Feljelentést szeretnék tenni ismeretlen tettes ellen, aki alig százezer forint értékű Mazdám alig négyezer forint valós értékű gumiabroncsának oldalfalán néhány milliméteres sebet ejtett.

Meglehet, én vagyok a hibás. Nem kellett volna milliméterekre megállnom egy, a zuglói Amerikai és Thököly utak sarkán lévő, kék telefonelosztó doboztól. Mindezt péntek délután fél hatkor, egy egyesben hagyott, emiatt pedig kézi erővel elmozdíthatatlan Mazda 626 GT típusú személygépkocsival. Különben meg, szabályosan parkoltam.

A késszúrás akkor is gyalázat.

Nem sokkal azelőtt ejthették a sebet, hogy bejefeztem a vacsorát az Aranyhal vendéglőben, mert amikor elindultam, még csak az tűnt fel, hogy kicsit húz a kormány. Aztán hazaértem - nem egészen hárompercnyi autózás után -, akkor már nagyon húzott. Kiszálltam, bezártam, és meghallottam a sziszegést. Addigra alaposan szétrepedt a Continental téli gumi oldalfala, a levegő őrjöngve menekült, s Mazdám jobb első kereke másodpercekkel később a sokat megélt alufelni szélén pihent.

Dráma, második felvonás.

Elővettem a racsnis kulcskészletet, kiválasztottam a 21-es fejet, és mivel az alufelniben mélyen ülnek a csavarok, toldót is feltettem. Az eredmény: egy csavart (pontosabban, anyát) sikerült megoldanom. A többi állt, mint Mariban a cövek.

Megfújtam az anyákat csavarlazítóval, vártam. Majd kihoztam az emelőt, alátámasztottam a toldatnál a racsnis kulcsot, ugrálni kezdtem rajta. Akkor már hangosan káromkodtam, anyázásom késként hasított bele a zuglói utca csendjébe. Hangos roppanással egy további csavar elengedett.

Féltem, hogy eltöröm a drága Beta-kulcsot, ezért turkálni kezdtem a garázsban, végül találtam egy fix, ferde, L alakú szárat, amelyre csőkulcsot húztam, abba további toldást tettem. A másik végére a csavarra jobban passzoló, erős gyertyakulcsot tettem, amit a tizedik ugrásnál végül sikerrel eltörtem. Vissza a Beta-fejhez, majd az így kapott, cirka méteres hosszúságú, továbbra is rombuszemelővel alátámasztott miskulancián eltáncoltam egy dühödt felföldi ropogóst.

Szidtam a szurkálóst, szidtam a gumist, szidtam én mindenkit, aki csak eszembe jutott. Végül, két bokaficam után, török, japán és finn szitokszavak hatására elengedett a két utolsó csavar. Mert ugye a gumis - miután a cserénél a feleségem külön megkérte, hogy ne húzza túl a felnicsavarokat, mert már törtünk el kulcsot kerékcserénél - most megesküdött, hogy jól beállított nyomatékra húzott mindent. Hát nem.

Az alumínium (a kerék) és az acél (a csavar) egymásba heged, ha túlságosan összeszorítják őket. Itt ez történt.

Az rendben van, hogy a gumis letojja, mennyire húzza meg a kerékcsavarokat, elvégre defektnél nem neki kell leszednie azokat, jeges szélben, tiszta ruházatban, egy szál kerékkulcs segítségével az út szélén. Ha pedig az autó nem kap defektet, én meg a gumicserére hozzá viszem az autót, akkor a műhelyben ő le tudja szedni légkulccsal a csavarokat.

Az is rendben van, hogy nem tudja, hogy alufelnin még annyira sem lenne szabad meghúzni a csavarokat, mint az acélfeniken. Nem kohómérnök ő, másrészt pedig lásd az előbbi bekezdést.

De akkor miért állítja az aggódó kuncsaftnak, hogy nyomatékra húzta a csavarokat? Ha a kerékszereléshez nem is, de a pszichológiához azért ért?