Zsákban a biztonság

  2008. február 29. - Kari Címkék: gyerekülés

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kellene még egy Alfa
2008-07-18 06:41:00

  Nem, nem hülyültem meg, egyszerűen csak hiányzik még egy a flottámból. Lassan két éve, hogy rendszeresen

Kész az első kecskeméti Merga
2008-06-30 15:00:00

  Eredetileg arról volt szó , hogy a 2012-ben induló gyárban csak A és B osztályokat fognak gyártani, de a DAG

„Megb@szlak, amikor akarlak”
2008-05-16 11:18:00

Egyre jobban bebizonyosodik, hogy Dopeman szövege az élet bármely területére igaz. Ha egyszer bekerül az ember a

Autós újságíró piperepolca
2008-05-13 18:30:00

Látom már, ebből sorozat lesz. A múltkor megtaláltam az autós újságíró ideális munkaeszközét , most pedig


Nemrég Szabolcs barátoméknál jártam – hithű Alfás mellesleg – és alapjában véve nem is lepődtem meg a zsákon, amit mutatott. Persze már előre elárulta, mit fogok látni, de nem emiatt nem lepődtem meg. Hanem mert olyan felfogással, amilyen nekünk van, ez tulajdonképpen teljesen egyértelmű.


Mármint nem az, ami a csomagban van, hanem amilyen az, ami a csomagban van.

Mi más is lehetne? Az eszközre szükség van, és akkor már az ember, ha teheti, megadja a módját.


Szóval erről van szó. Gyönyörű, nem?

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr87359149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GiBR 2008.02.29. 14:33:15

Meggondoltam magam, mégis lesz gyerekem...kell egy ilyen :D

Nándesz 2008.02.29. 14:37:05

Pedig már azt hittem, hogy a post végén ott lesz a "kérdés a szokásos időpontban, éjjel 3-kor" mondat is :)

SsPL71 2008.02.29. 14:40:26

A kis Schumi-t is biztos ilyenben hurcolászták anno :)

KissZoli 2008.02.29. 14:43:17

Ez is valami kinai cucc?

feketenap 2008.02.29. 14:44:54

A legtöbb bababoltban van ilyen. Nem gagyi, tuti. Egy tizessel több, mint az "átlagosak".

kariking · http://ralialfa.blogspot.com 2008.02.29. 14:45:02

Nem kínai, hanem maláj, vagy valami ilyesmi...
De rá van írva egy szöveg amiben az official és a ferrari szavak szerepelnek.

Áki 2008.02.29. 14:46:17

Ha ilyenbe hurcoljuk a kicsiket ne lepődjünk meg,hogy autókattantak lesznek!:) Apja fia!:D

Wilson 2008.02.29. 14:50:57

Tavaly nyáron jártunk Maranelloban a Galleria Ferrari-ban, klassz hely, minden Ferrari nördnek kötelező. Na, ott van egy shop is, elképesztő dolgokat is árulnak, pl. Ferraris csecsemő-rugdalózót. Csillagászati árakon persze...:-)

agaras 2008.02.29. 14:51:45

hehe.. mikulás hozta gyereknek a piros zsákot. gyereknek már csak szponzor kell...

ommm 2008.02.29. 14:51:50

yeah. minimum alfa kell hozzá.
anno nyertem én is egy ilyen "official" pénztárcát és táskát is vagy fél éve. és még bírják, habár messziről jöttek azok is.
királyság

mattmetal 2008.02.29. 15:00:12

Én meg McLaren drukker vagyok...

Azért a Ferrari múzeumot megnézném

Gaben 2008.02.29. 15:02:23

Ez csak azért van, hogy az apukák se unják magukat halálra a bababoltban.

Én néztem múltkor, nekem a logóhoz mérten olcsónak tűnt. Vagy nem official, vagy az ülés nem olyan, amilyennek lennie kéne.
Szerintem.

Gaben 2008.02.29. 15:04:44

Létezik egyébként hasonló Recaro-ban is, és ők legalább tényleg értenek az ülésekhez.

Csiga 2008.02.29. 15:14:46

Sziasztok srácok ! Szal hogy hozzászoljak , szerintem azért van ennél jobb is ! static.howstuffworks.com/gif/productImages/7/4/00000111874-RecaroYoungSportConvertibleCarSeat-large.jpeg

Gaben 2008.02.29. 15:19:49

"De rá van írva egy szöveg amiben az official és a ferrari szavak szerepelnek."

This is NOT an official Ferrari product

Csak vicceltem.

zsosz 2008.02.29. 15:30:23

Sziasztok. A recaro nagyon ütös.

Foximaxi 2008.02.29. 15:41:59

Nekem ilyen Sparco kéne, Sabelt övekkel. :)
Mármint nekem már kicsi lenne, majd a porontynak. :)

Kistvan 2008.02.29. 16:02:48

Nem akarom a barátodat iritálni, de ha jól emlékszem, akkor a madaras boltban volt belőle akció.
Gyakorlatilag az ottani áraknál volt kb 5-10 Ft-tal drágább, és volt belőle minden "méret".
Így került egy kb normál árába.

A Recaro-s cucc, az kb kétszer annyiba kerül, mint egy DRÁGÁBB kategóriás. Csak a neve miatt.

Pipi 2008.02.29. 16:09:36

hehe, versenyző lesz a kölyök:D

kkkttt 2008.02.29. 16:34:27

Kistvan
Ez így van! A madarasban volt akciós...
nem akarok hülyeséget mondani, de azt hiszem 30000.- pluszminusz 2000.- ársávban mozgott... talán még most is van egy pár db Dunakeszin
Viszont elég igényesen van kidolgozva..

Csiga 2008.02.29. 16:50:21

Nem akarom egyiket sem favorizálni, de azért a recaronak meg lehet nézni a kivitelezését, és ha jól tudom végeztek vele töréstesztet is, illetve van adac minősítése, szal szerintem nem lehet ezzel "FERRARI"-ssal egy lapon emlegetni . és egyébként nem kerül kétszer annyiba mint egy drágább kategóriás cucc, mert nézz meg mondjuk egy "maxi cosi tobi"-t ami egy nagyón jó ülés, hasonló árban van a a recaro is , talán még olcsóbb is picit ! És szerintem megér annyit a gyerek biztosnága, hogy a lehető legjobbat vegyem meg neki persze értelmes kereteken belül, és azt se felejtsd el hogy ennek utána is marad értéke használtan .

Csiga 2008.02.29. 16:56:24

Illetve még annyi hogy ha nem akarsz a recaro névért fizetni itt van ugyanaz , valamivel olcsóbban(szintén ugyanott gyártják, csak STM by recaro néven) És nagyon jó színei vannak ! www.caryfuk.cz/shopimg/10890.jpg

karlmann 2008.02.29. 17:26:28

Szerintem ez egy hithű autóbuzinak kötelező. Így a legkönnyebb beoltani a gyereket. Mire kinövi már tutira meg lesz fertőzve.

Kori 2008.02.29. 17:42:23

úristen :O

ez egyszerűen gyönyörű

sipka 2008.02.29. 17:49:04

Azért a háttérben található papírdoboz felirata is ütős:
"...EK BISZ-BASZ"
Csak nem "gyerek bisz-basz"?
Gondolom az ülés is ott volt tárolva... :)

aranybipsi 2008.02.29. 17:50:37

okádék

Evil1979 2008.02.29. 18:12:25

HEHE!

Ez akciós volt a madarastecsóban :-)!

manbearpig. 2008.02.29. 18:43:35

ezekben még én is szívesen utaznék

DonVincenzo 2008.02.29. 19:41:25

Szépnek szép,csak az a baj,hogy másnak is tetszik. 5 percre sem merném a kocsiban hagyni mert feltörnék érte.

bobbácsi 2008.02.29. 20:05:12

Anno én is szemeztem vele a madarasban, de lebeszéltem magam, mert az én autómnak semmi köze a ferrarihoz (sajna) de még az alfához se (hálisten). Inkább vettem brendonban brevit, drágábban.

equium 2008.02.29. 20:16:07

Ez egy szar

KissZoli 2008.02.29. 23:43:06

"Szépnek szép,csak az a baj,hogy másnak is tetszik. 5 percre sem merném a kocsiban hagyni mert feltörnék érte."
En inkabb ugy irnam ,hogy szepnek szep,csak a gyereket 5 percre sem mernem beleultetni.......
Lehet hogy elfogult vagyok,de a "torestesztes" ulesek jobban bejonnek a kis macis,nyuszis mintakkal!!!

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2008.03.01. 01:31:27

szép, jó, meg minden, csak az a baj h ez csak egy ferrariban mutat jól, minden másban gagyi.
bár egy miurában megnézném.

nevem 2008.03.01. 12:06:10

Vásárláskor első szempont a törészteszt legyen, az adac.de-n például van jópár.

Csabi · http://www.bernhardt-fashion.hu/ 2008.03.02. 16:21:07

majd ha én is kagylóban ülök akkor lehet a gyereknek ilyen :D

flatliner 2008.03.03. 14:12:39

megboldouglt e28-as koromban mutatta a barátom a korabeli bmw extrakatalógust ('85), persze német nyelven. bár akkor még (~2002) sehol se voltak a gyerekek, azért a bmw-s gyári, e28-ashoz kínált gyerekülés instant get volt. megpróbálom begyűjteni, és közkincsé tenni, ha mást is érdekel.
süti beállítások módosítása