Vénségemre meghülyültem. Kezdődött az egész azzal, hogy apósom pomázi fészeréből előkerült az a Verhovina, amivel a feleségem és a húga őrjítették gyerekkorukban a szomszédokat, amíg apjuk a füvet nyírta meg a fákat metszette. Pompás, alig használt darab, a Riga klub elnökhelyettesének könnypárás lett a szeme amikor meglátta, azt mondta, ilyen ép példánnyal még ő sem találkozott. A csipkerózsika álomból nagy nehezen felébresztett Verho megkapta ami jár, új lánc, új kerékcsapágyak, cseppnyi olaj a száraz bovdenekre, még hírnév is jutott neki, hiszen hátán egy normann fenyővel ő lett a Totalbike karácsonyi üdvözlőlapjának főszereplője.
Ahogy közeledett az állapota a készhez, úgy erősödött bennem a junkie érzés: még-még-még, megint kell valami buzerálnivaló rozsdás, kehes, olajos szar.
Radarjaimat keletről nyugatra irányítottam, és elkezdtem az osztrák Ebayt szkennelni. A kiszemelt célpont egy KTM Hobby III típusú, a Babettához hasonló mofa volt.
Itt megkezdeném a felvilágosítást az ötven köbcentis motorok alfajait illetően, ahol a téma ismeretéhez elengedhetetlen a német nyelv ismerete.
Mofa = Motor + Fahrrad,
azaz bicikli kinézetű motoros jármű.
Moped = Motorrad + Pedal,
pedállal indítható kismotor.
Mokick = Motorrad + Kickstarter,
berúgós kismotor. A Verho tehát Mokick lenne a németeknél.
Szóval azért pont ez, mert Kronreif és Trunkenpolz urak motorjaihoz érzelmileg és egzisztenciálisan is kötődöm, de akartam egy olyan KTM-et, aminek láttán garantáltan mindenkinek az a reakciója: ezt nem hiszem el, ezek ilyet is csináltak? Hát igen, a Hobby III minden, csak nem Ready to Race sportmotor, ha sarat lát, halkan szűkölni kezd, és behúzódik a sarokba. Egyhengeres Puch motorja röpsúlyos kuplungon keresztül hajtja a kereket, csak a gázt kell húzni, meg kontrázni, ha eléd ugrik a szomszéd macskája.
Miután mindenféle szánalmas önkorlátozás miatt többről is lemaradtam, erre a harminc éves, kanárisárgára addig licitáltam, amíg az enyém nem lett. A motordokival mentünk ki érte Bécsbe, ő próbálta ki először és leszállva spontán esküt tett: neki is kell valami ilyesmi. Bevágtuk a Focusba, másnap egész nap szerelgettem, a részletekkel nem terhelnék senkit, de volt röpködő tizenhármas villáskulcs, elgurult tizes anya, káromkodás, fogadkozás, fohászkodás.
Kitisztítottam a harminc éves retket a porlasztóból, beállítottam az indítókuplungját meg a gyertyahézagot, kicsit megpucolgattam és este magammal vittem az ágyba Bing porlasztójának leírását, amit – na ilyet is csak a németek csinálnak – le lehet tölteni a világhálóról.
A következő hajnalon, egy nappal negyvenegyedik születésnapom előtt, felvirradt az igazság napja. Az a nap, amire osztrákok és ukránok hiába vártak három évtizeden át. Átjött az öcsém. És azt mondta: nézzük már meg, mit bírnak. Úgyhogy a Kossuth Lajos utca drag-pályává változott, a gépek füstölve beindultak, a fiam sírva fakadt a hangzavartól, és mi gyorsultunk.
Az első tíz méteren a Verhovina volt a nyerő. Egyesben üvöltve megindult, míg a KTM röpsúlyos kuplungja rötyötölve próbálta továbbítani a 2,2 lóerős Puch motor erejét a frissen megkent láncnak. De aztán jött az osztrák motor, feltarthatatlanul, mint Haynau a magyarok ellen. A Verhovina kettesben csak asztmásan hörög, gyorsulása leromlik, még akkor is, ha a kuplunggal tusírozva próbáljuk ösztökélni. A KTM viszont húsz felett feléled, és ha még a pedállal is besegítünk, akkor végképp elhúz. Így aztán a KTM lett a győztes, egyértelműen. Mivel én tizenöt kilóval nehezebb vagyok, mint az öcsém, fordítva is elvégeztük a történelmi jelentőségű kísérletet. Így már a KTM nem tudott annyira elhúzni, és a két motor egymástól két méterre, kék füstöt okádva húzott párhuzamosan, mint az F-14-esek a kecskeméti repülőnapon.
A teljes történelmi hitelesség kedvéért: a kilométerórák 47-et mutattak. Körülbelül.
