Hát, sajnos nem egészen. De azért van belőlük. Elsején azzal kezdtük, ne húzzam az időt egy Shelby-gyanús, csíkos rettenet megközelítésével, lesz még sok ilyen. GT volt is, legalább kettő. Aztán lett egy veterán Shelby is, éjszaka, hogy minél jobban le tudjam fotózni.
Szép lassan már minden másnapra jutott egy, hrökhrökhrökrhökkkk… és elhúzott mellettünk egy lepattant, házilag rommá pimpelt, de fáradhatatlanul csóváló 
rémség, többségük a nyolcvanas-kilencvenes évek amerikai autóiparának hullámvölgyéből felbukkanva. Ezekből egyet sem tudtam elcsípni, de mindenkinek jobb így.
A Mustang egyáltalán nem sportkocsinak indult. Az 1964-ben indított autó a mai napig az egyik legsikeresebb sorozatgyártott típus, nem véletlenül jut el belőlük annyi Mexikóba.
A Falconnal és a Fairlane-nel több alkatrészen is osztozó Mustang a fiatalok megfizethető kocsija volt, pont, mint a Barracuda, 101 lóerős, soros hathengeres belépőmotorral. A David Ash és John Oros tervezte zseniális kasztni 1971-ig fokozatosan növekedett, amikor Semon „Bunkie” Knudsen terve – a Mach I – végleg letolta a kiscsikót az útról.
Ez a kasztni a Mustang legerősebb motorja, a 375 lóerős V8 köré lett rajzolva. A Super Cobra Jet után harminc év kitérő következett, jellegtelen csomagolással és változatos sormotorokkal. 1973-ban Lee Iacocca, a Mustang kitalálója, megrajzolta a nagyra növesztett lovat, a Mustang II-t, motorválasztékában egy soros négyhengeresnek is örülhettek az olajválságtól sújtott vásárlók.
1979-ben a Ford Escortnál nem sokkal izgalmasabb külsejű új modellel az eladások elkezdtek zuhanni, ezért a Ford majdnem elsőkerekesítette a Mustangot, de szerencsére ezt a rossz ötletet Ford Probe néven valósította meg. Az 1994-es újradizájnoláskor a kasztnit nem sokat lendítették előre, de azóta Mustang csak V6-os és V8-as motorral fut.
2005-ben, Hau Thai-Tang irányítása alatt megszületett a retrófuturista új Mustang, 210 lóerős V6-os belépőmotorral.
