A dubaji metró egyértelműen király, pedig a föld alá ritkán bukik csak le. A Red Line inkább amolyan magasvasút, amely 53 kilométer hosszan fut, többnyire a Zájed sejk út mellett. Az első szakaszt 2009-ben adták át, a teljes vonal pedig 2011-ben készült el. Egy csoda az egész, a legtöbb megállót mintha H. R. Giger tervezte volna, hatalmas alien-koponyákra emlékeztetnek.
Rend van, tisztaság, a légkondi szinte magától értetődik, és a wifi is. Egyik este azonban furcsán éreztem magam, ahogy jöttem haza a buszvégállomásról. Feltűnően szellős volt a kocsi, viszont alig pár méterre vagy harminc férfi tömörült úgy, hogy lépni nem tudtak.
Aztán leesett: a nőknek és gyermekeknek fenntartott vagonvégben állok. A magenta-színű vonallal elválasztott részben egyedül voltam férfiként, alig pár nővel. Még kis táblák is figyelmeztetnek, hogy biztos jó helyen állsz? Erről pedig nem árt meggyőződni, mert aki nem így tesz, azt 100 dirhamre, vagyis nagyjából 7200 forintra büntetik, így el is rohantam a kocsi megfelelő részébe.
Mára aztán tovább figyeltem a jelenséget, és feltűnt, hogy az állomásokon külön ajtón lehet felszállni ezekbe a vagonrészekbe. Persze nem kötelező, a nők nyugodtan utazhatnak a szerelvény bármely részén. Ez amúgy még a helyieknek is új, idén március elején vezették be, az RTA – a helyi közlekedésfelügyelet – vezetője, Mohammed Al Mudharreb pedig így nyilatkozott: az RTA arra törekszik, hogy a kezdeményezései hozzájáruljanak a közösség igényeinek kielégítéséhez.
És tényleg! Ahogy tovább kutakodtam a témában, kiderült, hogy női kezdeményezésről van szó. A hölgy utasok sérelmezték, hogy ők és gyermekeik csak reggel hét és kilenc, valamint délután öt és nyolc óra között utazhatnak szeparált helyeken.
Kíváncsi lennék, hogy erről mit gondolnak a feministák.
A dubaji túra többi posztját itt találod.
