Elvittem a 4Runnert Mazda Mesterhez, hogy most már járjunk a végére, miért folyik az olaj a bal hátsó kerékből és miért blokkol be előrefelé induláskor a jobb hátsó. Szimering ugye kilőve, azt már kétszer cseréltek. Mazda Mester szerint kapott egy nagyot a hátsó hídház, elgörbült, nyomja a féltengelyt, az feszíti a szimeringet, innen az olaj. Ami a jobb oldali dobfékre is folyik, csak oda kevés, és nem látszik, de a dzsuvát időnként összegyűjti, megszorul és akad.
VMax Zsoltnak is megvannak a maga elméletei. Szerinte a difi szellőzőcsövét kéne csekkolni, mert ha melegszik a szerkezet, nem tud kijönni a levegő és kínjában az olajat tolja ki. VMax Zsolt szerint kizárt, hogy a hátsó híd elgörbüljön, mert ő egyszer felborult valami nagy hasonszőrű tehénnel, csak persze amerikaival. Valaki belement oldalról, pont a hátsó kerekét találta el, és a becsapódás erejét jelzi, hogy VMax Zsolt autója felborult. De a hídnak nem lett baja. Mazda mester szerint viszont…
Na ezt nem ragozom tovább, a megfejtés egy másik alkalommal jön. A lényeg, hogy Mazda Mester elég közel van az Index szerkesztőségéhez, gyalog jó fél óra, szívesen megyek-jövök lábon, csakhogy most a Lehel tér felé kellett mennem, az meg hosszútáv, csak a villanyos jöhetett szóba. Vártam, közben néztem a szemközti kopár fát. A festészet sose érdekelt igazán, mármint szívesen tetszelgek időnként a kultúrember szerepében, hogy hű, de megnéztem Bécsben a Rag és a Virgin boltok között a Klimt kiállítást és tényleg milyen jó volt. De úgy egészében ugyanannyi igényem van képzőművészetre, mint klasszikus zenére. Ez különösen a tájképekre vonatkozik. Viszont ez a kopár fa (fák) a szürkületben valahogy megragadtak, majdnem fekete-fehér a kép. Igaz, hogy a gondozás, láncfűrészes nyesés hatására, de arányosak a fák, a koronát jól átjárja a nap, egyik sem szimmetrikus, de valahogy pont jó. A fekete ágak meg igen dekoratívak a szürke háttér előtt. Olasz-japán cool.
Aztán ahogy tovább néztem, elkezdett zavarni a háttérben a sok kábel. Fejben kifotosoppoltam a vörös meg a sárga épületet, a kerítést, a táblákat, gyakorlatilag az egész utcát. Végül – fejben – maradt a két nagy fa és a szürke ég. Mire megjött a villamos, ott tartottam, hogy kéne-e az aranyeső, így sárgán, vagy az már nagyon didaktikus ellenpont. Azt hiszem kéne, mert nehogy már megijedjünk a giccstől, az ízlésterror ellen minden eszköz megengedett. Elégedetten utaztam a Lehel térig, most már érzem, hogy elvben tudnék tájképet festeni, vagy legalábbis látnám rajta, ha ronda.
A 4Runnerre meg még visszatérek, sok üszkös, olajos fotóval.
