kötelezően ugyanazokkal a BF Goodrich abroncsokkal kell mennie. Ennek a ralinak az is lényege, hogy az autóknak minden körülmények között jónak kell lenniük.

TC: Beszéljünk egy kicsit az autókról!
GC: (szavamba vág) Igazi vadállatok.

TC: Igen, ezt észrevettem…

GC: (nevet)

TC: Csővázas felépítés, teljesen egyedi futóművek, a tengelytáv hosszabb, a nyomtáv szélesebb, karbon karosszéria elemek. Őszintén, van ezeknek a gépeknek bármi közük egy utcai BMW X3-hoz?
GC: A motor. Ugyanaz a motor van benne, mint egy széria X3 3.0 SD-ben. 3 literes, kétturbós, sorhatos dízelmotor.

TC: Na persze, lehet a motoröntvény ugyanaz, de nyílván más vezérműtengelyek, más dugattyúk stb.
GC: Nem, ez tényleg teljesen széria motor. Más a vezérlése, más a feltöltés, de alapjaiban ugyanaz, mint amelyik a széria X3-ban is dolgozik.

TC: Érdekes, a motorral foglalkozó vezetőmérnök mégsem engedett befotózni a motortérbe. Csak van ott valami titok. BMW ez egyáltalán?
GC: Titkok minidig vannak, hiszen ez egy versenyautó, de hidd el, ez egy széria BMW motorja.

TC: Hát nem tudom. A BMW-k kiválóan alkalmasak arra is, hogy csajokat szedjünk fel velük. Hol van ebből a nagyzene, meg a krómfelni? Egyáltalán, mikor szedtél fel ezzel utoljára csajt?

GC: (nevet) Hát igen, tény, hogy kicsit zajos meg rázós. Nem a legalkalmasabb csajozásra, nem mindenkinek jön be. De például az én lányom imádja.

TC: Ja, a lányok aranyosak. Nekem ikrek vannak.

GC: (egy pillanatra elkerekedik a szeme, majd világossá válik a nyelvbotlás okozta vicces félreértés) Ikrek?! Nem, nem a lányom, a barátnőm.

(az interjú nevetésbe fullad)

TC: Milyen helyezést vártok ezen a versenyen?
GC: Az elsőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1425657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt 2008.04.15. 04:07:04

Végre mo-n is van valami:P

GabstarDeLuxe 2008.04.15. 07:09:10

nekem meg pont 26.-án lessz szombaton k*rva iskola....na nembaj hazafutok órák után, fogom a kocsit és kirepesztek a lőtérre.hátha akad még vmi látványosság késő délután is.

lecio 2008.04.15. 07:13:23

Ikrek xD kár, hogy a kamerát nemengedték be, kiváncsi lennék mit tud egy ilyen. A versenytudosításhoz meg sok sikert meg sok képet:P

Rocko- 2008.04.15. 07:29:56

"Őszintén, van ezeknek a gépeknek bármi közük egy utcai BMW X3-hoz?
GC: A motor."
:DDD sejtettem, h kb. ennyit ér a BMW terepjárósága.

Flankerr 2008.04.15. 07:31:11

Rocko, ez a versenyen induló bármelyik más márkára is igaz lehet.. hogy csak a motor...:D

Gergow · http://zlgergow.extra.hu 2008.04.15. 07:43:46

Jóó!

Nem tudja valaki, jön Robby Gordon is a HUMMER-el?

blackie 2008.04.15. 07:46:38

igen jön.
már én is várom nagyon.

Sam8888 2008.04.15. 07:51:13

Na ez a magyar turizmusnak biztos jót tesz majd. Csak a sok pénzéhes köcs*g vendéglátós vérszemet fog kapni és 10x-esére nyomja fel az árait...

eckertb 2008.04.15. 07:51:15

elvileg szerdán jön Robby ha igaz, de még nem erősítették meg

Solymika 2008.04.15. 07:52:00

10. vagyok !!!!!!!!!!!
:D

Lally 2008.04.15. 08:09:44

Miért nem rendeznek Párizs-Pekinget? Magas lenne a léc? :)))

Zo 2008.04.15. 08:32:23

"ikrek" :D
csak nekem jelenik meg a kia carnival-os galéria a képekre kattintva, vagy másnál is ez tapasztalható?

blacklord 2008.04.15. 08:42:33

Nekem is csak a Kia jön be. :-)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.04.15. 09:00:12

És azt tudod, kedves Dániel, hogy lehet, hogy lefujják ezt is a francba? Mert a helyzet az, hogy az útvonalengedélyt Április 7-én adták ki, amely még nem jogerős. És a Levegő munkacsoport, meg valami Csalán egyesület(vagy mi) nem szeretné, ha a veszprémi szakaszon a Baalaton-felvidéki Nemzeti Park egyes részein haladna át a verseny. Tehát akár egy nappal az indulás előtt is fellebbezhetnek, és ha valami ökör aktivista beadja a fellebbezést, akkor a verseny ugrik. Féltik a Bakonyt a Dakartól, ugyebár.

Dr. Kix 2008.04.15. 09:11:58

Van ennek az eseménynek hivatalos honlapja valamerre? Megnézném, de a cikkből kimaradt.

Nagy_Dániel 2008.04.15. 09:15:55

A kérdésre válaszolva, íme a hivatalos oldal:
www.dakar.hu/centraleuroperally/

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.04.15. 09:19:18

Ott lesz valaki a TC-től Füreden?

ommm 2008.04.15. 09:24:41

hmmm...érdekes, érdekes. azért az az első futómű nem piskóta. meg kéne nézni egy ilyet közelebbről...

winters 2008.04.15. 09:34:53

en is ott voltam es vitt a chicherit,nagyon jo fej,mondtam neki hogy birom a kikepzest nyomja neki es a hatso szakaszon vegig 180al mentunk fullgazon.hihetetlen volt

today05 2008.04.15. 22:05:39

ahogy elnézem azt a felfüggesztést, kéne egy olyan :D nem kéne szervizberohangálni vele,és a Thököly út is kivasalódna hirtelen :D
P.S.: még képeket igényel a szervezetem :)

Krisi 2008.04.16. 00:46:57

Lally 2008.04.15. 08:09:44
Miért nem rendeznek Párizs-Pekinget? Magas lenne a léc? :)))

Azt én is megnézném, jó kis transz-szibériai móka lenne.
Vagy csinálhatnának egy Oslo-Fokváros rallit is, eltartana pár hétig :)

AP (törölt) 2008.04.16. 08:49:19

Rendezzenek Északi-sark-Déli-sark ralit.

rol 2008.04.16. 09:13:40

dejóó h holnap lesznek Szegeden én meg Pesten vagyok szegedi létemre. kár.
végre valami jó verseny kis hazánkban:)

Rocko- 2008.04.16. 09:58:15

AP egyenes vonalban? :)

nemmindegy 2008.04.16. 10:29:26

szeged - szeged rally, de mexicon at:DD na annak a betetfutama lehetne a parisz-peking:DDDDD amugy teljesen hulye aki azt gondolja itt barmelyik autonak koze van a gyari nevrokonahoz, meg hogy mostanaban a g mercin es a japanokon kivul valaki terepjarot gyart.

Kifordított kacagány 2008.04.16. 10:51:02

scheerti 2008.04.15. 09:00:12
ez amúgy jellemző ránk. néhány elvakult hülye időt és fáradságot nem sajnálva mindent elkövet azért, hogy valami ne legyen. aztán majd ebből is jól kimaradunk és a következőt(ha sikeres lesz) már majd nélkülünk rendezik meg. persze legalább majd jól kitalálnak valami szépen hangzó indokot, hogy mennyire is rossz a környezetnek ha néhány autó egy napig átrobog rajta. ettől egyenesen ökológiai katasztrófa várható. mint anno mikor a vízlépcső építését kifogásolták. azt is jól megszívtuk a hülyék miatt.
persze legyen környezetvédelem, én is teszek érte, de könyörgöm, ezt nem lehet ésszel csinálni? csak a hülyék foglalkoznak ezzel?

nemmindegy 2008.04.16. 10:29:26
azért a niva, meg az uaz se kerekesszékben utazik:)

szsrobert · http://szsrobert.fw.hu 2008.04.16. 13:49:15

Nicsak,a cica elvitte a hozzászólásom!
Akkor is kipróbálnám a gépezetet.

Dan 2008.04.16. 16:18:41

Korabban volt kerdes Robby Gordon-nal kapcsolatban.
Tegnap este 7 korul a Nepfurdo utcaban duborogtek a Hummer-ek, kamionostul, kiseroautostul. A poen az, hogy az egyik versenygepen meg epp TMK-ztak az arpad hidi lehajtonal a jardaszigeten. Valszeg megartott neki a pesti szmog. :)

Dan

Lolalal 2008.04.16. 16:54:30

azt vágjátok hogy a telki-i polgárőrség vadiúj fuji-white BMW X3al jár? OFF

DJ BP 2008.04.17. 17:36:12

épp ott voltam én is, amikor begördült a Hummer, de H1-es, szóval nem Gordoné. :)

Pár autót kiraktak, én többet vártam

AP (törölt) 2008.04.17. 19:03:42

nanáhogy egyenes vonalban!

nad 2008.04.18. 11:44:58

schreeti-nek és Kifordított Kacagánynak:
"A gyorsasági, speciál szakaszok más hasonló eseményeknek is rendszeresen otthont adó katonai lőtereken zajlanak majd, így a természetet nem károsítja a verseny."
Hogy tényszerű maradjak:
1. Ezeknek a katonai lőtereknek egy része Natura 2000 terület.
2. A Felügyelőségek kiadták az engedélyt ezen területek mostani használatára. Sok mérlegelési lehetőségük nem volt:
a. erős politikai nyomás,
b. előzetes vizsgálatok kis száma (katonai lőterekről beszélünk, ha megnézitek a Natura 2000 jogszabályokat, valamilyen formában külön kezelendőek, mindegy, hosszú) miatt.
Szerintem nem lehet szemrehányást tenni a természetvédelmi szervezeteknek, hogy teszik a dolgukat. Meglátjuk, mi fog kisülni ebből. Valahol a rally érdeke is, hogy az ilyen "konfliktusokban" tisztuljon a kép, mert jelenleg ez minden, csak nem tiszta.

nad 2008.04.18. 13:34:52

Természeti értékek védelme?

Kifordított kacagány 2008.04.19. 06:38:38

akkor tegyék azt. mégpedig magas szakmai színvonalon. kerékkötőnek könnyű lenni. nem véletlenül említettem a bősnagymarosi vízlépcső esetét. ott meglehetősen leszerepeltek ezek a magyarországi szervezetek. mind az országnak, mind a környezetnek kárt okoztak. önjelölt kardoskodókra szerintem nincs szükségünk. se nekünk, se a természetes környezetünknek.
nem kétlem, hogy vannak olyan szervezetek, amelyek valóban tesznek is a természetért és ehhez elég szellemi tőkéjük is van, de egy olyan szervezet, amelyik az mondja, hogy "ez nem jó, nem szabad csinálni" ahelyett, hogy azt mondaná "ez így ebben a formában nem jó, ezt emígy kell csinálni", az szerintem nem tartozik ezek közé.
ha a természeti értékek védelme a dolga, akkor azt végezze és ne az ember által létrehozott/hozandó értékek lerombolását.

nad 2008.04.19. 14:12:13

Nem kötözködésből, de ezeket te mind meg tudod ítélni? Az "elég szellemi tőkét" hogyan lehet mérni (például autós szemmel természetvédelemben)? Az ember és a természet által létrehozott értékek között néha igenis konfliktus van, az egyensúly megteremtéséhez pedig hozzájárul a rally, a természetvédelem, de főleg ezek párbeszéde. Szerintem.

CSaB · http://www.domain.hu 2008.04.19. 15:13:42

Belül de vagesz. Persze kívül is. :D

Kifordított kacagány 2008.04.20. 20:05:43

nad 2008.04.19. 14:12:13
amit leginkább meg tudok ítélni, az az, hogy hogyan áll valaki hozzá a dolgokhoz. teljes elutasítással nem lehet konfliktust megoldani. mert mint említetted konfliktus az adódik, amely felvet egy vagy több problémát, amit meg kell oldani. a megoldásnak viszont nem olyannak kell lennie, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiborítjuk(pl bősnagymaros).
ami pedig a szakmai felkészültségét illeti ezeknek a szervezeteknek, azt nekik kell bizonyítani, minden egyes alkalommal mikor felszólalnak valami mellett vagy ellen, olyan döntéshozók előtt, akik jó esetben szintén felkészültek, vagy van felkészült szakembergárdájuk.
én személy szerint nagyon örülnék annak, ha minden területen lenne beleszólása a környezetvédelemnek, de valahogy másképp, mint most. a környezetvédelmi törekvések ma nálunk kizárólag csak elutasítóak és/vagy arra vannak kihegyezve, hogy büntetéseket rójanak ki. ha harmóniában akarunk élni a természettel, akkor talán először meg kellene tanulni úgy élni és gondolkodni is, ami nekünk nem nagyon megy és ez alól a környezetvédők sem kivételek(sőt).
süti beállítások módosítása