Most, ahogy ezeket a sorokat pötyögöm, döbbenek rá, hogy milyen régen nem jelentkeztünk már a Shitgun-projekttel. December 18-án volt az utolsó poszt.
Igaz, ünnepek, új év, a munka ellepett minket, azóta csak kétszer voltunk kinn a Sabc műveknél, ami nem sok. Ellenben olyan szintű előrelépések történtek, hogy most már nem szégyelljük kijelenteni, hogy ha eddig a lejtő mélyére, a gödör felé haladtunk, akkor most már egyértelműen a csúcsra támadunk. Az autó lassan, de biztosan összeáll.
Ehhez persze aljas módon kihasználtam egy kedves jó barátunkat is. Pickapu és kis családja meglátogattak minket, én pedig finom, ráutaló magatartással jeleztem, hogy a két férfiember tök jól meglenne a műhelyben is. A lányok eltraccsolnak, a gyerekek eljátszanak, hát töltsük el hasznosan az időt. A hátsó futómű két kitámasztórúdjának konzolja kirohadás útján szakított a padlólemezzel, úgyhogy hegesztés és flexelés várható.
Pickapunak sem kellett kétszer mondani, így történt, hogy míg ők Bandival karöltve heroikus küzdelmet folytattak a korrózióval, addig én tovább szöszöltem a jobb első féknyereggel, illetve leszereltem a bal hátsót. Itt a kémiai kötés olyan csodás példáját találtam, a szubatomi szeretet és örökkévalóság totemoszlopát, hogy olyan nincs.
Magyarán iszonyatosan összerohadt minden mindennel. Szétkaptam, de ezt a munkát eltettem a következő alkalomra, hiszen addigra Pickapu végzett a kitámasztórúd kiszedésével (lényegében le kellett vágni a kővé keményedett szilentnél) így az ő segítségével nekiláttunk lebontani az autó elejét. Az ördög sosem alszik, ki tudja, mit találunk ott, na és ha egy kicsit megtisztítjuk a hűtőt valamint az utólagos olajhűtőt, abból baj nem lehet.
Bandi eközben a padlólemez sarkait foltozta be. Sabc készletéből vételeztünk 1-es lemezt, abból lett lehajtva és kalapálva minden apró rész, a CO-hegesztő megnyugtató sziszegése kísért minden munkafázist.
Eközben elöl folyt a takarítás, lecsiszoltuk az egész homlokfalat, egy-két helyen lecseréltük a rég elporladt és szakadt vezetékelést is. Ilyenkor azért előtűnt a rögvalóság, hiszen a tűzfalból induló vezeték eleinte piros, majd rásodorva némi kék és végül zöld, kinek éppen mi volt kéznél. Színhelyesre cseréltük őket (vezeték hegyekben állt rendelkezésünkre), forrasztottunk, majd a homlokfal kapott egy Hammerite-réteget, biztos, ami biztos.
Összeraktuk, Bandi közben kihegesztette a bal első sárvédőívet. Az ekkor még mindig meglepően lelkes Pickapuval tovább folytatták a bal hátsó konzol gyártását, én pedig kézbe vettem a csiszológépet, a karosszériakittet és nagyjából helyrepofoztam az ívet. Még becsiszolásra vár, ez már a legkevesebb, van még rá idő. Ezek után kicsit belemártottam a drótkorongot a jobb hátsó ívbe, de itt olyan – paleolitikumból származó – rétegelt kitthalomra bukkantam, hogy inkább csak óvatosan helyrehoztam a károkat. Itt is lesz még utómunka bőven.
De a nagy munka alul készült és az új tartókonzol/keresztnyúlvány olyan jól sikerült, hogy a zsírúj, piros szilentes kitámasztórúd (párban kaptuk még Karottától) flottul a helyére csusszant. Bandi jól körbevarrta, tart, mint a hétszentség, egy biztos pont már van az életünkben. Illetve kettő, mert a motor is üzembiztosan, pöcc-röffre indul azóta is. Klasszikusnak mondható felületkezelés után (70 mikronos ecset, Hammerite és fekete rücsi) már késznek is tekintettük ezt a sarkot.
Aztán szöszöltünk még egy kicsit az olajleeresztő-csavar-alátéttel (van egy gyűrődés az olajteknő tömítőfelületén, ezért nem pontosan fekszik fel és a túl kemény alátét nem idomul tökéletesen, ezért egy puhábbra kellett cserélni), majd elfekvő csövekből gyártottunk szívócsövet a borzalmas direktszűrőhöz. Airbox híján ez az egyedüli megoldás, csak azt bánom, hogy a toldásként berakott sörösdoboz olyan puha anyagból készült, hogy nem lehetett megszorítani a szalagbilinccsel.
Majd – mint három boldogságban lefáradt kisdiák tornaóra után – elmentünk haza.
A másik vonalon kész csodák történtek. Először is Prokee szerzett féktárcsákat. Ez nagy dolog (feltéve, ha nem a Toyota DIY árait akarjuk megfizetni), nem is tudjuk, hogyan csinálta, de egy megszűnt alkatrész-kereskedés elfekvő készletében akadt még egy pár Bradi féktárcsa. A gyártó, aki annak idején Forma-1 beszállító is volt, már legalább öt éve nem létezik, de a pár féktárcsáért elkért 4000 forintos ár mellett ez már nem zavart minket.
Mindamellett Bandi beszerezte a négy felújítókészletet, Prokee hozzácsapott még nem egész 10 ezer forintért első-hátsó betéteket, Sabc pedig iszonyú szívások árán csodát tett: két teljesen új első fékdugattyút szerzett 5000 forintos darabáron.
Az autó utolsó tulajdonosát - az AE86 fórumnak köszönhetően – elértük, kiderült, hogy Gödöllőn lakik, ráadásul ismeri Kopaszt, az általunk oly szeretett gecineppert, úgyhogy pár nap múlva kezünkben volt a két rendszám. Papírjait bevonták, épp a vizsgaállomás felé menet meszelték le a srácot, így hivatalos úton is teljesen legálisan forgalomba helyezhető lesz az autó. Műszaki vizsga után.
Sokat nem is tököltünk, ezerrel neki kell zuhanni a karosszériának, mert ott hiány van, máshol pedig nincs.
Ezúttal Pickapu nélkül, ám új fékbetétekkel, a már említett felújítókészletekkel és a havas időtől iszonyatosan inspirálva vágtunk bele. Főleg a karosszériába. A bal oldali küszöb-maradványokat vágta le Bandi, míg én – Sabc szakértő pillantásától kísérve – csúszkát zsíroztam, karmantyút feszítettem óvatosan (az új dugattyúk zseniálisak), majd a céltól három méterre orra buktam: nem jók a betétek. Prokee tette, amit lehetett, de alvázszám híján (igen, én voltam a hülye, hogy nem írtam fel egy papírra) csak hozzávetőlegesen lehetett belőni a portékát. Sebaj, már rajta van az ügyön.
Azért amit lehetett, összeraktam, aztán rohantam ecsetkezelni a belső küszöböt. Mégse zárjuk be csak úgy. Előtte még a külső küszöbök belső felét is megküldtük a csodálatos, rozsdaálló fehérrel. Bandi ledrótkorongozta, majd a megszáradt küszöböt iszonyatos türelemmel és nagyon pontosan felvarrta a helyére. Jól lekente, addig én felműtöttem a csomagtér-lehúzókat (köszi Bence!). Direkt kicsit dzsipszisen, jelszavunk a lazaság.
Jajdejó, jajdejó, nézd, olyan, mint egy autó! Úgy ugráltuk körbe, mint a gyerekek, végre adtunk hozzá, nem elvettünk! Azt már így is sejtettük, hogy valahol lappang még benne anyag, vagy szimplán csak a kétajtós karosszéria olyan merev, hogy felbakolva is csodásan csukódik mindkét ajtó, de most raktunk is hozzá. Tiszta, erős, szép acélt.
Kocka is, csúnya is, de a miénk és szórakoztat minket már most, pedig még csak toljuk az udvaron. És ettől a ponttól kezdve már csak jobb lesz. Szeretjük a kis szutykot.
Utóirat: Bandi épp az imént szólt át a másik asztaltól, hogy legyártották a két hátsó fékdugattyút is. Kicsit húzós, 8000/darab, de ez még belefér. Most a jobb oldala következik. Ja, és TéZé áthozta a négy Rally2000 gumit. Hegyjárók ismerhetik, jó cucc.