A Motordokinak elment az esze. És én tehetek róla.
A baj akkor kezdődött, amikor megvettem a KTM Hobby mopedemet és őt is elhívtam magammal, jöjjön velem érte. Emlékszem, a visszaúton motyogott valamit, hogy egy ilyen neki is kell, de akkor ennek nem tulajdonítottam nagyobb fontosságot. Pár nappal rá közölte, vesz egy Babettát, a régi fajta, nagy kerekűt. Jó, mondtam neki még mindig gyanútlanul, és hagytam a témát csendben megfenekleni.
Aztán másnap reggel csengett a telefonom. Ő volt az.
– Képzeld megvettem a Babettákat, itt vannak a kocsiban!
– kat?
– Hát, volt ott egy másik is, tudod, a kiskerekű, úgyhogy azt is elhoztam, de már találtam egy harmadikat is, a hátsó rugós fajtából!
„Mit tettél?” – vádoltam magam, de azt még nem sejthettem, hogy korántsincs vége.
Pár nap stagnálás után rohamosan rosszabbodni kezdett a Doki állapota. „Te, nekem kell egy Puch Maxi is, találtam egyet a Vaterán negyvenért, leütöm villámáron” – hívott fel izgatottságtól hadarva egy vasárnap este. „Semmit nem ütsz te le, hanem licitálsz okosan” – hűtöttem, majd együtt izgultuk végig az árverés végét.
Huszonötért lett az övé a Puch, illetve csak lett volna.
Másnap reggel ideges berregéssel csörgött a telefonom, és a Doki hangja csattant fel belőle: „Te, az a szemét eladta a motort, amire licitáltam, én most rögtön leütök egy másikat!”
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az én viselkedésem is befolyásolhatta az állapotát, mert időközben én is vettem egy újabb Hobbyt, mert hát alkatrészdonor nélkül csak félkarú óriás egy agg kétkerekű. Szóval amikor hívott, épp felé igyekeztem, mert megbeszéltük, hogy együtt megyünk Ajkára az én motoromért.
Mire odaértem hozzá, már sugárzott. „Vettem egy Maxit Feldebrőn, sokkal jobb, mint amiről lecsúsztam. És Ajkán is van egy régi Puch MS 50-es, nem ugrunk be megnézni?”
Úgyhogy elindultunk, először Ajkára. A Puch egy autósbolt tulajdonosáé, bizonyos Pista bácsié volt, ezért az üzlet elé beszéltük meg a találkozót. Odahívtuk az én motorom eladóját is, hogy egyszerűbben menjenek a dolgok. Amíg várakoztunk, Pista bácsi behívott az üzlet hátsó helyiségébe és győzedelmes mosollyal felkattintotta a villanyt.
„Nyulólban találtam!” – bökött előre, így, rövid u-val, ahogy a balatonfelvidéki emberek beszélnek. Egy zöld Berva állt ott a remegő neonfényben, csillogóra restaurálva, de még motor nélkül.
Éreztem, baj lesz, szinte hallottam, ahogy a Doki ereiben süvöltve áramlani kezd az adrenalin.
Megvettük a KTM-et, bezártuk a boltot, és elbúcsúztunk a segédtől, aki csak lassan ingatta a fejét, és azt mormogta: „Ti még éjfélkor sem fogtok innen elmenni.” Az öreg fehér Škodáját követve egy garázssorba érkeztünk, olyanba, amilyet csak kelet-európai városokban lehet találni. Fa kapuk és hullámos tető amerre a szem ellát, néhol egy Wartburgot berhelő szemüveges tata, murva mindenfelé.
Az egyik kapu előtt egy rasztahajú srác – mint megtudtuk, nagy Pannónia-guru – várt ránk, mellette egy dobozos Fiat pickup, a púpra pingált Pannónia jelvénnyel. Kinyílt a garázs, amihez képest Ali Baba Szezámja unalmas kis odú lehetett: egy tank nélküli Komár, különböző Puchok és más kismotorok, alkatrészek a falon, a plafonon és a garázs hátsó falát beborító ládákban.
Miközben Pista bácsi elkezdte kitolni a motorokat, a rasztahajúból dőlt a szó: „Az öreg nem normális ám, haha. Egyszer elment Krakkóba egy Komárral. A végén már nem érezte a tökeit szegény, haha. Teljesen megszállott!”
Közben megérkezett az öreg segédje is, egy Simsonon pöfögve: „Nah, megjött a lassú Tomi is! Nézzétek, négygangos Simsonja van, de nem megy vele huszonötnél többet!” A célszemélynek szeme sem rebbent a kritikára, valószínűleg nem először hallotta. Nyugodt mozdulattal nekidőlt a Fiatnak, és fejét ingatva újra azt mondta: „Ti még éjfélkor sem fogtok innen elmenni!”
Szerencsére nem lett igaza, bár nem könnyen szabadultunk. Kipróbáltuk a motorokat – az öreg Puchok meglepően fürgék –, és ahogy az sejthető volt, a Doki meg is vette az egyik vén MV 50-est. Kapott árengedményt, egy szatyor pótalkatrészt, meg egy rakás jó tanácsot, így napnyugtakor ott tudtuk hagyni a három elképesztően valószerűtlen, és lefegyverzően kedves hrabali figurát.
Hosszú út után, éjfél előtt érkeztünk meg Feldebrőre. A Maxi, amit kínáltak nekünk, kicsit beteg volt. De azért azt is felpakoltuk. Azóta a Doki vett még egy Komárt, valamint egy új kínai robogó áráért tuningalkatrészeket a Puch Maxihoz. Azt mondja, addig fogja reszelni, amíg kilencvenet nem megy.
Dios mio! Mi lesz itt még!
