A barátaim közül sokan tudták, hogy van egy baseballsapka-gyűjteményem. Mivel az autós brancsban dolgozom, a kollekció legnagyobb része autós – ez tökéletesen érthető. Most viszont megszabadultam tőlük, intézetben élő gyerekek kapták meg a sapkákat, karácsonyra. De miért lesz az embernek ilyen gyűjteménye?
A dolog úgy indult, hogy a kilencvenes években szinte minden sajtórendezvényen adtak egy tollat, egy baseballsapkát és egy öngyújtót, értelemszerűen a cég nevével feliratozva. Akkoriban a tollnak és az öngyújtóknak stabil felhasználója voltam, de a sapkákkal nem tudtam mit kezdeni. Párat elajándékoztam, de mindig adtak újat, így a szekrényemben mégis elkezdett gyűlni pár darab. Aztán volt egy tanulságos út Brazíliába, ahol megtudhattuk, hogyan gyártják arrafelé a Corsát, vezettem alkoholos Asconát – és kaptam egy gyönyörű baseballsapkát GM do Brasil felirattal. Ez tényleg szép volt, az alap sapka általam korábban sosem látott jó minőségű anyagból készült, a hímzés és a dizájn meg fantasztikusan jó volt. Igazi gyűjtői darab.
Majd ezzel a lendülettel berántottak katonának. A gyűjtemény gyarapodása ekkor kissé megtorpant.
Kilenc hónapra rá leszereltem, újra elkezdtem dolgozni. Rendkívüli élmény volt megkapni az első fizut, amit akkoriban még cashben adtak. Nem volt időm rögtön elvinni az OTP-be. Mintha érezték volna a betörők, hogy ekkor kell betörni. Ja, és elvitték az összes sapkát, szám szerint nyolcat. Azóta is mindenki gyanús, aki GM do Brasil feliratú sapkát hord, és nem hívják sem Vass Péternek, sem Tóthmátyás Tibornak, sem Dános Andrásnak.
Kissé bepöccentem. Ekkortól már csakazértis gyűjtöttem a baseballsapkákat. Lett tíz, lett húsz, köztük pár szép. Aztán egyszer az új munkahelyemen, a Motor-Pressénél valami kapcsán ez kiderült rólam, rögtön készült is egy fotó meg egy kis anyag az Autó Magazin kínos jópofa kollégák rovatában, mintegy 38 sapkával.
Ennek már a szakmában híre szaladt, és a kollégáktól egyre többen adták nekem a sapkákat, mivel az autós újságírók 85 százaléka garantáltan nem hord ilyesmit. Ugyanakkor egyre szebbek voltak, a baseballsapkák ugyanis folyamatosan fejlődnek. Az állítás módja jobb, a simléder szebb, a fejet tartalmazó kupola egyre áramvonalasabb lett – az elmúlt tizenöt év változása jól áttekinthető volt a gyűjteményemből, igaz, a Fluortomi-hülyegyerek fazon már kimaradt. Ja, és egyre változatosabb anyagokat használtak, volt például olyan Porsche-kupás sapi, aminek alcantara borítású volt a napellenzője.
A gyűjtemény mérete elérte a kritikus tömeget, és persze egyre több hely kellett a sapkáknak, végül külön szekrényt kaptak. Időnként elővettem őket, és gyönyörködtem bennük.
Az ember okkal feltételezi, hogy nincs még egy marha a földkerekségen, aki hozzá hasonló gyűjteménnyel rendelkezik. Mert az ember szereti azt hinni, hogy mindenki más egyforma, csak ő egyedi.
Aztán egyszer a lapkiadónk úgy találta, kigyúrtfiú-életmódlapot kell kiadnia. A Men's Health-nek sok mindent köszönhetünk, például áttételesen a Motor-Presse megindítását lefelé a lejtőn, hogy aztán a válság megadja a kegyelemdöfést. Továbbá Szily Laci remek lapkritikáját Hülyék az uszodában címmel, amelyet az újság ismerete nélkül is érdemes elolvasni. Nem mellesleg megismertem Buglya Gergőt, aki főszerkesztőként ténykedett a lapnál. És mit gyűjtött? Igen, baseballsapkákat, majdnem akkora volt a gyűjteménye, mint az enyém.
Aztán teltek-múltak a dolgos hétköznapok, F1-futam, ralivébé verseny vagy nemzetközi autóbemutató után mindig csurrant-cseppent pár sapka. Gyűltek, de aztán a közelmúltban a folyamat lelassult, az autósport-rendezvényeket és a kabrióbemutatókat leszámítva gyakorlatilag sehol sem adtak sajtóajándékként baseballsapkát. Igaz, néha egészen meghökkentő sapkákat is kaptam, volt vízszerelőé, bolgár pianyér sportverseny, izraeli olajtársaság és még pár, nem autós sityak is.
Időközben az életem is megváltozott. Megnősültem, született egy lányom, és ahogy egyre nagyobb lett, úgy tűnt egyre kisebbnek a lakás. Már az a szekrény is nagyon hiányzott, amiben a gyűjtemény lakott.
Gondolkodtam, mi legyen vele. Két lehetőségen törtem a fejemet: egyrészt remek hiéna-objektum lehetett volna a sapók többsége, de ki a csoda akar kétszáz kérdést kitalálni, kétszáz posztot megcsinálni hozzá, a rengeteg nyertessel a postázást, átvételt megszervezni? Az ötvenedik után az olvasók is megunták volna. Végül az alternatív megoldás győzött: Bende Tibby megtalálta a FICE (Gyermekotthonok Nemzetközi Szövetsége) magyarországi egyesületét – ők kapták meg a gyűjtemény.
Kiszedtem utoljára a baseballsapkákat, megszámoltam őket. 224 volt. Néhány érdekesebbet külön is lefotóztam, majd fogtam a sapkákat, és elvittem a Csilibe, ahol a FICE az ajándék napot tartotta a gyerekeknek. Ennyi volt.
Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárul a gyűjteményemhez. Remélem, ti is örültök, hogy a gyűjtemény jó helyre került, aminek akarva-akaratlanul ti is a részesei vagytok. Mindig örültem, amikor adtatok egyet és azért most kicsit szomorú vagyok, hogy már nincs baseballsapka-gyűjteményem. Viszont ezek a sapkák kivételesek, mert marketingajándéknak még sosem örült ember annyira, mint azok a gyerekek, akiknek nincs családjuk. Kell ennél több?
Mostantól tehát nem gyűjtöm a baseballsapkákat.
Ahogy nézegettem őket, végül úgy döntöttem, kettőt nem adok oda. Az egyiket az érintettség miatt, a másikat azért, mert a gyerekek nem tudnának mit kezdeni vele. Na nem baj, majd az olvasók, egy hiéna belefér. Így 222 sapka jutott a gyerekeknek, ez pont egy szép szám.
Végül következzen pár érdekesebb sapka, vagy azért, mert szépek, vagy a hozzájuk kötődő emlékek miatt.
Hát, izé...rögtön egy pedagógiai célú sapka. Az autópályás sebességkorlátozások eltörlését követelő mozgalom inkább volt Árpa Attila médiahackje, mint komoly dolog. Ennyi maradt belőle.
A Ford-importőr volt az egyetlen Magyarországon, amely az anyacég autósportba ölt milliárdjait valamilyen szinten fialtatni akarta. Azaz, viszonylag sok rali vb-vel kapcsolatos rendezvényre vittek itthonról újságírókat, többek között engem is. Be kell ismernem, ezért okkal lehet rám irigykedni. Az egyik ilyen rendezvényen kaptam ezt a szép sapkát, méghozzá az M-Sportnál, Dowenby Hallban. Ha ez nem mondana semmit: itt készülnek a Ford raliautói.
Amikor a Toyota beszállt a Forma-1-be, nagyon komolyan gondolták a dolgot, én már az első nyilvános tesztelésen ott lehettem Barcelonában. Úgy tűnik, a promóciós cuccok jobban sikerültek, mint az autó: ezen még a hologramos címke is rajta volt. Tényleg kiváló anyagokból készült, szép hímzésekkel.
Egy önéletrajzi motívum, bár a sapka nem egy csoda, valószínűleg barterben készült. Mint említettem, az Autó-Motornál kezdtem, és nem sokra rá megvásárolta privatizálta a lapot a Héder-Palik páros, valamint a Postabank nevével fémjelzett Híd Rádió Kft. A Rádió Bridge akkoriban a legjobb zenéket játszó, igényes kis rádió volt, azóta sem sok hozzá fogható volt. Illetve ami volt, azt többnyire a Bridzstől kirúgott kollégák csinálták.
A cégnél egyébként elég sok, ma már ismertebb emberke dolgozott, Fábián Laci (ma a Sportautó főszerkesztője), Gyulai Balázs, Világi Péter, Gundel-Takács Gábor, és még sorolhatnám. Viszont itt a háttérben is olyanok álltak, akik igazi szakmai nagyágyúk voltak, legyen szó akár zenei szerkesztőről, vagy technikusról. Sok jót nem lehet a tulajdonosokról mondani, de a rádióhoz és az Eurosport magyar adásához jó csapatot hoztak össze. Ja, és a bizniszt is jól csinálták: a 15 millióért megvett Autó-Motort azt hiszem, egymilliárdért adták el az Axel Springernek.
Ezért a sapkáért Balázs Viktor elég sokat utazott, ugyanis Japánból származik. Egészen pontosan nem is baseballsapka, hanem az a gyári sityak, amit a munkások viselnek a szerelősoron.
És kérem, létezik ám bundás baseballsapka is, lehajtható fülvédővel, íme a Suzuki interpretálásában. Már nem emlékszem, ki hozta, de nyilvánvalóan nem az egyenlítő környékén mutatták be a Grand Vitarát, hanem valami hidegebb helyen.
Talán nem is mindenki tudja, hogy mi az a Scion. Nos, ez a Toyota kreált márkája Amerikában, főleg fiataloknak. Ezt akkor kaptam, amikor útjára indították a márkát, továbbá bemutatták a Prius II-t. Alapvetően Év Autója zsűritagoknak szervezték, de valamiért Gajdán Miki nem tudott elmenni. Hát én mentem.
Maga az út rémálomnak indult. 2001 után voltuk, és az amerikaiak kicsit éberebbek voltak, mint azelőtt, így legfeljebb fél évre adtak vízumot. Nekem viszont tízéves volt, mert még az Autó-Motornál engem delegáltak egy detroiti autószalonra, csakhogy ez már a felmondási időm alatt lett volna. Palik viszont gyűlölte a Motor-Pressét, így az utazás elmaradt, de a vízumom megvolt. Az egyszerűség kedvéért egy olyan útlevélben, amelyben volt egy jordán, egy izraeli és egy egyiptomi vízum is...
Nos, az Immigration Office-ban arra a kérdésre vártak választ, hogy miért van nekem ilyen régi vízumom, és miért csak most jövök? Sajnos ezt a kérdést igazából fel sem tették, ami megnehezítette, hogy megmagyarázzam a dolgot. Ott ücsörögtem a húszórás út utáni kómában további négy órát, egy csoport koreai nyugdíjassal és más gyanús elemekkel. Gondolom ennyi ideig tartott a CIA-archívum rám vonatkozó részeinek ellenőrzése.
Hogy egy életre megjegyezzem a Scion nevet, visszafelé Anglia történetének legnagyobb repülős sztrájkja várt minket, amit be sem jelentettek előre, így akadtak gondok a londoni átszállással. Két nappal később értünk haza a tervezetnél, miután egy egész napot álltunk sorba a Heathrow-n.
A Viesmann igazi ritkaság, szerintem nagy valószínűséggel az egyetlen olyan kis szériás gyártó, ahol tényleg nem gagyit gyártanak. Az MF3 roadster ausztriai bemutatóján kaptam a sapkát, de ott óriási eső volt, nem igazán lehetett egy jót autózni. Nem baj, később bepótoltam: akkor, amikor a Pannóniaringen összehasonlítottuk az aktuális M3-assal - az MF3 ugyanis még a sorhatos M3-ra épül.
Ez a sapka a Logan születésének az emléke. A sajtóbemutató Törökországban volt, Kappadókiában, a jellegzetes oszlopszerű képződményeiről híres vidéken. Maga a bemutató roppant izgalmas volt, de volt egy apró momentum, ami beárnyékolta. Illetve nem is annyira apró.
A Motor-Presse adta ki az Autó Katalógust, és ehhez jóval korábban megkaptuk az árakat. A helyszínről készülő cikkbe is beleírtam az új típus árát, hisz ez volt a lényeg, de időközben kiderült, hogy ez még embargós titok. Gyorsan telefonáltam hát a kősivatagból Csikósnak, hogy a nyomdába adás előtt gyorsan szedje ki a szövegből.
A botrány abból lett, hogy a szöveg mellett volt egy műszaki táblázat, amiben szintén benne voltak az árak. Így aztán a hazai sajtótájékoztató előtti napon megjelent nálunk a Logan ára, amit - mint kiderült - a sajtótájékoztatón akartak közölni nemcsak a sajtóval, hanem a kereskedőkkel is(!!!), akik néha százmilliós beruházásokat végeztek, hogy árulhassák a román zsákbamacskát. Picit rontotta a képet, hogy a műszaki táblában rossz árak voltak (ezt mindig egy adatos kolléga készítette), mert a daciások módosították az először mondott árakat, bár érdemi különbségek nem voltak. Pár évig Csikóssal persona non graták voltunk a Renault Hungária rendezvényein, mintha mi tehetnénk arról, hogy az ügyvezetőnek ilyen eredeti ötletei vannak a kereskedőkkel való kommunikációra.
Azt hiszem, TóthZé adta nekem ezt a Lexus sityakot. Ez egyszerűen azért tetszett, mert kívülről meglehetősen átlagos volt, ám finom tapintású, jó anyagból készült, és még olyan finomságokra is futotta, mint a napellenző belső oldalára tett mintás szövet. A galériában látható a külseje is, még további szép sityakokkal.
Ezt a sapkát egy futár hozta a Volvo Hungáriától. Történt, hogy beszélgettünk Balassa Jánossal, az akkori ügyvezetővel, és valahogy szóba került a gyűjtemény, pár napon belül jött az ő hozzájárulása is. Természetesen ez is szigorúan emblémázott, védjegyes promósapka, a Volvo Ocean Race tiszteletére. És mi tesz egy ilyen sapkát különlegessé? Hát ez:
Akinek fújta már le a szél a sapkáját hajón, az tudja, mire való a csipesz.
Akármilyen hihetetlen, ez egy Motor-Presse baseballsapka. Akkoriban készült, amikor a német vezetőség kissé elszállt és elhitte, hogy nem az általános konjunktúrának, hanem az ő okosságuknak köszönhetően mennek a lapjaik Európában. Ezért aztán gyorsan hatalmas meetingeket kellett szervezni, felkapott üdülőhelyeken. Ahol a franciák például évről évre elmesélték, hogyan kell euró-százezrekből weblapot fejleszteni. A dolog szépséghibája, hogy a weblap nem indult el az ott tartózkodásom alatt.
Aztán azt is kitalálták, hogy az Euro NCAP már túl nagy és erős, ezért - mint fő konkurenciának, esküszöm! - oda kell tenni nekik. Én ezt nem értettem, mert Euro NCAP nevű lapkiadóról nem hallottam, ellenben az auto motor und sport szépen abbahagyta a töréstesztek készítését, holott egészen izgalmasakat készítettek, például az S Merci a Smart ellen és hasonlók. Na mindegy, a terv az volt, hogy hatalmas, úgynevezett Mastertest készül. Egy gyakorlatilag egy monstre összehasonlító tesztet jelent, ahol szinte az összes európai lap képviselője szavaz. Persze a német szavazatok kettőt érnek.
Remek tesztek születtek így, és gondolom, elég sok főszerkesztőnek akadt gondja otthon, amikor kiderült, hogy zörgő, kifutó és nem a minőségéről híres Seat modellek benne voltak az első kettőben, míg egészen jó kategóriatársaik utolsók, de itt ne harmadik-negyedik, hanem tizenvalahanyadik helyre tessék gondolni. Ez nem tett jót a kiadó renoméjának, azt hiszem.
A nagy világhódítás, a szinergiák kiaknázása és az elméleti weblapkészítés közben akkorát reccsent a Motor-Presse, hogy Közép-Kelet Európából ki kellett vonulnia (kivétel Lengyelország), de Spanyolországban, Portugáliában is dráma volt. Meg mindenhol máshol is. (Megjegyzés: az Euro NCAP az EU által pénzelt, gigaköltségvetésű nonprofit szervezet, amely törésteszteket végez.)
Elnézést, ha valaki azt hinné, hogy minden, ami Motor-Presse, az rossz. Nos, ez nem így van, Németországban elég jó, profikból álló csapatok készítik az újságokat, csak néha a menedzsmentnek száll el az esze. Vannak igenis nagyon jó dolgok.
Például a Motor Klassik címú lapjuk által szervezett veterán autóversenyek, mint a Sachsen Classic, Silvretta Classic és még sorolhatnám. Egyszer olyan szerencsések voltunk Csikóssal, hogy elindulhattunk a versenyen, azzal a gyári múzeumból való Audi 100 Coupéval, amely azóta egyébként megfordult hazai versenyeken is. Persze Bernd Ostmannak, az auto motor und sport főszerkesztőjének kicsivel jobb dolga volt, őneki egy Lamborghini Countach-t poroltak le az autostadti Lambó-múzeumból. De így is szép emlék, sőt. talán a legszebb. Ha nem lenne más ereklyém, biztos megtartottam volna a sapkát.
Ezen még én is meglepődtem. Honnan a francból került egy Panathinaikos-sapka a gyűjteménybe?! Nem emlékszem, hogy drukkoltam volna nekik.
Ez az egyik sapka, amelyik marad, pusztán a személyes érintettség miatt. Sőt, mivel a lányom monogramja is PT, inkább ezért. A sapkát egyébként Balázs Viktor kapta a Chrysler bemutatóján, ha jól emlékszem, Ljubljanában. Szegény megszenvedett érte, mivel a szervezők szerint húsz perc volt az út a reptérre, a péntek délutáni dugóban is. Mivel ez nem jött be, taxival jött haza a csoport. Ugye mennyi vér és verejték tapad egy-egy sapkához?
Amikor kiderült, hogy Janikáék Symphonia Rallye Team néven fognak versenyezni, jót röhögtünk. Hiába, a marketingköltések csatornái kiismerhetetlenek, de legalább egy kicsit örülhettünk, hogy a magyar dohány kvázi marlborói-rothmansi magasságokba emelkedik. Két bajnoki cím lett a vége.
Ez inkább technikatörténeti érdekesség: bolgár ifisport-sapka, végtelenül primitív megvalósítással, 1989-ből. Pergamen vékonyságú anyagból varrták, a napellenzője meg egy sima PVC-lapból kivágva. Nem is emlékszem, kitől kaptam, de annyira vicces volt, hogy benne kellett lennie a gyűjteményben.
Amennyiben azt hinné bárki, hogy az Afrika-utazók számára nincs baseballsapka, annak íme a bizonyság: létezik. Valami olyan Renault bemutatóján kapta valamelyik kollégám, amelynek az égvilágon semmi keresnivalója Afrikában, tán a Kangoo Pampa nevű "terepváltozat" volt az. Vegyük észre a Rejtő-regények legionáriussapkái és e között a párhuzamot.
A legvégén pedig a másik sapka, amely nálam maradt. Látszólag semmi különös nincs rajta, legfeljebb a nagy szellőzőnyílások. Nos, elárulom: ez alapvetően nem baseballsapka, csak annak látszik. Valójában munkavédelmi sisak. Nem hiszik? Íme a bizonyíték:
A belső, műanyag héjon még a minősítései is ott szerepelnek. Hogy honnan származik? Ezt most nem árulom el, de 2012 első hetében egy hiénázás keretén belül megszerezhető lesz. Addig is tessék lapozgatni a galériát, van benne még pár szép sapka. Boldog karácsonyt, gyerekek!
