Valami kicsit elcsúszhatott a fejekben. Vagy én látom rosszul. Sok emberrel beszélgettem az utóbbi időben márkafüggetlen autós találkozókról, rendezvényekről. Érdekes módon a legritkább esetben zárult pozitív felhanggal egy ilyen beszélgetés. Valakinek mindig baja volt egy adott márkával, annak rajongóival, egy másik stílusirányzattal, egy konkrét csapattal, vagy egy emberrel. Pedig meggyőződésem, hogy az ilyen rendezvények benzinnel teli összeborulások, ahol a szenvedély közös. Vagy legalábbis annak kéne lennie.
Ezért is mentem ki Tökölre, ahol a nagy, évadzáró drift, gyorsulási és gymkhana buli volt. Eleve szombaton akartam kinézni, mert akkor még nem volt komoly tét, csak hangok, szagok, érzések és hangulatok. Aláírom, gyakran adok ezeknek a dolgoknak egy szirupos mázt, de miért is ne, ha egyszerűen ott az a (mára rongyosra koptatott) szó: életérzés.
A tököli bulin eredményekről kéne beszélni elméletileg. Arról, hogy ki a legjobb drifter? Ki mit ment négyszáz méteren? És mivel ment annyit? Ezután meg aztán jön a „mennyiből”! Minek? Felesleges! De engem itt most nem érdekelnek az eredmények. Aki szeretné tudni, a megfelelő oldalakon megtalálja, hogy kinek ért több pontot a kilinccsel-előre kűrje. Most vonatkoztassunk el ettől!
Inkább arról beszélnék, miért jó ténylegesen egy ilyen buli. Igazából pontosan azért, amiért jó egy Velodrom, ami csak azért is a mi Goodwoodunk, vagy egy Cars and Coffee. Most, amikor haldoklik mifelénk az autózás amit mi annyira szeretünk, egy ilyen rendezvény igazából ünnep.
Ezek azok a napok, melyekre sokan hónapokat készültek. Képzeljék el, ahogy ott ül egy huszonéves gyerek egy párszázezres Swiftben. A fősuli mellet bedolgozik a szülei kisboltjában, és minden pénzét igyekszik félrerakni. Ha éppen nem tanul vagy dolgozik, akkor a horpadt Suzukit reszelgeti és közben álmodozik, majd este titkon megnézi ezredszerre is a Halálos Iramban-t.
Tudja, hogy autós körökben ciki. Tudja, hogy a fizika annyira volt rendben a vásznon, mint egy átlag Tapsi Hapsi epizódban. De vágyik arra az életérzésre. És így lesz neki a Tököli Repülőtér a sivatagi Race Wars a filmből, és így lesz a kis kopott Swiftje a világ közepe. Mert azon keresztül határozza meg önmagát, és a többhónapnyi spórolás és éjszakákba nyúló szerelések mindent felemésztő fáradtsága elmúlik azon a tizenhét másodpercen, amit az a négyszáz méter ad.
És így lesz számára is az élet maga a verseny, és mindaz ami közte van, csak várakozás, ahogy azt a bölcsek mondták régen. Ő pedig boldog lesz, mert eggyé válik azzal a mások által levedlett és lesajnált bontószökevénnyel, mert az az ő Ferrarija, az ő Chargere, az ő mindene. És így lesz számára ünnep egy ilyen hétvége.
Ugyanúgy, ahogy a JCB GT rakodógép pilótájának is. Miközben beszélgettünk, azon gondolkodtam, vajon mi kéne ahhoz, hogy lehervadjon a mosoly az arcáról. Egyedül csak műszaki hibára tudtam gondolni, de a JCB jól teljesített. A pilóta, akinek sajnos nem emlékszem a nevére, büszkén mesélte, hogy ezek a napok az igaziak, amikor nem munka folyik, nem termékbemutatók, hanem ökörködés a szörnnyel. Sosem mérték az időt amit ment, arra van egy másik Dragtorjuk, ez a darab inkább buliból van. Tizenöt tonnát két kerékre állítani valóban kimeríti a buli a fogalmát, még ha lüktet is az ember füle, ha csak alapjáraton rotyog, akkor is.
De biztos akadt a drifterek között is olyan, aki egy hosszan elnyúló balkanyarban nem a reptér betonját látta, hanem egy Tokió környéki szerpentint. Közben ösztönösen elmosolyodott, és azon gondolkodott, vajon neki kilöttyenne a tofu a csomagtartóban. Addigra már kész volt a beállításokkal, már ismerte a pályát, de még volt idő az edzésből, és egy kicsit nem a vasárnapi versenyre készült, hanem csak élvezte a játékot, ahogy balról jobbra átlendítette a felismerhetetlenségig kalapált E30-ast, és még futólag ki is kacsintott a korlát mögött tátott szájjal néző kissrácra.
Hát ezért volt jó kimenni, főleg szombaton. Mert egy olyan hely nem lehet rossz, ahol egy kamasz egy tizenkéthengeres W140-el pörög-forog, kosárpályányi betonon. Vagy ahol jobbkormányos Lexus GS-el driftelnek, faragott Escortokkal szlalomoznak. Ahol Trabant és Kadett, Zsiguli és XR4i áll fel a rajthoz négyszáz méteren. Ezért jók az ilyen bulik, ha képes az ember arra, hogy meglássa a többi elvetemültben ugyanazt a szenvedélyt, ami őt is kihozta ide.
