A hetvenes évek elejére a Formula-1 kezdte levetkőzni az ős grand-prix-korszakból megmaradt ösztöneit. Ekkoriban halt meg a legjobbak közül Lorenzo Bandini, Jo Schlesser és Jochen Rindt, és a huszonéves sorozat döntéshozóin, valamint a nagydíjak szervezőin egyre nagyobb volt a nyomás, hogy javítsanak a biztonságon. Az autókkal ekkor még nem tudtak mit csinálni, már a bukókeret is óriási előrelépés volt, így elsősorban a versenypályákat vették elő. A versenyzők és a szervezők kezdték belátni, hogy bukótér és szalagkorlát nélkül orosz rulettezni nem lehet a végtelenségig. Az egyik nagy áldozat a Belga Nagydíj volt, ami egy sajnálatos pályaváltással tudta csak kimozogni a megszűnést.
Jo Bonnier Cooperje lóg egy Spa-i támfalon az 1966-os belga nagydíjon
A belgák 1968-ig tizenhét világbajnoki nagydíjat rendeztek. Mindet Spa-Francorchamps-ban, egy közútakból összeollózott, izgalmas pályán, ami részben a mai Spa rokona. Keskeny aszfaltját domboldal, fák, néhol egy-két házfal szegélyezte, bukótér csak elvétve akadt, azok is leginkább szűk füves puszták voltak. A kori viszonyok mellett nem volt egy kirívóan veszélyes versenypálya, de ahhoz elég meredek volt, hogy 1969-ben elkaszálja a szigor, és a Belga Nagydíj kikerüljön a naptárból. Ekkoriban a stílusát tekintve hasonló Nürburgring is a felerősödő biztonságvágy áldozata lett: miután a szervezők nem tudták teljesíteni az elvárásokat, a GPDA (Grand Prix-Versenyzők Szövetsége) nyomására egy évre átvitték a Német Nagydíjat a Hockenheimringre.
Spa-t az 1970-es futamra végigszalagkorlátozták, azonban ez sem volt elég. A visszatérés csak egy alkalomra szólt, és nem volt mit tenni, a belgáknak új pályát kellett építeniük. Az 1971-es szezonból így újfent kimaradtak, az évben elkészült viszont a Nivelles-Baulers, Spa-hoz hasonlóan vallon földön. Ez már-már túl modern is volt az akkori igényeknek.
Ha létezhet ellentéte egy versenypályának, akkor Spa-nak Nivelles-Baulers volt az. Amíg előbbi az Ardennek meredek lejtőire épült, addig Nivelles egész sík helyre került, mindössze a célegyenese végén volt egy enyhe emelkedő. Korlátra itt nem volt szükség, akkora bukóterei voltak, hogy a nézők panaszkodtak, mert túl messze vannak a történésektől. Steril volt és modern, az új generációs pályák egyik úttörője. Jellegét tekintve talán nagyobb rokonságot mutatna a mai Tilke-pályákkal, mint bármivel azokból az évekből.
A Nivelles-en a biztonságra nem lehetett panasz, a versenyzők mégsem szerették. A pilóták többsége unalmasnak és túl síknak mondta, nem tetszett nekik az sem, hogy rövid. Az építtetők eredetileg egy hosszú pályát szerettek volna, de nem tudtak elég területet vásárolni hozzá, ezért lett mindössze 3,7 kilométeres. Bár a szervezők csak bizonytalan gazdasági háttérrel voltak képesek bejelentkezni érte, 1972-ben ide került a belga nagydíj.
Spa pótlását rotációs rendszerben képzelték el a belgák. Ez úgy nézett ki, hogy az egyik évben a vallonoknál, a másik évben a flamandoknál tartják a Forma-1-es futamokat. A '72-es nagydíjjal Nivelles-ben a vallonok kezdték a sort, ez volt a szezon ötödik versenye. A kor legnagyobbjai érkeztek a Brüsszelhez közel fekvő pályára, kivéve a címvédő Jackie Stewartot, aki gyomorhurut miatt távol maradt. Itt volt viszont a pontversenyben vezető Emerson Fittipaldi, aki első világbajnoki címére hajtott ekkor, és meg is nyerte a futamot.
1973-ban a flamandokon volt a sor, így a sorozat Zolderbe ment. Amikor egy évvel később újra a vallonok következtek, a szervezőnek már komoly gondjai voltak, egész konkrétan becsődölt, de erre a futamra még sikerült összerántani a szponzorokat, és a pálya a naptárban maradt. A visszatérés Fittipaldinak kedvezett, aki ekkor már mint egyszeres világbajnok nyert itt újra. A győzelemért Laudával meccselt egy szorosat.
Két év múlva újra megpróbálták, de ekkor már nem sikerült. Részben azért, mert Nivelles-Baulers-en az aszfalt állapota nagyon leromlott, amivel a korábbi nagy biztonsági előny eltűnt. A pálya nem csak a Forma-1-es futamokhoz lett alkalmatlan, de a nemzetközi sorozatok is kerülték. Ami ez után jött, az egy szomorú, határozott lejtmenet. Rövid idő alatt eldőlt, hogy nem csak egy kimaradásról van szó, de itt már sosem lesz Belga Nagydíj. 1980-ra odáig jutott a pálya, hogy mindenféle autóversenyről letiltották. Motorversenyeket még rövid időre ráengedtek, majd 1981. június 30-án bevonták az engedélyét, így pedig már csak egy gaztengerben tekergő aszfaltcsík maradt. A területet 1985-ben eladták, a pit épületei és a pálya a kilencvenes évek végéig elhagyatva álltak, még csak a reménye sem élt a feltámadásnak. Néhányan ezután is felmentek rá, az örömautózásnak valamikor a kétezres évek elején lett vége: egy részét elhordták, más szakaszain ingatlanfejlesztések útjába állt.
A nyomvonal egyes szakaszai máig megvannak, közútként használják őket. Az egykori célegyenesre két körforgalom került, a néhai pálya legjellegzetesebb része, a kettes és a hármas kanyarból álló Big Loop kb. 300 fokos ívét pedig manapság a környező ipartelep dolgozói élvezik.
További képek a galériában és itt; Google Street View; videó
