Ülök a gép előtt, nézegetem a postaládámat, egyszer csak itt van ez, egy levél bishop@car-tune.hu fedőnevű olvasónktól. Az ember néha kap meglepő hírt szinte már elfeledett, unalmasnak, szürkének hitt régi ismerőséről: ez öngyilkos lett, az kivándorolt Mongóliába, emez valóságshowban szerepelt, amazt meg börtönbe zárták különösen nagy érték ellen elkövetettért. Nahát, ezt nem gondoltam volna, dünnyögünk ilyenkor magunkban. Valami ilyesmit éreztem, amikor megláttam az új fotókat egykori tesztautómról, a kis kék egynégyes, valaha 75 lovas Civicről.
Az olcsó, egyszerű, a típus létező leggyengébb motorjával szerelt autó egykor egy kedves lány alatt szolgált, tette, ami tőle tellett. Aztán gazdát cserélt, és szerény városi autóból folyamatosan fejlesztett hobbieszközzé avanzsált, amire annyira büszke jelenlegi tulaja, hogy nem átallott tudósítani a tesztautó utóéletéről.
Az első pillantásra rettenetes kókányolásnak tűnő átalakítás egyre átgondoltabb tudatos fejlesztésnek tűnik, ahogy az ember végigolvassa az elvetemült új tulaj és motorépítő leírását a hosszú folyamatról. Csőelemek a traktorboltról, olajcső egy Warburg fékrendszeréből, szűrő egy Skodából, turbó egy Audiból, és kész is az 1,4-es Civic, ami versenyre hangolva 175 lóerőt teljesít, és 15,48 másodperc alatt futja a negyed mérföldet.
Mióta végignéztem a Civic átváltozásának képeit, más szemmel nézek otthon a garázsban kedvesem épp eladósorba került Twingójára. Ki tudja, tán megveszi egy vállalkozó gépi iparművész, és legközelebb a Hungaroringen Vipereket, 911-eket alázva látom viszont.
