A menekülésre. Meg arra, hogy mi a megveszekedett, lázgörcsös photoshopozás közben megrajzolt, marsbéli űrbázison összeheftölt istennyila megy ott? A gyerekekben bennereked a morzsolhatnék, a feleség ijedt csendben a műszerfal takarásába csúszik az ülésen.
Nem vett észre a lepegető, talán hátrafelé nem lát, közelebb óvakodunk. Ez egy bigfoot. Nagy. Megy. Az autóúton. És most épp nincs a kereke alatt bontószökevény japán autó, nem ugrál méteres magasságokba. Nyugisan, gépkocsi módjára közlekedik. Még a féklámpája is működik. Rendszáma is van. Egy „i” betű.
Kiérve a pályára feltekeri 120-ig, alig bírjuk megelőzni. Nem, nem akar leesni az árokba, bár szó mi szó, szélcsend honol, talán ezért sem. Lenyűgöző. Lélegzetelállító. Félelmetes. Leginkább azért, amiért a Bukás című film akkora felzúdulást váltott ki Németországban. Hogy a véres diktátort a filmtörténelem során először nem elmebetegnek állította be, hanem köznapi embernek. Aki ennek ellenére szörnyűségekre volt képes.
Itt meg, ugye, az egy ugrásból tíz autó szétlapítására született bigfoot hatol. Az M7-en. Kilóhússzal. Nem lennénk magyarok, ha szerényebb eszközeinkkel nem faragnánk mi is hasonlót. A születésekor Renault R14-ként anyakönyvezett szörnyet alig pár tíz kilométerre onnan, Lepsényben fotóztam másnap. Már minimum Renault R1414. És eladó!
