Igen, határozottan kezd összeállni bennem, hogy miért lehet imádni a driftet. Elmondva, vagy a képeket nézegetve az ember csacska időtöltésnek hiheti ezeket a versenyeket, de azt kell mondanom, elképesztő hangulat jellemző a jelenleg zajló tököli eseményekre. A driftverseny a „többi” autóversenyhez képest olyan, mint mikor a gyerekek szülői felügyelet nélkül játszhatnak otthon. Persze a szülőkkel is jó játszani, de akkor pont a legizgalmasabb dolgokat nem lehet művelni. A driftverseny az autózásnak éppen arról a részéről szól, ami szinte mindenhol máshol tilos, de legalább is nem megszokott. Itt azonban ez a lényeg és nagyon élvezetes.
100 kilométer/óra feletti sebességgel esnek be a versenyzők az első elnyújtott S-kanyarba, a pontozás ennek a résznek a látványos teljesítésével kezdődik. A raliversenyen előfordulhat, hogy egy ilyet sem lát az ember, itt meg percenként elsuhan egy fizikával zsonglőrködő versenyző. „Orrodon van egy gumidarab”- figyelmezteti társát az egyik néző. Jót röhögök magamban, aztán gyorsan leellenőrzöm saját orcámat hasonló maradványok után kutatva. De sok időm nincs a szépítkezésre. „Naggggyon durva a szög!”- üvölt fel ezredszerre is a kommentátor, és én már emelem is szememhez a fényképezőgépem.
De ne hidd kedves olvasó, hogy az on-line internetes tudósító élete fenékig tejfel. Most nem csak arra gondolok, hogy jelenleg is itt írok, képet válogatok a kocsiban, ahelyett, hogy a tényleg tök érdekes versenyt nézném. Hanem az elemi nehézségekre. Legutóbb ugyanis végveszélybe kerültem, lemerült a notebookom. Hivatalos áramforrás nincs, így az itt áruló kürtőskalácsostól kértem és kaptam segítséget. Nem túlzás, ha azt mondom: Ez a közvetítés nem jött volna létre kürtőskalács nélkül. Egyébként valami spéci módszerrel csinálnak kalácsot, még ha nem is kimondottan olcsón. Minden esetre elmondhatom, én az életben nem ettem még ilyen finomat. Higgyék el, nem az átpumpált pár coulombért érzett hálám mondatja ezt velem.
