A kisgyerekben az a jó, hogy bármivel képes eljátszani: a legmeglepőbb tárgyakkal hosszú ideig elbíbelődnek, nem érdekli őket, hogy nem tízezrekbe kerültek – dolgozik a kis kéz, világot teremt a fantázia.
Stump Bandi tudja, az autók aránylag hidegen hagynak, de a Maseratit gyerekkorom óta imádom. Talán ötödikes voltam, mikor egy katalógusból kimásolva írtam a gyárnak, ugyan már, küldjenek nekem néhány képet. Küldtek. Könyvet, prospektust, matricákat, mindenféle reklámvackot – hihetetlen boldoggá tettek, és szerelmessé, örökre: a kedvenc, a vágyott, az imádott és mohón szeretett típusom a Shamal lett. Azt hiszem, az is marad.
Bandi minap jött haza a Quattroporte bemutatójáról, és ugyan a műszerfali órát nem feszegette ki a kedvemért, de egy praktikus pendrive-ot a kezembe nyomott. A dobozkára viszont nekem nem volt szükségem, kidobni mégsem volt szívem, odaadtam hát lányomnak, Piroskának, aki nemrég múlt kétéves.
Gondoltam eljátszogat majd vele – így is történt. Fogta az ujjnyi kis gumivízilovát, és beköltöztette. A feleségem látva ezt, szintén ellebegett a kreativitás irányába. Valami régi lakberendezős magazint szétvágva csodálatos otthont teremtett a vízilónak. Igazán mediterrán lett; lám, a sajtóajándék csomagolása is jó lehet valamire.
