Pár hónapja történt, hogy egyszer csak nem nyílt többé Anna 240-esének csomagtartója. Eddig a központi zár nyitotta-zárta. Elvileg kulccsal is nyílik, de a kocsihoz kapott indítókulcs félig sem ment bele. Nyilván más kulcs való bele, de azt nem kapták meg az előző tulajtól. Kicsi WD40, feszegetés, próbálkozás, majd kétségbeesett telefonálás kezdődött. Van valaki, aki 18 ezerért kinyitja.

Mondtam Annánk, hozza el, egy próbát megér. Van egy síléc alagút a hátsó ülés kartámasza mögött, ott tekingettem be kétségbeesetten, mit lehetne tenni. A csomagtartó félig pakolva minden szarral, ha jól látom, némi textil és egy Burdaféleség van leginkább útban. A lyukon keresztül előrángatok egy pár négyzetméteres fóliát is, ami Anna elmondása szerint a csomagtartó nélküli életmód fontos kelléke, a hátsó ülésen hordott szennyes holmik alá hivatott.

Zseblámpával bevilágítva a távolban látszik, hogy nem látszik semmi. Illetve egy lemezkivágásban a központi zárnak a csomagtartó zárját vezérlő motorjának egy részlete látszik. Minden bizonnyal az van elromolva, ezért nem nyitja a zárat. Három csavar tartja. Gondoltam, ha azt leszedem és elmozdítom - mintha nyitna - akkor nyílni fog az ajtó.

Persze hozzám képest legalább másfél méterre van. Marha nagy a Volvo csomagtartója, nem érzem a végét. Nincs olyan szerszámom, amit eredeti alkatrészeiből összeállítva átérne.

Na de ott a garázsajtó mellett az a fém felmosónyél, ami két éve tört el, és nem volt szívem kidobni, mert jó lesz még valamire. Na lám, megmondtam, máris kifúrom és egy szintén jóleszmégvalamire T kulcsot csavarozok rá.
 
Tökéletes szerszám tökéletes hosszúság, viszonylag jól beérek vele. Miközben kuporgok a hátsó ülésen, jobb kézzel benyúlva rászerencsétlenkedem a csavarra a szerszám végét. Anna világít, én meg a kezem mellett próbálok látni valamit. A csavar nem mozdul, viszont a felmosónyél semmit nem bír: egy pillanat alatt elhajlik.

Anna javasolja, nézzünk be a rendszám alá, hátha ott a megoldás. Én kizártnak tartom, de mivel nagyon egyszerű lepattintani, gondoltam, nem vesztünk semmit. És valóban, megérte, mert egy matricát találunk a műanyag alatt. Egy Kossuth címert. Hehe, úgy látszik, magyar ember autója volt az USA-ban.

Visszatérek a síalagutas matatáshoz. Egy fém profillal csinálom meg ugyanazt mint a felmosónyéllel. Az első próbálkozásnál kiderül, hogy sajnos rövid, nem ér be rendesen. Kezd elegem lenni az egészből. Le s föl járok a garázsban, keresem a megfelelő toldalékot.

Hátrasétálok a kert végébe, a méh telephez. Itt tuti találok valamit. Csakhogy minél kevesebb energiát szeretnék belefektetni, nem akarom átpakolni a megfelelő vasdarabért az egész halmot. A kupac tetején ott figyel egy 30x60-as zártszelvény darab. Nagyon nehéz, de erős. Na, ennek adok még egy esélyt. Be a garázsba, fúrás, csavarozás, egy perc múlva megint a Volvo hátsó ülésén hasalok.

Hosszú az erőkar, majd leszakad a kezem, míg rátalálok az anyára. Viszont az megmozdul. Tíz perc szerencsétlenkedés múlva a kerti szék szivacsát raktam a lyuk aljára, hogy a lemez ne vágja kezem. A csodás kényelemben pár perc alatt befejeztem a munkát.

Egy fa seprűnyél is van a garázsban. Szerintem ezt még az előző tulaj hagyhatta itt, igazi veterán darab. A szentendrei skanzenben az öcsém már leltározná is. Két hatos lyuk a végére beletolok egy hosszabb csavart, hogy jó fogása legyen, a másik végébe egy rövidebbet matatni.

Anna kívülről próbálkozik, én hasalva, a lyukon keresztül a seprűnyéllel a motort tolom balra. Katt, a csomagtartó elegánsan felnyílik. Kinyitva azonnal látom, hogy a zsanérok mellett futó vezeték elszakadt, a nyitó motor nem kapott feszültséget. Visszaszerelem a mechanikát, megforrasztom a vezetéket, és újra minden működik.

Most, hogy nyitható megint, jó lenne egy kulcs a zárhoz, bár már megvan a módszer, legközelebb gyorsabban fog menni.