Hát elvitték. A tartósteszt utolsó heteiben kaptam egy levelet. Egy Zoltán nevű olvasónk érdeklődött, hogy mi lesz a Dacia kombi sorsa, miután nálunk kitelik az ideje. Mondtam, hogy visszaadjuk a Renault Hungáriának, ők meg eladják. Nem lehetne-e, írta erre, hogy neki adják el?
Lehetett. Megbeszélték az árat, az időt, a helyet, én meg engedélyt kértem, hogy ott lehessek a nagy egymásra találásnál. Ott is voltam, sőt, én vittem át a Szolnokról vonattal érkező Zoltánt a Nyugatiból a budakalászi Renault-szalonba, ahol a szajré végül gazdát cserélt.
Zoltán egy órát késett, de nem az ő hibájából, hanem mert a vonat vesztegelt egy kicsit itt-ott, állítólag kábelszakadások miatt. Pedig még sztrájk sem volt. Hiába, a MÁV egy óriási és egyre nagyobb rossz vicc.
Beszélgettünk, kérdezgettem: Zoltánnak négy gyereke van két külön fészekaljból, így alkalmanként valóban jól jön majd neki az ötnél több személyes autó. Meg a nagy raktér is, hiszen szakmájára nézve hivatásos ezermester, lakásfelújításoknál segédkezik, fűtést szerel, burkol, bont, amit csak kell.
Egy benzines Skoda Felicia kombit cserél most a Daciára; tulajdonképpen már a négyajtós Logant is majdnem megrendelte, de ha már, akkor, gondolta, és megvárta a kombit. Aztán úgy döntött, megpróbálja mással kifizettetni az első év értékvesztését. És egyszer csak a Totalcaron rátalált a mi MCV-nkre, én megadtam neki egy RH-s telefonszámot, és sikerült is megcsípnie a kocsit. Még négy év garanciát is kapott mellé, meg a négy nyári gumit, nagyon barátságos áron, tehát a türelem ebben az esetben is megtermette a maga román gyártmányú rózsáját.
Zoltán számára az autó csupán használati tárgy, érzelmileg egyáltalán nem kötődik a kocsikhoz. Vagyis tökéletes Dacia-felhasználó, hiszen tudja értékelni a remek ár-érték arányt, és nem fáj a szíve a sivár belső, lélektelen dizájn miatt. Boldogok lesznek együtt! Már csak azért is, mert eldugult orra miatt Zoltán mostanság egyáltalán nem érez szagot! Tőlem kérdezte meg, hogy még most is büdös műanyagszagú-e a kocsi. (Az.)
Bezzeg én... Beléptünk a szalonba, ott állt a sok új autó között a csillogóra vaxolt, gyönyörűen kitakarított KOT-566, eszembe jutottak a családi kirándulások, a szerkesztőségi ebéd-túrák, és elfacsarodott a szívem a gondolatra, hogy alighanem most látom utoljára. Hát még egy Daciát is meg tudok szeretni? A fene gondolta volna.
